Keresés

Részletes keresés

Felek Ferenc Creative Commons License 2023.12.11 -1 3 33841

MAGYAR NEMZET, 1959.VIII.6.-i lapszám:

Hogyan lesz a G-ből S és naponta 5000 svájci frank megtakarítás

Előre bocsátjuk, a G nem iskolai dolgozatban, matematikai feladványban változik át S-sé. Bár ez is sok fejtöréssel, szellemi és fizikai munkával jár, legalább annyival, mint egy sokismeretlenegyenlet megoldása. A G és az S feladvány főszereplői vasutas dolgozók és kiöregedett tehervagonok. A két héttel ezelőtt tartott országos szállítási értekezleten Kossa István közlekedés- és postaügyi miniszter felhívta a szállíttatók és a vasutasok figyelmét a szervezettebb, egybe hangoltabb munkára, hogy a kocsihiányról eredő nehézségeket a megnövekedett többletszállításoknál a minimálisra csökkentsék. A miniszter hangsúlyozta, hogy különösen nyitott kocsikban nagy lesz a hiány. A MÁV fedett teherkocsijainak egy része elöregedett. Bár a futómű és az alváz még jó állapotban van, a kocsiszekrény túlhaladta korát. Ez már a múlt évben is jelentkezett, de még inkább megmutatkozik az idén. A minisztérium 7. gépészeti szakosztályán már régebben foglalkoztak a gondolattal: mi legyen ezekkel az ťalulŤ még jó, de ťfelülŤ már kiöregedett teherkocsikkal. A kocsik szekrényváza annak idején vékony anyagból készült, időközben megette a rozsda és kicserélésük tetemes mennyiségű acél- és faanyagot vesz igénybe. A javításuk nagyobb összegbe és hosszabb időbe is telne, ugyanakkor ezekre a fedett kocsikra nincs olyan mértékben szükség. A MÁV a külföldről beszerzett új fedett tehervagonokkal javított egy keveset fedett vagonparkján, ezzel szemben az ásványi anyagok, zúzalék kő-, érc- és szénszállításhoz mind több nyitott kocsit igényelnek a szállíttatók. A MÁV-nak az S-jelű kocsifajtából több ezer hiánya van. A 7/B és 7/D osztály műszaki dolgozói javasolták: alakítsák át az öreg, már nem javítható fedett kocsikat S kocsikká. A MÁV szállítási feladatai egyre növekednek. Az ősziforgalom olyan méretű lesz, amilyen még nem volt. A nyitott kocsik hiánya az őszi forgalom sikerét veszélyezteti. Ezért döntött úgy a szakosztály, hogy az átalakítást el kell végezni. A gépészeti szakosztály kommunista aktívája magáévá tette ezt az ügyet. A Szolnoki Járműjavítóban öt nap alatt elkészült az S kocsi mintapéldánya. A fedett teherkocsiszekrény vázát olyan mértékben sikerült átalakítani, hogy csak minimális új acélanyagot használtak fel. A szakosztály vezetője Szolnokra meghívta a Landler Jenő Járóműjavító, a Debreceni, Szombathelyi, Székesfehérvári és Miskolci Járóműjavító Vállalatok vezetőit, főmérnökeit és a tapasztalatcsere megbeszélésen elhatározták, hogy az 1000 fedett kocsit átépítik nyitottá. A vasutas műszaki és fizikai dolgozók összefogása, lendületes munkája eredményeként július 29-ig 120 kocsi készült el. A hat járóműjavító vállalat dolgozói a kongresszusi versenyein felajánlották, hogy szeptember 30-ig 600 kocsit alakítanak át és október 20-ig az utolsó 400 kocsit is átadják a forgalomnak. Az 1000 nyitott teherkocsival az őszi forgalomban 400 000 tonna áruval többet lehet elszállítani. Az 1000 darab S- jelű tehervagon fokozatos üzembehelyezésével sok valutát takarítanak meg az országnak. Az ezer vagon bérleti díja, ha a kocsikat külföldről kölcsönözte volna a MÁV, naponta 5000 svájci frankot tett volna ki.

