Keresés

Részletes keresés

vizes zsemle Creative Commons License 2003.12.17 0 0 133
szvsz jó lenne, ha még 35 évig fenn tudnánk tartani a topicot, és 2038.nov.22-én, HÉTFŐN, meg tudnánk beszélni a nyilvánosság elé tárt (egész/fél/harmad/ötöd/nulla) igazságot.
(mellékes, hogy ez pont a 60. szülinapomra esne)
vizes zsemle Creative Commons License 2003.12.17 0 0 132
Hi!
ezt olvastátok?:
Megölte magát egy férfi múlt hét pénteken Dallasban, pontosan azon a helyen, ahol negyven éve, 1963 november 22-én John F. Kennedy amerikai elnököt kocsijában halálos lövés érte. Szemtanúk a KRLD helyi rádiónak elmondták, hogy a negyven év körüli, terepszínű kabátot viselő férfi leparkolt annál a tankönyvraktárnál, ahonnan a feltételezések szerint a merényletkor Lee Harvey Oswald a lövéseket leadta. Aztán odasétált a Dealey Plázának ahhoz a pontjához, amit egy aszfaltra felfestett X jelöl, lefeküdt az útra, és pisztolyából golyót röpített a fejébe. A rendőrség a nyomozás lezárultáig nem kívánja sem cáfolni, sem megerősíteni az öngyilkosság helyére vonatkozó értesüléseket. Chris Gilliam, a rendőrség illetékese csupán azt jelentette be, hogy egy férfi főbelőtte magát egy kis kaliberű pisztollyal Dallas központjában, a Dealey Plázán, közel ahhoz a helyhez ahol Kennedyt megölték. A hatóságok arról sem nyilatkoznak, hogy hagyott-e a férfi valamiféle búcsúlevelet maga után.
A hírhedt X jelet egyébként ismeretlenek újra és újra felfestik az útra, állítólag egy helyi összeesküvés-elmélet hívő csoport őrzi ily módon a meggyilkolt elnök emlékét.
Hehe, az illető 40 év körüli volt, tehát 1963 körül született, ezért biztos, hogy nem lehetett összesküvés-tag, legfeljebb, ha a babkocsiból lőtt...

rali Creative Commons License 2003.12.16 0 0 131
Ja.Szvsz. a könyv nem ér egy sapka szart se.
Előzmény: Tutenko (130)
Tutenko Creative Commons License 2003.12.16 0 0 130
Leírtad helyettem.
Előzmény: rali (129)
rali Creative Commons License 2003.12.16 0 0 129
Meg hülyeségekkel.
Előzmény: Tutenko (126)
eMM Creative Commons License 2003.12.16 0 0 128
Ha tudnánk az igazságot nem lenne a topic:)
Előzmény: sierra (127)
sierra Creative Commons License 2003.12.16 0 0 127
Kedves eMM és Stansfield, van ebben valami, de az a baj, hogy Kennedyéket hol azzal vádolják, hogy az apjuk maffiózó és úgy szerezte a vagyonát a prohibíciós időkben, tehát JFK együttműködött a maffiával, az ő köreikből származott, különösen Kuba esetében kooperált, de az FBI-nak is megtiltotta, hogy a szervezett bűnözést abajgassa, másrészt viszont azzal, hogy nem segítette a maffiát kubai kaszinóik visszaszerzésében, mikor kihátrált az emigránsok mögül (megjegyzem a Disznó-öböl 1961. április 14-én ment végbe, az ő beiktatása pedig januárban volt), az öccse antimaffia műveleteit meg kész lett volna megbosszulni.
Namostakkor melyik?
Előzmény: eMM (123)
Tutenko Creative Commons License 2003.12.15 0 0 126
Olvastam.
Mit mondjak?
Nem ír semmi különlegességet.
Tele van a könyv hibával és sajtóhibával.
Előzmény: stansfield (125)
stansfield Creative Commons License 2003.12.15 0 0 125
Ruby a dallasi börtönben halt meg, pár évvel később. Célozgatott magasabb személyekre, de nem mert beszélni. Állítólag a börtönben többször beoltották rákkeltő anyagokkal, ezért halt meg. Persze ezt bizonyítani nem lehet.

