"az irgalmas szamaritánus megdöbbentő módon szeretett. Az ellenség szereteténél nagyobb szeretet nincs! Erre tanít bennünket Jézus Krisztus, arra kér ama galileai hegyen, hogy imádkozzunk ellenségeinkért. A példázatbeli ember nem ezt tette? Hiszen a szamaritánusok voltak a legközelebbi ellenségek a zsidók számára! Meg tudták volna egymást ölni egy kanál vízben. A gyűlölet apáról fiúra szállt. És az irgalmas szamaritánus megáll a bajbajutott zsidó ember láttán - mert a szeretet számára nem érzelem csupán, hanem cselekedet! Úgy szeret, hogy megáll, fölibe hajol és teszi azt, ami tőle telik. Előveszi a borát és olaját, és azzal fertőtleníti ellensége sebeit. Nem adja ki bérbe ezt a feladatot; nem azt a megoldást választotta, hogy a vendégfogadó házban egy dénárral többet tesz le az asztalra, mondván: Menjetek ki, ott fekszik egy ember, de öten menjetek ki, mert elég veszélyes az út és én minden költséget kifizetek. Itt ápoljátok, majd ha visszajövök, megnézem, mi is lett vele.
- Ezt is megtehette volna a szamaritánus! És ez is nagy dolog lett volna. Hiszen a pap is és a levita is elmentek a vendégfogadó ház előtt. Ók is beszólhattak volna, hogy jöjjetek, ott fekszik vérben egy ember.
Ha valaki azt kérdezné, hogy mi a krisztusi evangéliumi szeretet, akkor azt mondanám, hogy ez: Valaki mellett megállni, aki mellett meg kell állni. Valaki fölibe odahajolni, aki fölibe oda kell hajolni. Hiszen sikolt a szem, hogy hajolj fölém, ne hagyj egyedül!"
(Gyökössy Endre)
Kedves big4, én úgy vélem irgalmasságról beszélsz, amit itt senki nem vitat, hogy mindenki felé jár, ha közvetlen életveszélyben van, vagy alapvető dolgokra van szüksége bárkinek. Azonban a szeretet ennél több. A "szeresd felebarátodat" pedig szerintem sem pusztán irgalmasságot jelent, hanem szeretetet. Az is igaz, hogy könnyü azt szeretni, aki bennünket szeret és aki nekünk szimpatikus. De nem hiszem, hogy csak az lehet szeretetreméltó, akit képesek vagyunk szeretni. Márpedig akkor bennünk is valami hibádzik.
Azért kényes ez a téma, ha belemerülünk, mert azt hiszem mindenki egy kicsit önmaga minősítését viszi bele a felebarátról alkotott fogalmába. Ha a saját véleményét megkérdőjelezik, úgy véli "felebaráti minőségében" kérdőjelezték meg. Csak ismételni tudom, szerintem nincs tisztán felebará-nem felebarát. Mindenkinek volt/van/lesz felebaráti megnyilvánulása - ami egyuttal azt is jelenti, hogy időnként nem aszerint viszonyul máshoz. Nekem úgy jön át ez az egész, hogy Jézus egy magatartásformát állított célul követői elé és nem kategoriát. Mégpedig olyan magatartásformát, amit hitem szerint nem lehet megtartani, csak a szeretet képességével. Viszont elfordulni valakitől, vagy kerülni is lehet becsülettel és becstelenül egyaránt. Aki képes az utóbbira, annak azt hiszem kevés a szivében a szeretet, ha még annyi hite is van, hogy hegyeket tudna elhordani. A hittestvéri szeretet pedig szerintem csakis a hitben jelent elválasztottságot. A világi életben, a többi emberrel szerintem (mindenkivel!) tisztelettel és lehetőségeinkhez képest szeretettel kellene lenni.
Eszembe jut egy kis anekdota, talán jobban érzékelteti, hogy mire gondolok. Egyszer egy ember megkérdezte ismerősét: - Hogy lehet az, hogy te, aki mindig olyan udvarias vagy mindenkivel, mintha mindenki király lenne - barátságban vagy azzal a másik emberrel, aki olyan durva pokróc mindenkivel, mintha mindenki más egy megvetett csöves lenne? - Nagyon egyszerü - hangzott a felelet - Mindketten ugyanolyan embernek látjuk a királyt és a csövest egyaránt.
