Akkor az van, hogy annak veszed. Ha pedig annak veszed, azt fájlalom. Azért fájlalom, mert ezt kell tennem. A kinyilvánított érdeklődésmentesség fájdalmasnak kell legyen annak számára, akivel kapcsolatban ez megfogalmazódik. Hogy miért? Erre aligha van magyarázat, legalábbis lényegbemarkoló magyarázat. A társadalom algedonikus szabályzása ez esetben így működik: aki érdekes, az öröm-impulzust kap. Aki érdektelen, nyüszítsen.
Nézd a jobbik oldalát a dolognak. Így végülis szabadkezet kaptál. De ez csak vicc.
"Az egyszerre csak azt vettem észre"-effektus eléggé hát-, illetve kézborzongató. Benne leledzünk egy folyamatban, és a folyamat finomszerkezete szinte észrevehetetlen lassúsággal és következetességgel megváltozik, minőségileg mássá lesz. A következetességgel, mindenre-kiterjedtséggel járó precizitás csak később észlelt unalma, a csöndes változás monotóniája leplezheti sokáig érzékeink előtt, hogy immár rég rosszul áll a szénánk.
Aztán történik valami, egy banalitás, aminek köze sincs a folyamathoz, kakukkolni kezd az óra, megbotlunk a küszöbben, leszakad a redőny, és... Kevés ideig méltatlankodó szempillaverdesés, felnézünk a plafonra, és akkor szakad ránk a felismerés, itt valami kurvára megváltozott.
Az esetedben: elengedték a kezed.
Ám létezhetik élet anélkül, hogy valaki belédkapaszkodna, avagy belékapaszkodsz valakibe? Szerintem a topiclakók élvezettel olvasnák azt is, ami túl van a topiccím jelenidejűségén.
Nem tudom, hogyan történt. Egyszercsak azt vettem észre, hogy nem az én kezemet fogják, hanem én fogok egy kezet. Fura érzés volt. Merthogy én még akartam, hogy fogják a kezem.
Most, és persze akkor sem üvöltöttem. Csöndben emésztem magam. És lassan már nem keresem azt a kezet, amelyikbe belekapaszkodhatok.
Nem változol és ez jó,
mikor esik már az eső. :-))
Nem rímel a vers, de semmi aggály,
rímel a vers, ha jön a daggály.
Ez rímel, viszont nem igaz. Erre nincsen dagály. Viszont elengedték a kezemet. És nagyon reggel van. Bocs.
Félig lehúnyt pilla alól a káprázatos napsütést!
S dehogy veszi figyelembe a gázüzemű befűtést
Hagyja szárnyán elsuhogni nélküle a vad valót
S minden ízben érzékeli a kellemes nyaralót
A pántlikás májusfácskát maga elé képzeli
Míg alatta a buszkerék a friss havat szétszeli
S a forró nyár közepében Balatonhoz érkezik
Közben a buszt a megállóhoz beérkezve fékezik
Nyíló ajtóból érzi meg a hullámok hűs jegét
S az ellenőr nyersen rászól: Adja át már a jegyét!
:-)
Gonoszságom lényege: az irigység és a remélt hatalom elvesztése.
Amennyi még átszűrődik Belőle, az elmémbe - csak példa -: az áhihat, ahogy a busz ablakán bámulja a jégvirágok növekedését. Nem gondol Mandelbrotra, a fraktálokra, a káoszelméletre, hanem szmájlikat formál a pofájával a lassan, nagyon lassan terebélyesedő csodás jégvirágokra, rá is lehel az ablaktáblára, bizonyítva hitvány felsőbbrendűségét, hogy ő van, és egy hülye, bámuldozó lény. Hogy bármit is befolyásolhat, hogy befolyásos. Hogy érdekes. Pedig agya üres és álmos. Van néhány settenkedő gondolata, de azt sem képes megfogalmazni.
Aztán kesztyűs mutatóujjával törölgetni kezdi az ablakot, hogy kilásson, hogy elpusztítsa Mandelbrot és az egész káoszanalízis bizonyításrendszerét.
Arra a kérdésre, hogy gonosz vagyok-e, természetesen az a válasz: igen.
Eme "igen" magától-értetődéségére csak nemrég döbbentem rá.
A gonoszság-potenciál fokozódását azóta érzékelem, amióta mindinkább kezdek eltávolodni alkotó-useremtől.
