Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2021.12.23 0 0 96732

 Kiss Teleki Rita
 
Piszkossárgán

Lehettem én is hibás,
ahogy feszített annyi évig.
Emésztve éjszakánként,
a tűréspont szintjéig.
Régi pillanatok, remegő képek,
két kisfiú, könnyek a párnán.
Még üzen valamit, valami régit,
szemekből hullik, koszosan, sárgán.

Lutra Creative Commons License 2021.12.23 0 0 96731

Nagy Horváth Ilona

Esténként kis álmoknak

Elméletileg sincsen semmi másom,
ami hozzám tartozna ezen a világon,
mint ez a mindenhonnan előbúvó gondolat,
ismerek egy embert… - mesélem,
és nem mondom el senkinek, hogy ebben is te vagy.
A valóság megfoghatatlan, mint az idő,
mint a hiány lüktetése, ami nincsből
van, és mindent eltakarva nagyra nő.
Nyakában lánccal fel-alá szaladva múlik nap,
félelemtől reszkető, zavart kutya,
mi falatért cserébe szíven harap.
Vastagon fog minden, mi rajzol vagy ír,
ha áldás, ha átok. Nálam hazatalál,
mint a párna alá rejtett idétlen talizmánok,
levágott csavarvég, összegyűrt papír,
kicsi űrhajóra emlékeztető kacat,
dolgok, amiket felvettem játszani,
nálam maradt és zsebre tettem,
mint tudatlan gyerek a katicabogarat.

Esténként kis álmoknak mesélek,
az asztal szélén ülnek, apró lábuk lóg,
mint sok pici megnémult harang,
gyöngyszemükben hintázva görnyedek,
míg piros pokróccal vállamon
kieresztem homlokom mögül
az ott rekedt ordító szörnyeket,
hogy hol van az isten és miért,
hogy engem itt hagyott.
Csak érintesz, de nem nyúlsz értem,
füstölőt, mécsest gyújtottam, és a lángba néztem:
hajamba tévedt lélegzeteddel
egy percre még szép vagyok,
érintéseddel a karomon mellé beszélek,
te nevetsz, én szeretlek, s mert te mindig
szép vagy, rajzolok.
Aztán éjszaka jön, hideg űr,
ahol a fekete messzeségben
csak égitestek forognak végtelen
hitetlenül.

Lutra Creative Commons License 2021.12.21 0 0 96730

Ernst Ferenc

Közeledve

Feléd megyek, hogy magamhoz érjek.
Felém indulsz, hogy magadra lelj.
Betakarlak, mint fa törzsét a kéreg,
ahhoz, hogy láss nem kell, hogy figyelj.

Téged nézlek, önmagamat látom.
Te bennem talán saját képedet.
Észrevétlen léptünk át a gáton,
áradást táplál a zúgó képzelet.

Hallgatom, ahogy szavad szól.
Vidáman, mint a hajnalmadarak.
Várat építünk őszinte szavakból,
érzéseinknek védővonalat.

Nem rejtőzködünk, nincsenek miértek.
Ahhoz, hogy láss nem kell, hogy figyelj.
Feléd megyek, hogy magamhoz érjek,
s te felém indulsz, hogy magadra lelj.

Lutra Creative Commons License 2021.12.21 0 0 96729

Timea Gulisio

Pacsirta

Hajnalban hazafelé,
Akár hozzád is mehetnék.
Az udvaron
Faluvégi nénik temetővirág-illata.
Pajzán erdészek mohaszaga.
Pedig város ez.
A szédítően rókahugyos utca.
A bűn mézes párája.
Hajléktalan cipőben jár a tavasz.
Behúználak csókolózni
Az alagútba.
Én nem lakást, csak szobát bérlek.
Magát nem szerető ember fészke.
Gyere, madárka.
És vagy soha többet nem jössz,
Vagy káoszomban a rend leszel.

