No hát ha senki többet, akkor a VMT előrejelző szerepét szem előtt tartva (ugyanakkor meglátásom szerint az alternatív értelmezéssel sem túl nagy konfliktusba keveredve) úgy döntöttem, hogy maradjon a 6%-os irányadó kamat.
Nem lepődnék meg azon, ha egységes lenne a döntés.
Az indoklásban tennék ugyan említést a régiós bizonytalankodásokra, de a ténymegállapításokon túl semmiképpen nem mennék. Nem kell feleslegesen gerjeszteni a kamatemelési várakozásokat - ha majd kell emelni, emeljünk, de azért ne szűkítsünk saját mozgásterünket némi "jajistenkém" kedvéért.
Manhattan evertekelese most is lenyugozo es tanulsagos, koszonom h tanulhatok belole.
A mervado piacokon emelkedo jegybanki kamatok, a novekvo lengyel politikai bizonytalansag (es a hazai felelotlen igergetes illetve ktgvetesi gyakorlat) a forint gyengulesen/volatilitason keresztul eliminalta az afacsokkentes adta mozgasteret, es a tovabbi romlas esetleg szuksegesse tehet egy kamatemelest. Ezt a jelenlegi arfolyamszint azonban meg nem indokolja. Igy ha az MT-n beluli szavazati aranyok el is ternek majd az utobbi negy ulesetol (100%-os tartas), a vegkimenetel tartas. Tehat tartas.
Minden tekintetben egyetértek gyrk helyzetértékelésével, csak abban van vitánk, hogy mi az, amit Járai bevállal, és mi az, amit nem. Ezért bár tartás mellett volnék, a VMT szabályait szem előtt tartva 25 bp-s emelést "javaslok".
én továbbra is a tartás mellett vagyok. a forinttal nincs gáz, kicsit ingadozott ide-oda, na bumm, oszt akkor mi van. ha bármiféle kamatemelés lenne, ezt nagyjából nyílt politikai beavatkozásnak lehetne tekinteni a kampányba, ezt sztem még zsárai möszjő se akarja bevállalni. legkorábbi kamatváltoztatásra csak a jövő évi költségvetés benyújtásakor számítok. legalábbis most :)))
manhattan kartács évértékelője (számomra is meglepő módon) igen közel áll a véleményemhez, és talán a többiekétől sem áll nagyon távol. Így tehát abban az áldott állapotban "ülhetünk le" dönteni, hogy bizonyára egy egységesebb szemléletű a kör, mint a MT.
Érdekes ülés elé nézünk, hiszen volt némi para a régióban. Mind ajánló, mind előrejelző szempontból kicsit nagyobbak a dilemmák, mint korábban. Szóval némi indoklás keretében kérem jelezni, ki mit gondol a döntésről, a felmerülő lehetségek érvekről, stb.
Mivel gondolom mindenki szívesen vár a döntésével a végsőkig, ezért egyrészt felhívom a figyelmet a határidőre (hétfő de. 10:00), másrészt hivatalosan is lehetővé teszem, hogy a tagok esetlegesen előajánlást tehessenek, melyek módosíthatók, illetve határidő lejártával automatikusan érvényesek legyenek. (Erre persze eddig is volt mód, ha jól sejtem.)
A Kormányzati munka 2002-2006: a közgazdaságtan Antikrisztusai
Eredeti szándékomban más témákról irtam volna, de saját idökeretem szükössége és persze a fö érdéklödés miatt csak néhány meghatározó területre szoritkozom.
2006: 2,5%-os ESA hiány, euro zóna konvergencia. Ez volt a 2002-ben hatalomra jutott mszp-szdsz koalició kampány programja. Amiböl aztán soha nem látott dekonvergencia lett.
Hihetetlen, hogy egy kormány egy egész ciklust arra használjon, hogy minden olyan dolgot megvalósitson, ami a közgazdasdágtanban bizonyitottan káros hatású.
A Draskovics csomag visszavág: A deficitnövekedés tartós és egyenletes folyamat
A deficit csökkentés tartós és egyenletes folyamat – emlékezhetünk Draskovics fiskális üzenetére 2004-böl. Vizióját arra alapozta, hogy csinált egy 180 md-os ad hoc, egyszeri tételü megszoritást. Meg egy 100 md-os maradványpénz zárolást.
Honnan is vett el Draskovics 150 md-ot a 180 –ból? Állami intézmények azon kiadási programjaiból, amelyek nem termelnek tartós és egyenletes deficitet. Ilyan pl. A Draskovics csomag 1/3-át felvállaló GKM, amely autópálya programok és egyéb fejlesztések lenullázásból gazdálkodta ki a 36 md-os megszoritást. 2004-ben. Hogy aztán 2005-ben a PPP keretében az elszalasztott fejlesztéseket –a hatalomban maradás érdekében – immár sokszoros mennyiségben és sokszorosan drágább megoldási módozatokban vigye vissza immár tartós hiányként az aht-ba.
A Draskovics csomag tehát keményen visszavágott utódjának, illetve a kormánynak. Mert sem Draskovics, sem a kormány nem tudta, hogy deficitet tartósan és egyenletesen csökkenteni csak olyan kiadási tételekhez nyúlva lehet, amelyeket arról ismerünk meg, hogy 2002 óta tartósan és egyenletesen növekednek. Vagy olyan bevételi tételekhez nyúlva, amelyekeket arról ismerünk meg, hogy 2002 óta tartósan és egyenletesen elmaradnak a hosszútávú trendjüktöl.
Ezek a tételek tehát nem az állam beruházás jellegü kiadásainál keresendök, hanem a fogyasztási jellegü komponenseknél: a személyi kiadásoknál, az adóbevételeknél.
Nem a már lekötött maradványpénzek ideiglenes visszavonásából, nem a 13-ik havi bérek 0-ává átkereszteléséböl, nem az afa-k visszatartásából, nem a szükséges beruházások késöbbi inditásából, nem a beszállitók ki nem fizetéséböl jön össze a deficit tartós és egyenletes csökkentése. Ezek a trükközések, mérleg hamisitások csak arra adnak bizonyságot, miszerint
a kormányzati munka az, ami tartósan és egyenletesen deficites.
Meg arra, hogy nem enyhül a fiskális válság.
Törvénybe foglalt pénzügi válság
Avagy milyen mélységekbe merülhet még a magyar politikai vezetés
Márpedig úgy indult, hogy Medgyessy leváltásával a 2. kormány érdemi lépéseket tesz a budget konszolidáció érdekében. Bevallották, hogy az adott helyzetben nincs stratégiai viziója a kormánynak, s ezt a üres teret probálták feledtetni egy operativ hangulatjavitó csomaggal, a 100 lépés csomagjával. Tekintsünk el attól, hogy ebböl legalább 95 lépés semmit se hoz a konszolidációnak, illetve olyan napi teendök összefoglalói voltak, amelyeket egy kormánynak amúgy is el kell végeznie. Volt azonban néhány pont ami már hosszútávú konszolidációnak volt tekinthetö – még ha nem is a megfelelö mértékben. Pl. az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybevétele elleni program ilyennek tünt.
Mondanom se kell, hogy aztán ez utóbbi program pontokból nem lett semmi.
S igy jött el 2005 nyara, amikor a kormány hitet tett amellett, hogy “Nem lesz választási költségvetés” mert ez már egy új stilusú 2. kormány, nem olyan mint az 1.
S ekkor lépett a szinre a fidesz amúgy szinte soha nem látott vezére, s elkövetett egy olyan hibát, amit csak a legkvalifikálatlanabb politikusok képesek elkövetni. A nyári uborkaszezon elején – amikor semmi stratégiai viziónak nincs hirértéke – számszerüsitett stratégiai viziót hirdetett. Azelött, hogy a kormány tv-be foglalta volna az utolsó kv-ét. Orbán ezen nem gondolkodott hanem kinyilatkozta: Ha hatalomra jut akkor 300 md ft-nyi teherkönnyitést ad a vállalkozó szektornak.
A 2. kormány hallgatott vagy 2 hétig, majd megjött a válasz: mégis lesz választási költségvetés! – csak azt gazdaság lendületben tartó intézkedésnek hivják. Azonnal kisajátitották a 300 md-ot, s azt a következö ciklusra egy 4 éves adócsökkentési program keretében törvénybe is foglalták. Majd a prudenességüket bizonyitván a költségvonzatot lejjebb vitték, s azt 200 md-ra becsülték. De majd kompenzálják, hajszálra ugyanennyivel – szólt a megnyugtatás a Maastricht fele vezetö úton.