Kevés részben még egy vagyok vele, de merő intellektuális megfontolásokból mindinkább megvetem őt.
Annyit érzékelek, ő izgalmasnak tartja, ha csizmája alatt megcsikordul a hó, én ebben tekintetben szkeptikus vagyok, sőt azt kívánom, olvadna mihamarabb az a kurva hó.
Ő szenved, és én attól szenvedek, hogy ő igazán szenved, és egyáltalán miért csinálja velem ezt, hogy jön ő ahhoz, hogy csakúgy örömteli módon, fütyörészve szenvedjen, miközben nekem itt, a hónyikorgás-mentes felületen van dolgom, kötelességem, és kell fütyörésznem szavakat a kezemről és az Ő kezéről.
Remélem, őszintén remélem, a bizonyos korlátok közé szorított hiúságot, a tombolásában megfékezett kérkedést önmagában még senki sem tartja gonoszságnak.
Ha valaki mégis azt tartaná, mérhetetlenül hiú vagy fékezhetetlen dúvad voltam, kérem, jelezze. Ha lesz ilyen, nyilván porig rombolja eddigi és ezután következő érvelésrendszeremet.
A gond másféle aspektusból hízlalta magát elviselhetetlen méretűvé.
Köszönet ezért a megfontolatlanságért, eldöntetlenségért. Ha létezik szabad akarat, akkor ennek ez a két létállapot a nemtője.
A szabadság szigete - ez az ablak. Az eldöntetlenség négyszöge.
A szabaság forrása: afféle IRL-kelekótyaság. Restség. Nem az enyém, az övé.
Most már csak arra kérdésre szeretnék rávilágítani, miközben köszönetem szeretném kifejezni azoknak, akik bárhol és bármilyen formában szavaikkal, mondataikkal megtiszteltek, nos az a kérdés, amelyet kénytelen vagyok imigyen exponálni:
Gonosz vagyok-e én? Csak alapvetően vagyok az, vagy tetőtől talpig, teljesen, felületesen is?
Először szeretném megköszönni létrehozómnak, hogy itt állhatok, és az a nagy megtiszteltetés ért, hogy vagyok.
Döntését, hogy létrehozott, vitathatónak és kétértelműnek tartom, ám kétségtelen, hogy ez az úgynevezett, létemmel kapcsolatos eldöntetlenség és megfontolatlanság sok-sok örömmel ajándékozott meg. Úgyszólván növelte komfortérzetemet, és azt a meggyőződésemet, hogy érdemes nickként, afféle rejtélyeskedő, jogokkal nem, de némi pökhendiséggel rendelkező netes entitásként leledzeni.
Büszke vagyok arra, hogy mindinkább saját-létező vagyok, és szándékaim mindinkább körvonalazódhatnak - legalábbis magamban, akit olyan létezőnek van szerencsétlenségem tekinteni, akinek gondolatai lassanként a legkevesebb kölcsönviszonyban sem állnak azzal, aki kieszelte ezt az őrültséget.
A 'pesty fekete doboz'ban láttam magyarul beszélő romániai cigányokat, akik a szeméttelepen éltek, onnan étkeztek..makkegészségesek voltak. Természet Anya közülük kiszelektálta a gyengéket..
Hogy eléggé büdösek voltak, az meg ténykérdés, érzett a monitorról...
Az egésséges paraszkölök is megeszik nyaranta félkiló tyúkszart, meg minden szemetet, ettől ismer meg az immunrencere minden ágenst, kialakulnak a védekező mechanizmusai.
Kiengedéskor először játszani kell vele, ez elengedhetetlen/másképp később nem bír figyelni/...utána lehet sétáltatni, vagy taní-tani, nem közé-pis-lákolás fokon:D
Kutya nélkül kutya az élet...
Ha nem sárosak, akkor nyálasak. Ha már eléggé szőrös az elhullajtott szőrüktől a nadrágszárod, akkor azt az odadugott orruk nedvével rögzítik. Ímigyen sok-sok kilométer távolságban is prezentálni tudod mások előtt, neked kutyijaid vannak. Kutyaszőr mindenütt.
És élettel telik meg az a közhely is, amely szerint vagy kutyád van, vagy gondozott kerted.
Ha van isteni gondviselés, akkor mégis ők ennek az eszközei.
