Sikeresen bejött a 100-ason a topikon nemrég beírt megállapítás, miszerint "a megadott időpont körüli időintervallumban nagy valószínűséggel vonat fölbukkanása várható". Kőalsóra megérkezett 8.30-ra a lajosmizsei személy (pont az orrom előtt ment el pár, a kereszteződésbe keresztben beállt buzernyák miatt). Majd 2 perc múlva bemondják, hogy "késett személyvonat érkezik Ceglédről...". Kiacsit furcsa volt számomra, hogy csupa Bo kocsiból áll, de fölszálltam. A kaller jött, hogy nem szép dolog forgalmi okból megálló vonatra fölszállni, de a többi utas is megerősítette, akik fölszálltak, hogy a ceglédi személynek mondták be, nem lett következménye.
A 120 után a 80 szokott jönni az abroncs miatt. Más járműveknél sem tapasztaltam (pl. V43)
A V43,1244-es és a V43,1268-as egy időben 90 km/ó-ra voltak korlátozva. Ha a zajszint vagy a mozdony futása 94-96 km/ó-nál romlik, akkor miért ne lehetne 90-es a gép? Akkor senki nem szólt érte, azt hiszem, ha az 1268-as nem lenne karosszériajavításon még most is 90-es lenne.
A mozdonyvezetők rendszeresen elnézték, így esetenként 100-zal is mentek avelük, főleg tolt ingavonati üzemben. Egy idő után a szolnoki mozdonyvezetők megszokták, hogy ezzel a két géppel 90-nel lehet menni.
Az lenne a kérdésem, hogy a 10-es vonal villamosításával egyidejűleg várható e a vonal Gyömöre-Tét és Celldömölk közötti szakaszán a pálya és a bizt. ber. korszerűsítése (felépítménycsere 48-as ról 54-es sínekre, a hiányzó jelfeladás kiépítése, az alakjelzők cseréje). Előre is köszi a választ.
Valaki szólhatna már nekik, hogy sem Mecsek-expressz, sem komfortkocsi nincs már.:-))
Mellesleg, amikor még volt Mecsek-ex és nem állt meg UD-n (visszeflé sem), akkor tele volt a reggeli 5 órai MD Ax-kocsija a Somogy-expresszel továbbutazókkal. Én speciel pont a rahedli, komfortérzetet csökkentő, másodosztályú gyorsjeggyel első osztályon utazók miatt választottam a Pécsre buszozást, amíg Komlón laktam.
Tegnap este véletlenül elcsíptem a National Geographic csatornán egy filmet, amely az eschedei (?) ICE vonatbalesetről szólt. A műsor egész tűrhetően sikeredett, bár kissé hatásvadásra jött össze, valamint túl sokszor ismételték ugyanazokat a képsorokat. Na meg egy negyed órás részen csak angol hang volt az addigi magyar helyett (szerencsére ez nem jelentett akkora problémát). Ha ismétlik, esetleg érdemes lehet megnézni...
Azért azt se felejtsd el, hogy talán azért tették ezt, mert a Mecsek-Expressz nem állt meg Sásdon és Godisán. odaútban meg még Dombóváron sem! Valamint ha később szálltak, volna fel, ha egyáltalán lett voln arra lehetőségük, akkor lemaradtak volna a film elejéről, amit vetítettek a Komfort-kocsiban. :)))
Ezek a nyavalyás komlóiak az istennek sem akarnak Bz-vel menni az IC-re.:-) A 38615/IC 807 csatlakozásra abszolút nem lehet panasz. Ennek ellenére én rendszeresen tapasztalom, - mivel néha Sásdon kezdem a munkát - az egyébként Komlóról zsúfoltan induló Bz-ről kb. 20 fő száll le Sásdon, és ebből 4-5 fő száll át az IC-re. Azt nem tudom, hogy ők Komlóról jönnek-e vagy útközben szállnak-e fel. Ez mellett viszont Komló felől mindig jön 7-8 szgk. és érdekes módon az utasaik úgy szállnak fel ai IC-re, hogy nem vesznek előtte jegyet, tehát elővételben veszik valahol. Érdemes lenne tehát esetleg azt is vizsgálni, hogy Komlón hányan váltanak viszonylati jegyet IC-pótjeggyel. Ez mellett sok komlói bebuszozik Pécsre és onnan utazik IC-.vel, és ez évtizedes szokás.
Sokszor volt róla szó.Ha kiépül az új biz.ber. és engedélyeztetik.Szerintem csak a felújítás után a teljes Cegléd-Kkfháza szakasz elkészülte után.A szerződés szerint 10.05.-ig Cegléd-Kkmét között az új biz.ber.-nek kellene működni.Látványosan dolgoznak rajta.
" Ehez a vonathoz is tartozik, hogy itt a 100-ason ma is olyan tapasztalataim voltak, hogy a 1xxx szilik nem kompatibilisek mostanság a BDt3xx-es vezérlőkkel, hogy nem tudnak tolt menetben közlekedni?"
Állítólag Ceglédről már csak csíkos vonatok indulnak.Az albertirsaiakból meg Kkmét,Szeged is továbbít és már nincs gyakorlatuk a tolizásban,ráadásul pár gép már alkalmatlan is rá.
Nem gondoltam, hogy van, akit még érdekel az odensei Nohab találkozó! Már félek írni a Nohabról, mert mindig ebből van a vita. Most jó látni, hogy talált valaki linket.
Így én is megosztom a "találmányomat": www.tog-sim.dk oldalon van sok link, amelyek több száz képet tartalmaznak.
Jó csemegézést! (Persze szigorúan csak annak, akit érdekel -:))) )
Javaslom, hogy olvasd el még egyszer a hozzászólásom majd az erre a célra rendszeresített szerveddel kezd meg annak feldolgozását. Ez úgy történhet, hogy egyesével feldolgozod a karaktereket majd az így nyert információhalmazt megpróbálod nagyobb egységekbe, szavakba foglalni, majd a szavakat mondatokba. Ezen logikai szintem már látszódni fog az általam közöltek információtartalma.
Leírtam azt, hogy a cégem azt fizeti ki amit a törvény előír.
Leírtam azt is, hogy vannak olyan cégek amik nem teljesítik ezt.
Leírtam azt, hogy a napi perdülő kocsival, csak benzint számolva 1000Ft, egy hét alatt 5000, 4 héttel számolva 1 hónap 20000Ft. Ha nekem kellene kicsengetnem a teljes vonatbérletet zsebből akkor is jobban jönnék ki a vonattal. Sőt jobbat mondok, ha nem vennék bérletet hanem csak napi menettértit, olcsóbbra jönnék ki mint a bérlet.
Ettől függetlenül az autómat meg tudom arra használni amire akarom/amire szerintem való/meg egyébként is magánügyem, hogy mire használom ha akarom csirkéket nevelek benne:-))))))))
Egyébként köszönöm a díjat de postafordultával vissza is küldeném a "hogyanhelyezzünkelbiciklittávolságibuszon" történetedért.
Más.
czzf50 által említett lealapozott görög kocsiból láttam egyet ma reggel Kőbánya felsőn.
Érdeklődnék, hogyan lehet a saját hozzászólásomat töröltetni?
Mikor regisztráltál az Index fórumaiba, akkor el kellett fogadnod a Szabályzatot. Ez kimondja, hogy ilyen adatokat nem adhatsz ki, mellesleg közli a kérdésedre a választ is....
A második lehetőséghez kiszámoltam, hogy 2 * 3 embert kellene fizetni, nehogy bárkinek túlszolgálata legyen.
Én ugyan ismerek olyan anno Hh-i, most már Fc-s mozdonyvezetőt, aki egy 12 órás szolgálatban megjárta RO-LA-val az utat Hegyeshalomtól Kiskundorozsmáig, és vissza, de ezt egy ilyen menetnél nem tudnám elképzelni, pláne, ha nem mehet 100 km/h-val!
...miközben naponta képtelenek vagyunk behozni Monorról a bejárót.
Traficc üveggömbje valóban jövőbelátó lehet!
2759 ma a szokásos 10 perces késéssel érkezett Monorerdőre, de legalább 150%-os kihasználtsággal! :-( A vonat végén már a peronra alig tudtak felpaszírozódni az utasok. Mi megvártuk a 2649-et, 5 perc múlva jött is, kb. 120%-os kihasználtsággal. Monorra 6:35-re sikerült bejutnunk, és mivel a párom nem érezte jól magát, úgy döntöttünk a peronon álló embermennyiséget látva, hogy leszállunk és megvárjuk a szolnoki sebest (2507). De hiába vártuk, nem akart jönni... 6:55-kor méltóztattak tájékoztatni minket, miszerint 15 percet késik a vonat! Na, lett erre felhördülés a peronon, mivel ekkorra már a 2717 utasai is ott voltak. Nagyon durva, hogy az első tanítási napon 6 és 7 óra között 4 vonat helyett kettőt sikerült "átpaszírozni" Monoron!:-(
2507 7:12-kor érkezett, és ránézésre talponállós volt. Ehhez még hozzáadódott a peronon álló nem kevés számú utasmennyiség. A szerelvény közepén WC-oldali peronra még felfértünk, még 18 emberrel kellett azt a levegőtlen helyet megosztani. Az ablak a fogantyú hiányában lehúzhatatlan volt... Fél órás késéssel sikerült beérkeznie a vonatnak a Nyugatiba, ahol menetrend szerint 2 perc állt rendelkezésre a váci fordulásra.
Mit mondjak, senkinek sem kívánom, hogy ilyen körülmények között ingázzon! Holnap kényszerből inkább a 2759-cel fogunk bejönni...
Könnyen meglehet, hogy a szükségvonókészülék rögzítését a kocsivizsgáló nem találta megfelelőnek. (Abroncsvastagságból adódó szintkülönbségre, így a vonókészülék belógására tippelek. Ha az van amire gondolok, akkor a mozdony megfordítása után sem fog a probléma megoldódni.)
Ha meg a CFR Dezsőke saját lábán akarna menni, akkor ugye max 80-ig kell rá egy magyar Dezső típussal rendelkező mozdvez, esetleg pilóta is a vonalismeret miatt, no meg akkor már kell a MÁV részéről műszaki kísérő is. (persze ha mindenre jól emlékszem:)) A gázolajfogyasztás látható, hogy jelentéktelen összeget tenne ki.
Lehet, hogy tévedek, de a mozdonyoknak szabványos a kapcsolókészülékük, sőt, kompatibilis minden más kapcsolókészülékhez. Kivétel, amihez nem, lásd: BDV és társai, de azoknak van olyan segélyvonókészülékük, amivel csatlakoztatni lehet a mozdonyhoz. Nem minden motorral csinálták ezt meg?
Annak a gigantnak nem szilis pályaszáma volt, legalábbis reggel 6:30-kor. Ott hevert a szükségkapcsolófej a földre lebas*va. A dezső további tartozéka volt egy kissé idegesnek látszódó sárga mellényes alak. Csak azt nem értem, hogy miért s*arakodnak vontatással, amikor (mint a saját dezsőink) az is tudna saját talpán menni. Nade a bürokrácia gondolom. Azt a "hatalmas" gázolajfogyasztást pedig szerintem el lehet hanyagolni.
"Most ment el Fradiba fordulni, mert nem sikerült összekapcsolni a Dezsővel...
Nem vagyok meglepve, ellenőrzés alatt találunk olyan vontatójárművaz a SZIR-ben, ami ebben az évben valamikor májusban vizsgált. (Nem ment járműjavítóba, sem más ilyen jellegű probléma nem volt vele, dolgozó mozdonyról van szó.) Ez nem egyedi, és nem telephelyhez kötött probléma. Este valaki felvetette, hogy 120/120-as vonatban 100 km6h-s kocsik kerülnek besorozásra. Ez sem egyedi probléma. 100-on minden nap van ilyen.
DGKUm - press jelenti, hogy Kelenföld 16. vágányán 3 CFR Desiro ácsorog, Giganttal. Hogy mikor merre tovább még nem tudni, a délelőtt folyamán kerekedik rá személyzet.
Koránkelő madár kukacra talál alapon megpróbálok kimenni és pár fotót kattintani, bár csak 8 után szabadulok el.
Amikor ott jártunk Isten fiával, ugyanezzel az IP-vel mentünk mi is. Nekem is nagyon bejött! Az a 130Ft se volt egetverő, igaz, más egy 180km-es teljesárú és egy 40km-es 67,5%-os jegyhez mérni az árát.
mérlegre kell azt tenni, hogy a BP-Komló kapcsolat (részbeni) fejlesztése hoz-e annyit plusz bevételt, amennyivel kompenzálható a jelenlegi utasok egy részének elvesztése
Egyszerűnek látszik a megoldás: egy kis utasszámlálás Komlón. De ezzel ugye már munka van, amire lusták. Egyszerűen csak föl kéne emelni azt a nyamvadt telefont, és megkérdezni a pénztárosokat, hogy hova kérik a legtöbben a jegyet, vagy megnézni a jegyrendelésekből, mi a fogyós. (ha tisztelt szeszások erre is lusták, elárulom, hogy a 10-40 km-esek és a 200km-esek a legfogyósabbak)
az esti utolsó kanyarnál Bz+melléknél nincs elegendő idő hagyva körüljárásra
FOMA is leírta, hogy a két legkihasználtabb vonat megy szólóban, a kevésbé kihasználtak mellékkel. Csak némi logika kéne hozzá. A rövid körljárási időre már írtam megoldást: Pusztametró!
(a Kerepesi úti palota II. emeletén lakozó "belföldi járattervező" kollégákat kihagytam a játékból.)
radio100jozsi: Sőt a jelenlegi 38651-es vasárnapi vonatnak semmi értelme, viszont nállam csatlakozna a vasárnapi 18001-hez, így ilyenkor is lenne Pestre vonat, aminek szerintem nem csak pár ember, és diák venné hasznát.
A 38651-esnek azaz értelme, hogy nyáron naponta (és suli időben vasárnap) a 38658-ra tud fordulni így a fürdős vonatoktól 8801 (18801) csatlakozása van Komlóra. Nem tudom, hogy ezt mennyien használják. Ez nálad nem lenne meg.
A tervezettel kapcsolatban annyit még, hogy az esti utolsó kanyarnál Bz+melléknél nincs elegendő idő hagyva körüljárásra. Illetve még annyit, hogy megszűnik néhány jelenleg meglévő csatlakozás (pl. 38613-ról 8003, illetve 9803-ra BP-re, illetve Kaposvár-Szombathely felé). Tehát mérlegre kell azt tenni, hogy a BP-Komló kapcsolat (részbeni) fejlesztése hoz-e annyit plusz bevételt, amennyivel kompenzálható a jelenlegi utasok egy részének elvesztése.
Nem tudom... Rövidebb (20-40 km) távra akár 35-50 %-kal is megdrágítja az utazást a pótjegy még teljes árunál is, kedvezményesről nem is beszélve. Másrészt nem sok a menetidő csökkenés, a személyvonatnál ami nem dekkol minden fánál elvileg kb. 15 perccel gyorsabb 97 km-en, rövidebb távon kevesebb. A pusztametrók is hozzák kb. ezt a színvonalat pótjegy nélkül. Nincs most a vonalon akkora forgalom, hogy ne a személyvonatok rovására bővítsék a IP-t. Szerintem jobb lenne akkor már a közvetlen kocsik az IC-ről, átszállás nélkül, IP díjakkal ezen a szakaszon, az legalább csatlakozna az IC-hez, nem úgy mint most az IP egyik irányban. Bár tudom van a "helyi" forgalomban is egy utasréteg aki örül neki, csak akkor "szűk" lehet bizonyos időszakokban a pályakapacitás.
Mondjuk ehhez tartozik az is, hogy az M7-en közlekedő személygépkocsik kb. 2/3-a nem foglalkozik olyannal KRESZ/sebességhatár/korlátozás, hanem ami a csövön kifér...
"Az én tervezetemben az IC802 megszünne, az IC1804 maradna Dombóváron, az IC828 helyett meg lenne az IC816 mondhatnám B napokon (A+7-es napokat írtam)"
Azaz ezen IC-k esetén változna a csatlakozás?
"Az én tervezetemben az IC802 megszünne, az IC1804 maradna Dombóváron, az IC828 helyett meg lenne az IC816 mondhatnám B napokon (A+7-es napokat írtam)"
Most mit variálsz az IC-kkel? nem a 47-es vonal menetrendjéről beszélünk?
Reggel mennyi lenne a csatlakozási idő Dombóváron a jelenelgica. fél óra helyett Dombóváron?
A 135-ös vonali IP 3 megyei (nagy) jogú várost köt össze, és még plusz a környék legdinamikusabban fejlődő leendő központját. :-)
Ez így van:-)))
De komolyan, én ennek az IP-nek látok bőven értelmét, sőt még jobban megforgatnám ezt a Bz-t, ne csak 2 párral forduljon egy nap, és mind kényelemben, mind időben versenyképes ezen viszonylatban. A leggyorsabb ezen viszonylati busznál is gyorsabb, és költségben meg nem lehett akkora gond az IP üzemeltetése.
IC-k: Azok utasait sem akarják növelni!!!! Mert ha igen, akkor csinálnának egy tisztességes ráhordást a 47-es vonalról.
Ez az! Pont ezt vették el reggel.
Viszont a tervezetemben, a jelenlegihez képest IC-ileg az eltérés:
Jelenleg:
IC802 naponta ( a szeptemberi vágányzárt nem veszem figyelembe)->38624
IC1804 csak pénteken ->38634
IC828 B napokon ->38618
Ennyi az össz IC csatlakozás Komló felé.
Az én tervezetemben az IC802 megszünne, az IC1804 maradna Dombóváron, az IC828 helyett meg lenne az IC816 mondhatnám B napokon (A+7-es napokat írtam)
Komlóról jelenleg:
38617 B napokon -> IC817 (33 perc Dombóváron!)
38615 naponta -> IC807
38635 naponta -> IC805
Az én tervezetemben:
38617 marad, 38615 marad, és új naponta a 38613 -> IC803/1803.
Tehát még ez sem indok ezen tervezet ellen.
Sőt a jelenlegi 38651-es vasárnapi vonatnak semmi értelme, viszont nállam csatlakozna a vasárnapi 18001-hez, így ilyenkor is lenne Pestre vonat, aminek szerintem nem csak pár ember, és diák venné hasznát.
Én és nyunyuka próbálok segíteni amit lehet, a többi nem rajtunk áll, de amíg van remény, nem szeretnék azzal feküdni, hogy ezt én nem tettem meg...
Üdv !
OH-n kb. 1 éve bontották le az utolsó téglagyár épületét, ott volt minden: mozdonyok, legalább 100 csille, több km sín, kitérők, hogy mi lett velük, passz.
Igen, én is utaztam vele. Nagyon sajnálom, hogy akkor nem gondoltam ilyen haszontalan dolgokra, mint pl fotózás :(
A BNV előtt volt egyszer egy kiállítás, ahol kint volt pár vonat, köztük ez is. A bemondót is lehetett próbálgatni, meg kérdőívet kitölteni, hogy "jaj ugye önök is örülnének ilyen szép emeletes vonatnak, ikszeljenek", stb stb. Ha akkor kattintottam volna pár fotót, milyen jó lett volna :(
Üdv !
Kösz, pont kérni akartam.
Más
A 135-ös vonali IP 3 megyei (nagy) jogú várost köt össze, és még plusz a környék legdinamikusabban fejlődő leendő központját. :-)
Emeletes vonat: Jó a megfejtés. Egyébként szándékosan hoztam elő, ugyanis Fertőd is említve lett a vasútnélküli városok listáján, ha jól, értelmezem. (Nem a kettős nevűekén, mint pl. Hidas-Bonyhád ha jól értelmezem. )
Egyxébként melyik településtől van a legtávolabb bármelyik vasútállomástól ill. megállóhelytől?
1993-ban mar jart nalunk bemutatovonatkent egy emeletes szerelveny, pl. a 120a-n is porgott par fordulot.
Ott is pörgött? Én a 100a-n láttam Nyugati-Szolnok között, sőt utaztam is suliból haza pénteken Szolnokról Monorra az emeleten, így itthon eme panoráma kilátás már nem lesz újdonság:-)))
"Ehhez nem fűzök kommentárt, minden vastagon benne van. "
Jó lenne ha minél többen írnának panaszlevelet, ha elégedetlenek a menetrenddel! Úgyis ráérnek olvasgatni. Jó lenne, ha végre a kiadáscsökkentés helyett a bevételnövelés lenne az elsődleges céljuk.
IC-k: Azok utasait sem akarják növelni!!!! Mert ha igen, akkor csinálnának egy tisztességes ráhordást a 47-es vonalról.
Akkor most már közzé teszem az elkészített 47-es menetrendemet, ami ennél szebben néz ki, köszönhetően nyunyukának.
A lényeg, hogy a jelenleg (3-as módosítással csökkentett) közlekedő vonatokból jobb fordával jobb csatlakozást csináljunk, ezzel pedig nem növeljük a kiadásokat, sőt növelve az utasszámot, a bevétel is növekedik.
A jelenlegi menetrendben a törlésnek köszönhetően aránytalanságok és nagy időrések alakúltak ki, és még tetézi a bajt, a sehova, vagy sehonnan nem csatlakozó, ezzel semmi értelmét nem képző vonatok.
A lényeg, hogy ez a menetrend beleférne a jelenlegi csökkentett koncepcióba, így ezzel az indokkal nem utasíthatják el, ami a porbléma lehet az a utasokkal lehet, ami a mellékvonalakon nem cél, pedig itt a teherforgalom miatt sem pályában, sem szolgálatban semmit nem takarítunk meg, így ha már rohangál az a Bz egy vezérrel és kalauzzal, az olyan vonattal tegye, aminek van is értelme, és nem a munkaidőben pihengéljen órákat a fordulóra várva, vagy üresen zakatoljon.
Inkább az olyan vonalakkal kéne foglakozniuk, ahol nincs teherforgalom, és egy Bz-t még 20%-ban sem tudunk megtölteni.
( a 2 buszos vonat nincs benne, az nem is ide tartozik...)
"10500Ft a vonabérlet egy hónapra. Ebből a cég kifizet valami 9000 ezret.
Ha kocsival járnék akkor..."
Bar v_peti is igyekezett, de azert en megiscsak Teged jelolnelek "A het csusztatasa" Aranypalmara :-)))) Ha a ceged kifizeti a viteldijad kozel 90%-at, akkor valoban olcso a vonat. Szerencses cegnel dolgozol :-)
Azonban egyszeri tavolsagi utazashoz, ahol csak a teljesaru kenyelmet elvezheted, mar mas a helyzet, ott a hmsoft-dogma ervenyesul :)
de igaz az a megállapítás is, hogy ha már van autó felesleges pluszban vonattal járni.
