Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Népirtás: olvassatok bele a Bibliába,mikor a zsidók bevonultak Kánaánba,azzal az isteni paranccsal tették,hogy mindenkit irtasanak ki,és mindent semmisítsenek meg(a kiirtás majdnem sikerült[el nem évül? háborús b?ntett,csak úgy mellesleg],de a javakat megtartották,ennek büntetése lett a filiszteusok(kés?bbi palesztinok) elleni háború(k)).De lehet,hogy az asszírok hamarabb csináltak ilyesmit.
Atomtöltetek: én személy szerint egyáltalán nem örülök,hogy vannak(semmi személyes probléma a töltetekkel,csak hát ott van az a nyavalyás inditógomb,és a mögött egy ember,aki hibázhat).Úgy tudom a hatnapos háború során Izrael a 4. nap környékén igen rosszul állt,úgyhogy élesítették a rakétákat,de szerencsére fordult a helyzet és visszapakolták a raktárakba.Ebb?l szerintem látszik,hogy mikor bevették volna,azzal már nem mentették volna meg magukat,csak az atomháború szélére sodorták volna a világot(pl.akkor még Szovjetúnió(most már Oroszországra nem annyira jellemz?),vagy Kína könnyen amerikai(honnan más honnan lenne az atomfegyver) támadásnak/provokációnak vehette/vehetné,ami senkinek sem egészséges).
Ugyanakkor megértem az izraelieket is,hiszen tulajdonképpen ?k is védekeznek,de szerintem a világvégéig nem fog megoldódni ez a helyzet(azért lehet próbálkozni a megoldással),és a világvége pont t?lük fog kiindulni.
Külföldi szolgálat: Mo.-n csak sorkatonát nem lehet külfödre vinni.
Ha véletlenül lenne ilyen, az is kénytelen befogni a száját, mielott befognák.
Van ilyen palesztin, és még csak nem is csak mutatóba egy-két példány. Pár éve Chrudinák Alajos egyik riportfilmjében szólaltak meg olyanok, akik csak békében szeretnének élni, de ezt nem válalhatják nyiltan, mert akkor kollaboránsnak bélyegeznék őket, és könnyen nyilvános felkocolhatjatják őket...
Ha az ilyen embereknek senki sem segit, akkor ne is várd el azt, hogy változzon a helyzet...
Ma éjfél után lesz az a film a terrorizmusról, amit mondtam. A rádióujságban kereszténység nevében való terrorizmus van, de valójában azsidó-palesztin rész van. Legalábbis kedden éjjel ez volt ezen a cimen.
Más:
A holocaustra a zsidók egyszer hivatkoztak, 1947-ben, az ENSZ döntés elott, illetve addig az angolok vevándorlásellenes fellépése miatt. De akkorra az ország már fel volt építve és 20 év telt el az elso palesztinok részérol elkövetett mészárlás (1929) óta. A zsidók inkább a geopolitikai realitásra hivatkoznak, ok egy gyakorlatilag üres országba költöztek be a XX. század elso felében, ami jogilag ugyanugy nem volt az övék, mint most a palesztinoké a fél Palesztina. Mégis dolgoztak.
A különbség a zsidók és a palesztinok mentalitása között van. A zsidók fele hajlandó lenne a palesztinokkal békében élni és odaadni nekik a fél országot, a másik fele is inkább a száját jártatja (talán a kislétszámú millitáns héját és a személyükben érintett telepeseket kivéve). A hivatalos egyházi vezetés pl. támasztja alá döntéseivel a héjákat, hallgat.
De palesztin oldalon nem találsz olyat, aki nem az izraeli törzsterületen kivánná felépíteni az államát. Ha véletlenül lenne ilyen, az is kénytelen befogni a száját, mielott befognák.
A történelemmel én is tisztában vagyok, de nem a zsidó holocatus volt az egyetlen népirtás a történelemben. Méreteiben tán ez volt a legnagyobb, de ettől nem szabadna kivételezett figyelmet szentelni neki. Tény, hogy a közel-keleti helyzet miatt folyamatosan téma, de vajon miért nem hallhatunkunk/olvashatunk az álltalad is említett Örmény tragédáról? Vagy Kelet-Timor-ról? És ugyan ki emlékszik már a Vörös Khmer-ek eszelős vérenzésére - ugyan már, az a 1,7 millió áldozat szóra sem érdemes, nem igaz??? De ott van Ruanda is, ám arról mindenkinek a Mogadishu-tragédia jut eszébe (mármint tragédia a békefentartásban) - holott az Szomáliában volt. Hogy Ruandában mintegy 800.000-en haltak meg alig 100 nap alatt, 'jah kéren?
Ami igaz a palesztinokra, az igaz kelet- és nyugat-Afrika számtalan országába is - csak ott nem kővel dobálnak a gyerekek, hanem AK-47-el tartják rettegésben a lakosságot, a saját népüket. Hogy mit keres egy gyerek kezében egy AK? A válasz: szegénység, reménytelenség, teljes kilátástalanság. A sorozottak gyerkőcök legalább kapnak némi ételt, és úgy érezhetik, hogy tartoznak valahova, hogy van értelme az életüknek. Ezt kell megszüntetni palesztinába is, és akkor mindjárt nem lesz utánpótlása a szélsőségeseknek. De ez már ki lett fejtve - egyes érdekcsoportoknak egyszerűen nem áll érdekükben, hogy béke legyen...
Félreértés ne essék, nem tompitani akarom a Holocatus-t, csak zavar, hogy ez folyamatosan téma, sőt, politikai és szociális eszköz, míg más szörnyűségekre nem is pazarolnak időt, egyszerűen legyintenek rá, hogy ugyan, az már csak a történelem egy elfeledett epizódja...
az hogy keményen lépnek fel, hát... szerintem ha körül lenne véve egy ötmilliós kis ország 200millo olyan emberrel, akinak ez az ötmilliós ország egy nagy bazi szálka a szemében, mert gyerekkora óta azt hallja mindenkitől, s látja a hirekben a brutális (vajh miért?) katonákat, na szóval én kissé feljogosítva éreznmém azt, hogy keményebb legyek. miert egyszerüen félnek a zsidók, nem hátrálhatnak, nem vehetnek vissza.
Megjegyzem, vannak még hasonló helyzetben lévő népcsoportok, csak nekik nincs támogatásuk, nincsenek fegyvereik, és mivel tagjaik potenciális értéket sem képviselnek a nagypolitikában, csak reménykedhetnek abban, hogy sorsuk jobbra fordul. Kelet-Timor esete a példa, amire csak a '90-es évek legvégén figyeltek fel a nagyvilágban...
ilyen nem volt addig és azóta sem (hálistennek) a történelemben. tehát nem lehet sorolni.
egy teljes népet akartak nagyipari módszerekkel megsemmisíteni. hülyeség is erről vitatkozni, mert egyszerüen nem foghatjuk fel. voltak eddigis ilyen népirtások, (örmények ellen 1915ben pl.), de ekkora volumenü egy sem.
ilyen genocidium még nem volt. japán vs ázsia, németek vs oroszok, az más. ott a két egymást gyilkoló fél háboruban volt egymással.
mág ha az áldozatok száma nagyobb is. a zsidókkal az történt, hogy a létező összes megszállt orszgban szisztematikusan összegyüjtötték őket, legyen német, lengyel, orosz zsidó az illető, és MEGSEMMISÍTETTÉK őket. néhány ezernek szerencséje volt, pl a pesti közösség... nade a vidéki? kisfalumban utoljára 1944 ben volt temetés a zsidó temetőben...
ez a szörnyü, hogy ezt még elmagyarázni sem lehet.
és nem hinném, hogy ez feljogosítaná őket bármire, ők sem hiszik!
az hogy keményen lépnek fel, hát... szerintem ha körül lenne véve egy ötmilliós kis ország 200millo olyan emberrel, akinak ez az ötmilliós ország egy nagy bazi szálka a szemében, mert gyerekkora óta azt hallja mindenkitől, s látja a hirekben a brutális (vajh miért?) katonákat, na szóval én kissé feljogosítva éreznmém azt, hogy keményebb legyek. miert egyszerüen félnek a zsidók, nem hátrálhatnak, nem vehetnek vissza.
az egész ország hadban áll, mindenki katona, még az ötgyerelkes családanya is!
ha bárhol merénylet történik, vagy csak kísérlet, kb. fél percen belül katonák vannak a helyszinen. mindenki ki van képezve.
szóval csak annyit, hogy figyelembe kell venni, mi minden történt ezzel a néppel, s mi minden történhet, ha nem figyelnek.
hanem azert mert egyszeruen senki nem all ez a nep melle.Egy olyan nep melle akik mast sem akarnak mint vegre bekeben elni a kis picsanyi orszagukban
Pardon, nagyon-nagyon bunkó módon megkérdezném, hogy vajon mi lenne, ha mondjuk a magyar rivzionista törekvéseket is olyan "hátszelek" támogatnák, mint Izrael államot? A '48-as ENSZ határozat is egyfajta hátszél, aztán az első időkben komoly hátszele volt Anglia és Fraciaország felől, majd a '60-as évektől kezdve az USA lett a fő támogató - anyagi és katonai szinten egyaránt.
