Ráadásul a verbális erőszak párosul azzal a biológiai ténnyel, miszerint a fordított perisztaltika bizony halálhoz vezet. Szép különben, nem hallottam még, valóban képileg nagyon ott van. Maga mondat tökéletesen felépített, ahogy az egyszerű, majdnem konszolidált szavaktól eljut a gusztustalanságig: íve van, tökéletes. Tömör, szellemes, ritmusos.
Úgy seggberúglak, hogy szádon fröccsen ki a szar !
A mondás roppant egyszerű, tképpen a közönséges valagbarúgás egy lehetséges következményére mutat rá. Egyszerűségében is roppant gusztustalan. Ha vizualizáljuk a mondást, képe hatásától nehezen tudunk szabadulni. Ennek valószínű oka az, hogy a mondás a reaális és szürreális világ határmezsgyéjét találja telibe...
(( Kemény 2 napig tartott a család ifjabb nemzedékénél Narancs, Teves és Dugó Retek-hatása: az "Éjnye, de buta fatraktóóóór" bármire válaszul. Hál' Istennek csak ennyi.))
Ha mégsem, visszatérünk a jótékony "Én is Neked a tiedét !" szövegre.
Olyan visszafogott, már-már arisztokratikus benyomást kelt. Akármit belegondolhatsz, mégsem sértő. Egy olyan bármin felülemelkedő, bármin könnyedén túllépő, mégsem lekezelő. Volt már ?
off be
olyan boldog vagyok, hogy megint él ez a topic, hurrá, hurrá.
Olly rég voltam itt hosszú computer és miegyéb hiányában. az új hozzászólók figyelmét, lelkesedését külön köszönöm, elemzéseket értékelem.
off ki
sTormy!
Ez a "rák a hasban növögetve" már volt régebben, de döbbenten látom, hogy már irodalmunk (?) ligetes berkeibe is bevonult by Moldova. Ejnye. Mindezért, tehát műveltségedért is jár a plusz pont. Hajrá!
Ez tulajdonképpen még nem káromkodás, csak előre jelzi a közeledő vészt. Még jobb, ha "olyat" helyett azt mondjuk: "ojjat". Ez egy kis népies ízt is kölcsönöz neki(je).
"Kilépünk az ajtón, hátunk mögött hallani az asszony félhangos átkozódását:
- A pusztulat jöjjön rátok! Csak egy ilyen kis rák legyen a hasatokban, majd megnő."
(Moldova György: Bűn az élet...)
A fenti jókívánság a roma folklórt gazdagítja. Külön érdekesség a "pusztulat" kifejezés. Nyelvtanilag ugyan hibás, hiszen az -at/-et deverbális nomenképző a cselekvés, történés eredményét vagy tárgyát jelöli, de kétségkívül ad egy hangulatot az egésznek. Akívánság második része pedig a hosszú, gyötrelmes haldoklás ígéretével kecsegteti a delikvens(eke)t, mármint hogy az illető(k) azért csak szenvedjen(ek) addig is, amíg a rák teljesen kifejlődik.
Kb. 6 éves lehettem, mikor a garázsunk építésekor az egyik kőműves hajtogatta állandóan ezt, ha nem ment neki valami:
"Csincsilla baknyú".
A második szó végéről az 'l'-t állandóan lehagyta. Nem tudom, mire értette, de roppant egyedi szerintem. És nem jókedvében mondta. :-)) Egyébként most járok itt először, és nagyon tetszik a topic. És bocs, ha esetleg ezt már valaki mondta volna (nem volt időm mindet elolvasni.)
Egy szép íves:
Azt a tetves, román, bárcabitorló jó édes anyádat!
Utalás egyrészt az etnikai konfliktussal terhes politikai szituációban való alantas oldalon való részvételre, másrészt a jó édesszülő legősibb foglalkozást is csak bitorló mivoltára, amely során még élősdikkel is együtt kell élnie.
egy kollegám száján szaladt ki ez a filmes ismeretekről tanúskodó (Indul a bakterház), ízes, zamatos, intelektüel körökben is kartácsként szakító szidalom:
oh, igen. az etnikum....
kocsma, valamelyik külső kerületben. az üzleti élet, a tőke, a haszon és más ma divatos fogalmak még a cseresnyepálinkák közé is betüremkednek:
Drebális állat ráförmed a társára, kitagadó erekkel, megfeszülő izmokkal:
- Betemetlek pénzzel...!!!
mire a kicsi elfúló lélegzettel:
- Ha hagyom...