Lutra Creative Commons License 2021.12.21 0 0 96728

Nagygábor Margit 
 
Apám emlékműve

"Három hónap,
ennyi még az élet.
Adjon meg neki
mindent, amit csak kér.
Megérdemli, Gyuri bácsi
jó ember volt" - mondta
kimérten az orvos,
a mosoly arcomra fagyott.
Kitámolyogtam a rendelőből,
zsebre gyűrtem a papírokat.
Apám, a váróteremben
szelíden ült egy széken,
s újságpapírból gondosan, egy
aprócska hajót hajtogatott.
Mellére bújtam,
mint kislány koromban,
nem ütött meg sosem, igen,
jó lélek volt, embert sem ölt,
s a gyilkos háborúban
lövészárkokban bujdokolt.
Mikor utolszor láttam élve
megadón feküdt a hordágyon,
mint Jézus a kereszten,
ártatlan szemében rémület.
"Aztán légy férfi!"- súgtam
bátorításként fülébe, s ahogy
néztem meztelen talpát,
egymáson keresztbe tett lábfejét,
a több ezer éves
szögek helyét kerestem,
s tudtam, bevégeztetett.
Apám úgy szenderült a halálba,
ahogyan élt, észrevétlen.
S kénköves tűzként sajgott
bennem a fájás... apám,
nem támad fel a harmadik napon.

Lutra Creative Commons License 2021.12.21 0 0 96727

Pethes Mária


Határozatlan idejű bezárás


ez a második hullám vagy ki tudja marhaság
hogy a vírus kizárólag este nyolctól hajnal ötig
garázdálkodik egy barom vagy ostoba felelőtlen
fajankó kit érdekel hogy magaddal nem törődsz
de ne veszélyeztesd az életemet ne álljon már
a nyakamra nagyokos jön a harmadik a negyedik
hullám minden politika kívülről fújjuk a maradj
otthon hangzatos ukázt nem kötünk szerződést
határozatlan idejű bezárásra kiszökünk rendre
szeretteinkhez egy ölelésre szeretőnkhöz egy
gyors menetre akit elkap a rendőr az hülye
játsszunk fuss az életedért száz-ezer forintos
helyszíni bírságot neki kellett nektek denevért
enni idióták ugyan már egy kínai laborból
szabadították a világra ezt a szart minden
politika majd meglátjátok ha beindul a vakcina-
háború itt mindenki virológus majd a doktor
Bubó megmondja a valódit ki a fasza gyerek
aki nem hord maszkot akin se kard se golyó
nem fog ezerrel megy a vakcinairigység
gyűlölsz mert Pfizert kaptam gyűlölsz mert
később oltottak mint engem bi-bi-bí nekem
több krónikus betegségem van gyűlölsz mert
öreg vagyok gyűlölsz mert nem tudod megéred-e
az aggkort mindennap szépen felöltözöm kifestem
magam mi a fenének karantén-est lesz néhány
főkolompos röhög rajtunk a nagyvilágban ide-oda
röpködnek nekik senki nem parancsol te analfabéla
érted lobbiznak hogy legyen mivel beoltani téged
bár döglenél meg akkor jutna másnak védelem
tanulj meg írni aztán böfögj nem látjátok hogy
packáznak az életünkkel azt tesznek amit akarnak
nem szólalunk fel ellenük miért a tavasz késése ellen
tudsz tenni valamit be vannak ezek betonozva
a hatalomba minden politika jó fotelforradalmárok
dohogjatok nekünk még van mit ennünk felszeleteljük
a karatén-étkező asztal lábát csipsznek legalább
lelappad a derekunkról az úszógumi bár lenne
némi eredménye raboskodásunknak Táncsics
nem szívott ennyit mindenki nyugodjon le
a pihébe a foci ebére kinyitnak mindent
óriási felelőtlenség olvass híreket elsők vagyunk
Európában a halálozási listán micsoda dicsőség
eddig mindig utolsók a haladásban a tisztességes
tájékoztatásban a fizetésekben a nyögdíjakban
a szociális háló szövésében az életszínvonalban
a szólásszabadságban a biztonságban minden politika

