Elösször is : hatalmas gratuláció !! Ez (is) nagyon kemény menet lehetett !! Még nem is igazán sejtem , hogy mekkora ! Az viszont egyre biztosabbnak tűnik , hogy télen , a hosszú , hideg éjszakák idején nem fogok nekivágni ! Már , ha lesz hozzá elég erőm és bátorságom...
Nem tudom, hogy jutottam el odáig, hogy én ezt meg akarom csinálni. Főleg, hogy télen. A Kör születését én is végig követtem. Izgalmas volt, ki hogyan reagál az egyre nagyobbra hízott pacára a Börzsöny térképen. Mert a kör nem egy olyan játékos kis karikácska, hanem egy elfajzott és brutál kemény szörnyszülött. A teljesítők és próbálkozok beszámolói végül meghozták a kedvem. November elején már tudtam, hogy valamikor majd neki futok. De mikor? Rengeteg esemény tornyosult a naptárban, melyeket nem akartam kihagyni. Majd tavasszal, akkor esélyes ideális időjárást kifogni. Úgy hozta az élet, hogy november végén elég sok szabadidőm lett, így egyre jobban érlelődött, „a mikor máskor” gondolat. A Kör téli teljesítése extra kihívás, de Lacinak és Daninak sem volt könnyű dolguk. Senkinek nem lesz az. 152km, az 152 km. A Börzsönyben, ami nem viccel. Mindezt 30 óra alatt. A szintemelkedésről és a terep adottságairól már ne is beszéljünk.
A gondolatot végül tett követte, és megkerestem először puhatolózva Csanyát, majd pár nap gondolkozás után hivatalosan is jelentkeztem a terepfutás.hu-n. Innen volt egy hetem a felkészülésre.
Először is, a próba fontos kellékei a kütyük. Találkoztam Wagner Andrással, akitől megszereztem a nyomkövetőt és a GPS track pod-ot. Jól elbeszélgettünk a korábbi nekifutásairól, emellett nagyon hasznos volt, mert így sok infót kaptam tőle. Mivel az én GPS-em mostanában elég megbízhatatlanul működik (leginkább track rögzítés terén), ezért DonRazzino felajánlotta a Dakota 10-esüket. Ha ezek az eszközök nem lettek volna elegek, akkor még egy telefon, egy fejlámpa, és egy strapa fényképezőgép került a csomagba (aminek az akkumulátora az éjszakai hideget azért annyira nem bírta, így másnap reggel már egy rövid bekapcsoláson kívül másra nem volt hajlandó). Mivel a technika bármikor bemondhatja az unalmast így a GPS-es navigációt megtámogattam egy papír alapú (vízállóvá varázsolt) Börzsöny térképpel, az útvonal térképpel, ami elérhető a terepfutás.hu-n és egy magam által összeeszkábált táblázatos itinerrel (természetesen mind vízálló verzióban), továbbá egy rakat pótelemet is cipeltem a GPS-hez és a lámpához. Biztos, ami biztos.
A következő fontos feladat az ellátmány összekészítése. Mivel lakott településen csak egyszer, kb. a 25. km-nél halad át az útvonal, plusz kitérőket meg nem akartam megtenni, a support igénybevétele csak növelte volna a feladási hajlandóságot, így minden szükségest vittem magammal.
A pakolást már kedd este elkezdtem a nagyobb (30 literes) zsákba, de amint nagyjából összepakolva felvettem, éreztem, hogy ez nem lesz megfelelő. Túl nagy és mostanában amúgy sem vagyok hozzászokva (utoljára májusban volt rajtam). Azonnal kipakoltam belőle és elkezdtem belelegózni mindent a kis zsákba (8 literes). Hihetetlen, de sikerült, pár apró dolgon kívül. Sajnos a pár apró dologba a nyomkövető és a datalogger is beletartozott, de már fáradt voltam ilyen apróságokkal foglalkozni. Nem is baj, reggel amúgy is jobban szeretek pakolni. Végül reggelre (csak 3* ébredtem fel éjszaka, mert mégis eszembe jutott valami pakolni való, amit nem akartam kifelejteni) összeállt a teljes felszerelés, és semminek nem kellett otthon maradnia.
