Ne haragudj, ez nem igaz. Ha van Pesten egy hasonló cég, aki ugyanúgy legyártja neked a kandallót, lépcsőt, galambdúcot, stb.-t , nem hiszem, hogy a vevő lebiciklizik Tatára, ott megnézi a produktumot, egyeztet, majd leelőlegezi, majd visszamegy a mintát megnézni. Vagy ha igen, akkor az tényleg egy Mse. Azt remélem nem gondolod komolyan, hogy én mint vállalkozó ezeket az utakat megteszem, kemény magyar forintért, mert nem tudok versenyben maradni a pestiekkel szemben, ugyanis a megrendelések zöme Pestről jön, ezt hidd el nekem, ha már Te nem vagy képben. Azért meg nem fogok dolgozni,hogy egy tatainak ingyen készítsek el, mondjuk egy galambdúcot. Dehát, mint tudjuk a MÁV-osok sem Tatára hívták a belépőket, mint már írtam volt, úgyhogy légy szives ne lépj át nagyvonalúan ezen a tényen. Köszönjük Emese.
Egy két éve még nem volt gond a MÁV biztosítóval sem, a 10-20 ezer tag részére talán volt tartaléktőkéjük. De amikor vagy két éve elkezdődőtt a biztosítók közötti szabad ügyfélrablás, őket is nyilván elkapta a hév, és többszörösére növelték az ügyfélszámukat, viszont az ennek megfelelő tartaléktőkét nem volt honnan előteremteniük. A többi nagy biztosító egyrészt fokozatosan töltötte fel a tartalékjukat a 90-es alakulásuk óta (jó magasak is voltak akkoriban a díjak, mert pl a bónusz 10 kategóriába csak 2000 körül lehetett bekerülni), a később belépő nagyobb biztosítók mögött meg ott álltak a nagyobb bankok vagy külföldi biztosítók, akik kölcsönözni tudták a szükséges tartalékot, illetve még növelni is, ha nőtt az ügyfélszám.
Ezek a kis biztosító egyesületek, meg kényszerűen alacsony díjat kérnek, hogy átlépjenek hozzájuk az ügyfelek, tőke meg nincs mögöttük, így csak a kárfizetések elszabotálásával, vagy késleltetésével tudnak pénzt szerezni.
na ki ne derüljön már, hogy vidéken akkor nincs is semmi pont hogy fordítva van, nagyon sok cég menekül pestről, mert nem lehet őket megközelíteni, próbálják a peremre kitenni a telephelyüket. nekünk a bank is lejön pestről (nem Emese), mert azt mondják, hohy úgysem tudunk hol megállni, meg úgysem tudunk odaérni időre, akármennyivel is előbb indulunk. Nem egyszer volt már olyan, hogy még szabálytalanul sem tudtaunk megállni a bank 5 km-es körzetében.
és egyrészt nem lesz 190000 kocsi, nem írtam ilyet, másrészt necsak Tatán, de bárhol jobban elfér sok autó mint a pesti belvárosban.
Ne kelljen már téged sajnálni, mert egyszer ki kell menned pestről. Érdekes, az én biztosítóm miatt még egyszer sem kellett taggyűlésre járnom és pótbefizetnem.
A MÁV ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET 2008. JÚNIUS 06. NAPJÁN, 13 órai kezdettel a Tatai Honvéd Sportegyesület - 2890 Tata, Május 1. út - termében, illetve sport pályáján tartja közgyűlését, melyre tagjait meghívja.
Amennyiben a fenti időpontra kitűzött közgyűlés az Egyesület Alapszabálya szerint határozatképtelen, ugyanazon a napon és helyen 13:30 órakor - változatlan napirenddel - tartandó közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Tájékoztatjuk a tisztelt résztvevőket, hogy az Egyesület tagjai csak saját jogon élhetnek a szavazati joggal. !!!!! A tagsági jogviszony igazolása - személyazonosító igazolvány mellett - a 2008. évi tagdíj befizetését igazoló, illetve bármely biztosítás díjának egész évre vagy 2008. II. negyedévére történt befizetését igazoló dokumentummal történhet.!!!!
"A két milliárdot nem beszedni akarja a PSZÁF, csak azt szeretné, ha ott csücsülne a biztosító bankszámláján a tartalékok között."
Ja, erre is van egyszerű megoldás: el kell adni a biztosítási állományt. Akkor majd nem kell tartalék. Aki megveszi, az fizet, abból lehet kifizetni a károsultakat.