Persze nem vitás, hogy a palesztinoknak is megvan a saját hátszelük...
Kicsit lehetne nagyobb lelkiismeret furdalasa a vilagnak,fokepp az europaiaknak
Pardon, egy picit még visszatérnék erre a témára. Mert azért lelkiismeret furdalása lehetne éppenséggel az USA-nak és a Szovjetúnió maradványának is, hiszen e két ország légköri és felszini kisérleti nukleáris robbantásai külön-külön is sokszorta akkora rádióaktív anyagmennyiséget bocsájtott a légkörbe, mint a csernobili katasztrófa! Erről viszonylag kevés szó esik, pedig hatásai az egész bolygónkra kiterjednek.
Ez nagyon övön aluli dolog, de ha már a lelkiismeretnél tartunk...
Akinek elkerulte volna a figyelmet 6 millio zsidot oltek meg a holokauszt alatt.
És ettől persze felhatalmazva érzik magukat már mindenre, nem igaz? Ezzel az erővel a németek és az oroszok egymás nyakának ugorhatnának, fél ázsia meg japánnak...
Soroljam még tovább, hány hasonló eset volt még a történelemben?
Mindezt ugy,hogy amig az amerikai katonak nem bukkantak ra a lagerekre nem is hittek le ezeknek a letezeset.Kicsit lehetne nagyobb lelkiismeret furdalasa a vilagnak,fokepp az europaiaknak.Na errol ennyit.
Amennyire én tudom, a "koncentrációs tábor", mint olyan, Amerikai (ie.: USA) találmány, amit Kubában a XIX.sz. végén használtak aktívan a civil lakosság ellen. Akkor az angol megfigyelők elhűlve írtak haza a látottakról, és embertelenségről beszéltek. Persze aztán a Búr háború után az Angolok is alkalmazták a legyőzötteken. Na erről ennyit.
Eppen ma lottek agyon egy ENSZ alkalmazottat az IDF katonai.Tovabba megserult egy masik emberjogi aktivista is.Az IDF azt allitja,hogy a kialakult tuzharcban szereztek a loveseiket ezek a civilek,az eletben maradt pedig azt,hogy gyerekekre lottek a katonak O pedig megprobalta oket lebeszelni errol majd mivel ez hasztalan volt beallt a gyerekek koze es ekkor ertek a lovesek.Na erre mit lehet mondani? Ki az a marha allat aki odalla a katonak ele,megszegve a kijarasi tilalmat ami mar eleve okot ad arra,hogy tuzet nyissanak ra,majd hoborogve kovetlei,hogy takarodjanak el onnan.?? Emlekszem a multkori Dzseninben tortentek alkalmaval egy forgato csoport megjelent Arafat haza kozeleben,majd a helyszinre erkezo katonai rendorseg felszolitotta oket,hogy hagyjak el a helyszint.Mintha mi sem tortent volna forgattak tovabb.Erre az egyik rendor kihajitott az egyik terepjarobol egy "flash-bang" granatot,aminek se robbano ereje se repesz hatasa nincsen.Csupan miheztartas keppen.Pont egy francia operator laba kozott robbant,aki majd osszeszarta magat.A hirekben azonnal nyomtak,hogy az egyik operatort megdobtak egy kezigranattal.Holott megmondtak nekik vilagosan,hogy a labukat be nem tehetik a palesztin teruletre,aztan amikor felszolitottak oket,hogy huzzanak el onnan ezerrel meg se moccant senki.Meg orulhetnek,hogy tenyleg nem elest nyomtak az arcukba.Humanusak ezek a zsido katonak akarhogy is nezzuk.Egy masik csapatot kiszurtak,hogy a haztetokon flangalnak es onnan forgatnak.Egy mesterloveszt uszitottak rajuk aki mast nem csinalt csak iszonyu pontos loveseket adott le rajuk.Kozvetlenul a fejuk melle a viztaroloba,vagy az ajtofelfaba.:)) Ugy ugraltak le a tetorol,hogy orom volt nezni.Egy masik szinhelyen pedig egy utcasarkot filmeztek.Volt ott egy garazs amiben ket fegyveres huzta meg magat es kemenyen uritette ki a tarait a katonakra.A kovetkezo pillanatban egy Merkava telibe vagta a garazst,pont akkor amikor az a ket marha eppen fellatak.Persze legnemuve valltak a garazsal egyutt.Mindezt,hogyan talalta a media? -Tessek megnezni,hogy milyen brutalis eszkozoket vet be az IDF a gyengen felfegyverzett palesztin civilekkel szemben...Sajnaltam,hogy akkor nem voltam ott.Odamentem volna a riporterhez es a kezebe nyomtam volna egy AK-47 est,hogy na akkor lehet megmutatni,hogy hogyan oldod meg a szituaciot.Az a fo gond,ahogyan talaljak a dolgokat.Mivel az IDF mostohan banik a mediaval igy egyszeruen a palesztinok partjara alltak mert azok meg orulnek neki,hogy megmutathatjak a vilagnak a szenvedeseiket.A medianak meg mas nem kell csak egy lavor szar amibol csemegezhetnek.Az nem hir,hogy egy maroknyi tizenves mitugrasz hulyegyerek kovel dobalja az izraeli repuloket,de az,hogy eletet veszitette egy ENSZ alkalmazott,mikozben megszegte a kotelesseget..az mar hir.Valakinek el kellett volna mondania annak a szerecsetlen marhanak,hogy -Az ENSZ osszes alkalmazottjara vonatkozik a partatlansag elve.Vagyis ennek fenyeben en nem ertem,hogy egy ENSZ alklamazott mit keresett a kodobalo gyerekek kozott?Valahol a pinceben kellett volna kushadnia es varni amig elul a csata,aztan maximum akkor elomereszkedni es megirni a jelenteset,majd faxolni New Yorkba.Semmi mas dolga es kotelessege nincsen.Igy jarnak a hosok,foleg ha esz nelkul hoskodnek.Sosem tanulnak es csak siro hozzatartozokat hagynak maguk mogott.
Szoba kerult,hogy a zsidok melle alltam ebben a kerdesben.Ezt en nem is tagadom.Nem azert mert zsido vagyok,hanem azert mert egyszeruen senki nem all ez a nep melle.Egy olyan nep melle akik mast sem akarnak mint vegre bekeben elni a kis picsanyi orszagukban.Megmuvelni a foldjeiket es csiszolgatni a gyemantokat.Valaki meg arra is vetemedett,hogy persze a zsidok mast sem tesznek mint a holokausztot vetik a vilag szemere.Nem kene ezt a dolgot elbagatelizalni.Akinek elkerulte volna a figyelmet 6 millio zsidot oltek meg a holokauszt alatt.Mindezt ugy,hogy amig az amerikai katonak nem bukkantak ra a lagerekre nem is hittek le ezeknek a letezeset.Kicsit lehetne nagyobb lelkiismeret furdalasa a vilagnak,fokepp az europaiaknak.Na errol ennyit.
Udv:Erik
Figyelembe kell azonban venni, hogy a palesztinok nem is tudnak más eszközhöz nyúlni, mint a terrorizmus. Őket nem tömték pénzzel és fegyverrel, a területükért viszont fel akarnak lépni valahogy.
Már hogyne lenne más eszközük. Csak igazából senkinek sem fűlik hozzá a foga. A mullah és a sejk elvesztené a hatalmát, ha valamiféle politikai kultura alakulna ki. A terroristákat tejben-vajban fürösztik, mártirhaláluk után meg egyenes az utjuk a Paradicsomba. A köznép meg a segélyből él úgy-ahogy, de dolgoznia nem kell.
Ez egy független országban nem megy, tehát azt kell mondani, hogy az a tejjel-mézzel folyó Kánaán ott a Földközi-tenger partján a ti atyai örökségetek, ha visszaszerezzük, a kerités is kolbászból lesz.
Azok az öregek, akik még ott éltek, és tudják, hogy ott a régi szép időkben nem volt más, csak olajfa és kecske (ezek nem igényelnek túl sok munkát, szemben a tehénnel és a naranccsal), már csak a népesség kis hányadát képezik, és 40 év távlatából minden emlék megszépül. Már arra sem emlékeznek, hogy az a föld akkor sem az övék volt, hanem a sejké.
Ezen kell változtatni, meg kell mondani az igazat, de ez nem Izrael és támogatói dolga. Egyébként az EU meglehetősen kritikátlanul a palesztinok mögött áll (félti az olajellátását), ha ők nem halat osztogatnának hanem halászni tanítanának, el lehetni indulni valamerre.
