Láttad játszani a csehek ellen? Azért nem lett most válogatott. Majd, ha formába jön, lehet róla beszélni. De szerintem Malen sokkal jobb nála.
" mivel tőle többet várunk, mint mondjuk De Roontól, ezért nagyobb is a csalódás, ha alulteljesít"
Ez butaság. Mindenki alulteljesített, de ő még így is a a kevésbé rosszak közé tartozott. Különösen ahhoz képest, hogy nyaralásból, edzések nélkül jött.
Boadu miért lenne túlzás? Én már most is a felnőtt keretbe hívtam volna be inkább (bár, az U21-es EB-selejtező tétje nagyobb, szerintem).
Én egyáltalán nem láttam De Jongot a kevésbé rosszak egyikének. Sőt, mivel tőle többet várunk, mint mondjuk De Roontól, ezért nagyobb is a csalódás, ha alulteljesít. És most elég rendesen alulteljesített. Két hibájából is majdnem gólt kaptunk és a támaádsok zöme azon akadt el, hogy passz helyett feleslegesen cipelte a labdát és addig forgolódott vele, amíg le nem szereleték. Sokkal célirányosabban kellene játszania. Persze, a többiek is rosszak voltak, talán csak Cillessen hozta magát, azon kívül Ake és Depay igyekezete dícsérhető. Más pozitívumot nem nagyon láttam.
Szerintem, ha mindenki egészséges, akkor Ake a védelem előtt jobb lenne. Sokkal több foci van benne, mint De Roonban, a mezőnymunkát pedig ugyanúgy el tudja végezni.
Nagyrészt ugyanazokat a meccseket láttuk. Mintha a két meccs is ugyanaz lett volna. Csak az Oranje nem ugyanazt a szerepet játszotta. Ahogy a lengyelek ellen szinte csak azt lehetett rossznak mondani, hogy az eredmény nem fejezte ki a különbséget, most az olaszok mondhatták azt. Igaz, az utolsó félóra azért már a miénk volt, de a döntetlen akkor sem lett volna igazságos.
Nagyon sokat számított a védelem meggyengülése. Míg Blinddel és De Ligttel sok támadás indul, addig Hateboer ugyan lelkesen felfut, de ritkán ad be, és általában akkor is rosszul. Szinte kár, hogy a lengyelek ellen volt egy jó beadása is, mert különben eleve Dumfries kezdhetett volna. Veltman pedig szinte pánikban van, ha nem tud hazaadni, és előre kell játszania. Természetesen Schuursnek kellett volna kezdenie. Ami Aket illeti, örülünk ennek vagy nem, de tény, hogy Van Dijk baloldali középhátvédként érzi magát legjobban, így mellette, a jobboldalon, nem játszhat egy ballábas. Wijnaldum állítólag feláldozta magát a csapat érdekében. Ehhez nem értek, mindenesetre én helyette tettem volna be Van de Beeket, nem Bergwijn helyett. Ha Bergwijn van a szélen, nem mert volna a bekk annyira a mi térfelünkön játszani. Frenkie is volt már jobb, de az olaszok is tudták, hogy, ha őt kikapcsolják, sok nem marad az Oranjeból, így keményen fogták. Ezzel együtt még mindig a kevésbé rosszak egyike volt. Van de Beek elég láthatatlan volt, mégis inkább Wijnaldumot hoztam volna le. Bergwijn és Promes gyengék voltak. Promes meg sem próbált kicselezni bárkit is, márpedig egy szélsőnek néha azt is kell csinálnia. Mivel Van de Beek alig volt játékban, nem volt 10-es, pedig nagyon hiányzott. Azt hiszem Koeman be merte volna küldeni Ihattarent. Depay hosszú kihagyás után még messze nem a régi. Nagyon akar, de mintha túlzottan is akarna, és mindent ő akar csinálni.
Egy hónap alatt sok minden megváltozhat. De Vrij játszhat, mindenkinek lesz játékritmusa, talán lesz már új szövetségi kapitány. Mindenesetre ki fog derülni, hogy tegnap az olaszok voltak-e nagyon jók, vagy az Oranje nagyon rossz.
