Sziasztok, sajnos nem tudok menni mégsem este. :-(
Remélem, azért lesztek páran, és aki lesz, jól érzi majd magát!
Adós azonban nem akarok maradni rövid történetemmel. Hogy hogyan is kezdődött.
Az iskolában (80-as/90-es évek) ceruzával kezdtük, amit nem szerettem, de
emlékszem, akkor tört ki a nagy Rotring láz, és persze az nagyon menő dolog volt,
imádtam a szépen adagolható, tűvékony hegyet, a grafitrúd betöltését, a pici kis radírt
a készülék végén, amit egy fém kupak rejtett. Műszaki mestermű volt a maga
nemében. Aztán keresztapámtól, aki építészmérnök volt, kaptam mechanikus ceruzát,
ami vastagabb grafitrúddal operált, és bár radír nem volt rajta, de a felső kupakot
lecsavarva apró hegyezőhöz jutottam, mondanom sem kell, ez volt a legjobb része az
írásnak, a farigcsálás. A grafitírószerekkel a kapcsolatom ebben kimerült, ahogy
elindult a golyóstollas világ, főleg az a bizonyos négyszínű, ma kaméleon, szóval akkor
már nem volt kérdés, hogy a toll lesz a befutó, és ha jól emlékszem, sajnos régen volt,
már kötelező is lett mindent golyóssal írni, dolgozatot, olvasónaplót, leckét,
miegymást. (Emlékszem, volt egy piros-kék végű úgynevezett tintaradír, ami persze
nem radírozott, sokkal inkább kidörzsölte a papírt, elég rendesen.) Nem tudom
felidézni, mikor történhetett, hogy kezembe akadt egy töltőtoll, ami egy tipikus
díszdobozos készlet része volt. Ilyenek későbbi ifjúkorom során is szembejöttek
velem, de a golyóstollakat csak addig használtam, amíg a betét kifogyott, a töltőtollat
is, amíg a tintapatron bírta. Azt már akkor éreztem, hogy nagyon durván más dimenzió
a töltőtoll, de az ingyen kapott eldobható golyósok meg a leégett anyagi helyzetű
kamaszok/egyetemisták világában nem jutott eszembe a váltás, inkább sanyargattam
szegény kezem zsibbadásig a gyors jegyzetelések közben, és sikerült kézírásomat
majdnem olvashatatlanná zülleszteni az évek során. Évek teltek, amikor ismét rám
talált egy töltőtoll, egy nagyon szép kék-fekete színű, márkáját nem ismertem,
valószínűleg ez is egy készlet darabja volt. Nagyon finoman írt, és elkezdtem hozzá
patronokat is vásárolni, ekkor még az üveges tinták nem látszottak nagyon a
boltokban, legfeljebb fekete és kék alapszínekben, de nem is nagyon érdekelt, mert
patronokat lehetett kapni temérdek színben. Minden jól is ment, amíg egy napon ezt a
kedvenc töltőtollat úgy vettem ki hátizsákomból, hogy a tintaadagoló a szekcióból
kiálló része eltört, a hegy megsérült, mehetett nagysóhajjal a kukába szegény. Egy
barátomtól ezidőtájt kaptam egy szép ezüst Parker Sonnet golyósat, így megint
visszapártoltam a Bíró féle vonalhoz, évekre. És ami innen történt, az már történelem.
:-) Jó volt a fém Parker és becsben őrzöm ma is, de a betétek nem voltak olyan jók,
száraz volt és erősen rá kellett nyomni a tollat, hogy fogjon. Aztán fiókomat
rendezgettem, amikor régi tintapatronokra leltem, vagy száz darabra. Lázasan el
kezdtem keresni, hátha akad valahol egy töltőtoll, de nem találtam. Gyorsan
elszaladtam a legközelebbi papírboltba és vettem egy ezer forintos töltőtollat, ami a
célnak megfelelt, de gyalázatos volt a kölcsönhatása a papírral, el is ment a kedvem
gyorsan az egésztől. Kicsivel később megint felébredt bennem a gondolat, el kéne
használni azokat a patronokat. De előtte alaposan tájékozodnom kell, gondoltam, és
kinyitottam az internetet és a youtube-ot. Ez volt a fehér nyuszi, amit hipnotikus
állapotba kerülve, magatehetetlenül követni kezdtem. A rengeteg videó, külföldi fórum
és tesztek alapján napról napra egyre mélyebbre merültem, és kb. két év lázas tinta és
toll rendelgetéssel telt el. Mára, azaz két évvel később nyugodtam le, és már meg
tudom magyarázni magamnak, hogy sem egy új tinta, sem egy új toll nem szükséges a
boldogságomhoz. De ez a két év veszettül jól telt, mert egyre jobb tollakhoz jutottam,
és minden új élmény gyermeki örömöt szerzett. Viszont nem akartam és akarok ma
sem gyűjtővé válni, főleg, hogy elég racionális vagyok ilyen téren, és van egy
összeghatár, ami felett már nem szívesen veszek tollat vagy tintát. Most egy kicsit
megálltam. Néha bemegyek egy-egy papírboltba, de csak körülnézek, a levegőbe
szagolok, belelapozok egy két noteszbe, kezembe veszek egy Lamyt vagy vaLamit,
aztán üres kosárral, de elégedetten távozom. Persze a net miatt az ember sosem
tekintheti magát gyógyultnak, annyira nagyot robbant mára a tinták és a tollak piaca
nemzetközileg, gyönyörű, kívánatos dolgokkal van tele odakint minden. És a lényeg:
már nem tudok golyóstollal írni. Egyik nap otthon felejtettem a tolltartómat, és
kénytelen voltam golyóshoz nyúlni. Szörnyű érzés volt, elmondhatatlan.
Most is négy toll áll tinta alatt nálam, mindegyiket nagy kedvvel és szeretettel használom,
és felemelő érzés, amikor egy kifogy, kitisztítom, s amíg szárad, fantáziálok, milyen szín menjen bele,
mihez lenne kedvem. Szóval minden hasonló érzésű embernek üzenem, gyönyörű betegség ez. :-)