Tisztelt IndexMail-lel kapcsolatos fórumot remélhetőleg olvasó, és komolyan vevő kolléga!
/Bocsi, nevekre nem emléxem, de régebben ez volt az egyetlen csatorna javaslatot tenni/hiba korrigálást kérni az IndexMail-lel kapcsolatos problémákra, így hát írok ide is-ha azóta változott a helyzett, hát sorry.../
Egy, az IndexMail használatával kapcsolatos problémával fordulok Önökhöz. A rendszer ugyanis az azonosítóm és a jelszavam beírása után "Document done" üzenettel fogad, pedig nem jelenik meg egyetlen levelem sem, az oldal gyakorlatilag üres (a fejléctől eltekintve). Netscape-pel és Mozillával próbálkoztam, sajnos most nem tudok elérni olyan számítógépet, amelyre telepítve van (vagy telepíthető) Internet Explorer. Viszonylag gyors net hozzáférés mellett kb. fél órás várakozás után sem változott a lap tartalma, így szvsz felesleges tovább várnom, nem fogom tudni elérni a leveleimet.
Vélhetően az idézte elő ezt a hibát, hogy a beállításokban túl magasra emeltem fel az egyszerre (egy oldalon) megjelenítendő levelek számát, azonban visszaállítani már sem ezt követően, sem most nem tudtam, mert ezután már csak az üres (fejléces) képernyő fogadott, opciók nélkül. Leköteleznének, ha vissza tudnák állítani az egyszerre megjelenítendő levelek számát mondjuk 10-re, és ezáltal vélhetően megoldódna a probléma.
volt már minden, méga a basszamegazindex.hu -t is megpróbáltam, de azzal sem jött le.
Egyébként írtam már, a szűrőfeltétel beállítással át tudtam irányítani a leveleket. Nem úgy, ahogy akartam, s ahogy működött korábban, de az én bajom megoldódott. Az indexé nem. Éppúgy beleszarnak az ember bajába, mint eddig.
Itt indexes megszólalót ne várj.
A leveleiddel kapcsolatban se várj reakciót.
POP3 ügyben anyáztam én is egy darabig. (jó soikáig ment, majd egy szervizes hétvégéjük után mexúnt szőámomra), nos nekem az átirányítás lett amegoldás, nincs pop3, mégis átmegy a levelem, oda, ahova akarom.
Csak meg ne tudják, mert még magukhoz nyúlnak.
Nem tudom, van-e még ember aki foglalkozik az indexmél hülyeségeivel.
Nemrég regisztráltam a kia@index.hu (v. kia@mail.index.hu??) címet a mail.index.hu-n.
Olyan aprócska gondjaim vannak, hogy pop3 nem megy (van egyáltalán? Nem néztem utána), valamint a regisztráció utáni első belépéskor kb. 200 üzenet várt, köztük sok olyan ami a feladó alapján személyes is lehetett.
Vártam vagy két hetet, hogy valamelyik supportos címről reagál valaki a panaszomra, aztán meguntam és töröltem a nem nekem szóló leveleket.
Szóval jó lenne, ha valaki javítana picit a rendszeren, hogy a megszüntetett postafiókok levelei is eltűnjenek...
hat ti meg mindig itt tartotok?en mar reg foladtam mivel irtam nekik jo par emailt de luxus volt nekik 1-re is valaszol...
eloszor atmentem a mailboxhoz utana az is doglodott...es mar jo 4 honapja itt vagyok a tvn.hu-nal. es a mostani virus aradatbol 1-et sem kaptam!:)
sot kertem + 20 mb-t /2 eFTert 1 evre...
indexmail: lehet 1 user szava nem er tul sokat, de jobb ha torodtok a felhasznaloitokkal!mert ha nem a vegen senki nem marad..
Az édes álom, hogy itt valamit is alkosson az operátor. Én két éve próbálok felvenni kapcsolatot vkivel. Szerintem felejtsd el az indexes címet, vagy csinálj másikat!
Nem, mert nincs benne semmi (0/0). A következő tettem:
-leOKéztam, hogy tele a boxom (most már nem csak az...);
- kijelöltem az összes "Re: application", "Re: your details" és hasonló leveleket, és rákattintottam a "törlés" gombra;
- semmi sem történt;
- megpróbálkoztam a "mozgatás a Kuka mappába"-módszerrel is, de semmi sem történt;
- mindezt 21-e óta ötször, különböző gépekről, különböző oprendszerekkel és böngészőkkel, de semmi hatás, a huba nem az én rendszeremben van.
Nekem az is jó lenne, ha egy rendszergizda vagy webmonster törölne a mailboxomból minden 08.19. után érkezett levelet (mind vírusos).
Érdekes, hogy a Yahoo és az Iraq.net kiszűrte az összes vírusos levelet, egy sem jutott be a mailboxaimba...
Segítség kellene... A vírusos email-áradatnak köszönhetően betelt a postafiókom, a rendszer felszólít, hogy töröljem a felesleges leveleimet, de nem lehet törölni őket. A levelek kijelölése után a 'törlés' gomb hatástalan, semmi sem történik. Mit lehet tenni?
Írtam egy levelet a múlt héten a Zindexes jó munkásembereknek a indexmail@mail.index.hu címre, de nem méltattak válaszra...