Ki játszik a bosnyákok ellen Depay helyett? Talán Malen addigra belejön. Boadu vagy Zirkzee még túlzás lenne. Persze, ha addigra az Ajaxban kezdő lesz, Brobbey is lehet. Ezt persze nem gondoltam komolyan. és sajnos valószínűbb, hogy addigra már nem is lesz Amszterdamban.
Szerintem, a lengyelek ellen jól játszottunk, de az olaszok ellen nem. Úgyhogy, mindkét eredmény megérdemelt.
Mondjuk, a lengyeleknél azért hiányzott a legnagyobb sztár, Lewandowski, nélküle elég szárnyaszegettnek tűnt a csapatuk, nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Az olaszok viszont kimondottan jól, szemre is tetszetősen játszottak - talán a '90-es évekbeli Sacchi-éra óta nem láttam ilyet. A helyzetek alapján tőlük jobban is kikaphattunk volna.
A védelem erősen felforgatott volt, ez tény. Hiányzott De Ligt és Blind mellett De Vrij is. Ake nem volt rossz, bár jobban örültem volna, ha középen játszik és Wijndal a balhátvéd. De az olasz meccset a középpályán vesztettük el, feltűnő volt, hogy Wijnaldum és De Jong mennyire gyengén futballozott. Utóbbi gyakran komoly akadálya annak, hogy gyors akciókat vezessünk. Van de Beek, sem volt jó, de talán éppen kezdett volna éledezni, amikor lecserélték. De Roon játéka meg akkor sem látványos, ha megy a csapatnak. Azt sem értettem, hogy miért nem kapott szerepet a három újonc, Schuurs, Wijndal és Ihattaren. Mikor próbáljuk ki őket, ha nem az ilyen meccseken? OK, tudom, hogy a NL elvileg tétmeccs, de ki gondolja komolyan, hogy majd innen fog kijutni az Oranje, ha a VB-selejtezőkön nem sikerül? Ezeken a meccseken kell próbálgatni a különböző variációkat, emiatt az eredmény kevésbé érdekel, mint a mutatott játék, márpedig az az első meccsen jó, a másodikon siralmas volt. És, hát amit régóta mondok: amíg nem lesz újra klasszis befejező csatárunk, addig nem lesz esélyünk arra, hogy egy-egy tornán jól szerepeljünk. Depay egyedül kevés és neki is megvannak a korlátai. Előbb kellett volna behozni Luuk de Jongot is, még ha nem is egy zseni, de legalább van bent középen valaki, akire figyelniük kell a védőknek, ezáltal több levegő jut a többieknek. A reklamálásért összeszedett buta és felesleges sárga lapoknak sem örültem. Hamar kiderült, hogy a bíró ezt nem tolerálja, de a játékosok csak nem hagyták abba. A kapitány ilyenkor miért nem szól be a pályára?
Nemzetek Ligája HOLLANDIA - Lengyelország 1-0 HOLLANDIA - Olaszország 0-1
Véleményem 2 meccs után...
A csapatjáték gyenge és nagyon sok a hiba.
Egyénileg még sokan alulteljesítenek.
Védelmen látszik az alapemberek - De Ligt, Blind - hiánya
Lengyelek ellen lehet hogy domináltunk de ott is gyengén ment a játék és az ellenfél is gyenge volt.
Ma még gyengébb volt a játék pedig az olaszok sincsenek a toppon, verhetőek lettek volna.
Ez a kapitány sincs a toppon.
Eleve hülye húzás volt szélre tenni ma Wijnaldumot és Van de Beeket váltogatva, Bergwijnt pedig padra tenni. Így nem is volt jobbszélsőnk, az olaszok pedig 2 játékossal is támadhattak a bal oldalukon amivel úgy mentek ott át mint kés a vajon. Ahogy látni, ő sem szereti a cseréket. Láthatta "jó" játékunkat az első félidőben de szünetben egyet sem cserélt. Valószínúleg a szerencsében bízott ami amatőr hiba.
A lényeg a lényeg, ma este ritka gyengén játszottunk.
