Bia legkorábbi írásos említésére 1192-ből van adatunk: a Torbágyerdő alatti BIUai szerepel egy birtokösszeírásban. Bronzkori földvármaradványokat találtak Bián, a Pap-réti dűlőben. Ugyancsak Bián honfoglalás kori településmaradványokra is bukkantak.
"Kazinczy Ferencz s Kazinczy Gábor a következő szokatlan alakok kal is élnek: igyekszém Kaz: Műnk. 111:83, IX:71, igyékszék Kaz: Pyrk. 11, igyekszének Kaz: Reg. 72, igyekszö Kaz. Gáb. "Tudomány Tár" 1841. VIII:303).* Igyekvőm, igyekvő CzF. mosakszik e h. mosakodik (Arad).
Ide tartozik, csakhogy más reflexiv képzéssel, vajúdik, melyet ma ezen tőből szabályosan végig ragozunk (v. ö. vajúdók Rév. 867. vajódó Kónyi: Ábel 76). De régente olyan volt a ragozása, mint a cselekedik igéé. V. ö.
vajuszik, vajutt, vaj-utság (mind MA.); vayonni NádC. 550, (az ErsC. megf. helyén wayodny); nem éle, hanem vajuvék Tel: Evang. 111:365 (idézi Rév. 868, 899).
Hasonló ige volt régente séríídik v. sérödik és sérszik, mely immár mind a két alakjában elavult s a sérül igével van helyet tesítve, de nyelvemlékeinkben gyakran előfordul. V. ö. nem séreznek (olv. séresznek) meg: non demolientur, BécsiC. 206, nem serzik meg: non otfendit MünchC. 193; meg nem seruec NagyszC. 220, megsérvék Bethl. Élet. 238, sérüvés Zvon: Post. 11:402 (másoknál sérvés, sérés) sérütt (igen gyakran) meg ne serwgyem ErsC. 5., meg ne sérüdgyék Pázrn: Kai. 483; - az inak meg sérod- nec Mel: Herb. 82; sériidhetetlen Pázni: Pr. 756 stb., meg-sérodés, Bátai: LelkiPrób. 64. - (A palóczok azt mondják: megsérül, Debr. megsértődik, megsértette magát, Arad vid. megsérzett a kezem. Aradon azt is mondják: sérvés a háta, megsérvesedik.) A régieknél még némely más -ód-ik, -od-ik végű refl. igék nek is volt sz-es mellékalakjuk"
SIMONYI ZSIGMOND. ELSŐ KÖTET Tüzetes MAGYAR HANGTAN ÉS ALAKTAN. Történeti alapon 1895
"Evvel éppen azt bizonyítanád,hogy a konstaniinoszi bés formulát a bolgároktól ismerhették a bizánci diplomáciába. És az eredeti méltóságnév nem szláv eredetű lehetett. Könnyen lehet,hogy levédi sztori a kazár adatközlőktől származhatott. Akik számon tartották az eseményt, mint a kazár uralkodó egy fontos diplomáciai tervét. És ők említették a biborka által a leírt formuláját."
Igazából a Dimitr Polemarchos (Димитър Полемарх) nem sok mindent bizonyít. Talán csak annyit, hogy az író (unoka) szépen tükörfordította a nagyapja eredeti bolgár címét ("A Polemarchos név azért érdekes, mert legalább 2 bolgár bizantológus gondolja úgy, hogy ez a kifejezés a bolgár vojvoda tükörfordítása (превод-калка) lehet.")
1. "...a bolgároktól ismerhették a bizánci diplomáciába." Pipa
2. "És az eredeti méltóságnév nem szláv eredetű lehetett."
Még akár ez is lehetett, de erről semmi adatunk nincs. Annyi biztos, hogy 950-re Aszparus bolgárjai szépen
elszlávosodtak, erre volt ~150-170 évük. És a DAI idejében már használták a totál szláv vojevodát.
(Lásd még Codex Suprasliensis (X. sz.), Codex Marianus (XI. sz. eleje), plusz Manasses műve (~1187). Bolgár
etimológiai szótár.)
3. Az egész sokkal korábbi mind a magyar vajda első előfordulása.
4. Innentől kezdve számomra egyértelmű, hogy helyes a magyar szótár elképzelése.
(Lásd Vajda leírásának változását az oklevelekben 1285 és 1390 között.)
"A két nyílt szótagos tendencia kétszeres hatása és a nyíltabbá válás formálta ki a magyar szót: vojevoda ⇨ vojvoda ⇨ vojda ⇨ vajda."