Én úgy vélem, így is ismernek, jóval segítőkészebb vagyok, mint az átlag. Eléggé ki is használtak, mégis. Ha én megkülönböztetek, nem azt jelenti, egy ismeretlen ember ne kapna tőlem (gondolom) többet, mint az átlagembertől, úgy vélem, sokkal többre számíthat tőlem.
Azonban Jézusról téveseket írtál. Valóban van megkülönböztetés, elválasztottság. Valóban csak felebarátnak mondta, hogy engedjünk, ha kényszerít. (Valóban létezik kényszerítés, sőt, Istennel szemben is akár zörgetni, tolakodni tanított, hoa magától nem tenné, a zörgető, tolakodó, nyaggató miatt megteheti).
Valóban felebarátot tanított, hogy szeressünk, és nem mindenkit. Példaképp éppen a szamaritánusokat, Heródest, Pilátust, vagy más, Istentől idegen népeket szoktam mondani, mert bizony másképp bánt velük és apostolaira is ezt hagyta.
Bizony volt megkülönböztetés az apostoloknál is, így is tették apostolai, Pál is (meg is átkozta azokat, kik Jézust nem szeretik), Péter is, János is, a szeretett tanítvány. (János öregkorában dicsérte a hívőket, hogy semmit nem fogadtak el a pogányoktól.)
Pál azonban jól leírta, miképp válik felebaráttá, sőt, testvérré a pogány (én is pogány vagyok test szerint). Hit által. Ez a két kategória van, egyik hitből (Ábrahám hitéből, mert Ábrahámé az ígéret), a másik hit által. Utóbbira esélyes az az akol, mely Izrael aklával egyesül Krisztusban. Ez a két akol lett eggyé, egyik hitből, másik hit által. És több nincs. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, szentség nélkül meg nem látni meg Istent (úgy, hogy Vele örök élete legyen). A szentség pedig elválasztottságot jelent.
Ezek bizony alapvető keresztény dolgok, keves big4, és aki hűséges Istenhez, nem néz másra, nem vall mást, egyszerű és tiszta ezekben is, aki inkább Istennek ad igazat, semmit embernek, aki más szellemre nem hallgat, mint amelyik Jézust testben eljött Krisztusnak vallja, az az Övé, az szent. Mert sok szellem van, amelyik nem vallja Krisztust testben eljött Krisztusnak, noha jót tesz, noha valóban természetfelettit ad, jeleket tesz, akár gyógyít is, vagy démont is űznek erejével. Ígéret, hogy az emberek egyre inkább űzik az ilyen szellemek által gyakorlataikat, és annyira eredményesek leszenk, hogy csuda!
Ígéret, hogy a valóban krisztusiakat üldözni fogják, és közben arra gondolnak, sőt, azt hiszik, Istennek tetszőt cselekszenek.
Szerintem te is ezért neheztelsz rám, bigott, egyszerű hitű hűséges, a te számodra bosszantóan, felháborítóan ilyen ember vagyok. A te gondod, miért csak Jézus, miért csak egy út, miért keskeny, miért csak a Jézusban hívők, miért nem más, miért nem te is, mit képzel ez magáról, mit képzelnek egyáltalán, miért sajátítják ki Őt, stb., stb.
Végis, mindig ez volt a bajuk azolknak, akik a krisztusiakat nézték. Mindig is gyűlölték őket.
Big4, én nem a magamét írom. És feddhetetlen vagyok életemben, sokkal inkább, mint gondolnád. Semmi ambíció nincs bennem, senki elé nem akarok kerülni, érdekeimet oly mértékben nem védem, melyhez hasonlót sem hinném, hogy találsz, korrepetálásért, egyéb munkámért pénzt nem kérek, ha perbe fogtak (válóper), nem volt védőm sem, és csak azt kértem, az legyen az engem perelővel, amit nekem kívánt (az is lett), stb., stb. Mégis, csak, mert leírom, amit találtam, gyűlölsz. És akármit írok, amíg ilyen az én Krisztusom, gyűlölni fogsz, addig gondolkodsz, addig forgatod elmédben a dolgot, míg jól meg nem gyűlölsz (ez a kigondolás), de azt el nem viseled, van, akinek isten ad hitet, neked pedig nem ad. És hiába jársz szabálytalan úton, ez megmarad. Most jöhet, kinek is tartom magam, hogy ilyeneket írok? Pedig csak abból indulok ki, mire jutunk, ha a Biblia igaz.
