Mondhatni Albánia egyik legeldugottabb útja az Sh75. Távol vezet mindentől a Görög határ mentén. Mégis az egyik legváltozatosabb tájon vezet végig e közel 165km-es út. Nyári túrámon itt vezetett végig utam, bár a napot az Ohridi tónál kezdtem. A túra egyik számomra leglátványosabb útvonala volt. Túrafilmem ezt próbálja bemutatni. Köszönöm mindenkinek a megtekintést, a feliratkozást.
Ez a tuti tipp! Pontosan így jártam és ugyanúgy oldottuk meg, mint amit Zsiga írt.
Furcsa egybeesés, de pont a most futó filmes Adria-túrámon esett szét ilyen módon a csomagtartóm. Szerencsére már csak alig pár kilóméterre voltam az autótól, úgyhogy egy gurtnis barkács megoldás átmenetileg megmentett. Aztán itthon jött a felismerés, hogy a csavar beletört a vázba.
Történt egy kis baleset és emiatt fordulnék nálam ötletesebb, illetve jártasabb túratársakhoz. A hátsó csomagtartóm alsó, a vázba rögzülő részen lévő csavar beletört a váz előfuratolt lyukjába. Kifúrni, vagy megvágni csavarhúzóhoz nem sikerült, így most az a nút gyakorlatilag nincs. Hogyan/milyen módon tudnám a hátsó csomagtartót pótolni? Kifejezetten nagycsomagos túrára és nagybevásárolni használom, így a bikepacking megoldások nem járhatóak.(Nyeregcsöves nem működik, mert nagy csomagot nem tudok rá megfelelően pakolni) Előre is köszönöm!
Az alig 200 km hosszú Montenegrói-tengerpart, Adriai viszonylatban a kisebbek közé tartozik, viszont változatossága, tagoltsága miatt simán a dobogósok között a helye. Ebben a kis röpke filmes esszében túrázóink sorra veszik az ismert és kevésbé ismert nyaralóhelyeket, lesz sportfeladat, strandteszt, sőt a balkán gasztronómia rejtelmeibe is betekintést nyerhetünk.
Sziasztok, kempinget keresnék Tarvisio - Pontebba körül, de konkrétan nem találok, se google keresővel, se google térképpel. Létezik, hogy arra tényleg nincs kemping?
Hivatalos kempingek vannak szépszámmal, főleg a frekventáltabb helyeken. Ezekről nekem van véleményem, a filmjeimben többször kifejtettem, tulajdonképpen egy zuhannyal több, mint a vadkemping. Sokszor még azzal se, mert a legtöbb bringás este érkezik, mikor a tulaj már lelépett, víz nuku, aztán reggel már mész is tovább, de a tulaj attól még beszedi a semmiért a lóvét. A semmiért sem igaz, mert kapsz még a pénzedért éjszakán át tartó hangos dorbézolást is, és, ha szerencséd van , lehet, hogy meg is lopnak.
A vadkempinget viszont a legtöbb országban tiltják, sőt vannak olyan helyek, ahol, akár még lincselnek is, szóval ezt azért a parázósabbaknak nem ajánlom.
Na át is tekertem ma délután, ettem egy sztarapcskát Párkányban, jó út volt. :-) Kört nem tudtam menni, mer nem megy a szobi komp.. Viszont Helembánál láttam egy épülő hidat, az mi lehet?
Attraktív helyszínek, lenyűgőző természeti csodák, gasztronómia, romantikus tengeröblök tömeg nélkül, mindez az őszi Adria különleges hangulatába öltöztetve.
Egy „roadmovie”-t ajánlok, Európa legfiatalabb államából Montenegróból. Célpontban a tengerparti régió, de aki a hegyeket szereti, annak sem kell könyörögni.