Erőszakos területfoglalás ellen tárgyalással naivitásnak tűnik Először ezzel a tévhittel kell leszámolni. Amikor a zsidók a XX. század első felében betelepültek, az országnak 10%-a volt lakott, félmillió beduin élt ott, és csak azokat a völgyeket használták, ahol az olajfa és a kecske megélt. A többit pénzért adták el a zsidóknak, csak azt nem a falusi beduin kapta, hanem a Damaszkuszban éló sejk. Erőszak csak azután kezdődött és az arabok kezdték. Hogy azután a vesztesek félve a megtorlástól, elmenekültek, az ő földjeiket sem hagyták kihasználatlanul. A megszállt területeken ugyanez ismétlődött, csak ott már nem fizettek a zsidók az elfoglal földért. De ezt nem is akarja az izraeli többség megtartani, a békéért túlnyomó részét visszaadná a tárgyalásokon. Tehát tárgyalni kell, csal ehhez szavahihető tárgyalópartner kell. Az nem megy, hogy Arafat, amikor angolul nyilatkozik, elitéli a terrorizmust, amikor arabul a palesztin rádióban, a betolakodók elleni harcra buzdit. (még egyszer nem itélte el arab nyelven a robbantókat)
Én még nem láttam, hogy Izraelben az egész lakosság zászlót lobogtatva kivonulna az utcára, mert egy helikopterpilóta ügyesen lőtt célba és eltalálta két civil autó között a főterrorista kocsiját. A benzinespalackdobáló gyerekek megölését meg pláne nem látom ünnepelni.
Szélsőségesek mindenhol vannak, emlékeim szerint még itthon is voltak olyanok, akik szerint az USA "megérdemelte" szeptember 11.-ét...
A baj az, hogy a palesztinoknál nincs egy olyan, hatalommal és befolyással bíró ember, aki megállítaná a szélsőségeseket....
Viszont te mit tennél a Molotov-gyerekkel?
Fogós kérdés... Tulsok mindent nem lehet, de azért megjegyezném, hogy Észak-Írországban a molotov-koktélt dobálókat nem lövik le az Angol katonát...
"Viszont te mit tennél a Molotov-gyerekkel? Meghalnál, csakhogy ne korlátozd a fiatalkoruak jogait?"
Hát igazán fogalmam sincs mit lehetne csinálni úgy, hogy mindenkinek megfelelő béke születhessen. A palesztinok azért is kezelhetetlenek, mert egyáltalán nem egységesek (mint ahogy semmilyen nép sem az) és éppen ez az, ami miatt "a lelőjük, mert gyanús volt" elv megengedhetetlen. A másik oldalról ugyanez érvényes, ártatlanok szenvednek itt is. Az öngyilkos robbantó és a követ/Molotov-koktélt hajigálók között pl. van egy óriási erkölcsi különbség, abból fakadóan, hogy hol teszik mindezt, milyen területen.
Figyelembe kell azonban venni, hogy a palesztinok nem is tudnak más eszközhöz nyúlni, mint a terrorizmus. Őket nem tömték pénzzel és fegyverrel, a területükért viszont fel akarnak lépni valahogy. Erőszakos területfoglalás ellen tárgyalással naivitásnak tűnik, Molotov-koktéllal nekimenni a világ egyik legszervezettebb, legjobban felszerelt hadseregének... Mi marad? Másik oldal:kin torolják meg a robbantásokat, hiszen hadsereg ott ilyen formában nem létezik.
(Mellesleg ez a robbantgató terrorizmus nagyon hasonló pl. az USA embargóihoz. Ott is a civilek halnak meg, és ott is ezen emberek élete árán próbálják vezetőiket eltávolittatni. Na és az is eredménytelen - és szerintem felháborító)
Reaktor:
"az üzem még műtrágyagyárnak néz ki, egyetlen manipulátorkamra sincs benne, amikor az ott tárolt forró fűtőelem miatt már nem lehet szétbombázni"
Nah, ezzel megfogtál.
Mondjuk nem látok bele a kártyalapokba, de erősen kétlem, hogy bármilyen párbeszédet is kezdtek volna az erőműről. Feltételezem, ha kemény viták és fenyegetőzések szintjéig eljut a dolog, legalább felkészültek volna az erőmű védelmére. A megsemmisités - ha a tárgyalások kudarcba fulladtak volna - az USA hátterével még mindig biztosított lehetett volna.
Persze nem angyalok, de a másik oldal sem.
Pl. ha te emberként kezelnéd őket, akkor esetleg az ő személyes helyzetüket is fel tudnád olyan szemléletesen irni, mint azt az Izraeli emberekkel tetted. Olvasd csak vissza, mit tennél az ötéves kőhajigáló palesztinnal.
Én még nem láttam, hogy Izraelben az egész lakosság zászlót lobogtatva kivonulna az utcára, mert egy helikopterpilóta ügyesen lőtt célba és eltalálta két civil autó között a főterrorista kocsiját. A benzinespalackdobáló gyerekek megölését meg pláne nem látom ünnepelni.
Viszont te mit tennél a Molotov-gyerekkel? Meghalnál, csakhogy ne korlátozd a fiatalkoruak jogait? Akik sorozatszerüen követik el az embertelenségeket és még ideológiát gyártva hozzá ünneplikaz elkövetőket, először azoknak kellene változtatni a magatartásukon, ezt nem lehet kilátástalan helyzetükkel magyarázni. Ehelyett a tömeg alá még a vezetőik is adják a lovat. Jelemző példa, amikor Saron Templom-hegyi sétáján megsértődtek a palesztinok, nem a testőröktől körülvett Saront dobálták meg kővel (ami mondjuk várható és érthető lett volna), mert azok visszalőttek volna. Ehelyett a siratófal tövében imádkozó öreg ortodoxokra zúditottak (szokás szerint) kőzáport. Majd amikor ezt a Templomhegyen szolgálatot teljesítő arab nemzetiségű, mohamedán izraeli rendőrök ezt meg akarták akadályozni, meglincselték őket, ill. rájuk gyújtották az őrszobát. Majd ezután a palesztin hatóság szabadon engedte a "nagy megbékélés" jegyében bebörtönzött Hamasz terroristákat. Ezzel kezdődött a második Intifáda. És azóta is többször bebizonyosodott, hogy a merényletek egyrésze mögött Arafat közvetlen környezete áll. Akkor kinek is kellene először lépni?
Szaporító reaktor
Igen, szaporító raktorra gondolok, de annak két változata van. Az egyik szokás szerint uránoxid kerámiát használ és a nyert plutóniumot utólag, reprocesszálással szeparálják ki. Ez lehet majdan a gyorsneutronos reaktorok üzemanyaga, ami valószinüleg sohasem fog megvalósulni, mert ez tényleg fel tud atomrobbanni, szemben a termikus reaktorokkal.
A másik menetrend, hogy fémuránnal dolgoznak, magasabb U235 tartalommal és annyi ideig tartjaák a besugárzó csatornában, hogy egy rossz minőségű, nagy kritikus tömegű bombaanyagot kapnak. Ezt eddig még senki nem csinálta, mert a nagyoknak van reprocesszáló üzemük a plutóniumgyártáshoz, a kicsik meg uránbombát csinálnak, ami "csak" szeparálóüzemet épít. De mivel a fenti "gagyi" bombagyártásra csak grafitos erőnű alkalmas és az osziraki az volt, (nem pedig szovjet model szerinti nyomottvizes), fennált a veszélye, hogy Irak ezt akarja megvalósítani.
Egyébként az épülő reprocesszáló üzem szétbombázásával várni, amig megkezdi a termelést, nem lehet, mert nyilván az egyéves első hűtés után a fűtőelemeket oda fogják szállítani, és az üzem még műtrágyagyárnak néz ki, egyetlen manipulátorkamra sincs benne, amikor az ott tárolt forró fűtőelem miatt már nem lehet szétbombázni. Csak a meleg fűtőelem létrejötte, leginkább a reaktor kritikussá válása előtt lehet veszélytelenül bombázni.
"En csupan attol vagyok elszomorodva,hogy mikent fordulhat elo az,hogy muvlet,jol tajekozott emberek egy olyan nep melle allnak mint a palesztin.Hogy lehet elmenni olyan dolgok mellett mint a terrortamadasok.Tulkapasokat emlitetek.Fogalmatok sincs rola,hogy milyen eletet elnek a zsidok Izraelben.Milyen lehet az amikor ugy mesz el vasarolni egy zacsko tejet meg egy kilo kenyeret,hogy kozben lesegeted az autokat meg a korulotted allokat,hogy hol lehet egy bomba?"
Személy szerint nem állok a palesztinok oldalára. De - ellentétben veled - nem állok Izrael oldalára sem. Előbbiek oldalán azért hozok fel érveket, mert egyenlőtlen harcot vívnak - nem Izraellel, hanem az USA-val. Manapság meg ugye annak terem babér, aki benyal a nagytesónak. Ezért ha megtestesült angyalok lennének, akkor is a világ büdös mitugrászként tekintene rájuk. Persze nem angyalok, de a másik oldal sem.