Lutra Creative Commons License 2021.12.20 0 0 96726

 Nagy Horváth Ilona
 
Ne


Ne engedj el.
Ahogy a szobrász álmától lázasan
töri, csiszolja tökéletességig az ívet,
míg keze alatt megdobban, virágokra bomlik
és kelmét gyűr a márvány,
úgy alakítom magaméhoz a szíved.
Akárhány mozdulat, akárhány félszeg óra,
véges időmből végtelent szakít a nem alkuvó,
elkészülünk egyszer.
S akkor megdobban, virágokra bomlik
és kelmét gyűr a márvány.
Csak
ne engedj el.
S ha elmennék, hívj vissza.
Magadhoz, magadba, ahogy a folyó vizét
issza mohón a part, mondd, hogy jó nekünk
ez a sok színes kavics, mit élénkre mostunk,
mondd, hogy dolgom van itt, hogy dolgom van nálad,
törjelek akár, ha válladra sodorja hajam a szél,
rendben vagyunk.
S elkészülünk egyszer.
S akkor majd megdobban, bomlik és gyűr.
Csak maradjak még.
Vagy jöjjek vissza. Ha kell, kelletlenül,
de mindig és mindig.
Hívj. Mondd.
Nekem már hallgatni kell. Téged hallgatlak.
Mindig és mindig.
Ne engedj el.

Lutra Creative Commons License 2021.12.19 0 0 96725

Kemecsei Gyöngyi
 
Irgalom

Most olyan az életed,
hogy bár ébreszt a reggel,
de a holnapod féltheted.
Ma vetsz,
és tán aratni is fogsz
valami keserű étket,
ha mérgező magodban
valahogy mégis,
mégis
sarjadni bírna az élet.

Remélj hát
ahogy én is remélek.
Hogy az Isten akkor másfelé nézett
- talán a jót simította épp szelíd kezével -,
mikor a félelmet vetetted
sokágú ekéddel.

S ha látta mégis
minden vétkedet,
reméld,
hogy szelíd földjébe
ő mindig,
mindig
csak irgalmat vetett.

Lutra Creative Commons License 2021.12.19 0 0 96724

Csata Ernő

Európa peremén


…parafrázis József Attila
A város peremén című verséhez,
2020 karácsonyán.

Európa peremén, ahol élek,
ködös alkonyokon,
apró vírusokat köhög ránk
egy ördögi, sötét mammon,
ami tüdőnkre rakódik,
koronásan, vastagon.

Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint józan kétkedés,
mi átjárja elménk zugait,
valós választ hiába remél –
e kétely szívünkben marad,
a média hiába beszél.

Moshatja az agyunk – ilyenek vagyunk.
Elbolondított a sok zaj.
Helytelenül mondjuk a szót s fejünkön
borzas a szivárványos haj.
Elfeledtük ki teremtett, de érezzük,
hogy a szén, vas és olaj,

biorobotokká alakít minket,
a szörnyű mammon
öntőformáiba löttyintve
korán, fiatalon,
hogy talpon maradjunk
az örök piacon.

A befolyásos elöljárókon kívül,
így maradtunk csak mi, hű
betartói a rossz törvényeknek;
pedig sok emberi mű
értelme még lelkünkben búg,
mint a mélyhegedű.

A Föld-anyát annyian,
mióta kialakult
a világegyetem, nem pusztították
eddig, bár távoli a régmúlt:
a világban sok éhínség, fegyver,
vakhit és vírus dúlt.

Élni kell! Senki, még annyira
meg nem gyalázott,
amennyire a csillagok alatt,
a pénz megalázott:
a földre sütjük a szemünk. Felnyílhat
a titok, mit a földön az ég megáldott.

Csak nézzétek, a drága jószág
hogy elvadult, a pénz!
Törékeny falvak reccsennek össze,
mint tócsán a vékonyabb jég,
városok vakolata omlik
zuhanó árfolyamnál, a tőzsde, ha lép.

