Cruyffnak igaza van. Semmi értelme annak, ha egy klub egy csapatba terel egy csomó alfahímet. A kilencvenes évek elején például hatalmas hype-ja volt annak, hogy Laudrup és Sztoicskov után Romário is a Barcelonába igazol. Aztán mi lett a vége? Volt egy viszonylag jó évük együtt, és konyec (már amennyiben jó év az, ha egy csapat szénné égeti magát a BL-döntőben).
Hasonlóan nagyot bukott a Milan, amikor a Gullit, Van Basten és Rijkaard mellé még Papint, Lentinit, Szavicsevicset és Bobant is megvette. A hollandok távozásával ugyan a két délszláv remekül teljesített, de az első két játékos milánói teljesítménye közröhejbe fulladt.
A 2000 utáni Real Madridról csak azért nem írok, mert az egy állatorvosi ló (és ha most C. Ronaldo, Di Maria, Isco, Modric, Xabi Alonso, Khedira, Benzema és Bale mellé még Kroos és Rodriguez is jön, akkor újra az lesz).
Neymar, Messi és Suarez legfeljebb akkor állhatna össze egy trióba, ha egy Van Gaal kaliberű edző állna mögöttük, és nem lenne semmi súrlódás a gázsik miatt. Ezt az Enrique gyereket meg fogják enni.
becsülendő, hogy nem azt tartja a legnagyobb célnak, hogy ő ilyen meg olyan "kitüntetéseket" kapjon, hanem, hogy az egész csapat győzzön, sikeres legyen! Szerintem, ez nem bunkóság, lehet, hogy egy kicsit nyers, de, igazi csapat szellem
Igazságtalanabb lett volna ,ha Messzi Leó és Mária Angyala megnyeri a többieknek az aranyat.
Miért fáj egyeseknek Németország győzelme?Mégha a magyarokat verték volna el,de ugye erről szó sincs.
Müllerhez visszatérve:elegük van a reporterek hülye kérdéseikből,pláne a piszkálódásokból,ezért próbálta félig viccesen félig frappánsan lezárni az aranycipő témát.
Nem, a mostani szabályok szerint ez sárga lap, és szabadrúgás a csatár javára. (Régen nem így volt, valaha ez szabályos megmozdulás lett volna a védő részéről).
Amúgy ha a védő becsúszik, miközben a csatár vezeti a labdát, nagy lendülettel érkezik oldalról, a védőtől csatártól távolabbi lábának cipője hegyével eltolja a labdát, két századmásodperccel később már sodorja el ugyanazzal a lábbal a csatár labdás lábát, majd egy tizedmásodperc múlva a hátsó lábával elsöpri a picsába a csatár támaszkodó lábát, az szabályos? Előbb ugye a labda, aztán mindkét láb repül a gecibe.
Amúgy ha a védő becsúszik, miközben a csatár vezeti a labdát, nagy lendülettel érkezik oldalról, a védőtől távolabbi lábának cipője hegyével eltolja a labdát, két századmásodperccel később már sodorja el ugyanazzal a lábbal a csatár labdás lábát, majd egy tizedmásodperc múlva a hátsó lábával elsöpri a picsába a csatár támaszkodó lábát, az szabályos? Előbb ugye a labda, aztán mindkét láb repül a gecibe.
Persze, nagy ütközés volt, komoly sérülés is lehetett volna (de ez benne van). Viszont utána Higany felállt, kommunikált, majd amikor látta, hogy nem kapott ítélet, már feküdt is vissza :)
Írtam egy hosszút, de ez a szar kitörölte. A lènyege az volt, hogy biztos vagyok benne, Higuain nem szimultán, brutàlis ütközés volt. Neuernek meg orvoshoz kellene mennie azonnal, ha nem làtta Higuaint, meg gondolom csak testmozgàsból, melegítèsből húzta fel a làbàt Higuain àllkapcsàhoz. Szerintem benne volt, hogy az első 20 percben az argentínok aprítottàk őket, ès ezzel egy keveset törlesztett. De a tèvedès lehetősège bennem is megvan, viszont talàn túltàrgyaltuk a dolgot.
Cruyff kiosztotta Suárezt2014-07-17 09:17:00Barcelona – Nem kímélte a Barcelona focicsapatának leendő és jelenlegi sztárját Johan Cruyff (67), a katalán klub egykori játékosa és vezetőedzője. Cruyff kritikával illette a Barcelona átigazolási politikáját.HirdetésCruyff MTI
A holland focilegenda szerint a július 11-én szerződtetett Uruguay-i válogatott Luis Suárez (27) érkezésével a csapat építése helyett az egyéni sikereket helyezi előtérbe a Barca, ráadásul nem is illik a csapat rendszerébe. – Nem látom, hogyan folytathatná azt a játékstílust a Barca, ami híressé tette az elmúlt években, azok után, hogy Messi, Neymar és Suárez is ott lesz a csapatban – nyilatkozta az As című lapnak Cruyff. – Mind a hárman egyénieskedők. Suárez szerződtetésével azt mutatja a klub, hogy az egyéni zsenialitást előrébb helyezi a csapaténál.