Pl. ha te emberként kezelnéd őket, akkor esetleg az ő személyes helyzetüket is fel tudnád olyan szemléletesen irni, mint azt az Izraeli emberekkel tetted. Olvasd csak vissza, mit tennél az ötéves kőhajigáló palesztinnal.
"Tomegpusztio fegyver bevetese az USA reszerul kizarolag strategiai es onvedelmi okokbol kovetkezhet be,ezert nincs is szukseg arra,hogy itt fegyverzetellenorok dolgozzanak."
1.:Ezt bárki mondhatja
2.:Pár hónapja módositották pont a nuki stb. bevetéséről szóló "szabályokat". Ennek a szövege érdekes, ilyen "különleges esetben" definiciokkal, amibe minden belemagyarázható.
""az USA a világ gazdasági zsarnoka"- Ezt nem egeszen ertem,hogy mire mondod.Ugyanigy nem ertem a katoni zsarnoki torekveseire celzo mondatod sem."
Hát arra, hogy a gazdasági/katonai erejét kihasználva megkerül bármit, ami valamire kötelezné. Ez pedig igen érdekes "partneri" viszonyokat szül. Szó volt itt a globalizációról például. Ez is csak addig OK, ha neki előnyös. Ha el tudnak valamit adni a németeknél, ami olcsóbb, mint a német termék, a németek nyeljék le. Ha a németek gyártanak valamit (pl. acéltermék), amivel bejuthatnának az USA piacra, akkor inkább védővám.
Katonai: ha valamelyik országban nem tetszik a rendszer, akkor beletaposnak. Embargó, Disznó-öböl, mindegy.
"Csak éppen a reaktorból való fűtőelem-kivétel és a reprocesszálás között legalább 5 év hűtési időnek kell eltelni, ha nem nagyon foglalkoznak a dolgozók sugárvédelmével. (Allah dicsőségére) Ha ezzel is foglalkoznak akkor min. 10 év. Tehát a reaktor már vígan működik, amikor a reprocesszáló üzemet még csak éppen építeni kezdik. És egy működő atomerőművet vagy egy reprocesszálót szétbombázni igen csernobilszerű eredményt ad. Viszont a nem működő erőmű szétbombázása veszélytelen a környezetre és gyökerénél vágja el a problémát."
Na, itt irod, hogy miért is volt elhamarkodott a bombázás. Nyugodtan megvárhatták volna a reproc üzem épitését. Ami épülés közben lebombázva nem fenyeget katasztrófával.
"Egyébként egy atomerőművet úgy is lehet vezérelni, hogy - igen lassan - bombaminőségű hasadóanyagot állítson elő a fűtőelemből"
Szaporitóreaktorra gondolsz? Na, itt nem tiszta nekem, hogy miként kerülhető el a reproc üzem... A csernobüli reaktor erre alkalmas volt, az Osiraki nem tudom milyennek épült volna. Infód van erről?
Legelőször is leszögezném, hogy én nem a palesztinokat itélem el, hanem azt amit csinálnak. Azt is tudom, hogy ezt a szerepet nem ők találták ki maguknak, hanem elsősorban a barátaik, másodsorban egyes saját vezetőik, akiknek egyáltalán nem tünt jó követendő példának a zsidó telepeken kialakult demokráciára épülő (sőt kommunizmusra, mert ezek mind kibucok voltak) politikai kultúra és életstilus.
Mielőtt sokadszor ismételném magamat, ajánlom figyelmetekbe a Discoveryn most futó filmet a vallásos terrorizmusról elsősorban Izraelben. Nem tudom most, mi a cime, de kedden éjfél után is ez ment. Egyáltalán nem zsidópárti, bőven foglalkozik a zsidó szélsőségesekkel is, de tényként azonban megemliti a következőket:
1980-ban a Lezion zsidó militáns csoport fel akarta robbantani a Sziklamecsetet, hogy megtisztitsa a templomhegyet. De mivel még a saját rabbijuk sem volt hajlandó megáldani őket, a merényletről letettek. Ehelyett 1984-ben 5 palesztin vezető ellen követtek el, ezuttal már áldással, bombamerényletet, direkt ügyelve, hogy a célszemély és más se haljon meg. 10 évet űltek érte izraeli börtönben.
Amikor 1994-ben Dr. Goldstein megölt a hebroni mecsetben 30 imádkozó arabot, még a saját közössége is elitélte, pedig azok amúgy állandóan provokálták az arabokat. És Netanjahu jobboldali militáns kormánya belebukott a merényletbe. Hasonlitsd ezt össze a bombamerényleteket követő palesztinai össznépi örömünneppel.
Nem drága, mert vagy nyernek egy jó szomszédot, vagy egy etnikailag tiszta területet, úgy, hogy senki nem rója föl nekik a tisztogatást.
Ne gondold már, hogy ha a palesztinok ma, az izraeli katonákkal a nyakukon minden izraeli engedményt bombákkal jutalmaznak, egy etnikailag tiszta országban békén maradnak, ha nem a BerSevai narancsligetet kapják meg. Ismét csak a példa, 1949-1967 között megtehették volna.
Uhh.. ez jó. Akkoriban a zsidókat eltűrték az őshonos palesztinok, vehettek földet, művelhették azt, kereskedhettek, építhettek házat, miegymás.
A mai izraelben gyakorlatilag annak vannak jogai, aki tiszta zsidó
A zsidók nem azért hordták a hegyoldalra a földet, mert már az övék volt az ország, hanem azért, mert nem riadtak vissza a munkától. És a palesztinok addig türték el ezt, amig virágba nem szökkentek a kertek és a főmufti ki nem adta a parancsot 1929-ben, hogy Allah Akbar.
Ha valaha is Izrael közelében jártál volna, tudnád, hogy az 1 millió izraeli arab teljes szabadságot és egyenlőséget élvez, 4 képviselőjük és 1 miniszterük van. Egyetlen megkülönböztetés, hogy a fegyveres szolgálatukat nem a hadseregben hanem a rendőrségnél töltik le. De a druzok már katonák és van egy halom drúz tábornok.
Na hát ez az. Kihagyták őket, így innentől kezdve jogosan mondhatják azt: Új osztást kérünk Igen, de kitől kérik? Attól kérjék, aki kihagyta őket, az arab szomszédoktól. És ne Izraelben robbantgassanak. (Na jó, tudom, a jordán és libanoni kormányt is meg akarták dönteni)
Emlékeim szerint a Reuters számolt be róla. A palesztin hírügynökségre hivatkozva. A Reuters tudósítója nem volt ott a megszállt területen, csak a palesztin forrásokra támaszkodhatott, annak megbízhatósága a dzsenini "többezres" mészárlásnál is kiderült.
Hátra kell lépni, és élessel csőre tölteni.
Ha továbbjönnek, akkor lőni.
Nem érted, hogy ez előre megfontolt tömeggyilkosság lenne, amit nem lehet megcsinálni.
1. Ahol népek, vallások, kultúrák, civilizációk csapnak össze, ott nincs ártatlan személy.
2. Aki hideg fejjel robbantja fel magát, abban (akárhonnan is nézzük) nagy elkötelezettség, elszántság, akarat, és bátorság van. A 911-et végrehajtók nem ostoba kecskepásztorok voltak, tudták mit miért tesznek, kitartóak, türelmesek, körültekintőek voltak.
3. Amikor elindul egy élő bomba a buszmegálló felé, az már csak következménye egy hosszú és összetett folyamatnak. Tünet. Az ezen való rágódás nem szünteti meg a problémát magát.
4. A közel-keleten háború van. A terrorizmus nem egy a békét megkeserítő szörnyűség, hanem az ottani harci technikák egyike.
1. Ezt már hallottam valahol bizonyos elgázosított gyermekekkel kapcsolatban
2. Az auschvitzi őrök is elkötelezett német hazafiak voltak, a parancsnok pedig egy négygyermekes, családszerető, európai műveltségű úriember.
3. Az nem viszi előre a dolgot, ha te megérted a bombarobbantót és azt mondod, nincs más választása.
4. Az ideggáz és a baktériumfegyver is harci technika, mégsem fogadja el senki, főleg aki ellen bevetik.
Amit az izraeli állam felépített. ugyanis azok, akik egy lépést sem hajlandóak hátrálni, legfőképpen azok a fundamentalisták, akik azért kapnak vaskos állami támogatást, amiért semmit-tesznek a megszállt, ellenséges környezetben. Az izraeli állam adott pénzt, paripát, fegyvert, de a maltert mégis a telepesek keverték azon egyszerü okból, mert Ciszjordániában használhatóbb területek álltak rendelkezésre, mint ami Izrael törzsterületén még szabdon állt. És ez volt az 1 millió orosz zsidó bevándorlásának időszaka, azoknak élettér kellett. A palesztin terrorizmus a héjákat juttatta hatalomra Izraelben, és ezeknek ez volt a jó megoldás. Amúgy én jártam a megszállt területeken 1990-ben, az még egy viszonylag csendes időszak volt. Ott aludtunk egy kibucban, ugyanolyan mezőgazdasági és agroipari létesitmény volt, mint a galileai őskibucok. Nem erőd. És a Golanon Quatrzin új városára nyugodtan elcserélném Komlót, Ózdot, vagy Dunaújvárost. Ha egyszer úgy kötnének békét a palesztinokkal, hogy az elhagyot telepeket, városokat nem robbantják fel, mint Tabát a Sinai félszigeten, akkor a palesztin "menekültek" elmondhatnák, hogy jó csereingatlant kaptak az izraeliek által elfoglalt sziklakertért.