Szerdán 4:30-kor keltem nyugisan megreggeliztem, összeszedtem magam és 5:30 körül már útnak is indultam. 6:30 érkezés Királyrétre. Felmérem a terepet, bekapcsolom az összes kütyüt, egyeztetek Csanyával és mindent a helyére rakok. Néhány végső simítás után 7 előtt pár perccel sikerül elindulnom.
Eleinte jól haladtam, sikerül kocogni és a tervek szerint haladni. Mert voltak tervek. Olyan 27 órás (vagy jobb) tervek, ami nem lett volna lehetetlen, sőt! Csak hát ember tervez, a többi meg így alakult. Eleinte jól járhatóak az utak, bár több helyen akadályozott a haladásban, hogy néhol feltúrták azt a fakitermelők a munkagépekkel. A helyenként megjelenő jég foltok sem könnyítik meg a dolgom, de most még nem vészes.
Az első kötelező kitérő a Szép-bérc, ami 1 km-es csápja a pacának. Elég homályos a kilátás, de érdemes felmászni és szusszanni egy kicsit, aztán tovább indulni. Érsek tisztás után jön az első hátráltató tényező. Itt kezdem el érezni a jobb vádlim. Folyamatosan húzódik, görcsöl. Szerencsére ez „csak” a felfeléken akadályoz valamennyire, de így az elején nem túl bíztató jel. A zöldről elérek a zöld háromszögek mekkájába. Nagy-Sas-hegy, Nagy-rét, Kopasz-hegy. Három darab zöldháromszög leágazás 3 km-en belül. Nekem most csak az utolsóra kell felmásznom, ahol megint csak csodás panoráma fogad. Márianosztrához közeledve kezdem el hanyagolni a futást, nem esik jól. Se nekem, se a lábamnak. Sétálva, fotózva haladok a főtérhez, amikor egy szembe jövő lány érdeklődik, hogy én vagyok-e a Roland. Végül is az vagyok. Rögtön elkezdett szurkolni, még „Hajrá Roland” feliratú táblát is hozott. Megdöbbentem. Nagyon. Arra se nagyon számítottam, hogy találkozok emberekkel, nem hogy még szurkolni is kijöjjön valaki. Hatalmas köszönet Ritának a szurkolásért és a teáért is. Nekem nagyon nagy élmény volt :D (sajnos a közös kép nem sikerült jól, de ha már elkészült legyen itt emlékül.
Márianosztrát magam mögött hagyva jött az első rész, ahol beneveztem a börzsönyi leszürkített jelzések nyomában vetélkedőre. Ugyanis az utóbbi időben rengeteg jelzést tereltek el, vagy helyeztek át a Börzsönyben és a Kör-t ez nagyon is érinti. Előbb vagy utóbb rendeződni fog a kalamajka, de addig is erősen javallt a GPS és a letölthető track használata (lehet nélküle, úgy mókásabb, de a 150+ km elég móka volt mostanra). Így, ahol lehetett ott én is a GPS track-et követtem (arról legalább tudtam, hogy oda visz, amerre az utam vezet) nem pedig a jelzéseket (néhány kivételtől eltekintve, de azt előre megbeszéltük). Dani beszámolója sokat segített, hogy hol kell figyelni a jelzésvariálások miatt. A zöld jelzés is ilyen volt. Miután letértem az új jelzésről, pár száz méter múlva már újra követhető volt a leszürkített vagy még jól látható zöld sáv. Galla-tisztáson meg már újra feltűnt a semmiből. Innen szépen rátértem a zöld háromszögre, ami újabb csodálatos panorámához vezettet a Nagy-Galla csúcsára. A kék jelzésre leérve kezdte megadni magát a gyomrom. Meg kívánt szabadulni mindentől. Ez Nagybörzsönyig több részletben meg is oldódott, de a futásnak nagyjából itt vége is volt.