Ki inti le – talán a politikum? –
a bankok vad ebét?
Már rég megszületett a pénz,
Gyerekkora a ködbe vész.
Százlábú állat. No, kiáltsatok rá!
Mindenki tudja a nevét.

És itt van már, hogy oltárainál
mind térdre omlunk
s imádkozunk hozzá, mi pusztán
a tulajdonunk.
De a pénz, csak a pénzhez húz,
ez a mi nagy gondunk…

Itt állunk, gyanakvón és együtt,
az anyag gyermekei.
Emeljétek föl bérünket! Azé
a szívünk, aki fölemeli.
Mert erős, ma csak az lehet,
ki pénzzel van teli.

Föl a szívvel, az anyagi fölé!
Ennyi bánatos, nagy szívet
csak az látott, aki napot látott
a fogyatkozáskor fogyni el,
aki megismerkedett a pokol
bugyros mélységeivel!

Föl, föl! … E tönkretett földön
sír, szédül és dühöng
rövid pórázon az ember
s elkábítva dülöng.
Leheljünk rá! Föl a fejjel,
ragadjuk üstökön!

Míg megvalósul gyönyörű
képességünk, a rend,
mellyel az elme tudomásul veszi,
hogy a teremtés szent
s a család, férfi és nő esküje odakint
s a szerelem ösztön, idebent…

Európa peremén, hiába zeng e dal.
A költő, a rokon,
csak bámulja bambán, ahogy hull
a sötét, puha korom,
s lerakódik, mint a guanó,
vastagon, az agyakon.

A költő – ajkán hiába szép a szó,
mert ő, (egy rossz világ,
jó varázsainak a mérnöke),
fájón a jövőbe is lát,
de süket füleknek hiába zengi
az eljövendő diszharmóniát.

Lutra Creative Commons License 2021.12.19 0 0 96723

Szervác József
 
Kívül

Kívül magamon, mindenen
emlékeimet cipelem
keresztül üvegtájakon
kavicsos üvegdombokon
üveggyöngy-csillagkerteken
üvegszemű szerelmeken
üvegvilágok vándora
se istene se otthona
senki se tudja hova ment
számlálgatja a végtelent
keresi múltját jelenét
hazája kijelölt helyét
cipeli hátán a világ
vándorbotja az ifjúság
nem tudja mitől nyugtalan
nem hiszi el, hogy béke van

Nem béke ez csak úgy tűnik
csak csönd-ruhába öltözik.

Lutra Creative Commons License 2021.12.19 0 0 96722

Székely Máté László
 
 - Csak nekem

Minden szavad
Válogatott lényeg
Minden szavad
Leolvadó bélyeg

Minden szavad
Légnyomás a fronton
Minden szavad
Megsimítja combom

Minden szavad
Eldobom a fűbe
Minden szavad
Olaj máglyatűzre

Minden szavad
Őrködik a vártán
Minden szavad
Könnyen megtalálnám

Minden szavad
Felvésem egy fára
Minden szavad
Csend lesz nemsokára

Átvirrasztott éjjel búcsúzik a rend
Titkos jeligével változást jelent
Összetépett oldalt űz a kerge szél
Hallgat a csend, hallgat, csak nekem beszél

 

 

 

 

 

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.12.17 0 0 96721

Kisjókai Erzsébet

Gyertyaláng

Viasztestében rejlik az, mi él,
mi égni tud és fénytadó.
Csak őrzi azt fehér rudacska,
hogy tartsa, biztosítsa életét,
mint lelkünket a testünk zárja be
védelmezőn, akár rabot,
bár nyitva hagyott egy utat,
hogy fellobogjon ott az értelem,
és alkothassunk.
Viaszba öntve így vár benn a szál,
türelemre kényszerített ideg,
kanóc, mely lángról álmodik.
Ha tűzre kap, és teste olvadón
már fogyni kezd, ujjongva ég, lobog,
utolsó cseppig fényt ad, boldogan.
Ha szólni tudna, végsőt lobbanón,
ezt mondaná: Kár… Mert égni jó…

