Allitólag azért jött létre a verseny, hogy levigye az árakat. Ezek szerint nem sikerkült, mer utólag ugyanannyit kell fizetni a MÁV-osoknak is, mint a többi szerencsétlen mazsolának. Hol van itt a verseny? Hol vannak a liberálisok, hogy helyre állítsák a piac árletörő szerepét?
"Szerintetek a Netrisk árgarancia arra is vonatkozik, ha most kitalálják, h fizessek plusz 10 ropi tagdíjat?"
Nem, az csak arra vonatkozik, hogy kötéskor helyesen számolják ki a díjat.
Tessék már végre megérteni, hogy ha valaki EGYESÜLETET választ, akkor abban simán benne van az útólagos befizetés, még ha ahhoz az is kell, hogy a közgyűlés alapszabályt módosítson. Senkinek sem szorítottak pisztolyt a fejéhez, hogy ezt válassza, sőt, önként és dalolva ment az alacsony díj miatt. Ja hogy ilyen is lehet? Igen.
Kicsivel több alázatot, kedves mávos ügyfelek. Éveken keresztül irreálisan alacsony díjat fizettetek, és nem azért, mert a többi biztosító meg a szervizek túlszámláztak, hanem mert a MÁV trükközött a kárkifizetésekkel és nem tartott fenn megfelelő kárrendezői és informatikai infrastruktúrát. A pótbefizetés összege nevetségesen kevés ahhoz képest, amennyivel kevesebbért megkaptátok a biztosítást, mint mások - a különbséget a károsultjaitok nyelték le például a késedelmes kárrendezés miatti kamatveszteségben, vagy mert egyszerűen feladták a veszekedést. Viselkedjetek rendes veszélyközösségként és fizessétek be szépen a pótdíjat. Nem szeretnék én fizetni helyettetek az adómból.
Szerintetek a Netrisk árgarancia arra is vonatkozik, ha most kitalálják, h fizessek plusz 10 ropi tagdíjat?
" Mit jelent a Netrisk.hu árgarancia?
Garanciát vállalunk arra, hogy a Netrisk.hu Kft. által közölt díjak helyesek, azaz megegyeznek a biztosítók által meghirdetett tarifákból kiszámolható díjakkal.
Részletes tájékoztató a Netrisk - ÁRGARANCIA feltételeiről
Amennyiben a Netrisk.hu Kft. által üzemeltett Portálon megkötött egyedi szerződés díja eltér a biztosító által kötvényesített, végleges díjtól, társaságunk megfizeti a többletköltséget, Amennyiben az általunk megkötött egyedi szerződés díjánál kedvezőbb ajánlatot tud bemutatni Ügyfelünk, vállaljuk, hogy a bemutatott ajánlat és az általunk megkötött szerződés közötti díjkülönbözetet megfizetjük. "
A fogyasztóvédelmet ebben az esetben a pszáf látja el (így a Fogyasztóvédelem kiesik), de ugyanúgy mint a sima fogyasztóvédelem, nem nagyon foglalkozik egyedi esetekkel, fut egy kört, (továbbítja a leveledet a biztosítónak akinek válaszolnia kell neki és neked, de az 99%-ban az lesz amit most) aztán a végén visszaír hogy polgári peresen rendezheted. Csak a feltételek ellenőrzésével biztosítja a működést.
A MABISZ az a Magyar Biztosítók Szövetsége, semmi közük a dologhoz, a biztosítók érdekképviselete.
"3. hogy a többi biztosító megpróbálja csődbevinni a MÁV biztosítót a felpumpált márkaszervizes számlákkal"
Túl sok Juszt műsort nézel. :)) A MÁV már jó ideje nem fizeti ki azt amit a többi biztosító számláz neki, a szervizek meg már szóba sem állnak velük, szóval ebben nem mehettek tönkre. :)
"Évek óta ezzel van tele minden média, hogy csak év végén lehet váltani, és a szerződésben is megtalálható, ahol az aláírásoddal igazoltad, hogy elolvastad a feltételeket, az egyesület szabályzatát, ésatöbbit.... :)"
Elolvastam mindent, három dolog nem volt benne: 1. hogy a befizetett pénzemet elsikkaszthatja a cég vezetése, majd rajtam követelik a pótlást 2. hogy hiába fizetek biztosítást, pórul járhatok 3. hogy a többi biztosító megpróbálja csődbevinni a MÁV biztosítót a felpumpált márkaszervizes számlákkal
Még március végén volt egy balesetem, a másik fél (aki sajna MÁV-os) a helyszínen elismerte a felelősségét, aláírtuk 2 tanuval stb., aztán most kiküldte levélben a Máv biztosító, hogy nem fizeti a kárt erre meg arra hivatkozva...