Erre meg az az én megállapitásom, hogy lehet vonattal és tömegközlekedéssel is közlekedni.
Nállam ez ajtótól ajtóig 42-60 perc között mozog, míg csak kocsival a jó kis 4-esen át több mint 1 óra, sőt van néha 2 óra is, a kocsm meg a hitel lejárta előtt leamortizálódik a napi rohangálásba, és a jó pesti Thököly út hála.
van aki pl. élvezi a vezetést,
De hol? Mert naponta munkába Pestre járni, az a leghnagyobb égi csabás, nem élvezet, és ez a 4-es út teljes szakaszára is érvényes, ha tehetem, jól eldugott mellékutakon megyek, ahol senki nem jár, szép a táj, az már tényleg élvezet.
De kár ezt vitatni, kinek mi a jobb, így a végletekre kiélezve nem lehet kijelenteni, hogy ez, vagy az a jobb, az adott körülmény határozza meg.
A Fertoddel nyertel, engem ott megzavart a muzeumvasut, viszont Vamospercs, Komadi es Tokol eseteben van vasut/HEV, Visegrad is erdekes eset, es pl. szivemcsucske Zalakarost hol felejted? :-)
Ezt tudtam osszedobni igy sebtiben (osszevetve a varosok listajat meg az allomasnev-jegyzeket). Lehet, hogy nem tokeletes, aki hibat eszlel benne, kerem javitsa.
Azt vettem vasutallomassal rendekezo varosnak, amelynek van azonos nevu vasutallomasa. Ahol osztozik rajta egy masik telepulessel, azt igyekeztem jelolni.
Reggel Monorról a 2517-el mentem, ami nem is mondanám a 10 percet késésnek. Előtte a 2627 is majd +10-el ment el Monornál, ami ennél a meglepő, hogy 20-07-es Bhv-val ment, a 20-05-ös posta Bhv-k most a váci oldalban is futnak. Ehez a vonathoz is tartozik, hogy itt a 100-ason ma is olyan tapasztalataim voltak, hogy a 1xxx szilik nem kompatibilisek mostanság a BDt3xx-es vezérlőkkel, hogy nem tudnak tolt menetben közlekedni? A szili van a vezérlő előtt a Nyugati irányában menő vonatoknál.
Keletiből a V63 017 az 5609-el ment, ezen vonat Miskolc felől +10-el érkezett, így a hatvani 3027 is ennyivel. A Transbalkánra(737) +20-at mondtak be.
Innen a 7402-es gyulai gyorssal indultam tovább, a végén egy AB, aminek az A része tele volt, és számomra nem kedvezően a jobb oldalon volt a fülke, így szerencsémre a vonat első kocsija egy Ao kocsi volt, amin pont bal oldalon volt a fülke, utas útközben a fülkémben csak 1 volt még Szajol-Kétpó között.
120-as vonali tapasztalatok:
Rákos bejárati ív 80-as, ez még nem is probléma.
Maglód páros oldalon faaljas váltók (angolváltó is), így pár év múlva ismét lesz indok egy kis EU pénzért kalapolni.
Maglód-Gyömrő között a bal pálya (nem javított) gazos.
Mendén és utána egy darabig 80-as lassújel, erre ennyi pénzt költeni? Ha az ív miatt van, nem tudták volna korrigálni, hogy a 100-at vigye a pálya?
Tápiószecsőtől kezdődnek az igazi gondok, a bal pálya Nagykátáig 80-as, a jobb 100-as (?). Gyömrőtől amúgy majd minden létező lámpánál megfogtak, gondolom a 3512 miatt. Így Nagykátánál +7-el jártunk már. A 3512-es amúgy Nagykátától egy komplett posta Bhv-s ingára 10-15 fő jutott...
Nagykáta-Farmos között a jobb pálya 40-es!!!, így helytelenben a bal pályán mentünk tovább Tápiószeléig, igaz ez meg 80-as.
Tápiószele állomás 60-as.
Tápiószele-Tápiógyörgye 100-as a bal pályán, Tápiógyörgyén 40-es, majd utána Újszászig 80-as, majd Újszász bejárati ív 60-as. A kis helytelen malőrnek hála Újszásztól már végig pontos volt a 7402-es.
Szolnokon a Zagyva híd 60-as lassújelet kapott, de a látványoság utána jön (nem is figyeltem még...), hogy itt valami pályarögzítési kisérleti szakasz lehetett a bal pálya, mert legalább 5 féle rögzítési mód látható pár szász méter alatt, sőt olyan rész is van a bessenyszögí úti híd előtt, hogy csak a sínszáll alatt van téglalapban betonalj, de a sínszálak között csak zúzottkő (olyan metrós).
Szajol deltánál érdekes lassújel kitűzés a bal pályán Szajolnak menet, a "V" kitűzése után pár méterre a töltésoldalban ismét egy "V" kitűzése? Amúgy itt a váltónál 60-as lassújel.
Tiszatenyő-Csugar 80-as, Csugar-Mezőtúr 100-as, Mezőtúr Nagylapos B. vágány (vagy mi itt a helyes neve) 60-as, döcögött is a 7305 szemből rajta, de ez van a menetrendben. Gyoma-Csárdaszállás B. vágány 80-as, majd 60-as.
Csárdaszálláson 40-es lassújel kitűzve, de nem láttam, hogy hol? Majd folytatva Mezőberényig a 60-as. Mezőberénytől a B. vágány ismét 80 majd 60-as Muronyig.
A lényeg, hogy Szajol-Tiszatenyő és Csugar-Mezőtúr között van jobban használva a B vágány, és állagba az A vágánnyal egyenértékű. Viszont Mezőtúr-Nagylapos és Gyoma-Murony között csak tartalékként van használva a pálya.
Muronyról tettem egy kőrt Békésre a 37724-el (12 utas), majd vissza a 37725-el (5 utas velem eggyütt). Békés igazi világvége hangulat, egy az oldalán már nagy darabokban rozsdás Bz 375-el, a pályák mind rozsdásak, teherforgalom semmi.
De a Bz azért mint multifunkcionális jármű valamire jó még, a Murony után baloldalon egy hosszú napraforgótáblánál tele volt galambokkal, itt jól funkcionált az ismétlő kürtölés, aminek hatására a galambok felszálltak, így pótolva a madárijesztőt...
Muronyból a 7424-el mentem tovább Békéscsabára, aminek a 3 kocsis szerelvényét a szilivel már Szolnokon láttam a 6. vágányon. Pont a kihaladáskor cammogott be az M40 113-as zöld púpos Békéscsaba felől.
Békéscsabán megláttam a topiktársat, az M41 2127-et a gyulai gyorssal:-)))
Az IP7703 már bent várakozott, most utaztam előszőr ilyen vonattal, így újdonság volt számomra, a léhűtő nagyon hidegre volt állítva, mert Szegedig már megfagytak majd az újjaim, amúgy nem rossz járat, ilyen két nagyobb város közötti rohangálós vonatot máshol is elképzelnék. Az IP végig pontos volt, a 3 keresztből a Székkutasinál a keresztezett 7734-es vonat csörgő +1.o.+2.o.+2.o. kocsival közlekedett. a 7724-7716-7726 MD-s volt.
Szegeden tökéletes csatlakozás a még gép nélküli (pont akkor várt bejáratra a fűtőház felől) 761-re, itt az első 3 kocsiba (nyíregyi rész) ültem, Nagykőrösig csak 2-en voltunk a fülkében.
Kiskunfélegyházán jött a 37146-os Usgyis vonat Szolnokról, ami az utastájékoztatás szerint továbbközlekedik Szentesre a 37426-os vonatként.
Kiskunfélegyházán késett +20-at a 716-os, így Városföldön volt kereszt. A Kiskunfélegyháza-Városföld részhez még nem nyúltak.
Városföldtől viszont szép sima a pálya már, Kiskunfélegyházi út mh még létezik, bár új peront nem csináltak, de ha megszüntetik, akkor miért nem most tették meg a 3. pótlékkal, és az átépítésnél pedig megszüntették volna a peront.
A pálya itt még 80-as Kecskemétig.
Kecskeméten szétakasztás, mi tovább +2-vel mentünk, de ez nem utas hiba miatt...
Nagykőrösön jegy bélyegzés, és fotómegállás, vagyis átszállás. Innen a pontosan (5 perces kecskeméti gép ráállás, fékpróba...) érkező ismételten 761-el mentem tovább Ceglédre:-))). Kecskemét-Cegléd között még mindig dupla bizberek vannak, a másik letakarva, ezt a részt mikor felyezik már be? Ceglédi szállások mh.-re az EU pénzből csak a szép magasperonra futotta, a világításra nem???
Cegléden már elég fáradt voltam, igy átszálltam a 2711-re, és már csak komótosan utaztam hazafelé a sötétben.
Ami a lényeg, hogy a 120-as felújítása még hosszú-hosszú évekig fog tartani, mert eddig én semmi hasznát nem nagyon vettem észre, egy 100-asra kiépített pályáért ekkora pénzköltést? Ami pedig az elszomorító, hogy a Tiszatenyő-Gyoma részt 160-ra akarják emelni, de minek??? Mennyivel lenne drágább, ha csak 140-re emelnénk Tiszatenyő-Békéscsaba között? De ez is ide minek, ha ide tán soha nem lesz szükség, nincs erre ilyen vonat, a 120-is már jó volna, de ezeknek a személy, bocsánat gyorsoknak?
Itthon én 120-nál nagyobb sebességre csak a 80-ast Miskolcig (lehet Szerencsig), és a 100-ast Nyíregyig építeném ki, az 1-es meg 140/160-as. Ezeken a vonalakon van értelme ennek az sok IC/EC miatt, és mind kocsipark, és fordák átalakításával géppark is jutna, amivel 140 produkálható, a többi fővonal maradjon csak 120, úgy is pár év alatt lerongyolnák.
Amúgy a Békéscsaba-Lökösháza közötti rumlira láttam elhúzni Muronynál 6-db-os összeállításban Fj-DMm-eket a felsővezetéképítéshez, majd egy Jászapátis DGKUm-et mögötte egy betonkeverős vagonokkal, a végén egy palfinger daruval.
Az egyik ilyen város Pétervására. Amikor város lett, a nagybátyám jegyzőként dolgozott ott, és lelkes ifjúként mondogattam neki, hogy majd egyszer megépül a Salgótarján - Ózd vasútvonal, és lesz állomása "Péterkének". Azóta is emlegeti... Egyébként emiatt nincs még vasútállomása Borsodnádasdnak sem.
Sokáig csak városias települések kaphattak városi rangot, és akkoriban Túrkeve volt az egyetlen vasút nélküli város.
Egyébként könnyen össze lehet gyűjteni, hogy mely városoknak nincs vasútjuk. Elő kell venni egy frissebb autóatlaszt, és amelyik nagybetűs település mellett nincs vékony fekete vonal, az gyanús.
.Melyik az a magyarországi, önálló önkormányzattal rendelkező, lakott hely, melynek központjától legmesszebb van egy vasútállomás ?...........km-ben
2./
Melyik(ek) azok a hazai városok , melyeknek nincs saját vasútállomásuk, megállóhelyük ?
Egy munkához kellenek ezek.
Ha lenne hatályos Helységnévtáram akkor az első kérdésre kb. 1-1,5 órai lapozással válaszolhatnék de mióta minden számitógépen van, igy nehéz az egyszerű kérdésekre is választ találni.
Cég által fizetett, jelentős hozzájárulás, remot Marzburg, aránylag jó vasútállomás-megközelítési lehetőségek, erőteljes vasútpárti beállítottság, Asimov (ill. Moldova) olvasási hajlam, elég borzasztó Jászberényi út, 80(a) tűrhető elővárosi szolgáltatása - ezek együttesen már megteszik a hatásukat.
Ezért írtam, hogy a vasút (és/vagy busz) használata autó birtokában általában pazarlással ér fel (fekete autó ide vagy oda...). Odacsempésztem az "általában"-t, amely - talán (?) - nem sül el annyira hülyén, mint a "jövőre", viszont így most nem kell hosszas bizonyításokba fognom - szóval egy csomó munkát megspóroltam magamnak... :)))
Lényeg, hogy tanfolyamon az EVM120-160-at, meg az ETCS-t nyomjuk...
V43-2000 program indult, a programért felelős vezető azt mondta, hogy minden gépen EVM120 lesz. Aztán jöttek a megszorítások és lett "hagyományos" EÉVB. 5-6 évvel ezelőtt voltam sebességmérős tanfolyamon. Akkor kisérleteztek a hegyesi oldalban az ETCS rendszerrel. A tanfolyam vezetője azt mondta, hogy pár éven belül az 1-es vonalon be lesz vezetve. Gondolom ismét jöttek e megszorítások. Remélem néhány évig még a cégnél dolgozok, nem hiszem, hogy az istenítet korridorokban ki lesz építve a rendszer, mert ismét jönnek a megszorítások.
Most lehet, hogy nem szabad ilyet mondani, de számtalanszor soroznak felénk vonatba 100-as kocsikat, de ez nem szokott akadálya lenni a 120/120-as menetrend betartásának...
A Zólyombrezó - Tiszolc közti vonal fogasléce. De nem Strub, hanem Abt rendszer, utóbbi a többszörös függőleges fogaslécű. És vasalj itt is van. Fogaskerekű üzem meg talán egy-két év múlva lesz.
Én a rendelkezésemre álló forrásokra kell, hogy hagyatkozzam. És az információk 1 : 120 (azaz TT) méretűek. :-)
Közben már tisztáztam, hogy a "korszerűsítés" a derékhad egy részénél költségcsökkentés okán nem valósult eme részegységnél meg. Ez kb olyan, mint a széles Szergejek relés dekódere.
Lényeg, hogy tanfolyamon az EVM120-160-at, meg az ETCS-t nyomjuk...
"Üdvözletem. Akkor most valaki mondja meg nekem legyen szíves ( mert szokás szerint le vagyok maradva ), hogy ezek a kocsik hogyan találkoztak szilivel, és miért?"
Ezek kész IC-kocsik, mennek hazafele Görögországba a 150-es vonalon át.
Vannak félkészként kiszállított kocsik is, azokat majd Volos-ban fejezik be, azok vmax 100 km/h-val szerkezetkészen gurulnak odáig.
_nyunyuka: Látom, a Carpy-féle kopirájt-megoldás ragadós:-)))
***
GySEV-Szili a 120-on: mivel Sl csinálja a fővizsgákat, így sűrűn előfordulnak arrafelé.
***
ÖBB-Taurus áramszedő-létszám: ma láttam a 008-at, 3 szedő volt rajta, és a 010-et, amin két szedő volt. Valahol a kettő között az igazság:-)
***
Mai utazás: 922/992. +30-cal érkezett Kapuvárra, Gigant+8-10 kocsi. A lényeg: fájdalmasan lassan ment egész úton: kb. 100 km/h-ra saccoltam a Vmax-ot. A Gigant számát sajna nem volt időm (és az eső miatt kedvem se) megnézni, de van 100-ra "lefokozott" Gigant?
Bocsi. Lhet hogy pontosabb, ha azt írom, hogy a jelzett gépeken négydobozos EÉVB van, a többin EVM120. A kettő között nem csak a kijelzőben, illetve a doboz darabszámban van különbség (EVM120 egy dobozos.)
A kézi hajtányt úgy, lábbal hajtották, mint a biciklit? Én olyat láttam, amit kézzel kellett húzni és nyomni, ez azért nem egészen olyan, mint a biciklizés...
a forgóvázkeret és a himbagerenda közé beépítve, így:
a rejtvény képén
az ablak jobb oldalán levő derde él mentén találkozik a rugóval terhelt vízszintes mozgásra képes ék a himbához csatlakozó, azzal együtt függőlegesen mozgó ékkel. Amit valaki dugattyúnak nézett, az az éket a mozgatórúdjához kapcsoló csap.
Forda szerint a V43 1126-os volt a vonat gépe. Az a nemzetközi gyorsvonat az IC731. 21:09-kor haladt át Ecseren a V43 1112-essel.
A V43 1112-es egyébként kb: Január óta le volt állítva Csabán,asszem valamilyen tengelyhibával. Ezek szerint most megint dolgozik. Régóta nem mehet,mert nagyon látszott rajta még kevés fény mellett is,mennyire piszkos lett.
Mielőtt a mai utazásomról beszámolnék (van mit írnom...), legyen itt egy válasz arra, aminél nyunyuka topiktárs Kőbánya alsón problémásan vásárolt GYSEV jegyére István Gyuri topiktárs válaszában az eldugott állomások csesztetésének szándékával válaszolt. A képent Zugló mh pénztárablaka mellől készítettem, a lényeg az alsó részen van, így ezen témát békésen lezárhatjuk...
Itt pedig a képen legyen egy rejtvény, a kép délután Békéscsaba állomáson készűlt, a képen a 7403-as Gyula-Budapest-Keleti gyorsvonat látható, de valami nem stimmel, mi a kakukktojás? Ne műszaki dologra gondoljatok...
Egy súlyos és két könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amely kedden Békéscsaba külterületén történt, amikor egy személygépkocsi ütközött vonattal a Kétegyházi úti vasúti átjáróban - közölte a rendőrség.
A vonattal ütköző gépjármű vezetője figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tiltó jelzését és így ütközött a Lökösházáról Békéscsabára tartó Traianus nemzetközi gyorsvonattal - mondta a békéscsabai kapitányság ügyeletese. Hozzátette, a baleset során a gépjármű öt utasa közül hárman sérültek meg, az egyik sérülése súlyos, de nem életveszélyes.
Tájékoztatása szerint az autóval ütköző vonatszerelvény beérkezett a békéscsabai állomásra, majd onnan 1 óra 40 perces késéssel indult tovább Budapestre. A Traianus nemzetközi gyorsvonat volt az egyetlen, amely a baleset miatt késéssel érkezett, illetve indult a békéscsabai állomásról.
A vasúti kereszteződésben befejezték a helyszínelést és zavartalan a közlekedés mindkét irányba - közölte az ügyeletes.
Az autóval bejárást nem támogatják sehol, előírásban nem szerepel sehol.
Adható, ha éppen a cég kollektívjában benne van. Mondjuk a miénkben nincs, és nem is jár semmi az autózásért.
Ha tekerni akarok, arra van kerékpárom. Ha motorozni, arra pedig van motorkerékpárom. Ha hajtány, akkor az nekem mindenféleképpen a PKVG-t jelenti, vagy legalább olyan szinten kidolgozott járművet.
A harmadik véglet pedig ami nálunk van: mindenfajta helyközi bérletet 100%-ban térítenek. (a MÁV havijegyet is, viszonylattól függetlenül, más kérdés, hogy csak városon belül használom az "S-Bahn"-ra :-)))
Aki autóval jár be, annak elvileg a 3Ft/km-t fizetik, a gyakorlatban "szétkenik" a sok vidéki útra.
Tehát anyagilag ugyanott vagyok. DE nem kell a kamionok füstjét szívnom a Hungárián 1-1.5 órán át, nem sülök szarrá az autóban (a Posta Bhv-ban igen, de az csak 10-15 perc), nyugodtan tudok olvasgatni - most éppen az antikváriumból frissen beszerzett Moldova-könyvet :-))).
Ma a 2536-tal jöttem haza, 14 leszálló utast számoltam Kőbánya Alsón. Kíváncsi lennék a közlekkarosok utasszámlálásának eredményére, ők biztos 0-t hoztak ki. (akik mindenáron ceglédi bejárónak akartak elkönyvelni :-))
MÁS!
Ma sikerült közel jutnom az illetékesekhez a radio100jozsi-féle 47-es vonali menetrendtervezettel. Egy nagyon normális úriemberhez jutottam el, aki csak ennyit mondott, mihelyt átnézte: "Nagyon jól átgondolt, ügyes aki csinálta, de kár volt vele fáradni, mert falrahányt borsó amit ezeknek beszélünk. Egy a lényeg nekik, hogy IC annyi legyen mint a szemét, a többibe meg szarnak bele. Ne is fáradjon vele, évközben ekkorát úgyse módosítanak, a 70-71-et is alig sikerült átverekedni rajtuk. Nem érdekük, hogy utasokat csábítsanak a vasútra a mellékvonalakon, mindenáron be akarják bizonyítani, hogy nem kell a madzagvasút az embereknek."
Ehhez nem fűzök kommentárt, minden vastagon benne van. (hogy név szerint ki mondta, se ide, se mailben nem írom le)
10500Ft a vonabérlet egy hónapra. Ebből a cég kifizet valami 9000 ezret.
Ha kocsival járnék akkor km-enként 3 Ft-ot. Ez azt jelenti, hogy napi 120, heti 600, havi 2400Ft-ot kapnék a cégemtől, mivel 40km egy forduló a melóhely és a lakhely között.
Na ehhez képes a remot Mazburg elfogyaszt 8-9 litert városban 100kmre vetítve azaz egy perdülő a melóhelyre durva 4 literrel számolva 1000Ft na ebből kapnék vissza 120-at...
Ugye a másik véglet, hogy ha olyan helyen dolgoznék ahol külön seggnyalás után jelentenének be minimálbérre és szarnának a törvény által előírt kötelező juttatásokra akkor is a vonat jönne ki messze a legjobban.
Vonattal ajtótól ajtóig megjárom 1 óra alatt. Ez alatt az egy óra alatt elolvasom az aktuális Asimov könyvem, esetleg valami munkával kapcsolatos dolgot is művelehetek vagy csak szimpáln bambán bámulok ki a fejemből, nézegetem az Északi udvarán a "pácieneseket". Persze előfordulnak olyan esetek mint amit leírtam a Keletiben tegnap de olyan is amikor várok 15 percet kocsival, hogy átmehessek egy vasútátjárón majd két tenyészbirka egymásnak megy az átjáróban mer' mind a kettő hamarabb akart elindulni, és utána még le is állnak vitatkozni a kereszteződésben. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a hatvani ingaszerelvényeket én pozitívumként számítottam hozzá a dologhoz.
Ha kocsival megyek 1:15-1:30 között nem úszom meg. A sok fakezű köcsögtől már Rákoscsabán agygörcsöt kapok, araszolok vagy fél órát a Jászberényin, stb.
Asszem nem kell ecsetelnem, hogy miért igyexem minimalizálni az autóval történő behalytásaimat a városba.
