Én 3 másodpercet olvastam máshol, magamon pedig (még nagyon kezdőként anno) 4 - 6 másodpercet mértem, de ez persze nagyon pontatlan becslés inkább, mint mérés volt.
A cipő pedig 1-nél nagyobb szorzóval vesz részt a dologban, mert az gyorsul és lassul minden lépésnél. Egy 200g-os cipő (pl Saucony Type A8) és egy 350g-os cipő (pl Saucony Guide ISO) esetén ez 42000 lépésnél 6300kg pluszt jelent összességében. A terminus technikus erre persze a "grammbaszó", de a dobogóért küzdve már akár jelentősége is lehet néhányak közülünk... :)
Akkor számolok kicsit. Szóval veszünk pl. 70kg ruhás tömeget. A 1,5 literes ivózsák cipelése kb. 2% plusz tömeget jelent, ami másodpercben is sok, legalábbis amíg meg nem iszom és ki nem izzadom/lehelem.
Mennyi ez a másodperc: 5% teljesítmény difi az kb maraton-félmaraton közti teljesítménykülönbség, ami nálam talán 10mp.
Tehát akkor nálam 1% (teljesítmény és ezek szerint 70*1%=0,7kg tömeg) két másodperc időelőnyt jelent kilométerenként.
Az éves célversenyen tehát érdemes grammozni.
Könnyű cipő, könnyebb póló (épp tegnap néztem hogy pár félmaratonos meg maratonos pólóm milyen nehéz), italmennyiség amennyi a mindenképpen szükséges, nehezebb komfortnövelő cuccok otthonhagyása (pl. botok, 7" képátlójú telefon).
Nem működik a Polar szinkronizáció. Ezzel küzdök kb. 1 órája, de sikerült odáig eljutni, hogy "Polar Flow web service is currently unavailable, Please try again later." Szerintem valamit frissítenek a szervereiken.
Most úgy áll, hogy jó. 5:38-kor ott vagyok, ha a MÁV is úgy akarja.
Más: polar flow oldal működik. kütyümet feldugom (nem félre érteni!!) és ezt írja ki:
Application authentication failed (ssl handshake failed). Check that your computer's date and time are correct and try again. If the problem continues, check www.polar.com/en/support/FlowSync for more information.
Mit kellene tennem, hogy visszaálljanak a régi dolgok, melyek 17 hónapja működnek? Csak dugok és szinkronizál.
Az autók menetellenállásának (és a legyőzésükhöz szükséges teljesítménynek) a számításakor a tömeg az első hatványon szerepel.
Magyarul: 1% tömegnövekedés 1% teljesítménynövekedést igényel. 1 kg plusz tömeg bő 1% növekedést jelent (kivéve Mr Longot, akinél szűk 1%-ot :-) ). Szóval egy nyári rövidgatyás edzés és egy néli, nagyobb zsákos verseny között lehet 5-7% eltérés, amit érdemes figyelembe venni; a verseny közbeni vízvesztés meg a naponkénti testsúlyingadozás hatása elhanyagolható (illetve hibahatáron belül van).
Hol van a szertáros, akinél le lehet adni a futófelszerelést, örök megőrzésre?! :)
Ma teszteltem a vasárnapi félmaratont, azaz kimentem 10-kor futni. Döbbenetes élmény. Meleg, ólomlábakon száll az idő, jobb a gyaloglás: ilyen élmények értek. Aztán egy fél félmaratont szenvedtem végig, 1,62 km, 1:09:26, 140-es átlagpulzus. Ebből még egyet két nap múlva, 11 és fél 2 között?! Haha. Az edzéseket nézve végül is ezen a héten meglett az elv, hogy "fuss a héten annyit, amekkora a versenytáv maga", 21,94 km jött össze most. Előtte meg 16,19, 14,16, 17,25. Négy hét alatt tehát 69,54 km.
Nem tudom, a pénteki munkaidő mi a Központi Nyirmogásminősítő Hivatalban, de talán még foglalkoznak a vasárnapi félmaraton ügyével! :)
Nem tudom nálad mi lesz a jó. Szerintem a leírt pulzust és taktikát tartva nem lesz 55 km. Ne is tervezz 50 km fölé. akkor nem leszel csalódott. Szar dolog a pulzusra figyelve úgy lefutni még az utolsó 2 órát, hogy tisztában vagy vele, hogy nem lesz meg a terv. Vagy rohan az ember és fut jót, vagy figyeli a pulzust és nem lesz csúcs, de egy minőségi edzés feltétlenül meglesz! Sajnos ezzel a körönkénti asztal előtt elfutással sokszor elcsábul az ember, sok idő elmegy vele. Itt az én első 6 órásom, hátha segít valamelyest a tervezésben, ezt én is óvatosan pulzusra figyelve futottam (próbáltam)
Ezt nem tudom, és eddig nem is találtam erre vonatkozó leírást, de csak felületesen kerestem. De érdekel a dolog engem is...
Nem szoktam állítani a súlyt a Stryd-on, mert +/- 1kg-on belül vagyok általában. Ha rendszeresen állítanám, akkor nehezebb lenne a teljesítmény összehasonlítás hosszabb távon. Inkább úgy vagyok vele, hogy edzés kicsit nagyobb súllyal, verseny meg kicsit kevesebbel, abból nem lehet baj :)
A teljesítmény számításhoz gondolom szükséges a súly ismerete, dombos terepen főleg. Ezeket minden edzéshez meg kell adni? Mennyit számít teljesítményben egy kiló ide vagy oda?
Pl. télen több ruha, hosszú futásnál ivózsák és kabát, illetve a versenyeken a menet közbeni fogyás? Nem tudom a nagyságrendeket, azért kérdezem.
Csípem a női hölgyeket, jöhet! A fasziért nem rajongok, de ez van. Esetleg a hölgy nélkületek? 7 percben :)) Viccet félre, pont jó lesz nekem, lassú óvatos újrakezdésnek!
Nem a szóráson háborgok, de ahogyan a watt alapon is a saját tapasztalat mutatja meg hogy mennyi ideig és milyen mértékben lépheted át a tervezett maximális vagy átlag értéket, ugyan ez igaz a pulzus alapú futásra is.
Ha az ember nem csak lassú edzéseket fut akkor pontosan tudhatja, hogy milyen pulzus tartományban mennyi időt tölthet hátrányos következmények nélkül.
A watt érték szorosabb és gyorsabb összefüggésben van a láb izmainak leadott teljesítményével és így a savasodás mértékével a kerékpáron.
Futásnál nem tudom a stride watt értéknek nevezett adata az ugyan ilyen érzékenyen reagál-e ?
Az is biztos, hogy amiről valami alapján tudod és elhiszed, hogy sikerülhet az könnyebben fog sikerülni :-)
Neki kellett a stride, hogy elhiggye tud gyorsabban futni.
Nekem az is elég ha csak gyorsabban futok edzésen mint eddig :-)