Ma még tegnap van, ma még itt vagy, holnap ma lesz, még el se mentél, harmadnap: mért ment el, ha itthagy, a negyedik nap eleven tél, az ötödik késekben ázik, a hatodik jég, de mintha égne, hetedik: hiányzik, hiányzik, hiányzik.
Isten teste fogva tart, erdők, völgyek nem engednek s ezer inda karja van, rámfonva a végtelennek - hiv a lélek - -? nem lehet - -! Külön nincsen test és lélek - - Isten féltékeny magára - - különülni mindig vétek.
Mindig-mindig győz a test, s örökéltü Isten teste, kialhat a gondolat, mint a fáradt fények este, ám a kar amely ölel, Isten karja, kedves karja, rövid álmunk, örök álmunk befogadja, betakarja.
Gyerek vagy még, a tagjaid mégis már szinte készen vakítanak a hajlatok derengő rendszerében, s akár egy bujkáló mosoly, ha csípőd nem, hát vállad elárul és magadra hagy. Tetőtől-talpig látlak.
Nézlek, és nem birom tovább, egyetlen moccanásra puhán megindul életem, mint omló homokbánya. Gyenge vagy még, hát menekűlj mielőtt utolérne! Előre biccen a fejed. Az első ütés érte.
Mohón tülekszenek feléd a leroskadó évek; mint kiéheztetett botok, a rengeteg megéled. Éjszakáim! az éjszakák didergő csőcseléke! testestül veti rád magát, egy falatka kenyérre.
Fiatal csuklód eltörik és bezúzzák a hátad; az üdvösségük keresik, mit nálam nem találtak. Az elveszített gyermeket, vakító ifjuságot! S kifosztva elhajítanak, mint talpig tépett zsákot.
Ez marad belőled nekem? Ájult közönnyel nézlek. Hová a váll, mely tündökölt, nyoma a tündöklésnek? Zavartan tesz-vesz a kezem az üres levegőben. Te volnál, kit megöltek és én lennék, ki megöltem?
Ezernyi álmos kis madárka Fészkén lel altató tanyát, Elrejti lombok lenge sátra; Jó éjszakát! Sóhajt a forrás, néha csobban, A sötét erdő bólogat - Virág, fű: szendereg nyugodtan, Szép álmokat! Egy hattyú ring a tó vizében, Nádas-homályba andalog; Ringassanak álomba szépen Kis angyalok! Tündérpompájú éji tájon Felkél az ezüst holdvilág; Összhang a föld, egy édes álom...
Megint nem kaptál tőlem semmit. Kénytelen vagy beérni a kétszer kettő tegnapi igazságaival. A mesék is messze mentek tőlünk: még láttam az utolsó hintót a kanyarban elfordulni, de gyors intésre sem volt kedvem.
Megint nem kaptam Tőled semmit. Kinevetted a mesék zötykölődő kocsiját. Lehangoló, hogy közben egy pillanatig sem voltál szomorú.
Mit kezdjünk hát egymással? Mit tegyünk, ha elvetélt álmok indulnak lezárt szobák felé? Mit kívánjak magamnak és mire készüljek fel az álmatlanság ideje alatt?
Cserényi Zsuzsanna - Meddig él a szeretet . Mondd, mennyit ér a szeretet Hány csatát bír ki még, Hová billen a mérlegnyelv? Mikor már minden út kiég? Mondd, meddig él a szeretet Sár, és törmelék alatt, Vajon kap még levegőt, Ha már legalul maradt? . Mondd, ki bír-e a szeretet Mázsányi súlyokat, ha Úgy ölelnek valakit, hogy Csak a szorítás marad? . Mondd, hová lesz a szeretet Harcban, háborúkban, Az éhezők között, sötét Földkunyhókban? . Mondd, mit takar a szeretet Rongyos ruhája alatt, Amikor már semmi más: Csak egy üres szó marad?
Ha a boldogságot kutatod, belül keresd, emlékezeted roppant nagy csarnokában. Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok. Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyet- len egy nem lehet a tied: a perc, amelyet elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már nem a miénk... Az emberek bebarangoiják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óce- án végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelej- tenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlé- keire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes.
“A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.” (Paulo Coelho)