A remot Mazburg meg marad a jó kis Felsőcsinger meg Kővonat vadászatokra, TECO gazdaságos beszerző körutakra, mer' arra való.:-)
"Csak azt nem értem, mit kerestek ezek Ferencvárosban,"
Két verzió lehetséges (vagy több).
A.) Futópróbára mentek (Nem valószínű, mert a kocsiknak nagysebességű futópróbát kell tartani az 1-es vonalon, tehtá vagy Taurussal, vagy V63-100-as sorozattal közlekedtek volna).
B.) Elindultak Görögország felé a 150-es vonalon keresztül.
Néhány napja volt szó itt a vonalmegszüntetési tervekről. Én itt most a 11-es vonal mellett szeretnék kiállni. A vonalat vétek lenne megszűntetni. Nincs még egy ilyen hegyi pálya Magyarországon. Nem beszélve arról, hogy a nyári időszakban naponta több száz(!) túrista utazik vonattal a Cuha völgyébe kirándulni. Ezt a szép kiránduló helyet csak vonattal lehet megközelíteni. Ha a vasút hiányában kiépítenék a közúti megközelítést, akkor elveszti minden varázsát a hely. A megszüntetés helyett inkább a nyári időszakban különvonatok, esetleg nosztalgia vonatok közlekedését hírdetném meg. Egy jól szervezett programmal számos hazai és külföldi túristának lehetne egy szép élményt szerezni.
Mi néhány éve motorkocsis kirándulásokat szerveztünk ide. Reggel indultunk Veszprémből, Zircen megnéztük a Természettudományi Múzeumot és ebédeltünk. Utána a motorkocsival tovább mentünk Vinyére. Itt leszálltunk és gyalog indultunk el a Cuha völgyében Porva-Csesznekre. A motorkocsi Bakonyszentlászlón várakozott és a megbeszélt időpontban értünk jött Porvára. Innen utaztunk haza Veszprémbe.
Tudom, hogy nem a MÁV dolga a program szervezés, de egy rugalmas szervezéssel (utazási irodával) minden megoldható.
Jelentős személyforgalom csak Győr felé van. De amit télen vesztene a cég azt nyáron be lehetne hozni. De ha például Eplényben megnyitnák a tervezett megállót, akkor télen a síelők is utazhatnának vonattal. Itt jobban elfér a sí felszerelés, mint a buszon.
A fenti nyári kiránduló vonatnak be lehetne állítani a mostanság talpra álló RÁBA-Balaton motorkocsi. Mellékelten van itt egy kép erről a motorkocsiról amint Porva-Cseszneken áll.
A csisztai fürdő önmagában taszítja az utasokat, nem kell hozzá kisvasút. Mellesleg Még egy kis gyaloglással is jól megközelíthető Fonyódról. Hidd el, gyorsabb!
Te ne mondj ilyen csúnyákat, mert ha így reklámozod a számolási képességet eljön érted a nagy fekete autó. ;))))) Viszont sokak szerencséjére erre kevesen képesek.
"Mióta a vonatok nem közlekednek, a fürdő forgalma is tizedére esett vissza."
Ez biztosan NEM igaz. Ennelfogva az ebbol levont kovetkeztetesed sem :)
"De ha van autód, és autóval jársz, akkor te is hozzájárulsz a vonatok kihasználatlanságához, az ebből adódó járatszámcsökkenéshez, a MÁV ráfizetsének a növeléséhez és a jegyárak növekedéséhez."
Koszi! Ma eddig ugyis olyan lehangolt voltam, de ez most komolyan hosszantarto mosolyra fakasztott :)
"Szerencse, hogy vége a nyárnak, kicsit megkönnyebbültetek, Titibi?"
A 2103-as egész nyáron itt lehetett volna és akkor sokkal kevesebb gondunk lett volna.
Most pedig kezdek hinni az égiekben mert a két gép ami megdöglött eddig pluszként kellett a fordába most meg megállt, tehát pont ugyanolyan szorosak vagyunk mint voltunk.
Holnap a Szentesiek mennek haza valamivel a vasjárműből, ezzel megy karaván a 2103. Ami a mai szoros helyzet miatt egész nap vonatokat továbbított.
A 2169-es felállt, hajtómű csere a 2107-el. A 2187-es megjavult. A 2184-es turbója elküldve javításba. Addig a gép leolmozva, hogy ne legyen bányagép. A 2116-os valszeg ugyanígy lesz.
Tehát a felállítandó listán a 2193, 2182, 2107, mellé felsorakozott a 2184, és a 2116!
A 2125-ről egyenlőre szó sem esik. Ez megint majdnem egy éves program.
Szeged és Kiskundorozsma állomások között a nagyvasút mellet a téglagyár használaton kívüli csilléi rohadnak félig a földbe süppedve. Ha esetleg valakinek olyan alkatrész kell... ( Vagy kialakítható belőle hajtány-vezérlőkocsi is :-))) )
A csisztai vonal felújítását 2003-ra ígérték, de erről ma már nem is hallani. Mióta a vonatok nem közlekednek, a fürdő forgalma is tizedére esett vissza.
Ezekután senki ne merje azt mondani, hogy nincs komoly jelentősége a kisvasútnak!!!
De ha van autód, akkor - általában - tiszta pazarlás emellett mondjuk vonattal is járni. De ha van autód, és autóval jársz, akkor te is hozzájárulsz a vonatok kihasználatlanságához, az ebből adódó járatszámcsökkenéshez, a MÁV ráfizetsének a növeléséhez és a jegyárak növekedéséhez.
Az erőforrás egy négy ütemű használt Yamaha motorblokk lenne,
Mi a jó a motoros hajtányban? Akkor inkább úton érdemes motorozni, nem? Nem jobb egy kézi hajtány, ahol még meg is lehet erősödni? Én pl. nagyon utálom a konditermeket, és csak úgy, semmiért bődületes marhaságnak tartom súlyok emelgetését, legalább áramot fejlesztenék vele, aminek az árát visszafizetnék... Viszont egy szép tájon nyomni a kézi hajtányt nagyon élvezetes lenne, az ember jó levegőn egy jót mozog. Az egészet továbbgondolva lehetne belőle egy vadi új extrém sportot csinálni, lehetne versenyeket rendezni, rendes szabályokkal. Kicsit durva sportot képzelnék, a kor követelményeihez igazodva. A lelátókat és a kamerákat olyan helyre helyezném, ahol a legnagyobb az esélye annak, hogy a 20-as lassújel mellett is 120-szal száguldó páros egység kirepül a kanyarban, az ellenfeleket le lehet lökni a hajtányról, stb. Úgyis unalmas a forma-egy, ez lehetne az új sport, csak időben kellene lépni, át kellene venni a MÁV-tól a Szilvásvárad - Putnok vonalat, és én lennék az új Börni Ekkleszton. Sietek levédetni az ötletet :)
Meg ugye jelentkezik a kényelmi hatás is: ha már mehetek IC-vel, miért menjek személlyel,
Senki nem akadályoz meg benne. Tisztább is, színvonalasabb is, gyorsabb is, és a MÁV-nak is több bevétele származik belőle. :)
Ez csak egy kis MÁV PR duma volt. Had örüljenek!
van aki pl. élvezi a vezetéstvan aki pl. élvezi a vezetést, bármikor bárhol lehet útvonalat módosítani,
Este, ha messziről mész haza, és fáradt vagy, akkor csak egy cél lebeg a szemed előtt. minél hamarabb hazaérni.
Egyébként vannak olyan útvonalak, ahol én is szeretek autóval menni, és vannak olyan vasútvonalak, pontosabban vonalszakaszok, igaz, nem túl sok, amiket nem szeretek túlságosan. Igaz, ennek legfőbb oka a pályaállapot. :(
és _NEM_ jön B. István ellenőrizni a diákigazolványokat :))))
De jön Kovács XIII. János törszsőrmester, hogy: Személyi igazolványt, jogosítványt, forgalmi engedélyt, zöldkártyát kérnék szépen ellenőrzésre! :)
Utána meg jön azzal, hogy nem láttad-e a 70-es táblát és mentél tovább 90-nel. Aztán 5000 forintod bánja.
Pedig szerintem a kerekek beszerzese a legkönnyebb. Minden valamire valo vasuti mühelyben van egy sereg, csak utanna kell jarni. Az oszträkok, hogy az egesz szerkezet könnyebb legyen müanyag kerekek esztergalyoztattak (ez sem nagy müveszet).
Mennyi egy körüljárás? Van egy hivatalos listaára amit a pályavasút kiszámláz.
De az üzemanyagköltség, váltókopás, dolgozók munkaideje. A szűkös fordulóidőkből adódó veszteség késések esetén. Ld. Komló esete, avagy Godisáig, Sásdig vagy éppen Dombóvárig járjon a Bz.
Autópálya, és belefér a dugó is a bevezető úton. De mondom én is belátom, hogy van olyan utazás amikor jobban megéri a vonat (ár, kényelmi szempontok), de igaz az a megállapítás is, hogy ha már van autó felesleges pluszban vonattal járni. (Meg ugye jelentkezik a kényelmi hatás is: ha már mehetek IC-vel, miért menjek személlyel, ha már mehetek autóval, miért menjek vonattal - van aki pl. élvezi a vezetést, bármikor bárhol lehet útvonalat módosítani, és _NEM_ jön B. István ellenőrizni a diákigazolványokat :))))
Engem nem az átszállásos, bonyolultabb vonatutak autóval való helyettesítése zavar, hanem a sima, egyértelmű utaké. Elég sokan vannak, akik Győr-Bp vagy Miskolc-Bp vagy Szeged-Bp stb.. viszonylatban autóznak. Nem a Pécs-Szeged vagy Mohács-Debrecen viszonylatokban utazók vannak többségben, hanem az előbbiek.
A mostani munkacélú hosszú meneteimen (Komló+Pécs, Debrecen, Szeged, Püspökladány, Szentes, hamarosan Zalaegerszeg stb.) közvetlenül jelentkezik a vonat árelőnye már csak úgy is, hogy csak az üzemanyagköltséget számolom. Az autóm pihen, nem kopik, a mikuláscsomag-huszároktól se kell tartanom, tényleg csak akkor használom, amikor szükség van rá. (pl. Szigethalom: a telkünk 8 km-re van a legközelebbi vasútállomástól, bár régen 3-ra volt :-( ), 40-50 perc a 33 km. A távolsági vonatos utakon jókat szoktam aludni, úgy, hogy közben a túlóra meg ketyeg :-))). Ami szerszámot vinnem kell: laptop, csavarhúzó, pár CD és egy cigarettatárcányi alkatrész.
Autopalya. Es bizonyara sterbuck kozel dolgozik az Osztapenkohoz, es szinten kozel lakik egy autopalya-felhajtohoz. Ekkor - egy kisebb torlodas eseten is - konnyen teljesitheto a 60 km 35 perc alatt.
Valahogy én is úgy gondoltam. Különben nem jönne ki a 35 perc.
"Szivsz itt is, máshol is kitárgyaltuk, hogy Te csak az üzemanyag (és az üzemanyaghoz kapcsoltan valamennyi pályafenntartási) költséget veszel figyelembe..."
...és azt is kitárgyaltuk már, hogy a többi költség nem fog számottevően változni akkor, ha autóval és közösségi eszközökkel egyaránt közlekedsz. Azaz ha nincs autód, választhatsz a vonat meg a busz között - majd v_peti ill. Carpy elmondja a kortesbeszédeket. :)))
De ha van autód, akkor - általában - tiszta pazarlás emellett mondjuk vonattal is járni.
Azért mi arra jutottunk a doksikat nézegetve, hogy igen is össze lehetne heggeszteni egy hasonló szerkezetet, a jól bevállt alapján, hiszen minden adott. Az erőforrás egy négy ütemű használt Yamaha motorblokk lenne, haladjunk a korral jeligére, egyedül a kerekek mibenléte kérdéses. Egy ilyen konstrukcióhoz "igazi" kerekekre van szükség, nem holmi kerékpárfelnire. :(
A gödöllői tényleg nem eladó, Lakitelekről egy ismerős megvette az egy eladó példányt, a többi védett múzeumi darab, Angyalfölddel meg a Szentesi Vasútépítő Kft.-vel sem érdemes próbálkozni. Van Bonyhádon egy MÉH-telep, ahol elteszik a "hasznos ócskavasat" (pl. varrógéptalp, vaskályha, szivattyú, csille stb.), bár engem jól megszívattak így soha többet nem megyek oda.
Szivsz itt is, máshol is kitárgyaltuk, hogy Te csak az üzemanyag (és az üzemanyaghoz kapcsoltan valamennyi pályafenntartási) költséget veszel figyelembe, a MÁV viszont sok egyéb költséget is - és így is áron alul szállítja az utast. Valamikor egyszer vedd figyelembe az amortizációt, szervíz, saját munkaidőd, parkolás, mosás, kicsi ez, kicsi az. Szép kilométerköltségek fognak kijönni...
Igen, a kerék lenne a legnehezebben beszerezhető alkatrész. Alkotó kedv, különféle hajtásláncok, vas és zöld fösték van bőven. (Aztán, duda mikor lesz? :)))) )
"60 km, 35 perc alatt. Nem fordítva? Vagy te ismersz olyan utakat, ahol ki lehet kerülni a forgalmi dugókat?"
Autopalya.
Es bizonyara sterbuck kozel dolgozik az Osztapenkohoz, es szinten kozel lakik egy autopalya-felhajtohoz. Ekkor - egy kisebb torlodas eseten is - konnyen teljesitheto a 60 km 35 perc alatt.
Kapásból mondom Neked, hogy a gödöllői sem eladó....szerintem Te is jobban jársz, ha építesz egyet. Vagy építsünk együtt, kettőt, hasonló konstrukciót.
Járjál felénk egy előre egyeztetett időpontban és megkapod az egészet. Amúgy a videót töröltem, 194 letöltést ért meg szegényke. Kellett a hely sajnos.
tudod, a helyzet az, hogy nagyon sokszor nincs más választás, marad az autó.
e hó elején alkalmilag utaztam A -- B közt el-vissza, nos kocsival pontosan 5 óra hossza, 306 km, egy-egy úton elfogyott 19.41 ill 19,49 l benzinem, 250ft/l számitva és 20l kerekítve ez 5000Ft, négyen voltunk, 1250 per kopf.
ezzel szemben ugyanez elvira szerint (a fejlécet nem másolom, úgyis tudjátok, így is félig szétesik):
Én Bp-től 60 km-re kb. 35 perc alatt ajtótól ajtóig felérek autóval a munkahelyemre,
60 km, 35 perc alatt. Nem fordítva? Vagy te ismersz olyan utakat, ahol ki lehet kerülni a forgalmi dugókat?
Amúgy sok ember, sok esetben nyugodtan mehetne tömegközlekedéssel is. Bár sokszor tényleg nincs jobb megoldás az autónál. Hogy a te esetedben pontosan mi a helyzet, azt így nem tudom eldönteni.
Úgy látszik, még mindig túl olcsó a benzin... Pedig a vonatjegyárak nálunk (még) nem olyan drágák, tőlünk nyugatra.
Amikor át akarok menni az úttest túlodalára, a buszmegállóhoz, hogy kimenjek a vasútállomásra, akkor mindig azon gondolkodom, hogy mennyit kellene drágítani a benzint ahhoz, hogy érezhetően csökkenjen a forgalom.
Azt meg ne felejtsd el, hogy az autót neked kell vezetned akkor is ha fáradt vagy, és még egy jó hideg sört sem ihatsz. (Az alkoholmentest meg állítólag nem olyan jó.)
Ráadásul nem olvashatod ki az újságot sem menet közben. És még nem is tudsz rendesen étkezni. Nem beszélve a forgalmi dugókról Bp környékén. Ezekből csak egyre több lesz."
Peti, az a nagy helyzet, hogy szép-szép a tömegközlekedés iránti elkötelezettséged, és az is szép, hogy sok helyre van vonat, csak nem mindenkinek olyan az időbeosztása mint Neked! :)
Én Bp-től 60 km-re kb. 35 perc alatt ajtótól ajtóig felérek autóval a munkahelyemre, akkor amikor akarom. Vonattal kb 15 perc az állomásra kigyaloglás (öltönyben melegben isteni), a maradék 20 perc alatt még csak Érden vagyok jó esetben a 30a vonal valamelyik bizonytalan állagú lerohadt kocsijában. Visszafelé ugyanez makkban. Kösz, de nem! (Nem is beszélve a késésekről, tömegről, stb..)
És hidd el, hogy sok embernek nagyon-nagyon sokáig nem válik helyettesítő szolgáltassá a vasút az autóhoz képest a jelenlegi viszonyok között...
Személyes levelezésünkből tudod, hogy van ahova én is szivesebben megyek vonattal, de sok helyre meg nagyon nem....
A napokban kudarc érte a német óriáskonszernt Kínában: a távol-keleti ország vasútja - az előzetes várakozásokkal ellentétben - a Siemens ICE helyett japán Shinkansen vonatokat vásárol fejleszteni kívánt szakaszaira.
Szegény 2187-es, előbb ledarálta az ürgét Tétnél, majd másnap beadja a kulcsot Devecsernél. Ja, azt is szombaton vettem észre, hogy sok mesztelen nős kép van a vezetőálláson kiragasztva.
Mindenhol nagy Csörgő-hiány van, Szentesről két gép került el, a kecskeméti Csörgő-fordában is csak öt gép maradt, pont amennyi kell. Az egyik mostanság leállt, Bobó ugrott be a helyére. Szerencse, hogy vége a nyárnak, kicsit megkönnyebbültetek, Titibi?
"Meg szeretném kérdezni celldömölki Csörgő-szakértő ( -:))) ) topictársunktól, hogy a 2103-as Csörgőről tud-e valamilyen információt adni? Tudnillik szombaton láttam Cellben. Át lett hozva Szentesről? "
Ha engem kérdezel, akkor mondom: elvileg holnap karaván menettel el is hagyja Celldömölköt, 19.-tól 31.-ig volt itt kisegítésben. De már volt róla szó.
17:20-as Hatvani személyt várom. sokadmagammal együtt. Késés 20 perc. Hangos folyamatosan mondja. Aztán olyan 22 perc környékén bemondják, hogy megjött a 2. vágányra érkezik. Namost ekkor megejelent egy nyíregyházi IC az 1100-as Szilivel. Hoppá mondom, kárpótolnak a késésért? Vagy elvesztette valaki menet közben a vonatunkat?:-)
Lényeg a lényeg, hogy a nyíregyi utasai nem értik, hogy miért megy ez a fenenagy birkózás a felszállásnál. A kellő fenntartással kezelve a dolgot ellátogattam a baknál lévő táblához, hoppá itt már nem a hatvani szerepel (mint azelőtt 2 perccel) hanem az IC. Na mire mindenki felszállt az ICre elkezdik mondani, hogy nem induló vonat szerelvénye stb. Akkor a jónép feltuszkolja magát az 1. álló Miskolcról érkezett de szintén Hatvanba közlekedő személyre. 4 kocsi ebből 1 első oszt. A szomszédommal arra az elhatározásra jutunk, hogy mi kivárjuk az elveszett hatvani ingát lesz ami lesz. Igaz a miskolcira már fel sem fértünk volna. 17:30-kor hívójelzés mellett kihúzzák az IC szerelvénxét. A bakról is ellohol az IC gépe.
17:35-kor megérkezik az elveszett vonat, persze a birkák inkább nyomorognak a másikon mintsem, hogy átszálljanak. 17:40-kor indulunk 18:10-kor landolunk Pécelen.
A legújabb (át)építésekhez egy manapság nagyon divatos szerkezetet szerelnek fel, ami a régivel ellentétben vlmi spec. hidraulikus szerkezetet (is) tartalmaz,
Igen.
A régi, mechanikus, és a belseje.
Az új, hidraulikus, és a belseje.
A képek Németh László úr előadásának anyagából valók. A hidraulikus hajtómű a benne levő hidroakkunak köszönhetően zavar esetén közel függőleges helyzetbe állítja a sorompórudakat. A mechanikus viszont marad, ahogy árammentessé vált, ezzel a KRESZ értelmezését is zavarja.
Meg szeretném kérdezni celldömölki Csörgő-szakértő ( -:))) ) topictársunktól, hogy a 2103-as Csörgőről tud-e valamilyen információt adni? Tudnillik szombaton láttam Cellben. Át lett hozva Szentesről?
Sziasztok!
Néhány dolog a közelmúltból:
Szolnokon megnéztük a régi (1847) állomásépületet, az Indóház utcában van. 1997-ben újították fel, úgy tűnik, nemigen használják. Az utca és a ház közötti terecskén a betontéglák között kidugja fejét a fű, a vágányok egykori helyén dúsan tenyészik a gaz.
Csörgős vonattal Szilvásváradra: dízelhang, dízelszag, erdő, alagút, kanyarok úttörővasutas hangulat. Úgy tűnt, hogy Szilvásvárad állomáson nincs jegykiadás.
Hatvanban a pénztáros hölgy időigényesen ugyan mert a pótjegyhez telefonálnia kellett , de problémamentesen adott Bp Kőszeg viszonylatra jegyet és pótjegyet.
Hatvanban láttam DGKUm rokonát, AGKUm-et.
Az egyik Papagáj egyik oldalán kör alakú, a másik oldalán téglalap alakú ütközők voltak.
Gyöngyös térségében ott figyelt maga DGKUm ezen a néven a 2027-es számú.
Bizonyos vonal bizonyos állomásán Bézére szálltamkor nem volt jegykiadás. Utána még több, mint tíz megálló a végállomás. Ezalatt ültem a helyemen és nem kerestem a kalauzt. Az érdeklődés hiánya kölcsönös volt.
Tudomásom szerint ez az egyetlen olyan Szili, amelynek az egyik végén van, a másikon nincs távvezérlési csatlásfej. Ugyanis amikor az Északi Járműjavító a 2-es balesetes végét helyreállította, akkor a csatlásfejet ezen a végén megszüntette. Ha valaki tud még ilyen felemás gépről, kérem jelezze.
