indiai futókacsa (Индийские бегуны): a tőkésrécéből Indiában kitenyésztett, meredek testállású, rendkívül megnyúlt, temperamentumos házikacsa fajta.
A hosszú és keskeny test - a vízszinteshez képest - mintegy 80-90 fokban áll.
A szintén vékony és nagyon hosszú nyak tőben kúpszerűen elvékonyodik, egyébként törés nélkül követi a test vonalát.
A fej is elhegyesedő, törésmentesen csatlakozik hozzá a szürkésfekete csőr.
Szép félkörívvel simul a nyakra. Ettől az indiai futó olyan, mint egy önjáró sétapálca.
A farok, a fej és a nyak tollazata koromfekete, de az utóbbi csak a nyak közepéig. Ott egy keskeny, vízszintes szalag díszíti, amely alatt a begyig vörösesbarna a tollazat.
Valamelyest világosabb barna a szárny, de fekete szalaggal.
A begytájék és a test alul halvány barnásszürke. A szárny hegyével fedett farcsík fehér.
A láb narancspiros, de a talpi rész felé mindenütt kap egy feketés árnyalatot.
A tojó csőre barnás narancsszínű. Az áll és a nyak elülső éle, a hátul szemcsíkban folytatódó kantár és ez alatt egy rövidebb csík izabell színű. Másutt a fej és a nyak világosbarna.
A tojóknál ugyanilyen a tollazat alapszíne másutt is, de sötétebb barnával szabálytalanul hosszanti hullámcsíkolt.
Rendkívül jó növekedési erélyű. Gyorsan eléri a kifejlettkori 2 (tojóknál 1,7) kg-os súlyt.
Az éves 140-150 db-os tojástermelése okán méltán tett szert nagy népszerűségre Európában is.
A tojások átlagsúlya 65 g, a színük fehértől a szürkés zöldig lehetséges.
Aztán bebizonyosodott, hogy házityúkkal, ill. tojó hibridekkel olcsóbban lehet termelni, s miután a húsformák szempontjából nem mutat fel számottevő eredményeket, gyorsan háttérbe szorult.
Az angolok erre a fajtára alapozták a campbell kitenyésztését.
Ma már inkább csak díszkacsaként jön számításba.
Nos, a Madárbarát-lexikonban ez van róluk. Érd be vele, többet magam sem tudok róla.
