Néha a kezem kezedbe fogod És sétálni viszel. És én olyankor oly boldog vagyok! Mogorva házak ránk nevetnek, Tarágú fák bókolva integetnek. Amerre megyünk, minden énekel.
Belemosolygok csendesen Arcukba mind az embereknek, És hangosan és édesen Lám ilyenkor rám mind visszanevetnek. Oly jó így mosolyogni szét S így járni-kelni a világban, S érezni mindig melegét A Te édes, erős kezednek.
És én mindegyre kérdezgetlek. Amit csak látok szerte-szerte, Százfélét összekérdezek, Száz kérdést, tarkát és gyerekeset. És Te felelsz komolyan egyre. Mindig felelsz és meg nem únod A kába kis kérdéseket.
És velem jössz, mikor a völgybe vágyom, És jössz, ha hívlak, föl a hegyre. S ahova széles e világon Gyerekésszel kívánkozom, Elkísérsz minden utamon. S amit csak kérdezni tudok, És ami pecsétes titok, Te megtanítasz mindenekre.
Így hullnak szerteszét a kárpitok, S mögéjük messze-messze látok, Így lebbennek föl mind a fátyolok, És fölmerülnek idegen világok.
És én csak bámulok, Mindent és magamat és téged. S míg melletted szorongva lépek, Minden porszem beszél, amerre járunk. Kézen-fogva mi ketten így sétálunk.
kinek reggelihez te vagy a cukor. Te fűszerezed csókkal az ebédet: kinek vacsora után te vagy a bor. Jó a társnak, kinek te vagy a társa: a magányosság ne tudd meg, mily nehéz. Boldog az, aki jó simogatásra öledbe hajthatja le fáradt fejét. Könnyű annak, kinek te vagy a párja: átvilágítod a hétköznapokat. Veled a szív mindenkor megtalálja a boldogsághoz szükséges dolgokat. - Könnyű annak... De ne tudd meg, mily nehéz, keserű nekem, ha nem te vagy a méz.
"Hullám a tengert, csillag az éjt; soha nem hagyják egymást, soha nem válnak szét! nekem Ő jelent mindent, a búcsú Halál, ez a perc úgy fáj!
Vajon kín lesz az Élet, csak végtelen gyász; vajon Őt várom mindig, Érte sír száz fohász; közös jövőnk, ha nincsen, a holnap se vár; ez a perc úgy fáj!
Csak Ő kell, Ő minden; Nagy Isten, segíts! Erőt adj, mert meg kell tennem; hogy hagyjam itt?! Csak Ő Rá, Rá vártam, ezt rég jól tudom; hát vakíts meg, Uram, és én akkor tán elhagyom!
Ez itt a Vég, a Vad Pokol, csak szenvedés a lét; miért higgyem ezt, hogy hagyja ezt az ég?! A szívem csak Övé, a búcsú Halál; Nélküle 'mit ér az Élet, de Érte muszáj!
A szívem csak Övé, nem kérdés ma már; és bár sír a lelkem, mert oly nagyon fáj, többé Szerelem nem vár..."
A szerelem létezik egyáltalán? Ki tudja feltárni ha hitünk nincs felé már? Megtalálni az igazit ez nagy baromság Nincs ilyen érzelem nincs mi táplál. De a szikra ott van, minden emberben Meggyújtani ki fogja az egy nagy rejtély létünkben. Bennem is megtalálható, de nagyon parányi Sokan beoltották e tüzet s nem hagyták lángolni. Erőltető szerelmet nem akartam sohasem S szerintem ez ugyanígy marad a jövőben. Megpróbálok mindig új életet kezdeni, De ez oly nehéz mert mindent el kell törölni. Amit addig felépítettünk szépen Azt egy múltbeli cselekvés teszi tönkre éppen. Utána jön a se veled se nélküled állapot S nem vesszük észre, de mennyből hirtelen csináltunk poklot. Fájdalmas búcsút veszünk hát egymástól S mindketten azon gondolkozunk látom-e még párszor? A jövőt senki nem tudja így éljük életünk, De egy nap arra ébredünk, hogy hiányzik az egyik felünk. Akkor most a szerelem az emberi magány feledésére kell? S lehet nem is létezik csak mi hisszük el? Befolyásolni én senkit nem akarok De, hogy mi az a szerelem?- én azt nem tudom-! Ha létezik és megtapasztalom Ígérem nyomban leírom...