Szóval én tanúskodom Istenem mellett, és ezen meghökkentek, kijöttök sodrotokból, micsoda antihumanista Jézust hirdetek, és milyen alávaló, kirekesztő, személyválogató, meg miegyéb vagyok.
Kezdettől fogva így van, kettőnk között is így volt. Te pedig még ígéretedről is megfeledkeztél (mert ígértél az olyan emberrel kapcsolatban, akiről nem hitted volna, hogy létezik). Bizony, te lettél személyválogató, mikor embert kerestél csudafeltételekkel, és én emlegettem, azoknak én mind megfelelek. Tőlem nem jó, én eleve elmarasztalható vagyok, csak, mert keresztény, és neked, akármennyire igazam van, akármit is ígértél, kereszténytől nem kell. Lám, azóta tartalak nem egészen becsületesnek, kicsit elmarasztallak, és te csak megsértődsz, és neheztelsz. És hiába van úgy a Bibliában, ahgy írom, körülnézel, és szövetségeseket gyűjtesz, reménykedsz, ha úgy is van a Bibliában, emberekkel megegyezel, mégsem úgy van. Én pedig e fórumon abból indulok ki, mire jutunk, ha a Biblia igaz, és engem gyalázol , mert ezt teszem (engem tüntetnél fel mindenféle rossznak, magatokat meg nemesnek, pedig állítom, semmiben el nem vagyok maradva, inkább biztos vagyok benne, neked írtam is, lásd fentebb, előtted vagyok jóságban, valódi humanizmusban, tisztaságban, stb.) És észre sem veszed, mit gyakorolsz, vagy ha tudatosan teszed, tudatosan próbálod úgy fogalmazni a dolgokat, ferdíteni, hát akkor ... vagy.
Az emberi pszichében köztudottan levő morális érzékenység alapján szerintem
az az ember számít jószívű, igazságos, segítőkész, szeretettel teli embernek,
aki nem különböztet, rangsorol és címkéz, hanem válogatás nélkül tesz jót
és adakozik (stb.)és egyenlőként kezeli minden embertársát, ahogy
(az elcsépelt közhely szerint) Nap is egyformán süt mindenkire
(és nem véletlen e hasonlat).
Ebben mindenki egyetért. Nemde?
Jézus nem ilyen ember lett volna?
Vagy van aki azt komolyan gondolja, hogy a különbségtevő, személyválogató,
kategorizáló ember az igazságosabb, jobb szándékú, kedvesebb, szeretteteljesebb
és jézusibb? Számomra nagyon elszomorító ha igen...
Ha valaki a szeretetét (és itt nem a szimpátiára gondolok!) emberenként másképp méri, az lenne a szent ember? De ne is használjuk a szeretet -fogalmat, hisz nincs pontos közmegegyezés erről (sem) sajnos...
Tehát szerintem praktikusabb ha nem szeretetről beszélünk, főleg azért, mert keverjük a kedvelés, tetszés és szimpátia fogalmaival.
És így már érthetőbb is talán a kirekesztő hozzáállás, hiszen
aki velem már egyszer kellemetlenkedett (pláne ha nem gyakorolt irgalmat), azzal
szemben ugyan hadd tartsam már fenn magamnak a jogot, hogy ne kedveljem és
szimpatizáljak vele. Jogos és érthető, teljesen rendben.
Ha valaki büdös ronda és még szidalmaz is, természetes, hogy kerülöm a társaságát,
nem barátkozom vele, nem tetszik és nem kedvelem; azt mondom rá: nem szeretem.
Ám mi van akkor ha az illető pl. elesett és rászoruló?
Ételt osztok a szegényeknek és ő is beáll a sorba?
Mi van ha lehetőségem van őt is megvédeni valamitől?
Nem engedem be a melegedő szállásra, mert kellemetlen ember?
Neki nem adok enni ugyanúgy vagy kevesebbet, mint a többinek?
Ugye nem? Na erről van szó!
Nem kedvelnem érdemes minden embertásamat, de egyenlőként és igazságosan
bánni velük igen!
Pl. Teréz Anya és Assziszi Szent Ferenc vajon nem fogták fel a Jézus igéit?
Tudtommal ők nem válogattak...
Ha valaki meghatározza előre, hogy felekezet, korábbi viselkedés, népcsoport és még ki tudja milyen erőltetett és kreált szempontok szerint, méri jószándékát és e különféle szempontok szerint megkülönböztet felebarátot és kívülállót, az szerintem szétválaszt.