Ezzel garantálták, hogy a már e ciklust is végigkisérö fiskális válság a következö ciklusra is fennmaradjon, söt mélyüljön.
Miröl is szól ennek a 2/300 md története? Nem arról, hogy a kormány konszolidál, hanem arról, hogy legjobb esetben is csak konzervál. Konzerválja a válságjelenségek meglevö halmazát. De tudható, hogy ez a 2/300 md-os történet valójában a fiskális válság további mélyitésének a törvénybe foglalása az új ciklusra. Semmi válság nem drága egyes politikusoknak az újraválasztásuk érdekében.
S miben is leledzik egy közgazdasági Antiktrisztus? Abban például, hogy egy termék, a benzin áremelkedése miatti országos elégedetlenkedést és sztrájkfenyegetözést úgy oldja, meg hogy kompletten minden (25%-os afa-jú) terméket bevon az ár (pontosabban adó) csökkentésbe. Egy termékért az országomat, ez nem akármilyen fiskális managelés.
Vagy abban, hogy azt hangsúlyozza, hogy ez versenyképesség növelö lépés. Nos, Magyarországon nem afa oldali versenyhátrány van hanem input oldali: a rendkivüli faktor inflációk miatt elsösorban. S ehhez párosul a liquiditási válságjelenségek egyre határozottabb halmozódása. S különösen kvalifikálatlan ez a magyarázat abban a tekintetben, miszerint a versenyképsségjavitást a kormány nem a nemzetközi vállalati versenypiacokon keresi, hanem a turista forgalom, a fekete kereskedelem marginális szegleteiben. Ez utóbbiak orvoslására más eszközök vannak kitalálva.
De persze a közgazdasági Antikrisztus leginkább arról ismerszik meg, hogy megváltás helyett kárhozatba visz. Válságban egy megváltó messiás konszolidál, tehát adót emel, lásd Németországot. A magar Antikrisztus viszont adót csökkent. Majd ezt még 4 évre törvényibe foglalva fokozza. Válságban egy megváltó messiás a nyugdijkorhatárt 67 évre emeli, lásd Németország. A magyar Antikrisztus 55 évre akarja csökkenteni.
A magyar Golden rule – sárgarézböl készült
Egyes, Magyarországnál polgáribb tudatú országokban a kormányzat deficit-gyártásának határait törvényben fektetik le. Ilyen pl. Németországban a Finazverfassung, amely kimondja, hogy ha a kormány egy évben deficitet csinál, az csak beruházási céllal történhet. Azaz nem lehet olyan deficitet csinálni, amelyik elfolyik, s nem marad meg állami vagyonelemként.
Angliában a balanced budget fogalmát nem statikusan egy évre hanem a gazdasági ciklus egészében határozzák meg. A kiegyensúlyozott budgetnek (a deficitek és szuficitek egyensúlyba hozásának) e távon kell megvalósulnia. Deficitet csinálni szintén csak beruházási célból lehet. Ez az angol Golden rule.
Kritikaként a német példa ellen fel lehet hozni, hogy a Finanzverfassungot is meg lehet sérteni valódi következmények nélkül. Anglia esetében pedig kritizálható, hogy a gazdasági ciklus kezdetét és végét megállapitani egykönnyen nem lehet, s még problematikusabb, hogy ez a jogkör magáé a pénzügyminiszteré. Igaz, a golden rule-t maga Gordon Brown vezette be a saját prudenciájának ellenörzése érdekében.
Mindezen kritizálható pont ellenére ezen országok legalább annyit elértek, hogy amikor a deficit túllövi a megengedett szintet, ott nincs tovább politikusi mellébeszélés mint ahogy Mo-on van. Ott leginkább cselekvés van, mert az állampolgár elött világos, hogy ha egy rendszer elromlott az sose az állampolgár hosszútávú érdekét szolgálja.
Nem igy van ez Mo-on, ahol a deficitnövekedés tartós és egyenletes folyamat.
A második miniszterelnök szerint ez a helyzet éppenséggel az állampolgár érdekéért van. “Autópálya vagy euro” teszi fel a legújabb kvalifikálatlan kérdését Gyurcsány.
Hát nézzük meg, hogy miröl is beszél ö. Hogy a beruházások miatt kell-e az országnak bevállalni a magas deficitet, a fiakális válsághelyzetet, a deficit finanszirozás tartósan többletköltséges terhét. Válasszunk tehát egy prudens budget szabályt.
S ez alapján a helyzet a következö:
Adva van évente az 1.500 md ft körül ingadozó állami szektor deficit.
Miközben az állami szektor beruházásainak éves értéke 500 md ft körül ingadozik. S ha majd az autópálya elszámolás újraértéklése miatt ezen 500 md emelkedik is valamennyivel, akkor is szembeszökö, hogy totális közgazdasági mellébeszélés folyik a kormánypártok részéröl.
Következtetés: nem a beruházások tehetnek a fiskálsi válsághelyzetért. Az állam krónikusan túlfogyaszt. Populista célokra.
Különösen észrevehetö ez a túlfogyaztás az állami fogyasztási kiadás/GDP adaton: 2002 óta az állam ezen kiadásai 2-3%-tal a trend felett vannak. Legalább 500 md ft-os tartós hatású korrekció – ez volt ezen számok üzenete 2005-re. Nem történt meg.
Egy szakmailag kvalifikált miniszterelnök vagy pénzügyminiszter már 2002 végén a következö kérdést tette volna fel:
A 100 napos közgazdasági Antikrisztus hamar célba ért: 2003-ban robbant a valutaválság. S az mszp-szdsz kormány az eddigi válságokat keveselvén elöre gondoskodott a következö ciklus fiskális válságán: törvénybe foglalta a további fiskális válságot garantáló hirhedt adótörvényeket.
Az egyik PM államtitkár (mindegy melyik, mindegyik ugyanannyit ér) meg is magyarázta ezen (egyenesen négyéves költségvetésnek felfogható) lépést közgazdaságilag:
A kormány gazdasági ciklusban gondolkodik!
Nos, a gazdasági ciklus kezdetét meghatározni se egy 100%-os konszenzus eredménye. Az a PM államtitkár, meg kormány amelyik meg ráadásul tudni véli, hogy a következö 4 évben a gazdasági teljesitmény a konjunktura görbe melyik pontján található majd, az meg egyenesen zseni.
Mivel azonban ez utóbbi egy olyan kategória, aminek elutasitásában valószinüleg össztársadalmi konszenzus van, igy csak egy következtetetés marad:
Nem gazdasági ciklusban gondolkodik ez a kormány hanem populista politikaiban.
S immáron egyenesen 8 évet definiál a saját politikai ciklusának. Nem akármi szerény igény.
Hát igy néz ki ez a magyar Golden rule.
Sárgaréznél is gyengébb minöség: az elsö érintésre törik. Rekord kiegyensúlyozatlan, válságdeterminált aht-k sorozata 8 évre.
Ellenzék
Kinöjük hiányt! - Mese habbal
Mivel 2006 választási év, igy az ellenzék is kirukkolt immáron stratégiai gazdaságpolitikával. Nem akármilyen közgazdasági Antikrisztusok leledzenek azon az oldalon se.
Az egész gazdpoljuk arra az alapelvre épit amely önmagától még soha be nem teljesedett Mo-on, bármennyire is várnak rá már legalább 4 éve: Kinöjük a hiányt!
Hogy mennyire téves az az elképzelés, hogy egy erösebb gazd-i növekedés megoldja a magyar aht struktúrális deformációját ahhoz csak egy szempont:
Bármekkora is a GDP növekedés, annak hozama azonnal a különbözö szervezetek, intézmények stb igénylistájára kerül. Az automatikus ill. diszkrecionális indexálás, megfejelve a plusz forrásokért való lobbi harc mind biztositéka annak, hogy nincs automatikus kinövési lehetöség.
Igy a gazd-i növekedés önamagában soha nem képes megoldani egyetlen pénzügyi válságban leledzö aht problémát se.
Ami tartósan megoldotta a problémákat az legföképpen a kiadási oldal egyidejü restrikciója volt:
- a bérek elinflálása1995-ben, majd a reálbérnövekedés fékezése az ezutáni 1-2 évben
Vagy ami hozzájárult a struktúrális deficit problémák eleve kiküszöböléséhez:
- az alultervezett inflációból adódó alacsonyabb kiadási indexálások a fidesz kormány idején
“Kinövési” tartalékok tehát a meglévö, regisztrált rendszerben nincsenek. Ha a redisztribúciós rendszer kvázi változatlan, akkor deficit kinövekedési tartalék csak a rendszeren kivüli világból jöhet: ilyen pl. az illegális foglalkoztatás bevonása a legálisba, az állami szolgáltatások igénybe vételi lehetösége kizárólag a járulékfizetök által és a többi tucatnyi jól ismert de 16 év alatt meg nem valósitott evidenciák.
