BHTCS: Vajon mi lesz a három meglepetéscsúcs az év egyik legizgalmasabb túráján? Itt egy-két tipp! Ahol nem tudtam a csúcs nevét pontosan, ott a magassága szerepel.
Köszi. A felső állomásnál meddig mondjuk, ahol kezdődik a kerítés? Vagy megkerülve az egész épületig?
Most egyelőre 13:1x lett odáig (lépcső aljától), jócskán besavasodva, hát futni elég meredek volt. Szóval reméltem valami 10 perc alatti motivációt :) Stravan ennél két perccel jobbat láttam valakitől, de rajtam kívül csak három idő van, szóval nem tudom hova tenni az elméleti maximumot egyelőre.
Ja igen: a Kemping bejáratától, a libegő felső állomásáig.
Persze igazán úgy szép, ha az ember a kilátóig fut fel (a lépcsőn nem az aszfalton), ha már van egy ekkora felfutási lehetőség érdemes kihasználni (de az ehhez tartozó időre nem emlékszem)
Isziniken valóban túranadrágban voltam, de 14:36 alatt beértem. Majdnem végig egyedül futottam. Nagyon jó lesz, ha jövőre kapunk futó ellátást. Nem kell folyadékot cipelni.
ISZINIK100. Mivel ez volt a téma az utóbbi hozzászólásokban, ill. a topikéletben tartása végett egy élménybeszámoló...
Pont Balazito hívta fel rá a figyelmemet. (Ő persze nem jött). De én szerettem volna egy hosszút, akár 100-ast idén tolni. T100-t feladtam sérülés miatt, Piros85 családi program miatt maradt el. A Kinizsit már magam mögött tudhattam, kíváncsi voltam a visszafele verzióra is. A web oldalon elég sok mindent megtudtam, talán a legfontosabbat, hogy a pontok 8 km/órára nyitnak, így nem kizárt egy 12.5 órás futás is. Az is fontos infó volt, hogy víz kevés van a túrán, féltávnál Mogyorósbányán lehet igazán feltankolni. Teljesítménytúrás frissítés engem nem zavar, végül is azokon nevelkedtem. Azért pakoltam bőségesen, másfél l Iso, vagy 8 energiaszelet, 3 szendvics stb. 2/3-át haza is hoztam. Reggel a 6.20-as vonattal lazán el lehetett érni a rajtot, 7 körül már Szárligeten voltam. A vonat tömve volt, 99% spori. Nagy ötlet volt, hogy a vonaton lehetett nevezni, nekem 2500,-, elő nevezve 2000. Meglepett a sokadalom, biztos, hogy dupla annyian lehettek, mint tavaly, legalább 300-an. Sokan futócuccban, de ez nem jelent semmit, mert teljesítménytúrázók is szoktak így öltözni. Börcsök Andrison kívül nem láttam ismerős arcot. (ő meg túranadrágban tolta...) 7.30kor tömegrajt, kellemes idő, néha még a nap is kisütött. Érdekes ez a túra, mert Kinizsivel ellentétben itt az eleje futható jól, viszont utolsó 40 km a kemény, Gete, Pilis, Kevély, magyar viszonylatban kemény emelkedők.
