hogy az óra ketyegése tölti ki a bizonytalan várakozás közbeni kínzó csendet, amelyben a másodpercek hallható szabályos kattanásai elaltatják a feszült, ideges figyelmed és lassan összemossák az idö múlását a sebességével, olyannyira hogy elveszited a reális idöegyensúlyérzékedet, mint az elfolyó idö c.mázolmányban, miközben a potrohos börkötésü könyvek hatalmas tudásukkal visszaélve nem segítenek neked a döntésben, vagy inkább nem is akarnak, ez szinte már rosszindulatú figyelmetlenség tölük ahogy maguk között fölényes nemtörödömséggel halkan beszélgetnek, hiszen ez nem kihívás a számukra, ilyen szituációk százával és ezrével meg vannak bennük írva, csak meg kellene keresni, feltéve ha tudja valaki hogy hol találhatók...
Esetleg a karórán át az idő akarja saját ritmusát, saját dobbanásait átverni az erekbe, bár ez eléggé sántít: egyrészt a csendes érverés nagyon relatív, sztetoszkóppal hallgatva egészen más a helyzet; csobog, locsog a kanyarokban, másfelől nem véletlen, hogy ennyire közel van a másodperc hossza és a szívverés szaporasága, és az órát is ember készítette, aztán, ugye, az időt elég régen tartották lassan múlónak - ez ma valahogy nem jellemző, a másodpercek pedig, az érveréssel szemben, egy türelmesebb ritmusra utalhatnak a mondatban...
Esetleg az óra dobbanásainak hangja folyik szét és hal el az erek zúgóinak erős morajában.
A Kölcsönkértem a ... kezdetű haikú is a Tiéd, kedves Gyöngyvirág?
Az Atalanté Aura nevű kutyája Norfolk regényében is felbukkan. A regénynek van egy 20. századi szárnya. Akár az atalantalepkének. Ennek a kutyának a megfelelőjét keresem a 2. részben, hiszen egy nagyon okosan, takarékosan szerkesztett regényről van amúgy szó. Képzeld el VangSo-t, amint bemegy egy szobába és kilép a 20. századra nyíló másik ajtón, és ott kell neki VangSo-nak lenni egy darabig, de más néven.
Aztán lehet, hogy az egész Aura-ügy parányi szimmetriasérülés a kompozícióban.
Nevetnék magamon, ha késő
beismerni, hogy már végső
kétségbeesés és bánat,
hiába tátom újra számat,
szó fenn akad, hang nem rezdül,
csak nézek semmin keresztül...
Kedves Nereus!
Szerintem???
Friss reggeli légáram, levegő, szellő, napvilág, sőt még csillámlás jelentése is van. Érzékeny légburok.
(Auraérzékeny vagyok.)
(Kölcsönkértem a
kabátod, hogy közelebb
lehessek bőrödhöz.)
"Borzasztó módon vágyom már arra, hogy többévnyi hallgatás után kiadjam magamból a verseket, amiket a szivem lüktetett erre a világra, de látom nem ismét magambafojtom a vágyakat, étrzéseket... "
És mi akadályoz, kedves Heroldin?
Vagy már kiadtad?:((((
Hány példényban, hol; mi az ISBN- esetleg ISSN-number?
Na, nem gúnyolódom, tényleg szánd magad rá! Van itten egy Atthisz nevű barátnőm, ő állítja, hogy ért... mihez?,...amit VangSo oly' elegante rebegett.
És egyáltalán, Atalanta, a medveneveldéből kijövet, hol tett szert ilyen szép nevű állatra.
Aura. Ez a Norfolk hülye ötlete.
Jó, hogy nem Auré... vagy egyenesen, még egy ró-val toldva, Auróra.
köszi szépen! :)
1ébként azért 'esik le', mert borús..
de itt egy még borúsabb..
ez egy szomorú nap.
kérdezheted miért
nincsen már ragyogás
a fény rég révbe ért
kifut, mint a tej
ha nem vigyázok rája
s elsüllyed a mélyben
mint morcos mérges-rája
átsejlik a nap
nem tudom, hogy miért
régmúlt a csalódás
mely ma életre kélt
nehezül a fej
könnyeknek nyugágya
nem maradhat szívben
kiontott vérnek árja
"gyenge volt az osztály latindolgozata?"
Hmmm... Inkább talán az lehetett az oka, hogy az ötödik levelemre sem kaptam választ attól, akitől nagyon vártam.:(
(De úgy kell nekem, miért nem tudok hallgatni?)
Ez nagyon szép, Gyöngyvirág!
Én meg ilyen hülyeségekkel foglalkozom, mint hogy Atalanta és Aura nevű kutyája.
Gratulálok!
A. Ginsberg Bomba című versét ismered?
De ugye nem baj, hogy emlékezünk még rád?
(Néha eszembe jut, vajon ki emlékezne rám, ha most eltűnnék...?...?)
Kép
Emlék.
Szerettem.
Elhagyott terület,
hévforrás nem tör elő,
hársfa sem illatozik már,
a kuncogó hangok mind elhaltak,
visszafejlődtek a vörös-sárga bokrok,
s hol rég elfogadott engem is a természet,
képzelt ametiszt ragyog csak a tovatűnt fényben.
Képzelt ametiszt ragyog csak a tovatűnt fényben,
s hol rég elfogadott engem is a természet,
visszafejlődtek a vörös-sárga bokrok,
a kuncogó hangok mind elhaltak,
hársfa sem illatozik már,
hévforrás nem tör elő.
Elhagyott terület.
Szerettem.
Emlék.
Először új álnéven akartam, merthogy a régiek emlékezhetnek rám, aztán elfogyott a türelmem a regisztrálásnál.... (a címe nyár végén, vagy valami ilyesmi)
Félek.
Körte és szőlő gyümölcse szikkad,
mind megtelt elnehezült végleg.
A gólyák körözve lesik fiaikat,
hogy útnak indulni elég erősek-e.
Az éjjel párjáért szarvasbika bőg,
a kertek alatt léptét hallani,
erdők fognak most megroggyanni,
s a horizont embertelen súly nő,
és én gyenge vagyok mindehhez.
Nagyon félek.
"az út túloldalán" - leesik a vége az írásnak, holott fel kellene kapni, hiszen ez válaszsor a "nem látok tisztán" (- - /- -/ - ) sorra. vagy egy szótaggal csökkenteni az említett sort.
Én próbálkoznék ezzel is, azzal is.
Az akácfák mérgezik a Holdat - e miatt megéri.
Szeretettel: nereus.