De az ellenzéket ezen evidenciák nem zavarják. Söt azt mondja a vezérük: Amikor 1995-ben adócsökkentés volt, azután az állami adóbevételek növekedtek tehát az ö elve a gyakorlatban bizonyitást nyert. Hát nézzük akkor meg a hivatkozott társasági adó esetét 1995-böl.
Társasági adóbevételek:
1994: 76 md ft
1995: 90 md ft
1996: 111 md ft
A társasági adóbevétel 1995-ben látszólag valóban felfutott. Kissé rontja azonban a képet ha a nominális bevétel helyett a bevétel növekedés reálértékét vesszük. Ez esetben a kép lesújtó: az az évi magas infláció mellett valójában reálérték csökkenés történt. De ha maradunk a nominális értékeknél: a 2005 elején mintegy 600 md ft-ra prognosztizált az évi kvt-i deficitre ez a 25 md-os bevétel növekmény semmiféle konszolidációs megoldást nem nyújtott. A hiányt tehát 1995-ben nem “kinötte” az ország hanem egy tartós restrikciós kurzus árán lefaragta.
S mit is mond a fidesz legföbb igérete: az azonnali (2006 júliusi) 10%p-os TB járulék csökkentésnek nem lesz hatása a hiányra mert ez olyan munkahelyteremtö hatású lesz, ami kompenzálja a bevétel kiesést.
Halottak már ezek a Laffer görbéröl?
Ezen elv kiötlöitöl és terjesztöitöl megkérdezném, hogy hallottak-e már a Laffer görbéröl? Arról a görbéröl amely azt mondja ki, hogy az adócsökkentés után az állami bevételek esnek s majd csak bizonyos idö elmúltával emelkednek? Mert a hangsúly a bizonyos idön van ami több évet is jelenthet. S a Laffer görbével kisérletezöknek a szakma melegen ajánlja, hogy ne kinálati oldalról kisérletezzen a növekedés gerjesztö elemekkel. Hanem keresletiröl hiszen az effektivebben generál növekedést.
Csak hogy Magyarország ez utóbbiban van tapasztalata, hiszen a kereslet növelést 2002-töl extrém mértékben játssza. S az egészböl nem hogy aht konszolidáció nem lett hanem az ellenkezöje, 2 ciklusra kiható fiskális válság.
Még rosszabb a kilátás ha a kinálati oldali adócsökkentést nézzük. Intö jelnek ott van a 80-as évek elejei USA példa, a reagani kinálati gazdaságtan feledhetetlen deficitü évei. Abban a gazdaságban ahol a kinálati oldal vezérelte gazdasági növekedésnek 1000-rel több közgazdasági racionalitása van mint az exportkereslet függö Mo-on.
Mo-on 2002-töl a keresleti oldal mega gerjesztése által elvárt foglakoztatottság növekedés nem valósult meg a versenyszférában évekig. A mega vásárló erö ellenére az ipar hazai piacra termelése a null növekedés körül mozgott. Senki nem tudott tehát semmit kinöni.
A magyar jövedelmet, az aht bevételeket tehát továbbra is az export lehetöség determinálja. A budget-et nem terhelö versenyképesség növelö lépések üdvözlendök, az egyéb szempontok alapján történö kisérletezés viszont a jelenlegi helyzetben a fiskális válság fenntartása, mélyitése irányába tett lépés. Elöbb konszolidáció, aztán kinálati gazdaságtan. Közte egy jó hosszú közgazdasági szeminárral.
Még a filippinóknak is hamarabb lesz eurójuk!
Engem mindig meglep, amikor ismeretlen, nagyon alulfejlett társadalmi, gazdasági rendszerünek gondolt országokból olyan hireket hallok, ami miatt azonnal politikusokat cserélnék velük.
Itt van pl. ez a indenféle politikai zavargással, természeti katasztrófával meg korábbról korrupt vezetökkel megvert ország, a Fülöp-szigetek.
A kormányfö 2005-ben kitüzte a célt, miszerint 2009-re – tehát egy évvel a terminusa lejárta elött meg akarja valósitani a null-deficitet. Ezért a kormánya adót emel. Igaz az ottani AB elöször elmeszelte a törvényt, de aztán a második nekifutásban minden átment.
Hogy az osztogatás helyett miért törekszik fiskális konszolidációra a filippinó kormány ? Mert a hitelminösitö intézmények az ország adósságát stabilról negativra minösitették le és most félnek, hogy Argentina sorsára jutnak. A cél tehát világos: konszolidálni az aht-t, a stabilitás visszaszerzése érdekében. Azaz az ország, a polgárai érdekében.
Mit is mondtak a magyar közgazdasági Antikrisztusok a magyar adósság leminösitésekor? “A Fitch súlyosan tévedett!”
Hát ez ki volt? Nos, maga a Költségvetési Bizottság legnagyobb mszp-s szakértöje.
Vagy a másik:
“A Fitch leminösitett, a másik két nagy nem, tehát 2:1 ide.”
Hát ez az ember kicsoda? Pénzügyminiszteri államtitkár, vagy egy Blasz csapat pályamestere?
S a kérdést fel se kell tenni, hogy hogyan néz ki e kormány-csapat vezére, Gyurcsány:
"...a maastrichti kritériumok értünk vannak, nem pedig mi vagyunk a maastrichti kritériumokért".
Valóban, a maastrichti kritériumok pontosan a tagországokért vannak. Azért, hogy azok stabilak maradjanak, a válságok elkerüljék öket.
Ebböl az egyszerü közgazdasági tételböl a jelenlegi kormány semmit nem értett meg. A Filippinói kormány messze kvalifikáltabb nála.
Annyiban tagadhatatlanul, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikájukat látván ök 2009-ben már ténylegesen euro érettek lesznek.
Immáron a 4-ik VMT évértékelö évzáróhoz érkeztünk. Ezzel egy olyan hagyomány folytatódik, ami a virtuális világban valószinüleg egyedülálló.
I
Öszintén szólva csak nagyon nehezen tudtam magam rávenni arra, hogy ez évben is összehozzak az eddigi strukturáknak (és saját magam elvárásának) megfelelö évértékelö beszédet. Ennek oka, hogy az ember nem nagy késztetést érez magasabb rendü szellemi munkára akkor, amikor az a környezet, amiröl beszélünk soha nem látott alacsony szakmai nivóra süllyedt. Amiröl eddig is szólt a történet egyik fele, a kormány gazdaságpolitikája, illetve a választások okán most már az ellenzék jövöbeli kormányprogramja - olyan szakmai mélyrepülést kinál a fogyasztónak, hogy az ember legszivesebben lapozna 1 évet elöre és nem vesztegetné az idejét a jelenlegi maszlaggal.
2005-öt elemezni a monetáris oldalról izgalmas feladat, de mivel a monetáris politika valamilyen mértékben állandó determinációban van az aktuális gazdaságpolitikával, igy a szakmai izgalom lelki undorba csap át. Az alapvetö problémám ugyanis az, hogy mit lehet elemezni azon a gazdaságpolitikán, azokon a „jövöképeken“ amelyeknek semmi köze nincs a közgazdasági alapismeretekhez, minden a politikai populizmusnak van alárendelve?
Másrészt azt hiszem, hogy a küszöbön álló választás miatt 2005 történései ma már szinte senkit sem érdekelnek, mindenki a másfél hónap múlva lezáródó választás eredményét várja. Ebböl a helyzetböl kifolyólag az Értékelömet rövidebbre fogom és csak a 2006-ot determináló folyamatok elemzésére korlátozom.
A VMT 2005-ös munkája: A egyik legjobb elörejelzö mühely
Azt hiszem kijelenthetö, hogy a VMT 2005-ben szakmailag a legjobb évét zárta.
Az év tele volt kamatlépés változatokkal. A legnevesebb elemzöi házak, mühelyek legalább egy tucatszor jósolták meg a totális árfolyamösszeomlást amiböl be is jött nekik két moderát erejü gyengülési periódus. De kifejezetten optimista periódusok is adódtak. Ez utóbbinak az alapja külföldi befektetök azon magatártási formája volt, amely szinte minden negativ hirre abszolút rugalmatlansággal reagált. Hogy a gyengülési idöszakokban megingó bizalom „helyrebillenésében“ mekkora szerepe volt az MNB csendes intervencióinak/tranzakcióinak vagy a rekordszintre felfutó lakossági deviza (euro) hitel keresletnek, s legföképpen a tözsdei értékpapirok szakadatlan külföldi keresletének nem könnyü számszerüsiteni, de valószinüleg meghatározóbb mint amilyen 1-2 éve még az állampapiroknak volt. Ebben a sokszinüségben a VMT kétszer képviselt olyan lépést, amit a piac nem, s a VMT ajánlását/elörejelzését az IRL döntés igazolta. Ezzel az egyik, ha nem épepnséggel a legjobb elörejelzök voltunk 2005-ben.
