Én ezt találtam a Wikipédiában. Mindenesetre perzsa eredetű a szó, s a világ különböző részein más és más fajta ruhadarabot jelent:
A kaftan (sometimes spelled caftan from Persian خفتان) is a man's cotton or silk cloak buttoned down the front, with full sleeves, reaching to the ankles and worn with a sash.
The kaftans worn by the Ottoman sultans constitute one of the most splendid collections of Topkapı Palace in Istanbul. Some of them were so precious that they were given as rewards to important dignitaries and victorious generals during elaborate religious festivals (see the "khalat" article).
Kaftans[1] were often embroidered on the front and on the sleeves, but like everything else under the Ottomans, there was a strict hierarchical order in the colours, patterns, ribbons and buttons, which were chosen according to the rank of the person to whom they were presented.
While in the 14th century large patterns and subdued colours were used, these became both smaller and brighter in the next century. By the second half of the 17th century the most precious fabrics were those with 'yollu': vertical stripes with various embroideries and small patterns, the so-called "Selimiye" fabrics.
Most fabrics were manufactured in Istanbul and Bursa, but some came from as far as Venice, Genoa, Persia, India and even China. Each had very specific characteristics and was named accordingly: there was velvet, aba, bürümcük, canfes, gatma, gezi, diba (Persian ديبا), hatayi, kutnu, kemha, seraser (Persian سراسر), serenk, zerbaft (Persian زربفت), tafta (Persian تافته), and many others; the most often used colours were 'China blue', 'Turkish red', violet, "pişmis ayva" or cooked quince, and saffron yellow.
The Topkapı Museum, Istanbul, possesses a large collection of Turkish kaftans and textiles.
Russian kaftan
In Russia the word "kaftan" is used for another type of clothing: a kind of a man's long suit with tight sleeves. By 19th century Russian kaftans were the most widely spread type of outer clothing among peasants and merchants. Currently they are used as a ritual religious clothing by the most conservative sect of Old Believers.
Moroccan kaftan
In Morocco kaftans are worn by women, and are substantially different from their Turkish counterpart.
Batik kaftan
In South East Asia, batik kaftans are produced for cool floaty feeling in hot sweltering heat of the tropical weather. While batik is very acid fast, numerous kind of fabrics are used ranging from silk to viscose. Florals and abstract designs heavily influence the kaftans from this region.
Lehet, hogy a magyarok által lett ismert, de valószínűleg másképpen nevezték, mivel a ,,kaftán" szó perzsa eredetű, és ha lehet hinni Ferrero könyvének (,,Tíz évezred öltözékei"), akkor maga a név Európában a spanyolországi muzulmán államokból terjedt el, a XII-XIII. században. Ennek, mondjuk, az talál ellent mondani, hogy a kaftán elnevezés a Kazár Kaganátusban is használatos volt (mint arról beszámol p.l. ,,A múlt korok krónikája" (,,Hronyika vremennih let"), illetve néhány bizánci feljegyzés.
Hogy mi végül is az igazság - nem tudom, de gondolom azért eredetileg volt annak valami más, magyar megfelelője.
A KAFTÁN lehet, hogy Európában a magyarok által lett igazán ismerős, de nagyon régi öltözet.. Meglehet, hogy annakidején a SZKÍTÁK és a HUNOK terjesztették el KÍNA felé is...
kaftán
az ókori Mezopotámiából származó, a Közel-Keleten általánosan hordott, bokáig érő férfiviselet. Rendszerint pamutból vagy selyemből, esetleg mindkétféle szövetből készül.
A kaftánnak hosszú, bő ujjai vannak. Elöl nyitott. Gyakran selyemövvel fogják össze. Kaftánnak nevezik azt a hosszú, fekete, köpenyszerű kabátot, amelyet a hászid zsidók viselnek a középkor óta.
Női estélyi öltözetként a XX. század közepén divatba jött egy bokáig érő, bő ujjú, kabátszerű ruhadarab, amelyet ugyancsak kaftánnak neveznek.
