Azok a zsidók, akik 1948 után Magyarországon maradtak, elementárisan vágytak a biztonságra, és ezt sokan a fasizmus kommunista interpretációjában vélték megtalálni. A trauma után szükségük volt ezekre a szűk, de biztonságosnak vélt keretekre, hogy életüket ismét értelmesnek lássák.
Ennek a harcos, majd teljesen eltorzult kommunista antifasizmusnak a letéteményese volt a Magvető igazgatója, a zsidó származású egykori munkaszolgálatos, illetve Theresienstadt-ba deportált Kardos György újságíró. Kardost, kérlelhetetlen antifasiszta elkötelezettsége a sztálini rendszer hívévé tette, az 1945 utáni Katonapolitikai Osztály, majd az ÁVH alezredese, 1956 után a HM határon túli katonai hírszerzésének ezredese lett, és korábbi megbízatásai után került a könyvkiadó élére. Itt hasznát vette polgári műveltségének, és számos értékes írást is segített eljuttatni az olvasókhoz. A mindenen, még saját magán is kívülálló Köves Gyuri története azonban nyilván elrettentette. Biztonságosnak hitt világát szétfeszítette a Sorstalanság egzisztencialista kételye, emberi világunk elementáris értelmetlenségének freskója.
Tegyük hozzá: csak ott, ahova sikeresen beengedtek iszlám tömegeket.
De a szép és jó Mo-on nem kell félnie a zsidóknak, ha a vallásukat gyakorolni akarják.
( Juncker apó, ha már egy kicsit magasabb volt az alkoholszint benne, gyakran kikelt Mo migránspolitikája ellen : amely megvédte a hazai zsidókat olyan atrocitásoktól, melyek ma már sajnos Franciaországban szinte mindennapos jelenségek.)
vagyis a vén alkesz azt is tetoválhatta volna a homlokára: "hüje vagyok"
Ő mégiscsak egyedül indult, a világ ellen, szerencsét próbálni, ő mégiscsak a semmiből csinálta meg magát, a szorgalma és a tudása tette kivételesen sikeressé, szóval röviden szólva, ő mégiscsak volt valaki. Önjogán is. Isten nyugosztalja.
A zsidó hollywoodi történetek kezdőmondata az ő esetében sem szól másképp: egy magyar zsidó fiatalember elindult az Újvilágba, mert a hazája éppen megint nem ért rá vele foglalkozni, elment, 200 ezer honfitársunkkal együtt a forradalom eltaposása után, kapott öt dollárt a Vöröskereszttől és csinált belőle sok milliárdot. Mert a kapitalizmus csúnya rendszer és sok szerencse kell hozzá, de kell hozzá szorgalom és ész és némi szituatív érzék is, tudni kell, mit, hogyan, mikor kell elkezdeni, lényegében ez a legfontosabb. Ebben volt Vajna András (Andy Vajna) verhetetlen már 12 éves korában, amikor a Joint segítségével itthagyta az újra eltaposott Magyarországot.
És mindig tudta, mikor hol kell lennie, mikor mit kell csinálnia, mit várnak tőle. Ismert minket, ismerte az embereket, mert érdekelték, ez volt a sikere titka, semmi egyéb. Aki reklamál Vajna András közönségfilmjeinek sikerét látva, ne nála, hanem a tükörnél reklamáljon. Nekünk készítette, mi szerettük és volt is mit szeretni sok darabon. Ismert minket, nagyon pontosan és illúziótlanul, átkozottan jó producer volt. És értett valamihez és az volt a szenvedélye. Ez nem kevés és róla tényleg elmondható.
