Dühöngő. ha haragszol az indapassra, és elmondanád valahol. Ugyanitt azért figyelünk is rátok és segítünk ha problémátok van!
NEM vesznek el azok a nickek amik július 1ig nem lesznek bekötve az Indapass alá!!
Csak nem fognak tudni belépni, éppen ezért hozzászólást sem tudnak írni.
külön indaizét fog kreálni hozzá, vagyis ugyanott lesz, mint eddig, csak sokkal bonyolultabban
Hacsak az IP cím alapján nem egyesítik valamennyi profilját. Márpedig pontosan ezt fogják tenni, ennek hiányában ugyanis nem tudnák perelni a felhasználót, ha például lekapcsolja a reklámokat az oldalon, a saját számítógépén.
Nagyon ráérek, kicsit visszalapoztam itt a T. szerkben. Szerintem tanulságos volna mindenkinek visszaolvasgatnia magát úgy 2004 június-július környékén. Ti többen már réges rég itt sem vagytok! :DDD
off: Meglátásom szerint ennek az egésznek egyetlen értelme volt és azt be is váltotta:
Sikerült egységbe forrasztani a zindex jobbos és balos fórumozóit. Ilyen egyetértés a nagy rendszerváltás óta nem jött létre az antagonisztikus felek között. Nem lehetne ezt kiindulópontnak tekinteni más vonatkozásban is...?
Mert elsődleges problémám még mindíg: " ellenőrizhetjük mit csinálsz, és perelhetünk ha nekünk nem tetszik" hozáállás. Ez van ugyanis leírva a felhasználási feltételekben.
Jelzem, hogy a bejelentkezéskor még mindíg kipróbálom, van átállok helyett, ami félrevezető.
"figyeljük a használati arányt" És ugye minuszoljátok belőle a "kényszerindázottakat"??? Én pl. azért léptem be, mert főtt ételeztem, hogy ha már ennyi melót beleöl vki egy ilyen új rendcerbe, akkor legalább van benne vmi alapértelmezett beállítás, ahol megmondhatom, hogy "Igen, TÉNYLEG csak fórumozni akarok, bzmg!!". Hát csalódtam....
Azt meg melyik idióta találta ki, hogy ha vmiér' belépek a vipmélbe weben, és kilépek belőle, akkor rúgjon ki a fórumból is???? Mi a p@csér' akar mindenki helyettem gondolkozni??? Most mondom: NEM KELL, én is tudok!!! :-( Nem érdekel, hogy mások mit baromkodnak össze a neten, nekem nincs különösebb titkolnivalóm. De ha vki több nikket használ, akkor -gondolom- nem véletlenül teszi, és úgyis külön indaizét fog kreálni hozzá, vagyis ugyanott lesz, mint eddig, csak sokkal bonyolultabban.... Sz'al a cucc értelmessége erősen a negatív tartományba' látcik lenni. De ha vkinek mégis tetcik, lelke rajta. Én viszont kérek egy "FULL FAPAD" gombot, aztán majd én belépek meg kilépek, meg úgy/azzal automatizálom, ahogy nekem jó.
Ps: a szerkesztőnél is változott megint vmi, eddig, ha oda-vissza lépkedtem, megmaradt a tartalom, most meg elfelejti jól. F@kk.... Eddig minden módosítással sikerült rajta rontani.
1. Látják-e majd a moderátorok az egy indához tartozó nickeket.
(gyk eddig is voltak olyan emberek, akiket IRL kilétük alapján minden nicken automatikusan tiltottak, tehát ez egy "hasznos" dolog, ugye.)
2. Mi lesz a törölt nickekkel, ottragadnak-e az indás júzernél?
3. Ki lehet-e venni indás júzer alól egy nicket más identitybe, ha Dr. Szabó Kolompér képviselő úr meggondolja magát, és mégsem akarja a szakmai blogja mellé rendelni a kiskuki nickjét, amivel a fél herém hiányzik topikba ír? Ugyanez a kérdés azok számára, akiket a minap ármánnyal belecsaltatok a fosba. Abban teljesen biztos vagyok, hogy technikailag semmibe nem kerülne a dolog, ugyebár...
4. KIK és mikor férhetnek hozzá ahhoz az infóhoz, hogy milyen identityk vannak egy inda alatt? Mert ez nemcsak a törvény számára lehet érdekes, hanem bárkinek.
vagyis milyen (nem aláírt meg kifüggesztett papírokról van szó) konkrét, technikai megoldások lesznek arra, hogy ezek az összekötött adatokt ténylegesen is csak statisztikai célra legyenek elérhetőek, és ne arra verje a faxát vmi kis 100. adminisztrátor/programozódroid/voyeur, hogy melyik cikkeket olvassa xy. Az adatkezelés módja és időtartama legyen világosan megfogalmazva olvasható és ellenőrizhető.
A statisztika pont elég a reklámozóknak. Aztán elő lehet rántani, hogy mit fogadtak el a szerencsétlen beregeltek a megjelenítésről. Ezzel a reklámozó meg van győzve. Mire kiderül, hogy csökken a látogatottság, és fikanickek regeltek be 3 hsz-ra, addigra a nyomorult ügyfél már itthagyott egy raklapnyi pénzt. Ez egy nagyon lassú haldoklás felé vezet, de addig is hozza a pénzt.
