Naszóval ahol én vettem:
A Szinvapark bevásárlóközpont mögött a négyemeletesek alatt a Solisun mellett található egy meglehetősen nagy kisállatkereskedés, én ott vettem az enyémet. Azt hiszem éppen most születhettek meg a kicsik, mert decemberben mondták hogy tavasszal lesznek picikék.
Az árak nem tudom hogy alakultak tavaly óta de szerintem olyan 7-8 ezerért megkapod ha szerencséd van. De akkor még most menj be, mert ha mondjuk lányt akarsz, az nehezebb. Nekem is lett volna fiú rögtön de én megvártam a lánykát. Nagyon szép görijeik vannak, ha megkéred, a tulaj lánya ki is hozza neked a sajátjait, egy vadas és egy albínó görije van, nagyon aranyosak, őrült játékot levágnak mindig ha megyünk oda. Felszerelés is van, kaja is, és jótanácsokkal is ellátnak.
Nagyon kedvesek, segítőkészek.
Menj el minél hamarabb, és meglátod...
Miskolcon igen. Máshol aligha.
De szoktak hirdetni aprókban is, nézz át néhány újságot, hátha találsz!
Mindenesetre a görit nézd meg hogy honnan kapod, nehogy valami olyan helyről ahol nem törődtek vele, nem takarították (bár ezt megérzed majd szagról) netán ázott-fázott, vagy valami...
Te menj érte, ne pedig neked hozzák el!
Nehogy ezen múljon leendő boldogságod a picivel.
Bár ez minden állatra vonatkozik, nem csak görikre...
Sok sikert!
Szia Vencell :)
Azt hiszem nagyon jól választottál, ha görénykét akarsz venni!
Két lehetőséged van a vásárlásra, vagy kisállatkereskedésben, vagy tenyésztőnél érdemes próbálkozni, utóbbinál szerintem lényegesen olcsóbban megúszod.
Én vidéken hatezerért vettem, de a Csepel Plázában például 16 ezerért adják, bár ott én csak egy felnőtt példányt láttam.
Használtat szerintem nem érdemes venni, tudod az gyűrött, piszkos lehet, esetleg szakadt, kopott, stb... :)))
A vadiúj az igazi! :)
Na hat arra szamitottam a legkevesbe, hogy talalok ilyen cimu topikot! Pedig nagyon biztam benne!
Lehet, hogy mar kerdeztek ilyet korabban, de most nem nagyon volt kedvem vegigolvasni az egesz forumot, ugyhogy bocs ha mar unnatok!
Szeretnek venni egy gorenyt.
Kerdeseim:
Hol lehet?
Mennyibe kerul?
Milyet erdemes? Meg kicsit, vagy mar "hasznaltat"?
Meg ha van meg ezeken kivul valami hasznos infotok, akkor az erdekelne.
Minden stimmel, kivéve a hanyattalvást. Játék közben ő is mindig hanyattdobja magát miután már eleget pattogott és makogott + pörgött. Mi szabadon tartjuk, bár még mindig nem 100%-osan szobatiszta. A másik átka, hogy néha éjszaka rájön a kaparhatnék, aminek persze egyenes következménye az agyvizünk hőmérsékletének drasztikus emelkedése. Miénk is imád kukázni és mindennel zörögni, viszont ő sem rágcsál hála istennek.
Dolfi is hanyatt szokta vágni magát, és összevissza dobálgatja magát, ilyenkor ugye játszik, mi csak úgy hívjuk ezt, hogy púposkodik.
Egyébként meg Dolfi az esetek nagyrészében hanyatt alszik, dupla Rittbergert vág, ki van facsarodva (néha el sem hiszem,milyen pózokat vesz fel). Van 1-2 plüss kisállata, és néha őket használja kispárnának, valamint van bent a nagy ketrecében egy párna amin van egy húzat, és ezzel szokta vagy teljesen, vagy részben úgy betakarni magát, hogy csak a feje látszódjon ki.
Azért kell neki ketrec, mert eléggé megbízhatatlan (az esetek 60-70%-ban szobatiszta csak), ezért éjszaka így legalább nem dorbézol. Bár a mi életciklusunkhoz szokott már.
Nagyon szeret kukázni, és minden zörgő szatyor izgalomba hozza, és nagyon szeret bújkálni, viszont szerencsére a másik tipikus görényszokást nem vette fel, a kábelrágást, ehelyett csak 1-2 fajta szőnyeget szokott rágni.
Üdv Terminator!
Én a munkahelyemről a képeket sajnos nem látom, azt majd otthon, mindenesetre a hátonalváshoz hozzászólnék: az én picinyem sokszor szokta magát hanyattvágni, sokszor lendületből eldobja magát, aztán hanyatt esik, és úgy marad, kicsit fetreng, és ha nevetek rajta, csak néz rám hogy mivan :)
Jó lenne ha minél hamarabb elő tudnám hivatni én is a képeket, de még nincs tele a tekercs...
Majd megtanítotok képet beilleszteni ide mert azt nem tudok, és akkor láthatjátok az én szívem csücskét :)
Üdv néked, s házad népének Terminator2000! Örülök, hogy megtaláltad a topicot.