Meg ez: "полаб. våjvåda «князь»." (Vasmer)
És ez:
"Az oklevelekben szereplő adatok néhol a korábbi, a szláv eredetivel hangszerkezetében megegyező vojvoda ~ vajvada alakot mutatnak: 1285 k.: Waiuuada, 1302/390, 1323/390: Voyuoda, 1317: Vayoda, 1323/390: Woyuoda."
“A Vajda puszta személynévi vagy közszói eredetű helynév adataiból nem dönthető el egyértelműen a helyesírás miatt, hogy a középső nyelvállású o hang vagy az alsó nyelvállású a hang esett-e ki. A személynévként is használatos vajda méltóságnévből keletkezett a Vajda településnév metonimikus névadással. Az oklevelekben szereplő adatok néhol a korábbi, a szláv eredetivel hangszerkezetében megegyező vojvoda ~ vajvada alakot mutatnak: 1285 k.: Waiuuada, 1302/390, 1323/390: Voyuoda, 1317: Vayoda, 1323/390: Woyuoda. A Vajvada > Vajda hangváltozást magyarázhatjuk a két nyílt szótagos tendencia kétszeres érvényesülésével; eszerint a vojvoda hangalakból kiesett a középső nyelvállású o hang, majd az így létrejött hangalakban az ejtés megkönnyítése végett ismét kiesett egy hang. Az így kialakult hangalak lett a vajda. KISS LAJOS ezt a változást egyszerejtéssel, vagyis haplológiával magyarázza (1995: 9).”
Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék A két nyílt szótagos tendencia érvényesülése az ómagyar kori helynevekben Témavezető: Tóth Valéria Készítette: Vajda Annamária V. magyar Szakdolgozat Debrecen 2007
———-
Szerencsétlen nem jön rá, hogy a hosszú ú-t nem tudták leírni: Vajúda
Magyarul pedig szintén helyes szóképzés a Vajvad +a (mit csinál?) is.
A korai Vajta, Vajda szavunk véghangzójától megfosztott töve azonos az alábbi szavak “vaj” tövével, ha a képzőiktől megfosztjukőket.
——-
“Kazinczy Ferencz s Kazinczy Gábor a következő szokatlan alakok kal is élnek: igyekszém Kaz: Műnk. 111:83, IX:71, igyékszék Kaz: Pyrk. 11, igyekszének Kaz: Reg. 72, igyekszö Kaz. Gáb. „Tudomány Tár“ 1841. VIII:303).* Igyekvőm, igyekvő CzF. mosakszik e h. mosakodik (Arad).
Ide tartozik, csakhogy más reflexiv képzéssel, vajúdik, melyet ma ezen tőből szabályosan végig ragozunk (v. ö. vajúdók Rév. 867. vajódó Kónyi: Ábel 76). De régente olyan volt a ragozása, mint a cselekedik igéé. V. ö.
vajuszik, vajutt, vaj-utság (mind MA.); vayonni NádC. 550, (az ErsC. megf. helyén wayodny); nem éle, hanem vajuvék Tel: Evang. 111:365 (idézi Rév. 868, 899).
Hasonló ige volt régente séríídik v. sérödik és sérszik, mely immár mind a két alakjában elavult s a sérül igével van helyet tesítve, de nyelvemlékeinkben gyakran előfordul. V. ö. nem séreznek (olv. séresznek) meg: non demolientur, BécsiC. 206, nem serzik meg: non otfendit MünchC. 193; meg nem seruec NagyszC. 220, megsérvék Bethl. Élet. 238, sérüvés Zvon: Post. 11:402 (másoknál sérvés, sérés) sérütt (igen gyakran) meg ne serwgyem ErsC. 5., meg ne sérüdgyék Pázrn: Kai. 483; — az inak meg sérod- nec Mel: Herb. 82; sériidhetetlen Pázni: Pr. 756 stb., meg-sérodés, Bátai: LelkiPrób. 64. — (A palóczok azt mondják: megsérül, Debr. megsértődik, megsértette magát, Arad vid. megsérzett a kezem. Aradon azt is mondják: sérvés a háta, megsérvesedik.) A régieknél még némely más -ód-ik, -od-ik végű refl. igék nek is volt sz-es mellékalakjuk”
“Bodog vág te en vram adoryan. Mert meglelted a kaz- dagfagokat kiket atte züleid elbattac kinekil vayonni kezdnec 25 azok kik maft fokát birnac Micoron nem lezen a kerefködefnec ideie, fém a kúlcen vetelnec, Micoron fenki a kenalol maft megnem zabadithhat Sem atya fiat, feni aiía leanat fém zolga vrat, fém barat ö barattyat Sem a kazdagfag ö vrat Ennec vtan-“
A hajt2 folyamatos melléknévi igenevéből (hajtó) lett a d zöngésülésével (mint hajtan ⇨ hajdan, fajt ⇨ fajd); a szóvégi ó ⇨ ú változásra példa: aszú, háború, sanyarú. A szó sok európai nyelvbe átszármazott, részben (főleg a Balkánon) ‘szabadharcos, felkelő’, illetve ‘betyár, rabló, útonálló’ jelentésben. Az idegen alakok általában a magyar szó többes, illetve tárgyragos alakján alapulnak: német Heiduck, francia heiduque, román haiduc, szerb hajduk, oszmán haydut.