Elhunyt Robby Rensenbrink, a '70-es évek egyik legnagyobb holland csatára. Kétszeres VB-ezüst, egyszeres EB-bronzérmes, az Anderlechttel kétszeres KEK és kétszeres Szuper Kupa-győztes. Ő szerezte a VB-k történetének 1000. gólját. 72 éves volt.
Memphis Depay, a mai francia bajnokin elülső keresztszalag-szakadást szenvedett ami miatt minimálisan 6 hónapig nem léphet pályára. Tehát nagyon nagy veszélybe került nála az EB.
Csak abba bízhatunk, hogy valahogyan ez lerövidül 5 hónapra és májusban legalább elkezdhet edzeni.
"baromira nem abból a play off-csoportból, amit írsz, hanem a grúz-fehérorosz-macedón-koszovói csoportból. "
Megint olyasmiben van igazad, aminek nincs jelentősége. Olyan bonyolult lett ez az egész, hiszen ki emlékszik már arra, kik szereztek rájátszásra jogot az NL-en keresztül? A lényeg az, hogy vagy a románok vagy egy gyengébb lesz még a csoportunkban.
" azért Ukrajna és Ausztria kemény ellenfél lesz"
Inkább úgy írnám, hogy lehet. Semmi alapod nincs ezt ilyen kategorikusan kijelenteni. Különösen az osztrákoknak, nem voltak olyan félelmetes eredményeik idén. Az ukránok eredményei valóban jobbak annál, de még mindig, egyik sem közelíti meg a hollandok utolsó másfél évét. De ez egy EB. Igazi kutyaütők nem sokan lesznek azon.
Hát, baromira nem abból a play off-csoportból, amit írsz, hanem a grúz-fehérorosz-macedón-koszovói csoportból. A papírforma alapján tovább kellene jutnunk, de azért Ukrajna és Ausztria kemény ellenfél lesz.
Megvolt az EB sorsolás. Ukrajna már biztos volt, és Románia vagy egy másik rájátszó a románk csoportjából is. A harmadik kalapból Ausztriát kaptuk. Mindhárom csoportmeccsünket az Arénában játsszuk. Ebben a csoportban elsőnek kell lennünk!
"2017-hez képest azért kívülük még topcsapatban játszik Wijnaldum és Van Dijk is."
Wijnaldum már 2016-ban is a Liverpoolban volt.
"Azért a maiak jó része már nem ifi, csak még fiatal."
Jó, most ne a szóhasználatba kössünk már bele! Utánpótlás korú, ha így jobban tetszik. Abba belefér az U21 is. Elégedett vagy?
"Nem tudom, mit jelent az, hogy nem folyamatosan játszik. hetente egyszer 90 percet, aztán 2 meccs között 0-át."
A Wikipedia 6 meccset írt a 2019-20-as idényre, ezért abból indultam ki, hogy csak a meccsek felén játszott. De látom, hogy a Transfermarkt szerint mind a 12-őn. Tehát, játszik folyamatosan. Ez jó hír. Még ha nem is a Chelseaben, de legalább a Premier League-ban.
"Ha 2016-ben Koemannal kijutunk az EB-re, akkor már két éve ugyanaz lett volna a szövetségi kapitány. Az sokat jelentett volna."
Nyilván nem arra gondoltam, hogy koemannal, hanem Blinddel, vagy Hiddinkkel.
"Egy EB/VB után könnyebb visszavonulni, könnyebb az edzőnek frissíteni, mint egy ki nem jutás után."
Ez nem igaz, akkor is vissza szoktak vonulni játékosok, ha nem jutnak ki, de mondjuk nem akarnak újabb 2 évet belefeccölni egy - esetlegesen hiábavaló - felkészülésbe.
"De ezek addig tartottak ki, amíg ment nekik."
Nem, sajnos tovább. Persze, nem az ő hibájuk, ha nem volt jobb helyettük, akkor joggal tehették. És ez volt a baj, hogy nem volt jobb.
"egyelőre összesen 2 olyan fiatal játékosunk van (20-22 évesek), akik topcsapatokban játszanak: De Jong és De Ligt."