Tartalom:
Ki ne hallott már a Kotori-öbölről? Aki nem, annak mindenképpen itt a helye, aki már volt biztos vissza akar jönni. Nos, ez történt utazóinkal is. Első állomásként betámadják Európa legdélebbi fjordját, melyet ezúttal mindhárom dimenzióból feltérképeznek. Az égbetörő hegyek garantálják a sportélményt, a kristálytiszta tenger, a csobbanás élményét, a part menti tavernák pedig egytől-egyig a kulináris élvezetek tárházai. Valóban tejjel-mézzel folyó kánaán ez? Kiderül, akik velünk tartanak…
Köszönöm mindenkinek a segítséget. Végül is GIANT Fastroad SL 1 2021-es lett a döntésem. Eddig csak 60 km-t mentem vele, viszont kijelenthető, hogy igényli a jó minőségű utat. A nyerget és a markolatot cserélnem kell, mert azok kicsit kényelmetlenek. Tudtok ajánlani hosszú távra való nyerget és markolatot? Köszönöm
Nekem eddig a fájós derekam ellenére a Scott Speedster 20 jött be a leginkább, minden tekintetben.
Volt sima montim, volt össztelós, most pár napja van egy cross trekking.
Mióta azt is tudom, mennyit bír a karbon villa... ha nem vagy nehezebb 70-80 kilónál, akkor országútra ezek az országútinak látszó gépek, picit komfortosabb geometriával nagyon jók lehetnek (szerintem).
Sajnos a kerekek általában a gyenge pont. A Scottom kerekeiben nem nyolcas, nyolcszáznyolcvannyolcas lett és el is tört egy küllője.
Rendes volt a bolt is, meg az osztrák partnerük is, kaptam egy DT szettet a scottos helyére.
Egyedül az volt a gond, hogy a 105 kilóm plusz az útravalóm, "kimaxolta" a gép teherbírását, ezt leszámítva simán bírta a beton utakat. Sajnos a földutakat nem szerette...
Én egy Merida fitness bringát hajtok 35-ös gumikkal már egy ideje. Menne, mint a távirat, ha meg tudnám hajtani. :-)
Éppen két hete mentem vele 145km.-t aszfalton, amiben volt 1000+ méter szint, általában 4-5%-os emelkedőkkel, de volt 10% környéki rész is. Tehát hosszú útra is alkalmas.
Erre a bicajra lehet csomagtartót, sárvédőt szerelni, szóval túrázni is alkalmas. A 35-ösnél vastagabb/szélesebb külső is belemegy a villába.
Elől 48-38-28, hátul 28-11-es kilences sor van. Én szeretem. HA cserélnék, akkor egy gravelt vennék, de sajnos az a konfig., amit kinéztem, kicsit drága.
Egyébként egy, szintén Merida MTB-t cseréltem le erre a bringára. Tapasztalatom szerint ugyanannyi erőfeszítéssel alig tudtam 2-3 km/h-val gyorsabban menni. Tehát nagy előrelépést ne várj, azt az edzettség fogja adni.
Köszi! Ha jól értem, akkor csak párszáz métert kell az erdőn keresztül menni a vasúti híd után, majd földúton be Helembára. Monnyuk a Garamon való átkelésnél én nem akarok vonat lenni, inkább Garamkövesdnél fogok átmenni a normál hídon. :-)
Szobról vonattal mentetek vissza Dkeszire? Az én lányom még csak 3.5 éves, röpke 10 év, s mi is cangázhatunk nagyot együtt. Nem kell neki már pótkerék a 14"-os gyerekbringáján. :-)
Egy kb 2 km hosszú, kavicsos -földes úton ki lehet jutni Helemba keleti végéhez, kicsit rázós, igazából trekkingnek való, de azert outival is járható. Helembán már aszfalt vár, a Duna mentén majd Garamkövesden keresztül. Viszonylag forgalommentes, csak a Garamkövesd -Párkány szakasz sűrűbb forgalmú. Párkányba a regi úton érdemes bemenni.
A dolog szekszepilje hogy lassan idejétmúlttá válik ez a variácio. Készül az új Ipoly-hid Ipolydamásd előtt, (odáig az Ipoly parton a bicajút már el is készült) Ez a híd ugyanúgy Helemba keleti végehez fog kapcsolodni, es sajnos nem csak bringások, hanem személyautók is fognak járni erre, azaz várhatóan nagyobb forgalmú lesz a Helemba -Garamkövesd szakasz is.