Amikor úgy tűnt, hogy a békének van jó esélye, az emberek abbahagyták a fundamentalisták éljenzését, hazamentek és elkezdtek dolgozni....
Ez mikor volt? Én úgy emlékszem, hogy amig Arafat Stockholmban volt a Nobel-békedíjáért, akkor kezdődtek az öngyilkos merényletek.
"1967-ig miért nem építettek? "
Javíts ki, ha tévedek, de akkoriban nem jordán fennhatóság volt arrafelé? Az sem Palesztina volt
És erről Izrael tehet. Rajta kell számonkérni, rajta kell leverni?
Sajnos az elemzesed helytallo, foleg a kereskedelmi cegeknel. (A szakszervezetek es foleg a kollektiv szerzodesek hianyaban nem is nagyon fog javulni a helyzet.) Amugy a GE Lighting forgalmaz Tungsram markanev alatt is, de _foleg_ olyan piacokra, ahol valami miatt nem cseng tul jol a GE markanev... >;)
Golbat.
Cifu irta:Nem, valóban nem, ott Hydra rakétát robbanhatnak a házadon csak azért, mert a szomszédodat egy szélsőséges palesztin szervezet tagjának véli az IDF, miközben tankfedezet mellet páncélzott dózerek teszik a földel egyenlővé a munkahelyed, mert egyesek titkon/nem titkon fegyverek barkácsolnak ott. Ha pedig ez még nem rázott meg eléggé, akkor meg jönnek a kijárási tilalmak...
Latod pont ez a lenyeg.Az IDF ha a rongyfejuek nem kavarnak a labat oda be nem teszi.Egyetlen lovest nem ad le a tuloldalra se M-16 bol se HK agyubol.Kijarasi tilalom sincsen.Nincsen semmi csak egy kis gyules valahol valamelyik menekultaborban,egy lakohazban vagy egy szerelo csarnokban,ahol eppen azt firkaljak le,hogy ki mikor es hol fogja felrobbantani magat.
Amikor azt irtam,hogy nagyobb erot kell bevetni,azt ugy ertettem,hogy olyan nagyszabasu tamadast inditani ami elsopor minden akar csak egy kovet is elhajito akar 5 eves kis taknyost is.Hazrol hazra jarva atkutatni az egesz rohadt hobelebancot,kipucolni minden patkanyfeszket,osszeszedni minden fegyvert es robbano anyagot.Aki ilyet birtokol ott helyben felkoncolni.Amikor ez kesz kivonni az osszes Izralei katonat az ovezetekbol,egy nem tul nagy letszamu nemzetkozi bekefenntarto kontingenst kuldeni,elsosorban europai katonakkal(lehetne ez az EU presztizs csinalo musora)vissza engedni a lakossagot az otthonaikba,kijelolni egy felelos vezetot kormanyzoi pozicioban,gazdasagi segitseget nyujtani az ujaepiteshez.Uj lakotelepeket epiteni,megeremteni a lehetoseget a mezogazdasagi termeleshez,iparhoz stb.Majd 5 ev mulva kiirni egy nepszavazast es ha ez rendben lezajlott atadni a hatalmat az uj kormanynak akik az elso heten kikialthatnak a Palesztin Arab Koztarsasagot.Mindenki legnagyobb oromere.Megszunne a problema a zsidok es az arabok kozott,nem volna tobb merenylet,IDF buldozerezes.Az EU nak megnone a presztizse es a sajat magaba vetett bizalma is erositve ezzel magat a szovetseget.Jo foproba lehetne a tervezett ossznemzeti euro haderonek is.Ezzel csupan nyerni lehet,remenykedem benne ha Irakot kitakaritottak akkor megvalosul majd ez az elkepzeles.
Jut eszembe Irak.Hivatalosan is megerkezett a felkeres konkrett letszammal,fegyverzettel a Britt vezeteshez amerikai reszrol.Hetfon megvitatjak,hogy mit valaszolnak ra.Irak az elmult 13 napban 11 alkalommal nyitott tuzet szovetseges repulokre.Ez a jelenseg szerintem azt mutatja,hogy Irak keszul arra,hogy tamadas fogja erni,az eredmenytelensege ezeknek a lelovesi kiserleteknek viszont melyen demoralizalhatja az iraki hadsereget,talan pont azert kuzdenek olyan lelkesen nem kimelve az embert es a technikat,hogy akar egyetlen gyozelmet is elerve fellelkesitsek az embereiket.Gondolom igen nagy lehet arrafele a panik.Vannak meg ott ma is emberek akik emlekeznek arra amikor a fejuk felett nyiltak meg az MLRS raketak fegyvertarai.Nem sok ilyen maradt aki ezt el tudja meselni,de azert akad.En is talalkoztam egy ilyennel,evek utan is megremegett a hangja annak a nagydarab arabnak.
Udv:Erik
Erről jut eszembe, hogy a CNN-en két napja megint téma volt az a bizonyos Egyiptomi TV-sorozat, mely a zsidó államot nem túl szépen tünteti fel. Rendezhetnénk egy versenyt, hogy ki hány olyan Hollywoodi filmet tud mondani, amelyben finoman szólva is lenézik a nem-amerikaiakat (nemcsak az arabokat!). Erre azonban már nem térnek persze ki...
....Hogy lehet elmenni olyan dolgok mellett mint a terrortamadasok...
Szerintem nem lehet elmenni mellete, azt én sem tartom elfogadhatónak, hogy civilek ellen alkalmazzanak eféle módszereket, a dolog ezen részét tehát nem is vitatom.
...Ott nem robban pokolgep a buszon,utszelen,a bolban stb...
Nem, valóban nem, ott Hydra rakétát robbanhatnak a házadon csak azért, mert a szomszédodat egy szélsőséges palesztin szervezet tagjának véli az IDF, miközben tankfedezet mellet páncélzott dózerek teszik a földel egyenlővé a munkahelyed, mert egyesek titkon/nem titkon fegyverek barkácsolnak ott. Ha pedig ez még nem rázott meg eléggé, akkor meg jönnek a kijárási tilalmak...
Nem a palesztinokat támogatom egyoldalúan, hanem arra próbálom felhívni a figyelmed, hogy az éremnek két oldala van, és ez esetben az érem mindkét fele mocskos...
Ha valoban orszagot akarnak es fuggetlenseget elobb bizonyitaniuk kell,hogy kepesek kulturaltan elni,beszuntetni az eroszakos cselekmenyeket es demokratikus rendet teremteni.
Ahoz viszont az kellene, hogy a civileknek ne kelljen a szélsőségesektől rettegniük. Egy kicsit hasonló a helyzet mint Koszovóban, ott is lincseltek meg albánokat azért, mert azok békében akartak élni az egykori szerb szomszédjuk mellet...
Ezt a problemat csak Izrael kepes megoldani egy atfogo tamadassal,legalabb 200.000 katona bevetesevel es rogton kilatasba helyezve,hogy ha valamelyik arab allam megprobal beleavatkozni akkor jon az atom.Mashogy nem mukodik sajnos.Egyszeruen a palesztinok nem akarjak,viszont az oldoklesnek veget kell vetni es ha maskepp nem megy hat igy.
Hát remélem nem így lesz megoldva. Viszont a befolyásos országoknak (USA, EU, Oroszo., Kína, stb.)meg nem fűződik túl sok érdekük ahhoz, hogy rend és béke legyen a közel-keleten. Márpedig ha nem nemzetközi nyomásra lesz vége a viszálynak, akkor val'szeg az fog jönni, amit leírtál...
Unguided irta:Mondtam mi a megoldás. El kell távolodni az ellenségtől, vagy el kell távolítani az ellenséget. Ilyen egyszerű. Nem kell gumilövedéket használni, nem kell bírkózni velük.
Hátra kell lépni, és élessel csőre tölteni.
Ha továbbjönnek, akkor lőni.
Ha nem jönnek, akkor béke.
Ennyi.
Oregem ezt olyan szepen megfogalmaztad,hogy meg egy mosolyt is huztal a szamra vele.Tetszik az otelet,csupan egy gond van vele.Ha hatra lepnenek es elest toltenenek csore,annyi jonne,hogy mar a geppuskak se birnak.Mert amig csak hegysere csiszolt gumi lovedeket nyomnak a palesztin mellebe,fejebe addig nem meszarlas csak baleset.Ha ugyanez elesben menne mar horogne is az egesz vilag,hogy a zsidok tulkapnak es meszaroljak az artatlan palesztinokat.