Romániába tart a Ro-La
Kiskundorozsma szerepét az unión kívüli városok vehetik át
| 2004-08-31 | Molnár B. Imre
A MÁV kamionszállító kocsijainak karbantartására nincs pénz, a román vasút viszont 260 új Ro-La-vagont vett. A hazánkat érintő, úgynevezett kísért kamionforgalom" közben folyamatosan nő. A dorozsmai terminál mellett hamarosan Déváról is közlekednek ilyen vonatok, Szabadkán terminált terveznek, Aradról duplájára nőtt a járatok száma.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
A tavalyinál jóval nagyobb a forgalom a kiskundorozsmai Ro-La-terminálon Fotó: Karnok Csaba
Látványosan fejlődik a romániai gazdaság, lassan magára talál a szerbiai termelés is, így újabb és újabb fuvaroztatói igények jelentkeznek Nyugat-Európa felé. Az unió viszont kvótát szab a közúti forgalom számára, így a kamionosok kénytelenek egyre növekvő számban vonatra szállni. A kiskundorozsmai Ro-La (Rollende Landstrasse, azaz gördülő országút) terminál forgalma jelentősen nőtt az utóbbi időben.
Csakhogy közben Déva és Gyulafehérvár is tervezett végállomása a Nyugat-Európába induló kamionszállító vonatoknak, sőt még Szabadka is fölmerült lehetséges Ro-La-terminálként. A román vasút nagy ugrásra" készül: 260 vadonatúj Ro-La-vagont vett, ősztől a MÁV-val közösen beindítanák a dévai terminált. A szabadkai Ro-La lehetőségét viszont egyelőre csak vizsgálják a szakemberek.
A verseny erős. A KiskundorozsmaWels viszonylat konkurenciája az osztrák vasút és az Intercontainer által működtetett AradWels útirány, amely jól fejlődik: a napi vonatszám egyről két párra nőtt. Igaz, Dorozsmáról újabban már esetenként napi 5 pár kamionszállító vonat is útnak indult Welsbe.
Folyamatos igény esetén az ötödik vonat naponta indulhat, a feltételek
Állnak a kocsik
A MÁV saját tulajdonú Ro-Lavagonjainak egy része a Debreceni Járműjavítóban áll, mert nincs, aki kifizesse a fővizsga (karbantartás) árát. A MÁV azt szeretné, ha a költségeket a Ro-Laforgalmat bonyolító Hungarokombi átvállalná, de a tárgyalások nagyon lassan haladnak. A MÁV kívánságlistáján a régi vasúti kocsik felújítása mellett további 50 vagon beszerzése, a Ro-La kísérő kocsik felújítása és állami támogatás szerepel a forgalom növelése érdekében. A kormányzat ebben egyelőre nem segít az állami cégnek.
adottak. A MÁV közlése szerint Kiskundorozsma forgalmát nem csökkenti az új román projekt, hiszen jelenleg is nagy a forgalom, hiába erősítenek Aradnál a románok. Ugyanakkor a MÁV árufuvarozási üzletágának kereskedelmi igazgatója korábban azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy a Ro-La feladási állomás fokozatosan Aradra, Dévára, Gyulafehérvárra helyeződik át.
A Ro-Laforgalmat bonyolító cég, a Hungarokombi divízióvezetője, Fári János szerint a Szerbia felől érkező, várhatóan növekvő forgalom a jövőben is a kiskundorozsmai terminált veszi majd igénybe. A román, bolgár, török ügyfelek egy része választja majd a Déváról, Gyulafehérvárról tervezett vonatokat. Jelenleg a román kamionosok a leggyakoribb utasaik, a kamionok harmada pedig Szerbia felől jön. A Hungarokombinál Románia és Bulgária uniós csatlakozásáig a forgalom növekedésére számítanak. Utána megszűnik a kvóta, így bizonytalan, mekkora lesz az igény a Ro-La-szolgáltatásra.
Egyelőre nem járnak a vonatok Kiskundorozsmáról Ljubljanába. A MÁV azonban azt tervezi, hogy újraindítja a járatot. A cég kommunikációs igazgatóságán azt közölték, hogy a most működő BudapestLjubljana mellett a fuvaroztatói igény megmarad a KiskundorozsmaLjubljana irányon is, lévén utóbbi már 11 éve működik. Úgy tudjuk, jelenleg a ljubljanai és a welsi vonatok menetrendjének ütközése miatt nem működhet mindkét összeköttetés.
Ha már kép is felkerült a V43,1047-esről, ismét felteszem az eddig megválaszolatlan kérdésemet: miben egyedi ez a mozdony a többi 1000-es pályaszámcsoportú V43-ashoz képest? Rajtam kívül más nem vette észre?
Szombaton javítottam a menetrendemet a 3.számú módosítással, amivel kapcsolatban az észrevételeim:
A 30-ason a 8514-nél a Balatonszéplak alsó-Zamárdi felső közötti 1 perces menetidő tartható-e?
A zöld mezőkben nem kéne az 1.o. kocsik megszűnése miatt javítani a menetrendet?
A 8801/8802-es vonatokat nem kéne kivenni a zöld mezőből, ha már töröltem a közvetlen kocsira utaló jelet?
A 42-43-ason az új 38844/38814/4336 új fedvényéből lemaradt a csatlakozó 8304-es vonat.
A 47-es vonalon "B" betűsített 38610/38617-es vonatnál a korlátozott időszak jel miért nem kerűl át a 40-es vonalra is?
De a csúcs, a 60-as vonalon a 8928-as vonathoz fűzött megjegyzés: "B" napokon közlekedik, időoszlopába Szigetvár és Szentlőrinc időadatai elé B jelet és hullámvonalat kell tenni! Akkor ezek szerint ezen vonat Barcs és Szigetvár, illetve Szentlőrinc-Pécs között naponta jár?
Ezt mások nem így látják, ami itt is le lett írva...:
Tudom, azért írtam. A számokkal nem tudok vitatkozni, azt mondom, amit tapasztaltam. Könnyebb utazni, tisztábbak és gyorsabbak a vonatok (nincs kétkilométerenként lassújel..), és persze az utastájékoztatás is jobb... (elég ama egyszerű dologra gondolni, hogy a "sárga" indulási jegyzéken fel van tüntetve a fontosabb állomások érkezési ideje.... Ez már túl bonyolult dolog a mávnál)
Ez a mondat egyszerűen csúsztatás (szvsz)
Például Poznan és Krakkó között ez elfogadhatatlan, aki tud, az mással utazik.
Részint csúsztatás azért, mert léteznek közvetlen vonatok Poznan és Krakkó között, másrészt meg a 160-s pályáknak köszönhetően Varsón keresztül átszállással ugyannyi az út (vonattal!), mint Wroclawon át közvetlenül. (tény, hogy a közvetlen szolgáltatást lehetne növelni minőségileg, főleg időben)) A Wroclaw-Krakkó viszonylattal azonban már nincs ilyen jellegű probléma.
Itt meg arról felejtkeznek el, hogy Lengyelországban az Ic-n kívül nagyrészt Ic kocsikkal is közlekedő expresszvonatok is vannak: (és a kihasználtságot nézve a szám is gyanús):
Annak ellenére, hogy az intercity szolgáltatás egész Lengyelországot behálózza, naponta csak 27000 utas veszi igénybe
Amúgy az Intercityken az utas repicuccokat kap (víz, csoki, stb, másodosztályon is, nálunk ezt kinevezték IC Rapidnak, pluszpénzért persze...)
felső-sziléziai szénmedencében, egy igencsak urbanizált vidéken a vasút részaránya a közösségi közlekedésben 4 %, a teljes helyváltoztatásban 1,5 %
Ez viszont tényleg probléma volt. A villamosüzem, hiába több településre kiterjedő, láthatóan minőségi és kapacitási problémákkal küzd.
Egyik osztálytársam rendszeresen veszi a hírdetési újságokat, amiben egyszer találtunk egy eladó darabot, asszem 20000 Ft-ért mérték. Még jót derültünk is rajta. Ha találkozom még vele, megkérdezem, hogy meg van-e még az az újság.
"A 7008-on szokás szerint volt 1. o. kocsi." Bekarikázott A-val jelölt napokon az utóbbi időben hetente 2x, 3x láttam a 7008-at de sosem volt rajta 1. osztály. Lehet, hogy csak szerencsém volt?
A 2523-ason ütött meg a guta Üllőnél, már lincshangulat volt!
A bejáratnál megfogtak, hogy a 761 elmennyen. Utána beengettek Üllőre, és itt még megvártuk a 6201-et, az IC701-et, a 2523-at, és a 2711-et. Csak utána indultunk.
Ez az az eset, amikor a szellem különválik a testtől. Azért álltatok annyit, mert bevártátok saját magatokat :)))))
Nem igaz, hogy a 2711-et nem lehetett volna szerevényként visszaküldeni? Ennyire ne legyenek már rugalmatlanok. Arról meg nem volt szó, hogy Monor felől csak Pest felé van vonatközlekedés, a másik irányba semmi, ha a 16301 is ment volna (nem csak vasárnap), még azt is beváratták volna Üllőn a 2738-nál.
De, igaz. Ennyire rugalmatlanok. Mondjuk ma nem láttam a személyzetet Üllőn, de ha az volt a forgalmász, akire tippelek, akkor olcsón megúsztátok. Ö ugyanis betü szerint betartja a vonatfontossági sorrendet és kb nulla kockázatot vállal a váltók állításánál (= nem állíttat váltót), menjen minden áthaladón, az a biztos. 1ébként kb 16:00 körül fordított volt a helyzet, akkor minden Monor felé ment, onnan meg semmi.
Tanulmányoztam a 3 sz. Módosítást de nem leltem rá, hogy a 7008-ban újra lenne 1. osztály. De ennek ellenére volt benne. A 2738 +60 perces üllői ácsorgását mi okozta?
Üdvözletem. Akkor most valaki mondja meg nekem legyen szíves ( mert szokás szerint le vagyok maradva ), hogy ezek a kocsik hogyan találkoztak szilivel, és miért?
A mai alagúttúránál a Széchenyi kisvasút , és a 2-es vonali alagút bejárása volt soron.
A 2527 késése miatt már megszoktam, hogy Pesten rohannom kel a másik állomásról induló vonatra, ez esetben Hűvösvölgybe a 31235-öshöz. Szerencsére pont elkaptam a 4-es villamost, és utána Moszkván az 56-ost. Széchenyihegyről a 31234-el jöttem vissza Hűvösvölgyre, és innen vissza a villamosokkal Nyugatiba.
Innen a 2054-es csörgős vonattal mentem fel Esztergomba, egy alagúttúra csak csörgős vonattal lehet nyerő:-)))
A vonat, és a szemből jövő keresztek pontosak voltak.
Vissza Esztergomból a 2043-assal jöttem, ami a csörgős vonat volt.
A csörgős összeállítás M41 2115+Bhv+Bhv+Bhv+BDt1xx. A BHv-k mind friss fővizsgásak. Pest felé jövet a kereszteknél szemből a 2026-nál, a 2036-nál és a 2046-nál Uzsgyi jött. A 2033 és a 2064 dupla Dezső volt. A 2056 simpla Dezső volt, ez kicsit késett, így 4 percet ránkvert Solymáron. Majdnem pontosan értünk volna Nyugatiba, ha az állatkerti váltóknál nem fognak meg a késő 2018 miatt, ami szintén Usgyi volt.
Esztergomban pihent az állomás végében két dezső, míg a Nyugatiban a 28-29-es Usgyi.
A váci új menetrend érdekes vonatlátványokat produkált.
A posta Bhv-s ingák a zónázóvonatokba beforognak (2154-2155), csodálkoztak is az utasok, hogy ez milyen vonat, ez Vácra megy???
A 2118-as zónázó vonat a szegedi hernyós öszeállítás volt, pár ember az 1.o.-ban is utazott.
A nap csúcsa a 753-as szegedi gyors, ami egy komplett ótvar ingás Bhv-kból állt össze vezérlővel!!!
A 027-es gigant a 6103-al jött, és a 6008-al ment el Pestről.
A 7008-on szokás szerint volt 1. o. kocsi.
Na ennyi hírtelen, holnap a 2517-7402-37724-37725-7424-IP7703-761-7031-2711-es vonatokkal megyek a dél alföldre, meg szétnézni a 120-ason.
Én alig több mint egy éve keresek ilyet, mindhiába. Ennyi idő alatt már egy sajátot építhettem volna bőven... Elég sok hajtány van az országban, de eladó kevesebb. Egy embert ismerek, aki tud eladót, de persze nem adja ki az adatait...
Megvolt a mai alagúttúra, ami a zárás volt, így sikerűlt beutaznom, és lefotóznom hazánk össze vasúti személyforgalomban részt vevő alagútját.
A jövő héten felkerűlnek a tárba a képek, így virtuálisan mindenki végigjárhatja.
De a nap eseményei előtt a szolgálati közlemény szárazok:
2747 Monor:->+20
2527 Monor:->+20
2713 Nyugati:->+15
2523 Üllőn: ->+88!!!
2711 Üllőn: ->+26
2738 Monor:->+52!!!
6008 Monor:->+27
A 2523-ason ütött meg a guta Üllőnél, már lincshangulat volt!
A bejáratnál megfogtak, hogy a 761 elmennyen. Utána beengettek Üllőre, és itt még megvártuk a 6201-et, az IC701-et, a 2523-at, és a 2711-et. Csak utána indultunk.
Nem igaz, hogy a 2711-et nem lehetett volna szerevényként visszaküldeni? Ennyire ne legyenek már rugalmatlanok. Arról meg nem volt szó, hogy Monor felől csak Pest felé van vonatközlekedés, a másik irányba semmi, ha a 16301 is ment volna (nem csak vasárnap), még azt is beváratták volna Üllőn a 2738-nál.
A félkaros sorompóra is igen extrém árakat szoktak mondani, ugyanakkor bármelyik vagyonvédelmi nagykerben bárki által megvásárolható a pl. a Kőér utcához telepített fajta sorompó, kb. 180 ezer Ft nettó listaáron.
A félkaros sorompó esetén az egyik legjelentősebb tétel a meghajtás. A legújabb (át)építésekhez egy manapság nagyon divatos szerkezetet szerelnek fel, ami a régivel ellentétben vlmi spec. hidraulikus szerkezetet (is) tartalmaz, jócskán több pénzért. Állítólag az az érv mellette, hogy ha a sorompó zavarba esik, akkor magától szépen lassan felnyílik (a régi állítólag nem magától csinálja), így az autósok nem törik le a csapórudat (ja, majd máskor bepótolják :) ).
----MÁS----
Azért mégsem olyan rosszak azok a jegykiadó-automaták a Nyugatiban, egész érdekes dolgokra is rábírhatók:
(+1 kérdés: ezt a jegyet milyen viszonylatra használhatom fel?? :) )
A Bz mellekkocsik panorama-ablakainak rajongoi vajon mit szolnanak a Bz-vezerlo-mellekkocsik rohamos elterjedesehez? A magunk mogott hagyott palya tavolodasanak bamulasabol fakado elmeny elveszesenek erteket szamoltad? Hogy erintene a vasutbaratokat, ha a Bz mellekkocsik egyetlen klausztrofobia nelkul elviselheto ulohelyet, es tobbe-kevesbe old-timer kenyelmetlensegeben megorzott kocsivegi locat vezetofulkeve alakitanak?
Olyan kepekkel is szegenyebbek lennenk, mint amilyet betettem ma.
Na meg mi lenne a munkaja annak az embernek, aki naponta 3-4 vonat koruljarasaban segedkezik vilagvegi helyeken? Elvesztene a munkajat, es maris oda a vasut lakossagmegtarto ereje.
Ismerd el, nem kell ide a Bz-vezerlo.
:)))
Leszek, sőt remléme, hogy nem csak holnap, hanem még pár évig.:-) Az adatok köszönik, jól vannak, csak már végre el kellene mennem értük... A héten sort kerítek rá, de holnap még biztosan nem.
Az, ha meg akarod enni. A zsömle önköltségi ára mondjuk 8,75. 20 Ft-ért vesznek belőle 300-at. 12 Ft-ért vennének belőle 400-at. Megéri 12 Ft-ért eladni?
Valóban szép látvány egy Szergejjel előfogatolt MD-szerelvény, de ha legközelebb arra jársz, érdeklődj egy Cs.D. monogrammú forgalmászlány felől is, ő volt csak igazán szép látvány.:-))) Sajna, a fürdősökkel együtt már ő is csak történelem.:-(
Mé, nem volt elég kapitalista a hozzászólásom? :-)
Abban viszont igazad van, hogy nem általános, hogy az emberek megértsék, hogy minden tisztességtelenség nélkül elképzelhető hogy pl.
1 db akármi 1 egységbe kerül, akkor
2 db ára 1,1
3 db ára 1,2
4 db ára 1,5
5 db ára 1,7
10 db ára 3
Bz-vezérlők:
Mennyibe kerül egy körüljárás? Ez most már forintban meghatározható. Ezt az összeget figyelembevehetjük, úgy, hogy korábban is ennyibe kerültek a körüljárások, ha nem is voltak forintosítva.
Egy Bz-mot, ha megtesz egy nap 5 kört, akkor az 10 körüljárás/nap. Egy évben menjen 300 napot. 20 év alatt 6 000 napot. (Jó, legyen 5 000!)
körüljárás*50 000=X Ezt vesd össze az átalakítás költségével!
A 47-es vonal többször volt már téma, itt is és a vicinális topicban is, a buszok pedig a Volán-topicban. Hozzászólásszámot sem igazán lehet írni, mert már évek óta fel-fel bukkan a téma, először talán 2000-ben.
Ebbe a témába még a vakáció előtt kellett volna beleásnod magad, most már késő, nyakadon a gimnázium új tanéve.:-)))) (Ezt most káröröm akart lenni.:-) )
Ez mindig hálás kérdés, hogy mi kerül ezen a ...-on ....-ba. Föltettem én is soxor. Mi kerül egy 1200 mm hosszú DN 40-es PN 25 nyomásfokozatú flexibilis tömlőn 649 -ba, vagy egy 1,8×10-es o-gyűrűn 54 centbe.
Valszeg egynél több gyártónak az adott piacra nem éri meg kifejleszteni, engedélyeztetni, majd gyártani az adott terméket. Ebből rögtön adódik a monopólium is.
Másik dolog, ha nem veszed meg az 10 értékű alkatrészt 200 -ért, akkor az 10000000 értékű eszközöd, nem hogy termelni nem fog, hanem csak a pénzed áll benne.
Sokba kerül(het) még a nyugodt álmot biztosító A4-es papírlap is, amit az ilyen termékek mellé szokás adni.
A Pécs-Komló busz tényleg heringjárat, ennek okát is elemeztük, meg azt is, miért nem fúrták át a hegyet azért, hogy a 40-es vonal Komlón át menjen Pécsre. (FOMA ezt mint helyi lakos, igen pontosan kielemezte :-)))). Ma pedig milyen jó lenne! :-)))) (S-Bahn :-))
Addig jó, hogy anno hatrészes MD, de a fürdővonat is csak akkor ment Szergejjel, ha fekve maradt, mivel az is MD volt.:-) Aztán volt még M40, mozdonyforda és SZVÖR szerint Kiskunhalasra, menetrend szerint Dombográdra.
Ebben biztos vagy? A buszokon tapasztalataim szerint elég komoly talponállási felférési versenyek vannak csúcsidőben, csúcsidőn kívül is van utas. A vonat utasszámáról nincs infom. Persze a bánya megszűnése nyilván negatív hatással volt az utasszámra, de azért van most is utas. :)
A pécsi fűtőház profi gárdája még jó gazdája is lenne.
Hogy mi menjen/ment arra, a vicinálisok.. topikban már kitárgyaltuk. Anno hatrészes MD-k meg Szergejes fürdővonatok jártak. A komlói munkahelyek (bánya!) megszűntével "elfogytak" mind a MÁV, mind a Volán utasai. Az orosz csodára a férőhely-kapacitás és a gyors szerelvényforduló miatt gondoltam. Ha nem csak Sásdig, hanem Dombóvárig/-tól menne minden vonat, több utas is lenne. És bárki, bárhogy is szidja a pusztametrót, a postavonat-búcsúztatón utaztam vele először és nagyon kellemesen csalódtam benne! (pont a 001 volt). Egy dolog, hogy annyira ronda, hogy már szép :-))). A pécsi fűtőház profi gárdája még jó gazdája is lenne.
"Álljon meg az IC Godisán" felvetésedet úgy értelmeztem, hogy Godisán is, Sásdon is. Csak Godisán, így OK a dolog. itt a megállások számának 1-gyel való növelésével volt a gondom.
A Pusztametróra a rövid fordulóidő miatt gondoltam. A két, legjobban kihasznált vonatnál ez igen rövid (38615, 38622), ezért nem mentek mellékkel. Az orosz csodánál nem kell körbejárással és fékpróbával vacakolni, át a másik vezérállásba és usgyi :-)))). Tudom, Btzx-szel is menne, de hol van az még...:-)/:-(
Nade Pusztametrót???? Ennyire nem utálhatod a komlóiakat (egyébként Komló közel áll a szívemhez, szülővárosom lévén)! :))) Képzelheted, milyen hatásfokkal dolgozna az a szegény Usgyi, ráadásul hogy unatkozna, hogy elszakították a társaitól! A többi vonat nem beszél oroszul. :))))))))))) Desiro rulez! :) Vagy "Nyerő Páros" (MD).
Pont rá is világítottál a kérdésem lényegére, az X-edik, Y-adik és Z-edik al-al-alvállalkozó is szeretne hasítani a tortából. A beírt áraim általam leírt szabadpiaci beszerzési árak.
A hasonló ötletnél a godisai IC-megállásra és a Pusztametróra gondoltam.
Értem! :-)))
Sásdon kivétel nélkül a 38622-re és 38624-re való átszállás miatt szálltak le az IC-kről, mert aki reggel ténylegesen Bp-ről Sásdra ment, az a 8002-t vette igénybe mint pótdíjmentes vonatot(az IC-felszállási engedélyes vasutas, rendőr stb. nem játszik :-). Hazafelé a Sásdon az IC-re fölszállók is a Komlóról utazókból kerültek ki, pont a pótdíj elkerülése érdekében. Ennyi erővel pedig tökmindegy, hogy Sásdon vagy Godisán állítjuk meg az átszállás érdekében az IC-t.
A Pusztametróra a rövid fordulóidő miatt gondoltam. A két, legjobban kihasznált vonatnál ez igen rövid (38615, 38622), ezért nem mentek mellékkel. Az orosz csodánál nem kell körbejárással és fékpróbával vacakolni, át a másik vezérállásba és usgyi :-)))). Tudom, Btzx-szel is menne, de hol van az még...:-)/:-(
A 30 millió lehet, hogy sok, azt nem tudom, de azért számold hozzá a tervezést, az engedélyeztetést, a földmunkát, a munkadíjat, és a hozzávaló jelzőkett, azoknak az összes telepítési költségével együtt.