Ez jó analógia lehet a nyelvünkben önállóan meglevő baj/ví/vaj gyökökre. Küzdelemre vonatkozó árnyalt értelmekre.
Bajlódik, Bánt
Ví, Vív, Viasdkodik, Viadal
Vajúdik
Hajdu analógiájára Vajta/Vajda
A bajda és a Viada egyszerűen magyartalan forma, amikor van mély hangrendű vajúdás - szavunk, sőt viadal is! Az "ia" összevonódhatott.
Viadal - Viada - Vajúdó = Vojevoda?
A mai nyelvben pedig leszűkült a vajúdás jelentése.
“Ha a PIE hangsor esetén CVC-CcV, majd ebből szláv: CCV-CV, miközben a magyar eleitől fogva CVC-CV, akkor azt mondhatjuk, nagy általánosságban a magyar változás nélkül magában hordozta a PIE hangképet, szemben azokkal, akik azt állítják, hogy tömegével vettük volna át a szláv szavakat. - Hogy aztán „egészen véletlenül” majdhogynem az eredeti PIE hangsorrá visszaalakítsuk...... (Nethem/Rédei-X02.) /
Nagy munka, de ildomos lesz elkészíteni egy U-FU-PIE-A (urali- finnugor-proto-indoeurópai-altaji) szóösszehasonlítást, kiélezve a magyarra, aholis elsőre kitűnhetnének a fentebb említettek. (Egy rövidke példa: a TESZ kalács1, kalács2 kalács3 problematikája: alapértelmük összefügg, de TESZ-beli levezetésük hibás, komplexitás mentes (szláv őseredetiként a *кoлo szót, majd a кoлoчъ szót jelöli, ősszlávként a „*kolačъ”-ot. Meglátásom szerint a „cs” képzés inkább magyar, lásd: gyutacs, dugacs, szivacs, tömecs stb. Tehát a kalács eredőbb értelműje a magas hangrendű „kelécs” a „kel” felemelkedik, megdagad, kidomborodik, igei értelméből. Aztán a „kalász” eredete, (ez is a „kelécs” pontosító jelentésváltozata „kelész” formában...) ami a TESZ szerint vagy délszláv vagy szlovák [!!], náluk jobbára „клаc”, szláv előzményeként a кoлъ (cölöp, karó értelmű) szót adja meg. Mint láthatjuk, a szláv – de nem mindenkor és nem mindegyik ! - a „saját” ősi szavaiból meg nem kutatott okból mássalhangzótorlódott szavakat csinál, hogy aztán majd a magyar nyelv ebből újra az eredetihez jóval közelebbi, vagy azzal azonos formát alkosson, meg sem említvén most azt, hogy a magyar gyökrendszer szerint e két (de jóval több jelentésű) szó is azonos ősértelemmel bírt, ezért egyező a gyökük.