Nekem vagy ugrik 20%-ot a biztosításom, vagy megyek a KÖBÉ-hez.
Amúgy a KÖBÉ-nél most minden jól megy, hogy ott nem ugrál a PSZÁF és nem jelez hibát?
pert1: "Más normális biztosítóknál ilyenkor a tulajdonos, ráteszi a bankszámlára azt a pár milliárdot a saját pénzéből, vagy pedig becsukja a boltot."
Amikor a MÁV-hoz kötöttem a biztosítást, nem lehetett még semmilyen problémáról hallani. Olcsó is volt, és nem is volt KÖBE (na, ARRÓL tényleg hallottam rosszat).
A MÁV ABE csukja be a boltot és kész, engem is átvertek.
Mit gondolsz, mint csinálna XY "nagy" biztosító, ha a vagyont elsikkasztotta volna a vezetőség? Ott pótdíjbefizetés nincs, ott ugyanúgy pórul járnának a károsultak.
Önmagában a +10 ezer befizetése nem vágna földhöz, és nem tartanám problémának, ha már megint nem arról lenne szó, hogy valakik ellopták a pénzt, és a PSZÁF+állam hagyja őket futni. Hol a rendőrség, hol a PSZÁF, hol voltak a sikkasztáskor?
A két milliárdot nem beszedni akarja a PSZÁF, csak azt szeretné, ha ott csücsülne a biztosító bankszámláján a tartalékok között. Más normális biztosítóknál ilyenkor a tulajdonos, ráteszi a bankszámlára azt a pár milliárdot a saját pénzéből, vagy pedig becsukja a boltot.
Na azért azt megnézem Tatán hol parkol le 190.000 ember. Azért az sem a parkolóházak városa. Csak azért gondoltam, hogy egy biztosító, vagy bármilyen vállalkozó alkalmazkodik a vevőköréhez, mert én , mint vállalkozó nagyon szivesen laknék vidéken, akár Tatán is, de tudom, hogy oda a kutya sem jönne le utánam, mert kiesik a látóköréből, mert bonyolult megközelíteni, mert van a közelben más is. Érdekes, a toborzást nem Tatára tervezték. Köszönjük Emese.
miért erőltetett? függetlenül a biztosítóktól. miért hiszed hogy pestiként neked minden jár? hogy mindent a te kertedbe szervezzenek? Hogy a jó büdös francba parkol le pesten a 190ezer darab mávos, hacsak minden tizedik is megy el? Gondold el mennyi koccanás lenne, amit aztán nem fizetne ki a biztosító(egyesület). :) és nagyon tévedsz, ha azt hiszed örülök, hogy szívtak megérdemelték volna, hogy pótbefizessenek a szűklátókörűség miatt, de erre, hogy a PSZAF szeme láttára kitalicskáztak párszázmillát-akár milliárdot, arra nem gondoltam volna. Bár a pakliban erősen benne volt a szívás lehetősége (olcsó hús effektus), de erre szerintem senki nem számított.
de ez a felsőbbrendű fővárosi pökhendiség kiveri nálam a biztosítékot. Nemhogy örülnél, hogy a péntek délutáni csúcsban nincs ott még pártízezer MÁV-os a tütüjével a fővárosban, így se lehet haladni.
Kettes számú törzsvendég: Ha a MÁV Biztosítót a PSZÁF úgy hagyta működni, hogy az közben nem tett eleget a biztosító törvényes működési feltételeinek (nem fizet ki időben, stb.), akkor az a PSZÁF és az állam hibája.
Tehát az adóból kell kifizetni a kárt.
"Az elnök szerint a MÁV Biztosító által ki nem fizetett javítások összértéke meghaladhatja a 100 millió forintot"
Azaz "csak" 100 millió Forint, és most 2 milliárdot akar a PSZÁF beszedni. Már megint büdös valami!