Hamar az elején találtam magam a mezőnynek, aztán összeverődtünk Molnár Petivel. Pár perc múlva esett le, hogy ki is ő... Egyszer vagy 8 éve egy Rákóczi 110 t.túrán beszélgettünk, de még gyalogos korszakomban. Idén meg lett neki a 10000 km, lefutotta a Duna teljes hosszát, Fekete-tengertől a forrásig....Összébb is húztam magam az évi 2000 km-emmel.. Eddig minden rendezésen indult, lazán hozta a 12 óra körüli időket. Megbeszéltük, hogy próbálok vele menni, amíg tudok. Kiderült, hogy ő is mindig egyedül edz, mint én, így jól esett a társaság. Néhol nagy sár, avarszőnyeg, észrevétlen felértünk Somlyóvárra, igaz a hivatalos nyitás előtt 8 perccel, de persze lett pecsét. Lefelé a Kéken nagyon lehetett döngetni, csak a Tarján-Tatabánya úton kevertünk el. Felhívtam Fridmant (talán kazánt szerelt éppen) ő útba igazított. Vértestolnai műúthoz egy fél órával hamarabb értünk, mint a nyitás, hát mázli volt, akkor szálltak ki az autóból a pontőrök. Meg volt a 25 km/613m 2.5 óra alatt. Innen azért már nehezebben tudtam Petivel menni, de azért látótávolságon belül volt. Bányahegyre megint 20 perccel hamarabb értünk, de itt is volt már pontőr, sőt víz (pohárnyi) és csoki is. A kéken több helyütt erdőírtás volt, a gallyakon bukdácsolva nem nagyon lehetett tolni. Itt azért többször belegyalogoltam, Peti meg szépen kifutott mindent. Aztán valahogy mindig utolértem, mert ő közben kéktúra pecséteket is gyűjtött. Szépek ezek az új pecsétek, jó dolog, hogy végre ezen a téren is van haladás.
Pusztamaróttól relatív emlékeztem az útvonalra. Annak idején amikor Fridi duplázott, innen futottam ezt a szakaszt vele, de május végén, és éjszaka. Megint összeverődtünk Petivel, innen szinte végig együtt mentünk. Ő lazázott, én néha hörögtem.... Gurultak a kilik, aztán a Bajót-Bajna műúton frissítőpont – egy amerikai hot-dog árus! Óriási ötlet, és bár nem futóbarát kaja, azért ettünk egy jót. Fél óra szenvedés, gyaloglás, de akkor ott nagyon jó volt.
Mogyorósbánya (48,1km/1242m) 5.17 alatt lett meg. Itt nyomtunk egy kólát, én kávét, a zsíroskenyért otthagytuk. A Kőhegyre meredek emelkedőt erősen gyalogoltuk. Fentről gyönyörű kilátás, Duna,Esztergom,Pilis - a Gete kissé megszeppentett Tokodi pincéknél most senki, csend, pincék zárva. A kék itt néhol nehezen követhető, a Gete előtt egy szántóföldet keresztez, de a rendezők jól látható pontokat raknak ki, láthatósági mellényeket, szinte nappal is világítanak, éjjel pedig biztos pontok. Toljuk, minél többet akarunk világosban nyomni. Azért november végén hamar sötétedik...Gete mászása erről az oldalról sokkal keményebb, jócskán lemaradok – de ezt már P. sem futja meg. Fent orkán erejű szél, nehezen raknak tüzet a pontőrök. Eddig minden ponton csodálkoznak, hogy már ott vagyunk. Lefelé döngetünk, jól futható. Emlékszem, amikor Fridivel és Ernővel futottunk itt, találkoztunk egy k...élő borzpárral, akik abszolút nem zavartatva, minket semmibe véve folytatták az aktust – ilyet is ritkán látni az aszfalton...
