Érdeklődnék, hogy van-e valakinek személyes tapasztalata a Funcube dongle nevezetű sdr vevővel? A tapasztalatokat szívesen fogadnám az e-mail címemre, és ha netán lenne valakinek a fiókban porosodó darab, vevő lennék rá.
Legnagyobb meglepetésemre (még mindig digitális üzemben) a Budapest III. kerület, Vörösvári út kontra Budapest. XIV. kerület, Zugló-vasútállomás (töltés takarásában) távolság tisztán, szépen érthetően átrádiózható volt 2W teljesítménnyel, utcaszinten. Még mobil üzemben (a villamoson utazva) is. Analógban ez nem jött össze :(
Holnap már Győrben leszek, délután hívlak, vagy hívjál, ha kizöldültem! Láncfűrész szerda-csütörtök, mert pénteken már megint unokapásztor leszek, szombaton meg BME
Töredelmesen bocsánatot kell kérjek :) Kissé szétszórt voltam a beszámoló írásakor. A hegy tetejéről egy az antenna helyére szúrt gombostűvel is mennie kell! :)
Idő közben rájöttünk a baklövésre amit pl. a Pécs-Budapest kísérletben elrontottunk: volt közöttünk egy még magasabb hegy, a Zengő. Ezt nem vettük bele a kísérletbe. De azt hiszem Kékesre is el kellene látogatnom :)
Széchenyi-hegy és Kékestető között is simán összejön a QSO még extra terjedés nélkül is, akár gyári PMR rádióval vagy az Alincót abszolút QRP módon használva.
Igaz, nem a gyári gumirudival, hanem Nagoya 771-gyel. (a teleszkópos csoda)
5W-on, analóg üzemben nem volt képes átrádiózni a Gellért-hegy - Rákospalota távolságot
Hááááááááát...
Én egy Standard C-528-cal saját kis antennájával a kékesi TV-torony nyilvánosságnak megnyitott erkélyéről beszéltem a kőrishegyi átjátszón keresztül HA1TF Ágostonnal valamikor a kilencvenes évek elején (Ő szegény már az ionoszféra fölött figyeli a hullámokat).
A Gellért-hegyről 5 W-tal azért el kéne tudni érni a faluvéget. Én legalábbis úgy gondolom.
Ugyanazzal a rádióval a Győr melletti Lilahegyről Gyömrőt elértem a kis vacak gumirudijával.
Alighanaem azok a régi hullámok jobban terjedtek, vagy az ionoszféra romlott el az elmúlt években, ha ezek a dicsőséges rádiók jók...
Az lenne a nagy kérdésem, hogy miképpen lehet a Willem Eprom Programmer nevezetű csodakészülékkel 24C64-es soros eprom-ot programozni? Még a gyártó hivatalos oldalán is azt olvasom, hogy ez lehetséges (adapter panellel, ami van is), azonban az égetőnek a PC-s szoftverében ez az opció meg sem jelenik. Van 24C32, 24C65, 24128, 24256 stb. stb. Több programot is kipróbáltam, különféle verzókkal, de mindegyikben csak a 24C65 szerepel. A 24C65 viszont a hivatalos dokumentációkban nem jelenik meg a támogatott eszközök listáján...
Hogy is van ez???
Ha valakinek van valami tippje, kérem segítsen! Fontos lenne, egy FT817 sorsa múlik rajta :)
A kép szerinti motor van felszerelve.75V-os DC motor.Toroid trafóról kapja a váltót és egyenirányítva a motor.A motoron ki kellett hozni az álló és fogórészt az irány váltás miatt.
A motor tengelye 60mm hosszú és d=13mm.Ide soklépcsős ékszíjtárcsa elfér.
Alakul a megfejtés mert a tartozékokat (már amennyit megkaptam hozzá) a tokmány oldaláról kell felszerelni.A tokmányt pedig eddig nem tudtam levenni mert az egyik imbusz csavar bele van törve.Ezt kibányászva lecsavarható a tokmány és majd meglátjuk, hogy mit lehet összerakni a hiányos tartozékokból.
Valóban a moduláció ugyanaz. Tippjeim szerint a Yaesu digitális mobilrádió és a kézirádiók ára is 400-500 ezer Ft magasságában lesz. Vagy talán egy picit ezen ár alatt, de nem sokkal. Ti mit gondoltok erről? Nagyon ígéretesnek tűnik a videó fent a neten amit lehet róla látni, de én azért várnék vele minden téren. Lesz bőven gyerekbetegsége, ahogyan az FT-817-nek is volt (jött utána az ND), volt az FT-897-nek is (jött utána a D). Szerintem itt is lesznek bibik.
Nem szabad elfelejteni, hogy az APCO P25 rendszerű rádióknak Amerikában évtizedes múltja van és a kezdeti hibákat már javították. Ezek a készülékek tipikusan az USA-beli rendvédelmi szerveknek lettek kifejlesztve és nem a polgári céloknak szánták (arra ott a MotoTRBO). Amatőr felhasználásra nem túl barátságoksak a készülékek, tipikusan le van bennük korlátozva minden. Ezen felül jön még a készülékek nagyon magas vételára. Egy kézirádió átlagosan 350-450 dollárnál indul +vám + posta + ÁFA. Egy mobilrádió használtan 600 dollár felett indul, ide is hozzá lehet venni a járulékos költségeket. Negatívumként említendő, hogy az itteni Motorola dealer-ek (pl. Fercom) nem foglalkoznak ezzel a típussal, nem tudják flashelni, frissíteni, stb. stb. (ezt nekünk más forrásból kellett megoldani).
Gyakorlati tapasztalatból elmondható (VHF és UHF rádiókkal is kísérleteztünk, kézi- és mobil kivitelben is) hogy pl. egy digitális kézirádió 5W-on, analóg üzemben nem volt képes átrádiózni a Gellért-hegy - Rákospalota távolságot, addig ugyanezen rádió 2W-al digitális üzemben szép tiszta összeköttetést produkált. Ugyanez elmondható a mobilrádiókról is. A János-hegy - Misina-tető kísérletben 50W sem volt elegendő analóg üzemben, ellenben a digitális módhoz mindössze 25W kimenő is elegendő volt.
A kísérleteket 2009 óta csináljuk folyamatosan, ahogy időnk és pénzünk engedi. Mivel ez egy abszolút amatőr és hobbista kezdeményezés, így sajnos anyagiakból van a legkisebb, legkevesebb. És valljuk be: ezek a rádiók egy átlagos amatőr teljes havi fizetésébe kerülnek vagy még többe.
Próbálkozunk tovább, akit esetleg érdekel, keressen bátran akár itt, akár mailben!