"Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan. "
Kimentem én az erdőre... És akkor? Ráléptem egy rózsatőre... És akkor? A rózsatő felsikoltott... És akkor? Ősz fedte be az égboltot... És akkor? Fázik majd a hátad tája... És akkor? Bújj a medve bundájába... És akkor? Nem fázol majd nagy fagykor!
"- Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok, megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok, s úgy nézzük egymást szomorúan, kiváncsian s mindent tudóan, mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban."
"Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom. Elhagyom otthonom, még a jóbarátoktól sem búcsúzom. Elmegyek, elmegyek, igen megkereslek én bármerre jársz. Nem tudom, hogy merre vagy, mégis úgy érzem, hogy engem egyre vársz. "
".. jönni fog egy egész-kicsi ősz, napos, ártatlan, fáradt, graciőz, kis fákkal és kis bárányfellegekkel és végtelen és bús, akár a tenger, és megkuszálja hullámos hajad, szemed alá rak szarkalábakat."
"... felhőiből kilép a nap, tört lábát a hűvös vízbe mártja, szinte loccsan, fölébred minden újra és az álmos part fái kormos ingüket ledobják s pucér szárukra lenge pára szálldos.
Hideg már a víz a napnak, elvonul és szipogva alszik minden újra el, tücskök lélekzetén alszik a vidék s álmában szól: kezük szivükre téve, szavára fölriadnak az estikék."