Dorog 61,9 km, 1885 m. Már rendesen fáradok. Tolunk egy kólát, aztán tovább. 14.50, még jó lenne a Pilisre felmászni világosban. Valami holtpont jön nálam, pedig ez a dimbi-dombi, homokos ösvény jól futható lenne Kesztölcig. Néha bele kell gyalogolnom. A faluban gyorsan átmegyünk. A vizet (M.bányán töltöttem tele) majd megittam, néha egy müzlit, vagy csokit eszem. Pilis-nyereg nehezen lesz meg. Itt sötétedik ránk, halogatjuk a lámpakapcsolást. Most nem beszélgetünk, nekem eljött a „ mi a f...t keresek én itt?” gondolat. Egyszer csak kezdem magam rosszul érezni, vércukor leesik, megállok 3-4 csokit tolok be. Peti esik egy hatalmasat, pont a „rossz” kezére, de nincs nagy gond. A szerpentinen lefelé azon szórakozunk, hogy t.túrás és futó ismerőseink közül ki hol, melyik kanyart szokta levágni itt. Kinizsin már népmozgalom. Nem esik jól a köves terep Saucony Xodusom keménynek tűnik. Nem akar jönni a Szántói-nyereg, lámpám is (Myo XP) gyengének tűnik. Aztán egyszer csak leérünk a Kánaánba. (81.1km/2573m, 10.10 m.idő) Amilyen frissítő pontot összerakott Sistergő, hihetetlen. Fedett hely sátorponyvával, lámpa, sörpadok, és olyan habzsi-dőzsi.... nekünk is jól esik, de aki 16-18 óra gyaloglás után ér ide, annak maga a Mennyország... Neki állunk zabálni, itt úszik el a 13 órán belüli szintidő. 20 percig esszük a mindenfajta zsíros, kőrözöttes stb . Kenyereket, gyümölcsöt. És meleg teát iszunk. Nem akaródzik továbbmenni, legutolsó HÉV úgyis meg lesz. Végül a hideg indít el. Hányinger határon, remegve kelünk útra. Persze az eső is most kezd el esni, eddig kegyes volt velünk. Hosszú-hegy sose akar véget érni, már eléggé szenvedek, lassulok. Eső eláll, és megpillantjuk a Kevélyt. Még ezt kell megmászni, aztán már lefele! Fejlámpa tűnik fel mögöttünk, utolér minket egy spori (Bódi István?), így hárman toljuk a Kevélyt. Lefelé nekem már szenvedés. Csúszkálok a köveken, fáj a lábam, de már látom a célt. Sok túrázó jön szembe, a Kevélyen van t.túra. Műút után borzalmas sár, Petiék elhúznak, de nem érdekel. Aszfalton döngetek, pár perccel utánuk érek be.13.07, eddigi legjobb 100asom, bár nem volt sok. (egy T100...).Tök jól vagyok. Cél a Sarok presszó, kitűző, oklevél, gratuláció. Iszok 2 sört, beszélgetek a rendezőkkel a futóverzióról. Szerintem tök jó ötlet. A jelenlegi cél talán sok futónak nem lenne megfelelő, nincs zuhany pl. A pontok nyitásán tényleg nem kellene sokat variálni. Volt olyan pontőr, aki azt mondta, eddig mindig esett a hó a túrán, respekt nekik. Maga a pálya meg jól futható, szép a táj. Nekem mindig jobban tetszettek az olyan túrák, ahol A-ból mész B-be, mint Bérc vagy Tortúra.
Jövőre is mindent megteszek, hogy ott legyek! Köszönöm a szervezést!
régen írtunk ilyen visszatekintőket.. (gondolom most a kamubook megírja már a futók helyett ezt is..)
mivel most ráérek, íme egy.
2013 vegyes év volt, voltak benne jó pillanatok (bükki hard, mátrabérc, mátrabérc váltó), de 7 év teljes sérülésmentesség után idén engem is elért a sántulás.
a mátrabérc után gyakorlatilag végigkísért valami fájdalom. először a t100 előtt 10 nap teljes kihagyás egy lábközépcsont fájdalom kiújulása miatt, utána pedig kezdődtek a térdszalagok körüli gondok. annecy lefújva, még szerencse. kicsit jobb lett a láb, de a zugspitz előtt és után újra előjön még jobban. a verseny és a t100 is lelkileg jól sikerülnek, de nagy árat fizetek érte. júliusban eiger. totál KO, ennyire még nem készültem el versenyen, 50-nél ki is szálltunk. estem-keltem folyamatosan, mint valami totál kezdő, tele görcsökkel, stb. eiger után még nagyobb gödör, már az edzések sem mennek. végül egy rosszul sikerült raxi kiruccanás után úgy döntök, hogy a TDS-t is kihagyom. ilyen mellényem (is :)) van már, a teljesítés önmagában nem izgat, fájó szívvel, de a teljes pihenés mellett voksolok.