Koppány-nyeregbe felérve kisütött a Nap, és egészen Nagybörzsönyig elkísért. Üröm az örömben, hogy a fagyott talaj elkezdet felengedni, így néhol elég csúszkálóssá vált az addig egész jól járható út.
Leérkezés Nagybörzsöny határába, majd egy kis kellemes séta után megint irány a hegy, most a Hegyes-hegy-orom. A meredek emelkedőt meredek lejtő követi, ami kellemes szekérúttá szelídül. Ezt követve haladok szépen lefelé, amikor feltűnik, hogy nincsenek mostanában jelzések. GPS-t megnéz, 240m vissza 40 m szintemelkedéssel és a gyenge ösvényre rátérve újra vannak jelzések. Az emelkedők és a hideg miatt, ami folyamatosan kiszárítja az arcom és a torkom a folyadékigényem jóval nagyobb a tervezetnél, így a Vasedény kulcsosháznál megtöltöm az egyik 1/2 literes palackomat. Érdemes kihasználni az útvonalon működő vízvételi helyeket, mert nálam a legnagyobb súlyt a csomagnak a folyadék tette ki (4,5l –el indultam).
A folyadékpótlás után irány a Nagy Hideg-hegy, ami a táv 1/3-nál van. Az út jégpályává változott felfelé, szinte csak bukdácsolva tudtam haladni, de végül egyben megérkeztem a Nagy Hideg-hegy tetejére. Mind Dani beszámolója alapján, mind Wagner András tanácsára vittem magammal levesport. A turistaházban szívesen és kérdés nélkül másodpercek alatt kaptam forró vizet a tasakomhoz, ami ebben a hidegben hihetetlenül jól esett. Ezenfelül megkívántam 1-2 deci kólát is, de csak fél literest árultak. Semmi nem volt akadály a személyzetnek, így egy kis pohárral ezt is sikerült kapnom a saját készletükből. Köszönet érte.
Bejelentkezek telefonon, majd összepakolva újra kilépek a mínuszokba a jól fűtött házból. Teljesen beleborzongok. Rakodóhoz leérve hatalmas farakások és gépek torlaszolják utamat és a munkások figyelmeztetnek, hogy óvatosan menjek, mert éppen húzzák le a fákat. Megnyugtatom őket, hogy most nem abba az irányba vezet az utam, így kikerülve őket rátérek a piros háromszögre. Ez egy nagyon kellemes és szép szakasz. Oltárkő, Kőkorsó és előbb-utóbb elérek az Aklok rétjére. Itt már erősen sötétedik, de még 1/2 órát lámpa nélkül tudok haladni. Spórolok az elemekkel, amennyire lehet. Hosszú éjszaka, közel 14 óra sötétség vár rám.
Eleinte jól viseltem a sötétséget, de ahogy haladtam km-ről km-re, úgy fáradtam. Drégely váránál szinte teljesen lemerültem, még az se dobot fel, hogy a túra 2/3-án már túl vagyok. A várból lefelé haladva már jobbra-balra cikáztam az úton, és ez a Pénzásástól felfelé a kék négyzeten csak rosszabbodott. Próbáltam néha behunyni a szemem haladás közben, de most ez sem segített, így az „alvás” mellett döntöttem. Az útszélén a táskámat a fejem alá rakva elterültem és pihentem 15 percet. Nem veszélytelen művelet. Nem szabad mélyen elaludni, de el kell érni azt az állapotot, ami már pihentető a szervezetnek. És mindezt mínusz fokokban úgy, hogy ne hűljön ki túlságosan a szervezet. Felébredve, rögtön megcsapott a hideg, viszont a korábbi állapotomhoz képest hihetetlenül frissnek éreztem magam. Kicsit nehezen, de lassan újra bemelegedve vágtam neki az éjszaka további részének. Sajnos a sötét és a folyamatos koncentráció gyorsan szívta az energiámat. Az