2005 öszén a magam elnöki részéröl alulértékeltem az újonnan kirobbant Kormány-MNB konfliktus feszitésének (érdek)határait. (részletesen késöbb). A hibás döntésem következtében 2005 végére rosencrantz.hu vált elnökké.
2006 elejével Bocicsoki alapitó tagtársunk mondott búcsút a tagságnak összeférhetetlenségi indokokra hivatkozva. Ehelyütt kivánok neki sok sikert privát állásában megköszönvén a majd 4 és fél éves tagságát, soha nem feledvén azon elnöki periódusát amikor a legmélyebb fiskális válság közepette mintegy 1 éven át oly rendkivüli elszántsággal tartotta az alapkamatlábat - miután az MNB a rendkivüli ülésen elötte már mindent meglépett amit megléphetett kamatfronton.
Igy egy fundamentális taggal megfogyatkozva bár, de készen állunk 2006 kihivásaira- azt hiszem ezt kijelenthetem mindannyiunk nevében.
De nézzük, hogy is müködtünk 2005-ben!
Monetáris politika 2005: A kellemes csendböl a közepes durranásba
Avagy az év monetáris témája:
A Reverse flowra várunk
2006 év elejének MT eseményei úgy zajlottak, ahogy azt 2005 végén mindeki várta:
- Monetáris oldalról tekintve volt még tér az alapkamatláb csökkentésére
- Szervezeti oldalról tekintve megtörtént az MT 4 új taggal való bövitése, s ezzel beteljesült a kormány fixa ideája miszerint igy aztán most már helyreállt a szakmai-politikai egyensúly a döntéshozó tanácsban.
S mindeközben hónapról-hónapra ott lógott a levegöben a kérdés, hogy mikor áll be az a bizonyos fordulat, aminek racionális befektetöi magatartást feltételezvén már rég be kellett volna következnie a reménytelen magyar ikerdeficit alapján: az eröteljes és tartós árfolyamgyengülésnek, a kockázati felár növekedésének, egyszóval a befektetök megváltozott kockázat vállalási magatartásának. Ez utóbbit gyakorlatilag mindenki abban mérte, hogy mikor indulnak meg kifele az eddigi államadósság finanszirozó külföldiek, mikor kezdik a felszámolni a pozicióikat. Azaz mikor indul meg a reverse flow.
Kitérö:
Nemzetközi monetáris környezet 2005: fenomenális varázsszavak és globális katasztrófa elméletek egyvelege
Mikor 2004 nyarán elnökké váltam, akkor a helyzetelemzö credomban megemlitettem azt a fenomént, hogy az USA államkötvény árfolyamába buborék épült be az ázsia bankok és kormányok befektetési politikájának következtében. Akkor azt kérdeztem, hogy lát-e valaki veszélyt abban, hogy ez a buborék kipukkan, s igy a nemzetközi kamtszinvonal emelkedik. Erre válasz abban az évben nem jött, s a nemzetközi elemzésekben 2005-ben még inkább megszaporodtak meg az ez irányú kutatások, viták és a jelenség kimenetelének elképzelt alternativái. E fenomén mellé aztán az év során még tucatszám gyültek azok a monetáris terminológiák, amelyeknek egy közös pontjuk volt: majd mindegyik terminológia olyan egyensúlytalansági állapotra utalt, amelyet eddig ilyen mértékben még nem nagyon élt meg a világ és a közgazdászok se tudtak közös nevezöre jutni mind az eredök, mind a megoldások tekintetében. Ezen, a legfenomenálisabb varázsszavak, jelenségek közül néhány:
Global imbalances, savings glut – amikor a fejlödö országok finanszirozzák a legfejlettebbek folyó fizetési mérleg deficitjét.
A Greenspani conundrum a csökkenö hosszútávú kamatokról az emelkedö rövid kamatok környezetében. A yield curve inversebe válása. Bernanke elmélete az ázsiai országok nem elégséges hazai befektetéseiröl. A tözsde buborékot felváltó ingatlanpiaci buborék. Az amerikai lakosság szünni nem akaró fogyasztási hajlandósága, s az 1 % alá zuhant megtakaritási rátája. Amikor 100 USD-ból 40 centet takaritanak meg.
A japán defláció és ezzel együtt az ultra loose monetary policy lehetséges vége. Avagy lassan befellegzik a carry trade-nek?
A Németországba sáskajáró gyors hozamvadász töke.
Az augusztusi BoEngland kamatcsökkentés bizarrsága, amikor BoE elnököt, Mervyn Kinget a saját chief economistja is leszavazta.
S persze Kina a témák sokaságával. A renminbi apró felértékelése. A WTO tagságnak köszönhetöen kirobbant kinai exportinvázió amely a világ számos országában taszitott struktúrális válságba könnyüipari ágazatokat. A 2005-ben 17%-kal felfele korrigált GDP-je, a teljesen hiteltelen statisztikai rendszere. A 800 md USD felé duzzadt nemzetközi valuta tartaléka, melyböl állitólag több mint 200 md USD árfolyam és asset spekulációra befolyt töke.
Na és persze az olaj rekord ára, amely mégse váltott ki inflációs nyomást. Hanem éppen ellenkezöleg: az OPEC országok által az USA államkötvényekbe fektetett petrodollárok maguk járultak hozzá a long term bondok alacsony hozamszintjéhez, az alacsony finanszirozási forrásokhoz. A petrodollárok másik része pedig az olajexportörök megnövekedett importkeresletében testet öltve járult hozzá a fejlett országok exportnövekedéséhez. A 70-es évekbeli stagfláció nem ismetlödött meg. Az inflációemelkedés moderát maradt, az ár-bér spirál nem indult be. Bár a magas olajár általánosságban konjunktúra fékezönek tekintödik, a vegyes hatásaival együtt ez nem igazán érzödött meg a világgazdaságban.
Mindezen, a szünni nem akaró globális egyensúlytalanságot leiró fenoménokra aztán megszülettek a különöbözö lehetséges kimenetelek elméletei, leginkább a katasztrófa elméletek. A legfelkapottabb scenariok: az ingatlanpiacok összeomlása (USA, UK), egyes ázsiai országok valutatartalékainak átrendezése dollárból euroba, s ezzel a dollárárfolyam összeomlása és a long term bond hozamok robbanása, a globális kamatszint meredek emelkedése stb.
Igy ezt a terminológiát is felvehetjük a 2005-ös fenomenális terminológiák gyüjteményébe: Globális katasztrófa elméletek.
S mindezen ismeretek és a perspektivikusan negativ várakozások ellenére a félremanagelt rendszerekben az illetékes kormányzati, pénzügyi szervek az érdemi kiigazitást nem végezték el. Söt, néhol a rendszerek tovább haladtak a még nagyobb egyensúlytalanságba.
Hogy miért? Mert a nemzetközi töke se végezte el 2005-ben az allokációs kiigazitást. Igy maga járult hozzá a struktúrális deformációk konzerválódásához.
2005-ben (is) pénzpiaci fenomén volt, hogy jónéhány födrajzi vizsonylatban a hozam csábitása lemosta a negativ kilátásokat, a halmozott kockázati veszélyeket. A fundamentális mutatók és kilátások még marginális szerepet se igen játszottak a befektetöi döntésekben.
Tankönyvszerü a dollár esete. Mig pl. az euro/dollár befektetéseknél a 2005 elötti több mint 30%-os gyengülés még kifejezte az USA twin deficitjével járó befektetöi bizalomvesztést és igy a külföldi források relativ drágulását, addig ez a szemlélet 2005-ben fokozatosan eltünt. A FED kamatemelései hatására a dollár az euro ellenében tankönyvszerüen erösödött – miközben a twin deficit komponensei éppenséggel még rosszabb kilátásokat is kaptak. Majd amikor 2005 vége felé a FED kilátásba helyezte a kamatemelési periódus végét, s közben az ECB hirdetett meg egy kamatemelési lépést, a befektetöi pénzek rögtön az euro eszközök irányába fordultak.
