Az igazi, valóban használt kulacsok a parthusoknál is feltehetően fából és bőrből készültek (akár csikóbőrből), mert azokat könnyebb volt hordozni. Ezek azonban elporladtak, és csak kisebb, votív megfelelőik maradtak az utókorra.
Kulacs: Ólommázas cserépedény. Igen változatos formájú borosedény. Egyik változata lapos, korong alakú: tulajdonképpen két tál összeragasztása révén nyert forma. Lapja lehet lapos, domborodó vagy homorú. Keskeny oldala lapított, fülekkel ellátott, amelyekbe szíjat lehet fűzni. Szája kicsi, kerek, gyakran kupakkal ellátott. Hasonló formát ismerünk a mo.-i avar ásatási anyagból. Másik ismert változata a pereckulacs, amely körré formált tömlő. Oldalt szintén füllel ellátott. A közepén rozettával áttört kulacs a pereckulacs egy változata. A hordókulacs 3–10 kicsi, összeragasztott hordócskából áll, amelyeket csövekkel illesztenek egymásra és egymás mellé oly módon, hogy az építmény körvonalaiban háromszöget alkot. Ennek is van szája, lába és akasztója. Mindegyik formát egyedileg készítették, általában megrendelésre, és gyakran évszámmal, névvel látta el mestere. Első fennmaradt emlékei a 18–19. sz. fordulójáról valók (pl. Nagyszalonta, 1790; Hódmezővásárhely, 1813; Ják, 1824). – Irod. Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965).
... a „háromkirályok”-ról, akik a betlehemi csillagot követve felkeresték a kisded Jézust ... parthus ruhákba vannak öltözve: lepel helyett nadrágot viselnek, fejfedőjük hegyes süveg.
Friedrich Heinrich Schlössing: Handelsgeographie – Kultur- und Industriegeschichte; August Brettinger, Stuttgart, 1887 (Handbibliothek der gesamten Handelswissenschaften 3. köt.)
Fekete Zsigmond1 két forrást2,3 is említ, melyek szerint "Alexandria arab feldúlását követően a távol-keleti és indiai áruk a dunán át az avarok közvetítésével jutottak Itáliába és Franciaországba."
1Feket Zsigmond: Magyarország vizei multjának és vízépítkezésének története a magyarok beköltözéséig, tekintettel a művelődéstörténeti viszonyokra. Bp., 1882. Weiszmann könyvny. 137. o.
2Der Gang des Welth. ete. v. W. Kiesselbach Stuttgard, 1860. 37, 39. o. és Schloessing 37,39. o.
3 Schloessing: Handelsgeogr. Cultur- u. Industrie-Gesch. Berlin, 357. o.
Tudna esetleg valaki segíteni a témához kapcsolódó forrásokkal? Előre is köszönöm.
A mellékelt térkép jobb alsó sarkánál, Gandhara területén egy érdekes folyónévvel is találkozunk. Érdekes a számunkra azért, mert ugyanígy hívja Zemarkhosz követ beszámolója alapján Menander Prótéktór az egyik kaukázusi folyót, valószínűleg a Kubánt, ahol a szászánidák a bizánciakra várva mintegy "lesben álltak". Azóta tisztázódott, hogy a rovásírásos feliratairól ismertté vált khumarai erősségről lehet szó. Felvetettük azt is, hogy az 557-ben a Kaukázus túlfelén, az alánok között megállapodó varkhonitáknak köze lehet az itteni perzsa haműveletekhez.
Nos, az igazság az, hogy a Kabul folyónak a másik neve szintén a Kófén(Κωφην) volt, s így a Badacsony, Balkán stb. toponimákhoz hasonlóan egy újabb európai földrajzi nevet származtathatunk erről a vidékről
The source of the river Kabul is in the western Hindu Kush mountains, not far from the city of Kabul. From here, it flows to the east until it discharges into the Indus, near Attock. It is therefore the natural road to India, and several cities have flourished from trade along the river (e.g., Peucelaotis and modern Peshawar).
The valley of the Cophen was known as Gandara and paid tribute to the Achaemenid king in Persepolis.
Kand szogd nyelven is erődöt, illetve várost jelentett (Adrian Room: Placenames of the World – Origins and Meanings of the Names for 6,600 Countries, Cities, Territories, Natural Features and Historic Sites; McFarland, London, 2006, 330. o.)
