úgy gondolom ennél némiképp komplikáltabb lehet a helyzet. valóban közrejátszhatnak fizikai és mentális tényezők, hogy miért stabilabb, kiszámíthatóbb a női csapatok teljesítménye (igazából csak találgatok, kurvára nem értek hozzá, de gondolom ez kiderült), de hogy a kapu mérete miben számítana nem látom be... ha az egyik oldalon nagy a kapu a kapusnak, akkor a másiknak is nagy.
Berlin, június 22., 14.45 Dupláztak az Európa-bajnok csapat tagjai.
A német szövetség (DFB) fogadást tartott az Európa-bajnokságról győztesen hazatérő női válogatott tagjai tiszteletére. Gerhard Mayer-Vorfelder, a DFB elnöke a banketton közölte velük a jó hírt: az előre "kialkudott" 10 ezer eurós prémiumon kívül 10-10 ezer euró üti a keret minden tagjának a markát. Csak emlékeztetőül: a férfiak 100 ezret kaptak volna tavaly, ha Portugáliából bajnokként tértek volna haza.
Berlin, június 22., 9.50 Nem úgy értette a lányokra vonatkozó megjegyzést az UEFA elnöke.
Mint ismeretes, Lennart Johansson, az UEFA elnöke nemrégiben egy kétértelmű kijelentést tett, miszerint jó lenne, ha a női futballisták csábosabb szerelést húznának, mert úgy jobban eladható lenne a futballjuk. - Természetesen félremagyarázták a szavaimat - mondta most Berlinben Johansson. - Mindössze azt akartam mondani, hogy a lányok eladhatóbbak, mint a férfiak, mert csinosabbak, és sokkal nagyobb reklámot érdemelnének ezen a téren. Olyan országból jövök, ahol már 20 éve profi a női futball, és nagyon komolyan is vesszük a lányokat, eszem ágában sem lenne bántani, vagy megbántani őket.
ez már reálisabbnak tűnik. a második adat pedig kifejezetten bíztató. ezért írtam lejjebb, ha mondjuk Bpesten vagy egy közlekedésileg rendben lévő nagyvárosban (Győr) lennének a junior vb meccsek Magyarországon, akkor lehetne nálunk is várni vmi fejlődést népszerűség/ismertség terén. szvsz ez lenne az egésznek a lényege
Attempts by Uefa to explain that Mr Johansson had merely been trying to suggest that top women players take the David Beckham route to sponsorship and super-stardom were apparently too late to save the Uefa president from a metaphorical yellow card. The remarks prompted a dismayed reaction from his fellow countrywomen, who are among the world's leading players and were knocked out by Norway in the semi-finals this week.
"I get really fed up with this sort of thing," Swedish international Frida Ostberg told Reuters. "In a superficial world, it is what is on the surface that sells but we should be interesting for what we do on the pitch." Her fellow international, Kristin Bengtsson, added: "We're not here to be nice-looking, we're here to play football."
With other women players joining in the criticism of the Uefa president, it seemed that, whether the weather on Sunday was rainy or not, the sweatiest figure in football might be male, elderly and in a blazer.
Ah, if only Mr Johansson had listened to the Arsenal girls' old marching song: "We are the Arsenal girls/ We don't put our hair in curls/ We don't smoke and we don't drink/ (At least that's what our parents think)."
honnan lehet tudni, hogy a csajok tiltakoztak? az egész eb-ből ami a mértékadó hazai napilapokban lejött az volt, hogy Johanson és Blatter 'formabontó javaslatot' tettek a szerelésre... gyászos komolyan mondom, csak ez éri el a média ingerküszöbét: a botrány, a sportteljesítmény kit érdekel. komolyan csodálkozom, hogy a fókuszplusz meg a többi hasonló kretén 'témaadó-műsor' még nem foglalkozott az esettel. de ha Johanson és Blatter továbbra is ragaszkodnak a baromságaikhoz fognak az biztos :(((
én még nem láttam a döntőt, mert ma államvizsgáztam és tanultam mind állat, de felvettem videóra, azt' majd egyszer megnézem. kár, hogy nyertek a németek, 'jót' tett volna az önbizalmuknak ;-))), ha elkenik a szájukat egyszer, de hát őszintén szólva nem sok esélye volt. a női foci annyiban más, mint a ffi (biztos van még egypár különbség, de az nagyon szembeszökő), hogy a papírforma sokkal ritkábban bukik. Most például én a németeket és a svédeket tippeltem a döntőbe a csoportmecsek 1. vagy 2. fordulója után, ez félig bejött és a svédeknek se sokon múlott, de igazából ez nem volt negy teljesítmény a részemről (mármint a tipp). talán, hogy 2 éve nem az amik nyerték a vb-t valóban meglepetés...
nagyon sok következtetést lehetne levonni ebből a számból. bár (mivel a női foci fejlődési lehetőségeiről volt szó) akkor lenne az igazi, ha az ottani ffi csapatok átlagos nézőszámát is tudnánk, az a gyanúm azért sokkal magasabb. skandináv országokban átlag 3-4 ezren egy kézilabda meccsre is kimennek, csakhogy míg 3000 egy fedettpályás sportág esetében teltháznak számít, focinál viszont elég kevésnek. Mindkét dologból az következik sztem, hogy a női fociban még igenis van fejlődési lehetőség.
