Nem is célom, feladatom más ember magánéletébe beleszólni, ezt inkább credo-nak szántam (hiába is próbálod elérni, hogy felelősséget vállalja érte - nem teszek autoanamnézist). Van aki divatból öltözködik és van aki azt veszi fel amire azt mondja: ilyen vagyok. Sőt, még olyan is, akinek mindegy mit hord, csak ne legyen meztelen. Ettől függetlenül a külsejének megitélése nem változik meg. A hangot nem is fogod megtalálni, pantomimban adom elő :) Mesélj inkább egy érdekes esetet és annak megoldását.
Akkor nyilván félreértettelek! Hogy egészen őszinte legyek, ebben:
"A test és lélek eggyé kovácsolásához pedig nagyon is szükség van bizonyos tényezők együttállásához. Ahhoz, hogy kézbe tudd venni saját sorsodat, hogy létrehozd saját karmádat, hogy ne a születés, lét, halál határozza meg az életed - új világba kell lépned és bizony el kell viselned azt, hogy sokan lesznek, akik nem értenek majd meg. Aki az öngyógyítás útján képtelen elindulni, az mástól hiába vár segítséget."
még mindig nem sikerül meghallanom a tapasztalat útját járó, más helyzetébe magát beleélő hangot. Inkább általánosításba burkolt enyhe legorombítást hallok benne. Van benne kis felkészítés a gőgből eredő mártírtudatra ("sokan lesznek, akik nem értenek majd meg"), és annak a meghatározása, hogy ki az, aki hiába vár segítséget... pedig hát segítséget mindenki kaphat, szerintem, ez kegyelmi kérdés. Erre próbáltam már utalni korábban is, hogy nem szeretem az olyan szabályokat, amik arról szólnak, hogy ki nem.... de ahogy gondolod.
Rövid kérdésem lenne csupán, mi történt a lasztikkal? Hosszú évek után újra volt, féltem is előtte, hogy túlságosan erős lesz a hatása, de épp ellenkezőleg, ilyen kellemes kis lightos feelinget dobott, de hogy sok köze nem volt a régi szép idők "csuszásaihoz", az biztos.
Pont fordítva, inkább a tapasztalás útját járom és beleélem magam a másik helyzetébe. Úgy lehetetlen gyógyítani, hogy nem tudod a másikban mi történik - mert csak olvastál róla.
Hadd jegyezzem meg, hogy a nők hüvelyének sávszélessége egészen pontosan megegyezik az éppen aktuális fasz sávszélességével. Már ha minőségi kapcsolatról beszélünk, és nem a szeméttelepnek vagy a csatornázási műveknek küldi az adó az információt.
De viccen és szavakon túl: nekem úgy tűnik, neked fontos, hogy feltételeket szabj ("Ahhoz, hogy kézbe tudd venni saját sorsodat,..."), hogy legyen olyan, akire rámondhatod, hogy ő aztán reménytelen, amilyen állapotban van, a sorsát kézbe venni nem tudja. Nekem meg az a fontos, hogy ne szabjak ilyen feltételeket és ne mondjam ezt rá senkire (bár persze azért időnként megteszem, de azt rosszallom).
Szerintem aki valamit vár, az nincs feltétlenül holtponton, az, hogy segítséget vár, nem jelenti azt, hogy magáért nem tesz, de még ha úgy érzi is, hogy magáért képtelen tenni, talán éppen az, hogy segítséget vár, vagy kér, az az egy dolog, amit meg tud tenni magáért. Egyébként a vár(1)=várakozik és a vár(2)=erődítmény azonos alakú, de eltérő eredetű szavak, az utóbbi az iráni vara (fedezék, védőmű) felől, az előbbi viszont ősi ugor szó, őriz, vár értelemben, tehát nem is onnan származik. Nagyon remélem, hogy jövőre már több ilyen munkám lesz, mint idén, de ezt nem fogom az idei enyhe télnek tulajdonítani, ha így lesz, hanem viszont a saját tehetségességemnek. good night.
Ööö, akkor ha már segítséget vár, akkor elérkezett egy holpontra ahol megállt (ebből is ered a "vár" szó). Az erre az évre vonatkozó asszociációm pedig akkor lesz érvényes, ha jövőre is fogod még csinálni és lesz összehasonlítás alap :) A verseny hasonlatban éreztem a disszonanciát utólag, természetesen a megnyilatkozásról akartam valamit írni csak nem találom a szavakat... the darkness is calling me...