Ha kilobbanok, én is ezt súgom:
Kár… Mert élni jó…

Lutra Creative Commons License 2021.12.17 0 0 96720

Flórián Tibor
 
Ha majd

Ha majd reszkető kezeddel
tükröt tartasz szám elé,
és fényére nem száll többé pára,
ha majd ajkamat a némaság
örökre lezárta,
rád lehel a mélyből
és megszólal helyettem, fűzöld
hajával a föld.
a csend olyan nagy lesz,
hogy meghallod a kert neszét,
és a tücskök a hosszú, agát
éjben kizengik
utolsó versem dallamát.

Lutra Creative Commons License 2021.12.17 0 0 96719

Kemecsei Gyöngyi

Jó minden így

Jó minden így
és jó minden úgy is.
Az egyik most erre,
a másik meg arra visz.
Itt lágy lábam alatt
és puhán,
de forrón ölel a homok.
Ott talán
talpamba metsző kavics,
de hűs a víz,
ami köztük átcsorog.
Mind az én utam.
Ami van
és ami csak lehetne.
Ami lent van,
azt úgyis átírja a felette.

Lutra Creative Commons License 2021.12.17 0 0 96718

Kalász István

Gyerek lenni megint – Anyámnak

Éjjel arra ébredek
hogy reggel majd átmegyek hozzád
anyám és rájövök a sötétben hogy
nincs
akkor az éjszakában szeretnék
járdáról leugrani kukás autót
megbámulni a repülőre kiabálni
hogy …nézd…
zebrán csak a csíkra lépni
bogárnak enni adni buszon a
gombot jól megnyomni este
tenyérről morzsát nyalni az
őszt hajadban nem kérdezni
ágyból téged még megszagolni
magamnak titkot adni álmomban
a sötét elől elszaladni és hajamban
az őszt neked reggel megmutatni.

Lutra Creative Commons License 2021.12.16 0 0 96717

Kemény István

A titkos élet

Ha egyszer majd számonkéri tőled,
akitől semmiképp se várnád,
hogy mért nem volt titkos életed,
nem foghatod rá senkire.

Nem az agyadra gondol ő se,
abban akármi megterem,
hanem annyira, annyira egyszerűen
arra, amiért felelős nem vagy,

mert csak fütyülsz, és közben éled,
míg itt a csodák történelme
csodáról csodára pereg le, és te
azt mondod, köszönöm, van nekem szebb,

és közben nincs, mert honnan lenne,
de mégis időnként hallod a sínpár
koccanását a végtelenben,
és tudod, hogy nem a fogad vacog.

Lutra Creative Commons License 2021.12.15 0 0 96716

Orbán Ottó

Töredék az elnémulásról

Hiába, akárhány verssel rakva a padlás,
erőt vesz rajtam a szánalmas hanyatlás
-a költő addig él, ameddig ír!  
És ha hónapok óta egy jó sort se bír?
Halott, ha mondom, két lábon járó halott,
holott tegnap még élt, holott
fél éve még... -
Vakít a tündöklő közöny, az ég.

Lutra Creative Commons License 2021.12.15 0 0 96715

Szakács Eszter

Őszi rondó

Alig látsz a párás ablakon át.
Nem emlékszel, mikor kezdett el esni.
Nem kell könyv, zene. Halasztasz mosást,
és nincs kedved a moziig se menni.

Nem kívánatos az ittlét s az ottlét.
A kettő közt mégis meddig lehetsz?
A tükrökben halványan ott vagy most még,
de kontúrod, mint rossz tévén, remeg.

És nincs kedved a moziig se menni,
nem kell könyv, zene, halasztasz mosást,
nem emlékszel, mikor kezdett el esni,
alig látsz a párás ablakon át.

Lutra Creative Commons License 2021.12.15 0 0 96714

Rakovszky Zsuzsa

Avart égettek...