Vonatkozóan még a KALLÓdik és a KALODA alapjelentése is összefüggő, ellentétben a TESZ állításaival – ugyanakkor „Kallantyú” > forgással, csavarással kapcsolatos szócsalád. Még a TESZ is megemlíti. A JÁR-KEL „kel” szava ugyanilyen értelemben, továbbá TÉR-ÜL---FOR-D-UL.....Majd egy másik tanulmányban fogok részletesebben kitérni a KAP, KAPA, KAPACS, KAPAR és társai finnugor eredetmagyarázatainak „ziláltságára”, a „karácsony” szláv átvételére, amikor ősszláv „*korčunъ” , „lépő, átlépő, fordulónap” a magyar „K#R” gyökrendszerbe minden további nélkül illeszkedik, szintúgy a „karám” erőltetett szlovák átvétele (Sumerben KAR-Á-AM = erős, bekerített terület, erős védelem). A szlávban nem magyarázható meg, a „kalács” miért maradt CVCV, a „karácsony”, „korcsuny” ősű miért lett „kracsuny” CCVCVC stb.. ) Ugyanígy a SZERDA esete. Ősszláv „*serda” > ószl. „srĕda” > „sreda” / „среда ”, amit átvesz a magyar, hogy újra „*szereda” > „szerda”-t csináljon belőle. (De hogy még a „SZER” (mint KÖZ és KÖZép !) ülés se kerüljön megemlítés szintjén sem elő, az meglehetős szemellenzősségről vall) Nincs olyan példa a világból, ami azt mutatná, hogy bármely nép is a hét napjainak megnevezését 3 különböző nyelvből szedné össze. E dolog abszurditása magáért beszél, beleillik a szláv jövevényesítő kényszerbe. (= Ha a szlávban létezik, onnan jött a magyarba.) (Maticsák Sándor: Vándorló napok - A hét napjainak elnevezése az európai nyelvekben , Debrecen, 2006.)”
Rokonok vele a török büjü-mek (nőni), a szanszkrit bah (crescit) pi, pjái (opimare, fecundum reddere), persa bajá vagy bejá (plenus; janua), hellen πιων, πιαινω, tót bivní, sínai pu (amplum, spatiosum).
Baj szóhoz hasonlóknak tekinthetők, a hellen βοη (pugna), szláv boj, voj, finn vaiva, szanszkrit bhajam (veszély).
Legközelebbi rokona azon vaj, melyből vajudik, vajlódik származott, továbbá a ví, víj, oly hasonlat lévén közöttök, mint a fi, faj, ki-ált, kaj-ált, hí! haj! között.
Ví
A ví gyöknek hangváltozattal megfelel baj szó is ,viadal’ jelentésben. Ugyanaz szolgál alapúl viaskodik, viadal s vita szóknak és származékaiknak is. Egyezik vele Jancsovics Szótárában a szláv bij-em ütöm, verem, honnan bij-ák ütő verő, bíi-am ütögetem veregetem; továbbá bit v. bitja ütés, verés, bitka ütközet stb
"воево́да, др.-русск., ст.-слав. воевода ἡγεμών (Супр.), болг. войво́да, сербохорв. во̏jвода, словен. vójvoda, чеш. vévoda, vejvoda, польск. wojewoda, полаб. våjvåda «князь». || От во́ин, во́йско и води́ть. Предположение Мейе (Et. 209 и сл.; RS 8, 296) о кальке д.-в.-н. herizogo «полководец, герцог» ненадежно, хотя последнее и считается калькой греч. στρατηγός, στρατελάτης; см. Э. Шредер и Мух у Беца, РВВ 67, 286 (с литер.).
"Nem is lehet megtalálni a vajda szót az óorosz nyelvben, hiszen a szó nem található meg az ószláv nyelvben. Maga a méltóságnév pedig ismeretlen az orosz történelemben, legalább is a korszakkal foglalkozómonográfiák, de az etimológiai szótár adatai sem említenek a vajdához hasonló méltóságot. A korai orosz méltóságnevek között azonban a vajda, vagy vojvoda nem szerepel..."
“A vajda szó etimológiájával, valamint améltóság eredetével kapcsolatban történészeink az elmúlt évtizedben nem folytattak kutatást, nem is jelent ezzel kapcsolatban átfogó, tudományos igényű publikáció. Új eredmények híján, máig elfogadott az a nézet, mely szerint a vajda méltóság a szláv vojvoda szóból ered, amely hadvezért jelent. A tudományos publikációk alapján végigkövethetjük, miért tartják tudósaink a vajdát szláv eredetűnek. 1862-ben Joseph Budenz egy recenziót írt Franz Miklosich tanulmányáról, aki a szláv és a magyar nyelvben meglévő közös szavakat sorolta fel. Ebben a listában szerepel a vajda, melyhez Budenz csak annyi magyarázatot fűzött, hogy a vajda az újszláv Vojvodinához hasonló.
