Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14035
Én már azt sem tudom, hogy akkor most tényleg jó Herczeg, vagy csak megvezetik, hogy elintézze Kolonicsot, aki nem rossz, hanem jó?
Persze, egy részről lehet ez a szándék (ugye: senki nem az, akinek látszik), csak az a baj, hogy a negyvenhetedik ilyen ki kicsoda és kinek dolgozik kérdés után az embert már nem igazán tudja izgatni a dolog, mint az orrot a szag: hozzászokom, és már fel sem emelem a fejem, akárki akármelyik oldalon is látszik éppen játszani...

Bordás meg valóban hiányzik, mert nincs a csapatnak egy vezéregyénisége (fáj kimondani, de Mike egy majom). Nem hiányzik EFFEKTÍVE ebből a mostani cselekményből, tehát nincs úgy megerőszakolva a sztori, mint mikor -legalábbis, ha jól emlékszem- Stohl a lábát törte és azért kellett átkeverni a kártyákat, mert most a sztori is eléggé érdektelen.
Más kérdés, hogy Bordás karaktere mit tudott volna elvinni? Nyilván nem volt járható út, hogy egy renitens, öntörvényű, de jó zsaru minden ismerőse főgonosz legyen, meg Angyalföld legyen az új Chicago (vagy Gazdagrét ;-))), ahol egyik óriási maffiavezér a másik hatalmas titkosszolgálati akciót éri.
Nyilván nem számoltak a sikerrel, és azzal, hogy ebből a felállásból 1-2 évadnál többet ki kell majd hozniuk.
A Malek, majd a Demsa dolog jó volt, de onnan, hogy a KMCS a Tisza tóhoz ment... talán teljesen más irányba kellett volna elmenni, de megijedhettek, hogy mit szólunk, ha nem lesznek a kedvenc karaktereink, akik már nem férnek be az új felállásba... (így volt ez tudtommal a Hősökben (Heroes) is, ahol az volt az elképzelés, hogy az első évad után minden szereplő lapát, és egy teljesen új vonalat követnek)
Nem mondom, hogy nem hiányzott volna Kálmán, Pircsi, Johnny, Gyula, Hosszú, mert de, nagyon.
És abba az irányba sem akartak elmenni, hogy akkor maradjanak a csipp-csupp napi dolgoknál, egy angyalföldi, rendőrös szomszédoknál, mert az is nyilván túl uncsi lett volna (talán el sem sikerült volna adni ezzel sugárzásra...)
Ebből lett ez a se füle, se farka megoldás...
Előzmény: Gice (14034)
Gice Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14034
a nézettségnek tuti, hogy a péntek esti sugárzás is betesz

és nem tetszik az az irány sem, hogy az eddig pozitívnak beállított karaktert, karaktereket tegyük meg az "ügyeletes főgonosszá"
Kolonics?
Előzmény: Rossy (14033)
Rossy Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14033

Legnagyobb bánatomra... 

 

Ez a sorozat is félek, így fog járni. A nézettség nem jó, nekem Bordás karaktere nagyon hiányzik, és nem tetszik az az irány sem, hogy az eddig pozitívnak beállított karaktert, karaktereket tegyük meg az "ügyeletes főgonosszá".

Előzmény: Törölt nick (14018)
Gice Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14032
hát mi itt pedzegettük
Előzmény: krysztasz (14028)
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14031
Amúgy most félbemaradt a Stenois-Maric történet? Mint a Mester úr története is?  Nem sok ez egy kicsit? Vagy most jön két részig a bankrablók keresése?
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14030
Pontosan, én is a sima hétköznapi történeteket hiányolom a sorozatban, ami köré fonnak esetleg egy műkincslopási ügyet - és akkor meg is érkeztünk Demsához. :))
Előzmény: Törölt nick (14005)
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14029
Tényleg, már emlékszem, hogy említette. Nekem inkább Kriszta jutott az eszembe, de semmi esetre sem Vanda. Rózsahegyinek a szeme se áll jól..., ha Vandára gondolt, amikor a csaj nem is hasonlít Vandára, legfeljebb annyiban, hogy mindkettő csaj...
Előzmény: Gice (13993)
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14028
Szó volt arról, hogy Vanda Rózsahegyi lánya?
Előzmény: Gice (13987)
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14027

A bankrablásjelentet kettő a kettőben nem értem. Ennyi erővel - szerintem nem tartozik a sorozat története közé - megünnepelhettük volna pl. Alter születésnapját. A rablók elmennek rabolni, majd rablás közben az egyik elmegy felfedezőkörútra, ahelyett, hogy húznának minél hamarabb...