A holland szerint azonban mégsem a négy hónapos eltiltását (a brazíliai világbajnokságon megharapta az olasz Giorgio Chiellinit) töltő csatár a Barcelona legnagyobb problémája, hanem a brazil támadó, Neymar (2
Johan Cruyff szerint Suárez szerződtetésével azt mutatja a klub, hogy az egyéni zsenialitást előrébb helyezi a csapaténál Fotó: Reuters
Kiváló játékos, de nem szerződtethetsz úgy egy fiatalt, hogy azonnal többet keressen azoknál, mint akik már mindent megnyertek a klubbal. Ennyi idősen senki sem Isten. Pláne úgy, hogy már ott van a világ legjobb labdarúgója, Lionel Messi – dohogott Cruyff.
Azt konkrétan én (is) írtam. Hidd már el, ha Higuiant akarta volna elütni, vagy ha ez egy picit is cél lett volna, egyszer legalább ránéz, hogy bemérje.
Egy másik érdekességet, akkor tapasztalunk, ha megnézzük, hogyan szerepeltek az előző Eb érmesei (elődöntősei) a soron következő Vb.n.
Nos, a mélypont az 1974-es Vb, amikor az előző Eb legjobb négy csapata közül csak az NSZK vett részt (tegyük hozzá, hogy ők viszont meg is nyerték a Vb-t). A szovjetek, a belgák és a magyarok elhullottak a selejtezőkön.
Hasonlóan gyatra volt a 2002-es Vb az előző kontinenstorna sikercsapatai számára. A 2000-es Eb érmesei közül a hollandok elbukták a selejtezőket, a portugálok és a franciák a csoportkörben estek ki, az olaszok pedig a nyolcaddöntőig jutottak.
Idén a spanyolok, az olaszok a és a portugálok kiestek a csoportkörben. Velük szemben a németek megnyerték a tornát, ami persze jelentősen szépít a mérlegen.
Összességében a Vb-k történetében az idei volt a harmadik olyan torna, ahol az egyenes kieséses szakaszra csak egy olyan csapat maradt állva, amelyik az előző Eb-n elődöntős volt.
Az Eb-k elődöntősei közül eddig maximum két csapat tudott a következő Vb-n is a legjobb négy közé jutni, mégpedig a következő Vb-ken:
1962: Csehszlovákia, Jugoszlávia
1982: Olaszország, NSZK
1990: NSZK, Olaszország
1998: Franciaország, Hollandia
2010: Spanyolország, Németország
A csúcsot a '82-es Vb jelenti, mert ez volt az eddigi egyetlen világbajnokság, ahol mindkét döntős érmet szerzett a két évvel korábbi Eb-n.
Vajon hol helyezhető el a világbajnokok rangsorában a mostani német válogatott?
Nos, van egy lehetséges rangsorolás az elmúlt ötven év európai világbajnokairól. Az alapját az jelenti, hogy a világbajnok hogyan szerepelt a győztes tornát megelőző, illetve azt követő Eb-n (feltételezve, hogy nem a szerethető passzok tesznek naggyá egy csapatot, hanem az, hogy képes egyenletesen jól szerepelni).
1. Spanyolország (2010): Eb/1, Eb/1.
Nincs vita, a spanyolok felülmúlhatatlanok, hiszen mindkét kontinenstornát megnyerték.
2. Németország (1974): Eb/1, Eb/2
Csak azért másodikok, mert '76-ban rosszul rúgták a tizenegyeseket.
3. Franciaország (1998): Eb/3, Eb/1
Sokan nem szeretik ezt a francia csapatot, pedig brutálisan jó a mérlege.
4. Németország (1990): Eb/3, Eb/2
Eb-t ugyan nem tudtak nyerni az érintett időszakban, de az érmeket üzembiztosan hozták.
5. Anglia (1966): Eb/kiesett az első fordulóban, Eb/3
A '64-es Eb-szereplésük még nagyon zsenge volt, igaz, nem tudom, mennyire vették komolyan.
6. Olaszország (1982): Eb/3, Eb/kiesett a selejtezőkben
Világbajnok olyan szarul még nem teljesített, mint az olaszok a '84-es Eb kvalifikációjában.
7. Olaszország (2006): Eb/kiesett a csoportkörben, Eb/nyolcaddöntős
Amióta bevezették az Európa-bajnokságot, a 2006-os olasz válogatott az egyetlen világbajnok, amelyik a szomszéd Eb-k egyikén sem tudott érmet szerezni (2000-ben és 2012-ben ugyan igen, de azok már kicsit messze vannak).
Németország (2014): Eb/3, Eb/?
A következő két évben dől el, hogy Müllerék felférnek-e a fenti ranglistán a dobogóra. Az első két helyet már semmiképpen nem érhetik el.