éjszakában néha szinte láthatatlanok voltak az ösvények, így sokszor jelzéstől jelzésig kellet haladnom, amik bár nappal eléggé egyértelműek, így éjszaka csak összevissza átgondolatlanul pingált útmutatóknak bizonyultak. A Kámorra felfelé az volt az érzésem, hogy valaki csak játszik velem. A leghihetetlenebb irányból tűntek fel a sárga jelzések. A csúcstól lefelé végre újra jól láthatóvá vált az ösvény és a jelzések, így jól tudtam haladni. Nem is néztem a GPS-t. Hiba volt. Hosszú egyenes után jobb kanyarral értem ki egy rétre, ahol hipp-hopp eltűntek előlem a jelzések. Ránéztem a GPS-re, és a képernyőn a track nem volt sehol. Pedig 20 méterre mögöttem, még ott díszelgett a fán a sárga sáv. Addig kicsinyítem a képernyő nézetet, amíg elő nem bukkant a track vonal. A Kun-forrásnál sikerült újra visszacsatlakozom a régi vagy új sárga jelzésbe (vissza a trackre), ez a rész nagyon zavaros volt számomra. Kicsit végre megnyugodva, hogy jó úton vagyok, ismét haladtam tovább. A Gál-réttől ismét hosszú emelkedőnek néztem elébe. Nehezen haladtam felfelé, így pihenésképpen megejtettem az utolsó bejelentkezésemet a hóba elterülve. Itt még bizakodó voltam. Bár nem álltam jól idővel, éreztem, hogy a jelenlegi tempómmal viszonylag kényelmesen be tudok érni 30, de ha összeszedem magam, akár 29 óra alatt is. Aztán jött a Dobó-bérc, amin majdnem a szintidőn belüli teljesítésem múlt. A sötétben az ösvény megint eltűnt, a jelzések megint csak játszadoztak velem. Fejben teljesen elfáradtam a jelek keresésében, így ismét ledőltem 10 percre. 25 perc múlva tértem magamhoz kicsit kómásan, de ismét feltöltődve. Akik reggel figyelték a nyomkövetőt, láthatják, hogy volt egy „kis” oda-vissza szakasz. Nem hagytam ott semmit. Csak ébredés után megtréfált az irányérzékem és elkezdtem visszafelé haladni. Egy csoport sziklánál lett először gyanús, hogy valami nem stimmel. Nagyon ismerősek voltak! Pár méter múlva lábnyomot fedeztem fel a hóban, ami az ellenkező irányba vezetett. Nagyon hasonló volt az enyémhez, így mellé léptem. Hát igen, az bizony az én lábnyomom volt 1 órával korábbról. Ekkor néztem meg a GPS-t és az eddigi 30 km hátralévő távolság helyett 31,4-et mutatott. Bár szinte összeroppantam, valahogy mégis összeszedtem magam és neki álltam „futni” minden fájdalmam ellenére. Tudtam, ha nem teszem, nem fogok beérni. Szerencsére a természet is az én oldalamon volt, elkezdett világosodni. Az eddig láthatatlan ösvény egyértelműen követhetővé vált. A jelzések újra csatasorba álltak, és világosan mutatták az utat. Szinte megváltás volt újra a világosban haladni. Felküzdöttem magam a Nagy-Mána gerincére, ahol a szokásos csodás kilátás most elmaradt. Helyette volt köd meg jég, ennek ellenére egész jól haladtam, bár nyakamon volt a szintidő. Rózsás-patak völgyében még sikerült megmeríteni mindkét cipőmet az egyik átkelésnél, de ez itt már nem tudott érdekelni. Elértem a piros háromszög –zöld háromszög jelzések elágazásába. A jelzés arra vitt, amerre a legkevésbé akartam. Felfelé. Szinte négykézlábas szakasszal indított, ami később se akart megszelídülni. Csóványosig tartott a terror, közel 4 km hosszan.
