"Érted haragszom én, nem ellened" - írta József Attila. ***********Ez a topik elsősorban a konstruktív kritikákat várja, érvekkel együtt, azoktól, akik annak drukkolnak, hogy a Fidesz-KDNP sikeresen végezze feladatát, mindannyiunk és az egész magyarság javára.
A CÖF már elindult a belvárosba gyújtogatni és kukákat borogatni. Állítólag a Nemzeti HírTV-n fogják beolvasni a petíciójukat. Ha ez nem sikerül, akkor azt is felgyújtják. Mindegy, valami mindenképpen történik.
Nem elég , hogy szabadlábon vannak még , de a hatóságok is oly annyira a helyzet magaslatán vannak , hogy a brókercég tulajdonosa ill vezetője naponta változik ... bezzeg a szoci politikusokat a semmiért rángatta ki a TEK hajnalban az ágyukból ... :
"Tarsoly azután döntött így, hogy megírtuk, a Quaestor csak tíz nappal később jelentett öncsődöt, mint azt korábban közölték, a köztes időben pedig alaposan átalakították a cégek tulajdonosi szerkezetét: vezérigazgatónak megtettek egy Orgován Béla nevű, tápiósági férfit. Orgován a falubeliek elmondása szerint egy börtönviselt volt közmunkás, akinek középiskolai végzettsége nincs, de egy ideje azzal dicsekedett, hogy munkát és autót kapott a fővárosban. Hétfőn állítólag Orgovánt a rendőrség is kereste. Tarsoly az MTI-nek most azt mondta, ő eredetileg nem tudott arról, hogy Orgován lett a vezér, a férfit a reorganizációs tanácsadó ajánlotta."
A sok megvédés már kontra produktív . A sajtó teregeti a szennyesüket ezerrel , az emberek meg kapkodják a fejüket , hogy ezek miért vannak még szabadlábon ...
Ma újabb fordulatot vett a Quaestor-botrány, amikor kiderült, hogy egy eddig üzleti tevékenységgel nem foglalkozó úriember lett a Quaestor vezetője, míg Tarsoly Csaba egyes hírek szerint költözni készül. Az elvileg két hete öncsődöt jelentő Quaestor pedig valójában csak múlt[...] Bővebben!Tovább »
Orosz alvilági kapcsolatokat talált a titkosszolgálat Kiss Szilárdnál, aki prostituáltaknak nagy tételben szerezhetett be vízumokat. Fazekas Sándor tudta, hogy megbukott az átvilágításon, mégis ragaszkodott hozzá. Később Kiss élettársának irányítása alá került a moszkvai vízumközpont is, amit az orosz titkosszolgálat is kihasználhatott. Tovább »
Azok a mamikák akik hisznek is szombat délután-este mennek misére , hogy vasárnap a családdal lehessenek . A vasárnapi misére járók inkább társasági életet élni mennek , nem hitéletet ... ;-P
Azok a hajdanán konstruktív mámikák, akik a vasárnapjaik egy részét rendszeresen azzal töltik, hogy templomban üldögélnek, ahelyett, hogy konstruktívan a családjukkal lennének, el is hiszik az ilyen ilkonstruktív hazugságokat. Még itt a fórumon is találsz rá példát, holott azt hinné az ember, akinek internete van, az talán felvilágosultabb.
Képtelenek felfogni , hogy az internet korában 24 órán belül bárki kinyomozhatja , ha hazudnak , és egy perc múlva már ezzel el is áraszthatja a netet .
Ezért fontos a nyilvánosság , a közérdekű adatok netes megléte . A félhülye , saját zsebre dolgozó törvénybenyújtogatók előbb utóbb elsompolyognak a balfenéken , mert a választók hamar kiszórják őket és a pártjukat a parlamentből . Érdemes megnézni Rétváryt az egyenes beszédben . Az egyetlen érve , hogy az osztrákoknál is van vasárnapi zárva tartás és riposzttal , miszerint ez marhára nem érdekli az itt élő embereke , nem tud mit kezdeni , csak zavartan ismételgeti önmagát ...