Magyarország 2005: Csak nem akar összeomlani semmi
Bár az elöjelek nem voltak kedvezöek de 2005-ben a monetáris politikának sikerült elég jól megoldania a monetáris trilemma néven ismert, egymáshoz viszonyitva instabilnak tartott hármas monetáris célt. Nevezetesen az árfolyam stabilitását, a hazai pénzpolitikai célok megvalósitát a töke szabad áramlása közepette.
Az árfolyam volatilitást sikerült az idöben elnyújtani és a volitilitás sávját – legalábbis a korábbi évhez képest elfogadható keretek között tartani. A töke áramlás az árfolyam felértékelödésén keresztül adott lehetöséget az inflációs célt nem veszélyeztetö eröteljesebb kamatcsökkentésre, de a leértékelö fázisok se veszélyeztették a célt. Söt, a töke áramlás természete (nagyon erös fdi, nagyon erös kereslet az értékpapirok ill. Egyéb pénzügyi befektetési lehetöségek iránt; az MNB által managelt deviza adósság illetve privatizációs bevételek átváltása forintra) mind jók voltak az árfolyam karbantartására, illetve még inkább arra, hogy abban az egynéhány hirtelen kialalakult árfolyam zuhanáskor jöjjön a konszolidációs erö.
S ami a hazai primer monetáris célt illeti: 2002 után elöször 2005-ben sikerült újra teljesiteni az inflációs célt. Miközben a gazdasági növekedés is stabil maradt. 2005 tehát monetáris sikerév volt. Mindazonáltal, a trilemma csak látszólagosan lett megoldva, valójában tovább feszült. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy nem történik hamarosan korrekció a töke áramlásban, a kockázatok névértéken vételében. Ül-e Magyarország egy részvény bubblen – ahol ha fordul a hangulat, akkor éppenséggel az outflow erösödik fel? Vagy: meddig finanszirozhatja Magyarország az aht a hiányát viszonylag olcsón?
A korábbi évértekelök során másról se volt szó, hogy mennyire instabilak a trilemma elemei, hogy mennyire nem lehet minden követelményt kielégitö monetáris polititikai döntést hozni.
Emlékezetes, hogy hányszor és milyen mértékben végzödtek ezek az instabil kapcsolatok összeomlásban: 2003 elején, közepén, végén, hogy csak a ténylegesen hirtelen sokká csúcsosodott eseményeket emlitsem. Vagy az árfolyam nem marad stabil, veszélyeztetve az az inflációs cél elérését vagy annak eléréséhez nem sikerül az monetáris eszközöket a megfelelö módon bevetni.
A trilemma végighúzódik az egész cikluson, legfeljebb sokk hiányában nem mindig kap figyelmet.
Pedig tény, hogy Magyarországon a fiskális és monetáris politika valódi kooperaciójának hiányában a Trilemma egyre csak feszül. A magyar államadósság, a hitelképesség felülértékelt, s kérdés, hogy meddig tart ez az állapot. A magyar kamatpolitikának szerencsés éve volt 2005: függött ugyan a nemzetközi kamtszinttöl, de ez nem gátolta a monetáris politikát a primer cél, az árstabilitás elérésében.
Igy 2005-ben az addigi háborús évek után majdhogy nem csendes évet irt a magyar monetáris politika. A külföldi befektetök szinte megtörhetetlen befektetési igényükröl biztositották az országot, miközben a fiskális válság újabb évet irt. Az eféle adottságok közötti lavirozás nehézségére jellemzö, hogy az év elején senki se fogadott volna arra, hogy az alapkamat az év végére 6 %-ra vihetö le. Vagy hogy a töke áramlás nem fogja megfesziteni az árfolyamot illetve az inflációs célt. Hónapról hónapra navigirozott az MNB, s végül egy olyan kamat- és árfolyampolitikai mixet valósitott meg, amely megfelelt mind az árfolyam stabilitási elvárásnak mind a primer céljának.
Last famous kamatcsökkentések
A 2005-ös évnek számomra 4 emlitésre méltó kamatdöntése volt:
1. Február: -75 bp-s csökkentés
A februári csökkentés nagyon proaktiv volt, ami a kedvezöbb inflációs kilátásnak és a továbbra is kitartó külföldi kockázatvállalási kedvnek volt köszönhetö. Ekkora kamatcsökkentéssel egyik elemzö se számolt.
2. Május: 25 bp-os csökkentés
Ezt a döntést a piac úgymond csak félig kalkulálta be: a hozamok ezt a mértékü csökkentést nem tükrözték. Ugyanigy voltak az elemzök is, akik 50-50%-ban voltak megosztottak a csökkentés lehetöségét illetöen.
Májusra ugyanis régiós árfolyamgyengülés és újbóli heves állampairpaici hozamvolatilitás jellemezte a helyzetet. Hogy a régiós bizalomvesztés konkrétan mihez köthetö nehéz lenne konkretizálni. Tény, hogy Magyarországon a téma március elején még az volt, hogy a forint átlépi-e a erös oldali sávszélt. Majd március közepén hirtelen beindult egy korrekciós folyamat, amelynek májusi szakasza már egyértelmü gyengülési folyamatként interpretálható.
Ha valami fogódzkodót keresek a folyamat magyarázatára, akkor azt leginkább az euro zóna fundamentális gyengélkedésében tudnám megtalálni. A Stabilitási és Növekedési Paktum március végén felhigult, aminek kihatásairól azonban akkor hirtelen nem született elemzöi konszenzus. A magam részéröl elképzelhetönek tartom, hogy a befektetöi reagálás _ a felismerés miszerint a fundamentálisan beteg euro zóna aspiráns országok a Labilitási paktum alapján még kevesebb nyomást kaptak a korrekcióra - pár hetes késéssel jött.
Májusban téma lett, hogy Olaszország és Portugália fiskális helyzete sokkal rosszabb az elözetes várakozásoknál is. Ez újabb lökést adott a Labilitási paktum negativ kockázatú értelmezésére.
A Labilitási paktum analizálása során egyre többször kerültek elötérbe azok a politikusi hangok, amelyek azt hangsúlyozták, hogy a foglalkoztatottság, a növekedés érdekében a stabilitási kritériumokat meg kell szegni. Na persze végülis ez volt a “reform” célja. Tisztára politikusi cél.
Május végén Chirac kijelentette, miszerint a Paktum “elveszitette a fogait”, hatástalanná vált.
S aztán ott volt a holland majd a francia népszavazási No vote az Európai Alkotmányra.
Ugyancsak május végén a S&P leminösitette Magyarország hosszú lejáratú forint adósságát.
Ebben a környzetben a nevesebb elemzök egységes konszenzusra jutottak, miszerint a májusi kamatcsökkemtés volt az utolsó erre az évre.
S aztán mégse, de ezt a storyt már jól ismerjük.
Összegezve: a májusi MT döntés szintén proaktiv volt. Különös érdeme a VMT-nek, hogy ezt a döntést ajánlotta, illetve elöre jelezte (a magam részéröl mindig ajánlok, nem elörejelzek)
3. Augusztus: 50 bp-os csökkentés a 25-ös lépések után.
Ez az MT döntés is olyan volt, amit bár a piac beárazott de az elemzök nem számoltak ekkora mértékü csökkentéssel. A VMT viszont ezt ajánlotta. Az MT csökkentési magyarázata az ismerös sémát tükrözte: kedvezöbb inflációs kilátások és töretlen államadóssag finanszirozói kedv. A jól ismert katasztrofális aht helyzet ellenére a kamatok eröteljesen mozdulnak lefele.
Augusztusra számomra egyértelmüvé vált, hogy a befektetök Magyarországgal szembeni mintegy 1 éve tartó pozitiv magatartása most már trendszerüen megingathatatlan, egy bizonyos ponton túl nem feszül, akármilyen kockázatos is az aht helyzet. Az eröteljesebb magyar csökkentési lehetöséghez más EU-s országok egyidejü lazitási lépései is bizonyára pozitivan járultak hozzá. Az BoEngland, a svéd, a lengyel JB-k június-augusztus folyamán mind olyan kamatcsökkentést hajtottak végre, amelyre röviddel azelött még nem sokan számitottak.
Adva volt tehát egy nagyon elönyös EU-s kamat környezet és a befektetök megingathatalanul kedvezö hozzáállása a magyar állampapirokhoz. S az, hogy ez a pozitiv hangulat 2 hónap múlva teljesen eltünt, a történelembe úgy vonul be, miszerint a kormánynak megint sikerült olyat alkotni, amit csak a szakmai képzettség teljes hiányával lehet.