Milyen érdekes, hogy amíg Taskent és Marakanda (Szamarkand) esetében el tudják fogadni, hogy ugyanannak az óperzsa eredetű lexémának többféle változata (kanda és kent) előfordulhat egymástól nem nagy földrajzi távolságra, addig a régi szerzők által is több forrásból összeszedegetett parthus, szabír, ugor stb. népnevekkel kapcsolatban a gyakorlat az, hogy ezeket különböző etnikumok neveként tartják nyilván...
"...Parthüénéhez tartozik ... a tapüroszokig terjedő terület ... A tapüroszok állítólag a derbixek és a hürkánok között laknak. A tapüroszokról azt beszélik, hogy az a szokás náluk, hogy a feleségeiket, ha már két vagy három gyermeket kaptak tőlük, átengedik más férfiaknak, mint ahogy ősi római szokás szerint, Cato is átengedte Marciát Hortensiusnak, amikor az kérte ... A hatalmon levő hellének szatrapeiákra osztották [Baktriát], de ezek közül Aszpiónoszt és Tapüriát a parthüaioszok elvették Eukratidésztől."
Mint azt már korábban láttuk, egymástól függetlenül több neves kutató (Hančar, Patkanov stb.) a tabar, tabal, tubal stb. népneveket a szabír rontott változatának tartja. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy nem szabírok voltak-e ezek a Parthiával szomszédos és a parthusok által az anyaterületeikhez csatolt baktriai területek lakói. A szabarol nép később részt vett a Kusán Birodalom létrehozásában.
Az 5151. hsz.-ban írtuk: Tapuriát (= Tabarisztán, Tapuresztán) csak 1596 óta hívják Mâzandarânnak. Az ókorban ez a terület Verkâna vagy görögösen Hürkánia királyságának része volt. (A perzsa névalak előfordul Dareiosz híres behisztuni sziklafeliratán.) Ekkoriban még a Kaszpi-tavat is Hürkán-tengernek mondták.
A hangváltozáshoz vö.: Csács > Csacskand, Csaskand > Taskent (óperzsa kanda = város, vö. pl. Marakanda)
Sztrabón a szűkebben értelmezett Parthiáról, ennek szomszédairól és Parthusország területi gyarapodásáról:
„Parthüaia nem nagy; mind a perzsa, mind azután a hosszú ideig tartó makedón uralom alatt a hürkánokkal közösen adóztak. Kicsinysége mellett erdős, hegyes és szegény, éppen ezért a királyok gyors menetben vonulnak át rajta seregükkel, minthogy ez a vidék még rövid időre sem tud elég táplálékot adni. Most azonban megnagyobbodott, mert Kómiszéné és Khóréné is Parthüénéhez tartozik majdnem egészen a Kaszpi-kapuig, Rhagaiig, valamint a tapüroszokig terjedő terület, amely azelőtt Médiához tartozott. Apameia és Hérakleia városa Rhagai közelében fekszik. A Kaszpi-kaputól Rhagaiig a távolság Apollodórosz szerint 500 sztadion, Hekatompüloszig azonban, a parthüaioszok királyi székhelyéig 1260 stadion. Rhagai állítólag a földrengésektől kapta a nevét, amelyek következtében, mint Poszeidóniosz mondja, sok város és 2000falu ment tönkre. A tapüroszok állítólag a derbixek és a hürkánok között laknak. A tapüroszokról azt beszélik, hogy az a szokás náluk, hogy a feleségeiket, ha már két vagy három gyermeket kaptak tőlük, átengedik más férfiaknak, mint ahogy ősi római szokás szerint, Cato is átengedte Marciát Hortensiusnak, amikor az kérte.”1
„Ennek a vidéknek a legjobb része Aria és Margiané, egyrészt mert hegyek veszik körül, másrészt mert lakóhelyeik a síkságokon vannak. A hegyeken sátorlakó népek tanyáznak, a síkságokat folyók szelik át; azokat részint az Ariosszal, részint a Margosszal öntözik. Aria határos Baktrianéval azon a részen, amely a Baktrianén keresztülhúzódó hegység alatt fekszik. Hyrkaniától kb. 6000 sztadionnyi távolságra van. Vele együtt adózik Drangiané is egészen Karmaniáig, amely nagyobbrészt a hegység déli oldalán fekszik, de vannak olyan részei is, amelyek Aria mellett a hegyek északi oldalain vannak. Nincs messze Arakhószia sem, amely szintén a hegység déli oldalán fekszik, s egészen az Indus folyóig terjed, s ez is Ariané egyik része. Aria hosszúsága mintegy 2ooo sztadion, a síkság szélessége pedig 300stadion. Városai: Artakaéna, Alexandreia és Akhaia, amelyeket alapítóikról neveztek el. Kitűnő bora van ennek a földnek; három emberöltőig is tartható szurkozatlan edényben.