Avart égettek. Dőlt a must szaga,
buzgott a kátrány.
Bogáncson ellenfény holdudvara,
tépett szivárvány.

Az utca erdő - mélyebb ősz fele
lejtett az este.
A szélső ház - a hánytorgó zene
majd szétvetette.

Még egyszer ezt, csak ezt, és mást sosem
többé: leszállnék
az őszi alvilágba, jobb kezem
kezedben,árnyék -

Lutra Creative Commons License 2021.12.15 0 0 96713

Utassy József

Halottal beszél

Vakít a hó, zizegnek zúzmarás fák,
pillogok csak, kipirosít a szél.
Kell is arcomra most pici pirosság,
mert elsápad, ki halottal beszél.

Öröknek hittelek, mama, öröknek.
Sírva fakad hiányodtól a ház.
Dobd el a mélység kulcsait: töröttek!
Kicsúfol Isten úgyis, megaláz.

Pedig te hitted Őt, félted, remegted,
ám gyűlölted a gyóntató papot.
Bűnöd ha volt, a szomorú egeknek
vallottad be, s az Úr kihallgatott.

Köszöntelek messzülő szép hitemmel:
édes mama, halhatatlan halott!
Nézek utánad hosszan, s mintha tenger
búcsúztatná a lebukó napot.

Lutra Creative Commons License 2021.12.14 0 0 96712

Ernst Ferenc

Mulandó

Volt előtte.
Már utána van.
Csak közben volt szép.
Most arctalan.
Előtte csend.
Utána némaság.
Boldog nevetések
közötti néma sáv.
Áradás volt.
Most vizes homok.
Parti homokban
vizes lábnyomok.
Érintés volt.
Érző pillanat.
Hangok voltak,
és nagy szavak.
Volt előtte.
Már utána van.
Sértetlen maradt.
Örökre karctalan.

Lutra Creative Commons License 2021.12.14 0 0 96711

Gaál Áron
 
Kimondani, ami létezik

A rácsodálkozás hiányzott,
a szenvedély,
ami úgy érinti meg a virágot,
hogy sose feledje el a kéz.

A leltár hiányzott,
ami egymás tollpihéit számbavéve,
úgy őrzi meg a másikat,
ahogy van, minden tévedéssel.

A repülés hiányzott,
a közös szárnyalás,
ami mélyet és magasat fog be
íve alá…

Talán csak egyetlen szó hiányzott,
az, amire a szánk is éhezik:
hogyha kigondoltuk a Világot,
kimondjuk, ami létezik.

Lutra Creative Commons License 2021.12.14 0 0 96710

Emőd Tamás

Írás a palackban

Tornyán a jajnak, tájfunján a könnyeknek,
genezisén egy új, nagy vízözönnek,

céltalanul hánykódva fenn a gályán,
e szörnyű korszak vér- és könny-dagályán,

mint a hajós a hírt, palackba zárva,
versben dobom e végbúcsút az árba,

hogy túl homályon, terroron, halálon,
egy jobb jövőben Hozzád eltaláljon,

kiben hasztalan hittünk és reméltünk,
szabad part, akit soha el nem értünk:

hazánk az első víg kentaur óta,
klasszikus bölcsőnk, művelt Európa.

        *

Búcsúzunk tőled, mielőtt éj föd be,
akik itt lámpát lengettünk a ködbe,

fény-jelekül egy jobb jövő fiának,
gályára láncolt rabjai a mának,

kiknek viharba vesztek koszorúi,
e barbár kor értelmes szomorúi,

akik itt mindent láttunk s tudva-tudtunk
és kiáltoztunk, mielőtt lebuktunk,

akik örömre, napfényre születtünk,
de átbőgött a mély pokol felettünk:

mielőtt sorsunk vak közönybe fásul,
küldjük e pár sort végső híradásul.