Hát én megnéztem az összes képet. Szép kis görényfiú ez az Adolf. Érdekes, hogy a mi kis GörbeNórán nem szokott a hátán aludni. Mindig összegömbölyödve szunyál két kedvenc helyén a komódban és fogasok feletti kalaptartón.
Rettentően megörültem, hogy van ilyen topik is.
Én is görénytulaj vagyok már vagy 2,5 éve (lassan 3), és Adolf a mindenem (Ő a görényem, persze, a barátnőm után).
Ha bárkinek kérdései lennének, szívesen válaszolok, addig is megtaláljátok a képeit a
www.geocities.com/nimfas
oldalon.
Ja, egyébként standard csokoládé színű, kb. 1,8-2 kg körül van, nem büdös csak görényszagú, és rettentően imádom.
No, most mennem kell, vár a munka, de írjatok, örülök hogy itt vagyok
Ami azt illeti, ha jól nézem, aktívan hárman vagyunk jelen a témában, és ebből én biztos hogy nem Bp-i illetőségű vagyok.
Ez kissé megnehezítené a találkát.
Sajnos :(
Úgy látom, megtaláltuk a görénygasztronómia első sarokpontját... :)
Tegnap, reggel a napsütésben párommal és Totyával hármasban nagyot sétáltunk a Vérmezőn.
Görényünk talált egy isteni szárazlevélkupacot, belefúrta magát, hendebundált, aztán összegömbölyödött... Sajnáltuk előásni, de muszáj volt már hazaindulni.
Ma délelőtt az ölemben szunyált...
Jó dolog a szabadnap.
Esetleg lehetne szó egy csúcstalálkozóról, valamelyik hétvégén, ha szép az idő?
Hali!
Nos, görcikém megkóstolta a tejszínhabot.
Nem tudom, a görényízlés, vagy más miatt van-e, de úúúúúúgy ette, de úgy ette :))))) nagyon ízlett neki, és ha már üresen nyújtottam az ujjamat is kapásból nyalogatta, finomságra számítva. Azt hiszem ez lesz a kulcs, hogy ne harapjon kapásból, hanem jóra számítson, ha fogdosnám :) olyan édes volt a tejszínhabos bajszocskájával :)))
Remélem a hasija sem fog tőle menni.
De aranyos lehetett :)))
Az enyém sosem álmos. Ha alszik is és hallja hogy zörgök csörgök, vagy ha meghallja anyu hangját, rögtön ugrik fel és figyel. Viszont háromnegyed-fél óránál tovább nem lehet ébrentartani. Ha őt nem érdekel valami, akármilyen zaj lehet vagy jövés-menés, ő alszik és kész.
A tiétek is bebugyolálja magát teljesen, hogy még egy szál bajusz sem látszik ki? Külön program a takarózás, főleg ha a takarócska rossz pozícióban van, mert akkor nem lehet csak úgy alákúszni, hanem rendezkedni kell... :) olyan aranyos, amikor nem sikerül neki és próbálkozik innen-onnan, gyűrögeti, cibálgatja...
Jómúltkor egy kis darab házikolbászt találtam, gondoltam megnézem, harap-e rá...
A helyén aludt, benyúltam a kis kolbászkával.
szusz... snif... egyik szem kinyit.. másik...
Hihetetlen álmos fejjel kimászott a kifutójára, ingadozott, lassan a kezem felé nyúlt, aztán nagyon óvatosan ráharapott az ujjamra. Megnéztem, mejdnem teljesen be volt csukva a szeme... olyan álmos volt, hogy elnézte a kolbászt :)))
Oké megpróbálom mit szól hozzá, de csokit nem adok neki. Az a kutyáknak sem tesz jót, hát még egy ilyen kis vacaknak :) Majd valami sütiről leszedem a krémet. Gondolod hogy nem fog megharapni, ha az ujjam odadugom az orra elé a krémmel? Eléggé kis önfejű még.
:) Nahát...én még nem próbáltam ilyesmit adni neki.
Eddig még csak felvágottat, sajtot, és zöldséget adtam neki, ezeket megette.
Nagyon szereti a pedigrének a kutyanasiját, olyan csontocska alakú valami, azt elropogtatja...
Mit lehet neki adni mást még, hogy ne legyen baja tőle?
A miénk is hozzánk igazítja a kis életritmusát, kivéve az éjszakait. Pontosan 11 és éjfél között, amikor lefeküdnénk, ő kipihenten felébred és kezdődik a ramazuri :-o
Ja, új hír. Múltkor a barátnőm fürdette és egy kicsit több vizet engedett a kádba a szokásosnál. Az eddig a víztől parázó Linda el kezdett körbe-körbe úszkálni a kádban. Vízigörény :-)
Mit ne mondjak tényleg van egy lelkivilága a drágámnak.
Általában jól alszik, de immár megszokta az óra csörgését reggelente, így minden nap pontosan ébreszt ő is. Ha az óra nem csörög - hétvége, vagy egyé okból - akkor is.
Így hát amikor a barátom nálam alszik és tovább alhatnánk mert bevisz autóval a munkahelyre, a kis piszok akkor is ébreszt minket jó korán, a lehető leghangosabb ricsajjal :)
De nem tudok haragudni rá...
:)))