Hasonló természetű Margiané is, de a síkságot pusztaságok veszik körül. Antiokhosz Szótér is csodálta ennek termékenységét, 1500stadionnyi kerületű fallal vette körül, s megalapította Antiokheia városát. Ez a föld is jó szőlőtermő; állítólag olyan szőlők is találhatók, hogy csak két ember tudja körülkarolni, a szőlőfürt pedig kétkönyöknyi nagyságú.
Baktria egyes részei Aria mellett húzódnak észak felé, nagyobb része azonban fölötte kelet felé terjed. Nagy kiterjedésű, és az olaj kivételével mindent megterem. A hellének, akik elszakadásra bírták, a föld kiválósága révén olyan hatalomra tettek szert, hogy Arianét és az indusokat is meghódították, mint az artemitai Apollodórosz mondja, és több népet igáztak le, mint Alexandrosz; különösen Menandrosz (ha ugyan átlépte a Hypaniszt is kelet felé, s egészen az Imaoszig előrenyomult), egyrészt ő maga, más részét Démétriosz, Euthüdémosznak, Baktria királyának fia. De nemcsak Patalénét szállták meg, hanem a további partvidéken Szaraosztosz és Szigerdisz királyságát is. Általában, mondja Apollodórosz, Baktriané az egész Ariané dísze. Hatalmukat kiterjesztették egészen a szérákig és a phrünákig.
Városai: Baktra, amelyeket Zariaszpának is neveznek, s amelyen keresztülfolyik az Óxoszba ömlő hasonló nevű folyó, továbbá Darapsza s még több más; ezek között volt Eukratidia is, amely nevét uralkodójáról kapta. A hatalmon levő hellének szatrapeiákra osztották, de ezek közül Aszpiónoszt és Tapüriát a parthüaioszok elvették Eukratidésztől. Hatalmukba kerítették Szogdianét is, amely Baktria fölött kelet felé fekszik a Baktriát és Szogdianét határoló Óxosz és az laxartész folyók között; ez utóbbi a szogdiosokat és a nomádokat is elhatárolja.
Hajdanában a szogdianoszok és a baktrianoszok életmód és szokások tekintetében nem sokban különböztek a nomádoktól, de a baktrianoszok valamivel mégis szelídebbek voltak; Onészikritosz követői azonban ezekről sem a legjobbakat mondják. Az öregség vagy betegség következtében megrokkantakat ugyanis élve dobják oda az éppen erre a célra tartott kutyáknak, amelyeket a saját nyelvükön temetkezőknek neveznek; Baktra fővárosnak a falain kívül ugyan tisztaság látható, de belül jobbára embercsontokkal van tele. Ezt a szokást Alexandrosz szüntette meg. Ilyenféléket regélnek a kaszpiakról is: a szüleiket ugyanis, ha betöltötték 70. évüket, bezárják, és halálra éheztetik. Ez tehát még elviselhetőbb, s hasonlít a keiosziak szokásához, bár szkütha tulajdonság; de még sokkal szküthább a baktrianoszok szokása. És ha méltán csodálkozhatunk azon, hogy Alexandrosz ilyen szokásokat talált náluk, mit mondhatunk azokról, amelyek valószínűleg szokásban voltak náluk az első perzsa s a még előbbi uralkodók alatt?
