Légy szkeptikus azzal a "megbízható, torzítatlan információval" szemben! Szerintem az egy bunkó, rasszista portál, és sokszor olvasói emailekből, fórumokon olvasott hozzászólásokból raknak össze képeket. Én is olvasom, mert valóban vannnak rajta néha értékes információk, de egy igen apró lyukú szűrőn kell átereszteni, hogy a rasszista hőzöngés, torzítás fennakadjon.
Az lehet, ellenben jelenleg egyedül ott lehet folyamatosan frissülő híranyagot találni az esetről. Nem mellékesen megírják azt is, hogy az úgynevezett "lincselők" között volt néhány rendes, beilleszkedett cigány is (hoppá!).
Megjegyzem, maguknak ártanának az áldozatok életét kioltók, ha erre hivatkoznának. Azonnal bosszú, önbíráskodás lenne az indíték, ami súlyosbító.
Ha tanultak a közelmúlt történéseiből, azt fogják egyhangúan vallani, hogy békésen sétálgattak, mikor a két, erőszakosságáról közismert áldozat rájuk rontott, harsány "Csicska magyarok, most megdöglötök!" kiáltással. Ettől ők igen megrémültek, és emiatt talán túllépték a jogos védelemnek minősíthető cselekedet határát. Cselekedetüket nagyon bánják, az elhunytak családjának ezt személyesen is elmondták és koszorút is vittek az áldozatok temetésére, "Mi nem ezt akartuk!" felirattal.
Tudod mit, ha a félholtra vert Hétesi néni vagy a meggyilkolt Oroszlányi bácsi támadóit is bevarrják vagy 15 évre és másodfokon Kozák Rajmundkát is + ezentúl az összes hasonló esetelkövetőjét akkor felőlem mehet itt is az életfogyt, feltéve ha nem állapítják meg a jogos önvédelmet.
Nem is tudtam, hogy Olaszliszkán az eset előtt Szögi Lajos is félig agyonvert cigányokat.
Most viszont arról szól a fáma, hogy a cigányok előző napokban már valakit kórházba juttattak, aztán megint elkezdtek comboskodni, de most nem hagyták magukat a magyarok.
Azért nagyon nem mindegy hogy kit miért vernek agyon. A skála egyik oldalán a jogos önvédelem van amikor a bicskával rádtámadót fejbevered és az belehal, a másik oldalán pedig az amikor elkapod az arrajáró ártatlant és agyoncsapod mert nem tetszik a bőrszíne, vagy mert épp olyanod volt. Az hogy a kettő közt az aktuális ügy épp hol helyezkedik el, azt a bíróság majd szépen eldönti és ennek függvényében ítél, itt is mint mindenhol máshol a világban ahol jogállam működik.
Olaszliszka egyébként azért volt fokozottan a társadalomra veszélyes, mert innentől kezdve ha valaki elüt egy cigányt akkor olyan dilemmába kerül hogy megáll segíteni és akkor agyonverik, vagy nem áll meg és akkor cserbenhagyásos gázoló.
Ha ennyire imádod a szegénydrágajóságos,de a kirekesztőelítéletesrasszistafasiszta magyarság által folyamatosan üldözött cigánykákat, akkor költözz be közéjük valamelyik borsodi vagy szabolcsi faluba, vagy Miskolc/Szolnok/Eger/Nyíregy/stb. egyes lakótelepeire, tapasztald meg őket, a velük való együttélést magad, aztán fél év múlva járjon a szád ugyanígy! Persze gondolom te is valamiféle budai hegyvidéki villa nyugis melegéből osztod az észt, ahogy szoktátok...
A történetnek arra a részére persze gondolom kíváncsi sem voltál soha, amikor lebukott az elsőrendű vádlott azzal, hogy felvétel készült róla, amint azt mondja a rabkocsiban egyik társának, hogy "sírd el magad, akkor levesznek 2-3 évet!"
Úgyhogy ennyit az ő nyilatkozataikról, meg fenenagy megbánásukról! Az sem igaz már, ha levegőt vesznek!