Nem az én ötletem, már találkoztam ilyennel. Az alacsonyperont körberakták selejt betonaljakkal, a "közepét" kiöntötték betonnal, lesimították, megszórták valami csúszásgátló anyaggal és kész. Majd a szegélyt fehérre meszelték. A feladatát jól ellátja, csak hozzáértő veszi észre, miből is készült. Pl. Dunavecsén is így készült.
Egy picit szétszórt vagyok mostanság, a kérdés nem pontosan az idézett részre vonatkozott.
A hasonló ötletnél a godisai IC-megállásra és a Pusztametróra gondoltam.
MDmot 3009-cel kapcsolatban amit írtam, nem tükrözi a valóságot, ezért mindneki elnézését kérem.
Ha már előszedted a "mi mennyibe kerül" témát, föl is teszem a kérdést a hozzáértőknek: mi kerül egy fénysorompó telepítésében 30 millió forintba?
Az elektronika kb. 100ezer Ft-ba kerülhet (cakk-pakk akkuval, töltőberendezéssel, astabil multivibrátorral, ami a villogtató lelke, vágányfoglaltság-jelzővel és a fedezőjelző vezérlő reléjével együtt, erősen feltupírozott ár). Maga a "sorompó" kb. 25000Ft/db (a maszek öntödék 250Ft/kg árával számolva), kb. 5000m MT5*1 kábel (nagyon durva árral számolva 1MFt). Az elektronikát és az akkut tartalmazó fémdoboz a legdrágább helyről ( Rittal) véve kb. 150 ezer Ft.
A 30 millió Ft-ot az egyik komlói utamon említette egy, a vonaton utazó illetékes, a vonal bizber-korszerűsítésének kapcsán.
A félkaros sorompóra is igen extrém árakat szoktak mondani, ugyanakkor bármelyik vagyonvédelmi nagykerben bárki által megvásárolható a pl. a Kőér utcához telepített fajta sorompó, kb. 180 ezer Ft nettó listaáron.
Egy gondolat a 3. sz. módosítás engem érintő részéről:
a 9103 kiiktatása után a 991 ugyanúgy állva marad Csornán, és megvárja az idejét. Így Csornán áll 20 percet, meg Győrben 10-et (legjobb esetben), az össz 30 perc ácsorgás, a GySEV-es "mindenállomásonmegállást" nem említve. Ez nem gyorsvonat, tisztelt illetékesek! Normális gyorsot a GySEV-re!
Nem az én ötletem, már találkoztam ilyennel. Az alacsonyperont körberakták selejt betonaljakkal, a "közepét" kiöntötték betonnal, lesimították, megszórták valami csúszásgátló anyaggal és kész. Majd a szegélyt fehérre meszelték. A feladatát jól ellátja, csak hozzáértő veszi észre, miből is készült. Pl. Dunavecsén is így készült.
Bubu úr! Hát nem éppen ennek kellene a célnak lennie???
:)
De, csak nem érted, hova akartam kilyukadni, talán mert nem fejeztem be a mondatot normálisan. Tehát az utasszám megemelkedne a kedvezőbb feltételek (nincs átszállás) miatt. Ebből két dolog sülhet ki. Az első az, hogy megjelennek a talponállási versenyek, ami kompenzálhatja a közvetlen járat lehetőségét, aminek köszönhetően az utaslétszám esetleg csökkenhet. A másik az, hogy kell a mellék, és akkor ugyanott tartunk, hogy körüljárás, tili-toli, stb. De megvan a legegyszerűbb megoldás. Rakjuk arrébb Szentlőrincet, hogy a 61-es úgy érkezzen, hogy utána irányváltás nélkül tovább tudjon haladni Pécs felé. :) Vagy csináljunk egy Szentlőrinc-alsó vasútállomást :)
Ne hidd, hogy ez csak nálunk van így. Szombaton a nk. pénztáros Breclavban (határállomás többek között Ausztria felé) nem tudott egy szót angolul, de még csak németül se...
A szombati EC79 hol vesztette el az étkezőjét? Elég érdekes volt a vonatba sorozva a CD-s piros-fehér Bmz (bár a kocsmát nem pótolta), és a megtévesztésül másodikként besorozott első osztályú kocsi. Ráadásképp a fél éve korszerűsítésen átesett 7-es Gorilla le is robbant Jókúton, onnan Laminátka előfogatolta Pozsonyig (egy oda érkező tehervonatról állt át, mindjárt meglett a 30 perc, persze a vonatszemélyzet szerint minden csatlakozás várt ránk Pozsonyban, nos az átszálló utasok nagyot csalódtak az üres pályaudvarra érve).
Voltam már mélyponton, és megnyugtatlak affelől, hogy ha tudnád, hogy milyen dolgokon mentem már keresztül, akkor kezet fognál velem, és azt mondanád, hogy nem cseréltél volna velem. És ami a lényeg, hogy nem lettem öngyilkos. Mindegy. Ettől függetlenül értem, hogy mit akarsz mondani, és igazat adok Neked is!
Szerintem örülhetsz, mert még nem voltál igazán lelki mélyponton. Ellenkező esetben tudnád, hogy olyankor az embert nem hogy az nem érdekli, hogy elkésik-e még valaki a munkahelyéről, hanem SEMMI. Annyira semmi, hogy még a saját élete se!!!
Csak pár kép a hétvégéről... Kál-Kápolna kicsit kihalt volt, Felnémeten a szokásos tehervonat, azonban augusztus 2 óta Dácsiával. Este 7 körül jön egy Szili, aztán a 24 kocsit együtt viszik át a vár melletti emelkedőn. Életemben először láttam Szilit Felnémeten. A Csörgők még mindig mennek, de nincs mindig túl sok kocsi. A keletis fűtőgép, V43 1168 maradványait pedig végre fotózható helyzetben találtam...
Nagyon nehéz erről a dologról olyan véleményt alkotni (mármint az öngyilkosságról), hogy ne sértsek meg valakit. Ez egy részeg, vagy lelkileg mélyponton lévő ember döntése, és mint ilyen, rettentő szomorú. De ha már mindenképpen meghozta nehéz döntését (mert nem baleset volt, hanem kiugrott, ahogyan a reggeli vonaton mesélték), akkor könyörgöm ne okozzon másoknak késést, plusz munkát, bosszúságot, netán anyagi kárt. És ha nekem fontos a csatlakozás, vagy időre megyek valahova?
Na mindegy, (illetve nem mindegy). Kinek mi erről a véleménye?
A kétnapos Debrecen környéki kirándulásomról még pár érdekesség:
25-én reggel, a 7050. sz. Kiskunfélegyháza-Szeged személyvonatba összesen két előosztályú kocsi (19-37 Ao) volt besorozva. A vonat persze csak másodosztályú kocsikkal közlekedik... :-)
Este Nyíregyházáról meg akartam járni Ófehértót, hogy a kolléga uraknak hozzak kéregjegyet. A nemzetközi(!) & belföldi pénztár feliratú ablaknál álltam sorba, előttem egy külföldi srácvolt. Nagyjából a következő zajlott le:
- Do you speak English?
Pénztáros felől fejrázás.
- Sprechen Sie Deutsch?
Péztáros felől szintén fejrázás.
Ekkor egy utas sietett a srác segítségére.
Akkor ez mitől is nemzetközi pénztár...?
A debreceni MDmot 3037 lehet, hogy felébred több, mint kétéves csipkerózsika-álmából. MDmot 3025 motorcsere előtt áll, azonben a régi motorja nem üzemképtelen, azt MDmot 3037 kapta meg. A talpraállításához még kell egy-két apróság: ha jól emlékszem nincs benne generátor, az abroncsok elvékonyodása miatt forgóvázakra is vár.
Tegnap fél 5 körül délután Tétnél embert gázolt a "miskolci". Tud valaki valamit erről? Melyik gép volt?
Én reggel utaztam arra, akik ott szálltak fel, beszélgettek egymás között, állítólag vasutas volt. De hát idős néniktől hiába kérdeztem volna, hogy hányas Csörgő darálta le szegény jóembert, értelmesen néztek volna rám.
1925 előtti adatod nincs? 1895-ben épült a pálya. :)
ha felengednék a fővonalra, ahol mehetne akár 120-szal is...
Hát igen. Kisebbfajta feeling lenne. :)
Egyébként van Bz a 40-esen személyvonat is, nem csak szerelvényvonat. 8940 és 8921 biztosan, lehet hogy más is.
Egyszer már az is előfordult, hogy Szentlőrinc felé tartva a kalauz közölte, hogy nem kell átszállni, mert körüljárás után ez is elmegy Pécsre mentesítővonatként.
Nem. Nem korrektül, hanem inkorrektül, az illetők beleegyezése nélkül adta ki az adatok. Ilyeneket még e-mailben sem adunk ki, ha az illető nem egyezik bele.
Egyébként sem ők az illetékesek abban, hogy melyik vonatot mondják le, sokszor ki lett már tárgyalva. Felesleges zaklatni őket, így is elegen csesztetik őket.
A radio100jozsi által küldött tervezeteteket pedig (ahogyan más ötleteket, megjegyzéseket is) azonnal továbbítottam az "illetékesnek", ha lesz ideje, fog válaszolni.
ON
A 70-es vonalon kisebb késésekkel, de elindult a zónázó, ütemes, illetve a 71-esen az ütemes menetrend. A legnagyobb késést sajnos a legjobban kihasznált zónázó vonat hozta, melynek okai: nem megfelelő (100-as inga) szerelvény, pluszban egy Vmax=80 km/h-s géppel megáldva, eredmény +18. Emiatt sajnos 762-es is +12 körül indult (a vonat ingaként tolva jött, tehát gépcsere miatt húzódott el a szegedi gyors indulása, ha jól láttam nem kapott 1. osztályú kocsit....). Állítólag egy másik 80-as gép is kint volt a vonalon...
A palotai forgalmászok is lehetőségük szerint küldik/fogadják a vonatokat, remélhetőleg -ha továbbra is mindenki a működésért akar tenni-, akkor összerázódhat a rendszer. Dunakesziről bejáróknak hatalmas újdonság volt, hogy reggel volt ülőhelyük is a vonaton, amire idáig nem nagyon volt...
Valaki járt kint a vonalakon a napokban? Vélemény?
Pár selejt betonaljból meg egy mixernyi betonból biztos túl sokba kerülne megcsinálni...Körüljárási problémára pedig egy pusztametrót kéne betenni megoldásnak :-))).
Van még néhány ehhez hasonló jó ötleted??
Itt is látszik, hiába dolgoznak igen lelkiismeretesen a pécsi gépészek, csodát ők se tudnak tenni :-(((.
Hát igen, ez sajnos így van. 3009 kilehelte a lelkét (motor, nyugodjék békében), 3010 alkatrészre vár, nem egyhamar lesz ismét munkaképes. :((( A 3008-cal mi van?
Ezt a hozzászólást, kérlek, töröltesd! Személyes adatokat, neveket, telefonszámokat egyrészt nem illik, másrészt az indexes moderálási elvek mellett TILOS is!
Ez a cikk ugyan temajat tekintve nagyon OFF, megis ugy erzem kicsit ide tartozik, mert jol mutatja, hogy nem csak a vasutrol, hanem mas temakrol is milyen parttalanul lehet vitazni, megfelelo adatok es szamitasok ismerete nelkul, es hogy a kozvelemeny mennyire nem tajekozott, nem tajekoztatott.
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=87401
Úgy látszik, Magyarországon örökre eldönthetetlen vita marad, hogy az egyszer vagy a többször használható műanyag italospalackok szennyezik jobban a környezetet. Minden szempontot figyelembe vevő számítás még nem készült, így a részadatokat a két "párt" saját álláspontja alátámasztására használja.
ON
Hogy úgy mondjam anyagfolytonossági hiányosságok léptek fel a lámpa környékén így egyszerűbb volt a lakatosoknak egy ilyet alkotni. Végülis mondhatjuk egyedi darabnak:-)
Vasárnaptól már huszonöt perc alatt is el lehet jutni vonaton a fővárosból Vácra. Az ütemes és zónázó vonatokat a vasúttársaság fokozatosan vezeti be a budapesti elővárosi közlekedésben, amitől azt remélik, hogy öt év alatt akár 40-50 százalékkal növelhetik az utasforgalmat, visszacsábítva a vasútra az utasokat.
Keretes:
Graffiti: Amerika visszavág
Úgy tûnik, hogy a graffiti ôshazájának számító Amerikai Egyesült Államokban miután megelégelték a vandálok kártevéseit elég hatékonyan szállnak szembe a firkálókkal legalábbis ez derült ki egy néhány napja Budapesten lebonyolított megbeszélésen értesült lapunk. Az Egyesült Államokban például bizonyos életkor alatt nem vásárolhatók szóróflakonos festékek, illetve adminisztrálják azok értékesítését. Civil szervezetek figyelik a veszélyeztetett objektumokat. Ha mégis megtörtént a firkálás, néhány óra alatt eltüntetik a remekmûveket, ez elveszi az amúgy sem olcsó mulatságot ûzô alkotók kedvét.
Ha valaki észrevett valami tévedést a menetrendben - ami nem személyvonatos probléma - még ezen a héten jelezze az illetékesek felé, mert "lapzárta" lesz az októberi módosításhoz. Ezt nekem is mondták.
Nos, soxor szóna került itt az egykori szegedi igazgató mondása, miszerint a vasútra pénztárnál kell szavazni. A 47-es utasai eddig a 38622-re bőven leadták a szavazataikat a tööbihez képest.
Komlóról a legkihasználtabb vonat a 38615, ami Bzmot "összeállításban" közlekedik, miközben a Bzx Komlón marad. A zsúfoltság elkerülése érdekében célszerű látszik a vonat megszöntetése.
ezzel elbúcsúztattuk a vasárnaptól megszűnő 1.o. kocsit ezen a vonaton
A "terepet" jól ismerő topiktárs tájékoztatása szerint továbbra is benne lesz az elsőosztály, de mivel nem mindig tudják ezt garantálni, nem hirdetik meg. Ha éppen benne lesz - ugyanaz olcsóbban :-))). Sok utas nem javítgatja a menetrendet meg nem ismeri részleteiben az ÜSZ-t, így továbbra se lesz heringes az 1. o.
kombi: Megnéztem a menetrendet, bár a link, amit adtál, Forbidden- nel dob vissza. :o)
Bocs. A /index.html lemaradt... De a www.mav.hu nyitólapjáról is elérhető az oldal.
i e napokon ?.
j c napokon ?.
Ezek a munkanap/hétvégén jelzik a kerekesszékes kocsit
</P>
k Közlekedik: X.3-ig e, valamint külön rendeletre.
l Közlekedik: XI.1-jéig e, valamint külön rendeletre.
Na, ez a két hétvégi kiránduló vonat
Ugye, a jelmagyarázat nem 850 Ft-ért tölthető le? :o)))))
Nem értem, hogy mi a probléma, általában látják az emberek a jeleket...
Próbáltad a színes, "emlékeztető" menetrendeket is?
sikerült a Cégnek rendkívül csinosan kitolnia, és ez, a MÁV kirándulóforgalom szempontjából legfrekventáltabb vonalán szvsz. több, mint megengedhetetlen.
JELLEMZŐEN mikor szoktál "kifelé" menni, és mikor visszafelé? (olyankor is át kell szállni?)
Ezen "törpe minoritásnak" ugyanis az új menetrend csupán kényelmetlenséget, hosszabb menettartamot és plusz egy váci átszállást hozott.
Nem nevezném törpe minoritásnak, de a havonta 22-23-szor ingázó utasok érdekeit jobban figyelembe kell venni, szerintem. Egyébként pedig kerékpárral be kell tekerni a Nyugatiba, és lehet onnan gyorsan utazni a Dunakanyarba.
ha egyik vonatról át kell szállni a másikra, ugyanakkor ez az egységsugarú utas számára nem biztos, hogy örömet jelent, inkább elriasztónak hat.
És sem vagyok átszállás-párti. De itt az átszállás nem 20-30-40 perces várakozást jelent.
Mert ha valaki felszáll a vonatra Nagymaros-Visegrádon, vagy pláne Kismaroson, mire kényelmesen bevackolja magát, máris készülődhet a váci átszálláshoz, és idegeskedhet - tapsolni biztos nem fog örömében - hogy lesz -e neki helye a másik vonaton.
Nézd, ez olyan dolog, hogy ha valaki pl. a kisvonattal jön le Kismarosra, neki is "idegeskednie" kellett, hogy lesz-e helye a szob-BP vonaton. Mégis jártak vele.
És délután mindenütt megállós vonatok indulnak Szobról 17:20, 18:21, 18:45-től óránként 22:45-ig. Szerintem a kirándulók nagy részének ezek megfelelő időpontok. De van lehetőség további, hétvégi kirándulóvonatok beállítására.
A hét perces átszállás számomra elég izgalmasnak tűnik Vácott, különösen, ha a vonalon utazó, más vonalakhoz képest magas számú kerékpárosra gondolok.
Fegyelmezetten ez (is) lebonyolítható.
Mennyivel lesz rosszabb ezután a helyzet? Ha Vác felett csak szóló Hernyó jár, hova
teszik majd a rengeteg bicajt egy szombat vagy vasárnap délután?
Biztos, hogy lesz olyan vonat, ahol "szorosan" lesznek/lesztek. Van tartalék a rendszerben, lehet bővíteni a férőhelyeken, de ahol lehetett, a tervezet is nagy kapacitással számolt a kirándulóforgalom miatt, csak egy-két példa:
És a kiránduló mozgása, különösen annak a hazatérő iránya, már nem olyan könnyen tervezhető valami, mint a reggeli indulás, mert egy egész napos programban bármikor előfordulhatnak egy-két órás csúszások.
Nem könnyen tervezhető, sőt, egy hirtelen jött zuhé miatt biztosan sokan indulnak egyszerre vissza. Ilyenkor a sok jó ember kis helyen is elfér "játékot" kell eljátszani.
De azért lefújtam a port a Lexikonról (l. kötet), és kibányásztam az alábbi definíciót:
"zónarendszerű közlekedés:
Azonos utazási igények kielégítése céljából forgalomba helyezett vonatok egy részének a közlekedési útvonalon belüli szakaszos megállítása, ill áthaladtatása."
A szakaszos megállítású vonat -szerintem- nem zónázó vonat. Mikori kiadású is az a vasúti lexikon? :-)) Szóval, a zónázó RENDSZER ettől egy kicsit bonyolultabb dolog, majd lesz időm írok róla :)
A Dunaferr túra óta a 8002-es vonat sokat fejlődőtt, az akkori heringes 5 kocsis összeállítás (4 B+1A) már jó ideje 6 kocsival megy, (+1B), így azóta ülőhely terén nem lehet nagy gond. Egyedűl a biciklikkel volt baj, de mára már az is megoldódott, mert egy fülkés 2.o. kocsit kerékpárszállítós Bhv-ra cseréltek, ebben utaztam lefelé, bezzeg ma kerékpárost nem láttam.
Pusztaszabolcstól k_n topiktárs csatlakozott.
Sárbogárdtól a 8322-vel (Btx016+Bx+Bx+MDmot3005) lementünk Bátaszékre, a Tolna-Mözs és a Sió híd közötti 20-as lassújel elég dúrva, főleg, hogy előtte és utána 80-as pálya van. Bátaszékről egy kanyart csináltunk Bajára és vissza a 7822 (u.a mint a 8322-es vonatnál)-7815-ös vonattal (MDmot3017+Bx+Bx+Btx021). Bátaszéken elég nyüzsgés volt, az M44 405 egy teherkocsis vonattal ment Szekszárd felé, az M41 2197 egy teherrel átment Bajára, és ezzel Pörbölyön mint gépmenetben találkoztunk ismét már visszafelé Bátaszékre. De a lényeg az M62 235 volt Bátaszéken, igazi rozsdahalmaz Szergej.
Bátaszékről a 38725-ös vonattal mentünk tovább Dombóvárra, közben Möcsénynél alagút fotózás.
Dombóváron fotózás, az állomás mögötti frissen festett 424 124-et, és a gumivasutat, ami egy MAN busz volt a MÁV megállóban, és indult is a 38514-es gumikerekű vonatként Lepsénybe.
Abaligetre a 8064-es vonattal mentünk tovább (V43 1067+IC kocsi+Bx+Bx) .
Abaligeten a sinbohóc útmutatásai alapján megjártuk a régi nyomvonalat, és a régi alagútat. Majd visszamenve a mostani 1970-72-ben épült alagútnál fotóztunk vonatáthaladásokat.
Hazafelé Abaligetről a 8053-al (V43+Bx+Bx) jöttünk Sásdig, majd innen a 8003-al, ami ugyan az a szerelvény volt, mint a 8002-es lefelé. nyunyuka topiktárs már foglalt 1.o. topikfülkét rajta, és ezzel elbúcsúztattuk a vasárnaptól megszűnő 1.o. kocsit ezen a vonaton. A 9803-as gépdöglése miatt öszeszedett késését a vonat Budapestig stabilan tartotta a +12 percet.
Sziasztok! Ma kb. 21.20-körül volt szerencsém a topikon már többször említett ÖBB 1116 020-(talán)7 pályaszámú Taurust tehervonattal látni Üllő állomáson Monor felé kijáratra várni. :-)
DGKUm: Rendezőt hagyjuk. Az idióta peronépítés, ami abszolut nem segíti az egységes bp-i közlekedési rendszer kialakítását, akkora, de akkora fegyvertényként van már kezelve, hogy...
Mivel ennél nagyobb dolgot nem tudnak felmutatni, muszáj ezt felnagyítani...
És Rákost mennyivel kezelik komolyabban? Van gyorsvonat, ami ott megáll, és sebes, ami nem.
Aszód dettó. Nemzetközi gyors megáll, sebes nem. Régebben a két vonatnem (sebes, gyors) mutatta a megállási helyeket is Miskolc felé nagyon korrektül. Jó, tudom, most akkor áll meg Aszódon, amikor van csatlakozása, de ez a Bp-Aszód között utazót nem érdekli.
v43-1342: nevetséges amit csinálnak!
Inkább fejetlenségnek nevezném. Kapkodnak. Kár érte. Átgondolva szerintem sokkal hasznosabb megoldást is lehetett volna találni. Itt is, máshol is...
czzf50: A lajosmizsei oldalból egy komplett inga felmegy Vácra meg vissza?
Miért csodálkozol, eddig nem hallottál erről a kiváló tervről?
Ezek után nem kell szidni a céget a vasútbarátoknak: állandó fotótémákkal szolgál.