Elkezdődött a végjáték. A célba érésben már biztos voltam. A tervezett tempómhoz képest a szintidő megelőzött. 10 óra körül értem fel Csóványosra. A maradék 16 km-re 3 órám volt. Még ha csak lefelé kellett volna haladni (sok helyen jeges, csúszós avaros szakaszok voltak) akkor is 5 km/h feletti átlagot kellene mennem, hogy időben beérjek, és ez 140 km után elég megerőltető. Ja igen. Nem csak lefelé kellett haladni. A kék négyzetet elérve a Spartacus (Szén-pataki) kulcsosháztól újabb embert próbáló szakasz következett. Természetesen felfelé. Itt, ha lehet, ne nézd meg a térképet, mert elszomorító tény, hogy jobbra lefelé csak egy karnyújtásnyira van már a cél, te meg mászhatsz vissza a Foltán-kereszthez. Szerencsére a lefelé szakaszon sikerült összeszednem magam egy kicsit és rengeteget hoztam a szintidőn, de a kék négyszögön való mászás miatt a 30 óra megint fenyegetően közel került. Percekért harcoltam minden egyes lépessel, de a kereszttől most már szinte csak lefelé kellett haladnom. Közeledve az utolsó jelzésváltáshoz, a kék-zöld elágazáshoz, már újra „bőven” szintidőn belülre kerültem. A végére kaptam még egy kis patakátkelést, egy kis emelkedőt, és egy kis sarat is, hogy teljes legyen a boldogság, de a Szén patak hídján átkelve már megvolt a teljesítés. A célban nem vártam, hogy bárkivel is fogok találkozni, így hatalmas meglepetés volt, amikor feltűnt Wagner András, aki ki jött délután túrázni egy kicsit:) Jól esett végre beszélni valakivel és közben kifosztásra került Áki bácsi hét közbeni forgalomra előkészített árúja. Megittam az utolsó fél liter forró teáját és elpusztítottam az utolsó hot-dogot is. Mindenki jól járt:) Bár egyáltalán nem éreztem magamat álmosnak, a haza út előtt átöltöztem és bebugyolálva magam a hálózsákba befeküdtem egy órára a kocsiba. Életem legrosszabb alvása volt. A vége 29:35 perc lett. A téli körülményekhez, a bakik és eltévedésekhez képest ez egy jó eredmény számomra, elégedett vagyok vele. Én már nagyon várom az igazi ultrafutókat, akiknek bőven van esélyük a 20-24 órás teljesítésre is. Csak a végén tartsatok ki, az a legkeményebb:)
köszi. nem volt sok idő, csak mikor másodszor kellett újraírnom, mert szokásos módon elszállt cucc. viszont. ez már tényleg OFF. holnap játszik a nets a milwaukee bucks ellen..:)
Tor értékelő gondolataim: A futók lassan átveszik a többségi szerepet a tt-ken, izgi látni ezt a fejlődési irányt. A feladat, a rendezés, a szervezés a régi és megszokott normális. Én nagyon szeretem ezt a túrát, nálam ő az, amin a futó "karrierem" kezdete óta eddig az összesen sikerült részt vegyek. Eddig idén volt a legkönnyebben teljesíthető, szinte nem is volt méltó a nevéhez olyan gyors volt a pálya. Semmi hóvihar, vagy -10C és hasonlók. Vittem a futós hágóvasaim, fel is tettem, de így utólag úgy gondolom nem volt sok értelme, mert a beharangozás ellenére mondhatni egyáltalán nem csúszott. A fákról lehullott zúzmara rendben ráfagyott a talajon lévő jégre és príma stabil alapot adott meredek részeken is. Az első ell.pont (tea-house) nagyon sűrű volt, szűk ennyi betóduló embernek. Ez pici negítívum. A célban most nem járt virsli ami a másik pici negatívum, de ezzel le is írtam az összeset, a többi szervezési dolog mind rendben volt. Ja, igen, szerettem, amikor felfutottunk egész Bánkútig, most ez a pár100m plusz kimaradt a pályából.
Fú, nem is tudom számszerint hányan rajtoltunk együtt futók reggel 8 kor, de egy fél óra múlva már csak öten maradtunk JB2, Hauser Tomi szlovák bringás barátom és az ő kinti haverja, illetve egy terep ultrán első bálozó magyar montis. Vezettem a sort, kontroll alatt tartva magam, cél egy Vulkánhoz hasonló terhelés volt (nagyrészt 145 körül), csak most ugye kicsit hosszabb távon. Jól ment, nem volt holtpont itt az elején, aminek örültem, mert számomra az első óra általban nehezen beindulós.