          *

Túl minden Jóremény-fokán a létnek,
vontató padján a gályafenéknek,

úgy éltünk, mint a trágyában a barmok,
mint a ketrecben összecsukott majmok,

égnek borzadnak a fülek, a szőrök,
de kuss, a rácson átdöfnek az őrök,

ember-rangunkat régen elfeledtük,
már a saját vérünket is megettük,

hiába minden küzködés, igyekvés,
itt meg kell dögleni, itt nincs menekvés,

hiába gyújtunk fényt itt örök óta:
elhagytál mindet, művelt Európa!

          *

Tornyán a jajnak, tájfunján a könnynek,
genezisén egy új, nagy vízözönnek,

mint a hajós a hírt, palackba zárva,
versben dobom, e végbúcsút, az árba,

midőn eltárta torkát már a Fátum…
Ezerkilencszázharmincnyolc a dátum.

Lutra Creative Commons License 2021.12.14 0 0 96709

Ágai Ágnes

Rebellió

(és annak hiábavalósága)

Amikor már mindentől
szabadulni akarna az ember,
ami fék, korlát, kötél, kötelezettség, megkötöttség,
szabály, istráng, heveder, béklyó,
kioldná magát a szíjból,
felmentené minden szabály alól,
a versről lepattintaná a rímet,
felrúgná az ütemek rendjét,
kilazítaná a grammatika fűzőjét,
a szavak jelentésébe beletúrna,
mert nem tűr magán semmi nehezítéket,
semmi röghöz kötést,
semmit, ami úgymond, megkívántatik.
Elszakadni, kiszakadni, felszakadni,
elrugaszkodni mindentől,
ami illik, ami elvárt, ami előírt.
Lázadás ez, kései anarchia,
a széttörés eufóriája,
a törvényből s a világból való
kiköltözés nagy, látványos hurcolkodása,
a szétrúgás és feldöntés merészsége,
illetve gyávasága,
a kiköpött szavak héjának ízlelgetése,
a rombolás ördögi kéje,
mely végül valamiféle rendszerré áll össze,
mert a világ a szabályok gyűjteménye,
és az antiszabályok épp oly erősek,
hiszen a lét feltétele és tartozéka a rend.
Az összhang és a ritmus
ott pulzál az ereidben,
nem tudsz kilépni önmagadból,
még a halálod is szabályos és törvényszerű.
Ágálni csak az élő tud,
ő bonthatja szét a csomókat,
ő alkothat új rendszert,
új törvényt, új szabályzatot,
melyet később már nem kell,
és nem is tud betartani.

Lutra Creative Commons License 2021.12.12 0 0 96708

László Noémi

Nyelvtan

utcák zajok eltévedt emberek
késői jószerencse rosszleány
hányadik élet hányadik után
szép senki földje szétszórt hadsereg

gázlámpa fénye füstös házsorok
elhallgatott teremtés szív halál
szecesszióba hajló rózsaszál
a nap zsibong az éj csak ácsorog

az ágakon akárha értenék
mire való a lusta tél
halk suttogásba kezdenek
a ragtalan igék

Lutra Creative Commons License 2021.12.12 0 0 96707

Kis-Mezei Katalin

Mindig megtalálsz

Nem, ma ne várj, nem akarok találkozni
veled, itthon maradok a gyerekekkel,
nézzük a tévét, lehet, főzök valami
vacsorát, legalább a kicsik nem fognak
morogni, hogy olyan sokszor veled töltöm
az éjszakát, pedig az a havi egy-két
este szerintem igazán nem is sok, ha
lehetne, én minden éjszaka melletted
aludnék, csak dühít már, hogy nem értem, mit
akarsz tőlem, miért engem akarsz, miért
költöd rám az Isten pénzét is, és miért
nem kellek neked mégsem egészen, délben
és délután, télen, nyáron és tavasszal,
miért csak lopott egy-két napok, tudnom kell
végre, meddig leszek örök második én,
aki az első voltam neked, mindenben
a legelső, akitől annyira nem tudsz
elszakadni, hogy mindig megtalálsz, bármily
messze is futok, mindig újra magadhoz
láncolsz valami furcsa, régi szerelem
emlékével, azzal, hogy te még emlékszel
az apámra és az öcsémre is, pedig
már rég meghaltak, hogy ismertél, mikor még
ötvennyolc centis volt a derekam és a
heteseket kivédtem a Szentkirályi
utcában, hogy együtt jártunk felvonulni,
és mindennap megvártalak az egyetem
előtt, és mindig vettél nekem jégkrémet.
Tudom, többé nem fogod mondani nekem,
hogy szeretsz. De az ifjúságom része vagy,
úgy, hogy ne félj, felhúzom a nyolcvanezer
forintos gyűrűm, és fülembe teszem a
százezer forintos fülbevalóm, taxit
hívok és mégis csak elmegyek abba a
szállodába, ahol ma este engem vársz.
Mert a halottaim is ott lesznek veled.