Ja, és még egy jutott az eszembe a 2137-2118 "szegedi" Bmx-es szerelvény lesz. Ami szombaton 2258-ként megy ki Szobra. (Valaki esetleg velem tart? Vasárnap éjjel szintén arrafelé utazok... Lesz valaki arrafelé szolgálatban, vagy "csak úgy"?)
_nyunyuka! Utoljára szeretném elmondani remélem végre megérted , hogy nem a vonal menetrendszerkesztője dönti el, hogy megszűnjön-e valamelyik vonat vagy sem.
De még a járattervezőknek (SzÜ részéről) sincs annyira szabad keze, hogy szabadon dönthessen.
Ha van egy éves menetrend, amiből -akármilyen okok miatt- valamennyi %-ot ki kell szedni, akkor nagyon nehéz jól dönteni, Te melyik vonatokat mondtad volna le a pécsi körzetben (hogy kevesebb embert érjen hátrány), ha Neked lett volna ez a munka kiadva? (Nem tudom, hogy így volt-e, csak feltételezem.)
"Komolyan mondom, már csak egy egészen kis lépés kéne ahhoz a nyomorult tárcsafékhez"
Ja. Még úgy 8-9 MFt kocsinként. Meg új típusengedély. Meg még pár apróság az új típusengedélyhez.
Amúgy nem lenne kis kihívás a Kaláka forgóvázat tárcsafékessé alakítani.
Üdv !
"Pár selejt betonaljból meg egy mixernyi betonból biztos túl sokba kerülne megcsinálni..." Mint ahogy Sárbogárdon is van, az sem széles csak "magas".
Megnéztem a menetrendet, bár a link, amit adtál, Forbidden- nel dob vissza. :o)
Szemre valóban tetszetős, de ugyanakkor egyben használhatatlan is, mert jelmagyarázat híján nem nagyon lehet megfejteni a vonatokhoz kapcsolt megjegyzéseket.
pl:
i e napokon ?.
j c napokon ?.
k Közlekedik: X.3-ig e, valamint külön rendeletre.
l Közlekedik: XI.1-jéig e, valamint külön rendeletre.
Ugye, a jelmagyarázat nem 850 Ft-ért tölthető le? :o)))))
Bár a számoknál sikerült átlódulnom a ló túlsó oldalára, a véleményemet továbbra is fenntartom, hogy az Észak-Pesten lakókkal, így velem is, - annak ellenére, hogy korábban létezett többé-kevésbé megfelelő megoldás - sikerült a Cégnek rendkívül csinosan kitolnia, és ez, a MÁV kirándulóforgalom szempontjából legfrekventáltabb vonalán szvsz. több, mint megengedhetetlen.
Ezen "törpe minoritásnak" ugyanis az új menetrend csupán kényelmetlenséget, hosszabb menettartamot és plusz egy váci átszállást hozott.
Mivel eléggé vasútmániás vagyok, a mezei utasokkal ellentétben személy szerint általában nincs problémám, ha egyik vonatról át kell szállni a másikra, ugyanakkor ez az egységsugarú utas számára nem biztos, hogy örömet jelent, inkább elriasztónak hat.
Mert ha valaki felszáll a vonatra Nagymaros-Visegrádon, vagy pláne Kismaroson, mire kényelmesen bevackolja magát, máris készülődhet a váci átszálláshoz, és idegeskedhet - tapsolni biztos nem fog örömében - hogy lesz -e neki helye a másik vonaton.
A hét perces átszállás számomra elég izgalmasnak tűnik Vácott, különösen, ha a vonalon utazó, más vonalakhoz képest magas számú kerékpárosra gondolok.
A bringás férőhelyek szűkös számával a szobi oldalban személyes tapasztalataim alapján már eddig is gondok adódtak. És hazafelé, már Palotán, Istvántelken, sőt még Rákosrendezőn is potyogtak le a vonatokról a bicajok, mert bizony nem mindenki ment be a Nyugatiig.
Mennyivel lesz rosszabb ezután a helyzet? Ha Vác felett csak szóló Hernyó jár, hova
teszik majd a rengeteg bicajt egy szombat vagy vasárnap délután?
És a kiránduló mozgása, különösen annak a hazatérő iránya, már nem olyan könnyen tervezhető valami, mint a reggeli indulás, mert egy egész napos programban bármikor előfordulhatnak egy-két órás csúszások.
Más.
Zónázó vagy gyorsított.
Jó, most abszolút zűrzavar van az elnevezések, és a vonatszámozás tekintetében.
De azért lefújtam a port a Lexikonról (l. kötet), és kibányásztam az alábbi definíciót:
"zónarendszerű közlekedés:
Azonos utazási igények kielégítése céljából forgalomba helyezett vonatok egy részének a közlekedési útvonalon belüli szakaszos megállítása, ill áthaladtatása."
Most akkor miért nem voltak a 86'-os menetrendben zónázók azok a vonatok, amelyek Vác és Rp-Újpest között nem álltak meg?
Nem tudom, volt-e róla szó, de ma láttam valamelyik egészen új BDt-t (talán 424 vagy 425 lehetett), és minden ablaka nyitható volt! Komolyan mondom, már csak egy egészen kis lépés kéne ahhoz a nyomorult tárcsafékhez :-)
Ma megvolt a Komló-Godisa-Vásárosdombó-Pécs munkavégző- ,alagútbejáró-, jegybegyűjtő- és 38622-búcsúztató-túra. Komló felé úton némi kérdezősködés az utasoktól, mit szólnak hozzá, hogy ez a vonat vasárnaptól nincs. A legtöbben nem is tudtak róla, hogy megszűnik, a várt anyázások hétfőre csúsztak :-)))/:-(((. A 38627-tel majdnem egyidőben indul egy busz is Dombóvárra, ami zsúfolásig tele. A komlói forgalmász mondta, szívesen mennének vonattal is, de az csak Sásdig jár(t), az emberek meg tovább is szeretnének menni. Nem tudom, mennyit spórolnak a ritkítással, főleg télen, amikor folyamatosan járatni kell a Bz motorját. Mindenki szolgálatban, a fizetés ketyeg ugyanúgy. Az IC-ről 17 utas szállt át. A 38610-38617 szombatról való kivételének is sok értelme volt: pont szombaton van Komlón a piacnap, és a sok utas is..
A 38633-IC803 átszállás problematikáját is fölvetettem: a válasz erre az volt, hogy "az IC nem állítható meg Godisán, mert nincs magasperon". Pár selejt betonaljból meg egy mixernyi betonból biztos túl sokba kerülne megcsinálni...Körüljárási problémára pedig egy pusztametrót kéne betenni megoldásnak :-))).
Elbeszélgettem még pár dolgozóval, akik mondták, hogy jól látom a dolgot, hogy a MÁV szándékosan üldözi el az utasokat. Nem tudom, hol járt a vonal menetrendjének elkészítője, amikor az észt osztották, de ekkora barom nem létezik mégegy a földön az biztos.
Ezt a kis mai beszámolót szándékosan ide írtam és nem a vicinálisok topikba. Egyrészt ezt jobban olvassák az illetékesek (hátha megjön az eszük is), másrészt pedig a 47-es vonal ott offtopik (majd radio100jozsi beteszi, miért :-))))))))))))))))))))))
MÁS!
Hazafelé 9803 (Ps-Sm) gépe (V43 1151) Abaliget után fekvemaradt, araszoltunk utána a 8003-mal. Godisán "előztünk", a segélygéppel Sásdon kereszt (V63 014). MDmot 3008-at pedig M47 1214 helyettesítette Villány felé.Itt is látszik, hiába dolgoznak igen lelkiismeretesen a pécsi gépészek, csodát ők se tudnak tenni :-(((.
Pár kép a nap eseményeiből. (az utolsó kép tanulságos: amióta reklamáltam itt a Déli pu. olvashatatlanul fos keletbélyegzői miatt, azóta párat kicseréltek, fogkefével tisztítják őket és rendesen festékezik a párnát. Ideje, hogy a Keleti és a Nyugati is sorra kerüljön, ott is élenjárók a tökéletesen olvashatatlan bélyegzésben!)
Ha kész lesz (2008 körül), de még akkor is a Keletiböl fognak menni az IC-k (mer' ugye ki tudja, mi lesz addig), akkor szerintem maradnak a 120a-n, oda kicsivel egyszerübb kijutniuk.
No igen, az IC meg tud állni Kökin, meg Kelenföldön, de a szobi személy Rákospalotán már nem?
És Rákost mennyivel kezelik komolyabban? Van gyorsvonat, ami ott megáll, és sebes, ami nem. Meg az elterelt IC-k sem, KöKi helyett sem. A Szemétszállításnál ugyanis pontosan tudják az utazási szokásokat (kedvezőtlenül alakítani)!
Hát látod azt én sem.... nevetséges amit csinálnak!
De nem baj! Már van gépi hangosbemondó is rendezőn.....
ha látnátok milyen megoldással van megcsinálva nem tudnátok eldönteni hogy nevessetek vagy sírjatok
vagy Rrendező végponton a 30-as lassújel tűnjön el, legyen jelfeladás... Szóval valami kis fejlesztés kellene
Rendezőt hagyjuk. Az idióta peronépítés, ami abszolut nem segíti az egységes bp-i közlekedési rendszer kialakítását, akkora, de akkora fegyvertényként van már kezelve, hogy...
"Ne törvényi eszközzel!! Gazdasági eszközzel! Tegye a MÁV a gazdálkodását kevésbé pazarlóvá, ésszerűbbé, és legyen olcsóbb a Rola! A fuvarozó nem hülye. Ha ott olcsóbb és gyors, vonaton megy."
Egyfelől tényleg így lenne rendjén, de azért ez a dolog - az externáliák miatt - szerintem túlmutat azon, hogy MÁV vagy közlekedési rendszer. Éppen ezért nem biztos, hogy szerencsés pusztán gazdaságossági szempontokat figyelembe venni.
kombi: Hosszú évek óta ez az első szezon, amikor nincs nyomtatott menetrendem.
Most,így a szőke hölgy adataira vagyok kénytelen támaszkodni.
Kár, hogy nincs kinyomtatott menetrendet, mert akkor egy-két megjegyzésedet most nem nekem kellene megcáfolnom. Az utasmenetrendeket egyébként megtalálod, és ingyenes letöltheted a www.mav.hu/utemesmenetrend oldalról. Ezúton is többek nevében köszönöm mindenkinek, aki pl. a három nyelvű "emlékeztető" menetrend készítésében segédkeztek.
Aki erre jár, az tudhatja, hogy különösen hétvégén, pl. Rákospalotán mindig le akar szakadni a páratlan vonatok oldala, mert annyian szállnak le.
És ők honnan utaznak? Vácon belülről vagy túlról? Mert ha belülről, akkor nekik minimum ugyanannyi vonatuk van.
Vácon túlról pedig délutánonként szombaton kettő, vasárnap 3 plusz, mindenütt megálló közvetlen vonat van. (És "este" már nincsenek zónázó vonatok).
A páros vonatokon is van napközben szép számmal felszálló utas.
Khmm.. A "szép számmal" megfogalmazás nálam bekerült a jelentős számú utas mellé :)
Ahogyan Carpy is írta, kikérdezéses utasszámlálás alapján állítható az, hogy a Rp-Újpesten felszálló utasok 90-98%-a Vácig utazik. A csúcsidőben (amikor 5-10% a Vácon túlra utazó) éppen ezért vannak óránként "gyorsított" vonatok, amik a jelenlegi gyorsított vonattal megegyező helyeken állnak meg. A csúcsidőn kívül valóban át kell szállni, de ilyenkor -ha jól emlékszem- a vonatonkénti 10-25 felszállóból 0-2 utas utazott Vácon túlra.
Személy szerint hétvégeken (eddig) eléggé gyakran mászkáltam a Dunakanyarban, főleg bicajjal, és a vasút praktikus hazameneteli lehetőséget biztosított.
Ez -mint már írtam- ezentúl is biztosított lesz: Nyugatiból 7:00-kor és 8:00-kor indul mindenütt megállós vonat a Dunakanyarba. (október 3-ig, illetve nov 1-jéig)
akkor a zónázó vonatok Budapest területén mindenhol megálltak, majd utána általában Rp-Újpest és Vác között kaptak szárnyakat.
Azok nem zónázó vonatok voltak, hanem gyorsított vonatok. Ne keverjük a fogalmakat!
Miért kell több ezer embert átszállásra kényszeríteni, megkeseríteni az életét ilyen átgondolatlan marhaságokkal?
Honnan tudod, hogy átgondolatlan? Honnan tudod, hogy több ezer embert átszállásra kényszerít ez a megoldás?
Ha egy napra gondoltad ezt a több ezer embert, akkor ez azt jelenti, hogy a naponkénti 14 zónázó vonatra legalább vonatonként (óránként) 150 Vácon túlra utazó szeretne felszállni Rp-Újpesten minden órában.... Vannak itt a topikon jópáran akik, 4-8-12-16 órán keresztül kint voltak önkéntesen utast számolni, illetve kikérdezni, ne vádold meg őket azzal, hogy mindannyian egységesen csaltak volna!
Felelőtlenül pedig ne dobálózz "több ezres" meg "szép számmal", mert elég sokan meg tudják ezeket cáfolni.
Az egyéb, "anyázós" megjegyzésekre a Te esetedben sem kívánok válaszolni.
Kérlek, tanulmányozd a menetrendet. Remélem, másként fogod látni a helyzetet. Negatív véleményeket is örömmel olvasok és továbbítok az "illetékesek" felé, csak egy picit a stílusra is ügyelj :)
kkalmi: Ha megtelik a Nyugatiban a vonat, akkor jó húzás volt
Nem ettől függ elsősorban a rendszer sikere...
Egyébként is pl. a 15:55-ös zónázó szóló egységgel szinte biztosan kevés lenne (ezért elvileg a TGV-formulás szerelvény van erre a járatra tervezve).
Nagyon sok függ attól, hogy a váciak mennyire kapnak rá a "25 perces vonatra". Szerda délután volt szórólap-, illetve menetrend osztás a vonalakon. A diáklányok közül ketten is azt mondták, hogy őnekik csak a zónázóvonat lesz "a vonat", mert elegük van a mindenütt megállós, döcögős vonatokból.
megáll Rákospalota-Újpesten és legfeljebb 27 perc lesz a menetidő, vagy valami új koncepciót csinálnak...
Legfeljebb az utóbbi képzelhető el. És szerintem egyébként sem Rp-Újpest lenne az első megállási hely, hanem Vác-Alsóváros.
A jelenlegi rendszer nagyon kötött, csak akkor lehet plusz megállás beletenni, ha Palota-Nyugati között csökken a menetidő (pl. "emeletes" lassújel a motorvonatoknak, vagy Rrendező végponton a 30-as lassújel tűnjön el, legyen jelfeladás... Szóval valami kis fejlesztés kellene, de talán még ezek is csak arra lennének elegendőek, hogy egy kicsit "lazuljon" a menetrend.)
Ebben a Vácra utazók is benne vannak?
Nincsen, de miért is fontos ez? Nekik nem lesz rosszabb, és az utasok szeretnek gyorsan utazni: ott van pl. a 16:55-ös Amicus esete: a 4B+1A összetételű vonatról Vácott legalább 200-an szállnak le (iskolaidőben közel 300), a mögötte menő személyről Vácon kb. 30-an.
Ha nem titkos, akkor mekkora %, ha azt is beleszámolják?
Nem titkos, nem sokkal több (ld. fentebb). Nekik nem változik a szolgáltatás színvonala (illetve nekik is javul, pl. lesz újra 10:00-si és 12:00-si járat is)
A Nyugati-Vác szakaszon csúcsban kb. mekkora kihasználtság várható?
Ez szerelvénytől függ. A szolnoki 7+1-es ingán nyilván kb. fele akkora (bár a 14:55-ös indulásún már nem annyira). A délutáni csúcsban a zónázón min. 250 utas várható.
De ahogyan Carpy is írta, remélhetőleg egyre nőni fog. (Ezért lett volna célszerű csak csíkos ingával járatni a zónázókat, mert ott -növekvő igény mellett- könnyebben lehetne növelni a felkínált ülőhelyek számát. Mielőtt valaki belekötne, nem egyik vonatról másik vonatra, hanem ha kell egyszerre az összes ingába soroznának egy-egy újabb kocsit.)
És végezetül: Nem állítom, hogy mindenre kiterjedően lett előkészítve ez a menetrend ("ha rajtam múlott volna" lehet, hogy másként nézett volna ki), de az szinte biztos, hogy a MÁV-nál semmilyen menetrendi módosítás nem lett még ennél jobban megalapozva, leegyeztetve, üzletágak között egyeztetve, gazdasági számításokkal megtámasztva.
Persze mindenhol lehet "hangos" kisebbség, ami "bármit"el tud érni. Illetve -mivel úgy érzem- sok ember lehet érdekelt abban, hogy ne működjön az új rendszer, lehet, hogy ezért nem fog működni...
OFF
Carpy: Most lattam a TV-ben, hogy az APEH-nek tavaly 1314 Milliard forint bevetele volt szemelyi jovedelemadobol, amit mondjuk en igen keveslek, ismerve a koltsegvetes foosszeget...
Az állam legfőbb bevétele az ÁFA.
ON
v43-1342: rendezőn tényleg rövid a peron de ez őket nem érdekli mint ahogy az sem hogy már meg is süllyedt egy kis esőtől...
Azt már meg sem merem kérdezni, hogy miért az utolsó pillanatban kellett nekiugrani az egésznek?
"Egyébként" ma sajtótájékoztató volt az új menetrendről egy hernyón, ami 10:00-kor startolt a 10-es vágányról és 24 perc alatt abszolválta a váci menetet, visszafelé (feltartotta egy szobi, illetve egy veresi személy) 1-2 percet késett. Bízok benne, hogy mindenki úgy áll majd a munkához, hogy ennél nagyobb késések ne legyenek.
Egy-két fotótémáka:
Hétfőn hajnalban 3 óra körül dupla hernyó szerelvénymenet Istvántelek-Veresegyház, H-P este Veresről Vácra (23:30 körül) dupla szerelvény, H-SZ hajnalban 4 óra előtt vissza.
Ezen kívül egy "unikum": csörgős ingaszerelvény Vácra: nyugati i. 5:20, Vác é. 5:48, Vác i. 7:02 (2359), Nyugati é. 7:52. A lajosmizsei oldalból. Hogy miért nem villanygép viszi a szerelvényt? Hát, azért, mert ...
Az MMV Magyar Magánvasút (MMV) Rt. a Bükkábrány és Visonta közötti vonalon napi két vonatpár közlekedtetésére kapott engedélyt az illetékes hatóságtól. A Pályakapacitás Elosztó Kft. az erről szóló határozatot eljuttatta a MÁV Rt.-hez, amelynek 30 napja van arra, hogy megkösse az MMV-vel az infrastruktúrahasználati szerződést, de 15 napon belül kifogást is emelhet az engedély ellen. Az MMV erre az évre előszerződést kötött a visontai erőművel 300 ezer tonna lignit szállításáról. Kedvező esetben az MMV szeptember 1-jétől kezdheti meg a szállítást. (Világgazdaság)
Hali!
Szerintem nem akarja hanem már megszerezte nem????
Egyébként tegnapi kérdésedre válaszolva rendezőn tényleg rövid a peron de ez őket nem érdekli mint ahogy az sem hogy már meg is süllyedt egy kis esőtől... Tegnap/ma éjjel/hajnalban lerakták a külsős új szolgálati helyét egy konténert... Nem ám valami újjat! valami ősrégit Ms-ről hozták (valamikor) pénztárhelyiség volt! Persze lecserélik majd.... (azt mondják)
gondolom 5 év múlva!
Ma 9.30-kor a 31672 számban közlekedő 1 db sárga-angyal+3 pőre (első és utolsó fékállásos), kézifékezéssel, az 1. és 2. kocsi között egy 4 m-es vonórúddal, az 1-2 kocsikon sínszálakkal rakva, 2 tg-el siklott Kótaj állomás utáni R=70 méteres (nem hagytam le nullát) ívben. A 2. kocsi (vonórúd mögötti) szállt le az első forgóvázával.
Valószínűleg befeszült egy kicsit , ill. a rakodás sem volt ok, mert a kocsinak csak a bal oldala volt terhelve (amiben közrejátszott az 1. kocsi és a vonórúd beállása az ívbe, ami megmozdíthatta a rakományt)...
Vizsg. foly...
Még be sem felyeződött a helyszínelés, jött a telefon, hogy Herminatanya-Dombrád között a 70 sz. szelvényben a másik kisvonat (élén Mk 48 2024) egy VW ellen... SZemélyi sérülés, vasúti kár nincs, a fiatalembernek kára (valószínűleg TK) van, bűntetése pedig lesz...
Pálya szabadult 14.30
31622 és 31625 Kótaj-Herminatanya között busz...
Képeket privibe tudok küldeni (a siklásról csak hétfőn este, mert az egyik kábelt bent felejtettem...)
Ha Bakony, akkor ontopic módon Pápáig vonat. Kedden egyszer már nekifutottam, de nem sikerült, ugyanis a Keletiben nem fértem fel a bicajjal a vonatra, így kénytelen voltam bánatomban Szilvásváradig vonatozni.
Jól kiszúrt velem a Máv, 120 km helyett csak 75-öt kellett tekernem :o)
Követeljük a kerékpárút megépítését azonnal, a még hiányzó részeken! Dunakeszi környéke stb. A top-managerek esetében is fontos az egészséges életmód, nehogy a menedzser-betegség utolérje Qket. Ezért kényszerítik szegény prolikat kerékpárra! Gyere inkább vasárnap velünk bicajozni. Találkozó reggel kilenckor a Városmajorban a piros telefonfülkénél-ahol a két bringaút találkozik.
Most lattam a TV-ben, hogy az APEH-nek tavaly 1314 Milliard forint bevetele volt szemelyi jovedelemadobol, amit mondjuk en igen keveslek, ismerve a koltsegvetes foosszeget... Ettol fuggetlenul azt mondhatjuk, hogy hmsoft, manhattani, DJ. Bakter ... minden 7-edik adoforintjaval tamogatja a Ceg-et. :)
Egyébként megindul Magyarországon az első magánvasúttársaság.
A MÁV Hajdú Vasútépítő és Mélyépítő Kft. Tehervonatokat fog továbbítani. A mozdonyok meg is vannak nekik, 4062 001-5, 4062 002-3, 4062 003-2, vagyis a 3 kék Szergej( Apám ott dologzik)
Amikor a 100-ason Szolnokon át utazok, az ablakból mindig sasolni szoktam a Szolnoki Járműjavító felé, be lehet látni az udvarra. Jöttem haza tegnep, láttam egy Btx-et, ez nem különösebben meglepő, viszont ha jól láttam bent volt egy Ax is!!! Persze biztosan nem fővizsga, lehet, hogy alkatrészbánya?