Ugy erzem,hogy az osszes hozzaszolo kozul a legtisztabb kepet VGyuri adja,O az aki a legtobb infoval rendelkezik az ugyben,lehet azonos TV csatornakat nezunk.
En csupan attol vagyok elszomorodva,hogy mikent fordulhat elo az,hogy muvlet,jol tajekozott emberek egy olyan nep melle allnak mint a palesztin.Hogy lehet elmenni olyan dolgok mellett mint a terrortamadasok.Tulkapasokat emlitetek.Fogalmatok sincs rola,hogy milyen eletet elnek a zsidok Izraelben.Milyen lehet az amikor ugy mesz el vasarolni egy zacsko tejet meg egy kilo kenyeret,hogy kozben lesegeted az autokat meg a korulotted allokat,hogy hol lehet egy bomba? Volt itt nalunk egy musor akik az aldozatokat muattak be.Volt egy ukrajnabol kivandolort kislany aki eddig harom bombatamadast elt tul.Mindharomszor a robbanas kozvetlen kozeleben tartozkodd,korulotte emberek szakadtak szet,stb.Ez pont arra mutat ra,hogy rettentoen sok tamadas eri oket,mert ennyi veletlen nem lehet.Ez igy elet? Felni attol,hogy mikor jon a rendorseg a szomoru hirrel,hogy valakid a csaladodobol meghalt a palesztin ugy erdekeben? Azok a katonak akik neha elveszitik a turelmuket es odaporkolnek egyet azoknak is akik csupan nezolodnek,biztosan volt csaladjaban vki aki egy ilyen ugy miatt halt meg.Baratok,ismerosok,kozeli es tavoli rokonok.Nekem is megremegne a kezem ha ilyen helyzetben volnek.Nehez partatlannak maradni es csupan a parancsot teljesiteni.Szemben a palesztinokkal akiknek viszont nincsen sok felni valojuk.Ott nem robban pokolgep a buszon,utszelen,a bolban stb.En ezzel nem tudok rokonszenvezni.Ha valoban orszagot akarnak es fuggetlenseget elobb bizonyitaniuk kell,hogy kepesek kulturaltan elni,beszuntetni az eroszakos cselekmenyeket es demokratikus rendet teremteni.
Azzal viszont tisztaban kell lenni,hogy ez a huzavona az orokkevalosagig nem mehet,mert a pohar egyszer majd betelik valaemlyik oldalon es akkor baj lesz.Arra sem lehet varni,hogy majd a palesztinoknak megjon az eszuk es egyszerre jofijuk lesznek.Nekilatnak dolgozni es normalis eletet elni.Eljarni a tomegmegmozdulasokra es hangoztatni,hogy valamilyen fegyveres szervezethez tartozok,joval elegansabb es kevesbe megerolteto.Ezt a problemat csak Izrael kepes megoldani egy atfogo tamadassal,legalabb 200.000 katona bevetesevel es rogton kilatasba helyezve,hogy ha valamelyik arab allam megprobal beleavatkozni akkor jon az atom.Mashogy nem mukodik sajnos.Egyszeruen a palesztinok nem akarjak,viszont az oldoklesnek veget kell vetni es ha maskepp nem megy hat igy.
Udv:Erik
Beindultatok,csak gyozom olvasni itt a tegnapi termest.
Unguided irta:Viszont alkalmaz politikai és gazdasági nyomást.
De nem csak a szövetségesekből áll a világ. Ahol sok helyen bizony katonai erőt is bevet érdekei érvényesítésének eszközéül.
Kerdes:Milyen konkrett eseteket tudsz amikor katonai erot alkalmazott a gazdasagi erdekei celjaul?
Akkor biztos hazugság. Ki mondja az igazat Egyertelmu,hogy a mediat kell figyelni mert gondolom belelatasa a titkosszolgalati anyagokba itt senkinek nincsen.Viszont a mediaval ovatosan kell banni.Legyen az palesztin vagy zsido vagy kereszteny media.Egy kis odafigyelessel le lehet szurni az igazsagot,csak figyelni kell es napra keszen tajekozodni.
A palesztin áldozatok jelentős része fegyvertelen volt. Erre en pedig azt mondom,hogy az izraeli aldozatok jelentos resze fegyvertelen volt.Asszonyok,fiatal lanyok sracok,oregek es neha egy egy katona.
Az izraeli fegyveres erők túlkapásairól rengeteg cikket olvashatsz A terrortamadasokrol pedig megtobbet,volt idoszak amikor minen nap aztan kicsit ritkabban,aztan amikor az IDF bevonult a taborokba akkor kevesbe.A tenyek azt mutatjak,hogy ez a helyes ut,csak az a gond vele,hogy az IFD a tulkapasaival meg mindig csinyjan banik es tul keves erot vet be.Ez az en velemenyem.
Mas.
Mivel a tema kezd aktualis lenni es itt mar inkabb gazdasagi dolgokrol beszelunk,javaslom terjunk at az iraki valsagra es a NATO bovitesre.Kinek mi a velemenye ezekrol a dolgokrol? Szerintetek milyen hatarozatokat sert az iraki magatartas amikor lokatorokkal befogja es vagy legvedelmi fegyverekkel tuzet nyit a repules tilalmi ovezetben repulo szovetseges gepekre? Annan szerint ez nem utkozik a BT 1441 es hatarozataba,az USA szerint pedig igen.Egyaltalan tudja vki,hogy mit fogadtak el ebben a hatarozatban?
Aztan meg csendben megjegyzem,hogy az F-18 as tipus tovabb rontotta a mutatoit mert egy ujabb gep zuhant le,most a mexicoi obolbe.A pilota szerencsere jol van.
Udv:Erik
Vgyuri
"Kicsit drága mulatság megvalósítani majd újra felszámolni egyoldalú lépéssel egy olyan kisérleti államot, amiről már az eddigi információk is megmutatták, hogy nem működik. "
Nem drága, mert vagy nyernek egy jó szomszédot, vagy egy etnikailag tiszta területet, úgy, hogy senki nem rója föl nekik a tisztogatást.
"Oda, ahova a zsidók a magukét. "
Uhh.. ez jó. Akkoriban a zsidókat eltűrték az őshonos palesztinok, vehettek földet, művelhették azt, kereskedhettek, építhettek házat, miegymás.
A mai izraelben gyakorlatilag annak vannak jogai, aki tiszta zsidó. Az Iráni és (ex)Tálib rendszer után izrael az egyik legteokratikusabb rendszer a világon. Az összes törvényük a valláson alapszik. Még alkotmányuk sincsen.
Az, hogy a palesztinok csinálják ugyanazt, amit a zsidók izrael létrehozásáért tettek, enyhén szólva lehetetlen. :)
- Földet akarsz? Csinálj úgy, mint mi, foglald el! De ha megpróbálod, megölünk.
"Ki képviselte a palesztinokat ..."
Na hát ez az. Kihagyták őket, így innentől kezdve jogosan mondhatják azt: Új osztást kérünk!
Hasonló probléma van a kurdokkal is. És még sok más elnyomott néppel.
Ezt a konfliktust azt teszi kritikussá, hogy van benne olaj, atom, vallás, és USA.
"Nyilván a történet nagyon szép, ha a történetet a palesztin hirügynökség tárgyalja"
Emlékeim szerint a Reuters számolt be róla.
"De lásstok már be, az az izraeli katona, aki esetleg ijedtében, meggondolatlanul lő, állandó stresszhelyzetben él, mert nem tudja, hogy a porbanfingó kisgyerek mikor húz elő a galabijája alól egy Molotov-koktélt. "
Mondtam mi a megoldás. El kell távolodni az ellenségtől, vagy el kell távolítani az ellenséget. Ilyen egyszerű. Nem kell gumilövedéket használni, nem kell bírkózni velük.
Hátra kell lépni, és élessel csőre tölteni.
Ha továbbjönnek, akkor lőni.
Ha nem jönnek, akkor béke.
Ennyi.
"Aki viszont pokolgépet robbant a diszkóban, az hideg fejjel, egy őt nem provokáló környezetben cselekszik, biztosan ártatlan embereket öl meg. "
1. Ahol népek, vallások, kultúrák, civilizációk csapnak össze, ott nincs ártatlan személy.
2. Aki hideg fejjel robbantja fel magát, abban (akárhonnan is nézzük) nagy elkötelezettség, elszántság, akarat, és bátorság van. A 911-et végrehajtók nem ostoba kecskepásztorok voltak, tudták mit miért tesznek, kitartóak, türelmesek, körültekintőek voltak.
3. Amikor elindul egy élő bomba a buszmegálló felé, az már csak következménye egy hosszú és összetett folyamatnak. Tünet. Az ezen való rágódás nem szünteti meg a problémát magát.