Miklosich azonban Budenznél jóval árnyaltabban fogalmazott. Az eredeti cikkben ezt találjuk: „A vojevoda, a „boebod” a bizánciaknál a magyar vajdával összefüggésben áll a vojvoda előtt. Bartal I. 237. szerint herceg, vajvoda, vajda a prorex Oláhországban, és Moldvában és Erdélyben. Molnár szerint a román voevod, vojvod, vodi az albán vojvode a „boebod”-ból eredhet.” Bár maga Budenz csupán közreadta, nem elemezte a két nyelvben meglévő szavak eredetének körülményeit, de a későbbi nyelvészek már tudományos bizonyítéknak vélték a szóegyezést, és úgy hivatkoztak arra, mintha Budenz a vajda szó etimológiáját tisztázta volna.
Az 1870-es években kiadott Czuczor-Fogarasi szótár első kötete is elfogadta azt a nézetet, mely szerint a szó szláv eredetű, azonban hozzáfűzte, hogy a szó alapja a „boj” szógyök, amely harcot, háborút jelent. Ezt a két nyelvész a magyar baj szóval hozta összefüggésbe. A fenti könyvismertetőből így vált a nyelvészek számára tudományos eredmény, melyet a későbbiekben a magyar nyelvészek, köztük Melich János is, kritika nélkül átvettek, és meg sem próbáltak más megoldást keresni a szó valódi eredetére, hanem görcsösen ragaszkodtak ahhoz, hogy a vajda a szláv vojvoda szóból ered. Melich János néhány kis közleményben ugyan írt a vajdáról, de miután a szláv nyelvből nem tudta megmagyarázni a szó etimológiáját, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a magyarba kerülő szláv szó az ófelnémet heri-zogo szó tükörfordítása lehet. Melich később megjegyezte azt, hogy az ómagyar vojovoda alak részint vojvodává, részint vojavodává fejlődött. A nyelvész szerint a vojvoda „egyszerejtéssel” alakult át vajdává. A későbbi „A magyar szavak szláv nyelvben” c. könyvében már nem 33említi a vajdát.
Janits Iván történész a vajda szó eredetét vizsgálva szintén annak szláv eredetet emelte ki. A szerző a következőket írja róla: „A vajda szó szláv alapszava a voje-voda, s ebből fejlődött ki a magyaros alak, a vajda. Jelentése: hadvezér. Nagyobb probléma, hogy melyik szláv néptől vették át őseink, mert jelenleg ez a szó megvan minden szláv nyelvben és dialektusban, sőt az óegyházi szlávban is megtaláljuk”. A szerző azonban tételének igazolására a tudományban meg nemengedhető eszközt vett igénybe. Lábjegyzetben egy ószláv forrásra hivatkozik, azonban ha megnézzük a hivatkozást, azt tapasztalhatjuk, hogy az nem ószláv szöveg, hanem Bíborbanszületett Konstantin görög nyelvű műve. A szerző tehát tételeinek bizonyítására a tények durva elferdítésével akart érvényt szerezni, ráadásul nem tudta bebizonyítani a szó szláv eredetét, mivel nem talált arra alkalmas ószláv forrást.
Hóman Bálint Magyar történet c. művében elfogadta ezen álláspontokat, és a nyelvészeti véleményt a következőképpen foglalta össze: „A törzs élén a törzsfő, régi magyar nevén a hadnagy (szlávosan vojevoda, vajda) állt, aki vagy a többi nemzetséget leigázó, hatalmasabb nemzetség feje, vagy a nemzetségfők által maguk közül a szövetségkor megválasztott vezér”. .....A nyelvészeti eredményeket az 1970-es években a T örténeti Etimológiai Szótár összegezte, amely szintén kritika nélkül átvette a vajda szóról alkotott elképzeléseket, és a szó közvetlen forrásának esetlegesen egy óorosz alakot véltek, bár magát a feltételezett alakot nem jelölték meg. Nem is lehet megtalálni a vajda szót az óorosz nyelvben, hiszen a szó nem található meg az ószláv nyelvben. Maga a méltóságnév pedig ismeretlen az orosz történelemben, legalább is a korszakkal foglalkozómonográfiák, de az etimológiai szótár adatai sem említenek a vajdához hasonló méltóságot. A korai orosz méltóságnevek között azonban a vajda, vagy vojvoda nem szerepel, akkor leginkább az orosz bojár méltóság neve ismert, amely viszont nem tisztán orosz, hanem nagy valószínűséggel bolgár eredetű méltóságnév.....”. ‘
(OBRUSÁNSZKY, Borbála : Vajda és bojla , Mikes International, Hága, 2008. VIII.évf.4. Szám 54-62.old.)