A vasárnapi boltbezárást úgy vezették be, hogy még hatástanulmány sem készült róla. Erről a Portfolio számolt be először, legalább is a Nemzetgazdasági Minisztériumtól azt a választ kaptuk a kérdésünkre, hogy nem rendelkeznek hatástanulmánnyal, mivel nem a tárca készítette elő az intézkedést. Mint kiderült, önálló képviselői indítványként nyújtották be a vasárnapi boltzárról szóló tervezetet a KDNP parlamenti képviselői.
Erre két reakció érkezett, Rétvári Bence kereszténydemokrata politikustól és az NGM egyik államtitkárától. A javaslat egyik kezdeményezője az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy a tárca valóban nem készített hatástanulmányt a 2014-es előterjesztéshez, hanem az eddigi számokat összegezték és ebből vontak le következtetéseket. Glattfelder Béla államtitkár pedig megismételte az NGM korábbi válaszát.
Ha nagyon szigorúan tekintjük a Jogalkotási törvény előírását, akkor minden törvényjavaslat-tevőnek kötelező lenne készítenie előzetes hatásvizsgálatot, legyen egyéni képviselő vagy épp miniszter. Így értelmezésünk szerint a KDNP képviselőinek is hasonlóképp kellett volna tenniük, amikor előálltak a vasárnapi boltbezárásról szóló törvényjavaslatukkal.
Ezt követően a nol.hu úgy értesült: a 2014-ben benyújtott KDNP-s szabad vasárnaphoz nem készítettek hatásvizsgálatot, azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium még 2011-ben végzett hatástanulmányt.
Mindezek után az NGM panaszos hangvételű közleményben hosszasan taglalta, hogy a médiában megjelent értesülés hiteltelen, nem tudnak semmilyen hatástanulmányról.
Mindesetre furcsa, ahogy a nemzeti kormányunk össze-vissza hazudozik.
Az Audinál minden vasárnap dolgoznak. Hogy is van ez Maaria ? Ott nem számítanak a családok, hogy nem lett megtiltva ? Ráadásul az nem is érint tömegesen vásárlókat. Tehát nem azért, hogy a CBA-s tolvajok (500 üzlet nyitva lesz) mostantól verseny nélkül, monopolhelyzetben tudják vasárnap eladni a sok lejárt szavatosságú, átcsomagolt és méregdrága terméket, ebből azután a Baldauf László nevezetű CBA-s főtolvaj vehessen majd még néhány luxusautót.
Látom, te benne vagy a témában, a leltározásról sem feledkeztél el. A nagyobb élelmiszerboltok hányszor leltároznak egy évben, és mikor, te biztos tudod. :)
Ráadásul a templomok viszont továbbra is nyitva maradhatnak vasárnap, még a 200 m2 feletti alapterületűek is.
Nem csak a papokat szakítják így el a családjuktól, de a látogatók, akik zömmel nagy- vagy dédmamák, sem tölthetik felhőtlenül szeretteikkel a vasárnapot.
Mindazonáltal ahol lehetséges, ott miért ne lehetne mérlegelni, hogy esetleg vasárnap a dolgozók a családjukkal tölthessék legalább azt az egy napot?"
ja.
nyitva nem lehet az akármilyen bolt a dolgozok valahány %-ával vasárnap, de a teljes dolgozói létszámmal viszont szabad leltározni...hogyan is van ez a fideszes családvédelemmel?
Hírértékű bejelentést tett a Havas pályán műsorában Havas Henrik. Azt állítja, ő már 1990-ben javasolta vasárnapi zárva tartást. Havas akkoriban a KDNP-politikus Keresztes Sándornak adott tanácsokat, és az egynemű párok házasodásának tiltása mellett a napjainkban sok bosszúságot okozó vasárnapi boltbezárást javasolta olyan témáként, mellyel médiafelülethez juthat az egyébként jelentéktelen kereszténydemokrata párt.