Ezt mondtam volna? :)) Szerintem eléggé nem. Egyébként szerintem aki segítséget vár, annak a hozzáállása nem passzív és beletörődő: akkor miért várna segítséget?? De amit meg mondani próbáltam, az inkább az, hogy ne gondoljuk már, hogy olyan könnyű megítélni, hogy megindult-e az öngyógyítás, hogy valaki a kezébe vette-e a sorsát, vagy nem: ez lehet egy profán időben nagyon hosszúra elnyúló mozdulat. Versenyről pedig szó sincs, nem is tudom, hogy jön ez ide. Van olyan futóverseny, amin igazán CSAK úgy lehet nyerni, ha nem állunk rajthoz.
Tél és depresszió: szerintem nem sok köze van a télnek a depresszióhoz, ez csak egy kényelmes fikció, amiből lehet írni jópár nőklapjacikket.... miből gondolod, hogy az én munkám a depressziósok mennyiségétől függ? És kinek a mestere, kinek a tanítványa? Ráadásul nem akadhat kevesEBB munkám ebben az évben, hiszen idén kezdtem...
Egyetértek, hogy az öngyógyítás elindítása még nem jelenti a cselekvés kezdetét, de a passzív, beletörődő hozzáállás megléte gátolja mindenféle segítő szándék kifejtődésének lehetőségét. Hogy is lehetne nyerni egy futóversenyen, ha nem állunk rajthoz?
Ráadásul az enyhe tél miatt sokkal kevésbé depressziósok az emberek, neked is kevesebb munkád akad majd biztos ebben az évben, milyen érdekes, hogy ez is mennyire függ mestere és tanítványa szándékaitól :)
A számításod tetszetős, de szerintem sajnos inkonzisztens.
Nem az emberi test tartalmaz 75 MB genetikai információt, hanem egy emberi DNS. Ez minden sejtben szerepel, a legtöbben kétszer, az ivarsejtekben csak egyszer (de ott is 75 MB, bár ebben nem vagyok annyira biztos), de (az esetleg mutációval károsodott sejtektől eltekintve) minden sejtben ugyanaz a 75 MB szerepel. A baszás során célba csak egy spermium ér, tehát érdemesebb úgy felfogni, mint (erősen) redundáns adatátviteli protokollt - a cél ennek a 75 MB-nak a célbajuttatása. ez másodpercenként 15 MB, azaz 120 mbit/s sávszélességnek felel meg. Vagy nem? :DDD
"Aki az öngyógyítás útján képtelen elindulni, az mástól hiába vár segítséget."
Ez igaz, de elég könyörtelen. Továbbá az is igaz, hogy aki az öngyógyítás útján képtelen elindulni, az még kaphat segítséget, még ha segítséget <i>várnia</i> hiábavaló is.
És van egy fontos dolog, amiről ez a megközelítés egyáltalán nem vesz tudomást: elég nehéz megítélni (nem csak az útra készülőnek, úton járónak, hanem másnak is), hogy mikor van az a pillanat, amikor valaki az öngyógyítás útján elindul. Ez a pillanat adott esetben évekig is eltarthat. Sok embert ismerek (magamat is nagyon beleértve), aki ezen a határon (már majdnem a kezembe vettem a sorsomat, vagy már talán a kezembe is vettem, de még nem csináltam vele semmit, vagy csak nagyon keveset, aztán visszarettentem, kicsit letettem, de nem hagyott nyugodni, nyúlkálni kezdtem megint, megégette az ujjam, felszisszentem, elrántottam a kezem a sorsomtól, aztán felkaptam megint, dobáltam, mint a forró sült krumplit, aztán hozzászoktam vagy kicsit kihűlt, ki tudja, aztán lassan, valahogy, mintha már a kezembe illett volna és akkor elkezdtem dolgozni vele... bár volt hogy elbizonytalanodtam, azért végülis már ha le is tettem, messzire nem mentem tőle és újra és újra visszakanyarodtam) éveket töltött el.