Nem csak erről van szó. 2017-hez képest azért kívülük még topcsapatban játszik Wijnaldum és Van Dijk is. Memphis is nagy játékos lett azóta; legalább is a válogatottban. Azért ők is a holland nevelés eredményei. És aki a mai Ajaxban játszik, is egy komolyabban játszik, mint 2 éve. Végeredményben, ha a maiakat posztonként összehasonlítjuk a 2014 VB bronzosokkal, akkor a maiak a jobbak. Persze nem tudom, kivel lehet Frenkie de Jongot vagy Sneijdert összehasonlítani. Robben az egyetlen, aki egyértelműen jobb, mint bárki akivel a maiak közül összehasonlíthatnánk.
"Én már akkor is a csatárokat hiányoltam elsősorban, hogy azok, akik ifiszinten tehetségesnek tűnnek, később nem futják be azt a pályát, amit jósolnak nekik"
Depay végül is, feljutott a pályára, amire sokáig úgy nézett ki, hogy nem fog feljutni. A rengeteg új csatártehetségből valószínű, hogy néhány be fog válni. Azért a maiak jó része már nem ifi, csak még fiatal.
"Ake sem futott be a Chelsea-ben, sőt most a Bournemouth-ban sem játszik folyamatosan"
Hogy ki futott be az akkori Chelseaben az semmit nem mond. A Bourmouth 23 milliót fizetett érte, azaz olyan rossz már akkor sem volt. Nem tudom, mit jelent az, hogy nem folyamatosan játszik. hetente egyszer 90 percet, aztán 2 meccs között 0-át.
"egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ha kijutunk a 2016-os EB-re, akkor itt, vagy előbbre tartanánk. "
Ki lehet ilyesmiben biztos? Ha 2016-ben Koemannal kijutunk az EB-re, akkor már két éve ugyanaz lett volna a szövetségi kapitány. Az sokat jelentett volna.
"Az a pofon (és a következő) kellett ahhoz, hogy újra a realitás talajára kerüljenek az elvárások és a válogatott játékosok önértékelése is helyes legyen. "
Azt a pofont a szövetség adta magának. Biztos tanultak abból, de nem lett volt arra szükség, ha 14-ben kinevezik Koemant. Nekik Hiddink kellett; a többi automatikusan jött.
" Így meg mindenki tisztában volt azzal, hogy a Van der Vaart - Sneijder - Robben - Van Persie korosztály ideje lejárt,"
Szerintem épp az ellenkezője. Egy EB/VB után könnyebb visszavonulni, könnyebb az edzőnek frissíteni, mint egy ki nem jutás után. De ezek addig tartottak ki, amíg ment nekik. Akár volt EB akár nem.
"Azokat, akik több poszton használhatók, csak egyen vetted számításba."
Így könnyebb volt őket összeszámolni.
Hogy Blind-et írom-e szélsőhátvédnak, vagy Aket, Babelt centernek, vagy Depay-t, Malent, részletkérdés. Őket vinném és az adott helyzettől függőne játszanának ezt, vagy azt.
Ihattarent én inkább látom irányító középpályásnak, mint szélsőnek. Ilyen szempontból nem nagyon érdekel, hogy a PSV-ben mit játszik.
"Azt sem tudom, mit esznek De Roonban. Focizni nem tud, és játékintelligenciája sincs sok."
"Nem szép dolog múltbeli dolgokat előhozni, de most nem bírom ki. :)"
Már bocs, de az idézett mondatom szinte szóról szóra idézet volt és pont tőled vettem át, mert te szoktál mindig példálózni velük! Már az is baj, hogy azt írom, amit te?
"Két éve arról sírtál, hogy milyen rosszak a holland edzők, nem haladnak a korral, a tehetségek nem futnak be, mert erre nem tanítják meg a gyerekeket meg arra. 2 évvel később Európa legnagyobbjaiban játszanak e tehetségeink, az Ajax az európai szubtop felső régiójában van, a válogatott nyert a németek, franciák és az angolok ellen, és lassan a világranglista első 10-ében lesz. Egyszerre rájöttél, hogy egész jó a holland utánpótlás nevelés. Én már akkor is hoztam erre fel példának olyanokat, akik felemelhetik a holland focit (De Ligt, Frenkie de Jong, Aké, Stengs, Van de Beek stb.)."