néhány gondolat mi szívemben itt matat mikor végig húzod ujjad a vállamon mikor csintalan szemedben önmagam láthatom mikor édes szavadra lelkem megpihen mikor a perc nélküled el nem múló végtelen e-néhány gondolat szívemben itt matat és csak súgja, súgja szeretlek-nyújtsd magad - csak úgy -
Minek is kérded, neked hiúság, csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz, s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed szégyentől reszketteti szívemet, hogy didereg, mint meztelen halott, lámpának, szemnek kiszolgáltatott, hogy jeges szégyenében majd elég, mit kérdezed, hogy szeretlek-e még? Nem tudom. Szívem csupa lázadás. Szeretni kín, megtör és megaláz s a fojtott láng, az el-eltemetett, füstösen csap fel, mint a gyűlölet.
Gyűlöllek, mar a védtelen harag, elfordulok, hogy meg ne lássalak, félek, fagyok, borzongok, engedek, fogam megkoccan nehogy kérjelek: szeress, ölelj, megöl a szomjúság, kezdődjön újra bennünk a világ, az ősi ködben két felhőgomoly egymás felé húz, borulj rám, omolj, összecsapásunk villám, néma csók, csak te! csak én! borulók, lázadók, belőlünk szülessen a csóvás fény, mindenben te és mindig újra én.
Mert te voltál az első, akiért testem és lelkem egyszerre megért, hogy ezer íz és ezer édesség pezsgése, lángja hajtott tefeléd. Hogyan köszönjem, mi lenne elég, hogy tűzfény lettél, melyben föld és ég fellángolt, égett, újjászületett, mint a szívem, mely feléd reszketett, haldokolt, mint a láng és dadogott, új nyelven szólt, hogy az áhitatot, amely betöltött, vakult fiatalt, feléd ragyogja, édes diadalt…
Formáltál engem örömödre, két könnyű lábbal, szinte szállnék, s ha hirtelen kinőne szárnyam, nem lenne váratlan ajándék, mert aki lát, meglátja rajtam: ez itt az Isten kedvelt lánya, akit a szelek körüllengnek, s kinek a tavasz új ruhája.
Formáltál engem örömödre, de ékesíts fel most csodákkal! szivárványt küldj sötét szemére, ha lát, lásson hétszín varázzsal! hadd lásson tündéreknél szebbnek, éjjel nevemre felriadjon, mint akit ékes villám keltett, s utána szédülten virrasszon.
Ha jön a reggel, minden fényben, harmatban, hőben felidézzen, ha nem lát, értem sóvárogjon, és hogyha lát, hát megigézzem. formáltál engem örömödre, de öltöztess most illatokba! lépéseim füröszd zenében, s csillagokat bűvölj hajamba.
Tedd meg most legnagyobb csodádat, segítsed meg most kicsi lányod, mert ha nem látom, érte sírok, s ha látom, majdnem holtra válok, tedd, étlen-szomjan engem várjon, és sírjon értem apadatlan, s boríts el minden édességgel, hogy mindezért megvigasztaljam.
Zimonyi ZitaSzerelembe zárva
szerelmesen halálos ez a téboly, ez a bűbáj, szerelmesen halálos, halálosan szerelmes, ismerős és ismeretlen, ravasz rabságba cibál, hova önként vágyom, lakatját magamra zárom, halálosan szerelmes, szerelmesen halálos mérgét elszántan kutatom, kortyolom, habzsolom, és a kerek világon semmiért soha nem adom