Vannak kevésbé ismert áldozatai is a fideszes földmutyinak
Néhány napja jelent meg az Indexen a hír, miszerint Rezes Gábor, az egyik károsult gazda arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy "40 000 anyajuh (az országos anyajuhlétszám 5 százaléka) és mintegy 4000-5000 szarvasmarha halhat éhen a Hortobágyi Nemzeti Park legelőpályázatainak elmutyizása miatt", ugyanis az NFA által lefolytatott pályáztatás végeredményének köszönhetően a nagy állatlétszámmal rendelkező, legelőre alapozott állattartást végző gazdák nem nyertek legelőterületet. "Ennek következtében anyajuhok és a szarvasmarhák ezrei maradtak legelőterület nélkül a 2015-ös áprilisi kihajtás idejére. A téli takarmány minden gazdának fogytán, így áprilistól a fenti állatlétszámnak nincs takarmányozási lehetőség, ilyen nagyságrendű élőállatot vágásra nem lehet leadni, ami komoly állatelhulláshoz vezet, írta a gazda."
Az Index az ügyben megkereste Földművelésügyi Minisztériumot, ahol meglehetősen cinikus választ kaptak: "Ahol föld van, ott vita is van. - ezzel a bölcsességgel magyarázza a tárca sajtóirodája a kialakult helyzetet. Az igazság fonalát így bontogatja tovább a minisztériumi válasz: minden pályázati rendszerben vannak nyertesek és vesztesek, nem nyerhet minden igénylő, hiszen a magyar termőterületek mintegy tíz százalékát birtokolja az állam. Nem juthat mindenki területhez."
"A leghíresebb áldozat hazánk egyik legfontosabb ökológiai mintagazdasága, aKishantosi Vidékfejlesztési Központ, amelynek területén magyar, német és amerikai szakemberek megalapozó munkája alapján folytatott 1992 óta vegyszermentes, biogazdálkodást a nonprofit gazdaság úgy, hogy a megtermelt hasznot egy népfőiskola fenntartására fordították.
A kishantosiak által művelt földeket egy évvel a haszonbérleti szerződés lejárta előtt hirdette meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). A biogazdaság 452 hektáros területét tíz részre osztották, tehát a kishantosiaknak is tíz külön pályázatot kellett beadnia, hogy az eddig használatában lévő területeket továbbra is megtarthassák. És - ahogy ezt az álmoskönyvekből ki is lehetett előre olvasni - a kishantosiak ezeken a pályázatokon sorra vesztettek is.
A Greenpeaceszerintaz NFA több szabálytalanságot követett el a pályáztatással: az érintett földterületek a biogazdálkodás miatt jelentős értéknövekedéssel bíró ingatlanok, amelyek az EU agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatási rendszerében szerepelnek. Az NFA döntése miatt elveszett az ötéves pályázati időszaki AKG utolsó évére szóló támogatása, amely meghaladja a 21 millió forintot. A támogatás szabályainak értelmében ugyanis a program első és utolsó évében nem lehet változtatni a kedvezményezett személyén. Így azzal, hogy az utolsó évre a biogazdaság nem kapta meg az ideiglenes földhasználat lehetőségét, az uniós támogatás elveszett. Az ügyben a Greenpeace Magyarország Egyesület feljelentést is tett hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.
Azóta a nyertes földbérlők már tönkre is tették a bio minősítéssel rendelkező területet."
Orbán és a Fidesz saját, hithű és áldozatkész elitjének felépítése és megerősítése közben számos bűnt követett el a nemzet ellen. Ezen bűnök egyike a földmutyiként elhíresült dúlás, amely során a rendszerváltás után húsz évre bérbe adott állami földek újabb[...] Bővebben!Tovább »