Keresés

Részletes keresés

Lajos bácsi Creative Commons License 2005.05.06 0 0 795
Ez itt kéem tiszta babonaság. Mindenki tudja, hogy a vízkeresztkor lőtt fehér galamb vérébe áztatott denevérszárny az igazi...
Előzmény: csabiman (794)
csabiman Creative Commons License 2005.05.05 0 0 794

Kakaségetés a kezdőkörben


Pitesti, május 5., 14.45 Macskát és kakast áldoztak az átok elűzéséért.

 

Az Arges Pitesti csapatának babonás szurkolói úgy gondolták, hogy kedvenceik rossz szereplésének oka a pályára olvasott átok lehet, éppen ezért összedobtak egy gyors átokűző szertartást a Farul Constanta elleni bajnoki előtt.
Ennek keretében a kapufák tövét megkötözték vörös zsinórral, majd a főlelátó mögött eltemettek egy cicát, végül a kezdőkörben elégettek egy kakast. A hamarjában elvégzett szertartás azonban nem bizonyult elegendőnek, mivel a meccs 1-1-es döntetlennel ért véget.
Egy igencsak csalódott - és nagyon babonás - drukker szerint egyébként az volt a hiba, hogy egy másik szokást is alkalmazni kellett volna. Állítólag ugyanis szerencsét hozhat az is, ha az alsógatyát kifordítva veszik fel, ők azonban elmulasztották a csapat tagjait erre figyelmeztetni.

 

 

www.nb1.hu

seabeast Creative Commons License 2005.04.23 0 0 793
EZ se sámli:

NYUGDÍJAZTÁK ATYUSKÁT
Elvtársozott, így egyszerű párttag maradt Iliescu
[22.4.2005]


„Úgy gyűltünk össze, mint a Vatikánban, várva, hogy milyen színű füst száll föl a kéményből. Ha piros, Iliescu az elnök. Ha fekete, akkor érkezik a korrupció-ellenes ügyészség (PNA). Ha viszont a füst fehér, elromlott a kályha!”


– viccelődtek tegnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusi küldöttei a Sala Palatului nevű, pártkongresszusok céljára 1959-ben felépített gigantikus csarnok folyosóin.

A bukaresti sajtó tudósításai szerint körülbelül 1500 területi küldött utazott a fővárosba megválasztani a párt új vezetőségét. A kongresszus – miután Iliescu Năstaseval együtt Beethoven


Örömódájának akkordjaira

bevonult – óriási bakival indult: „átadom a szót Năstase elvtársnak... úrnak” – mondta az ülést vezető Iliescu. A volt államelnök magyarázkodása a beszámolók szerint közröhejbe fulladt. Iliescu úgy érvelt, a Szocialista Internacionáléban használatos ez a megszólítás.

Adrian Năstase, aki a kormányfői hivatallal párhuzamosan, 2001-2004 között a PSD élén is állt, beszámolójában kijelentette: a pártbeli egyhangúságnak vége, ez a normalitás egyik jele.


Iliescu és Nastase. Kékrózsás forradalom?



Kétórás (egyes források szerint csak másfél), maratoni beszédében elismerte, hogy a választási vereség a párton belüli, felemás reformoknak volt köszönhető. A volt miniszterelnök a jelenlegi kormánypártoknak is üzent, kijelentve:


„tévedtünk, amiért eddig hallgattunk.

De ezentúl minden vádra válaszolni fogunk. Minősíthetetlen, hogy a PSD-t tolvajok, korruptak és analfabéták pártjának címkézzék”.

Pikáns részlet, hogy az Adevarul napilap információi szerint a kongresszus előtti napon a területi szervezeteket sorra felhívogatták Bukarestből az ukázzal: az Iliescu-Năstase-Andronescu trióra kell szavazni. Később a pártközpont által kívánatosnak tartott felállás Iliescu-Năstase-Mitrea-ra változott.