Nemere Kennedy-könyvét olvasta valaki?

Előzmény: eMM (120)
stansfield Creative Commons License 2003.12.15 0 0 124
Sierra!

A CIA és a maffia együttműködése Kubával kapcsolatban tény.
Az FBI nem tett semmit a maffia ellen akkoriban, ez azért megdöbbentő. Mivel több jelentést is tettek FBI-ügynökök arról, hogy alvilági vezérek Kennedy megöléséről beszélnek, különösen furcsa, hogy semmiféle óvintézkedést nem tett a szolgálat, szakértői megállapításai meg sok helyen tévesnek bizonyultak, ahogy Garrison is rámutatott.
Legalább két helyről lőttek az elnökre, vagyis összeesküvés történt. A többi sajnos csak találgatás, senki nem jutott közel a megbízókhoz.

Ne feledd, hogy a maffiavezéreknek végük lett volna, ha a Kennedyk újabb 4 évre megszerzik a hatalmat, Hoffát és Marcellót már majdnem becserkészte RFK, és ki akarta rúgatni Hoovert, hogy az egész FBI-t bevesse az alvilág ellen.
Az előttem szóló leírta, miért JFK-val kezdték a leszámolást, nem ismétlem meg. Az biztos, hogy a maffián kívül még néhány csoportnak jól jött JFK likvidálása, gondolom, sokan tehettek volna valamit érte, de inkább hallgattak.

Előzmény: sierra (122)
eMM Creative Commons License 2003.12.15 0 0 123
Azért nem Robertal kezdték mert akkor a még élő bátyja nyilván megtorolja a gyilkosságot.
Hiszen valódi hatalma neki volt,(JFK-nak) miután őt likvidálták Robert már nem sokat tehetett.
Akkor vált veszélyessé(Robert) amikor jelöltette magát elnöknek,ezért kelett neki is meghalnia.
Előzmény: sierra (122)
sierra Creative Commons License 2003.12.14 0 0 122
>Ismeretes, hogy a kubai emigránsok kiképzését CIA-ügynökök vezették a maffia pénzén, az FBI azt állította, szervezett alvilág nem létezik, ebből levonható a következtetés, hogy a maffiát a legfontosabb állami szervek egy része megtűrte, sőt...

-- Nézd, azt hajlamos vagyok elhinni, hogy a titkosszolgálatok együttműködtek a maffiával Kuba ügyében, mivelhogy azoknak volt tereptapasztalatuk odaát, ami jól jöhetett. Ilyesmit ugye megcsináltak a II. vh-ban is a szövetségesek, mikor felfegyverezték a németek által szétvert szicíliai maffiát és Franciaországban az Union Corse-nak, a korzikai maffiának ajándékozták Marseilles környékét az együttműködésért cserébe. De ezen felül mi a nyivala szükségük lett volna a maffia pénzbeli támogatására, mikor kormányforrásból annyit kaphattak hidegháborús időkben, amennyit csak akartak.
Az FBI meg persze, hogy nemlétezőnek kiáltotta ki a szervezett bűnözést, mert ha azt mondja, hogy hát sajnos még mindig van, akkor rögtön megkérdezik tőle, hogy nem az lett volna-e a dolga, hogy felszámolja.

>Oswald ujjlenyomatai tudtommal nem voltak rajta a Mannlicher-Carcanón,

-- Úgy emlékszem a JFK c. filmből, hogy rajta volt, csak az nem volt biztos, hogy miként került rá... De lehet, hogy tévedek.

Ezzel a maffiával kapcsolatban én azért hitetlenkedem, mert én is úgy gondolom, ahogy a Csokis féle cikk írója. A maffia tényleg nem szokott államfőket ölni. Bírókat, ügyészeket rendőröket minden mennyiségben (Olaszországban), de államfőről nem hallottam. Azzal már talán túllőnének (hogy stílszerű legyek) a tűrhetőségi határon talán. ennek talán az az oka, hogy az igazságszolgáltatás embereinek terrorizálásával van közvetlen hasznuk: félelemből szemet húnynak a tevékenységük felett, de államfőket nem lehet terror alatt tartani. Nincs értelme, mert minek akarnának hatni rá? Nem lehet olyan törvényt hozni, hogy a szervezett bűnözés nem büntetendő... Ezt semelyik ország nem nyelné le.
Lehet, hogy Robert nagyon szorgalmazta az alvilág elleni fellépést, de hát akkor miért nem rajta kezdték a Kennedy-írtást?