Lutra Creative Commons License 2021.12.12 0 0 96706

Jouni Inkala

Sivatagi kirándulás

Onnan, ettől az úttól porzanak most a verssorok.
Mondják, csak a beduinok képesek elviselni
a határtalan végtelent, míg homok süvít
sima peremű dűne árnyékában, ahol
kókadozó tevék hátán róják vándorútjukat.
Átsétálsz a szőnyegen, s ottmaradnak
lábnyomaid. Kikerülöd
a skorpiómintákat: gyilkos csípésre
készülődtek. Nem felelsz mindjárt
sem korábbi, sem mostani szavaimra. A csend
Bach elenyészett dallamát zengeti fülemben hatalmasan.
Kezed megmoccan, sebes gyík fut
a térdemre. Lélegzel, könnyedén
s forrón homokot fúj arcomba a szél.

/Szopori Nagy Lajos ford./

Lutra Creative Commons License 2021.12.10 0 0 96705

Baranyi Ferenc

Áldott legyen

Áldott legyen az asszonyok között,
ki asszonynév nélkül is bátran asszony.

Áldott legyen az asszonyok között,
aki eloldja béklyód, hogy marasszon.

Áldott legyen az asszonyok között,
kit otthonossá tett a hontalanság.

Áldott legyen az asszonyok között,
kinek lefokozás emeli rangját.

Áldott legyen az asszonyok között,
kit a "törvényes" asszonynép kiátkoz.

Áldott legyen az asszonyok között,
aki csupán társaságban magányos.

Áldott legyen az asszonyok között,
kit végigmér a szállodai portás.

Áldott legyen az asszonyok között,
ki hol cseléd, hol istennő-hasonmás.

Áldott legyen az asszonyok között,
ki asszonyok között félénk, esetlen -

áldott legyen az asszonyok között,
áldott legyen, hogy áldássá lehessen.

Lutra Creative Commons License 2021.12.09 0 0 96704

Novák Éva

Az első hóra

Leesett az első hó.
Az utcán az autókat belepte.
Ha nem jegyezted meg, hol parkoltál,
mielőtt esni kezdett, olvadásig
nem találod meg a sajátod.
Félelmed is összetéveszthető
mások félelmével, de ne hagyd.
Ragaszkodj saját félelmedhez,
így nem maradsz egyedül sohasem.
Sem hóeséskor, sem olvadáskor.

Lutra Creative Commons License 2021.12.08 0 0 96703

Romhányi Gyula

Héja-alkonyat

Még játszom veled,
de szememre már az ősz
színes rongyaiból szőtt
nyirkos fátyol hull.

Még ereimben
lomha vért lázít a kedv,
ám szívem pitvarában
horgas szél tutul.

Még elhiszem, hogy
koldult ölelésünk
virághímes ágya az
erdőszéli rét.

Ám szánk hídjára
friss zúzmara rakódik,
s ujjaim alatt tested
csupa-csupa dér.

Még érzem, amint
óvó sugarába fon
és szelíden ringat a
délutáni nap.

de látom, lelkünk
fészkéről már útra kélt,
zsákmányra éhesen, a
héja alkonyat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!