A kulisszák mögött természetesen folytak az egyezkedések. Úgy tűnik, Iliescu nyelvbotlása valóban végzetes volt: a megyei szervezetek több, mint fele hirtelen elpártolt. A volt államfő neve lehetséges elnökként többé fel sem merült a jelenlevők közt. A nap folyamán


úgy hírlett,

Mircea Geoana és az addig nyíltan Iliescu-szimpatizáns Miron Mitrea kölcsönösen segélyezik egymást. Így a nagyszámú Mitrea-párti területi szervezet Geoana-t támogatja majd Iliescu ellen az elnöki székért folyó harcban. A pletykák szerint a volt szállításügyi minisztert a PSD erdélyi, Ioan Rus nevez által fémjelezett szárnya is támogatta – sőt, a bukaresti szervezet is inkább e két politikus fele kacsintgatott.


"Titkos szavazás": majd' letaposták egymást a küldöttek



Miközben a suskusolás folyt, Geoana gyors választási kampányba kezdett: sorra felkereste a területi szervezetek küldötteit – tudósítók nem biztosak benne, hogy látta-e őket valaha – vállukat veregette, jóbaráti hangnemben tárgyalt velük. Az Iliescu-táborba tartozó krassó-szörényi szervezet küldötteit


fél órán keresztül puhította

a volt külügyér. A háta mögött így kommentáltak: „Engem már kinn is megpuszilt egyszer.” „Mi van, így megy ez a választási kampányban. Te nem pusziltál meg akár háromszor is egy vénasszonyt, csakhogy rád voksoljon?”


Ahogy teltek az órák, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a küldötteket a reformok lehetősége "megrészegítette". Iliescu esélye egyre csökkent. A sajtóban „atyuskának” becézett volt államfő így nyilatkozott: „életemet adom a pártért. Nem szeretném, ha sajnálnom kell majd, hogy indultam ezen a választáson”. Beszámolók szerint, mikor végre 22 órakor – öt órás késéssel – szavazásra került sor,


a szavazófülkék fölöslegesnek bizonyultak:

egymást taposták le a küldöttek a gyorsabb hazaérés reményében. A szavazatokat vécé-fülkékben, lépcsőkön, a szavazó-bizottság lábán körmölve adták le, titkos szavazásról így végképp szó sem lehetett.

A szavazat-számlálás is elhúzódott, és ezt Năstase nem úszta meg: elkövette azt a figyelmetlenséget, hogy a szószéken kijelentette: „nem tudom, mit számolnak annyit”. – A tojásokat – vágott vissza a hallgatóság a miniszterelnök elhíresült kijelentésére utalva, mikor alpári stílusban utasított rendre egy vagyonát firtató újságírót.
igen7 Creative Commons License 2005.04.22 0 0 792
lol
Előzmény: zálycsik (791)
zálycsik Creative Commons License 2005.04.22 0 0 791

http://index.hu/politika/kulfold/vj0422/

Juscsenko takarítónőknek tartott beszédet a román parlamentben

Főleg a parlamenti segédszemélyzet hallgatta végig Bukarestben Viktor Juscsenko ukrán elnök orosz nyelvű beszédét. Mivel a teremben csak maroknyi honatya tartózkodott a látogatás idején, a szenátus elnöke mozgósította a takarítónőket és titkárnőket, villanyszerelőket és sofőröket. 

 

Juscsenko látogatása egybeesett az ellenzéki PSD kongresszusával, illetve a parlamenti hétvégével, mely mind rendesen, csütörtök déltől vette kezdetét az alsóházban.

Juscsenkó nem tudta

Mivel a teremben csak maroknyi honatya tartózkodott a látogatás idején, Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke a segédszemélyzetet mozgósította, hogy feltöltsék az üresen tátongó sorokat. A képviselők és szenátorok szerepét így a takarítónők és titkárnők, villanyszerelők és sofőrök vették át, az alkalmi gyülekezetben ráadásul a nők alkottak többséget.