 

Előzmény: Felek Ferenc (33840)
Felek Ferenc Creative Commons License 2023.12.11 -1 3 33840

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP, 1959.IX.11.-i lapszám:

Ezt az eredményt már az újabb munkafelajánlás hozta létre. Augusztus elején a kommunisták és az élenjáró dolgozók tanácskozásán született meg a párt felajánlás a kongresszus tiszteletére. Az újabb ígéret szerint a termelékenységet további másfél százalékkal növelik és az előirányzott 80 Su teherkocsi átalakítás helyett 140-et alakítanak át két hónap alatt. Az átalakítási munkálatok határidejének lerövidítése, illetve a kocsik darabszámának növelése szintén...

 

VAS NÉPE, 1959.X.22.-i lapszám:

Az őszi forgalom lebonyolítására a vasútnak sok kocsira van szüksége. Sok tégla, cement, vasbeton vár elszállításra. Ezért a kocsiosztály augusztusban és szeptemberben tervfeladatként kapta 60 darab kiselejtezett, rossz állapotban levő Gu jelzésű teherkocsi átalakítását Su jelzésű nyitott kocsivá. A felsőbb szervek még közölték: ahány kocsival többet elkészítenek, annyiszor ezer forint üti a dolgozók markát.

 

ÚJÍTÓK LAPJA, 1960.IV.10.-i lapszám:

„Elöregedett, nem MÁV-szabványú, fedett szekrényű teherkocsik átalakítása nyitott kocsikká.” Magyarul arról van szó, hogy több ezer régi, fedett teherkocsi gördül a síneken szerte az országban. Szükség van rájuk, főként az őszi csúcsforgalom idején. Azaz, sokszor csak szükség lenne, mert gyakran üzemképtelenné válnak, javításba kerülnek, s nincs hozzájuk alkatrész, százszámra álltak a javítókban, s kerültek kiselejtezésre. Ébneth Sándor azt javasolta, hogy mivel a teherkocsiknak csak a felső, szekrény része vált használhatatlanná legtöbbször, az alvázak még jól használhatók, alakítsák át a kocsikat úgynevezett nyitott kocsikká, amelyekkel gépeket, cukorrépát, követ, pályaépítési és egyéb anyagokat lehet szállítani. Már az 1959. őszi csúcsforgalomra több, mint ezer ilyen teherkocsi átalakítását végezték el a járműjavítókban, idén is legalább ugyanannyi átépítését tervezik. Ébneth Sándor újítási javaslata tehát megvalósításra került. A társadalmi érdek gyorsan érvényesült. Nemcsak az egyébként kiselejtezésre került kocsikat lehetett felhasználni, hanem az új, nyitott, vagy pontosabban alacsonyfalú teherkocsik — amelyek a régi anyag fel- használásával készültek, új formájukban is jól megállják a helyüket, s az őszi csúcsforgalom sikeres lebonyolításában is nagyon fontos szerepet töltöttek be.

 

MAGYAR ÁLLAMVASUTAK HIVATALOS LAPJA, 1960.VII.30.-i lapszám:

2. 1000 db Gu sorozatú kocsinak lehajtható homlokfalú alacsony oldalfalú nyitott kocsira való átalakítása a 101700/1960. I/7.D. sz. rendelet 41. pontja szerint.

alkotasu Creative Commons License 2023.12.11 -1 3 33839
Előzmény: róbertke (33837)
Felek Ferenc Creative Commons License 2023.12.11 -1 2 33838

ÚJÍTÓK LAPJA, 1954.VIII.20.-i lapszám:

 

627. Linoelátos lenolaj-kence helyett alkidműgyantás kence használataSásdi István és társai újítása (MÁV AnyagvizsgálóIntézet)A MÁV tehervagonok festésétlenolajkencés bauxit- vörös festékanyaggal végzik. Az újító-brigád a festékanyag pótlására egy újítási javaslatot nyújtott be. A javaslat lényege az, hogy az eddig használt lenolaj- kence kötőanyag helyett félig száradó olajból — napraforgó, dohánymag, kenderolaj — készült alkid műgyanta kötőanyagot használ. Az új anyag minőségileg megfelelő, ezen túlmenően pedig felhasználásánál anyagmegtakarítás is mutatkozik. A javasolt festékkompozíció alkalmazása esetén egy „G” típusú kocsinál tetőmázolás nélkül a következő megtakarítás mutatkozik.A lenolajkenés bauxitvörös festék helyett egy kocsi festésénél a javasolt festék-kompozíció alkalmazásával 1 kg alkidos bauxitvörös és 0.25 kg szárítókence takarítható meg, de a lényeges megtakarítás külföldi nyersanyagban érhető el.

róbertke Creative Commons License 2023.12.09 -1 3 33837

Utána érdeklődtem német fórumon a BR42 -nek.