4. A közel-keleten háború van. A terrorizmus nem egy a békét megkeserítő szörnyűség, hanem az ottani harci technikák egyike.
"Igaz, neki a mullah megmondta, hogy azok ördögök, nem ártatlan emberek, és az élet olcsó, a Paradicsom drága. "
Hallottál már vezető USA vagy izraeli politikusokat beszélni a palesztinokról, tálibokról, irakiakról, stb. ?
Tudod milyen kifinomultan uszítanak az USA-ban is Szaddam ellen ?
Az ellenség gyűlöletessé tétele része a háborúknak, része az emberiség történelmének.
"De Izraelben legalább van olyan orgánum, amely legalább megpróbál megértő lenni és valami modus vivendit találni. "
Ez igaz. Részben ők is forrás a katonai túlkapások terén.
"Mutass egy ilyet az arab oldalon. "
Nincs. Pontosabban Én nem tudok róla.
"Ha Izrael valamilyen engedményt tesz, mert többször megpróbálta, mindig jött egy újabb merénylet. "
Be kéne fejezni az iszapbírkózást, és tiszta körülményeket teremteni.
Itt egy vonal. A mögött azt csináltok, amit akartok, de ha átlépitek, végetek.
Ilyen egyszerű. (elméletileg)
"A megszállt területen éló telepesek militánsak és nem akarják visszaadni, amit felépítettek."
Helyesbítsünk. Amit az izraeli állam felépített. ugyanis azok, akik egy lépést sem hajlandóak hátrálni, legfőképpen azok a fundamentalisták, akik azért kapnak vaskos állami támogatást, amiért semmit-tesznek a megszállt, ellenséges környezetben. A körüllakók.
Nekik érdekük ezen állapot fenntartása, hiszen egy békés környezetben dolgozniuk kéne. Nem lenne olyan befolyásuk, hatalmuk, mint most.
Mint ahogy a katonai vezetés is vesztene befolyásából egy békés környezetben. Lehet, hogy nem véletlen a szükségesnél nagyobb erő alkalmazása néha-néha.
"De ha a palesztinok legalább addig nyugton maradnának"
Amikor úgy tűnt, hogy a békének van jó esélye, az emberek abbahagyták a fundamentalisták éljenzését, hazamentek és elkezdtek dolgozni.
A palesztin hősöknek lekonyult a szája széle, most mi lesz, nekünk is földet kell majd túrnunk. Nem - mondta a mullah - allah segítségével újra mi leszünk a vezetők, csak robbantsatok (allah segítségével) egy párat. Ez biztos? Ha mondom! Hátjó...Bumm!
Nűű...Hát nem megmondtam - tajtékzott a rabbi - nem béke kell ezeknek, hanem kiirta... akarom mondani szigorú fegyveres ellenőrzés. Nosza hős izraeli ifjak, menjetek és lőjj... akarom mondani tartsátok őket távol tőlünk! Addig is mi tovább tanulmányozzuk az ősi tekercseket, hátha a himaláját is nekünk ígérte a jahve.
"1967-ig miért nem építettek? "
Javíts ki, ha tévedek, de akkoriban nem jordán fennhatóság volt arrafelé? Az sem Palesztina volt.
De az hazai konkrétum, hogy a munkavállalókkal kapcsolatos szabályokat sokkal inkább betartják mint a hazai vállalkozások.
Ekkora baromságot!!! Nézz csak körül a Tesco-nál vagy a Cora-nál, esetleg a Coca-Colánál vagy a Tungsram-nál (aminek termékein szinte már nincs is rajta a saját nevük, csak a GE logo). Mivel én is (családi) vállalkozásban dolgozom pontosam látom, hogy éppen a kisebb vállalkozóknál szeretnek rálépni az emberek tyúkszemére a hatóságok!
A dolog másik fele meg az, hogy a szabályokat sorozatos megszegők meg valahogy mindig kicsusszannak a hatóságok látóköréből, és legtöbbször más néven, de nemritkán azonos címen csinálják tovább azt, amit addig tettek...
Jó, lebuktam. Videocapture kártyám van, monitort nézek. :))) Egyébként szoktam hírűsorokat is nézni, leginkább CNN,BBC,EuroNews-t. A hazai felhozatal nagyon gyér. Főleg szakmailag.
"A pártok politikusok támogatási listája nyilvános"
Igen, valahogy így: Firm A 1$, Firm B 2$, Firm C 3$,stb.
De ki jár utána, hogy valyon milyen pénzügyi csoportok, mennyit birtokolnak az egyes firmák részvényeiből?
Mert sok esetben (nem feltétlenül politikai kapcsolattal) már kiderült, hogy egymással látszólag versengő Firm A,B,C -ben meghatározó tulajdont szerzett egy Invest X pénzügyi befektetői csoport. És valahogy onnantól kezdve sokan kétségbe vonták a verseny őszinteségét. Lehet, nem véletlenül.
Egy választás pénzügyi szempontból nem más mint befektetés. A politikus erőforrás, megvan az ára. Kínálat is van. Éljen a szabad kapitalizmus. :)
Innentől kezdve a politikusok támogatási listája olyan, mint az NSA költségvetési tervezete. :)
"-Ha a surranót a tőkédből veszed akkor előbb utóbb elfogy. A surranót a tőkéd profitjából veszed."
Igen, ha mástól veszed.
Nem, ha termeled. Ebben az esetben egyszeri nagyobb befektetés után önköltségi áron juthatsz hozzá. Tehetnél rá akármekkora nyereségkulcsot, végül úgyis Nálad marad a pénz.
Olyan esetekben, amikor a beruházás többe kerülne, mint egy egyszeri beszerzés, akkor természetesen ez utóbbi alkalmazása az ésszerűbb. Pénzügyileg, természetesen, hiszen lehetnek más megfontolások is (politika, nemzetbiztonság,stb).
"a naturál tisza cipő nagyon szar volt arra emlékszem "
Akkor Te valamilyen keleti exportból visszamaradt termékkel találkozhattál. Manapság úgy kell vadászni olyan kényelmes és tartós(!) minőségi cipőkre, mint amilyet a Tisza-Cipőgyárban csináltak. Bérbe csináltak cipőt az Salamander-nak, és az Adidas-nak is. Úgyhogy a minőséggel nem volt gond. :))
"A Bmw-ben is magyar a biztonsági öv meg az alufelni. Az üzlet elől nem elzárkózni kell, hanem beszállni. "
Így van. és ha van rá reális lehetőség, akkor arra kell törekedni, hogy a BMW-t is mi gyártsuk. :)
"Az meg különösen szomorú, hogy a mekkdonalds szar, de mégis elég sokszor be kell térni, mert nincs mellette más olyan színvonalú, ahol ilyen áron legalább ilyen kaját kapsz (legalábbis a legtöbb helyen) "
Tény, hogy az utánfutókban készített igazán élvezetes hamburgereknek nincs olyan jó reklámja, de ha tényleg vágyod a minőséget, akkor megtalálod ezeket az eldugott kincsesbányákat. :)
Mellesleg a McDs-ban készített izéknél még a diétás kórházi koszt is élvezetesebb. :)
"-Az IBM esetét emlegetve inkább vagyok háziúr mint albérlő"
Szerintem Én is pont ezt mondtam. (?)
"-Hazai vállalatnál dolgozol? És helyetted is én adózom és fizetem a TB-t? "
Helyettem? Köszi, nem. Tőlem is szépen leszakítják az adókat.
(Ugye milyen meglepő ? :)))
"Eddig általános gazdasági okait hoztam fel a globalizáció pozitív oldalának (van negatív is csak nem az amit te felhozol). "
Beszélhetünk róla.
"De az hazai konkrétum, hogy a munkavállalókkal kapcsolatos szabályokat sokkal inkább betartják mint a hazai vállalkozások. "
Egyrészt igen, mert a kialkudott adómentességből telik (ahol van), és sok helyen egyáltalán nem fizetnek többet, mint a hazai vállalkozó.
Másrészt nem, mert ők is ugyanúgy keresgélik a kibúvókat, mint a hazaiak.
Aztán tisztelet a kivételnek.
"-Vízvezetékszerelő- én nem sajnálom senkitől a profitját, amíg én is megkeresem a magamét. Az irigység nagyon csúnya dolog."
Irígység? Hmmm... Úgy tűnik tényleg nem a legjobb példát hoztam fel. Teljesen máshogy ítéljük meg a problémát, aminek valszeg a neveltetésemben van a gyökere. Nálunk ha valami elromlott, csak akkor hívtunk segítséget, ha mi nem tudtuk megoldani dolgot. Nem irígységből.
Inkább kitalálok egy valós példát. :))
Talán a cipőgyáros jó lesz. :)
Tehát van egy cipőgyárad (Te vagy az állam. De csak most, a példa kedvéért. :))).
Elő tudsz állítani monjuk 5 eFt-ért egy nem túl divatos cipőt. Jön erre egy kűfődi cipőgyár és azt mondja, ő tud Neked adni 15 eFt-ért egy csúcsszuper cipőt.
