köszönöm szépen a választ, akkor levágom az elfagyott részt előbb, aztán az ág egyharmadát nyugodtan vághatom?jó, bár már igaz vágtam idén belőle, mert olyan hosszú nyúlt a tavalyi ága.
Mi fánkkal kapcsolatos tapasztalataim alapján én alaposan megmetszeném, hogy jól megerősödjön a törzse. Ugyanis a miénk olyan hatalmas (hosszú) ágakat növeszt egy nyár alatt, hogy képes lehasadni is.
Május előtt ne is várj különösebb attrakciót a selyem akáctól, hiszen mediterrán növényként itt később indul. A metszésről csak annyit, hogy nálunk feltétlenül szükséges. Egy nyár alatt akár 3-4 métert is nő az ága. Egyszerűen nem bírja el a lombot. Ehhez persze hozzátartozik, hogy nagyon sok nedvességhez jut. Van úgy, hogy év közben is kell kurtítani.
Bocs, hogy így bekontárkodom. Nekünk van ilyen szomorú oltású meggy fánk, ami sajnos már három éve(azóta lakunk itt) nem volt megmetszve. Nem tudtuk, hogy kell-e egyáltalán. Igaz sok termést nem is hozott. Na tehát az a kérdésem, hogy a lent említett módszerrel mi is megmetszhetjük?
Okés ha jó akkor jó! Ez a lényeg, amúgy nemigazán tudom elképzelni , hogy kell majd kinéznie, ha nem mondod, én hagytam volna lógni a hajtásokat, tovább, úgy ahogy voltak, én azért vágtam mindig már vissza az előzőket, mert már nem lehetett látni, hogy hol van a törzs.
És figyeld majd meg, hogy a "csúcshatás" miatt a legerősebb hajtás mindig a legutolsó lesz az ágon, ezért jövőre majd az lesz a legerősebb, ami legjobban kinyúlik, stb, tehát a mostani ágvégi rügy adja majd az idei "hüplit" :))))
Még nem, hétvégén akarom én is megvágni az enyémet.
-
Kábé úgy kell elképzelni, hogy évente ezzel a módszerrel teszel bele minden ágba egy "hüplit", ami egy felfelé púposodó ívdarab.Mivel a szem az ágvégén felfelé áll, ezért a következő hüpli is felfelé púposodó ívdarab lesz.
Ezeknek a szomorú oltású fáknak ez a "szexepiljük", ez a hüplisség. Japánakác, eperfa, láttam már meggyben is. CSak a nyír nem volt ilyen hüplis.
Visszavágni most kell, mikor már lehullottak, vagy hullófélben vannak a barkák.
A metszés helye pedig ott van, ahol az ág íve lefelébe fordul már, az ív tetőpontjától kifelé, meg kell keresni az első olyan szemet, ami felfelé áll, felfelé hajt.Azt meghagyni, és attól kifelé levágni.
Ezzel viszont pont a korona átmérőjét növeled, a korona kefesűrűségének rovására- nem lesz átláthatatlan a korona, de kiterjedt lesz.Igaz, hogy szépen elkezd majd ettől fölfelé is csavarogva emelkedni a korona -persze ehhez idő kell majd.
Ezt ha pár évig csinálod, akkor szépen kiszélesíted a koronát és lesz hely az ágaknak majd, és akkor már nem szükséges minden évben lemetszegetni.
Szia, nekem is van ilyen kettő is, akkor kb. ahol visszahajlott utána az ezen a képen amit te tettél fel, ugy kb. 15-cm? ott gondoltad? a hajlás végén, úgye?
Akkor mikor már a levelek jönnek rajta akkor vágjam?
köszi előre is, egyébként, mikor kell visszavágdosni, tavasszal, összel?
tehát a forma miatt kérdem, nekem egy kis tó mellett van belőle egy, de nem akarom, hogy nagyon nagy legyen.
A köszmételisztharmatról van szó. Az támadja a fejlődő bogyókat és a hajtásokat is. Kéntartalmú szerekkel védekezhetsz ellene, de vedd figyelembe az élelmezésegészségügyi várakozási időt (fel van tüntetve a szer dobozán), mert korán érő gyümölcsről van szó!
Úgy emlékszem a réz is leviszi az őszi és mandula leveleit, de rendes szerekkel rámehetsz.Sőt virágzik a sárgabarack és esőt mondanak, monília veszély!
En a mult heten vegeztem el a lemosopermetezest (szolo, fak, bokrok). 4%-os Sulex-et hasznaltam, meg a szomszod aszonta, tegyek bele Oleoekolt is ha van. Ja, kerdezni is akarok vmit: Van nekunk 3-4 egresbokrunk, es kb 4 -eve az tortenik, hogy mikor mar a szemek kifejlodtek, kb, 1cm-esek, akkor valamifele peneszesedes tamadja meg a szemeket. Kb olyan mint a szolon a lisztharmat, csak kicsit szurkebb... Valami tanacs ?
Annak javaslom, ha fiatal egyedről van szó - mint ez is, tavaly vettem -, hogy virágzás után vágja vissza a hajtásokat, a viszzahajlás utáni első kifelé álló rügyig.
Ezel szépen eléri, hogy kiterebélyesedik a korona pár év alatt, és nem lesz olyan sűrű mindjárt a közepénél, mint a kefe.
Aztán már el lehet hagyni ezt a metszést, magától is elintézi a fa amit kell.
Biztos, hogy nem termett semmi? Nálam is van egy sor, ami televolt mindig félig érett terméssel, aztán du., mire hazaértem mégsem tudtam érett gyümölcsöt találni. Már meggyanúsítottam a szomszédot (aki amúgy meg is érdemli), de kiderült, hogy most alaptalanul, mert egy hajnalon tettenértem a feketerigókat...
Helló! A málna mint sok másik növény, a 2 éves vesszőn terem igazán. Fajtától függően, 1-1.2 m magasan ezeket a vesszőket be lehet kurtítani. Az elálló termőhajtásai miatt ezeket az ágakat ősszel könnyen fel lehet ismerni( és kivágni).