BSZKereszten már csak JB2 vel maradunk kettecskén, bár JB egész Bánkútig 1-2p re követett minket. Mondjuk én nem nézegettem hátra, de a pontokon össze-össze futottunk, amikor mi ki, akkor ő be. Nagymezőnél egy turistakerülgetésnél megbillent a bokám, ez nem esett jól, JB2 ről le is maradtam egy picinykét, de szerintem nem vette észre, hamar visszazárkóztam, szerencsére pár perc alatt rendeződött a fájdalom. Szilviéket is bedaráltuk, majd már Tarkő előttől mondhatni üres volt a pálya előttünk. JB2 vel szépen egyenletesen haladtunk. Figyeltem az új, rendezők által feltöltött track-et az órámon, így nem néztünk be semmit, illetve konstatáltuk, hogy Tarkő előtt ahol a kék kétszer is lemegy a műútról, a track a műúton megy. Másodjára úgy döntöttünk mi csak lemegyünk a jelzésre, ott az igazi.
Tamáskútnál Bigába és Tócsába botlottunk, Tócsa még elhúzott minket Völgyfőházig (Bigának eddig szólt a napi edzés). Emelkedőkön picit mindig elfutott, aztán lejtőn visszazárkóztunk, először itt éreztem, hogy kezdi érezni a szervezetem a terhelést és már nem pörög a kezdeti fordulaton, de igazi gond nem volt, csak normál fáradtság. Völgyfőház előtt Béla elcsúszott a pálya egyetlen jégfoltján így sebét nyalogatva kicsit lemaradt aztán mikor Völgyfőháznál Tócsától elköszöntem (eddig tervezte jönni) egymagam maradtam a maradék kb 15Km re. Nem zavart ez különösebben, láttam már csak egy nyom van előttem. Várkútig a szokásostól eltérően viszonylag hamar elteltek a kilik, pedig nekem általában ez a fő mumus része a pályának, itt olyan könnyű megdőlni, energiát veszteni a sok terep-hullám könnyen kicsinálja az embert. Várkúton 2 korty tea, pecsét és már nyomtam is tovább, majd kisvártatva Rudolf Istvánt is beértem (6 kor indult). Eger előtt a szőlőknél Imaróék futottak szembe, jó volt érezni, hogy már közel a civilizáció, de a gyönyörű napsütésből az ezt követő technikás meredeken ismét befutottam az itt Bp-n is már egy hete tartó ködös szürkeségbe, ez nem volt annyira felemelő. Picike sár itt a kertek alatt, de nem volt vészes, majd egy gyors lapos a célig, egy fél perces utcabenézés még a cél előtt, de ne idegeskedtem. Gondoltam hogy gyors vagyok, mert a pálya megengedte, de egyszer sem néztem hogy állok, nem akartam ezzel stresszelni magam, egyedül a pulzus és az érzéseimre hagyatkozva akartam futni, nem akartam, hogy a pb döntések kizökkentsenek a komfortból, a stabil, egyenletes futásból. Az iskolakapuban lenyomva az órát azért meglepett, hogy ötössel kezdődik (5:59 lett), ennyire azért érzésem szerint nem rohantam, de úgy látszik mégis. Bent már kész volt a tea, kenettem egy lekváros kenyeret, megittam a regeneráló poraimat, majd mentem öltözni, aztán várni az ismerős többieket. A következő órában sok-sok futó benyargalt, jó volt tapasztalni, hogy él a magyar terepultrázás télvíz idején is. Remélem jövőre ismét, de tőlem lehet rendes téli körülmény ismét, én úgy jobban szeretem. Gratulálok az eseményen részt vett futóknak, a BHMTCS-n, vagy a Téli Mátrán találkozunk!
Na ez jó volt, kétszer is elolvastam...:) Az én beszámolóm rövidebb lesz, és kevésbé szórakoztató, de a lényeg, hogy jól sikerült a tegnapi Tortúra 65.