A misztikákban (beleértve a Bibliát is) a különbségtevés, szétválasztás - diabolosz -
nem győzöm ismételni, hogy a Sátán reszortja, és csak az övé - ha nem tévedek...
Akkor hogy hozhatjuk össze ezt Jézussal, aki elvileg ugyebár a másik oldalon áll?
Az irgalmas szamaritánus példázatának értelmezése szerintem minden józan, egyszerű ember számára nyilvánvaló hogy - többek közt - az a felebarát, aki bárkinek segít és irgalmaz önzetlenül, mindentől függetlenül. A szamaritánus ugyanúgy tett volna akárki is az alany...
Nem azt nézte hogy a szánalmas kis valási-népi stb. kategóriáiban hová sorolja
az illetőt, hanem egy embertársa bajban van, akire ugyanaz a nap süt, ugyanazt a
levegőt szívja és ugyanaz az Isten teremtette, aki ugyanúgy szereti mint őt.
Szerintem Jézus a mindeki felé áradó, feltétel nélküli szeretetet és megbocsást,
az Egységet tanította. Azt mondta, szeresd ellenségedet, ha megdobnak kővel,
dobj vissza kenyérrel és hasonlókat. Nem tudok róla, hogy hozzátette volna,
hogy de csak a felebarátodat, aki ilyen és ilyen és ez és ez...
Véletlenül ez nem feltételszabás és szétválasztás lenne?
Elhatárolódás, válogatás, kategorizálás, címkézés; ezek a legtipikusabb, gyarló emberi tulajdonságok. Ki ne ismerné azt a kisérletet, amikor egy összetartó közösség rövid idő alatt kettéoszlik (méghozzá ellenségé!), csak azért mert szétosztanak köztük két különféle színű ruhát...
E gyarlóságokat - ha nem tévedek - Jézus, állítólag tökéletesen uralta...
Hogy adhatott volna már ilyen parancsolatot?
Vagy ha igen, akkor talán mégsem teljesen szent ember volt...?
OK csak bánatosszemű példázatként láttam magam viszont a CSevejetekben, közben valaki megkérdezte hogy honnan ismerlek - gondoltam hátha te tudod. :-))
Csak azért volt ez a durva megjegyzésem, mert köztudott - az orvosi szakkönyvekben is benne van -, hogy az igazán deprssziós betegnek csak rosszat tesznek az ilyen jellegű biztatások. Bocs mégegyszer!
Nagyon érdekes, hogy az emberi természet még romlottan is képes megszelídíteni az állatit.
„És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.”
Nem vonta vissza tőlünk. (Csak a szomszéd dobbermanja nem emlékszik rá világosan.)
... hanem hogy nincs meg a válasz az életemben erre.
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.”
Ne sajnáld a kopogtató öklödet, hadd szóljon! Le a depresszióval éljenek akik életet kaptak! :-))
Láttál már hím oroszlán amelyik legyilkolja az előző hímtől származó almot? Nos, akkor már jobb példa, amit a kedvenckéim csinálnak egy elkapott egérrel. Szerintem a helyes megközelítés az, hogy az emberrel ellentétben az állatok nem ismerik a jót és rosszat. Természetesek. Egyenesek. Persze így nem csak a rosszra képtelenek, hanem igazából a jóra is, de pont ez mutatja, hogy az ember mennyire át van itatva a gonoszsággal. Az értéksemleges viselkedés jónak tűnik az emberé mellett. Egy állat mindig csak magának akar jót, de olyat sosem tesz, aminek nincs több célja, mint hogy a másiknak rossz legyen. Ha fel is fedezünk valamit, ami romlottságnak tűnik, az is az ember romlásának és az embernek való alávetettségnek köszönhető. Nagyon érdekes, hogy az emberi természet még romlottan is képes megszelídíteni az állatit.
Krisztussal együtt megfeszíttettem. Hát igen. A kedvencem. Azt hiszem, mégsem értettem meg egy fontos aspektusát. Az áldozatot. (Igazából most sem értem.) Nem is az a baj, hogy élhetetlennek, elviselhetetlennek érzem az életet (hehe: ld. skizofrénia), hanem hogy nincs meg a válasz az életemben erre.
Kedvse sz_solt, ha jól értem amit írsz, hogy szerinted felebaráti megnyilvánulás mindenkinek kijár, de ezt nem mindenkivel egyformán éled meg - akkor ezzel egyet tudok érteni.