Előzmény: stansfield (119)
eMM Creative Commons License 2003.12.13 0 0 121
Már visszaolvastam:)
Előzmény: eMM (120)
eMM Creative Commons License 2003.12.13 0 0 120
Rubyval mi lett?
Jól emléxem hogy a börtönben halt meg?
Előzmény: stansfield (119)
stansfield Creative Commons License 2003.12.12 0 0 119
Én nem állítom, hogy a maffia egyedül csinálta az akciót. Természetesen politikai segítség nélkül nem ment volna a dolog, erre utal, hogy a CIA és az FBI vezetői nem voltak hajlandók elárulni, az ügynökük volt-e Oswald. A jelek arra utalnak, hogy kapcsolata volt a CIA-vel.
Azt is meg kell említeni, hogy a maffia kapcsolatot ápolt a politikával, a fuvarozók nyugdíjalapjával ügyeskedő Hoffa az alvilágnak és bizonyos politikusoknak is adott kölcsönt. Ismeretes, hogy a kubai emigránsok kiképzését CIA-ügynökök vezették a maffia pénzén, az FBI azt állította, szervezett alvilág nem létezik, ebből levonható a következtetés, hogy a maffiát a legfontosabb állami szervek egy része megtűrte, sőt...

Oswald ujjlenyomatai tudtommal nem voltak rajta a Mannlicher-Carcanón, viszont nitrátnyomokat találtak a kezein, de az arcán nem. Pedig hát a puska közel volt a fejéhez, ha ő lőtt...
A megbízókra Oswald vallomása nagyon veszélyes lett volna, hiszen megnevezhette volna a társait, onnan pedig már egy-két lépés a főnökök személyének kiderítése.
Ruby jó rendőrségi kapcsolatokkal rendelkezett, amellett, hogy a maffia embere volt, könnyen bejuthatott a dallasi rendőrségre, és be is jutott. Hogy mivel vették rá Oswald megölésére, afelől csak találgatni lehet. Nagyon szerette a nővéreit, a maffia az ő megölésükkel is megfenyegethette, azt ígérve, hogy pár év múlva úgyis kijöhet, hiszen "csak" egy elnökgyilkost kell megölnie.

Előzmény: sierra (116)
sierra Creative Commons License 2003.12.11 0 0 118
Én nemtom, megeszem a kalapom, ha Oswald nem volt CIA-ügynök, ez egyáltalán nem elképzelhetetlen Mért is volna az, akkora bazi nagy az a szervezet, hogy tízezreket foglalkoztathat. Hogy azért küldték volna ki a SZU-ba, hogy a kormányzat tudta nélkül lelövethessék a saját U2-esüket, ami nyílt titokként repkedett évek óta a SZU felett a nuklikat kémlelendő, hát, ez nekem meredek. Mégis miféle békefolyamatot kellett volna megtorpedózni 1960-ban? Az enyhüléshez először kellett egy 62-es kubai rakétaválság... Ez baromság. Oswald kint volt és egyszerre tartotta a szovjetekkel is a kapcsolatot, különben az életbe nem ment volna haza, különösen nem orosz feleséggel, az fix. Az oroszok holtbiztos akartak tőle valamit és azt a valamit nem a SZU-ban akarták tőle. Viszont aligha Kennedy meggyilkolását akarták, ez megint teljesen értelmetlen. Az oroszok rettentően hallgattak az ügyről, de ezt indokolhatja, hogy Oswaldot saját ügynöküknek hitték.