Na, na, na! Álljunk meg egy kicsit! Azért egyelőre összesen 2 olyan fiatal játékosunk van (20-22 évesek), akik topcsapatokban játszanak: De Jong és De Ligt. És esetleg hozzájuk csatlakozhat még Van de Beek. Tehát, nem tömegekről beszélünk! És egyikük sem csatár! Én már akkor is a csatárokat hiányoltam elsősorban, hogy azok, akik ifiszinten tehetségesnek tűnnek, később nem futják be azt a pályát, amit jósolnak nekik (El Ghazi /bár, az, hogy stabil kezdő az Aston Villában, nem lebecsülendő!/, Zivkovic, Kishna voltak a példáim, de Ake sem futott be a Chelsea-ben, sőt most a Bournemouth-ban sem játszik folyamatosan). Ziyech is idősebb, őt nem most fedezték fel.
Kluivert, Dilrosun, Malen, Stengs, Boadu 3-4 évvel későbbi generáció (ők most 19-20 évesek). És még ők sem biztos, hogy befutnak, csak azt látjuk, hogy ígéretesek. Dest és Mazraoui tehetséges, de a pályájuk elején járnak, ebből még lehet eső, lehet sár.
Egyébként, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ha kijutunk a 2016-os EB-re, akkor itt, vagy előbbre tartanánk. Az a pofon (és a következő) kellett ahhoz, hogy újra a realitás talajára kerüljenek az elvárások és a válogatott játékosok önértékelése is helyes legyen. Egy kijutás csak elfedte volna a bajt. Így meg mindenki tisztában volt azzal, hogy a Van der Vaart - Sneijder - Robben - Van Persie korosztály ideje lejárt, új, fiatal, sikeréhes játékosok kellenek és a generációváltás, bármilyen drasztikus is lesz, bármilyen visszaeséssel is jár, elkerülhetetlen és össze kell fogni annak érdekében, hogy ne legyen nagy égés belőle. Arról nem is beszélve, hogy Koemannak is könnyebb szót érteni egy olyan futballistával, aki még nem nyert semmit, mint egy olyannal, aki volt már 4 között komoly tornán és klubszinten is nyert ezt azt, tehát elég nagy egoja van.
Ez most egy valamivel szerényebb tudású játékosokkal rendelkező (a támadókra gondolok), de egységes és összetartó társaság, ami nagy előny.
Jobbhátvédnek még ki kell próbálni néhányat. Mint előbb írtam, Hateboer és Zeefuik erre a jelöltjeim. És nem Promes lenne az első csatár, akiből jó bekk lett.
Azokat, akik több poszton használhatók, csak egyen vetted számításba. Pedig a keret ereje abban is van, hogy sok a multifunkcionális benne.
Blind középhátvédnek sokkal jobb, mint bekknek, és vele, mint középhátvéddel az egész csapat jobb lenne. (Igaz, lehet, hogy Akéval is) Az Ajax neki köszönheti, hogy De Jong hiánya fel sem tűnik.
Aké a válogatottban eddig többször volt balhátvéd, mint közép. Mindkét poszton lehetőség. Van de Beek és Wijnaldum egy Pröpper szerepben is jók. Wijnaldum az a Liverpoolban, és Koeman előtt az volt a válogatottban is. Van de Beek a Chelsea ellen nagyon jó volt annak.
Promes és Stengs is sokszor 10-esek. Szerintem Stengs ugyan tegnap papíron szélső volt, de gyakorlatilag 10-est játszott. Ezzel szemben Ihattaren a PSV-ben általában jobbszélső. Persze ő is rendre bemegy, mint ma már minden szélső.