Hogy mi ? Szarkazmus ? AZ micsoda ? Én tartósan használom az index accountomat, és itt most tényleg arról van szó:
egy hónapja még csak annyit láttam több napos internet távolmaradás után, hogy a privát levelek olvasottak. Mivel volt néhány spam szer?ség is, amelyeknek eléggé árulkodó volt a Téma része, azok nem kerültek megnyitásra. Aztán jelszót változtattam. Most megint néhány nap távollét után kaptam egy levelet egy régóta nyaraló ismer?st?l. A levél OLVASATLAN volt, mikor én megnyitottam. Aztán volt mégegy levél, amit akkor szokott küldeni a mailer damon, ha betelt a címzett postafiókja. Most jutott eszembe, hogy ehhez mégcsak értesítés igénylés sem szükséges, mivel a betelt postafiók automatikusan visszadobja nekem a levelet. Na, ebben a levélben voltak olyanok, amiket nem én írtam!
Tegnap ismét password change, ma meg kaptam egy tök ismeretlen valakit?l levelet, melyben hihihi-hahaha... ugyan Te nem ismersz, meg én sem Téged, mégis muszáj voltam írni Neked. Ha van kedved dumcsizni, írj magadról néhány szót!....
Egyébként ha a nevemben tud írni, akkor már a leveleimet is tudja olvasni. Nem értem, hogy választanád szét a kett?t.
Nem tudod, hogy a header fájlból ki lehet-e nyerni az IP címet ? Mert én ennyire nem értek hozzá, bár igazából vmi indexmailes rendszergazda biztos meg tudná ezt tenni, csak hát hol lelek én ilyet ?
Nem teljesen értem, de nem lehet, hogy csak a nevedben tud írni, de a leveleidhez amúgy (természetesen) nem fér hozzá?
Nálunk volt olyan, hogy egy felhasználó állandóan olyan levelekre kapott válaszokat, amiket nem ő írt. Valaki a levelezőjében (valószínűleg egy betűt, kötőjelet stb. elírva) a mi felhasználónk freemailes címét használta feladóként. Így sosem ő kapta a választ, hanem a mi felhasználónk.
A címzetteket többször megkértük, hogy valami más úton jelezzék már a levél eredeti feladójának a tévedést. Valami nagyon egységsugarú társaság volt, mert csak akkor léptek, amikor azt írtuk, hogy már kezd annyira idegesítő lenni a szentimentális levelezésük, hogy nyilvános blogot csinálunk belőle.
Szóval nálad nem ez a helyzet?
Amúgy a megjegyzésemben volt egy adag szarkazmus arra vonatkozóan, hogy ismereteim szerint egy indexmailes jelszóval nem igazán lehet visszaélni, mivel a rendszer tartósan használhatatlan.
Hidd el, ez van. Már négyszer változtattam pass-t ebben az évben, mind a négyszer kényszerb?l. Most úgy bukott le, hogy egy olyan ismer?snek írt (kért képet) az én nevemben, akinek betelt a postája és visszaigazolást kért a levélr?l. Amit írt, azt gyorsan el is t?ntette, de a visszaigazolást már elfelejtette kitörölni. Az meg ugye tartalmazza az egész levelet, szóval tudom mit írt.
A dolog furcsasága, hogy az a levél, amire ? válaszként kérte a képet (+ hozzá az értesítést) olvasatlan levélként jelent meg nálam. (kíváncsi vagyok, érti-e ezt valaki)
Háj!
Azt nem tudja valaki mit lehet azzal kezdeni, ha valaki folyamatosan megszerzi az indexmailhez a passwordömet ? Mert ez van és ráadásul elég rosszindulatú is az illet? : )
Nem működik a DPG-s fiókom.
Bocs, de nem egészen értem.
Ha az ember új e-mail címet regisztrál, akkor mostantól az indexesek automat. átirányítják a leveleimet az új yahoo-s, i.mail-es stb címekre? Vagy másképp megy?
Küű Ákos
hogy miért bömbölök mégis, hogy a szart seperjék el, mossák fel, fertőtlenítsenek, és tegyék rendbe ???
mert működött.
mert ők csábítanak a regisztráljon most ! csábmosollya. (az "átmenetileg szarság lehet, kérjük türelmüket" üzenetet le tudták venni, de az itt hőbörgőknek még csak fejlre sem dobnak egy téglát - kivéve a semmi közülk hozzá moderatőröket, mert ők a túl hangosan nyüszítőket azért üldözik innen is zsigerből )
Talán tegnap beleolvastam a T.szerk fórumon néhány topicba, és láttam, hogy többen kérték, hogy az e-mail címüket módosítsák @index.hu-sra. Csak néztem ki a fejemből, hogy vajon miért kérik ezt, aztán rájöttem: Vagy azért mert oda a spam sem érkezik meg, vagy azért, mert így akarják egyértelműen jelezni, hogy nem szeretik, ha emailekkel zaklatják őket, ne is írjon nekik senki.
Nem teljesen.
A moderátorok önkéntesek, nagyjából szívszerelemből teszik a dolgukat. Ők azok, akik a segítőkészségükkel, stílusukkal stb. egyedül megmaradtak olyannak, amilyen az index/internetto volt, amikor még szeretni lehetett. Meg tudom érteni, hogy belefáradnak, hogy még a PR-t is ők vigyék, ráadásul kb. ugyanúgy pattannak le az illetékesekrők, ahogy mi mezítlábas fórumozók. :-(