4. Október: a kamatcsökkentési sorozat vége.
Az augusztusi -50 bp-os döntés nem hogy nem ingatta meg a külföldi befektetöi bizalmat hanem a ellenkezöleg, rövid idö alatt extrém mértékü kamatcsökkentési várakozások épültek be az állapapir hozamokba. A szeptemberi döntésre a 3 hónapos DKJ-k már a további 75 bp-os hozamesést is felvállalták, ami hihetetlen mértékü kamatcsökkentési lehetöséget tárt fel. Ennek ellenére szeptemberben csak 25-bp-os lépés született, majd a következö ülésen megállt a csökkentési folyamat. Mindez az újonnan kitört kormány-MNB háborúnak köszönhetöen. Ahelyett, hogy a kormány megpróbálta volna csendesen és gyorsan ad actára tenni a szakmai bukását megint hosszú háborúzgatásba kezdett. Ezzel sikerült a befektetöi bizalmat megrenditenie, az árfolyamot tartósan gyengülési pályára terelnie, a hosszútávú kamatokat több mint 1%-p-al feljebb nyomnia.
A magam részéröl szeptemberre újabb 50 bp-os csökkentést ajánlottam. A szempontjaim a következök voltak:
a) a nemzetközi pozitiv kockázatvállalási trendet ki lehet és ki kell használni. Egyrészt mivel nem veszélyezteti az inflációs célt, másrészt az országkockázati üzenetek eddig se hatottak.
b) egy alacsony kamatpályára leginkább azért kellett volna törkedni, mert az jól szolgálhatott volna egyéb monetáris célokat is (a trilemma oldódik). Nevezetesen azt a célt, miszerint a lakossági, vállalati, meredeken emelkedö devizahitelben való eladósodást az alacsonyabb forint kamattal fokozatosan át lehetne terelni a számukra kevésbé kockázatosabb forintban való eladósodás felé. Ez esetben ök megszabadulnának az árfolyam kockázattól, azt (külsö forrásbevonás esetén) átadnák az azt profibb módon kezelni tudó bankoknak. Egy árfolyam összeomlás, egy hosszabb ideig tartó gyengülés esetén ök igy a legrosszabb esetben is csak az esetlegesen magasabb forint kamat terhét viselnék, ami kevésbé hat számukra sokkszerüen mint a kalkulálhatatlan avagy a hirtelen extrém terhet jelentö árfolyam mozgások. A jelenlegi helyzetben a még rosszabb várakozások alapján egy össznépi pánik kitörése (na és ilyenben azért van praxisa az országnak, lásd Postabank 1997) a konvertálás a forint hitelbe csak tovább gerjesztené a valutaválságot. A megfelelöen alacsony kamatszinttel tehát ennyivel lehetne stabilizálni a pénzügyi rendszert.
c) a 2006-os inflációs elörejelzés az egyszeri adóváltozásoknak következtében olyan ex ante reálkamatot igér, amelyböl megint csak a politikai szintre vitt csaták robbanhatnak majd ki. A vállalatok meg lobbi egyesületek elöreláthatólag most sem lesznek képesek elfogadni azt a tényt, hogy az alacsony kamatok egyetlen ellensége a kormány despota fiskális politikája és nem a nemzetközi befektetöi magatartásnak megfelelöen lavirozó MNB. Ennél nagyobb harc már csak akkor robbanhat ki ha az MT a valutaválságot megelözvén vagy éppenséggel arra reagálva (drasztikus) alapkamatláb emelésröl dönt.
Csak hogy ezen szempontok nem érvényesültek a szeptemberi döntésben és késöbb már nem is érvényesülhettek. A kormány olyan háborút inditott az MT egyes tagjai ellen ( s effektive az MNB ellen) ami miatt ez évben is rászolgál az aktuális Anti-Nobel dijra.
And the Anti-Nobel dij goes to – Gyurcsány kormánynak!
A 2004-es évértékelöm egyik kiemelt témája azon JB-i függetlenségi elmélet volt, amelyért abban az évben osztották ki a Nobel-dijat, s amelynek üzenetéböl a jelenlegi kormány semmit sem értett meg.
2005-ben sincs ez másként. A 2005-ös Nobel-dijat Aumannank és Schellingnek itélték oda a játék elmélet területén végzett kutatásaikért, az elméleteik gyakorlati jelentöségéért. A “játék” alatt valójában a konfliktusok miértje és mértéke illetve annak a kooperációval való feloldásának az elemzése értendö. A kutatatás egyik iránya arra az elméletre épit, miszerint az ugyanazzal a féllel sorra ismétlödö konfliktusok esetén (repeated games) a felek a sorozatos, számukra káros konfliktusokba kerülvén fel kell hogy ismerjék, hogy a patthelyzetet kompromisszummal kell feloldani.
Vagy a másik kutatási irányból: a viták, a tárgyalások, egymás tesztelései során a feleknek ki kell ismerni, hogy hol húzódik a másik türéshatára, melynek átlépése után az komoly válaszlépéseket foganatosit. Fel kell ismerni az ezen helyzetekhez kapcsolódó reagálást. Ha a fél felismeri, hogy bizonyos cselekedete a válaszlépés miatt saját magára lesz káros, akkor jó esély van arra, hogy a racionalitás alapján eláll ezen cselekedetétöl. Igy a konfliktust generáló fél elkezd a kompromisszum felé lavirozni.
S ezek után feltehetjük a nagy kérdést: vajon mit is tudtunk meg az elmúlt 4 év kormány-MNB konfliktussal teli kapcsolatából, illetve mennyire voltak a felek tisztában a másik türéshatárával, mennyire tanulták meg, hogy a türéshatár átlépésekor milyen reakciók jönnek?
A történet közismert: az elmúlt 4 év úgy kezdödött, hogy a kormány szakmainak mondott, a valóságban azonban szintiszta politikai háborút inditott a pártkatonának kikiáltott JB elnök ellen. Levadászása aktiv napirendi pont volt több mint egy évig. A kormánynak nem tetszö testületi kamatdöntéseket mind az elnök egyéni számlájára irták. Aztán 2003 közepén a kormány felismerte a testület hajthatalanságát, a JB elnök felismerte a konfliktusos helyzet feloldásának örömét. A játék elmélet ajánlásának megfelelöen a támadó fél (kormány) engedett álláspontjából és a felek kompromisszumot kötöttek. Mivel azonban ez a kompromisszum katasztrofális szakmai elképzelésekre épült, igy az 2 hét alatt össze is omlott. A 2003. novemberi valutaválság után a kormány konfliktus keresö stratégiája még jobban fokozódott a JB elnök személye és ezzel effektive az MT szakmai hitelessége ellen.
Csak hogy a játék elméletnek megfelelöen a célba vett félnek idejében egyértelmüvé kell tennie, hogy hol a türéshatára és hogy milyen ellenválaszt ad annak átlépésékor. S ezt a választ a JB elnök egyértelmüen megadta. Reakciói a kezdetekben a szakmai keretek között mozogtak. Mivel azonban a kormány támadás sorozatai valójában nem szakmaiak voltak hanem mindenben az ö személyére céloztak igy a JB elnöknek személyes választ (is) kellett adnia: 2004-töl egyre többször mozdult ki a kormány személyes felelösségre vonása irányába. A saját, illetve az MT munkájának szakmai lekicsinyitésére kauzuálisan a kormány munkáját lekicsinyitö szakmai értékelésekkel és katasztrófa elméletetekkel replikázott.
2004-töl (legkésöbb) a frontok teljesen megmerevedtek. A kormány nem akart kilépni a 2002 óta üzött konfliktus generáló szerepéböl, Járai pedig idövel jól beletanult abba, hogy hogyan tegye még világosabbá a kormány számára, hogy ebben a “repeated game”-ben milyen reakciókat fog adni. 2005-ben nekem néhányszor már úgy tünt, hogy már ö teszteli a kormányt, ö kutatja ki, hogy hol van annak a türéshatára.
Miért “érdekes” ez a történet.
Legföképpen azért, mert a játék elmélet alapján fel kell tenni a kérdést : mi is valójában az egyik illetve a másik fél célja, miért nem tudnak kompromisszumra és szakmai kooperációra jutni. S a legfontosabb kérdés : milyen lehetöségek is rejlettek volna az ország számára a konfliktus feladásában és a kompromisszumos együttmüködésben ?
Mivel a 2005 elötti idöszakot az elözö évértékelöimben már elégszer elemeztem (a JB-i függetlenség nemzetközi normáinak el nem fogadása a kormány részeröl) igy most csak a 2005-ös évre szoritkozok.
