Azt tudom, hogy Bem 1849. február 7-én vagy 9-én( ezt nem tudom biztosan) Vízakna alól visszavonulva megütközött Puschner tábornokkal a piski hídnál, ami a Sztrigy folyón ívelt át. És győzelmet aratott.
Mondom, hogy nem megy. Nem tudom összerakni, hogy a Maros jobb partjára átnyúlik-e a magaslat vagy nem. Egy összetett mondat meghaladja a képességeimet*szomorúan néz maga elé*
Jól van, legalább nem elipszilonnal írtad:-))) de ma én sem hiszem, hogy vállalkoznék rá már, bár igazából álmos nem vagyok, ellenben ahhoz már fáradt, hogy komolyan gondolkozzam.
a stílust nem is tudom, honnam vettem, Ti sem Rev ?;-)
Én nem:-)) De ismerős valahonnan.
Ami a feladványt illeti: erős késztetést érzek, hogy elővegyem Orbán Balázs könyvét. Olyan a stílusa a leírásnak. Csakhogy könyvtárből vettem ki tehát nincs meg.
Hogy legyen egy kis élet *most itt elkomorodik, mert úgy érzi, két korábbi kérdését is negligálták, s ettől aztán szomorú is lesz, de megrázza magát, mert navigare necesse est, felszegi fejét és kérdez * - ezt a stílust nem is tudom, honnam vettem, Ti sem Rev ?;-)
Tehát: Hol járunk ?(s mikor?)
Egy sebes forrású folyó itt a közelben, a községtől mintegy félórányi járótávolságra ömlik a Marosba. Maga a község a folyó jobb partján fekszik, a folyón hosszú erős, kétlábú, két kocsinyom szélességű fahíd vezet át. A község maga a folyó jobb partján fekszik, a hídtól mintegy 100 lépésnyi távolságra. A községtől nem messze, az országút déli oldalán egy tágas, kőböl épült vámház és egy kocsma állt. Egy jelentősebb út itt a község elött a hegy dél felöl húzódó lejtőin nyugat felé húzódik, közvetlenül a község elött azonban a hegy körül néhány lépésnyire délnek fordul, úgy, hogy a híd csak akkor válik láthatóvá, amikor már ráfordul az érkező. A jobb parton az országúttól északra a terep mindenütt sík, délre egy hegy nyúlványai láthatók. Ezeknek az országút, azaz a Maros felöli része szelíden emelkedik, a másik folyó, azaz a község felőli része azonban meredek és erdővel fedett volt. A magaslat uralkodott a község és a híd felett.
csak azért lőttem le hamar, mert egyrészt előbb olvastam, vszeg, mint Te, a másik ok, meg, hogy a második mondat - amely eredetileg nincs is - könnyűvé tette a kérdést, ill. a keresést.