A CIA az nem az a szervezet, amelyik önállóan külpolitizál, meg U2-est lövet a kormány tudta nélkül. És különösen nem olyan, amelyik az elnökre lövöldözik.
Kérdem én, elképzelhető, hogy ilyen fránya amatőr módra lett volna megszervezve, ha ők csinálják? Olyan puska az elkövető fegyver, amelyikről jól tudják, hogy képtelenség vele merényelni? Ugyan miért ne lehetett volna egy normális fegyvert odarakni? A CIA-ről ugyebár nem feltételezhető, hogy ne ismerné a fegyvereket. Ez inkább nagyon is úgy tűnik, mintha improvizáció lett volna.
Viszont a titkosszolgálatokra vall az Oswald elleni körözés, meg ezek az összevissza dumák a lövészkedésről Kennedy fejére, ez mondhatni teljes bukta, itt valaki előre osztotta a lapot, még mielőtt bárki is tudta volna, hogy baj lesz. Akkor meg hogy lehetne improvizáció?
Én asszem a titkosszolgálat egy része muszáj, hogy benne legyen, mert ezt sem maffia, sem kubaiak, sem oroszok nem tudták volna megtenni. Namost azt egyik ország sem szereti, ha kiderül, hogy a titkosszolgálata részben sáros az államfő likvidálásában, úgyhogy emiatt aztán nyugodtan titkosítanak bármit, amit csak kell.

Annak egy pillanatig nem hiszek, hogy itt mindenki figyelmetlenségből nem látja, hogy teljes képtelenség a magányos merénylő teória. Warrenék igenis nagyon keményen megpróbáltak minél kevesebbet kideríteni; teljes sikerrel.

Előzmény: Törölt nick (117)
Törölt nick Creative Commons License 2003.12.11 0 0 117
Szerintem sem a maffia volt a kulcs. Max. a lebonyolításban (bérgyilkosok?) lehetett benne.
Mind a 75 éves titkosítás, mind ezek a gyanús körülmények (Ruby viselkedése, célozgatásai stb.) arra utalnak, hogy ez az ügy bizony egészen magas szinten működött.

Pl. volt az a cetli, amit köröztettek vmelyik intézményben (nem jut eszembe, CIA, FBI?) a gyilkosság előtt kb 1 héttel (?), amin rajta volt, hogy Kennedy ellen merényletet tervez egy félkatonai alakulat Dallasban. Ezzel a hírrel aztán nem foglalkoztak, bevonták, eltűntették stb.
(Valószínűleg vki fentről megpróbálta az utsó pillanatban meghiúsítani.)
Ez nem nagyon lett volna, ha a maffia csinálta volna...

Előzmény: sierra (116)
sierra Creative Commons License 2003.12.11 0 0 116
Miért lett volna kompromittálóbb Oswald esetleges vallomása, mint Rubyé? Az elmélet szerint mindketten ugyanabban vettek részt és mindkettőjük rendőrkézre került (Ruby meg sem próbálta úgy kivégezni Oswaldot, hogy legyen esélye a menekülésre).
Ha Oswaldot a maffia a kezében tartotta, miért kellett lebuktatniuk egyáltalán, mikor akárki más is megtette volna?
Ha nem volt, hogyan tudta a maffia elintézni, hogy ujjlenyomata mégis rákerüljön a fegyver ravaszára?

Ha a maffia lett volna, miért kellett titkosítani az ügyet?

Előzmény: stansfield (114)
Csokis Creative Commons License 2003.12.11 0 0 115
Beígértem a MN cikket. Itt is van.
stansfield Creative Commons License 2003.12.10 0 0 114
Oswald úgy volt a legjobb balek, hogy meghalt. A megbízók emberei beszéltek vele, nyilvánvalóan feltűnési mániájára alapozva vették rá egy szerep eljátszására, feltehetőleg azt sem tudta, miről is van szó. Márpedig bárki is szervezte be Oswaldot, nem lehetett nyugodt addig, amíg a balek él. Amikor örökre elhallgatott Oswald, a beszervezőket és megbízóikat sem fenyegette többé veszély.
Persze Oswaldot már korábban, a merénylet után le kellett volna lőni, de ez nem sikerült, ezért aktivizálták az összeesküvők Rubyt. Aki csak Dallason kívül mert volna beszélni, de Warren nem szállíttatta el.