Mint emlitettem, a 2005-ös év csendesen telt, mert a kormány úgy értékelte, hogy az MT bövitésével annak szakmai kompetenciája helyreállt. A kormány tehát egyfajta szakmai kompromisszumot kötött, igaz csak önmagával. Csak hogy egy fél önmagával kötött kompromisszuma se nem teljes, se nem tartós megoldás.
Az MT munkája mindenesetre igy további kormány kritika nélkül folyt. A helyzet akkor se fokozódott túlságosan, amikor a JB elnök – most már egyre gyakrabban – a helyzet elemzéseiben katasztrófa elméleteket gyártott, benne konkrétan felelösségre vonva a kormányt. Valójában ezek a konfliktusok már nem is tartottak sokáig, csupán idönként ismétlödtek. A konfliktusban álló felek tökéletesen megismerték és megismerették a világgal az egymáshoz való örök konfliktusos helyzetüket.
Kommunikációs kompromisszumnak tehát 2005-ben se volt semmi nyoma.
Nem úgy szakmai vonalon, ahol az MT mind a februári, mind a májusi, mind az augusztusi proaktiv lépéseivel éppenséggel az elözetes várakozásoknál sokkal kedvezöbb kamatpályát valósitott meg. Igy az MT több mint teljesitette az év elején prognosztizált lehetöségeket, s igy extra mértékben járult hozzá mind a budget mind a vállalatok, privátok terheinek enyhitéséhez, mind a gazdasági növekedés segitéséhez. Ez azonban mind kevés volt a békeállapothoz, mivel :
- A tartós kompromisszumot garantáló lépések közül az egyik, a kormányé hiányzik. Az nem kölcsönös és nem szakmai kompromisszum, hogy a kormány többé nem kritizálja az MT kamatdöntéseit. A kölcsönös és szakmai kompromisszum az, amikor a kormány is enged és viszontkedvezménnyel ajándékozza meg a másik felet. Ez pedig az a fiskális politika lenne, aminek a neve : A deficit csökkentés tartós és egyenletes folyamat. Ez azonban nem történt meg, nincs tehát semmiféle kooperáció.
- Kormány oldalról ösztönös igény van a konfliktus fenntartására a saját szakmai hibáik leplezése érdekében
Ebben a helyzetben robbant a szeptemberi autópálya-épités elszámolási bombája.
S a kormány úgy gondolta, hogy a számára addig kedvezö szakmai kompromisszumos helyzetet inkább újra felváltja a kommunikációs konfliktussal. Nem tudta ugyanis elfogadni azt a a szakmai törvényt, miszerint :
Egy kormánynak nem azt az eredményt kell közölnie a szakmai világgal, amit ö láttatni szeretne hanem azt az eredményt, amit a szakmai világnak látnia kell.
Márpedig a helyzet az, hogy ha egy intézmény vagy kormány ezen szakmai törvény alapján ténykedik, akkor nem érik a szakmai hirnevét lejárató meglepetések. Csak az járatódik le, aki megpróbálja kijátszani a szakmai alaptörvényeket.
Ez volt az a konfliktussal telitett szeptemberi ülés, amikor is az MT 25 bp-ot csökkentett. Ez volt az az ülés, amelyen a befektetöi bizalmi helyzet ennél sokkal nagyobb csökkentést is elfogadott volna. A rövidtávú hozamelvárások egyszerüen a a padlón feküdtek , s a hosszútávú hozamok is csak estek. Akkor már több mint egy éve definitiv trend volt a befektetök egyre alacsonyabb hozamelvárása. Igy rövid-középtávú pénzpiaci többletkockázata az eröteljesebb vagy a további hónapokban is kitartó kamatcsökkentésnek explicite nem volt. A magam részéröl úgy értékeltem, hogy az autópálya-épitési költség elszámolási trükközése azelött se volt ismeretlen a piac elött, tehát a bukás nem volt új információ. A kormány pedig a 4 éves háborúzgatás során nyilván megtanulta, hogy az MT milyen reakciókhoz nyúl ha támadja. S persze a legfontosabb : milyenhez nyúlnak a piacok. De tévedtem, ez a kormány 4 év alatt semmit se tanult. Csak fesziti a konfliktust minden határon túl.
S ekkor fel kell tenni a kérdést: miben is érdekelt valójában ez a kormány ? A pénzügyi stabilitásban, az alacsony finanszirozási költségekben, a stabil árfolyamban ?
Vagy az állandó politikai háborúban a nem saját emberekkel feltöltött intézmények ellen ?
A válasz ez utóbbi.
A kormány újból háborúzott mert az egyéni politikai érdekei mindennél elörébb valók számára. Az elérhetö szakmai lehetöségek huszadrangúak, mert ahhoz kompromisszumot kellene kötni. Ha jobbat nem, de legalább önmagával. De láthatóan ez se megy neki.
De miért is nincs kompromisszum ? Ahogy Aumann kimutatta : nem elég a felszinen mozogni, nem elég egy konfliktus esetén a megoldás után kutatni. A konfliktus problémát akkor lehet igazán megérteni ha ha az eredöket, a konfliktusok kirobbanásának a mélyben leledzö okait keressük.
S ez alapján vizsgálva adott a következtetés, hogy ez a kormány a jelenlegi JB elnökkel sose fog kompromisszumot kötni. Saját szakmai sikertekenségét ugyanis rendre a külsö, a politikailag ellenségnek tekintett szereplökre akarja háritani. Ellenzékre, MNB-re. Ez ennek a kormánynak az alaptermészete.
S a játék elmélet szerint a háborúk épp azért robbannak ki mert az egyik fél nem ismeri pontosan a másik reakcióját, azt alábecsüli. S ez a kormány tényleg nem tanulta meg az elmúlt években, hogy mi a pontos reakciója a megtámadott ellenoldalnak : az MNB-nek, illetve az elnökének.
S láthatóan az se megy ennek a kormánynak, hogy a 4 éves háború végén megértse : számára se politikai, se gazdasági hozama nincs a független intézmény ellen inditott háborújának. Söt ez csak kárára van mind a fiskusnak, mind a vállalatoknak, mind a magánszemélyknek. Egyszóval az egész országnak. Még mindig nem érti, hogy ez ráadásul nem egy kétszereplös játék.. Itt nem csak az MNB nyilatkozza ki a türéshatárának a végét és él az ellencsapás lehetöségével, hanem a magyar államadósságot finanszorozó külfödi befektetök is. Mindez érdektelen a kormány számára. Céljai nem a szakmai siker mentén vannak megfogalmazva.
Erre az egész 4 éves magatartására 2005-ben is kiérdemli az Anti-Nobel dijat.
Járai : amikor a vad vadássza le a vadászt
Járai JB elnöknek 2005 akár szakmai sikeréve is lehetett volna. Konkrét személyre szóló támadást a kamatdöntések miatt a megváltozott MT összetétel miatt nem (is) kap(hat)ott.
E biztos háttérrel 2005-ben többször is olyan vizekre indult, amelyekre jobb lett volna nem elmerészkednie. S most nem is az a legföbb baj, hogy alapvetö számokat nem tudott a médiában pontosan idézni (ugyan, melyik legfelsöbb szintü politikus tud? – erröl ismerjük meg Magyarországot) hanem hogy 2005-ben is elörukkolt azon kommunikációs elemekkel, amelyek rengeteg kritikát hivtak elö. Ugyanis egyáltalán nem tisztázott, hogy hol van az a mérték, amennyire egy JB elnök aggódhat az államadósságért, vagy hogy egyáltalán felelösségre vonhatja-e egy JB elnök a kormányt a fiskális mulasztásokért. Visszatérö s álatalam korábbi években is kritizált fenomén volt, hogy miért gyárt akármelyik felelös pozicióval rendelkezö illetékes katasztrófa elméleteket arról az országról, amelynek a stabilitásáért ö maga felel?
Járai számomra úgy tünt, mint aki a most már kritikamentes MNB elnöki poziciójából elérkezettnek látta az idöt arra, hogy az addigi ellene folytatott levadászások miatt most már ö löjön a vadászra.
Játék elmélet: a másik türés határát ki kell ismerni – mondhatnám szarkasztikusan. Ha a játék lényege az állandó konfliktus és nem a kooperáció.
De vajon vannak-e JB elnöki kommunkációs normák, milyenek konfliktusok léteznek máshol a nem megfelelelönek tartott JB elnöki nyilatkozatok miatt?
Én a magam részéröl úgy tapasztaltam, hogy egy JB elnöknek magának kell normákat lefektetni. Saját maga és az intézménye jó hirneve érdekében. De akármilyen elismert is valaki, a politkai támadás mindenkor jöhet.