1943-ban kezdték el a gyártását, majd a háború után 1949-ben fejezték be. 

Henschel és Sohn (2) 

Maschinenfabrik Esslingen (Németország - 87db) 

Schichau-Werke (Lengyelország - 200db)  

Berliner Maschinenbau (volt Schwartzkopff - 308db) 

Lokomotivfabrik Floridsdorf ( Ausztria - 338db) 

Összesen 935 mozdony. 

Nincs információ, hogy a szerkocsikat külön tartották nyílván. 

Szovjetek miként tartották nyílván a zsákmányolt mozdonyokat, arról sincs információ. 

Előzmény: Felek Ferenc (33835)
róbertke Creative Commons License 2023.12.04 0 0 33836

424,001 az 1924-es elkészültétől mennyi változtatáson, futómű- és fődarab cserén, szerkocsi cserén stb. ment át?  

Előzmény: Felek Ferenc (33835)
Felek Ferenc Creative Commons License 2023.12.04 -1 3 33835

A pályaszám ugyanaz, de a szerkocsi lehet másik, ha a Szovjet időszakban volt pályaszám csere esetleg. Igazából nem tudom.

Előzmény: róbertke (33832)
róbertke Creative Commons License 2023.12.04 0 0 33834

Jöhet a fénykép a szerkocsiról! :) 

Előzmény: György barát (33833)
György barát Creative Commons License 2023.12.04 0 1 33833

De szép is így! 

Ám a szerkocsin Eisenwerke Kaiserslautern gyári táblának kell(ett) lennie - mert ott készült. 

 

Előzmény: róbertke (33832)
róbertke Creative Commons License 2023.12.04 0 0 33832

Boldog NÉVNAPOT Kívánok kedves Ferenc! 

 

Az utolsó bejegyzéssel kapcsolatban lenne egy kérdésem: 

 

Gőzmozdonyok Fórum 

 

fantal 35604 hozzászólása 

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=96311318&t=9036868 

 

A szovjet hadsereg által a MÁV részére átadott trófeajeles ("T") mozdonyok 1945-48 között:

 

4894/1944. Essl. 42.1513->MÁV 45.07. 1946:Db 48.05.->SZD TL-1513 

 

Te írtad

 

Kecskeméti vízszállító kocsik 1960-ban:

 

MÁV 42.1513 szerkocsi

 

Egy és ugyanaz lenne? Mert akkor megvan a mozdony és szerkocsija eredeti adatai. 

Előzmény: Felek Ferenc (33831)
Felek Ferenc Creative Commons License 2023.12.04 -1 3 33831

Kecskeméti vízszállító kocsik 1960-ban:

 

MÁV Rau 7507 419, MÁV Ru 7500 111, MÁV Rau 7512 442 és MÁV 42.1513 szerkocsi.

Maci1986 Creative Commons License 2023.11.27 0 0 33830

a védőkocsikról van kép?

Előzmény: Balázs1a (33825)
Balázs1a Creative Commons License 2023.11.26 0 1 33829

Úgy emlékeztem, hogy lőttem róla közelit, de nem találom. Úgyhogy három, egyáltalán nem jó minőséégű képrészlettel (képkivágással) tudok segíteni, hátha ezekből felismered, vagy legalább támpont:

Előzmény: Zsivany3 (33826)
rezgaras Creative Commons License 2023.11.26 0 0 33828

Akkor ez egy japán Schnabel... :-))

Előzmény: róbertke (33827)
róbertke Creative Commons License 2023.11.25 0 2 33827

Japán trafószállító 

Zsivany3 Creative Commons License 2023.11.24 -1 0 33826

Milyen 3 tengelyes forgóváz van alatta?