Sosem fogom megérteni, hogy a rendőrség miért megy ilyen helyre szirénázva? Rögtön kiszúrják a rablók, hogy miattuk jöttek. Várják meg a kukák mögül, hogy kilépnek az ajtón túsz nélkül és akkor csapjanak  le rájuk.

Előzmény: Törölt nick (13983)
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14026
Főleg az, hogy Kálmán bá't titokban elviszik, majd hazaengedik. És ha beszél?
Előzmény: Törölt nick (13972)
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14025

Vagyunk itt egy páran, akik már nem tudják követni, ki kinek a kezét fogja, ki kire pedig a fegyvert...

Igen, Cserna Antal nagyon jól játszott, persze én nem  értek hozzá, de látszott, hogy nem az adott 10 perc miatt vette a kezébe a szaxofont.

Előzmény: Gwenllian (13961)
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14024
Laci, mármint Cserna Antal zenélése nagyon tetszett, jól játszik. :) Mik ki nem derülnek. :)
Előzmény: Törölt nick (13953)
krysztasz Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14023

http://www.sendspace.com/file/ycha28

Múlt héten írtam, hogy van egy felvételem Oberfrank Páltól és nejétől, franciául énekelnek. Írtam,hogy ha megtalálom, felteszem. Fel is vettem telefonnal a tv-ből, feltöltöttem ide, ha gondoljátok, nézzétek meg. Viszont a számítógépen nem tudom lejátszani, mert a telefon vmilyen olyan progiban veszi fel a videót, ami a gépen nincs. Vki reagáljon légyszíves, hogy Ti meg tudjátok-e nézni.

 

OFF: Ha valaki tud franciául, megírna belőle egy sort, hogy rákeressek a neten, hátha van dalszöveg? A Rómeó és Júliából is kerestem francia szöveget, mert annyira tetszett, jó volt úgy dudorászni, hogy nem tudtam, mit is dudorászok, de tetszik a francia nyelv.