Carpy:
"Tudtommal 2-3%-rol van szo, de lehet, hogy rosszul emlekszem a Rp-Up-rol Vacon tulra utazok aranyara."
kkalmi:
"Ebben a Vácra utazók is benne vannak?"
Nem, csak a Vacon tuliak. A vaciaknak ugyanugy megvan az orankenti/felorankenti lassu vonata, igy szamukra ez indifferens.
"Ha nem titkos, akkor mekkora %, ha azt is beleszámolják?"
Nem tudom titkos-e, de en azt nem tudom. A 2-3%-ra se vennek merget, de erosen igy remlik.
"A Nyugati-Vác szakaszon csúcsban kb. mekkora kihasználtság várható?"
Egyre nagyobb :) Majd a tema szakertoje valaszol :)
Bár már megint csak fantáziálunk, de: miért is lenne olyan nagy baj, hogy Szentlőrincen irányt kell váltania a Bz-nek Sellye és Pécs között?
Igen, ez már az én fejemben is lefutott párszor. Tulajdonképpen amikor a Bz Szentlőrincről elmegy Pécsre, szerelvényvonaktént megy. De miért ne mehetne ilyenkor személyvonatként? Ha szóló Bz van, ezzel nem is lenne gond. Ha van melllék, akkor körül kell járni, egyrészt ez már picit kellemetlenebb. Másrészt, amikor a Bz szerelvénymenetben elmegy Pécsre, a mellékek maradnak Szentlőrincen. Mivel az utasok jelentős százaléka Pécsre utazik, ezért ha a mellékeket nem viszi a Bz, az ott levő utasoknak át kell szállni, tehát tulajdonképpen "adunk a sz@rnak egy pofont". Ráadásul ilyen esetben a tumultus is eléggé megnőne a Bz-n. Ha elviszi a mellékeket, az egyrészt többletköltséget jelent a Bz számára (nagyobb teher), másrészt körül kéne járni Szentlőrincen, és plusz tolizást jelentene Pécsen, ami megint plusz macerát jelent a vasútnak. Ha olyan járatokat választanánk ki, ahol csak szóló Bz közlekedik, az ugyan megoldás, de akkor azon a vonaton az utasok száma vsz. megemelkedne a kedvezőbb utazási feltételek (nincs átszállás) miatt. Visszafelé már nem lenne ekkora gond. A mostani menetrendben rendszer, hogy este a 38121 (Szentlőrinc 20:20 - Sellye 20:50) motorja a 8921 (Pécs 19:47 - Barcs 21:08, 38121-hez hasonlóan Bz) végén jut el Szentlőrincre. Leakad, és átjár a másik vágányon levő 2 Bzx-re (ha van. Ha nincs, akkor csak simán arrébb megy 2 métert). Az első néhány alkalommal (a menetrend életbe lépése után) a hátsó Bz-re is fel lehetett szállni. Én hamar kitaláltam, hogy ez a sellyei Bz lesz, így kényelmesen odaszálltam. Csakhogy az átlag "laikus" utas nem látja ezt, azt hitte, ez is Barcsra megy. Jött a hoppon maradás, amikor Szentlőrincen rossz felé indult a vonat. Ebből volt még peron mellett fékezés, de volt, hogy az utas csak Királyegyházán vette észre, hogy rossz felé megy. Ez elég kellemetlen, "szerencséjére" Sellyéről is ment még aznap este Barcsra vonat (38131, ugyanaz a Bz). Ez így tarthatatlan állapot volt, ezért azt a megoldást választották, hogy a hátsó Bz-t bezárták, csak a vezér (meg egy-két protekciós sellyei vasutas) volt a gépen. Így itt is megszűnt a "közvetlen járat". Többször elgondolkodtam azon, miért nem lehet egy akkora iciri-piciri módosítást végrehajtani a menetrenden, hogy azt mondják, a 8921 közvetlen kocsival Sellyére megy, és a hátsó Bz-n kiteszik a sellyei iránytáblát. Nem tudom, ez milyen macerával járna (ha egy illetékes erre tudna választ adni, hálás lennék), de mindenképp utasbarát megoldás lenne. Ez esetleg más barcsi személyek végén is járható út lehetne, csakhogy nem minden esetben megy a Bz Szentlőrincre érkezés után Pécsre. Nem tudom, van-e ebben valami rendszeresség, egy illetékes válaszát erre is szívesen fogadnám.
sziasztok hogy vagytok itt vagyok fonyódon képzeljétek el nagyapámhoz vonatpótloval kell mennem a kibaszott autopálya miatt mit szoltók hozzá gyerekek. a 36-os vonal fónyod-lengyeltóti között szép ugye utána meg vonnattal. a by-on lagalább pihennek egy kicsit. ma láttam v46-003 budafok-háros m44-125 huzta vagy forditva.
Na, ehhez az A-B-C-D-hez már túl fáradt vagyok, hogy lekövessem.
Lényeg: mi egy igen kicsi kisebbség vagyunk, akiknek mindenféle extra igényeik vannak. És erre áldozni milliárdokat - még ha magunkról is van szó - igazságtalanság. Pécsett pedig nem jellemző a dugó. Bár én bringával járok...
És ha már az extra utakról van szó, elmesélem még gyorsan a tegnapi "kalandom":
Kiindulási helyzet:
Hétfőn Szekszárdon volt hivatalos dolgom, csütörtökön pedig Veszprémben.
Hétfő reggel busszal mentem Szekszárdra, majd váltottam a Magyar Turizmus kártyámra egy 500+ menettérti 50%-os vonatjegyet.
A déli vonattal elmentem Bátaszékig, majd áttúráztam Palotabozsokra, onnan buszpótló, majd Pécsváradtól Bz Pécsig. Ott kértem egy ÚTMEGSZAKITÁST, majd csüt. reggel folytattam az utat Pécs-Sárbogárd-Székesfehérvár-Veszprém. Ott elintéztem a munkám, majd (igaz, ez már nem tökéletesen szabályos) folytattam az utat Boba-Celldömölk-Szombathely, majd Szombathely-Nagykanizsa-Barcs-Pécs. Tudom, a vége már kicsit sántit.
Viszont: jövő héten Ajkán lesz dolgom, és még mindig ugyanezzel a jeggyel visszafelé fogom megtenni ugyanezt a kört.
Rengeteg uránvonat??? Ne idegesíts már fel, mert rögtön sugárbeteg leszek.:-)) Úgy tűnik, némi fogalomzavar vab az uránbányászat körül.
Nem tudom, mennyi uránt bányásztak évente, így a rengeteg kissé túlzás lehet. Bár szénvonatból biztosan jóval több volt. De az uránt is valahol dústani kellett, és Paksra is el kellett juttatni valahogy. Hogy zajlott ez?
Persze, de azért ne indítsunk már egy újabb IC-t, hogy Szentőrinc és pécs között legyen mivel keresztezni.:-)
Természetesen hasznos lehetne egy második vágány, de csak a nagyon sokadik helyre lehetne rangsorolni a vasútfejlesztések prioritását tekintve..
kombi:
"No igen, az IC meg tud állni Kökin, meg Kelenföldön, de a szobi személy Rákospalotán már nem?"
A ket dolog kozott van nehany kulonbseg.
"És ugye (eddig) a 70-esen a hétvége nem jelentett félig üres vonatokat, mert a Dunakanyar azért (eddig) még népszerű úticél volt."
97%-nak most is nepszeru marad, sot, nepszerubb lesz.
"A másik, meg itt , főleg Rp-Újpest esetében azért az 2-3%- nál több utasról van szó. Itt van három bazi nagy lakótelep a környéken (Újpalota, Újpest, Kápmegyer), jellegzetesen prolinegyedek, ahol azért még mindig nincs mindenkinek autója... A vidékről ide bejárókról már nem is beszélve."
Tudtommal 2-3%-rol van szo, de lehet, hogy rosszul emlekszem a Rp-Up-rol Vacon tulra utazok aranyara. Azonban errol korrekt felmeres keszult, nem olyan Veszto-kornyeki-mellekvonalas stilusban. Ugyhogy a prolilakotelepek letezesevel kapcsolatos nehezen megfoghato utazasi igenyek becslese helyett kivetelesen - mert a menetrend tervezoi alaposan dolgoztak - vannak konkret adatok, melyeket figyelembe vettek a tervezeskor. Szerintem ilyesmire nem igazan volt pelda a MAV elmult 15 eveben, becsuljuk meg erte oket, es mindazokat, akik segitettek ebben nekik.
"Lehet védeni a mundért, de ez a menetrend így, szvsz. nagy hülyeség, akárhogy is nézzük."
Neked talan igen, de a tobbseg jol jar. Becsuljuk mar meg ezt, olyan ritka az, hogy a tobbseg szamara ennyire pozitiv kicsengesu menetrendvaltozas van, ami raadasul meg kozgazdasagilag is igazolhato.
Fakopi:
"Szerintem nem csak 2-3% szív... "
Lasd feljebb.
"Nyugodtan merek bárkivel fogadni, hogy a 4. sz. módosításban a "zónázó" vonatok meg fognak állni Rákospalota-Újpesten."
Van eselyed, hogy megnyerd a fogadast, de remelem nem fogod. :)
Mondjuk a 4. sz. modositasra nem vennek merget, inkabb ugy fogalmaznek, hogy elobb-utobb szerintem is meg fognak allni, sajnos. Ugyanis minden jot el kell rontani, - ez a MAV-nal alapszabaly...
Es epp eleg oncelu es dilettans kiskiraly van ahhoz a Cegnel, hogy ezt el tudjak erni. Hatalmukat jol mutatja, hogy hanyszor megakadalyoztak a rendszer bevezeteset is, akar az utolso utani pillanatban is. Szoval vasarnaptol mindenki vonatra fel, elvezzetek a szaguldast Vacig, ki tudja meddig tehetitek.
A szóló-Bz nem fog állni a dugóban, mint a busz. (Persze nem Szentlőrincen, hanem Pécsen.)
Nem foglak tudni meggyőzni. Fanatikus autó-ellenes vagy. És ez az állapot valószinűleg egész addig fog tartani, mig meg nem veszed az első autódat. -:)
Van egy egyszerű megoldás: nem veszem meg... Ahová kell, oda elvitetem megam. (legtöbbször megoldható).
Van amikor nem oldható meg, de oda meg saját autóval is szívnék. Pl. Csak odaútra kellene autó, ill. csak visszaútra, akkor közben mit kezdjek vele? Vagy D-C úton van vonat. C-B úton nincs. B-A úton van. (Odafelé A-B-C-D) van. Most szívok a középső szakasz miatt. De emiatt menjek A-C úton, odafelé autóval? Kénytelen vagyok korábban hazajönni emiatt, D-ből!
Ha megtelik a Nyugatiban a vonat, akkor jó húzás volt, ha nem, december 13.-tól (vagy a ststisztikák sikeres átalakítása esetén jövő decembertől) megáll Rákospalota-Újpesten és legfeljebb 27 perc lesz a menetidő, vagy valami új koncepciót csinálnak...
Nem foglak tudni meggyőzni. Fanatikus autó-ellenes vagy. És ez az állapot valószinűleg egész addig fog tartani, mig meg nem veszed az első autódat. -:)
"Szentlőrincig megtelne a szólló Bz."
Ok, tegyük fel, megtelik. De azt még mindig nem látom világosan, miért jobb, ha a szóló Bz telik meg, mintha a busz telne meg? (Azok kivül, hogy a Vasútmániások között vagyunk, és jobban szeretjük a vonatot.)
Transport Tycoon Deluxe-ból van hivatalos Windows változat is, ami tökéletesen működik minden Windows verzió alatt. Emellett keress rá a TTDPatch kulcsszóra, le fogsz petézni...
Benbe
Peti! Szerinted hány ingázó van Tótújfaluból sőt, a környező 20 faluból?
Túl sok nincs, de talán a Szentlőrincig megtelne a szólló Bz.
Az elsőt felejtsd el, talán a második. Bár engem pl. nagyon kéne kapacitálni ahhoz, hogy Szentlőrincen kiszálljak a kocsiból, főleg úgy, hogy a benzinköltség kb. megegyezik az IC-jegy árával, tehát még EGYMAGAMnak sem nagyon érné meg!
Úgy látszik, még mindig túl olcsó a benzin... Pedig a vonatjegyárak nálunk (még) nem olyan drágák, tőlünk nyugatra.
Amikor át akarok menni az úttest túlodalára, a buszmegállóhoz, hogy kimenjek a vasútállomásra, akkor mindig azon gondolkodom, hogy mennyit kellene drágítani a benzint ahhoz, hogy érezhetően csökkenjen a forgalom.
Azt meg ne felejtsd el, hogy az autót neked kell vezetned akkor is ha fáradt vagy, és még egy jó hideg sört sem ihatsz. (Az alkoholmentest meg állítólag nem olyan jó.)
Ráadásul nem olvashatod ki az újságot sem menet közben. És még nem is tudsz rendesen étkezni. Nem beszélve a forgalmi dugókról Bp környékén. Ezekből csak egyre több lesz.
Friss hír: Most meg a Csorna-Porpác szakasz villamosításáról (koncesszióban) beszélnek. Rövidesen kiírják a tendert.
No igen, az IC meg tud állni Kökin, meg Kelenföldön, de a szobi személy Rákospalotán már nem?
Pedig a távolság itt nagyobb, mint a Déli és Kelenföld között.
És ugye (eddig) a 70-esen a hétvége nem jelentett félig üres vonatokat, mert a Dunakanyar azért (eddig) még népszerű úticél volt.
Az a gondom, hogy anno létezett egy többé-kevésbé optimális megoldás. Ha már fejlesztünk, miért kell még vacakabbat bevezetni?
A másik, meg itt , főleg Rp-Újpest esetében azért az 2-3%- nál több utasról van szó.
Itt van három bazi nagy lakótelep a környéken (Újpalota, Újpest, Kápmegyer), jellegzetesen prolinegyedek, ahol azért még mindig nincs mindenkinek autója...
A vidékről ide bejárókról már nem is beszélve.
Lehet védeni a mundért, de ez a menetrend így, szvsz. nagy hülyeség, akárhogy is nézzük.
Szinte napi vendég Fradi Nyugati-rendezőn egy ilyen szerelvény, lustva vagyok minden lefényképezni... :)
Multkor 022es Gigant húzta, asszem tettem is be képet róla ide. Ha már képek, akkor pár e hétről:
Ezek szerint Te abban a 2-3%-ban vagy, aki sziv egy kicsit az uj menetrenddel. Ez ciki. Viszont van 97-98%, akinek jobb lesz ez igy. Ez tudom, hogy nem vigasztal, de azoknak, akik a menetrendet csinaljak, a tobbseg erdekeit kell figyelembe venniuk.
Bár már megint csak fantáziálunk, de: miért is lenne olyan nagy baj, hogy Szentlőrincen irányt kell váltania a Bz-nek Sellye és Pécs között?
Pár héttel ezelőtt irtam, hogy elvetemültségemben :-) a Sellyei strandról vonattal utaztam haza Pécsre. Akkor azért morogtam, mert leszállitottak minket a Bz-ről, és fél órát kellett várni a csatlakozó vonatra. (Lásd mellékvonali ráhordás...)
Ugyanakkor a Bz 5 perc alatt "irányt váltott", és szerelvényvonatként elhúzott Pécsre - azóta persze már tudom, hogy aztán Mecsekalján állt háromnegyed órát, és csak a mi vonatunk után futott be Pécsre
Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység Budapest
Loko-Metal
Szállítási szerződés
MD motor megrendelése
5 200 000
HUF
2004. 01. 01.
2004. 01. 30.
Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység Budapest
Mega Techno Kft.
Szállítási szerződés
LoControl vezérlőrendszer megrendelése M40-104 psz. remotorizációhoz
6 500 000
HUF
2004. 01. 15.
2004. 02. 29.
Érdekességek, vannak árak. Igaz az MD motort hogyan érthetik? Hát ezaz üvegzseb.:)
Autóval Sellyéig. Onnan meg közvetlen vonatal Pécsre. (Ha lenne.)"
Peti! Szerinted hány ingázó van Tótújfaluból sőt, a környező 20 faluból?
"Bp-re való utazásnál:
Autóval Sellyére, onnan vicinálissal Szentlőrincre, majd onnan tovább Bp-re.
Vagy autóval Szentlőrincre. P+R. Majd onnan Bp-re."
Az elsőt felejtsd el, talán a második. Bár engem pl. nagyon kéne kapacitálni ahhoz, hogy Szentlőrincen kiszálljak a kocsiból, főleg úgy, hogy a benzinköltség kb. megegyezik az IC-jegy árával, tehát még EGYMAGAMnak sem nagyon érné meg!
A többit végképp hagyjuk.
Peti! Olyan sokszor próbáltam már bizonygatni, hogy az ingázók, melósok, piacozók (még ezt is szoktam olvasni!!!) ideje 20 éve lejárt.
Ma már a falusiak vagy nem dolgoznak és segélyből élnek, és nem utaznak sehova, pláne nem rendszeresen.
Vagy pedig autóval járnak, mert
1. Kivételesen dolgozik, ezért van pénze és megengedheti magának
2. Nem dolgozik, nincs is pénze, de státuszszimbólum az autó, és inkább éhesen megy a gyerek iskolába, de ő akkor sem száll buszra.
Persze, vannak kivételek, de tapasztalatom szerint ez az általános.
Szentlőrinc: Sajnos az irányváltás az elkerülhetetlen. De szóló Bz esetén ez nem gond. Inkább a kapacitásprobléma lehet gond Szentlőrinc és Pécs között. Ide már rég duplavágány kellett volna! Rugalmas IC-kereszteket lehetne itt lebonyolítani. Ld. Szhely-Porpác!
De annakidején, rengeteg urán- és szénvonat is közlekedett. Akkor kellett volna megépíteni a duplavágányt.
Hosszú évek óta ez az első szezon, amikor nincs nyomtatott menetrendem.
Most,így a szőke hölgy adataira vagyok kénytelen támaszkodni.
Amikor meghallottam a szobi oldalban a zónázó menetrend bevezetését, megörültem neki, mert anno nagyon jó tapasztalataim voltak vele.
Ma benéztem a szőke kislányhoz, hogy lássam eme híres utasbarát menetrendet, amit a 70-esen akarnak bevezetni.
Hát mit mondjak.......
Megrémültem.
KINEK (értsd melyik eszement m@rhának) volt az az elvetemült ötlete, hogy a zónázó vonatok Budapest területén csak a Nyugatiban álljanak meg????
Aki erre jár, az tudhatja, hogy különösen hétvégén, pl. Rákospalotán mindig le akar szakadni a páratlan vonatok oldala, mert annyian szállnak le.
A páros vonatokon is van napközben szép számmal felszálló utas.
Személy szerint hétvégeken (eddig) eléggé gyakran mászkáltam a Dunakanyarban, főleg bicajjal, és a vasút praktikus hazameneteli lehetőséget biztosított.
De mivel a T.menetrendszerkesztők szerint Rákospalota már nem Budapest, csak egy poros kültelek,és aki itt lakik az, ne menjen csak úgy ukmukkfukk ki a Dunakanyarba, a jelek alapján ezután kevesebbet fogok errefele vonattal utazni...
Mérgemben előkotortam egy régi menetrendet.
Anno, 1986 -ban !, amikor még a vasút még nem csak autón száguldozó, vonatot belülről életükben nem látott topmanagerek és eszement birkák gyülekezete volt( NAGYON NAGY tisztelet a kivételnek), akkor a zónázó vonatok Budapest területén mindenhol megálltak, majd utána általában Rp-Újpest és Vác között kaptak szárnyakat.
Most meg???
Miért kell több ezer embert átszállásra kényszeríteni, megkeseríteni az életét ilyen átgondolatlan marhaságokkal?
Itt nem őrök, hanem tolatásvezetők, kocsirendezők és összerakók dolgoznak.
"Azért az is hozzá tartozik, hogy a szemét nem magától került oda, valaki bevitte, a takarítás csodát tesz. (A légkodícionált csoda irodában is rendet kell tartani, magától nem kerülnek helyre a dolgok...)"
Persze a szemét oda kerül, a szemét!
Akkor belevágok a történetbe:
A képeket azért csináltuk, mert egy-két illetékes ora alá szeretnénk biggyeszteni, hogy míg ők légkondis helyiségekben dolgoznak, akarom mondani szenvednek.
A szemét valóban nem magától kerűlt oda, hamen van a vasútnak egy álca KFT-je, aki a takarításért felel. Mondanom sem kell, nem viszik túlzásba. A tolatásvezető, akinek van más a feladata, szerintem jogosan nem fog elkezdeni takarítani, nameg nincs is mivel. Nyáron még áldottabb az állapot, de télen igen hideg van bent, mert a falak vékonyak, a vakolat leomlott pár helyen, a nyílászárók pedig nem érnek semmi. Van egy villanykályha, amit hidegben folyamatosan működtetni kell, ahhoz, hogy ne fagyjon meg az ember fia. Valaki kiszámolhatná ez mekkora költség, azzal szemben, ha helyrehoznák rendesen az épületet.
A képek pedig nem egyediek, szolgálati helyek sokasága néz így ki!
Mindez pedig nem csak pénz kérdése. A rendet meg kellene követelni, de persze attól, akinek a dolga és a felelősége.
Ja és aki kétli, hogy a tolatásvezetőnek mi a feladatköre annak ajánlom: F.2. 4.19.
Sínszög-vadász
Ez nem az építkezés pár hónapja! Ez az állapot, ami stagnál. Jött kb 2 hónapja egy vízszerelő, aki szétbontott mindent és megcsinálta a mosdót olyanra, ami a képen szerepel. Ja az indoklás az, hogy a milliókkal gazdálkodó ingatlankezelőnek egyetlen kőművese van Budapesten. Hát igen, jó szöveg.
Matiz
Itt is probléma az izzók beszerzése, gondolom még nincs Izzó Project igazgatóság. :)
Találgatások helyett milyen egyszerű lenne egy utasszámlálást végrehajtani a csatlakozó állomásokon... csak ez a MÁV-nak (gondolom) nem érdeke, mert akkor kiderülne, mi van.
Azért ne feledkezzünk el arról, hogy mennyi utast veszíthet el a mÁV az elrontott csatlakozásokkal!