2008-ban voltam először, azóta nem hagytam ki egyszer sem. Tegnap talán az eddigi legkedvezőbb körülmények voltak egy jó futáshoz. 0 fok körüli hőmérséklet, kedvező talajviszonyok, a Bükk pedig talán a legszebb arcát mutatta. Először vittem magammal zsákot, így az EP-ken (bocs, Tea House:) a lehető legkevesebb időt töltöttem, volt nálam elég enni- innivaló. A saját tempómból csak kétszer hagytam magamat kizökkenteni: először két tőlem gyorsabb miskolci futóhoz csatlakoztam pár km erejéig, aztán pedig Tarkőről lefelé menet próbáltam követni Olit és Jakus B.- t, ami sikerült is 2-3 km-en keresztül. Jól frissítettem, nem voltak nehéz pillanataim. 7 óra 12 perc alatt értem célba, ami az eddigi legjobb eredményem. A napot a már-már hagyománnyá váló pincelátogatással zártuk a futótársakkal.
Gratulálok minden teljesítőnek!
Igen, 20 C fokon kb 30% az oldhatóság az somaltulosnak, de meleg vízben ez érezhetően javul. Ezen kívül megpróblhatod kávédarálóval porcukor jellegűvé őrölni, így már nem lesz "homokeszerű". Molekulamérettel ez oldhatóság nem függ össze ilyen viszonylatban.
Fruktózt szerintem se próbálj, csodálkoznék, ha működne, bár ugye pár éve megy ez a 60g glu, 30g fru kombó révén tapasztalt magasabb cho felszívódás.
Javaslom még a viaszos kukorica keményítőt, ha kisérletezni van kedved tompítva a malto magas Gi jét. Ennek a keményítőnek GI-je kb 55, malto mellé keverve jól oldódik, (sima vízben idővel leülepszik az aljára, nem zselésedik), Molekula tömege brutál nagy,gyomornak ezért ideális. csak glükoz alkotja. Negatívum, hogy olyan az állaga, mint a púder, elég nehéz adagolni, kimérni, száll mindenfelé.
szombaton patrollozni mentünk Hutch-al, ezúttal választásunk a Buck-re esett. No, nem a Milwaukee Buck-re, mi ugye Brooklyn Nets supporterek vagyuk. Hanem a Hungarian Buck-ra. Mondták, ez a land of fountains, van itt Regret Fountain, Thomas Fountain, Castle Fountain.
Starsky! Go, and let’s catch some csínytevő – szólt Hutch. Ok MAN, úgyis régóta fáj a fogunk, hogy elkapjuk a Steel City Clan egyes tagjait. Na, nekik hírük hamvuk nem volt, perhaps már a winter sleepjüket nyomják, viszont induláskor a Godfather-t és a két whiskey-st láttuk elillanni, pár small fish-el a hátuk mögött.
No hurry, nyugtattam Hutch-ot, the day is long, time works for us. Ta’s Shelf-ről indultunk, Aaron, egy régi foxmulder szegődött mellénk. Slow motion-ben haladtunk, the land was amazing, powder snow, és egy ragyogó sun!
Jött sorjában a sok usual suspect, Frid „NonPlusUltra” Man, Dorothea, the „Gardener”, Leslie, the „Sheperd” és így tovább.
Az úton jó pár hangulatos Tea House van (errefele valamiért t.h.-nak rövidítik őket), mindegyikben drinkeltünk egy keveset, sőt Regret Fountain-nél még a country specialitását, a Fat Bread-et is kipróbáltunk. Hmmmm, this is a tasty bread – kacsintott Hutch, aki köztudomásúlag nagy filmrajongó..
Néhol érezni véltük a whiskey-sek acidos savanyú szagát, de sehol senki. Csak mi és Aaron a rengetegben. De utóbbi így nem stimmelt. Így ő Bald Stone-nál el is tűnt, szerintem butter van a fején, félt, hogy a végén még ő is horogra akad.