Előzmény: Balázs1a (33825)
Balázs1a Creative Commons License 2023.11.23 0 4 33825

Ha már Uaai kocsik, erről viszonylag kevés szó esik:

99 55 985 0501-2 Uaai

1986-ban épült, a sorozat harmadik tagjaként, 003/86 gyári számmal. A rendszerváltásig összesen 4 példányt készítettek, különböző atomerőművek számára, a másik három Kelet-Németországba és Csehszlovákiába került (az elosztási arányt nem ismerem, de biztosan utána lehet járni).

A C30-as konténert és a szállítására tervezett TK-C30 típusú szállítóeszközt a Freibergi Üzemanyag Intézet tervezte és gyártotta, a hattengelyes vasúti kocsi TW C-30 típusjelű, ezen az RWS szerepel, mint gyártó (Rationalisierungswerk Senftenberg). A teherkocsi sorozatszáma éppúgy 003, mint a TK-C30 egységé.

Közforgalmú futási engedélye nincs, ugyanakkor vizsgálják annak lehetőségét, hogy legyen. A revíziónál Székesfehérvár szerepel felfestve (minden paksi kocsi oda jár fővizsgára), de a dátum helye egyelőre üres. Másik elképzelés, hogy a C30-as konténerek (abból kettő is van, Uaai kocsiból csak egy) közúti szállításának engedélyezését végzik el, és úgy kerül sor majd egyszer a kiégett kazetták végleges elszállítására. Idővel majd kiderül, melyik változat lesz a nyertes.

Védőkocsinak is alkalmas pőrekocsiból 6 darab is akad, különbözők, de mindegyik a 958 (9580) középszámot kapta (ahogy a friss üzemanyagos, egykori Eas kocsik is).

nazareth Creative Commons License 2023.11.23 0 0 33824

Igen lesz ilyen kocsi -- amint azt a 33750-ben linkeltem is :)

 

egészen pontosan ebben a színezésben -- ez pedig nem véletlen. Konkrétan a Bakterpartner által talált fotó alapján készül :)

Előzmény: Steve2020 (33823)
Steve2020 Creative Commons License 2023.11.22 0 1 33823

Igen lesz ilyen kocsi, egészen pontosan ebben a színezésben és teljesen vagonvörösben is (IV. - V.-korszak).

ALBERT MODELL, keresd pl. a vasutmodell.com-on.

 

I

Előzmény: Bakterpartner (33441)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.21 0 0 33822

Köszönöm Gumidani!

A fájl számomra teljesen elegendő, nem kell tovább aggódnia. 

Előzmény: gumidani (33821)
gumidani Creative Commons License 2023.11.19 0 1 33821

https://img.index.hu/imgfrm/2/4/3/7/IMG_0017712437.jpg

 

A DIA-képet szkenneltem be régebben. Ha megtalálom, akkor beszkennelem újra, de nem remélhető sokkal jobb kép.  

 

 Ich habe das DIA-Bild vor einiger Zeit gescannt. Wenn ich es finde das DIS-Bild, scanne ich es noch einmal, aber ich kann nicht auf ein viel besseres Bild hoffen.

Előzmény: HJH2 (33819)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.19 0 1 33820

Szia Rezgaras,

 

kár, hogy néha velem is megesik, aztán bosszankodom a hanyagságom miatt. Ebben az esetben ez nem olyan tragikus:

Miután Gumidani ilyen jó fotót mutatott a forgóvázról, a gyári fotók nélkül is meg tudom csinálni az oldalamon.

 

Az is eszembe jutott, hogy a könyvespolcomon ott van Szécsey István és Villányi György "Ganz - vasúti járművek 1868-1919" című könyve.

A 359. oldalon a gépalkatrészekkel megrakott vonat (lásd az 1. fényképét) a MÀV kocsival, a 360. oldalon a Jik 99730 személygépkocsi látható.

A 354. oldalon pedig ezt a megjegyzést találtam az illusztrációkhoz:

 

"A Ganz-gyárban 1912-ben készült két különleges nyloctengelyes gépszállító kocsi egyikét a MÁV a 3813/E. II. szerződéssel rendelte meg.

A másik saját, gyári használatra szolgált.

A 11,4 méter forgócsaptávú, kézifékes típus két 3,5 méter tengelytávú, négytengelyes forgóvaázzal készült.