- Privacy: Az első benyomás fontosságát alulbecsültétek. A jogi duma egyvalamit takar. A technika jelenlegi állásából adódó lehetséges fejlesztési irányok egy másik vonulat. Egy terméknek van életciklusa. A ti dolgotok, hogy a cuccot most hova pozicionáljátok:-) Azt látható, hogy most nem az 1999-es logó csere és az ahhoz kapcsolható dolgok történnek.
A fejlesztő, vagy a feladatot specifikáló nem gondolta végig a problémákat. Nekem úgy tűnik, nem aktív fórumozó. Ugyanis: lépjen be egy tetszőleges, nem indával betekert nicken és egy másik böngésző ablakban lépjen be egy ettől független vipmail-es címre. A két adatot összehozzátok a képernyő tetején, ami ugye finoman szólva is két független adatbázis összekapcsolása az adott esetben:-) Ettől nem vagyunk hepik.
Ha tényleg fontos lenne a user privacy, akkor már régesrég Tudnánk SSL csatornán keresztül is fórumozni. Nem plain textben rohangásznának az adatok, belépési nevek, jelszavak. Ez a ti forgalmatokat növelné (hotspot pl.)
Cookie kezelés. Céges környezetben van egy adott policy. Nem hágható meg. Jobb helyeken a browser beállítások finomhangolásától kiesik a rendszergazda haja és a maradék is megőszül, mire a különböző céges alkalmazások inkompatibilitásai közé bereszeli az egészet használhatóra.
Kereső. Háát:-) Ha az ember valamit akar, akkor vagy Google, vagy www.forumkereso.hu Próbáljátok ki, hasonlítsátok össze. Ha valaki el akar dugni valamit a fórumban, akkor valljuk be, hogy azt lehet. Nem írom ide a tippeket:-) Szóval, ez nem egy igazán használható kereső.
Nem is ez a gondom, mert van vipmailem. Csupán megpróbáltam logikát keresni abban, hogy miért jó az nekik, ha én csinálok egy postafiókot náluk, amit aztán a büdös életben nem fogok használni? Vagy azzal akarnak majd a konkurencia előtt eldicsekedni, hogy mekkora májerek, mert Xmillió felhasználójuk van? Mert egy tök üres kihasználatlan mélbox másra nem jó, mint statisztikának.
akkor már ketten vagytok, GG-vel, látom is, ahogy kézenfogva, indás pólóban a lemenő nap felé elsétáltok egy szivárvány alatt... csak a paradicsom helyett majd a paradicsomdobálók jönnek, párszázezren ;)
@GG: azért mert a te életviteledben vmi kényelmes, esetleg másnál másképp működik (pl email beírás, munkahelyi net, sok utazás, más böngésző, hadd ne soroljam, majd a pokolban egy lötyögő üstben úgyis az lesz a sorsod, hogy emailcímeket kell begépelned pda-ba stylussal), szóval ez az érv egyetlen dologról szól: NEKTEK JÓ ÉS MAGASRÓL LESZARJÁTOK, HOGY MÁS MIT GONDOL.
Nekem van egy nagyon naív kérdésem. Ha van olyan nickem, ami nem vipméles címen van regelve, akkor azt hogyan tudom majd használni, ha esetleg kötelező lesz indázni? Mert ugye egy gmailnek, vagy hotmailnek nem sok köze van az indapasshoz. Vagy én vagyok ma reggel nagyon értetlen?
Csak az a kérdés, hogy hol egy normálisnak mondható fórum. Korábban nem foglaslkoztam a többiivel, mert itt volt nekünk az Index. Most, hogy gyakorlatilag mexűnt, és Inda lett belőle, keresnünk kell másik fórumot.
Ezt egyszer már végig lehetett csinálni az Internetto szétverésekor. Úgy látszik, ezek az emberek imádják lepadlózni magukat.
Én most töröltem valamenyni indexes/vipmailes levélcímemet. Már hosszú ideje szinte használhatatlanul szar ez a levelezőrendszer, csak lusta voltam eddig törölni. Most, hogy itthagyom -- itt kell hagynom -- az Indexet, viszont értelmetlen volt tovább fenntartani az itteni fiókjaimat.
Maxthon böngészőt használok, és kutyakeményen legyasziltam minden indás szart a képernyőmről. Így viszont nem lehet regisztrálni az Indexre (próbálgattam), és a levelezőrendszert se tudom elérni -- ami azt jelenti, hogy valami kurva nagy sumákság megy a háttérben az ActiveX cuccokkal...
Új , vadonatúj nick létrehozását miért már csak az Indapass regisztrációnál lehet? Ha valaki úgy akar regisztrálni hogy ezt kihagyná és a hagyományos nickes-forumost szeretné igénybevenni az már nem is tud újonan regisztrálni...? !?
Innentől egészségedre, használd. Senki nem mondta, hogy ne legyen ilyen, és hogy ne használd. Az egész topik arról szól, hogy szeretné a nép eldönteni, akarja-e használni, és aki nem akarja, az dönthessen így.