Thomas Fountain-nél egy igazi queent pillantottunk meg! Nem mást, mint magát a Spartan Queen-t. Vele két hű társa tartot, társalkodónője, Sophie, the SuperTrail Talent és őre, Mr. All-Check. Meghajlunk előttük és a következő hegy előtt, majd slowly a Turkish Roadra kanyarodunk.
Érezzük, hogy itt már meglehet egy-két wrong-doers, Hutch really gets excited, előre-előre szaladgál. Nem csalódunk, Castle Fountain előtt a kisebbik whiskey-s adja meg magát, majd nem sokkal később Aaron-t gyűjtjük be. Polóniumot emlegetnek, szerintem a két másik keverte a teájukba hogy velük legyünk inkább elfoglalva.
Hutch a Turkish Road végén egy utolsó try-t tesz, hogy cath-elje a a Godfather-t és a LongDrinkJB-t, de no chance. Kettéválunk és én az egri favellák-nál teljesen elbambulom az utat. Elhagyott weekend houses, no man’s land, csaholó dogs, I have no idea where I am, teljesen desperate vagyok. Már azt hiszem a rendezők elrontottak valamit és ez nem a Starsky and Hutch, hanem a Lost. Remélem nem a sorozat.
Finally, megtalálom a railywayt és a nyomvonalat követve beérek Egerbe, a Throw Square-re. A helyi HQ-ben várnak a kollegák, megkóstolunk egy másik helyi specialty-t, a Bread a la Parisien with Red Gold-ot. Jól esik. An other tasty bread.
A nagyhalak ezúttal is kicsúsznak out of our hands. de no worry, két hét múlva az éjszaka leple alatt fogjuk meglepni őket.
Lehet, a kualcsövet kellene úgy rakni, hogy ha aláizzadsz, akkor ne fázzon meg, vagyis a meleg réteg a kualcsöv felett legyen. Önmagaban az, hogy megizzadsz nem baj, nekem is csuromvíz az alsó pólóm a téli mínuszos futások után is, a lényeg, hogy meleg maradjon bent. Ha rászorítod a külső pulcsira a kulacsövet, és így a külső pulcsit a belső vizes pólóra, akkor az kivezeti az izzadságot a külső pulcsira, és akkor jéghideg víz hesszöl a derekad körül. Mint a sátornál : amíg a külső és a belső réteg nem ér össze, belül nem ázik be, de ha összeér, máris bevezetődik a víz...
De lehet, ez is hülyeség, és csak tényleg érzékeny a derekad valamiért.
Igen, van itt egy olyan ellentmondás, amire még én sem tudom a választ.
Azt remélem, hogy a derékmelegítő alatt a derekam nem fázik meg. A kulacsövnél ugyanis valószínűleg az átnedvesedett felsőm miatt fázott meg az izompólya.
Nem röhög. A nőknek időnként nagyon praktikus cuccaik vannak :-)
Nekem se kellene sehova, de sajnos rendszeresen aláizzadok a kulcs-telefon-innivaló övemnek és ez tett rosszat a hidegben a derekamnak. Melegebben öltözni nem akarok, mert akkor viszont még jobban izzadnék, helyileg kell megoldani a problémát.
Szia Oli! Az mit jelent, hogy "Recovery time: 120h" -a kiértékelésben? Egy átlagos futónak annyi lenne a regenerálódási ideje ez után, vagy Neked ennyi ez az idö,vagy nem?
Életemben egyszer használtam derékmelegítőt, idén a kitörés túrán, akkor is csak azért mert éjszakára -20 körüli hideget mondtak. Nekem akkor nagyon bejött, de sztem ha nincs iszonyat hideg teljesen felesleges...
Asszonytól nyúltam le, aki még kismama időszakban használta, most lehet röhögni akkor :-)
A régi zöld a Miklóstető másik oldalán megy, nincs benne a visszafordító (ahol én mentem most túl...), viszont végig oldalgós, görgeteges rosszul futható. Rövidebb 2-300m-el, szintben ugyanaz. Azért nem megy már ott a jelzés, mert az a rész a csarna-völgyi erdőrezervátumba tartozik, ami nem látogatható.