Traider Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14022
Ez az áramszünetes dolog inkább csak gyengécske próbálkozás volt a néző felcsigázására. A "24" első évadban volt egy kissé hasonló rész, mikor Teri és Kim a fedett lakásban voltak és rájuk támadtak a rosszfiúk. Na AZ jól meg volt csinálva, ott tényleg minden idegszálam felborzolták és a székbe szögeztek. Sírnom kell, ha eszembe jut, mennyire messze vagyunk egy ilyen filmes szituáció profi megteremtésétől! És ez nem hiszem, h a büdzsé kérdése csak!
Előzmény: Törölt nick (14020)
Gwenllian Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14021
"Vagy Demsát vissza!!!"
+1
Előzmény: Törölt nick (14012)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.09 0 0 14020
Ahogy egyébként eléggé az "amit nem tudnál az amcsi filmek nélkül" pontjaiba vagy akár a modoros blogba kívánkozó, hogy mikor Joshi benyomul Rózsahegyi nagyon titkos rejtekhelyére (ki súg neki???), akkor előtte lekapcsolja az áramot, hadd várják őt Rózsahegyi őrzői, ahelyett, hogy meglepetésszerűen támadna. (és persze az őrzők vannak olyan hülyék, hogy csak sima áramszünetet sejtenek az áramkimaradással kapcsolatban, mert nyilván nincsenek kiképezve, hogy BÁRMILYEN "véletlen", azaz a megszokottól csak egy árnyalatnyit eltérő esemény is egy szabotázs előjele...
(nem csak a KMCS lúúúúzer, hanem a profik is?)
De Joshiéknak is úgy kéne mára ismerniük az összes rejtett lakást, mintha ők laknának benne, tehát, nem tudom, mi volt az indok...
Erős a gyanúm, hogy az áramlekapcs sem szólt másról, mint hogy bennünket, nézőket felcsigázzanak, vajon Kolonics vagy az orosz titkosszolgálat fog-e érkezni.... erre csak a jó Joshi fiúk jöttek...
Előzmény: Törölt nick (14019)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14019
Sokszor szembesülök azzal, hogy mondjuk egy átlag amcsi sorozat is tartalmat ekkora baromságokat, és ilyenkor elgondolkozok azon is, hogy miért várom el a kicsi és savanyú miféle sorozatunktól, hogy jobb legyen, mint a nagyon nagy testvéré....
De talán a sorozat valóban akkor volt a legjobb, amikor még nem akart nagyon bombasztikus dolgokat hozni, és szinte csak véletlen volt a Jack Bauer párhuzam (inkább inspiráció, mint koppintás)
Vannak dolgok persze, amiket a nézőnek el kell fogadnia, jelezve, hogy "benne van a játékban" (pl. hogy a Mosoly utca környékén koncentrálódik MINDEN gonosz a rendszerváltás óta)...de néha az az érzésem, hogy még néhány ilyet le kell tuszkolnom a torkomon....
Mondom, nem biztos, hogy ebben rosszabbak, mint a nagytesók Amerikából... csak.
Csak....
Előzmény: Traider (14017)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14018
Nagyon minimálisan mehetne a háttérben egy átfogó rejtély is, mint az Életfogytig zsaru-ban volt.... bár, ugye annak sem tudtam meg a végét, lévén, hogy a TV2 már a második évadot sem adta le, és utána meg már kint sem folytatták... ;-)
Előzmény: Traider (14016)
Traider Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14017
Na igen, ezek az igazán frusztráló dolgok - nagy eséllyel sosem derül ki, milyen okkal tette ezt Stenonis. Sokszor úgy érzem, olyan szerepben vagyunk, mi nézők, mint Johnny-ék - a mi figyelmünket is úgy rángatják ide-oda, mint a Mosoly Őrs tagjait, akik sosem tudhatják, hogy KMCS-s bevetésre mennek aznap, vagy járőrbe a szomszéd utcába :)
Előzmény: Törölt nick (14015)
Traider Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14016
Jó hogy említed a LOST-ot, ami kiváló példája a karakter+rejtély-központú soriknak.
Arról megoszlanak a vélemények, mennyire volt elegáns a LOST lezárása - nekem tetszett, bár nem dobtam hátast tőle, viszont mind a 6 évada végig lebilincselt, élveztem minden percét, és nem azon görcsöltem, mikor tudom már meg a végét.
Talán jobban működne a Tűzvonalban, ha nem szérializált lenne a cselekménye, hanem epizodikus, ahol minden részben egy ügyet oldanának meg, egy háttérben átívelő cselekménnyel (lásd pl.: A Mentalista), és értelmes karakter-építéssel. Ez a mostani ide-oda kapkodás nagyon romboló hatású.
Előzmény: Törölt nick (14014)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14015
Ezen is gondolkodtam. Az oké, hogy neki i kellett nyírnia a pasit, de mikor Pircsinek, Johnnynak egy egyszerű fegyverhasználatról komoly jelentést kell írnia, akkor senki, de senki nincs, aki megkérdezze, hogy és minek halt meg az az ember? Jó, nyilván van egy kör, aki tudja, miért történt úgy, ahogy. De a többiek??? Vagy Pircsiék hallgattak, és azt jelentették, hogy infarktus volt vagy teljesen magától értetődő volt nekik, hogy mikor a pasi meg akarta adni magát, jött Gáspár Sanya, és lelőtte.... ????
Előzmény: Traider (14013)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14014
Az a baj, ahogy szerintem ezt már írtam, hogy valami nnnnnnaaaagyon bombasztikus megoldás talán feledtetné az egész évad nyögve nyelődését, sőt, akár lehetne mondani, hogy csak azért finnyogtunk, mert nem értettünk semmit.
De -IGEN MÁR MEGINT NEGATÍV VAGYOK- nem hinném, hogy ilyen mindent átíró magyarázatot kapunk.... legalábbis, ha Lostot nem sikerült így megmagyarázni, kétlem, hogy ezt sikerülni fog... ill. az Alkimista ELŐTT talán még lettek volna illúzióim, hogy a magyar virtus megteszi, amit a puhány amcsik nem tudtak, na de UTÁNA...
De ne legyen igazam.....
Előzmény: Traider (14011)
Traider Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14013
A villanyszerelők hallgatnak - Stenonis gondoskodik róla :)
Előzmény: Törölt nick (14009)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14012
Laci pl.