pár hét teljes leállás, innentől javul a helyzet, áttérek aszfaltra, egy őszi maratonra készülök. még bejátszik egy nehezen eső, de jóérzésű dupla élmény. az én évszakom az ősz és a tél, visszatér az erő és a kedv, végül az évet egy nagyon pozitív tortúrával zárom a kedvenc hazai hegységemben.
végül 4000 killát sikerült összekalapálnom, 80%-át terepen. bringa elég kevés lett, de legalább idén senki nem ütött el. J úszás még gyatrább, de idén a triatlon sajnos teljesen kimaradt.
a jövő év még alakul, de az agyonhájpolt nagy versenyekből kicsit kiszerettem. ezért az utmb nevezést kihagyom (habár egy gyenge pillanatomban még fordulhat a kocka :).
Majd ha kezd kristályosodni a terepfutó verzió, akkor kicsit csöpögtessél infót, hogy mire készüljünk. Leginkább a várható frissítő pontok érdekelnének. Persze van még idő, csak ha majd lesz konkrétum, akkor szerintem sokan olvasnánk ezekről előzetesen. (Facebookon nem vagyok fenn, így azok az infók számomra irrelevánsak). Feltételezem, hogy honlapodon majd megjelennek az adatok.
Jó készülést a Kinizsire és utána meg jó szervezést az Iszinikre!:-)
Tokodnal nekem a kinizsin a privat depozas miatt jobb a falun keresztul menö ut, de ha hivatalos frissito allomast szeretnek, azt egyszerubb Tokodra csinalni, mint a Hegyesköre :)
A masik szempont meg a nyomkovetes. Egyszerubb azt mondani, hogy Kesztolcig K jelzes, aztan Z, aztan K es aztan Piros. 3 db jelzesvaltas 100 kilometeren szerintem okes, es nem kell telefujni festekpöttyel az egesz Gerecset.
Dorogon at a varoson, de nem a Keken vegig, hanem a mostani Kinizsi utvonalon. Persze a futoknak ez nem sokat mond, mert az utobbi evekben az encian megtette a magaet...
Szoval a Molnar kocsmaban van az ellenorzopont, es utana vegig a Maria utcan, at a sorompon, es onnan megint Kek.
Tokodnál olyan sokat nem oszt vagy szoroz a K versus K+. Viszont - feltételezem - Dorognál nem a töltés mellett kell menni, hanem a 2005 (2006-ig?) érvényes Dorog központján átvezető jelzésen?! (Itt azért elég nagy a különbség.)
Úgy látom, ezúttal már nem fogom tudni megúszni a rajtolást...:-)
Nekem csak jó, ha lesz terepfutó verzió. Már idén is terveztem az Isziniket (az elmúlt pár évben is), de idén közbejött a Naszály trail (korábban meg az alapozás előtti novemberi 2-3 hetes pihenések zavartak be). De jövőre akkor kizárólagosan erre fogok gyúrni, felvettem a naptáramba.:-)
A nyitási pontokat csak érzésből saccoltam, ezek szerint nem annyira vészes a differencia. (Bár ezt a pontőrök máshogy érezhetik... Azért minden elismerésem, hogy november végén bevállalnak egy ilyen feladatot!)
A 10 órás teljesítési lehetőség jó, egy-két extra gyors futót leszámítva lefedi a potenciális célközönséget. Azért minden elismerésem, hogy ennyire állhatatosan szervezed, szervezitek ezt az eseményt.
Nincs akkora kapacitás, hogy esetleg a hosszan nyitva tartó pontokon menet közben egyszer pontőr-váltás legyen? Akár teljesen új személyzet vagy már bezárt pontról kis pihenés után kocsival átjön az erősítés...