Alexandrosz állítólag 8 várost alapított Baktrianéban és Szogdianéban, néhányat azonban elpusztított, így a baktrianéi Kariatait, ahol elfogták és őrizetben tartották Kaliszthenészt, Szogdianéban pedig Marakandát és Kürát, Kürosznak az laxartész folyónál fekvő legtávolabbi alapítását; itt volt a Perzsa Birodalom határa. Bár szerette Küroszt, mégis elpusztította ezt a helyet a gyakori lázadások miatt. Két nagyon erős sziklavárat is elfoglalt árulás folytán: Baktrianéban Sziszimithrosz várát, ahol Oxüartész a leányát, Róxanét őrizte, Szogdianéban pedig Oxosz várát, melyet Ariamazosz várának mondanak. Sziszimithrosz váráról azt regélik, hogy a magassága 15sztadion, a kerülete pedig 80 sztadion volt, s fent olyan termékeny síkság volt, hogy 500 embert is eltarthatott; itt Alexandrosz nagyszerű vendéglátásban részesült, s Róxanét, Oxüartész leányát feleségül vette. A szogdianéi sziklavár magasságát kétszer akkorának mondják. Ezen a vidéken még a brankhidák városát is elpusztította, akiket Xerxész telepített le ott, minthogy vele együtt önként mentek oda otthonukból, amikor átadták neki a didümai isten drágaságait és kincseit; minthogy ő utálta a templomrablást és árulást, elpusztította.”21 XI, 9, 1
2 XI, 10, 1–11, 4
Sztrabón (XI, 11, 5): „Arisztobulosz a Szogdianét átszelő folyót Polütimétosznak is nevezi; ezt a nevet a makedónok adták neki (akik sok más nevet is részint újjal cseréltek ki, részint átalakítottak). Ez, miután ezt az országot ellátta vízzel, puszta és kavicsos földre folyik ki, s éppen úgy elenyészik a homokban, mint az arioszok földjén keresztülfolyó Ariosz. Ha az Ókhosz folyó közelében leásnak, állítólag olajforrásra lehet találni. Valószínű, hogy amint lúgos, fanyar, szurkos és kénes vizek is folynak a földön keresztül, úgy olajosak is akadnak, a ritkaság azonban ezt csodálatossá teszi. Némelyek szerint az Ókhosz keresztülfolyik Baktrianén, mások szerint csak mellette, egyesek szerint nem azonos az Óxosszal egészen a torkolatáig, s attól délebbre folyik, de mind a kettő Hürkánia területén ömlik a tengerbe, mások szerint azonban kezdetben ugyan külön folyó, de azután egyesül az Óxosszal annak a medrében, amelynek szélessége sok helyen 6, sőt 7 sztadion. Az laxartész eredetétől a torkolatáig az Óxosztól külön folyik, és ugyanabba a tengerbe ömlik, a torkolataik azonban Patroklész szerint mintegy 80 paraszanga távolságra vannak egymástól. A perzsa paraszanga egyesek szerint 60, mások szerint 30 vagy 40 sztadion.”
A XI, 9, 3 folytatásában Sztrabón aztán elmondja, hogy mások szerint nem a Maiótisztól északra lakó dahák közül, hanem Baktriából származott Arszakész: "elmenekült Diodótosz hatalmának a növekedése elől, és Parthüaiát elpártolásra bírta".
Ókori Lexikon: „A jelvény, mely alatt a csatába indulnak, a sárkány ..., melynek teste duzzadtan gyűrűdzik a levegőben; sárkányformája van a haditrombitának is.”
Hódmezővásárhelyi kerámiakulacs 1861-ből, a közepében napjelképpel
Kék mázzal bevont parthus cserépkulacs Haft Tepéről
Kék mázzal bevont parthus cserépkulacs Haft Tepéről
Fehér mázzal bevont parthus cserépkulacs Ardabilből, napjelképpel
Parthus ivókulacs Ninuából
Máz nélküli parthus cserépáru részlete
Parthus vas övcsat Ninuából
Buggyos nadrágot viselő parthus emberalak
Lándzsát markoló parthus lovag ábrázolása terrakotta lapocskán Ninuából
Előkelő személyek parthus viseletben
Nos, az igazság az, hogy a Kabul folyónak a másik neve szintén a Kófén (Κωφην) volt, s így a Badacsony, Balkán stb. toponimákhoz hasonlóan egy újabb európai földrajzi nevet származtathatunk erről a vidékről
Sztrabón a szűkebben értelmezett Parthiáról, ennek szomszédairól és Parthusország területi gyarapodásáról: 
Askhabadtól délkeletre a Tedzsend folyó, amit a Sztrabón említette Ókhosszal szokás azonosítani
Lelőhelyek
Az avar történelem szempontjából fontos belső-ázsiai területek
Dák sárkányzászló ábrázolása Traianus oszlopáról