Juscsenkót nem informálták az újonnan toborzott hallgatóság összetételéről. A vendég a padsorokban ülőkhöz intézve szavait kijelentette: "Romániai látogatásom legfontosabb momentuma, hogy Ukrajna nevében baráti jobbot nyújtsak. Ma ezt tettem Románia elnökénél is, s ezt teszem most is az Önök irányába, s örvendek, hogy a kinyújtott kéz nem üres levegőt markol."

A személyzet Vacaroiu intésére tapsviharban tört ki, amely folytatódott, amikor Juscsenko arról biztosította hallgatóságát, hogy Ukrajna kiáll az európai értékek mellett.

csabiman Creative Commons License 2005.04.20 0 0 790
Bukarest, április 19., 20.50 Becali szerint a Steauában sok a cigány.A román Országos Diszkrimináció Ellenes Tanács 40 millió lejes pénzbüntetéssel sújtotta a listavezető Steauát, mert a klub szurkolói többször is a "cigányok, cigányok" rigmust kiabálták a Rapid elleni rangadón. Gigi Becali klubtulajdonos szerint ez egy román szurkolói hagyomány, és csupán metaforikus jelentése van, éppen ezért szurkolóik nem követtek el égbekiáltó bűnt. - Ez az egész politika, mert Copos (a Rapid tulajdonosa) fél attól, hogy négy év múlva nem ő, hanem én kerülök majd miniszteri székbe, ezért nem nyugszik. Pedig a Steauában több a cigány, mint a Rapidban, így nincs miért reklamálniuk - fejtette ki Becali. Mindez azonban nem hatotta meg a döntéshozókat, és megbüntették őket, mint ahogy a klub hangosbemondóját, is, aki szintén rasszista megnyilvánulásokat tett, az ő büntetése 10 millió lej.(simon)Vissza a hírhez:  http://www.nb1.hu/media/?itemid=16446

kábelbúvár Creative Commons License 2005.04.20 0 0 789

Álcázniuk kell magukat a román zsebtolvajoknak a tengerparti Constancán, miután a hasztalan hadakozásban kimerült városvezetők úgy döntöttek, hogy a tömegközlekedési eszközöket a legelvetemültebbek fényképével dekorálják.

A zsebesek újabban már csak feltűrt gallérral, sötétített lencséjű szemüveggel szállhatnak fel az autóbuszokra, mások frizurát, hajszínt változtattak. Mindhiába, az utasok rendre rájuk vetik magukat. A sikeren felbuzdúlva, rövidesen szórólapok kerülnek a postaládákba, rajtuk a betörők fényképével, módszereik leírásával.

mno

Azé ki lehet látni az ablakon ?

;-)

kábelbúvár Creative Commons License 2005.04.07 0 0 788

A román fővárosban gondolták ki és tervezték meg a három román újságíró múlt heti bagdadi elrablását. Az ügy fő értelmi szerzője és megszervezője a letartóztatásban levő, de magas szintű politikai kapcsolatokkal büszkélkedő Omar Hajszam szíriai-román üzletember - írják a román lapok.

Súlyos román belpolitikai szövődményei vannak a Bagdadban elrabolt három újságíró drámájának. Kedd este a román legfőbb ügyészség emberei őrizetbe vették, majd az illetékes bíróság szerdai döntésével egyhónapos letartóztatásba helyezték Omar Hajszamot.

"A szíriai-román állampolgárságú, kétes hírű Omar Hajszamot akkor vették őrizetbe Bukarestben, amikor Bagdadban már lokalizálták és elszigetelték az emberrablókat" - írja a jólértesült Cotidianul című független napilap.  Így előzték meg, hogy továbbadják a túszokat. Az emberrablók állítólag nem fundamentalisták, s nem is dörzsölt banditák, hanem a fegyveres akciók területén csupán amatőr (és valószínűleg csak alkalmi) túszejtők - írja a lap.