Szóval legyünk könyörületesek, bízunk meg mindenkiben, és ne nagyon keménykedjünk (főleg csak úgy bele a vakvilágba - konkrét esetben persze van, hogy ütni kell). Emlékezzünk a bölcs rabbira, aki azt mondta, hogy a gonosz embert még jobban kell szeretni, mert neki az a baja, hogy megcsappant körülötte a szeretet, és emlékezzünk Rumi himnuszára (attól tartok, nem először írom be ide, de nem baj):
Gyere, gyere, akárki is vagy, tévelygő, imádó, a távozás szerelmese, gyere. Gyere, ha ezerszer is megtörted esküdet. Ez nem a kétségbeesés karavánja. Gyere, és megint, gyere!
Ha pénzért lehet terápiát venni, akkor magánrepülőn elutazom Butánba, ott befekszem egy luxusszállodába, helikopteren közlekedek és napközben végigjárom az összes kolostort - majd este baldachinos álomba merülök :) Egy képzőt végzett művész hogy tekinthet a grafitire? Elsőre az jut eszébe, hogy ennek az embernek -aki telefújta a falat- terápiára lenne szüksége, hogy rájöjjön: minden amit alkot: csakis a pillanatnak szól. A test és lélek eggyé kovácsolásához pedig nagyon is szükség van bizonyos tényezők együttállásához. Ahhoz, hogy kézbe tudd venni saját sorsodat, hogy létrehozd saját karmádat, hogy ne a születés, lét, halál határozza meg az életed - új világba kell lépned és bizony el kell viselned azt, hogy sokan lesznek, akik nem értenek majd meg. Aki az öngyógyítás útján képtelen elindulni, az mástól hiába vár segítséget.
Há' persze! Mindenki addig toleráns, amíg el nem kezdik baszogatni a sörét. Meg homokzsák is kell, püfölni.
A második bekezdéshez már kicsit bebasztam, vagy fogalmazzunk úgy, hogy már kicsit kezeltem a személyiségzavaromat, vagy már kicsit féken tartottam a lelki nyomoromat.8-)
Hamán viccelünk, a kereszténység-ellenes tirádáidból ítélve az alapvető bizalmatlanság neked nem segített abban, hogy ne vetítsd rá a belső értékrendedet másokra... :DDD
Szerintem a rugalmasság és a nyitottság megőrzésére más megoldások is vannak. Méginkább, a rugalmasság meg a nyitottság akarati kérdés, ezek vannak alul: ha rugalmas és nyitott vagy, nagyjából mindegy, hogy erre milyen ideológiát építesz rá, ha nem vagy az, nincs az az ideológia (fejben tartandó maxima) amitől jobban fog menni. Persze, persze, szerintem. Én hiszek abban, hogy van arra lehetőség, hogy a másik embert közvetlenül megismerjem. Sőt, azt gondolom, hogy nincs is annál jobb, és itt most nem (csak) a bibliai értelemben gondolom ezt. nem hiszek viszont az objektív, ámde elvileg is megismerhetetlen belső tartalomban: azt hiszem, Wittgenstein második könyvében (a híres-hírhedt Private Language Argument, amit persze sokan sokféleképpen értenek és értenek félre) megnyugatóan demonstrálta is, hogy ez egy erősen inkonzisztens elképzelés. Persze ebben is lehet tévedni (mármint abban, hogy tényleg közvetlenül sikerült-e valakit megismernem, tényleg értem-e, hogy ő ki és milyen), de miben nem? Hogy alapvetően bírjuk egymást, csak nagyon máshogy fogalmazunk, az oké. Hogy te vágod-e, hogy szerintem neked van olyan személyiségzavarod, amivel nem vagy tisztában, az nem világos. Hogy te mit gondolsz rólam ezen a téren, az még kevésbé. Kéne dumálni egyszer. P. messze van.
Ha itt agyalnánk kicsit, a pénzből csinálnánk érdeket. Aztán én egy laza mozdulattal a kellemesen együtttöltött időt stb. érdeknek nevezném, és jól meggyőznélek egy csomó példával, hogy az is. És akkor a pénz szerepét jól belemoshatnám az egészbe. És pont ezért vagyok bizonytalan barátság-ügyben. Kisebb-nagyobb áldozatokat hozok/hoznék értük, és fordítva, persze, de nem mennék el a végsőkig, és szerintem (remélem) ők sem. (Ha ütnek a zsaruk, addig kiabáljuk a neveket, amíg abba nem hagyják.8-)) A serdülőkori film- és olvasmányélményeim meg nem egészen így definiálták a barátságot.
