A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
"pedig már tényleg azt hittem, hogy mindenhez konyítasz egy kicsit, de látom a tér tágulásával problémáid vannak..."
Pedig már tényleg azt hittem, hogy az átlagemberek által megérthető dolgokat képes vagy te is felfogni, de látom, hogy egyszerűen nem éred fel ésszel a magyarázatokat.
A kvantumot, mint adagot, én a tér és az idő végességéhez kapcsolom, amennyiben egy potencia pont olyan, mint egy kvázi „szingularitás”, amely nem végtelen, hanem véges potenciával, dinamikus megnyilvánulási készséggel rendelkezik. Ez a véges potencia az az elsődleges létalap, ami öröktől van, és ami megnyilvánul a létezés téridő kvantumaként. Ugyanakkor a potencia pontok, az egyéni téridő kvantumok száma az, ami megszámlálhatatlanul „végtelenül”sok. Ezzel a végtelen sokaságával alkotja azt a lét és létezés között fluktuáló téridő struktúrát, amit „kvantumhabnak”, is neveznek. A kvantumhab diszkrét eleme, „egy buboréka” a végtelen téridőnek. Így kerül közvetlen kapcsolatba a véges, a végtelennel. Számomra nehéz elfogadni azt, hogy a végtelen nagy potenciaerő, vagy a végtelen nagy energiasűrűség, egy darab kiterjedés nélküli pontban, a szingularitásban /statikus állapotban/ legyen. Azt már jobban el tudom képzelni, hogy végtelen sok véges potencia, a statikus és dinamikus állapot fluktuációjával, eredményezi a tér és az idő együttes megnyilvánulását. Amíg egy téridő kvantum energiája, a saját létezésére fordítódik, a végtelenül sok létező kvantumnak, végtelen nagy, de nem egy pontba koncentrált energiája van, hanem egy homogén, alapgerjesztésű, sík geometriájú végtelen struktúrában, /a de Sitter téridőben/ oszlik el. Ha az anyagmentes téridő, valamilyen oknál fogva elvesztené a homogenitását, egy lokális energiasűrűség lépne fel, akkor ott görbület is keletkezne a struktúra geometriájában. Tételezzük fel, hogy ez az ismeretlen ok hozta létre az anyagot oly módon, hogy /a Higgs mechanizmus/ felhasználta az anyagmentes téridőnek inhomogén, elgörbült halmazában található összes energiáját. Azzal, hogy létre jött a véges mennyiségű anyag, egy minőségi változás és szimmetriasérülés jött létre a globális téridőben, mert megszületett benne az anyagi univerzum. :)
akkor most megint megkérdem, hogy hová tegyem a hipergömb elleni érvelésed, ha annyit sem értesz, hogy a tér is az Ősrobbanással született, de nem végtelennek, hanem pillanatról-pillanatra tágul.
Abban a modellben, amelyben az Ősrobbanás kezdőpillanata egy kiterjedés nélküli szinguláris pont, abban nincsen olyan, hogy "időben előtte".
Ha viszont a modellbe belevesszük a kvantumbizonytalanságot, és az univerzum történetét Planck-idősen kezdjük (mivelhogy ez előtt meghatározatlan állapotban volt, mint Schrödinger macskája), akkor viszont eleve végtelen térfogatúként kezdett létezni.
Nem tudom, mi van ma, de az elküldött hozzászólásaim nem jelennek meg addig, míg egy következő hozzászólás is be nem érkezik. Ezért küldtem el még egyszer.
"ha gyorsulva tágul, akkor hogy fog mégis lassulni?"
Az Univerzum történetében több különbözőképp gyorsuló illetve lassuló tágulási korszak váltotta egymást, attól függően, hogy éppen milyen gravitációsan taszító (Higgs skalrámező, sötét energia), vagy gravitációsan vonzó anyag (tömeges anyag, tömeg nélküli sugárzás) dominálta.
'És akkor most oldalra fordítod a képzeletbeli fejedet és azt veszed észre, hogy a gumilepedő a ráfestett pontok hálózatával a végtelen távolba nyúlik!'
"ha gyorsulva tágul, akkor hogy fog mégis lassulni?"
Az Univerzum történetében több különbözőképp gyorsuló és lassuló korszak váltotta egymást, attól függően, hogy gravitációsan taszító (Higgs skalármező, sötét energia), vagy gravitációsan vonzó anyag (tömeges anyag, tömeg nélküli sugárzás) dominálta-e.
'a belátható véges térrészen kívül ott van a tér többi része'
"hol ha egyszer a tér tágul?"
Elképesztő, hogy mennyire nem vagy képes ezt felfogni!
Akkor még egy újabb magyarázat: képzelj el egy 1m×1m-es gumilepedőt! Megvan? Na most képzelj rá a lepedőre tízcentis távolságban ráfestett pöttyökből egy rácshálózatot! Megvan?
Ha most a gumilepedő négy széléhez odaképzelsz négy izzadságcseppes dagadó izmú tűzoltólegényt kisgatyában (hogy a csajoknak is legyen egy kis késztetés az elképzeléshez), akik elkezdik húzni kifelé a gumilepedőt, akkor mi történik a rá festett pöttyökkel?
Úgy van! Távolodnak egymástól. Ami induláskor tízcentis rácshossz volt, az már tizenkétcentis, húszcentis, harminccentis és így tovább.
Most koncentrálj csak a felfestett pöttyök táguló hálózatára! Képzeletbeli szemeid perifériájáról eltűnnek a tűzoltók (bocs lányok!), eltűnik a gumilepedő széle, és csak azt látod a látóteredben, hogy egy 2D felületen egymástól távolodnak a rácshálózatba felfestett pontok. És akkor most oldalra fordítod a képzeletbeli fejedet és azt veszed észre, hogy a gumilepedő a ráfestett pontok hálózatával a végtelen távolba nyúlik!
Változott bármit a rácspontok egymástól való távolodásának a folyamata attól, hogy nem 1m×1m-es véges gumilepedő nyúlik a négy irányba, hanem egy végtelenszer végtelen négyzetméteres? Nem változott. A pöttyök az idő előrehaladtával feszt távolodnak egymástól úgy a látóteredben először vizsgált 1m×1m-es tartományban, mint ahogy a végtelen gumilepedő bármely szabadon választott részén.
A pöttyök egymástól való távolodását nevezik konyhanyelven a "tér tágulásának".
'a belátható véges térrészen kívül ott van a tér többi része'
hol ha egyszer a tér tágul?
'A gyorsuló tágulás idején a korábban belül lévő tartományok folyamatosan kikerülnek a horizonton kívülre, majd a lassuló időszakokban folyamatosan térnek vissza belülre.'
ha gyorsulva tágul, akkor hogy fog mégis lassulni?
Persze, a belátható véges térrészen kívül ott van a tér többi része, ami lehet akár végtelen is. De a véges rész nem ebbe a végtelen részbe tágul bele. Alighanem tágulnak a belátható részen kívüli tartományok is, de valószínűleg másként, mint a belül lévők. Ráadásul időközben változik az is, mi van ezen a kozmológiai horizonton belül, és mi kívül. A gyorsuló tágulás idején a korábban belül lévő tartományok folyamatosan kikerülnek a horizonton kívülre, majd a lassuló időszakokban folyamatosan térnek vissza belülre. Ez pedig alapvetően befolyásolta a ma észlehető jelenségeket is, például a CMB homogenitását.