A Cotidianult informáló hivatalos személy azt is tudni véli, hogy Omar Hajszam bukaresti letartóztatásával egyidejűleg Bagdadban őrizetbe vették Omarnak és az újságírókat Irakba elkísérő Muhammad Manufnak a testvérét. Ugyanis a két bagdadi testvér is aktív szereplője volt az újságírók elrablásának. E letartóztatások után az emberrablókat túszaikkal együtt "ártalmatlanító vesztegzár" alá helyező bagdadi amerikai-brit kommandó szerda este már csak a megfelelő jeladásra várt, hogy kiszabadítsa az újságírókat.

Az említett személy szerint a bukaresti válságstáb - megfelelő információk alapján - már eleve abból a feltételezésből indult ki, hogy a bagdadi újságírórablást a román fővárosban "eszelték ki". Értelmi szerzője, megszervezője és pénzelője a számos gazdasági törvénysértéséről elhíresült, most már a szervezett bűnözés alapos gyanúja alatt is álló Omar Hajszam volt.

Hajszam 1994 óta a tavaly ősszel ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt (PSD) oltalma alatt állt - írja vezércikkében  az Adevarul. Ezért a felelősség személyesen Ion Iliescu volt államfőt és Adrian Nastase pártelnököt, volt miniszterelnököt terheli. 

A szíriai-román üzletembert egyébként őrizetbe vétele után néhány órával kizárták a PSD-ből, amelynek ugyanabban a kerületben volt a tagja, ahol Iliescu és Nastase is fizeti a tagdíjat - fűzte hozzá az Adevarul.

HVG

 

Szép....

sad wings Creative Commons License 2005.03.08 0 0 785
Akit jobban érdekel a téma:

http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre53/gauss.htm
Előzmény: sad wings (784)
sad wings Creative Commons License 2005.03.08 0 0 784
Hogy pontos legyek,aromun származású,ezt ő is nyíltan hangoztatta.Az aromunok meg egy leszakadt vlach néptöredék,akik a mai románság Balkánról való felvándorlása során nem jött velük északnak,hanem délen maradt,és a mai Macedónia területén élnek még mindig.
Előzmény: sad wings (783)
sad wings Creative Commons License 2005.03.08 0 0 783
Még az anyanyelve is macedón.
Előzmény: topik (782)
topik Creative Commons License 2005.03.08 0 0 782
Hagi torok szarmazasu (nevu), de romannak tekintheto mivel csak romanul tud.
Előzmény: sad wings (778)
igen7 Creative Commons License 2005.03.08 0 0 781
dehát nem a cigányok voltak azok, akik azt mondták, hogy az a szó, hogy cigány, csúnya, és helyette használjuk azt , hogy roma?
Előzmény: sad wings (780)
sad wings Creative Commons License 2005.03.08 0 0 780
Most mé mondod?:)

Funar szerint a magyarok terjesztették el a világban azt,hogy a roma az cigányt jelent,csak azért,hogy összemossák a román szóval és lejárassák a dicső rómaiakat.Szerintem igaza van!
Előzmény: igen7 (779)
igen7 Creative Commons License 2005.03.08 0 0 779
románoknál biztos hogy nehéz eldönteni
Előzmény: sad wings (778)
sad wings Creative Commons License 2005.03.08 0 0 778
Az tuti, hogy macedón felmenőkkel rendelkezett,de hogy mennyire voltak cigók is,azt a Jóisten sem tudja megmondani.
Előzmény: igen7 (777)
igen7 Creative Commons License 2005.03.08 0 0 777
Hagi macedón? nem cigány?
Előzmény: sad wings (776)
sad wings Creative Commons License 2005.03.07 0 0 776
Így volt.Bár Hagi-ra rá lehet fogni azt hogy büdös macedón ügynök volt.Budapest-Skopje tengely akcióba lendült:)
Előzmény: Törölt nick (775)
sad wings Creative Commons License 2005.03.07 0 0 774