Nem akarod megérteni, hogy Depay, amióta Koeman van, spicc egy szabad szerepben, és, mint olyan, nemzetközi klasszissá nőtte ki magát. Szélsőként elég közepes volt. Tegnap De Jong miatt kikényszerült a szélre, de az EB-n biztos spicc lesz. Gondolom Boadu lesz a backupja. Talán kell még egy jégtörő, és kérdés, hogy Babel is kell-e még. Malen is spicc, de úgy érzem, Boadu jobb lesz nála. Szélsőnek Bergwijn sokkal jobb, mint Malen. Bergwijnt visszadobta, hogy a PSV nem engedte el, és, hogy Van Bommel 10-est csinált belőle. Sérülése előtt ismét szélső volt, és kezdett is belejönni.
Én előbb gondolnék jégtörőként Weghorstra, mint De Jongra. Sokkal technikásabb, erőszakosabb és gólra törőbb. Mindkettő semmiképp nem kell. Nem tudom, hogy Strootman nem jobb-e, mint De Roon. Tegnap nem sokat játszott, de egész jó volt. Azt sem tudom, mit esznek De Roonban. Focizni nem tud, és játékintelligenciája sincs sok.
"Veltman, szerintem, nem rossz és én bízom Dumfriesban is. És hát mögöttük meg végképp nincs senki... Ki jöhetne még szóba: Van Rhijn, Karsdorp, Hateboer, Janmaat?"
Veltman szerintem sem rossz, de egy komoly ambíciókkal bíró Oranjéhez, bekknek nem elég jó. (Középhátvédnek talán igen, de pechjére ott konkurensei világklasszisok.)
Jobb híján én is bízom Dumfriesban/ben, de kezd válsága túl hosszú lenni. Van Rhijn, aki a Heerenveen szintjére esett vissza, természetesen nem jöhet szóba. De Hateboer miért ne? Nem rossz bajnokság, nem rossz csapatában jó. 3 lap osztályozza az Eredivisie meccseit; az AD, a Telegraaf és a VI. Ezek átlagai szerint a bajnokság legjobb foci-holland jobbhátvédje Zeefuik. Dumfries jóval mögötte van. Mint hátvéd, pár hellyel Veltman is. Az U21 válogatottban is általában jó. Én kipróbálnám. Az Ajax-ban két nem túl jó meccse után Ten Hag Kristensent választotta. Annál biztos jobb volt. De az igaz, hogy Dest és Mazraoui jobbak nála. E lista érdekessége, hogy Wijndal (AZ) nagyon elől van rajta.
"az amerikai válogatott Dest, a marokkói válogatott Mazraoui és Ziyech is a holland utánpótlás nevelés eredménye."
Nem szép dolog múltbeli dolgokat előhozni, de most nem bírom ki. :) Két éve arról sírtál, hogy milyen rosszak a holland edzők, nem haladnak a korral, a tehetségek nem futnak be, mert erre nem tanítják meg a gyerekeket meg arra. 2 évvel később Európa legnagyobbjaiban játszanak e tehetségeink, az Ajax az európai szubtop felső régiójában van, a válogatott nyert a németek, franciák és az angolok ellen, és lassan a világranglista első 10-ében lesz. Egyszerre rájöttél, hogy egész jó a holland utánpótlás nevelés. Én már akkor is hoztam erre fel példának olyanokat, akik felemelhetik a holland focit (De Ligt, Frenkie de Jong, Aké, Stengs, Van de Beek stb.). Ma is azt mondom, hogy akkor pont őrségváltás volt, de annak ellenére, ha a szövetség nem ügyetlenkedik annyit, akkor Hollandia ott lett volna a 16-os EB-n és a 18-as VB-n, és az őrségváltás simább lett volna. Külön pech volt, hogy a VB-re kijutásnál nem az egymás elleni eredmény számított.
Veltman, szerintem, nem rossz és én bízom Dumfriesban is. És hát mögöttük meg végképp nincs senki... Ki jöhetne még szóba: Van Rhijn, Karsdorp, Hateboer, Janmaat?
"A keret nem rossz, de vannak hiányposztok, pl. a cserekapus és a balhátvéd."
Én azért nagyon is hozzátenném a jobbhátvéd posztot is. Veltman nem jó bekk, Dumfries szintén nem jó és Promes pedig nem odavaló hanem elölre. Eleinte nem volt rossz Dumfries de már hosszabb ideje ahogy a PSV-ben is úgy a válogatottban is gyenge. Sok PSV meccset is nézek és ezáltal mondom, hogy az egyik jellemzője, a pofázás. Ebből még lesz baja.