A maffiafőnökök, Trafficante, Giancana, Roselli, Marcello iszonyú nagy vagyont vesztettek el Kubában, meg is próbálták azonnal visszaszerezni. Castróékkal meg akartak egyezni, de azok nem adtak vissza semmit. A keresztapák nem adták fel, az állam az államban CIA-val közösen kiképeztettek kubai emigránsokat, egy rendszerváltással visszakapták volna a kaszinókat. De, mint a múltkor írtam, nem csak Kuba miatt akarta a maffia megállítani Kennedyéket, RFK szét kívánta zúzni az alvilágot. JFK támogatta öccsét, és ha újra megválasztják, a maffiavezérekre szomorú jövő várt volna. Lépniük kellett, és minden okuk meg is volt erre.

Előzmény: sierra (113)
sierra Creative Commons License 2003.12.09 0 0 113
De ha a szervezett bűnözés gyilkolt és Ruby az ő emberük volt, akkor miért lövették le vele Oswaldot, akinek így semmi köze nem volt semmihez? Ideális bűnbak lett volna számukra, aki eltereli róluk a gyanút. Nem, ehelyett nyilvánosan lelövették. Ennek semmi értelme.

Aztán meg, ha olyan nagyon ideges a maffia Kennedyre, akkor miért vár az 1959-es Castro féle győzelmet követően csak 1961-ben megszervezett Disznó öböl után egészen 1963 novemberéig a gyilkolással?
Szerintem a szervezett bűnözés képtelen ilyen időtávban cselekedni. Vagy azonnal, amikor még vitális pénzügyi érdekei fűződnek a dologhoz, vagy soha, mert addigra már új pénzkereseti források után nézett. Már négy éve odalettek a kaszinóik, mire cselekszenek. Ezt maximum a jakuza képes megtenni, de a digók nem.

Előzmény: stansfield (112)
stansfield Creative Commons License 2003.12.08 0 0 112
Én sem hiszem, hogy Johnson be volt avatva, különösebb oka nem volt Kennedy megöletésére. Politikai vetélytárs mindig akad, egyikük eltávolításáért túl veszélyes részt venni egy kockázatos akció előkészítésében.

Alighanem a maffia volt a legdühösebb Kennedyre és az öccsére. Castro lefoglalta az amerikai alvilág kaszinóit Kubában, iszonyú pénzeket buktak ezzel a keresztapák. Az köztudott, hogy a CIA a maffiával közösen képezte ki a kubai emigránsokat Floridában, mindkét fél sokat várt a Disznó-öbölbeli akciótól. De az gyászos véget ért, mert JFK nem küldött légierőt és hadihajókat. Emellett RFK kereszteshadjáratot indított az alvilág ellen, amely Hoover szerint nem is létezett. RFK rászállt a fuvarozók vezérére, Hoffára - aki évekkel később nyomtalanul eltűnt -, kiutasította az USÁ-ból Carlos Marcellót, a nagy hatalmú keresztapát, minden áron ki akarta ütni a nyeregből Hoovert, aki az FBI igazgatójaként tagadta a szervezett bűnözés létezését.
JFK megölésével RFK sem folytathatta addigi tevékenységét. Két légy egy csapásra. Igaz, Robert később újra veszélyessé vált. Esélyes elnökjelöltként üzent Garrison ügyésznek, hogy ha nyer, leszámol bátyja gyilkosaival. De ekkor jött Sirhan B. Sirhan...

Előzmény: sierra (110)
CactusClone Creative Commons License 2003.12.07 0 0 111
Arról is olvastam régebben, hogy a merénylet mögött texasi olajmágnások álltak, közülük is Paul Getty és Haroldson L. Hunt nevét említették meg. Kennedy ugyanis adópolitikájával hadat üzent a kevés szövetségi adót fizető milliárdosok ellen!