Becali: Bölöni áruló!
13:54; 7.3.2005.

hirdetés

Árulónak nevezte Bölöni Lászlót a Steaua futballklub tulaja, Gigi Becali. A francia Rennes csapatát edző marosvásárheyi sportszakember azzal váltotta ki Becali haragját, hogy állítólag kijelentettea Steaua csatára, Andrei Cristea 200 ezer eurót ér.
"Hogy jön ahhoz Bölöni, hogy megmondja, mennyit ér Cristea? P egy áruló és egy szemét, aki gyáva módon hagyta el a válogatottat. Mit szól bele a román fociba? Szóljon bele a magyarországiba, a franciaországiba… Be fogom bizonyítani neki, hogy a Steaua erősebb lesz a francia csapatoknál.

Adjuk oda ingyen az összes játékosunkat, hogy "esélyt adjon nekik", ahogy ő mondja! Hagyjuk, ne tanítsa meg a játékosokat is, hogy árulók legyenek, mint ő. Bölöni magyar, nem román" – fogalmazott Becali. (adevarul)


Formába lendültek a szakik.
Előzmény: Törölt nick (773)
kábelbúvár Creative Commons License 2005.02.23 0 0 772

A romániai Iasi megyében 10 ezer euró (2 millió 500 ezer forint) kártérítést ajánlottak fel annak a lánynak, aki 2001-ben 11 napot töltött börtönben prostitúció vádjával. A román rendőrségnek ennyi időbe tellett, míg a tiltakozó lányt, saját kérésére orvosi vizsgálatnak vetették alá - a vizsgálat során kiderült, hogy az állítólagos prostituált érintetlen.

A rendőrök gyanúja azért terelődött az akkor 17 éves iskolás lányra, mert egyik kolleganője, akit több razzia során elfogtak az ősi mesterség művelése közben, minden alkalommal a lány nevét és címét mondta be. A lány most fellebbezni óhajt az ítélet ellen - egyrészt kevesli a kártérítés összegét, másrészt a tévedésért felelős hatóságiak elmarasztalását követeli.

ma.hu

tomp Creative Commons License 2005.02.19 0 0 771
Egyenruhás csődör a román hadseregben [ 2004-02-16 ] Szexuális zaklatással, önkényes magatartással és sikkasztással vádolnak egy alezredest Romániában. Vasile Brumát, a tordai katonai egység parancsnokát néhány alattvalója jelentette fel, mert nem nézhették tovább az alezredes katonához méltatlan viselkedését. Nyílt titok, hogy korábban a parancsnokot azért helyezték át többször is, mert minden egységnél botrányos szerelmi kalandokba bocsátkozott kollégái feleségeivel, pedig az alezredes maga is nős, és két gyermek édesapja. A tiszt nagyon gálánsan viselkedett, állítólag a szexuális örömökön túl anyagi támogatásban is részesítette őket - természetesen nem a saját bankszámlájának segítségével. Azokat, akik nem kerültek a "mindenható" parancsnok kegyeibe, rendre megalázta és üldözte. A feljelentők és a közvélemény legnagyobb megdöbbenésére az egyik országos napilap, a Ziua kérdésére a Román Honvédelmi Minisztérium illetékese a következőket válaszolta: Nem tudom, hogy mit tehetnénk? Ez van, ha egy férfi nemzőképes... mixfm.ro
igen7 Creative Commons License 2005.02.19 0 0 770
inkább a lábuk rendszeres borotválásával foglalkozzanak.

Árulkodóak különben a nevek:

Ioan Robu - Rab János?
Petru Ghergheli - Gergely Péter?
Előzmény: Törölt nick (769)
tomp Creative Commons License 2005.02.10 0 0 768

 

 

 

 

Előzmény: szürkesün (760)
Alexander the Great Creative Commons License 2005.02.10 0 0 767
Ejha....