Nagy erőt adna a csapatnak egy Dest vagy Mazraoui féle jobbhátvéd.
Mindent egybevetve a holland futball a 2015-16-os mélypont után szép lassan elkezdett kikászálódni a generációváltás okozta válságból. 2017-ben már mutatott életjeleket, hiszen az Ajax EL-döntőt játszott, de a többi klub és a válogatott teljesítménye elmaradt a várakozástól. A 2017-18-as idény pocsék nemzetközi kupaszereplést hozott, de 2018 őszétől az Ajax, 2019 őszétől pedig már más klubok (AZ, PSV) is elkezdtek eredményeket felmutatni. A válogatott Koeman személyében végre kapott egy megfelelő szövetségi kapitányt, ennek köszönhetően a váratlanul jó a jó NL-szereplés után végül is magabiztosan jutott be az EB 24-es döntőjébe is. Egyre több befutott játékos kap komoly ajánlatot topkluboktól, több éves szünet után rendszeresen játszik holland futballista a Liverpoolban (kettő is), a Barcelonában, a Juventusban, az Interben. Ez azért már jelez valamit. Bár nem az Oranjet erősítik, de az amerikai válogatott Dest, a marokkói válogatott Mazraoui és Ziyech is a holland utánpótlás nevelés eredménye.
Még messze nincs minden rendben, ahogy a válogatott nem számít az EB esélyesének, úgy az Ajax sem a BL-nek, vagy az AZ sem az EL-nek, de jelenleg ezek a csapatok felszálló ágban vannak. Ezt a fejlődést kell folytatni és ha a mai 17-19 évesek közül még néhányan befutnak, akkor újra lehet egy erős holland válogatott.
5-0 a vége Wijnaldum triplázott, Ake és az újonc Boadu is betalált.
A stabil kezdők nagy része (Cillessen, Promes, De Ligt, De Jong, Wijnaldum) hozta magát, Depay kicsit halványabb volt, szerintem, nem volt még teljesen rendben. Wijnaldum a meccs embere ezzel a 3 góllal. Az újak közül tetszett, Ake, jól mozgott Boadu és Stengsben is van fantázia. Van Aanholt nem győzött meg, Weghorst azt hozta, amit vártam, azaz semmit. Pröpper szürke volt, de De Roon is az szokott lenni. Luuk de Jongnak sokat köszönhetünk, mert ő mentette meg a hazai északír meccset, de ez a mai produkció megmagyarázza, hogy miért nem kezdő a válogatottban.
A keret nem rossz, de vannak hiányposztok, pl. a cserekapus és a balhátvéd.
Ha holnap kezdődne az EB, akkor az alábbi játékosokat vinném:
Kapus: Cillessen, mellé Krul és Bizot ???
Jobbhátvéd: Dumfries, Veltman
Középhátvéd: De Ligt, De Vrij, Ake, Van Dijk
Balhátvéd: Blind, Van Aanholt
Védekező Középpályás: De Roon, Pröpper, F. de Jong
Támadó középpályás: Wijnaldum, Van de Beek, Ihattaren
Jobbszélső: Promes, Stengs
Center: Babel, Boadu
Balszélső: Depay, Malen
Ez 23, de azért tavasszal még kipróbálnám az U21-esek közül Wijnandot, Koopmeinerst, Kluivertet és Dilrosunt, de Bergwijn is kapna még esélyt. Luuk de Jong maximum jégtörőnek jöhetne szóba, de szerintem Boadu a jövő embere, most már inkább őt kell favorizálni. Strootman, Weghorst, Berghuis nálam felejtős, ha mindenki egészséges.
Jól kezdtünk, de úgy 30 perc után nagyon edzőmeccsesre vettük a figurát, teljesen dekoncentrált mindenki... :-(
Luuk de Jong nagyon gyenge, ideje volt lecserélni, mondjuk Weghorsttól sem várok többet. Dumfriesnek kellett volna bemennie, Promesnek előremenni a balszélre, Boadunak pedig be centerbe.