A nomádok állattartása juh, és ló jelemzi. Már sok topikban leírtam, oka a biomassza termelés kisebb mennyisége a száraz sztyepp és a félsivatag területén. A nagyállattartás a félnomádok jellemzője, akik szántóföldön is tevékenykednek.
Fent: Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich Lajos, Török Ignác, Aulich Lajos, Vécsey Károly Középen: Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Nagy-Sándor József, Knézich Károly, Schweidel József Lent: Kiss Ernő, Lahner György, Poeltenberg Jenő
A kivégzés előtt elhangzott utolsó mondatok:
Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.
Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.
Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Dessewffy Arisztid: Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.
Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot. Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Poeltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
Igen, tudom hogy régi nomád találmány. Viszont, szerintem mi előbb voltunk nomádok, mint a mongolok. A nagyállattartó pásztorkodás előbb volt a magyaroknál, mint a mongoloknál. Ez is egy helyen alakult ki, aztán szétterjedt.
Meg a "kipa" (a kupara valo :-) sem "zsido".
Tehát a kupára való, az a fényképezőgép, amit a fejükre szíjaznak?:-)
Bármennyire is hihetetlen, a kaftán is magyar, nomád találmány. Ha nem lett volna kabát, akkor az indoeurópaiak pokrócban kolbászolnának még mindig! Mint Rambó!:-)
Valahogy csak hívni kell a magyar elődnépekeket. Mert szerintem voltak. A honfoglalás előtt, de a honfoglalás után is volt olyan, amikor egyszerre több magyar föld volt. Nép is volt természetesen, csak más néven, esetleg más nép vezetésével. Ahogy, közöttünk is voltak török nyelvű népek!
Néhány kivételtől eltekintve (írek, svájciak, stb) a nyelv folyamata adja egy nép őstörténetének a fonalát. Többnyire itt is van néhány kivétel, de általában a nyelvtöbbség asszimilál pld a akkor már francia nyelvű normannok angolosodnak el erős nyelvi szubsztrátum hatással, vagy a bolgárok szlávvá válása hasonló dolog. A zsámbéki templomrom tábláján olvasható, hogy francia betelepülők építették, tehát akkor franciák lennénk? Mai Törökország török lakossága a Altáj és a Hangáj hegység között kialakult emberek leszármazottja akik között a mongoloid elem jelentős volt, de a mai törökök között ez nem jelentős, nyílván erős beolvadás csökkentette a törökök közt ennek az elemnek a számarányát. A nicknevemet is ezért választottam, mert a jamaiac angolul beszélnek ez nem jelenti azt, hogy az angolok Afrikából származnak.
A szkíta nyelvről szinte semmit sem tud a tudomány, ha Herodotosz néhány szómagyarázatát nem számítjuk. De nincs összefüggő nyelvemlék, így aztán elég nehéz megállapítani, hogy egyetlen nyelven beszéltek-e.
Ha viszont elfogadod, hogy a hun betörés után a szkíták többsége eltünt, kivéve a mai oszétek őseit, akkor tanulmányozhatod az oszét nyelvet, bár abból nehéz visszafelé következtetni, hogy milyen lehetett 2700 évvel ezelőtti őseik nyelve.
Ha nem érti meg egymást két ember, akkor azt a két nyelvet amit beszélnek lehet két külön nyelvnek tekinteni? Igen lehet!
Ha visszamennénk az időben a szkítáig, mit találnánk? Egységes nyelvet, vagy dialektusok halmazát, olyan nemzetségek halmazát, akik egymást nem értik? Szerintem nem! A példa erre a magyar nyelv, akik mind értik egymást, hiába élnek egymástól sok száz kilóméterre! Vagy a török népek, amelyek még távolabb élnek egymástól, mégis elég közel van a nyelvük egymástól. Kivétel a csuvas nyelv, de az szerintem egy keverék nyelv!
Ha egy nomád nép letelepűl, attól a nyelve nem változik egymás számára érthetetlenné.
Tehát, az örmény nép elődje nem lehetett nomád.