Vajna András a rendszerváltás után hazatárt, igen, nyilván meglátta ebben a kis országban, amelyet kinőtt, a bizniszt is, de alighanem az a titokzatos dolog is motiválta, hogy 12 évesen valamit talán mégiscsak itt felejtett, ami a legnagyobb spílernek, a legkeményebb kapitalistának is csak egy van. Ahogy a kommunisták manipulatív, mégis szívbemarkoló giccse, a Honvágy sorai szóltak: ott, ahol él anyám, ott van az én hazám, ott lennék boldog csupán. Nem volt szép ezzel a fájdalmasan banális igazsággal zsarolni azokat, akik elmentek a szabad világba, de Vajna Andrást már 12 évesen sem lehetett zsarolni. Aztán valahogy mégis megérkezett, A miniszter félrelép pedig talán minden idők legnépszerűbb közönségfilmje lett. Értett hozzá.
És ha a politika körül sündörgött is, ha nem is utasította el a könnyű pénzt és hatalmat, ez mindig megkülönböztette őt más sündörgőktől, akikből mindig volt épp elég, most is, ezelőtt is. Az, hogy ő önjogán valaki volt és ez még utolsó feladatai idején is meglátszott azon, amit csinált.
Nem mindig, mindenért és mindenkinek volt könnyű kedvelnie Vajna Andrást, de kétségtelenül valaki volt és valaki maradt, önazonos volt. Amit kaptunk tőle, velünk marad és hálásak lehetünk érte. A többi kettőjük dolga már a Jóistennel.
A mi dolgunk a búcsú, a búcsú a közössége nevében is, egy fontos magyar zsidótól kell elköszönnünk, tulajdonképpen fájóan kevés, alig 74 év után:
Az izraeli belügyminiszter válaszából kiderült – a levelet a zsido.com fordította le magyarra –, hogy a politikus megdöbbenve fogadta a neológ (reform) magyar hitközség közleményét.
Sneider Tamás szerint még mindig jobb, ha valaki muszlim, mintha zsidó lenne.
“… Áttért muzulmán hitre, hát szíve joga, sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át.” – ezt a Jobbik elnöke mondta egy 2015-ben napvilágra került hangfelvételen. A Figyelő által bemutatott anyag újabb bizonyítékot szolgáltat a Jobbik elnökének antiszemitizmusára. Nincs új a nap alatt: itt az újabb egyértelmű jel arra, hogy a Gyurcsány Ferencék felé közeledő párt a szélsőjobboldali szcénából nőtt ki. A folyamatosan antiszemitizmust kiáltó balliberális pártok ennek ellenére továbbra is cinkosan hallgatnak, és kitartanak Sneider mellett – írja az Origo.
“Nem kívánok "Hasta la vista"-zni, hirtelen nagyon felnézni rá, vagy magasztalni az "elmúlt 9 éven kívül" bármit. Megtették már sokan. A világ szegényebb lett volna nélküle, én pedig tisztelem a teljesítményt, és tisztában vagyok azzal is, hogy a magyar filmgyártás az ő kormánybiztosi pozíciója alatt szárnyra kapott, és rég látott magasságokba emelkedett. Sosem próbáltam kicsinyíteni. Nem csak visszamenőleg igaz az állítás a világ és az ő viszonyáról, de a jövőre nézve is az, ebben biztos vagyok.
Szokatlan, de most kérnék. Ugyanúgy, ahogyan minden alkalommal, amikor rossz folyamatokat láttam elindulni a társadalomban (virtuális felkoncolások, végletes gyűlölet, kajánkodás más ember végzetes balszerencséjén...). Azt kérném, hogy egy embert, akit most az általunk egyébként nem szeretett felesége gyászol, mert a fia már évekkel ezelőtt öngyilkos lett egy gyógyíthatatlan betegség okán, halálában ne taposson meg senki. Akkor sem, ha úgy látja, a körülötte vagy az általa irányított túlkapásokat tapossa meg. Vagy az egész NER-t. Ne. Ha másért nem, akkor önmagunkért, a saját közösségeinkért ne tegyünk ilyet.
Sok mindent teremtett, amit szerethetünk. Nem kezdem el sorolni a saját kedvenceimet. Vannak. Bizonyára Nektek is.