Szerintem ez nem a tudattalan. Az az egyénen belül van. Freud pl. saját bevallása szerint tök sokat tudott mások tudattalanjáról. De abban igazad van, hogy ez egyre jobban megismerhető, csak sose lehet a végére jutni, és akkor ahova már senki sem jut el - mert ez egy véges folyamat, meghalunk meg minden -, az vagy van, vagy nincs, szerintem kényelmesebb hinni benne, hogy van. Vagy ugy csinalni, vegulis mindegy. Az "igazi te" lehetne akar a neve, csak nem hangzik eleg fellengzosen ahhoz, hogy elterjedjen8-). De azt meg vegkepp visszautasitanam, hogy a tudattalanom az igazi enem. Nekem a felettes enem is ugyanugy reszem, ha mar darabolunk. Csak bonyolitja a helyzetet, ha kidobjuk.
Teljesen igen, de következtetni rá lehet. Egy kicsit amiről írsz, hát azt úgy hívja az analízis, hogy tudattalan, vagy legalábbis az is valami olyasmi. Nem tudatalatti, hanem tudattalan. Azt mondanám rá, az igazi te. A fekete lyuk is megismerhetetlen, aztán mégis tudhatsz róla dolgokat. Az egyik például sokáig írt erre a fórumra ;-). Mondhatja bárki, hogy akkor nincs is, de hát végülis mondani bárki bármit mondhat...
Muki, nagyon hülye vagy :-) egyél húst vagy 10 "miatyánk"! (Neked már az "üdvözlégyet se merem kiszabni, mert szegény Máriáról is csak AZ jut eszedbe).
Amúgy igaz, pontosabban fogalmazva: Az, hogy a dokim egy lepattant kórházban szeret, igazi szerencsétleneken (akiknek gyakran se pénzük, se senkijük) segíteni, eleve elmond róla v.mit.
Jung, ez a panda csak úgy? Vagy arra célzol, hogy nem tudok addig nyújtózkodni, amíg a takaróm ér? Vagy esetleg, mohó vagyok? :-) (Mindkettô igaz). Vagy csak paranoiás vagyok, és minden mögött keresek v.mit...
Nemtom mire írtad, hogy ez kortól függ, de amúgy én fiatalabban sokkal nyitottabb voltam, és remélem megint, egyre jobban az leszek.
Holist, lényegében igaz, amit mondassz, de én csak a saját tapasztalataimról tudok beszélni. A barátaimmal vannak közös élményeink, fizikai kontaktusunk, nem magázódunk :-) meg nem tudom...mondom én sokáig úgy gondolkodtam róla, mintha lenne köztünk érzelmi szál (én, mivel ilyen emocionális típus vagyok, megkedveltem, néha meg nagyon gy?löltem, a maga módján biztos ô is kedvel (elég szórakoztató lehetek, kivéve mikor kurvára nagyon nem :-)) de – és én pont ezért sem bírnám ezt az egészet a helyében – nem kerülhet közel senkihez, mert ô is ember, és tárgyilagosnak kell maradnia, ami érzelmi befolyásoltság esetén ugye nem m?ködik; másfelôl, kicsit mindig belehalna, ha lezárul a terápia egy megkedvelt pácienssel... Amúgy, ahogy az elsô fél-egy évben viselkedtem, abban nem volt semmi baráti. Asszem h?vös, lekezelô és köcsög voltam sokszor (persze mer le voltam feszülve), pedig én mentem oda hozzá, nem ô keresett fel ugye..
A pénzrôl meg azt gondolom: nagyon nagy szerepe van a terápiában, hogy fizetsz érte. Az emberek nagy része, azt veszi komolyan, amiért fizet (ebbe sok szinten bele lehet kötni, meg persze nem minden helyzetre igaz); én jártam már ingyen angolra, ingyen ismerôs fogorvoshoz, szívesség tanfolyamra meg ilyenek, és mindegyik el lett komolytalankodva (vagy baszva) egyik-másik – vagy mindkét fél részérôl. Hol ez, hol az érezte kellemetlenül magát. Meg az idô kurva drága, amit nem magaddal, a családoddal, a barátaiddal töltessz.. Meg, mikor mondjuk rendszerben jártam úgy terápiára, hogy k szót nem szóltam fél óráig (terápiás ellenállás), akkor picit így elgondolkodtam, hogy tényleg ezért fizetek, ennyire kretén vagyok? Ez is segített. Meg, itt úgy van, hogy 1 nappal elôbb le kell mondani, különben fizetsz. Ez ellen is lázadtam (gondolhatod, a tudatos fogyasztó nem hagyja magát), azóta tudom mennyiszer kibújtam volna így-úgy mikor épp a gy?lölök járni, gy?lölök magamról beszélni korszak volt. Kéccer voltam munkinyónélküli mióta járok (egyszer 7 hónap, most 4 hónap), mikor mondtam, hogy akkor most így pihentessük a dolgot, nincs pész, kijelentette, hogy "anyagi okok miatt nem függesztjük fel a terápiát, és amúgy sem gondolom, hogy ez pont most jót tenne magának...