A 35,4 tonna tömegű kocsik ötven tonna terhet szállíthattak.

A MÁV a gyári tulajdonú, Jik 99370 pályaszámú kocsit 1912. június 4-en vette állagba (108819/E. II.).

Az augusztus 3-ára elkészült másik kocsi pályaszáma Jik 365601 volt.

Kisvártatva, 1912. szeptember 5-en egy Jik 99730 pályaszámú, Budapest-Jószefváros tároló állomású nyolctengelyes, gyár tulajdonú, különleges géprészek szállitására alkalmas kocsi is megjelent (535 és 536 ábra)."

 

Én így értem:

Összesen 3 db ilyen típusú kocsi került forgalomba: 1912-06-04: Jik 99370 (Ganz, gyári tulajdonú)
1912-08-03: Jik 365601 (M
ÁV)
1912-09-05: Jik 99730 (
Ganz, gyári tulajdonú -> ma múzeumkocsi).

Sajnos nem tudjuk, mi lett az első két autóval.

 

Előzmény: rezgaras (33818)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.19 0 1 33819

Szuper Gumidani, köszönöm szépen!

 

Így könnyen le tudtam másolni a szöveget, és le tudtam fordítani magamnak. Ez nagyon hasznos volt.

A forgóvázak nagyon szokatlanok: a laprugókat kiegyensúlyozó karként használják!

 

Lenne szíves elküldeni a fotót a forgóvázzal nagyobb felbontásban a weboldalamhoz?

 

Előre is köszönöm szépen!

 

Hermann

Előzmény: gumidani (33816)
rezgaras Creative Commons License 2023.11.17 -2 0 33818

Sajnos nem tudom már, hogy honnét kerültek hozzám a képek. Nem a Fortepanról, de talán ott is utána lehetne nézni, mert sok archív kép került mostanában a Fortepanra.

 

Hallo Hermann, leider weiss ich nicht mehr, woher ich diese Aufnahmen runtergeladen habe. Sicher nicht vom Fortepan (www.fortepan.hu), da ich die dort gefundene Photos immer mit der Fortepan-nummer abspeichere. Aber man kann auch dort suchen, da in der letzten Zeit viele Archiv-Photos auch im Fortepan veröffentlicht wurden.

Előzmény: HJH2 (33813)
MTU-890 Creative Commons License 2023.11.17 0 1 33817

Szia!

 

Ugyanez a 994 0200 kocsi látható az eredeti, Jik 99730 pályaszámával rezgaras topiktárs fényķépei között is. 

Előzmény: HJH2 (33814)
gumidani Creative Commons License 2023.11.16 0 3 33816

 

 

 

 

 

Előzmény: MTU-890 (33810)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.16 0 0 33815

Szia Rezgaras,

ismerem a nemet fotót egy hasonló gépalkatrészekkel megrakott vagonról:

 

https://arachne.dainst.org/project/rwwa/search?q=Abt.%20130%20Gutehoffnungsh%C3%BCtte,%20%20%20%20%20%20Oberhausen

 

 

https://arachne.dainst.org/entity/3078754

Ez állítólag egy fúvógép alapja (nagyolvasztó munkákhoz).

Előzmény: rezgaras (33811)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.16 0 0 33814

Szia MTU-890!
Köszönjük szépen a 82 55 994 0 200-5 Uaai fotót és a mellékelt esszét!
Ez nagyon érdekes és tanulságos!
Szeretnék legalább néhány részt lemásolni és lefordítani.


Nagyon örülök, hogy ilyen érdekes autókat őriznek a budapesti múzeumban.
Talán jövőre Budapestre utazhatok, és ellátogathatok a múzeumba.

Előzmény: MTU-890 (33810)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.16 0 0 33813

Szia Rezgaras,
ezek igazán látványos fotók!
Bddig nem ismertem sem ezeket az autókat, sem a forgóvázakat.

Megkérdezhetem melyik archívumból származnak ezek a képek?
Kit kérdezzek meg, hogy felhasználhatok-e egy részletet az egyik ilyen fotóból a webhelyemhez?

Köszönöm ezeket a remek fotókat!