az 1 millio nekem is kicsit gyanus volt, lehet h pont akkor volt a berlini parade mikor hazaerkeztek a lanyok es vki azt hitte h az o tiszteletukre jottek ossze?:)
a női foci menedzselése nyugaton is elmarad 1. a ffi fociétól 2. egyéb női sportokétól, szal szvsz még lehet hova fejlődni, és lehet népszerűbb a sportág. Nyilván nem lehet a nőitől és ffitől ugyanzt várni, ezt labadrúgáson kívül minden sportban tudják is az emberek, a sportot szeretők, akkor most miért? Ami engem felbosszant mindig, hogy más sportágakban nincs ilyen, hogy a nőit ennyire a férfinek a kiegészítőjének, csatolt termékének tartanák. A két 'úriember' nyilatkozata is arról árulkodik, hogy még mindig csak komolytalan bohóckodásnak, egyfajta egzotikumnak tartják a női focit. Ez a 'csinálják csak, ha olyan nagyon akarják, de mi úgyis tudjuk, hogy ez hülyeség'-mentalitás.
a kommentátor tegnap az eurosporton sok hülyeséget mesélt. pl., hogy nyugaton a női focisták kicsivel többet keresnek, mint más női sportolók. Tekintve, hogy ellentétben a kézilabdával, röplabdával és kosárlabdával sehol nincs professzionális női labdarugó-liga ez teljességgel elképzelhetetlen. Az, hogy 1 millió ember vonult ki az utcára meg akkora marhaság, hogy ott a földön fetrengtem: még a 100.000 is sok. A Budapest Parádén az Andrássy úton szoktak lenni hivatalos becslés szerint 150.000-en, de már az is kibas***t sok ember. Hol fér el 1 millió ember? A pápa amikor meghalt nem voltak ennyien a Szt. Péter téren, pedig az a világ egyik legnagyobb tere. Azt tudom elképzelni, hogy azzal keverte a mókus-pofa a dolgot össze, hogy 2 éve, amikor világbajnok lett a német válogatott 1 millióan nézték élőben a tv-ben a döntőt. De már ezt is soknak érzem.
kicsit vegiggondoltam a dolgot (na azer nekmell megijedni:)
azt h nalunk h kezelik ezt a korosztalyos versenyt azt hagyjuk.:)
de sztem nyugaton legalabbis nehany orszagban (Nemeto., Svedo.) eleg jol menedzseltek eddig is a noi focit. tegnap valami olyasmit mondott a kommentator h a vb-gyoztes nemet noi csapatot 1 milka ember varta otthon.
tehat azt akarom mondani h lehet h sokkal nepszerubb mar nem lesz a noi foci (plane ha ilyeneket nyilatkoznak az uefa vezetoi:). mert aki uazt varja a noi focitol mint a ferfitol az 100 % h csalodni fog.
de olyan nagy baj ez? sztem nem. ami van azt jobban meg lehetne szervezni, toibb meccset adni, esetleg bajnoki meccseket is Nemeto-bol, Svedbol, Norvegbol.
itt van mar el es virul a noi foci csak mi nenm latjuk, vagy szinte alig. ezen kene segiteni. nem tragedia ha a nepszerusege nem vetekszik a ferfisporttal. 1 kicsiny de lelkes rajongotabor is nagyszeru dolog.
nem nagy kunszt. eddig például én is mindenben egyetértettem Veled. Látod, Te is képes vagy rá... :)))))
a több mérkőzésről annyit, hogy szvsz tök olcsón be lehetne szerezni egy rakat női foci bajnokság/torna/egyéb mérkőzés közvetítési jogát, az is lehet, hogy még ők fizetnének, csak adja már valami. Vagy. korábban itt írtam, hogy kis hazánk rendez korosztályos eb-t vagy vb-t most nem tudom. Hol lesznek a meccsek? kis falusi istenhátamögötti birkalegelőkön... még véletlenül se hoznák el a rendezvényt valamely 'város' közelébe, akkor talán több ember menne ki. így csak 4-5 fanatikus meg 15-20 családtag lesz kint a meccseken. kinek jó ez és miért? a magyar női foci se jobban menedzselt, mint a férfi... :(((
igen 1 kicsit vicces, 1 kicsit meltatlan ez az "otlet" az uefa elnoketol.
ha ok ennyire veszik komolyan akkor nemcsoda h masok is igy veszik.
igen sztem is tokjo igy a szereles ahogy van. (csak a goloromot nem kene olyan szigoruan buntetni.:)
tobb merkkozes nyugodtan lehetne, legalabb az eurosporton. ha ott hetente latnek ilyet akkor nemis nagyon erdekelne h nott-e a noi foci nepszerusege ugy altalaban.:)
tul azon h kellemesebb latvanyt nyujtanak a labdaval v. anelkul szaladgalo lanyok mint a fiuk ez meg tenyleg jatek, nem kimeletlen kuzdelem bar nemtudom meddig marad az..
nem kell(lehet) a lanyoktol uazt varni mint a ferfiaktol, mint ahogy mas sportagakban sem. egesz egyszeruen ez 1 masik sport mint a ferfi foci. mas a szepsege, de ennek is megvan a magae meg amannak is.