Amúgy meg: az, hogy pénzt fizetek..én ezen túl tettem magam, átgondoltam sokszor és sztem másképp nem is m?ködik. Mert: hogy tudna odafigyelni a lelki problémáimra v.ki aki mondjuk éhes. Ennyi. Neki ez a munkája, hivatása. Miért nem vágnak a fodrászok jófejségbôl ingyen hajat, miért nem tanítanak a tanárok kedvtelésbôl ingyen? Mer éhesek, és jönnek a számláik, stb. Gondolom a sámánok is anno ettek v.mit. Régen ez biztos úgy lehetett, hogy ô tette a dolgát, az emberek meg ellátták élelemmel, ruhával, szóval cserekereskedelmi alapon m?ködött. Ma meg ez a szitu. Pénz a fizetôeszköz. Nem állíthatok be 2 vekni kenyérrel meg 1 kiló sonkával a pszichiáterhez.
Például arra jó ez az alapvető bizalmatlanság, hogy a saját belső értékrendemet ne vetítsem rá kritikátlanul azokra, akik szerinted a lelki nyomorukat tartják féken.8-)
De félretéve a viccet. Szerintem egyrészt a rugalmasság és a nyitottság megőrzése miatt érdemes ezt fejben tartani. Ha tudom, hogy a másik egy másik világban él, és van valamekkora interfészeünk, amin keresztül addig szinkronizáljuk a tapasztalatainkat, amíg működőképessé nem válunk (feltéve, hogy akarunk együtt működni). Ilyesmi.
A viselkedés maga az ember. Igen, egy adott másik ember által érzékelve. Nem igazán bizonyítható, de nekem nagyon kényelmes feltételezni egy belső, mondhatjuk akár azt is, hogy objektív, tartalmat*. Amit aztán a különböző befogadók különbözően értelmeznek. A más B-nek és más C-nek. Vagy azt feltételezzük, hogy van AB, AC, esetleg ABC közös értelmezésen alakuló személy (vice versa), vagy azt mondjuk, hogy van A és annak van vetülete B-ben, C-ben, és B-ben és C-ben együtt. Mivel én vonzódom a strukturáláshoz, az analízishez, a problémák felbontásához, formalizálásához, nekem kényelmesebb ezt feltételezni. Gondolom nem véletlen holist a nicked, te nem szeretsz darabolni. A különbség szerintem annyi, hogy te azt tekinted egységnek, amit én összegnek. Viszont szerintem ez leginkább terminológiai probléma, mert a legtöbbször arra szoktunk kilyukadni, hogy ugyanazt mondjuk, csak egészen másként (én sokkal csúnyábban8-)). És ez most nem ilyen fésüljük-össze-azt-jóvan, a tapasztalataimból nekem tényleg ez a következtetés adódik.
* ami persze megismerhetetlen, és mondhatja bárki, hogy akkor nincs is, én viszont hiszek benne, és bár aromo szerint ez nem vallás, szerintem akár az is lehet
Úgy értettem, hogy ha terapeutához (rendszeres segítő beszélgetésre) jár az ember pénzért, akkor legalábbis egy jóbarát bizonyos tulajdonságait veszi meg: azt, hogy valaki odafigyel rá és elfogadja és a javát akarja (ezért írtam, hogy "jóbarátot vagy valami olyasmit").
Azért amit a terapeutádról leírtál, azt akár egy barátodról is írhattad volna...
Kiderült, nem hívhatom magam pszichoterapeutának. Viszont holisztikus filoterapeutának igen. Személyközpontú terápiát pl. lehet tanulni pszichológus képesítés nélkül (és még sok mást is, pl. művészetterápiát is pl. pedagógus képesítéssel). Én tanultam személyközpontú terápiát, bár nem fejeztem be, nem is tervezem. Szóval ez lesz a hirdetésben: holisztikus filoterápia.