A fovonali vonatok igenis hosszabbak lehetnek, hiszen a mellekvonalakrol felszabadulo BZ-k kivalthatnak Csorgo+bhvs vonatokat, azok meg mehetnek a fovonalra erositesbe. Tovabba a mellekvonali palyakra nem kell tobbet kolteni, tobb forras juthat a fovonalakra. Szoval, ez osszetettebb, tobboldalubb problema annal, mint ahogy leirtad....
Színvonal: Ezt nem magyaráztam meg, de SZVSZ egyértelmű: Tisztábbak nem lesznek a vonatok, hosszabbak szintén nem lesznek, sűrűbben szintén nem közlekednek, és a műszaki állapotuk sem fog javulni. Valamint a pályasebességsem fog javulni a fővonalakon.
(A többieknek: amíg a légkondicionált irodába rendszeresen bejár egy emberke - akinek csak az a dolga, hogy takarítson -, addig ez a szolgálati helységekre nem jellemző. A főnöki irodák, és nagyobb helyeken a forgalmik vannak takarítva.
Ettől persze nem muszáj disznóólban élni. De hát ilyen emberanyaggal ilyet lehet...)
Na látod, kár volt aggódni, van itt kiszolgálás.:-)
8124 szerelvénye - néhány utas jóvoltából - 20 perc késéssel érkezet meg (8135), ráadásul elég vasútbarát-összeállításban.:-)
"Nálunk, ha az összes mellékvonalat bezárnánk, attól még egy fikarcnyit sem javuln a fővonalakon a közlekedés színvonala. Sőt rosszabodna, mert a hiányzó ráhordás miatt jóval kevesebb utas lenne."
Ezt kifejtened? (Kulonosen az erdekelne, mit ertesz szinvonalon.)
Színvonal: Bezárnak egypár mellékvonalat. Némi költséget megspórol ezzel a MÁV. Felszabadul néhány Bz. Ezek átkerülnek más vonalra. Onnan selejteznek néhány Bx-et és Ax-e. Javult valamit a közlekedés színvonala???
A válasz egyértelműen nem. Az esetleg elmaradt ráhordás nem jelentős.
Bezárnak nagyobb számú mellékvonalat. Több kiadást spórolnak meg. De ekkor már érzékelhetően csökken a bevétel. (A Voláné meg nő.) Az ingázók ezentúl buszbérletet vesznek, vagy autóznak. Elmarad a ráhordás is. Sokan ezentúl autóval mennek. (Itt a topicon is vannak sokan, akik vegyesen használják az autót és a vonatot. Ez egy újabb érv az autó mellett.) Ráadásul az autópályák hossza egyre nő. Így a forgalmi dugó és a lassú haladás is egyre csekélyebb ellenérv lesz. (Kivéve a reggeli csúcsot Bp környékén hétköznap. De valamikor azt is meg lehet úszni.)
Ráhordás: A mellékvonalakon eladott jegyek km-távolságából a ráhordásról is fontos információkat lehet begyűjteni.
Egyébként meg kérdezd meg Andó Gergelyt, hogy mennyivel nőtt a fővonalakon a közlekedés színvonala Lengyelországban, miután kinyírták a mellékvonalak nagy részét, vagy bevezették a "még elégséges szolgálatás"-t. Valamint mennyi a vasúton utazók aránya?
Pedig milyen jó dolog a Drávai Vendégházunktól buszozni 2 falut Kastélyosdombóig, onnan - pár óra várakozás után - elcsattogni 20 km/órával Középrigócig, ott már csak meg kell várni az Md-t vagy Bz-t, és jó fél óra után már el is értük a fővonalat Szentlőrincen.
Szerinted ezt "a ráhordást" rajtam kivül hányan csinálták még meg az elmúlt 30 évben?
Találgatások helyett milyen egyszerű lenne egy utasszámlálást végrehajtani a csatlakozó állomásokon... csak ez a MÁV-nak (gondolom) nem érdeke, mert akkor kiderülne, mi van.
Azért az is hozzá tartozik, hogy a szemét nem magától került oda, valaki bevitte, a takarítás csodát tesz. (A légkodícionált csoda irodában is rendet kell tartani, magától nem kerülnek helyre a dolgok...)
Más kérdés, hogy tegnap hallottam, ahogy egy forgalmista harcol azért, hogy tartalék izzókat kapjanak, valamint, hogy a helységben levő csap működőképes legyen, sőt, a négyes váltót javítsák már meg mert nincs ember hogy ha vonatot kell fogadni kitérőbe kimenjen váltani kézzel...
Nem irigylem a vasúti őröket, főleg innen, a kényelmes irodámból, de azért nem vagyok benne biztos, hogy pl. az a rezsó az épitkezés pár hónapja alatt lett olyan, amilyen. Ugyanez talán a WC-kagylóra is igaz, de "ne alacsonyitsuk le ennyire a társalgás szinvonalát" :-) (Csengetett, Mylord?)
Én még azt is megkérdezném Petitől, hogy szerinte a mellékvonalak hány %-án van tényleges "ráhordás a fővonalra", és ahol van is, biztos-e, hogy ez jelentősen befolyásolná a fővonali utasszámot? A kérdés természetesen általánosan a mellékvonalakra, és nem egy-egy kivételre vonatkozik.
"Nálunk, ha az összes mellékvonalat bezárnánk, attól még egy fikarcnyit sem javuln a fővonalakon a közlekedés színvonala. Sőt rosszabodna, mert a hiányzó ráhordás miatt jóval kevesebb utas lenne."
Ezt kifejtened? (Kulonosen az erdekelne, mit ertesz szinvonalon.)
Ááááá, most a golyóstollamba dőltem.:-))) Jogos a két pont, innen kezdve szurkolok, hogy 802 is rendes legyenm utána pedig büszkén kihúzom magam, hogy lám-lám én előre megmondtam.:-)))
_nyunyukaPress jelentése szerint Komlón M41 2195 járt, ő pedig most éppen a vásárosdombói pénztárat készül kifosztani.
Tegnap az esti Szombathely-Pécs sebes Szergejjel volt előfogatolva. A második kocsiban ültem, mégis néha kinézve az ablakon olyan érzésem volt, mintha gőzös húzná...(tömény fekete füst)
Nyár végi két napos kirándulást tettem Debrecen környékén. Erről majd egy-két érdekesebb dolgot írok, most csak a hazaútról:
Debrecenből 6201-gyel jöttem haza, ami közvetlen kocsikat továbbít Szegedre (utolsó három kocsi). Hajdúszoboszló után nézem, hogy mindkét oldalról sötétszürke felhők (tkp az egész ég sötétszürke), és egyenesen megyünk a felhők alá. Pár másodperc múlva elered az eső, de úgy, mintha dézsából öntenék. Kaba után vettem észre, hogy az oldalfolyosón (20-37 Bo-ban utaztam) fél deciméteres szélességű patakocska csolrdogál egészen a kocsi másik végéig. Ja, persze... valaki nyitvahagyta a kocsi ajtaját, ami ugyebár kifelé nyílik, az pedig felfogta az esővizet, és szépen ment be az egész a kocsiperonra, aztán meg csordogált a kispatak. :-)
Szolnokra beérve már majdnam a Nap is kisütött, kellemes, friss idő volt. Lekapcsolták az utolsó három szegedi kocsit, majd bemondták, hogy a szegedi rész a miskolci részre (5708) vár. Néhány perc múlva a jv. végigjkött a szegedi részen, és mindenkinek javasolta, hogy menjen át Ceglédre, mert Szolnok és Hatvan között felsővezeték-szakadás volt, nem tudni mikor ér be Szolnokra a miskolci rész.
Átszálltunk a Budapestre közlekedő kocsikba, és így némi késéssel továbbindultunk Cegléd felé. Ara számítottunk, hogy a Budapestről Szegedig közlekdp gyorsvonat (718) megvár, de kb. 10 perccel az érkezésünk előtt elment. Szidták ám Szolnokot, hogy miért nem tudtak Ceglédnek szólni, hogy várjon meg a szegedi gyors. Később meg azt mondogatták, hogy ha van vér Cegléd pucájában, akkor megállítja az MAROS IC-t, mert már csak egy személyvonat-jellegű gyorsvonat volt Szegedre. Jön az IC, lassít (gondoltam lassújel), megáll az IC (gondoltam forgalmi okokból). És csak ekkor mondták be, hogy az IC-re pótdíj nélkül fel lehet szállni, a menetrend szerinti megállásokon kívül Nagykörösön, Kisteleken, és Kiskundorozsmán is megáll. Debreceni topictársak! Kicsit rossz lelkiismerettel szálltam fel az IC-re azzal a mocskos távvez csatlásdugóval. ;-)))) Szegeden +60' volt kiírva a szegedi részre. Mellesleg a Békéscsabától Szegedig közlekedő 7721-re pedig +30'
Csak egy kölcsön kamera, holnap vissza is kerül a gazdájához, igazából örülök, hogy egyáltalán lett felvétel, és, hogy ki is tudtam nyerni a kamerából :) De maga a kütyü tetszik, ha véletlenül ránk szakad az OTP, beruházok egyre.
Az utolsó 38622-ről leszállókat ma kivételesen Csörgő fogadja Komló állomáson. Kéretik fotózni. (Bár délelőtt Komlón nem a legjobbak a fényviszonyok..)
Gércén egy olyan közúti aluljáró féle van a Gérce- Sitke 40-ed rangú úton a régi vasút töltését keresztezve, sokat gondolkodtam, hogy mi a fenéért hagyták meg, aztán még pár átersz van Gérce és Vásárosmiske között a földeken. Sajnos a hétvégén egészen más ügyből kifolyólag kell arra mennem:-(
Rwman, jók a képek!
Matiz, megnéztem a videot, jó volt igaz a végére kicsit megszédültem:-))))))
Egy ismerősömnek kerékpár felakasztására szolgáló kampóra lenne szüksége, amolyan BDbhv-stílusúra, de a By-okban itt-ott látható, nem állítható verzió is jöhet. Ha valaki tudja, hogy ezeket hol készítik, legyen szíves mailben megírni. Köszi!
"A fennmaradó kérdés már csak az, hogy milyen lehet a román couchette,"
Ugyan nem nekem szólt a kérdés, de tudok segíteni...
A Coronában magyar couchette van. Ha románra fáj a fogad, a 1741/1742 számon évtizedek óta közlekedő Szatmárnémeti-Nagyvárad-Brassó-Bukarest accelerat-ban találsz. Az is este indul Váradról, de korábban, 7 óra körül, és hajnal 4 felé van Brassóban, csatlakozása általában van Tusnád felé.
Nagy előnye, hogy olcsóbb, mint a Corona, mert nem rapid, csak accelerat. A couchette-jegy is olcsóbb rá.
"egyáltalán lehet-e még rá jegyet kapni aznap, vagy csak elővételben?"
Szerintem lehet. (Anno régen dollárért még a vonaton is lehetett bármit kapni... :)
A belföldire még biztosabb, hogy lehet.
"Meg mondjuk azt is jó lenne tudni, hogy otthagyhatom-e az útitáskámat a váradi csomagmegőrzőben, vagy tanácsosabb magamnál tartani..."
Nyugodtan hagyd ott, csak arra vigyázz, hogy hajlamosak a "nagy méretű" csomagok mérethatárát elég rugalmasan kezelni, magyarul a külföldiek csomagja mindig nagy méretű csomag, ami dupla annyiba kerül, mint a normál méret. (Valahol ki van írva a mérethatár, azt érdemes megnézni beadás előtt, hogy tudja az ember, mi a dörgés...)
Üdv !
Egy kis szerencse és román stb. barátaink segítségével a Transbalkán össze tud hozni bármelyik nap 100 perc feletti késést. Júliusban pl. 10 h-kor kereszteztünk vele Szabadkígyóson. Csak a napot kell eltalálni vagy megszervezni. :-)
De nagyon nem érdekes, mert mint tudjuk, nem a bevétel növelése, hanem a költségek csökkentése a cél.
Nagyon utálom azt a begyöpösödött szemléletet, hogy mindenáron a kiadások csökkentésével vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a bevételek növelésén gonodlkodnának!!! Miért nem adnak nagyobb szabadságot az alsóbb szinteknek??? Sokszor sokkal hatékonyabban tudnák megoldani a dolgokat, mint fentről a központból, ahonnan nincsen rálátásuk az alsó szintekre.
A SZESZA felelős vezetőinek meg kötelezővé tenném a rendszeres vonatozást. Részben hivatalosan, részben meg inkongnitóban.
Köszönöm a választ! (Az extraneusoknak adott válasz már önmagában nagyra becsülendő kuriózum ezen a nyilvános fórumon.)
"Ha "becsületes" akarsz lenni, vagy nem akarsz kockáztatni, akkor nézd meg inkább, hogy milyen nemzetközi kedvezménnyel tudnál "olcsón" kimenni, mert tudtommal pont ezekbe az országokba élnek (éltek) olyan jelentős viszonylati kedvezmények, amik jobban próbálnak igazodni a kispénzű hazánkfiainak lehetőségeihez."
A 60%-os nemzetközi kedvezményre gondolsz, vagy azon kívül van még valami?
A büntetés elkerülésére egyébként ma kidolgoztam a "Szabályos Magyar-Román Határátlépés Tervét".
Íme:
6202-vel (vagy ha késés esetén ezt a csatlakozó vonat nem várja be, akkor inkább IC 602-vel) lemegyek Püspökladányig Bp-ről, onnan pedig 6434-gyel 11.31-re érek Biharkeresztesre. Ott kell egy órát várni, aztán 6414-gyel irány Biharpüspöki.Ha ott negyed óra alatt tudok jegyet venni, akkor 14.00-kor, 367-tel megyek Váradra,ott 14.07 és 21.00 között ebéd és városnézés, aztán 21.52-kor a Coronával, jó kis román couchette-jeggyel irány Tusnádfürdő.
Az egészben az a vicces, hogy akkor is másnap reggel fél 7-re érek T.fürdőre, ha megveszem a kemény pénzekért a nemzetközi jegyet és indulok 16 órakor Bp-ről, meg akkor is, ha elindulok reggel 8-kor, csinálok egy városnézést, aztán fölszállok a Coronára Romániában.
A fennmaradó kérdés már csak az, hogy milyen lehet a román couchette, egyáltalán lehet-e még rá jegyet kapni aznap, vagy csak elővételben? Meg mondjuk azt is jó lenne tudni, hogy otthagyhatom-e az útitáskámat a váradi csomagmegőrzőben, vagy tanácsosabb magamnál tartani...
Nemrég jelent meg a Cartographia legújabb túristatérképe, a 24-es: A Kemeneshát és a Kemenesalja, 1:60000 léptékben. Ez a rész már megjelent úgy jó 10-05 évvel ezelőtt is, 50 ezres katonaiból. Azért érdekes, mert sok felbontott vasútvonalat mutat, egyeseket végig, másokat részében csak, de ami ráfért a térképre, ott végig megtalálható a nyomvonal.
Ami teljesen látszik:
Szh.-Rum
Sárvár-Zalabér-Batyk
Amikből részletek:
Körmend-Pinkamindszent
Szh.-Bucsu
Sárvár-Répcevis
Cell-Fertőszt.
Oszkói bevágás
Ahol megmaradt az állomás épülete, azt jelzik, csakúgy, mint a megmaradt hidakat is. Vagyis csak egy hidat (Gérce). Rumnál is jelölik az állomást, pedig azt már lebontották.
Van hiba is a térképen, a Győr-Cell vonalat villamosítottként jelöli.
Nyaralás alatt az MTV Soproni Stúdió körzeti magazinjait néztem néha, itt kaptam el a következő hírt:
A Szh.-Rum közötti községek korábban megállapodtak, hogy a felbontott vasút helyén közösen pályázva kerékpárutat építenek (ezt szorgalmazom én is a többi megszüntetett vicinális helyére is). Sajnos valaki(k) beleköptek a megállapodásba, így az út Szentkirály és Vasszécsény között máshol épül meg, ahogy láttam, a nagyforgalmú közút közvetlen közelében, Vasszécsénytől Rumig már a töltésen halad, igaz, itt már a vasút amúgy is az út mellett haladt. Kis Magyarország.
sziasztok ma valóban volt 2 db 424-es meg 9 kocsi anyám szerint. 11.58-kor értek be biharkeresztesre 10-20 perc azt mentek tovább romániában nem sokkal később viszjött a 2 424-es 1 kocsival. fotok készültek róla 72 kép. szeptember közepén rakom fel őket. addig bekököm az adsl-t. jul 24-i bh kocsik képeit is fölteszem amit miskolcon csináltam és az aug 20-i debreceni képek mdmot. anyám szerint szépek voltak a mozdonyok sajna én dolgoztam de hazafele vezetve karcag püspökladány között láttam őket kisujszálláson biztos kaptak égiáldást. kölön köszönet btx-002 és gonosz aki meg emlitette a gözösöket.1 hétig nagyapámnál leszek pécs környékén az összes létező Mdmot mozdonyt és btx kocsit lefotozom azokat is szeptember közepén felteszem. sziasztok. egy álmom van kép kellene valki aki tud szerezni viátnámi bhv-k vagy bahv teliablakos olyant mint a bh kocsik vagy olyan ablakokkal mint a jo öreg by-né fogantyus középen lehet nyitni zárni. jó éjt.
Ígértem, hogy megkérdezem Alsóbélatelep bevételi adatait is. Megtörtént, de sajnos a papírfecnit elvesztettem. Emlékezetből néhány adat: Januártól március végéig úgy 250-300 ezer. Utána nagy érvágás a megállónak, hogy az 1. módosítástól nem áll meg a 8507 reggel 8.05-kor. Ez azt jelenti, hogy reggel 4.35 és 12.53 között nincs a megállóról közvetlen pesti vonat. Ez itt nagyon sokat jelent és nem csak nyugdíjasok járnak erre. Nos, a júniusban úgy 700 ezer, júliusban megvan az 1 milka, aug 16-án 560 ezer, de gondolom itt már nem lesz meg a millió. Persze volt olyan, hogy gyerektáborok dobják meg a bevételt.
De nagyon nem érdekes, mert mint tudjuk, nem a bevétel növelése, hanem a költségek csökkentése a cél.
Remélem jó sokat fog csuklani a Tisztelt Menetrendszerkesztő és a le-fölmenő rokonsága is!
És ezúton kérem a vezéreket, aforgalmász kollégákatés a jó időjárásért felelősöket, hogy pontos legyen a 8807, hogy elérjük a 8124-et! (ami Nyerő Páros lesz :-)))
Sülysápi reggel 424-essel 20MB MPEG erősen tömörítve, kézből készült amatőr felvétel. A többi kép reggel óta a képtáramban fityeg.
Légyszíves jelezzetek vissza, hogy sikerült-e megnyitni az MPG file-t, merthogy még nem digiztem, ezt is csak próbaképpen. Ha OK, akkor felteszem a többit is. DV minőségben kb fél GB, viszont a hang sztereo és tűéles a kép, na ezen a tömörítés nagyon sokat ront :(
A mai napom egy kicsit fárasztó volt.
Akármikor kimegyek egy kicsit utazni mindig felbosszantom magam. De ez inkább a tehetetlen düh. A 8507-el mentem Nk-tól Fonyódig. A vonatban 4 kocsi volt csak. De egész nyáron 4-5 kocsival közlekedett ez a vonat. Ma Balatonföldvárnál már nem fértek fel az utasok (nem ez volt az első eset) és a kalauzt amint hallottam elég erősen inzultálták és nem engedték elindulni a vonatot. Kb. 20 perc múlva elindult. Siófokon az érkező 8502-ből vettek ki két kocsit és tettek rá a 8507-re. Poén, hogy a vonat elejéből nem tudtak, mivel helyfoglalás volt oda, így a vonat közepéből vettek ki. Adtak 20 percet a 8502-esnek.
Ki tehet ezért a nyári fejetlenségért a Balatonparton?
Jó, hogy szétszedték a vasutat és csináltak sok-sok SZESZA vezetőt, akik személygépkocsikkal járják a vasutat.
Visszafelé a 8502-vel jöttem. A belógó fák ágai a tükröt többször bevágták a gépen. Kíváncsi lennék, hogy mit tenne egy prominens vezető, ha véletlenül egy szegény rokona a vonaton utazna véletlenül és a vonat oldalát végighúzó akácfa a tájban gyönyörködő gyermek arcát, netán a szemét meghúzná!
A belógó fáktól egyébként a jelzőket sem lehet látni több helyen.
A pft válasza a következő: Adjuk meg szelvényszám szerint a kérdéses helyeket.
Poén: a szelvényszámokat benőtte a fű. 30-as fővonalról van szó! A belógó fák rajt támaszkodnak az üvegszálas vezetéken, éppen el nem érik a megkerülő vezetéket és az áramszadőt. Nekik is ugyanúgy ki kell utazni utasítás szerint. VONALBEJÁRÓ mit csinál?
Másik válasz a pft-től: Nincs elég emberük, a kivágásra csak éjszakára adnak engedélyt, de éjszaka nem lehet stilezni :-)) NEM IS RÖHEJ
A mozdonyok állapotáról máskor.
Jó lenne, ha néha nem csak olyanok olvasnák a topicot, akik szeretik a vasutat, hanem olyanok is akik nem. Pl a vasúti vezetők. Nagyon kis betűkkel írva.
Jól megcsúszott ez a 424-es gépmenet, mert 18:57 helyett 20:30-ra ért csak Monorra, így a fényképekből semmi nem lett, átjöttem az úttájáróhoz, hogy majd a kihaladást felvegyem videóra, de a nagy sötét miatt ez sem élvezhető:-(
A két 424 között a szalonkocsi volt a menetben.
Amúgy Monoron elég érdekes késések vannak, bár az ok ismét nem a vágányzár miatt vana, valami Üllő előt gubanckodás van, a 2756-os 18:45-re +15-el érkezett, pedig Pest felé semmi nem ment a 2713 után. A 2518 is +10-el érkezett.
A7008-as vonat 1. o. kocsival is ment, pedig ezen nem kéne ilyennek lennie, javítva lett a mesekönyvben. A csúcs a 16906-os volt a 6008 után 20:45-körül volt Monoron, majd 1 órás késés, emiatt utas senki nem volt ezen a vonaton. Csak nem ezen döglött az M62 305?
Holnap a 40-esen rendet csinálnak remélem, mert alagúttúra a 8002-essel Sárbogárdig, innen Bátaszék-Baja-Bátaszék-Dombóvár-Abaliget, és vissza a 8003 1.o. kocsi búcsúsztató, így 1.o.-on utazunk haza.