Előzmény: rezgaras (33807)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.16 0 0 33812

Szia Gumidani!
Köszönjük az Olaszországban készülő autóról készült fotókat
Mint látható, az egytengelyes meghajtók is nagyon izgalmasak lehetnek.
Ha több időm lenne, erről is írnék pár oldalt, de még messze nem vagyok kész a forgóvázakkal.

Előzmény: gumidani (33803)
rezgaras Creative Commons License 2023.11.16 -1 0 33811

A forgóváz másnak látszik. Érdekes az a "2+2" tengelyelrendezés.

 

Nem pont a témába tartozik, de vajon a régi képen mi lehetett a szállítmány? Tengeri hajó alkatrészeinek látszik.

Előzmény: MTU-890 (33810)
MTU-890 Creative Commons License 2023.11.16 0 1 33810

A felső képen valószínűleg a 994 0200 kocsi látható.

 

Itt van róla egy kép 2007-ből (sajnos nem látható az egész kocsi). Nem saját fotó, a készítőjét nem ismerem!

 

Egy rövid összefoglaló a kocsiról a "Vasútgépészet"-című szaklap 2001/2. számából, Villányi György sorozatából.

 

Előzmény: HJH2 (33799)
György barát Creative Commons License 2023.11.16 0 0 33809

Szia! 

 

Olasz zárt tehervagonok maradtak nálunk (is) 1945 után. A MÁV állományba vette, használta majd selejtezte azokat. 

A BHÉV-nek is eladtak néhányat. Ott építették át alacsony oldalfalú kocsikká. 

 

Előzmény: rezgaras (33806)
Felek Ferenc Creative Commons License 2023.11.15 -1 3 33808

FS eredetű teherkocsikból lettek a BHÉV-nek átépítve. Pld.

 

FS FFc 190 222

MÁV Ghu 191 102

MÁV Ghu 197 258

BHÉV Shu 3971

BHÉV Klmo 21 44 314 5200-9

Előzmény: rezgaras (33806)
rezgaras Creative Commons License 2023.11.15 -1 1 33807

Szia Hermann, itt láthatsz egy pár régi, MÁV-os pőrekocsi forgóvázat. Úgy emlékszem, ezeket nem láttam a web oldaladon.

 

Hallo Hermann, hier kannst du noch einige, alte MÁV Flachwagen-Drehgestelle sehen. Wie ich mich erinnern kann, habe ich diese an deiner Webseite nicht gesehen.

 

rezgaras Creative Commons License 2023.11.15 -1 1 33806

Van itt két kép, bizonyos P.T. Nielsentől, egyik két fokozatú, a másik 3 fokozatú laprugóval. A BHÉV állományában voltak, ki tudja, honnét kerültek oda. Mintha a franciáknál és a környékükön láttam volna ilyeneket. (de lehet, hogy tévedek)

Előzmény: segélyvonókészülék (33801)
róbertke Creative Commons License 2023.11.15 0 0 33805

Köszi gumidani, a Brawa által kiadott MÁV tejeskocsi is kettős rugózású!  

Előzmény: gumidani (33803)
segélyvonókészülék Creative Commons License 2023.11.15 0 0 33804

Ez meg egyenesen dreistufige! Köszönöm!

Előzmény: gumidani (33803)
gumidani Creative Commons License 2023.11.15 0 1 33803

30 55 116 6069-1 

A Kőér utcában láttuk 2011-ben.

 

 

Előzmény: segélyvonókészülék (33801)
Zsivany3 Creative Commons License 2023.11.15 0 0 33802

Az alsó képen a szürke szerintem a 994 5 xxx. (33 55 994 5 000-4 P ?) Jellegzetes a hattyúnyak:

 (Fotó: gumidani?)

 

A másik kocsi ugyanaz lehet, mint a felső képen a hátsó kocsi, de azt nem tudom melyik lehet.

Előzmény: HJH2 (33799)
segélyvonókészülék Creative Commons License 2023.11.14 0 0 33801

A zweistufige Blattfeder meg kétfokozatú laprugót jelent, ami meglehetősen ritka látvány, pláne mostanában.

Konkrétan én ezen a fotón vettem észre először, hogy ilyet valahová tényleg beépítettek, mer' eddig csak könyvben láttam.