Tehát az indoeurópai népek, már ha voltak, nem voltak nomádok.
Ez azért nagy hülyeség. A nyugati örmény dialektus (az emigráns közösségek kivételével) kihalt, hiszen a törökök kiirtották őket. Amúgy pedig örmény ismerősök szerint egy-két nap gyakorlás kell, s tökéletesen értik egymást.
Ilyen alapon azt is lehet mondani, hogy Olaszországban 48 nyelven beszélnek (a Wikipédia ennyi itáliai nyelvet különböztet meg).
Magyarul: tokhár-iráni fehér hunok". Na de álljon meg a menet. Jaipur környékén a viszonylag ép fehér hun falvakban szép magyar dalokat énekelnek az emberek pentatonban. Te láttál már pentaton indoeurópait?
Hát éppen erről volt szó a vita első 10000 beírásában. Indoeurópaiakról beszélnek sokan, erre mondom én ma is, hogy ezt még soha senki nem bizonyította be.
A megoldást ma abban látom, hogy előítéletmentes nyelvészek kutatnák fel az eurázsiai ősnyelvet. Lehetőleg nem előre indoeurópainak minősítve mindenkit, akinek szemmel láthatóan volt sütnivalója.
Idézetedben utalás van több népre, mint a tokhárhoz hasonló "indoeurópai" képződményre: kusán, tán ujgur, talán a fehér hun is említtetett. Ők is felsorolják Andronovót, Afanaszjavót, meg más alapozó sztyeppei műveltségeket. Ne de az emlegetésük nem elég. Ezek mind sztyeppei népek voltak, és nem nyeretlen kétévesek. A Xia dinasztiával pillanatok alatt bevitték Kínába a bronzot, mégpedig igen nagy tételben.
Magam az ellentmondásos elképzelések gyökerét abban látom, hogy a sztyeppről kivándorló népek műveltsége feloldódott a környék népeiben. Szükségszerűen beolvadtak azokba a népekbe, amelyekre rátelepedtek, miközben saját nyelvüket csak részben tudták érvényesíteni a beolvadások során.
Biztosan sokszor elmondtam már, hogy új évezredünkben szerintem már tényleg egetverő anakronizmus 19. századi fajelméletes diszciplínák szerinti felosztások mentén tárgyalni a történelmet (indoeurópai, finnugor). Erre hoztál szemléletes példát az idézetekkel. Nem tudhatom persze, hogy azonosulsz-e velük, mert azért ez is számít valamit.
Amikor először olvastam, egy kicsit meglepődtem. Remélem nem lesz off amit hozok, mert fontos dolog. Az egyik indoeurópai nyelvről van szó. Mennyire nem egységes még ez az egy nyelv sem. Milyen hosszú időnek kell eltellni, hogy ennyire különbözővé váljon egy nyelv! Vagy, inkább soha nem volt egységes, csak egy irányba haladt!
A mai napig fennmaradt két irodalmi nyelvet, a nyugati örményt és a keleti örményt az irodalomban, illetve hivatalos szituációban (templomi prédikáció, állami és tudományos hivatalok, televízió) használják. Ezeken kívül az örménynek van számos beszélt változata. A legújabb elméletek 11 nyelvjáráscsoportot, azokon belül 44 nyelvjárást és több, mint 100 alnyelvjárást különböztetnek meg. Meg kell, hogy jegyezzük, hogy a „nyelvjárás” kifejezést politikai értelemben használják: a különböző nyelvjárások beszélői nem értik egymást (hacsak nem ismerik valamelyik irodalmi nyelvet), így nyelvészeti szempontból inkább 44 különböző beszélt nyelvről lehet szó. Ezek közül a legfontosabb a jereváni örmény, amelyet egyre szélesebb körben használnak, a beszéd mellett az informális írásokban is (pl. emailezés). Az örmények politikai érdekei azonban úgy kívánják, hogy — a kínaihoz hasonlóan, ahol szintén csak az írás közös — egy nyelvről beszéljünk a 44 beszélt és 7 írott nyelv helyett.