Mit gondoltok mit tudok lépni ezzel kapcsolatban? Egyáltalán hová lehet menni fellebbezni? Nagyon esélytelen vállalkozásnak érzem a dolgot, de csak meg kellene próbálnom, mert ez így nem járja...
Én azér' megvizsgálnám azt a kérdést, ha feltétlen muszáj évközben váltani, akkó' nem megfelelő trükk-e, ha a zember ideiglenesen kivonnya a forgalomból a járművét, majd pár nap múlva ismét forgalomba helyezi, és ebből a zalkalomból biztosítót vált.
"Csak évfordulóval (november 1 - december 1) vagy a MÁV megszűnésekor lehet biztosítót váltani Magyarországon!"
Jóreggelt. :) Évek óta ezzel van tele minden média, hogy csak év végén lehet váltani, és a szerződésben is megtalálható, ahol az aláírásoddal igazoltad, hogy elolvastad a feltételeket, az egyesület szabályzatát, ésatöbbit.... :)
Felhívtam a biztositas.hu-t (ők a bróker, akivel kötöttem).
Megerősítettek abban, hogy törvény szerint NINCSEN LEHETŐSÉG arra, hogy jelenleg bárki új biztosítót keressen magának. Azaz a TÖRVÉNY KÖTELEZ, hogy maradjon a MÁV-nál, aki MÁV-os. Év közben lehetetlen váltani!!!
Csak évfordulóval (november 1 - december 1) vagy a MÁV megszűnésekor lehet biztosítót váltani Magyarországon!
pert1: Én azért válaszottam a MÁV biztosítót, mert: 1. Ez volt a második legolcsóbb 2. Azt hittem, hogy mögötte áll a MÁV, így biztosan mindenkit kifizetnek, ha kell 3. Így évente "csak" 64 ezer Forintot fizetek az autóra, a többi biztosítónál (kivéve KÖBE) legalább +20-30 ezer Forint lenne 4. Amely 12 éves és jelenlegi értéke kb. 4-500 ezer Forint 5. Kötelezős balesetem nem volt az elmúlt 10 évben, de egy családtagnak 3-4 éve volt
Most akkor kövezzetek meg, de még a +10 ezer Forinttal is nyerek 10-20 ezer Forintot évente.
amikor én kötöttem a NETRISK-en külön figyelmeztettek, hogy "Vigyázat, nem biztosító, hanem egyesület!!!" Akkor hát ezért... Ahogy én ezt az országot ismerem, tuti, hogy a közösből kifizetik a deficitet, nehogy a Mávosok hőbörögjenek. Na ki fogad velem?
Tízezer forintot kell fizetniük a MÁV Biztosító ügyfeleinek Index - 2008. 06. 04., 08:34
Póttagdíjat szedhetnek a MÁV Biztosító ügyfeleitõl, legalábbis a PSZÁF javaslata szerint. A pénteki közgyûlésen szavaznak a kérdésrõl – értesült a Népszabadság.
Fejenként tízezer forintot kell fizetniük a MÁV Biztosító ügyfeleinek, ha a pénteki közgyûlés elfogadja a PSZÁF javaslatát – értesült [1] a Népszabadság. A lap szerint ugyanakkor a Tatán megrendezett közgyûlésen megjelenõ ügyfelek valószínûleg leszavazzák a javaslatot. Ez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy szétesik a biztosító.
A PSZÁF április 7-tõl felfüggesztette a MÁV Általános Biztosító Egyesület mûködését, ettõl a naptól kezdve a társaság nem fogadhatott be új kötelezõbiztosítási szerzõdéseket. A felügyelet biztosokat is kirendelt az egyesülethez, hogy biztosítsák a normál ügymenetet. Akkor még arró volt szó, hogy az ügyfeleknél nem változik a biztosítási díj év végéig és az esetleges kárrendezés alatt sem érheti kár az ügyfeleket.
Az egyesület eladja felelõsségbiztosítási állományát, június 30-ig ki kell választani azt a társaságot, mely átveszi a portfoliót.