Előzmény: scsabi (33800)
scsabi Creative Commons License 2023.11.14 0 0 33800

Magyarban a Schake és a Lasche (ebben az értelemben) egyaránt láncszem, függetlenül attól, hogy gyűrűforma, vagy lemezből kivágott.

Előzmény: HJH2 (33797)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.13 0 1 33799

55 MÁV, transzformátor szállitó kocsi

2. Kérdés: Magyar Vasúttörténeti Park

A 994 0 100-as kocsi 2004 óta a Magyar Vasúttörténeti Park része. Robertke 2017.09.24 bejegyzésében mutatott egy fotót erről az kocsit.
Ezen a képen egy másik 8-tengelyű transzformátor szállikocsi (?) látható a háttérben.
-> Ismeri valaki ezt az kocsi?

 

A Magyar Vasúttörténeti Park légifotóján 2019-ből több alacsony ágyás kocsi is látható.
-> Tud valaki valamit ezekről az autókról?

 

 

Minden információt előre is köszönök!

 

HJH2 Creative Commons License 2023.11.13 0 1 33798

55 MÁV, transzformátor szállitó kocsi

2. Kérdés: (33 RIV 55 MÁV 994 5 000-4 [P] Uaais)

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=137856821&t=9121454

Ismerek hasonló, de egyszerűbb forgóvázas autókat, amiket a Société Franco-Belge épített 1971 körül.

http://www.drehgestelle.de/6/pennsylv_sfb.html
https://www.deutschefotothek.de/documents/obj/86004213/df_pro-a_0004213_001

-> Van további információ erről az autóról (különösen a gyártóról, a gyártási évről)?
-> Csak ezt az egy autót építették?

Minden információt előre is köszönök!

HJH2 Creative Commons License 2023.11.13 0 1 33797

55 MÁV, transzformátor szállitó kocsi "Györ 1954"


 

 

 

1. Kérdés:
A MÁV kocsik ('ex Nmvy', Györ 1954) fotói a [6], [7] és [9]-ben a forgóváz keretén lévő konzolokra felfüggesztett egyszerű lapfelfüggesztésű kocsikat mutatnak be. Frissebb fotók ('ex Nmvy') 31 55 994 0 102 [2]-ban, valamint ('ex XV 50) 33 55 994 0 900-0 [2] és [10] kiállítás fotói kétfokozatú laprugós autók, amelyek a forgóváz keretén lévő görgős kampókra vannak felfüggesztve.
-> Tudja valaki, hogy mikor alakították át ezeket az autókat?

 

Minden információt előre is köszönök!

HJH2 Creative Commons License 2023.11.13 0 0 33796

Előzmény: róbertke (33765)
HJH2 Creative Commons License 2023.11.13 0 0 33795

55 MÁV, transzformátor szállitó kocsi

Robertke 33765-ös hozzászólásának köszönhetően sok információt találtam a magyar transzformátor szállikocsi.

Köszönöm mindenkinek, aki ezt az információt megadta.

 

Eleinte azonban kissé összezavarodtam. Ezért próbáltam - eleinte csak magamnak - magamnak rendezni és rendszerezni az információkat.

 

Az így kapott táblázatok tehát semmi újat nem tartalmaznak.

De még mindig vannak bennük kérdőjelek, és nem zárom ki annak lehetőségét, hogy hibáztam.

 

 

Ezért nagyon hálás vagyok minden kiegészítésért és helyesbítésért, és a lista átdolgozott változatát is rendelkezésre bocsátom!

 

http://www.drehgestelle.de/5/MAV_Tiefladewagen_Datenblatt.pdf

Előzmény: róbertke (33765)
gumidani Creative Commons License 2023.11.09 0 1 33794

Tudós embereket kérdem ezeknek a kocsiknak a korábbi számairól: 

 

FKGJK 44 55 941 8403-5 Ypl

 

FKGJK 44 55 941 8404-3 Ypl

 

FKGJK 44 55 949 8361-8 Ypl

Zolcsi67 Creative Commons License 2023.11.08 0 0 33793

O&K -> Kőolajipari Gépgyár -> Sárkány center

CIWL -> Sallai -> ?

 

Ha jól tévedek :)

Előzmény: gumidani (33786)
Csa80 Creative Commons License 2023.11.07 0 0 33792
Előzmény: Csa80 (33791)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!