Kiderült, hogy a Dallas Morning News-ban címlapon megjelenő hirdetést is a milliárdos Hunt fia Nelson B. Hunt fizette. Ez volt az a fotó, amely úgy ábrázolta az elnököt, mintha egy közönséges bűnöző lenne, akit köröznének (dead or alive)!

sierra Creative Commons License 2003.12.07 0 0 110
Nekem csak azzal van bajom, hogy ha mondjuk a fegyverlobbi volt, akkor biztosan tudnia kellett volna előre, hogy Johnson az ő érdekeik szerint fog cselekedni, különben értelmeteln ekkora kockázatot vállalni.
Létezik az, hogy Johnson be volt avatva?
Kételkedem.

De mivel magányos gyilkos teória (monjuk egy dühös és bosszúálló kubai) már csak a szemtanúk által hallott lövések száma alapján is bukik, ezért összeesküvés kellett legyen. De ha az, akkor ahhoz indok szükségeltetett. Ám mi volt az?

Előzmény: Törölt nick (31)
Tutenko Creative Commons License 2003.12.06 0 0 109
Bizonyos anyagok nyomot hagynak a kézen.
Előzmény: stansfield (106)
Tutenko Creative Commons License 2003.12.06 0 0 108
Ott volt Allan Dulles a volt CIA góré aki megakadályozta az igazság kiderítését.
Előzmény: stansfield (107)
stansfield Creative Commons License 2003.12.05 0 0 107
Warren az elé tett szakértői jelentésekből dolgozott, azok pedig szokatlanul sok helyen elferdítették az igazságot. Garrison ügyész pont ezekre mutat rá.
Előzmény: zsampi (101)
stansfield Creative Commons License 2003.12.05 0 0 106
Érdemes elolvasni Jim Garrison ügyész érveit és bizonyításait. Ő a Warren-jelentés állításaiból indult ki, és minden lényeges állítását megcáfolta.
Néhány érdekes dolgot kiemelnék tőle:

1. Ruby a gengsztereknek és a rendőröknek is dolgozott, bárjában mulatott sok dallasi rendőr.

2. Oswald abban a házban üzemeltette Kuba-pártinak álcázott mozgalmának irodáját, amelyben szélsőjobbos szervezetek is tanyáztak. Oswaldot felvette egy tévé operatőre, amint Kubát támogató röplapokat osztogatott New Orleansban. A társa egy Castro-ellenes kubai emigráns...

3. J. D. Tippit sokszor megfordult Ruby bárjában.

4. Oswald állítólag lelőtte Kennedyt, majd pár órával később Tippitet. Elfogása után nem sokkal a jó rendőrkapcsolatokkal bíró Ruby bejutott a dallasi rendőrségre, és megölte Oswaldot. Kihallgatásakor azt mondta Warrennek, ha nem viszi el Dallasból, nem fog beszélni. Nem vitték el, meghalt a börtönben, állítólag természetes halállal.
Három ember, aki sokat tudott, azelőtt meghalt, hogy beszélhetett volna...

5. A Warren-bizottság jelentése szerint Kennedyt két lövés találta el, ezek egyike sebesítette meg Connally szenátort is. Oswald 5-6 másodperc alatt háromszor lőtt a mozgó elnöki autóra egy rendesen be nem állított Mannlicher-Carcanóval, amely szakértők szerint az egyik legrosszabb puska volt az akkori kínálatból.
Kennedy egyik testőre, a sofőr Greer mellett ült Kellerman golyózáporról beszélt, többen hallottak lövéseket a füves dombról és a Dal-Tex épületéből, de ezt a jelentés nem vette figyelembe.
Azt sem, hogy Oswald arcán nem volt lőpormaradvány, de a két kezén igen. Ha lemosta az arcát, a kezét vajon hogyan nem érintette a víz?

CactusClone Creative Commons License 2003.12.04 0 0 105
Ez tényleg nagyon jó! Kösz!
Előzmény: Törölt nick (103)
Petrow Creative Commons License 2003.12.04 0 0 104
Köszi a térképet!

Nos a végzetes 313-as képkocka beli lővés semmi esetre sem lehetett a tankönyvraktárból, méghozzá messze nem.
Nem is értem, ezen csak akkor nem lehet fennakadni ha nem akar az ember.

Előzmény: Törölt nick (103)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!