Kiderült Tudor pedofil múltja

* Index

2005. február 10., csütörtök 8:27

A magyarellenességéről híres Nagy-Románia Párt elnöke a nyolcvanas években kiskorú lányokat hajtott fel egyik írótársa és saját vágyainak kielégítésére. Corneliu Vadim Tudort és írótársát Eugen Barbut megfigyelte az egykori román titkosszolgálat, a Securitate, amely többek között rögzítette a kerítésről szóló telefonbeszélgetéseket, és az áldozatul esett lányok neveit is.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerosének!Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változatNyomtatható változat
hirdetés

A Securitate Irattárát Átvizsgáló Bizottság megerősítette a román Academia Catavencu nevű hetilap információt, miszerint a Nagy-Románia Párt elnöke kiskorú lányokat futtatott húsz éve, és szolgáltatásaikat maga is igénybe vette - adta hírül a Magyar Nemzet kolozsvári tudósítója.

Tudor a Bibliára esküszik, hogy nem

A pedofil ügyről először tudósító Catavencu a volt titkosszolgálati levéltár dokumentumaira hivatkozva írta,

hogy Corneliu Vadim Tudor - aki akkor a román írószövetség tagja volt - 1981 és 1987 között rendszeresen kerített 15-16 éves lányokat saját maga és írótársa, Eugen Barbu számára. A Securitate jelentéseiben tételesen fellelhetők a lányok nevei, és az alkalmi találkozókról szóló telefonbeszélgetések leiratai.

Tudor
Corneliu Vadim Tudor
A hírre reagálva Tudor párttársa, Constantin Buche az átvizsgáló bizottság nevében jogtalanul közleményt adott ki, amelyben tagadta, hogy léteznének ilyen iratok. Buchenak azonban mennie kellett, miután a bizottság több tagja közleményben határolódott el a Nagy-Románia Párti átvilágítótagtól, állítva, hogy a hetilap információi valósak - írja a TransIndex. A Nemzet tudósítója szerint ugyanakkor Tudor Bibliára tett kézzel esküdött meg, hogy soha nem volt dolga a jelentésekben szereplő lányokkal.

Besúgó volt?

Tavaly novemberben az átvilágító bizottság néhány tagja azt állította Corneliu Vadim Tudorról, hogy együttműködött a Securitateval. A Nagy-Románia Párt (PRM) elnökéről tizenkilenc év óta nyílt titokként beszélik, hogy önként, lelkesedéssel dolgozott az egykori titkosszolgálatnak. Sokan tudni vélik például, hogy annak idején személyesen is felkereste a Securitate-vezetőket, és feljelentette a román kultúra és irodalom kiemelkedő személyiségeit, köztük Andrei Plesu filozófust is "rendszerellenes tevékenység" miatt.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alapító-igazgatója, Virgil Magureanu nyilatkozatban jelentette ki, hogy ez mind igaz. A Securitate irattárának tanulmányozásával foglalkozó testület vezetője akkor bejelentette: az SRI nemrég átadott neki 19 olyan iratcsomót, amely Corneliu Vadim Tudor és az egykori román politikai rendőrség kapcsolatairól tanúskodik. Az átvilágító bizottság más tagjai ugyanakkor nem látták bizonyítottnak Tudor besúgó múltját, ezért a pártelnöknek nem kellett lemondania szenátori mandátumáról, és jelöltethette magát az államfőválasztáson is.
bibercalmero Creative Commons License 2005.02.09 0 0 766
Nem 23 milliot?
Előzmény: igen7 (765)
igen7 Creative Commons License 2005.02.09 0 0 765
Tavaly 1,7 millió románt nem engedtek ki a határon
február 9. 12:04
[MTI]
Közel 1,7 millió román állampolgárt nem engedtek ki az országból tavaly, ez a szám 73-szor nagyobb a 2001-es adatnál – jelentette be a román határrendőrség. Az illegálisan kilépni kívánó személyek nagy része a schengeni országokban szeretett volna munkát vállalni. Ugyanakkor összesen 130 szállítócég és utazási iroda működési engedélyét vonták vissza, 108 alkalommal figyeltek fel adócsalásra, hamis iratok használatára, valamint közel 128 ezer eurót és 31,4 ezer dollárt koboztak el. Mintegy hatezer pénzbírságot is kiróttak a határőrszervek, s 64 olyan hálózatot is felgöngyölítettek, amely emberkereskedelemmel foglalkozott. A határrendőrség szerint az illegalitással való próbálkozás oka nagyrészt a hazai törvényhozás lazasága, ezért a közeljövőben új jogszabály kidolgozását fogják javasolni, amelyet az EU-csatlakozás közeledte is sürget.