Egyébként, ha lesz topless jelenet, akkor követelem Mike-ot ugyanígy, vagy még úgyabbúl.. Csak ne nagyon beszéljen, mert akkor hülye...
Vagy Demsát vissza!!!
Előzmény: Traider (14010)
Traider Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14011
Igaz, tényleg magázta.
Arról meg, hogy mi lesz a végső feloldása a dolgoknak, nekem már mérsékeltek az elvárásaim, mert félek, hogy a sok csavar után csak becsavarodok, és nem igazán lesz "húazannyamindenitdejóvoltez" érzésem :)
Előzmény: Törölt nick (14008)
Traider Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14010
Miért nem??? :)) Pl.a topless bár még nem is volt, meg egyébként is, annyi kiaknázatlan lehetőség rejlik Vanda karakterében! :)
Amúgy sztem egy amerikai stílusú sorozat-dramaturgia, ami pl.a "24"-ben is kiválóan működött, sokat javítana a Tűzvonalban szerethetőségén, mert most nagyon ingadozó egy részen belül is a minőség, nincsenek jól megírt karakterek, ingadozó, és nem magával ragadó a tempója, nagyon ritkán sikerül spannolnia a nézőt.
És sztem nem baj, ha kissé kiszámítható egy karakter, attól még nem lesz unalmas, csak úgy legyen megírva, h érthető legyen a motivációja, mit miért tesz, és ne random szerűen cselekedjen mindenki....
Előzmény: Törölt nick (14005)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14009
Én is gondoltam ilyen ravasz megoldásra, de valahogy kizártnak tartom, hogy titokban tudták volna tartani, és egy büfés vagy villanyszerelő a stábból nem adott volna exclusive interjút a Storynak....
Előzmény: Gwenllian (14007)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14008
Magázta, nem? Az meg eléggé hülyeség lenne, ha a lánya lenne.
(valami olyasmi volt, hogy "nem akarja tudni, kik szőkítettek olajat? Jó válasz"
Gondolom, a lányát se nem magázná, se nem támadná ilyen kérdésekkel....
Egyébként kíváncsi vagyok, mi lesz a rejtély feloldása, mert ha akkora durranás volt az orosz keresztapa vonal az előző évadban, hogy át kellett írni, akkor kíváncsi vagyok, kinek a nyakába varrják ezeket a dolgokat....
A feszkó keltése egyébként addig még elmegy, ameddig VALÓSnak tűnő magyarázatokat tudnak adni, de sajnos az igazság pillanata eljön, mikor vége lesz az évadnak és vagy feloldják a nagyon nagy rejtélyeket, vagy nem... Ha nem, vagy hülyén, akkor visszamenőlegesen leértékelődnek az előző részek is, akármennyire is keltették itt a feszültséget...
Előzmény: Traider (14004)
Gwenllian Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14007
Az is lehet, hogy forgattak vele egy utolsó jelenetet, amiben tényleg beköszön, és majd addigra eldöntik, leadják-e. Nem bánnám.
Előzmény: Törölt nick (14001)
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.08 0 0 14006
Csak a saját szemednek higgy, tudod, hogy mi (na, jó, én) csak kritizálni tudunk...
Előzmény: Garbai Sándor (14003)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!