A várható éves piac legyen mondjuk 1 000 000 pár. (csak a kerek számok miatt)
A mérnökeid azt mondják, mi is tudunk gyártani ugyanilyen csúcsszuper cipőt 10 eFt-ért, csak be kell ruházni 10 000 000 000 (mrd) FT-ot.
Te számolgatsz.
A különbözet évente (1 millPár x 5 eFt különbözetpár ) 5 mrd Ft.
Vagyis 2 év alatt egálban vagy. Onnantól kezdve nyereség, van egy csúcsszuper cipőgyárad, és az összes pénzed a saját gazdaságodat gyarapította.
Nnna, és itt jön a politikai-gazdasági nyomásgyakorlás, hogy Te márpedig add el (privatizáció) a cipőgyáradat a kűfődinek, adjál neki pénzt, hogy fel tudja fejleszteni csúcsszuper cipőgyárrá, biztosíts neki piacvédelmet más piaci szereplőkkel szemben, adjál neki adókedvezményeket, és ha a maradék adót sem fizeti, akkor nézd azt el neki.
Ja, és az egész alatt képződött mukanélküliségi, környezetszennyezési, stb. gondokat oldd meg magad, hiszen Te vagy az állam, a te feladatod az ilyesmi.
"a tőke hozadék a is itt maradna az nem minket gazdagítana, hanem azt akié a tőke és ők nagyon kevesen vannak. "
És a megszerzett tőkét valyon őrizgetik a vánkos alatt, vagy inkább befektetik újra ? És hol? És ez nekünk haszon, vagy valamelyik másik államnak?
Ugye nekünk.
Jó, ez már halott példa. mondhattam volna 15 eFt-ot, vagy fél órát. Mindegy. Azt akartam mondani, amit a fentebbi újabb példával is. ha olcsóbban, célszerűbben meg tudod oldani saját magad is, minek fölösleges költségekbe verni magad, csak azért, hogy megfelelj valami ködös eszmének (kapitalizmus, kommunizmus, globalizáció, mittomén ).
amire Én gondoltam, az nem egy köztes, átmeneti állapot, ahonnan vissza lehet táncolni a kiindulási pontra, hanem vízválasztó. Azt mondani: "Tessék itt vannak a határaitok. Tetszik vagy sem itt vannak és csináljatok államot. Aztán ha működik, beszélhetünk a határok igazítgatásáról."
Kicsit drága mulatság megvalósítani majd újra felszámolni egyoldalú lépéssel egy olyan kisérleti államot, amiről már az eddigi információk is megmutatták, hogy nem működik. Egyébként 1949-1967 között megvolt ez az alakulat. Miért nem építették fel az államukat.
Hova építsék fel az országukat a palesztinok
Oda, ahova a zsidók a magukét. 1900 és 1948 között nem az övék volt az ország politikailag. De tudták, hogy ha felépítenek egy virágzó, gazdaságilag prosperáló, egy húron pendülő emberekből álló valamit, abból a végén államot is lehet csinálni, azt nem lehet meg nem történté tenni.
Ki képviselte a palesztinokat Volt egy palesztinai arab főtanács, formailag az volt az ENSZ előtt a palesztinok képviselője, de gyakorlatilag az arab ENSZ tagállamok beszéltek és cselekedtek helyettük. Ők nem fogadták el a fél Palesztinát, az ENSZ ellenőrzés alatt álló semleges jeruzsálemi övezetet, hanem ehelyett megtámadták a másik félen a zsidó államot. És ők nem hozták létre vereségük után sem a maradékon az arab Palesztinát, pedig még Jeruzsálem nagy része, mindhárom vallás szent helyei a kezükben voltak.
Nő és gyerek a kertben. Nyilván a történet nagyon szép, ha a történetet a palesztin hirügynökség tárgyalja, arról nyilván nem fog szólni, hogy az útszéli bokorban meg volt mégegy orvlövész, aki rálótt az izraeli dzsippre. (Csak gondolom, hogy így is lehetett.) De lásstok már be, az az izraeli katona, aki esetleg ijedtében, meggondolatlanul lő, állandó stresszhelyzetben él, mert nem tudja, hogy a porbanfingó kisgyerek mikor húz elő a galabijája alól egy Molotov-koktélt. Aki viszont pokolgépet robbant a diszkóban, az hideg fejjel, egy őt nem provokáló környezetben cselekszik, biztosan ártatlan embereket öl meg. Igaz, neki a mullah megmondta, hogy azok ördögök, nem ártatlan emberek, és az élet olcsó, a Paradicsom drága.
Allah akbar.
Ki mondja meg az igazat Hol mondják meg az ügyben személyesen érdekelt tudósítük a tiszta igazat. De Izraelben legalább van olyan orgánum, amely legalább megpróbál megértő lenni és valami modus vivendit találni. Mutass egy ilyet az arab oldalon. Ha Izrael valamilyen engedményt tesz, mert többször megpróbálta, mindig jött egy újabb merénylet.
A megszállt területen éló telepesek militánsak és nem akarják visszaadni, amit felépítettek. De őket is az arabok hozták létre, amikor hatalomra segítették az izraeli héjákat. Perez és Rabin megszüntették az új telepek támogatását, egy ideje nem is épült új. De újra Saron a főnök, és építésügyi miniszterként ő építtette ezeket a telepeket. Ő nem szivesen fogja feladni őket. De ha a palesztinok legalább addig nyugton maradnának, amig meg nem kapták a részüket a tortából, akkor Most nem Saron lenne a miniszterelnök Izraelben.
Vizkérdés
Amiről beszéltek, az a globális palesztinai vízkérdés, a forrásvidékek és a Genezáreti tó között a Jordánon folyó víz. Mivel Sziria és Libanon van felül, ő tudja elvinni az Izraelnek járó vizet. (Volt is miatta néhány csetepaté, most lesz a következő) Amit persze senki sem tud, hogy mennyi az annyi, mert az arabok szerint semmi sem jár nekik, tehát nincs egyezmény, csak az erősebb kutya elve. Ez nem érinti a palesztin területeket, mert annyi víz van a Jordánban, hogy annak a telepesekkel együtt is ritkán lakott tarületnek elég legyen. Persze ha a telepesek építenek öntőzőcsatornát, az arabok meg nem, akkor persze, hogy ők veszik ki a többet.
Tudom, az izraeli hadsereg meg vizügyi igazgatóság nem enged építeni. 1967-ig miért nem építettek?
- Mondom, hogy nem néztél tv-t:-))
- A pártok politikusok támogatási listája nyilvános, az interneten is hozzáférhető. A politikusok előélete is publikus, meg lehet nézni, kinek dolgoztak azelőtt. Az is nyilvános, hogy hol hányan szavaztak rájuk.
-Ha a surranót a tőkédből veszed akkor előbb utóbb elfogy. A surranót a tőkéd profitjából veszed. A te tőkéd a két kezed meg a fejed ennek profitja a fizetésed (amennyiben alkalmazottvagy). Nem a tőke a lényeg, hanem a működés nézz meg egy vállalatot, hogyan aránylik egymáshoz a működési költség+a befizetett adó és járulék (ez az országé) és a repatriált nyereség (amit arossz gonosz tőkés hazavisz).
-"Nike?"Gyártanak idehaza is ilyesmit, de a naturál tisza cipő nagyon szar volt arra emlékszem
A Bmw-ben is magyar a biztonsági öv meg az alufelni. Az üzlet elől nem elzárkózni kell, hanem beszállni.
Az meg különösen szomorú, hogy a mekkdonalds szar, de mégis elég sokszor be kell térni, mert nincs mellette más olyan színvonalú, ahol ilyen áron legalább ilyen kaját kapsz (legalábbis a legtöbb helyen)
-Az IBM esetét emlegetve inkább vagyok háziúr mint albérlő.
-Hazai vállalatnál dolgozol? És helyetted is én adózom és fizetem a TB-t?
Eddig általános gazdasági okait hoztam fel a globalizáció pozitív oldalának (van negatív is csak nem az amit te felhozol). De az hazai konkrétum, hogy a munkavállalókkal kapcsolatos szabályokat sokkal inkább betartják mint a hazai vállalkozások.
-Vízvezetékszerelő- én nem sajnálom senkitől a profitját, amíg én is megkeresem a magamét. Az irigység nagyon csúnya dolog.Ha a tőke hozadék a is itt maradna az nem minket gazdagítana, hanem azt akié a tőke és ők nagyon kevesen vannak.
Az előttem álló választás (nem vagyok irigy, csak rám vonatkozik) a:2 óra alatt megtermelem a csapjavítás bekerülési értékét, b: 2 óra alatt megtermelem a csapjavítás értékét+ a szerelő profitját+a munkáltatóm profitját+még valamennyit(ez az én nyereségem). Még mindíg jobban járok, ha megbízom a szerelőt!!!!