*****
Muki!
Te kötözködsz! És hogybeszész!
Természetesen, ha valaki azért jár templomi kéjhölgyhöz vagy terapeutához vagy paphoz, mert integrált egy olyan hagyományt, kultúrát, amiben ez tök normális, akkor az rendben van. Bár megjegyzem, ha szakrális prostituált veszel igénybe, akkor a megélhetéséhez való hozzájárulásod valószínűleg adomány lesz és nem fizetség (tehát ha épp nem tudsz fizetni, de nagyon kell, akkor ő fogad, és adományt akkor is adhatsz, ha nem baszol), és ez igaz a papra is, sőt, szerintem szerencsés esetben a terapeutára is. Az ezen a vidéken általános hagyományban/kultúrában viszont ma a kurvázás általában beteg dolog. (Hála az internetnek, talán kevésbé beteg, mint mondjuk 15 éve, de az). Ha megnézed valamelyik ilyen kurvaértékelő weboldalt, szerintem látni fogod, hogy miért: bár igyekeznek a makktársak tiszteletteljesek és emberségesek lenni (sőt, gyakran sikerül is, és ez előrelépés!), mégis világos, hogy a valódi párkapcsolattal járó felelősséget képtelenek viselni. A feleségükkel otthon egyféleképpen nem igazi a párkapcsolat, a hölgyekkel, akiket látogatnak, egy másikféleképpen. Igazi párkapcsolatban élni jó, és az is érződik, hogy a legtöbb ennek a pótlékját találja meg a hölgyeknél. Nyilván van olyan is, akinek nincs igénye párkapcsolatra, baszásra viszont igen (A "Vörös nap" című, szamuráj vadnyugaton jellegű filmben van egy ilyen jelenet, például) - és az teljesen oké is lehet. A kuncsaftok túlnyomó része viszont a lelki nyomorát tartja féken (ahelyett, hogy meggyógyítaná) ezzel a szokásával.
Igaz, hogy crayennek írtad, de azért arra a riasztó részre is mondok valamit: neked miért fontos fenntartani az "alapvető bizalmatlanságot"? Vagy ha nem erről szól, akkor mi lehet a motivációja annak, hogy szerinted jó tudni, hogy igazából mégse olyanok az emberek, amilyennek látszanak, hogy igazából nem is láthatjuk, hogy milyenek, mert "csak" a viselkedésüket látjuk? Van nekik valami másuk is? Mint Hamvas intett: belül belek vannak, meg vér, kéremszépen. Ha a viselkedést látod, az embert látod, szerintem. Ha megbízol valakiben, a viselkedésében bízol meg (elvégre mi mással szolgálhat rá a bizalmadra, vagy játszhatja el azt, mint a viselkedésével?). Nem vagy te némiképp elidegenedve? :)))
Mondjuk erre utal az a tény, hogy nem mondod senkire, hogy a barátod. És hát jó, hogy dumálni is mindig akad kivel, és akadni is fog, de az is tény, hogy a fenti téveszmét (az "igazi" embert soha nem lehet látni) pont ezek a beszélgetések alakították ki benned. El tudom képzelni, milyenek lehettek! :)))
Természetesen mindezt a pszichoterápia tükrében értve. Kb. annyira van szükségem kurvákra, mint pszichoterapeutákra - foghatják a hajam, miközben hányok. Én mindkettő helyett AOD-t használok. Egyébként baszni és dumálni is akad kivel, és mindig is akadt, és akadni fog.8-)
Viszont olyan volt már, hogy azért basztam meg valakit, mert egész este fizette a piámat. Persze mire a konkrét aktusig jutotunk ez már nem volt meg ilyen élesen a fejemben, gyakorlatilag semmi nem volt meg élesen a fejemben, a létezésem kimerült egy viszonylag stabil erekcióban, de mivel ez rendszeresen megtörtént, már a piálás megkezdésénél lehetett tudni, hogy ez lesz. Árnyalandó a képet, társam a bűnben titkon számított arra, hogy idővel ezzel a módszerrel sikerül érzelmi kapcsolatot is létrehozni, de hát nem. Viszont gyanús, hogy tudat alatt egy bakhangyafaszányit nekrofil volt, mert azt mondta kurvára élvezi, pedig konkrétan egy álló faszú hullával baszott.