valamit ők is tudnak :)
csabiman Creative Commons License 2005.01.31 0 0 764
igen, ez a favoritom :))
Előzmény: kábelbúvár (763)
kábelbúvár Creative Commons License 2005.01.31 0 0 763

Kiásta egy elhunyt rokonát hat román férfi, s megette a szívét, mert azt hitték, hogy a 76 éves korában rákos megbetegedésben elhunyt rokon vámpírrá változott, és eljön szívni a vérüket.

 

A tettesek aggodalmukban a temetés után hat héttel kiásták a holttestet, kivágták a szívét, elégették, s a vízbe kevert hamut megitták. Az illetők azt mondták, előzőleg már igen gyengének érezték magukat, de a rítus után jobban lettek.

A tetem Kraiovában végrehajtott újbóli boncolása kiderítette, hogy valóban hiányzik a szív. A közeli Morotinul de Sul falucskában lakó tettesek azzal védekeztek kihallgatásukon, hogy "csak egy ismert rítust követtek, amelyet régen gyakorolnak a környéken, mert hatásosnak bizonyult a vámpírok ellen".

 

A hat férfit sírgyalázás vádjával hat hónapi, végrehajtandó szabadságvesztére ítélték - jelentette az AFP francia hírügynökség.

INDEX

seabeast Creative Commons License 2005.01.28 0 0 762
Aki olvasta Pacepa "A Kreml öröksége" című könyvét,az csak szolidan mosolyog egy ilyen híren:)
Előzmény: kábelbúvár (761)
kábelbúvár Creative Commons License 2005.01.28 0 0 761

Bírálta a bukaresti kormányt két "kémkedéssel" vádolt újságíró telefonbeszélgetéseinek lehallgatása miatt pénteken a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet, és felszólította Romániát: tartsa tiszteletben az európai normákat és hagyjon fel a titkolózás idejétmúlt szokásával.

 

A romániai hírszerzés (SRI) igazgatója, Radu Timofte egy szerdai interjúban elismerte: lehallgatták két közelebbről nem azonosított román újságíró telefonját, mert gyanúba kerültek, hogy külföldi titkosszolgálatokkal működnek együtt. Az RSF aggodalmát hangoztatta amiatt, hogy a román titkosszolgálatok "váratlanul behatolnak az újságírók munkájába, semmibe véve a hírforrások titkosságát, miközben az országban sajtószabadság van".

 

A legjelentősebb bukaresti sajtóorgánumok vezetőit tömörítő román sajtóklub (CRP) és a külföldi tudósítók romániai egyesületének (FPAR) vezetősége már csütörtökön közös közleményben tiltakozott a két, külföldi médiának dolgozó újságíró telefonbeszélgetéseinek lehallgatása miatt, és Követelték az SRI igazgatójától, hogy hozza nyilvánosságra a két tudósító nevét.

 

Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök csütörtökön elítélte és a sajtószabadság megsértésének nevezte az újságírók telefonbeszélgetéseinek lehallgatását.

INDEX

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!