A Mátra 115-ön pl. én zárom az almási pontot, aztán átviszem a maradék kaját-piát Szorospatakra, ami ott sem kell, azt beviszem a célba. Ha kellene, akkor viszont tudnék maradni Almáson.
lehet hogy 2014-ben csak par futo lesz. Kesöbb lehet hogy több. Ha a Piros 85 terepfuto tavjat megnezem, nem csak par indulot latok. Szerintem az öszi szezon jo zarorendezvenye lehet az Iszinik trail.
Jelenleg a pontok 8 km/h -ra nyitottak. A leghosszabb nyitvatartasu pont a Kevely-nyereg 91 kilometernel. (19:00 - 06:30)
Ha 11 km/h-ra nyitnak a pontok, akkor a legnagyobb plusz terheles a Kevely nyeregben jelentkezik, 3 ora 10 perccel hamarabb kell nyitnia a pontnak. Tehat az 5-6-7 ora meg a Kevely eseteben sem igaz.
Amugy a Kevely nyergi pont mar kinyit 18:00-kor a 15-ös resztav miatt, tehat a 3 ora 10 perc mar csak 2 ora 10 perc.
De pl. Banyahegy 11:15-kor nyitott iden. 11 km/h -val szamolva 10:15-kor kell nyitnia, tehat azert nem egy brutalis növelese a nyitvatartasnak.
Es ott van a lehetöseg, hogy nem kell minden futo-pontnak gyalogos-pontnak lennie, tehat rövid nyitvatartasu pont(ok) is lehetnek.
A pontok nyitasi sebessege nem fix meg, szuk 10 oras teljesitest szeretnenk mindenkeppen lehetove tenni.
Ha Nemeth Csabi is jön, akkor at kell gondolni :)
Utvonal:
Kicsit el fog terni a mostani Isziniktöl, par kilometerrel hosszabb lesz, mert marad a K jelzesen a Gerecseben. Cserebe viszont 3pontos UTMB gyüjtes lehet belöle.
Kurrens esemenyek:
Dobogokoi terepfutas/Naszaly trail -re gondolsz. Egyik sem szazas tav illetve hasonlo kaliberü azt hiszem. Isziniken meg terv szerint csak a 100-as tavon lesz terepfuto verzio.Spero azt mondta egy 50es nem jo semmire. Edzesnek hosszu, versenynek rovid.
Remelem eleg reszletes voltam. Ha van meg kerdes irj nyugodtan.
Néztem a jövő évi teljesítmény túra előzetest. Néhány érdekesség, illetve egy-egy kérdés medvegyuhoz és asciimohoz (ha esetleg olvassák a forumot)
1. Augusztus elején megint megrendezik a Schneeberg-Rax marathont, elég minimál rendezés, de az útvonal nagyon jó, közel is van és akik esetleg a hónap végén egy komolyabbat is mennek, azoknak ez lehet egy utolsó komolyabb alpesi edzéslehetőség.
2. Mátra 115-nél a maximális indulói létszám 200 fő. Ez csak a hosszúra vonatkozik vagy a rövid távval együtt?
3. November közepén lesz ISZINIK 001 terepfutó verzió is. Erről lehetne bővebbet is tudni? (Pontok nyitási sebessége, illetve örök dilemmám, hogy pár futóért - bár idén állítólag sok futó is indult annak ellenére, hogy két kurrens esemény is volt aznap - érdemes a pontöröket 5-6-7 órával tovább kint tartani a szabadban november végén, amikor azért lehet cudar idő is?)
Meglepően sok viz fogyott el. én kb 2-3 litterre számítottam (a többi tartaléknak szántam) 1-2 korty maradta végére. Viszont a kaja nagy részét (kivéva a szendvicseket) hazahoztam. Jó volt a vulkánra:) (ahonan szintén hazahoztam)