Talán hihetetlen de Greenspan se volt mentes a pártos politikai töltetü kritikáktól. Igaz az ö esetében csak alkalmi “megingásokról” beszélhetünk és döntse el mindenki maga, hogy mennyire súlyosak is ezek az ügyek.
Az egyik fajsúlyosabb kritikai pont szerint Greenspan nem állhatott volna ki Bush 2001-es adócsökkentési programja mellett mert ez már egyértelmü állásfoglalás volt egy politikai kurzus mellett. Hiszen egy adócsökkentést nem mindegyik párt üdvözöl, vagy nem úgy ahogy azt a kormánypárt átviszi.
Éles kritikákat kapott Greenspan a Demokratáktól akkor is amikor 2005-ben támogatta Bush nyugdijrendszer reform tervét. Ez annak fényében is kevéssé érthetö mivel a hosszútávon prudens budget alapvetöen a monetáris politika érdeke is. Greenspan helyeslése nem mindenkinél megy át a jelek szerint. Vagy ök nem értik a monetáris politikai célokat.
Mindenesetre a kritikusok ajánlása: egy JB elnök maradjon a monetáris döntés szempontjainál és ne menjen bele fiskális politikai témákba.
Hogy végülis Járai 2005-ös kommunikációs csatái csak adekvát válaszok voltak a korábbi személyét ért támadásokra vagy már önállóan kezdeményzett támadások – örök vita. Hogy Járainak van-e joga aggódni a magyar aht helyzetéért és ha igen akkor milyen mértékben – döntse el mindenki maga.
Hogy Járai kritizálhatja-e a kormányt, mert nem tesz lépéseket a Deficit tartós és egyenletes csökkentése érdekében – döntse el mindenki maga.
Egy azonban biztos: Egy JB elnök elsösorban a kormánnyal való kooperációra kell hogy épitse a szakmai munkáját. Ha ez a kooperáció a másik fél miatt nem lehetséges, akkor hatványozottan érvényesül:
Kizárólag a kormány felel a fiskális egyesnsúlytalanságból szarmazó hátrányokért nem a JB. A JB szerepe a monetáris ellensúlyozás a monetáris céljai elérése érdekében. A katasztrófa elméletekre épülö, illetve a kormánymunkát nyiltan lejárató kommunkáció nem eleme a monetáris ellensúlyozási politikának.
A monetáris funkcióval biróknak meg kell érteniük (ahogy az a 2004-es évértékelöben iródott), hogy nincs befolyásuk a kormányra, az aht deficit alakulására. A fiskális félremanagelésböl keletkezö monetáris célt veszélyeztetö helyzetekre, kockázatokra a monetáris politika a kijelölt eszközeivel megadja az adekvát választ, s ezzel teljesitette törvényi kötelezettségét. Ezek után a kérdés csak annyi marad, hogy mennyire hatékonyan vetette be az eszközeit mennyire tud a kedvezötlen folamatok ellen preventiven avagy csillapitóan hatni.
Egy “szerencséje” van az országnak. A befektetök nagyon jól tudják, hogy a kormány az MNB-vel és elnökével sokéves személyes konfliktusban áll, igy a személyre szóló támadások elhangzásakor azonnal lapoznak egyet.
Végül emlitsük meg, hogy az IT rendszer 2007-ben áttér a 3%-os középtávú inflációs célra. Ezzel egy átmeneti korszak lezárul, s a célkövetés változása egyben a konszolidáció bolgog békeéveit sugallja. Persze csak abban az esetben ha addigra végre kétoldalú kompromisszumra, azaz kooperációra épül majd a kormány-MNB kapcsolata.
Választás 2006 avagy (továbbra is) a Reverse flowra várunk
Ezek után marad a mindenkit leginkább érdeklö kérdés: mi várható a 2006-os válsztástól mind a fiskus, mind a reálgazdaság mind a monetáris politika (reagálásának) terén. A 16 éves magyar demokrácia legmélyebb szakmai szinvonalú kormányciklusát hagyja maga mögött az ország áprilisban. Az újrakezdést, a megtisztulást a kormánypártok természetszerüleg fennhangon megfogadják. Az ellenzék pedig a Paradicsomot azonnal igéretével lép fel. Van tehát választék, s közben szép csendben terebélyesedik a várakozás, hogy azonnali korrekció hiányában a fiskális válság hamarosan újabb pénzpiaci válságba (valutaválság, bankválság, adósságválság) torkollik.
Miközben a reverse flowra várunk, érdemes mindenkinek átgondolni az ahhoz vezetö utat, a válságkezelés lehetöségeit, és a válságkezelés bizonyos veszélyeit.
Megtörölhetjük a homlokunkat a jól elvégzett kemény munka örömére :)
"1. A Monetáris Tanács a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6,00%-os szintjét. 2. A Monetáris Tanács véleménye a hazai makrogazdasági folyamatokról nem változott számottevően a legutóbbi kamat-meghatározó ülés óta. A Tanács a legfrissebb adatok alapján középtávon továbbra is alacsony inflációt segítő környezetet és kedvező konjunktúrát vár. A fogyasztói infláció 2007 végére adott előrejelzése összhangban van a jegybank középtávú 3%-os inflációs céljával, ugyanakkor a novemberi előrejelzéshez képest mind a lefelé, mind a felfelé mutató kockázatok növekedtek."
Bár az inflációs előrejelzést nem ismerjük, az indoklásban különösebb új elemet nem jelezhetünk, óvakodnék utalni a választásokig történő kivárásra - a jegybank ne adjon meg hosszú távú kamatpályát, ekkora transzparenciára nincs szükség.
Ezen túlmenően a cél infla elérhetőségét és az ezzel kapcsolatos egyensúlyi kockázatokat emelném ki újra.
Tartás, mert a csökkentés JB-i hitelrontás lenne. Emelni proaktivan nyugodtan lehetne, de mivel egyelöre rendben vannak a hozamok, az árfolyam meg nem gátolja az infla cél elérését, igy több indok nincs az emelésre mint amennyi már 4 éve amúgyis van.
Bcs helyére nincs tagfelvétel mert az Alapszabály szerint csak az elnöki periódusok vége vált ki tagfelvételt.
2. Mer' aszontad:) Komolyra forditva a szot, az uj kormany elso lepeseiig nem kene a kamatokhoz nyulni (kiveve ha vmi extra sokk eri a gazdasagot), viszont a kommunikacioban vegig hangsulyozni kene a hiteles fiskus iranti igenyt.
3. Amikor az uj kormany elkezd tevekenykedni. Irany? Attol fugg, mit csinalnak.
2. Bar szimpatikus lenne a teljes politikusi kart fenekbe billenteni egy kamatemelessel + ravilagitva arra h mindenki hulyeseget beszel, ez sajnos hataskori tullepes lenne. ;-) A max ami megteheto talan tartas plusz az indoklasban utalas a stabil, hiteles gazdasagpolitika fontossagara, mind a valasztasi programok mind a gyakorlat szintjen. Az infla, árf, kamatprémiumok kulonben is tartást indokolnak.
3. Gyrk-hoz hasonloan: vszleg nyar elejen, amikor a kormanyzati dontesek inflaciora gyakorolt hatasa egyertelmubb lesz, illetve vilagosabb az euroovezet feloli kozeledesi palya - vagy ha a kulso korulmenyek ugy hozzak....
tartás. a választások előtt a jegybank is maradjon kussban. a három hitelminősítő valszleg őszig haladékot adott. talán a piac is így gondolja. addig sztem marad a jelenlegi kamatszint, feltéve ha az amcsiknál meg az eu-ban nem változik érdemben semmi.
Kedves kartácsok, egy munkahely-váltás miatt a mai nappal, azonnali hatállyal lemondok a VMT-ben viselt megtisztelő tagságomról és egyéb funkcióimról (lásd pl. hibapontok összesítése). Minden tagnak a részletekről e-mail ment a korábban itteni levelezésre használt címeikre. További tartalmas ajánlásokat és bölcs döntéseket kívánva: Bocicsoki
A döntés indokai: - nincs új elem a kritikus pontokban, vagyis a kedvező inflációs kilátások, a pénzügyi egyensúly törékenysége és a tőkepiaci kockázatéhség változatlan, így nincs mire reagálni.
Én is a végére hagytam most az ajánlást, de azt nem gondoltam volna, hogyha írok három sort, akkor így is a legalaposabb lehetek ;-)
Egyébiránt csatlakozom az eddig kialakult konszenzushoz: tartás. Ugye a várakozások és a realitások szerint két irányba is elindulhatnak az IRL kollégák a következő hónapok folyamán, azt hiszem egyelőre ők is megvárják, hogy merre menjenek (ha megmozdulnak egyáltalán).