"Mikor kezdődött a sikkasztás? Vasárnap a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Kiss Bálintot, a MÁV Biztosító Egyesület első emberét és három társát, további két gyanúsítottal szemben (mindketten nők, egyikük Kiss lánya) házi őrizetet rendelt el. A gyanú szerint Kiss Bálint gyanúsított-társai mind a biztosító elsikkasztott pénzének a tisztára mosásában közreműködtek. Miként szombati számunkban beszámoltunk róla, a PSZÁF jelzése alapján a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága pénteken milliárdos sikkasztás és pénzmosás gyanújával őrizetbe vettek a MÁV Biztosító Egyesület vezetőjét, valamint több, a pénzkimentésben közreműködő személyt. A vámnyomozók a biztosító székhelyén és számos cégnél, illetve magánlakásban tartottak házkutatást a hét végén, és tetemes mennyiségű iratot foglaltak le. A dokumentumokat szakértők bevonásával vizsgálják. A Népszabadság forrásai szerint a pénteki akcióban leleplezett mintegy egymilliárdos sikkasztás és ahhoz kapcsolódó pénzmosás ugyanis már csak egy folyamat vége. Ezeket a hatóságok szerint törvénytelen tranzakciókat már az után indították, hogy a PSZÁF ugyancsak milliárdos tartalékhiányt állapított meg a biztosítónál. A vámnyomozók ezért évekre visszamenően vizsgálni fogják: a múltban történtek-e a mostanihoz hasonló pénzkimentések, s ha igen, mi lett az elsikkasztott pénz sorsa. (F. Gy. A.)"
Úgy tűnik, hogy a MÁV biztosító tudott volna jól működni, olcsón, ha nem lopják ki a pénzt!
Azért érzed bajnok, hogy egy kicsit erőltetett ez az érvelés. Ha Grönlandra szervezték volna, azzal érvelnél, hogy ott is emberek laknak, és aki ezt nem ismeri el az rasszista, nacionalista, soviniszta? Jó szidjuk a biztosítottakat, de csak a realisás határain belül.
A nénikéd a mávos féreg. Nekem a vállalat intézte a biztosítást, ahol a kocsit vettem. Benne volt a vételárban az összes átirási, biztositi és banki költség. Csak nem gondolod, hogy valaki azért köt biztosítást, hogy veled kitoljon. Egyébként a biztosító - nem akarom védeni, mert engem is megvezettek - peren kivüli megegyezéssel élt a panaszosokkal szemben. Ezért nincs most pénz (többek között)
Igen, oda hívták őket. 190.000 ügyfelet, akiknek a nagy része jó erőben lévő, dühös fiatal férfi. Ha csak a fele megy is el. Nem táposokról, töri tanárokról és balett táncosokról van szó, akik behúzzák fülüket-farkukat, nem is 12 dühös emberről, hanem 190.000 dhös emberről. . Felfokozott indulatokat provokálnak. . Ha más nem is, de a lincshangulat garantálva.
Ha valaki belép egy egyesületbe olvassa el az alapszabályát. Abban benne van, hogy 2 országos napilapban kell meghirdetni. Vagy gondolod népviseletes szűzlányok viszi ki neked a meghívódat?
Az meg egyenesen tahóság a részedről, hogy pestre követeled. Ugye ha az alsóbbrendű tatainak kell fölutazni hozzád pesti úrhoz, az nem baj, de ha neked kell leutazni az baj?
Bárhol is van a taggyűlés, valakinek közel lesz, valakinek távol. Nagyon megszoktad már hogy pestiként neked minden jár. Hát nem.
A többi kérdésedre is válasz az általad bölcsen kiválasztott egyesület ALAPSZABÁLYA.
Egyebkent szvsz ezt az 'olcso husnak hig a leve' effektusra nagyon egyszeru megoldas lenne. Mindenki csak a sajat biztositojaval lenne kapcsolatban. Akkor is ehhez a biztositohoz kellene fordulnia (karfelmeres, ugyintezes, stb), ha a karokozo mas biztositohoz tartozik. Utana majd a ket biztosito elszamol egymas kozott. Rogton mindenki megnezne, hogy hol koti a kotelezojet...
És mi van a jó öreg Binder István nyilatkozatával?
"Az ügyfeleket nem érheti kár A MÁV Biztosító Egyesület szerződései a felügyeleti biztosok működése alatt is ugyanúgy élnek tovább - hangsúlyozta lapunknak Binder István, a pénzügyi felügyelet szóvivője. Ez annyit jelent: a csekkeket be kell fizetni, a biztosítónak pedig az ügyfelei által okozott károkért helyt kell állni. Az ügyfelek nem kötelezhetők pótbefizetésre sem, így biztosításaik ára sem változhat az esetleges átvételkor (még akkor sem, ha azt a piaci szereplők most már irreálisan alacsonynak találják)." mókus
Beszéltem a PSZÁF-el.. NEKIK IS A JÓ QRVA ANYJUKAT.
Kérdéseim a következők voltak:
- Hogy lehet hogy közgyűlés előtt 1 nappal értesít ki a Netrisk az e-mail címemen?
(válasz: Több napilapban szerepelt a meghívó - úgy látszik az én hibám hogy nem olvasok napilapot)
- Hogy lehet hogy az igen nehezen megközelíthető Tatán van a közgyűlés, és nem Budapesten? Ennyivel Bugacpuszátára is le lehetne vinni.
(Válasz: joga van a MÁV biztosítónak ehhez, így van a szerződésébe, Bugacra is leviheti)
- Mi van ha megfogadnak 10 ezer embert hogy szavazzanak a befizetésről, akkor akik tagok és nem tudnak lemenni hogy szavazhatnak. (válasz le kell menni ott lehet csak szavazni)
- Nem lehetne-e e-mailen vagy levélben minden tagnak kiküldeni azt hogy akar-e szavazni, nem lenne-e demokratuikusabb így? (Nem, a biztosító nem kötelezhető
erre, így volt a szerződésben, miért írtam alá?)
- Szerződést ez esetben hogy lehet felmondani, másik társasághoz hogy lehet átmenni? (Válasz: sehogy, év végéig itt kell maradnom, vagy valamelyik másik biztosító esetleg nagy kegyesen ugyanezért az összegért átvesz)
- Mi van ha nem fizetem a tagdíjat csak a kötelező biztosítási díjat, illetve ha nem fizetek egy vasat sem év végéig, és lerakom a kocsimat, helyette vonattal járok. Elvégre egy fix összegre szerződtem, miaz hogy év közben kitalálják az emelést?
(Erre nem tudtak válasz adni hogy mi van ha nem vagyok hajlandó 10 ezer Ft-s tagdíjat befizetni)
- Mi van ha ez a társaság is elsikkassza a pénzt, és kitalálják hogy 50 ezret fizessünk be, hogy helyretegyük a cégüket? (Erre sem tudtak választ adni)
Egyszerűen nevetséges ami itt megy, ez az a KURVANAGY DEMOKRÁCIA, mindenki lenyúl, sikkaszt, a kis porbafingó ember meg fizesse az öltönyösök villáját.
MINKET KI FOG MEGVÉDENI?
Én Tutira nem fogok 10 ezret befizetni, nem a 10 ezerről van szó hanem az elvekről. Most még "csak" 10 ezer holnap 50 ezer?
Gratula. Kíváncsi vagyok mikor játszák el ugyanezt a bankok is, hogy egy életen át összekuporgatott pénzed egyszercsak eltünik. Na szerintem akkor lesz újra akasztás magyarországon, mert úgylátszik a hatóság tehetetlen, majd a nép megoldja.
Allitólag azért jött létre a verseny, hogy levigye az árakat. Ezek szerint nem sikerkült, mer utólag ugyanannyit kell fizetni a MÁV-osoknak is, mint a többi szerencsétlen mazsolának. Hol van itt a verseny? Hol vannak a liberálisok, hogy helyre állítsák a piac árletörő szerepét?
"Szerintetek a Netrisk árgarancia arra is vonatkozik, ha most kitalálják, h fizessek plusz 10 ropi tagdíjat?"
Nem, az csak arra vonatkozik, hogy kötéskor helyesen számolják ki a díjat.
Tessék már végre megérteni, hogy ha valaki EGYESÜLETET választ, akkor abban simán benne van az útólagos befizetés, még ha ahhoz az is kell, hogy a közgyűlés alapszabályt módosítson. Senkinek sem szorítottak pisztolyt a fejéhez, hogy ezt válassza, sőt, önként és dalolva ment az alacsony díj miatt. Ja hogy ilyen is lehet? Igen.
Kicsivel több alázatot, kedves mávos ügyfelek. Éveken keresztül irreálisan alacsony díjat fizettetek, és nem azért, mert a többi biztosító meg a szervizek túlszámláztak, hanem mert a MÁV trükközött a kárkifizetésekkel és nem tartott fenn megfelelő kárrendezői és informatikai infrastruktúrát. A pótbefizetés összege nevetségesen kevés ahhoz képest, amennyivel kevesebbért megkaptátok a biztosítást, mint mások - a különbséget a károsultjaitok nyelték le például a késedelmes kárrendezés miatti kamatveszteségben, vagy mert egyszerűen feladták a veszekedést. Viselkedjetek rendes veszélyközösségként és fizessétek be szépen a pótdíjat. Nem szeretnék én fizetni helyettetek az adómból.