Ebben a topikban a vívás harcművészeti aspektusait szeretnénk megvitatni. Elsősorban a történelmi európai vívással, ezen belül szablyavívással szeretnénk foglalkozni, de minden más vívás képviselője is szívesen látott vendég a topikban.
"...amelyiknek volt ideje, lehetősége, hogy ezzel foglalkozzon, megfelelő mestertől tanuljon, stb."
Na ezekről sem maradt fenn semmi :-((
Európában a vívómesterek első említése már a XII. sz. tehető, a legkorábbi kódex, ahol látunk ilyet (I.33 1290-1310), a vívócéhek első biztos nyoma 1474 (Szt. Márk Testvériség).
"...mi a gondom a különféle szabadmozgásokból nyert tapasztalatok általánosításával az ismeretlen valódi harcra..."
Szerencsére nincs szükség a valódi kardos harcra (pontosabban csak bizonyos közegben jelenik a botos, bozótvágós, szamurájkardos változata). Az átlag HEMA-vívó csak filózik erről. És ez bőven elég... A védőfelszereléses fémeszközös szabadvívás a maximum, amit kipróbál; a kalandvágyóbbak meg védőfelszerelés nélkül kísérleteznek.
"Regino leírása, miszerint keveset ölnek meg karddal és sokat íjjal, nem biztos, hogy arra utal, hogy keveseknél volt kard."
A leírás, a viszonylag kevés kardlelet arra enged következtetni, hogy a szablya nem a többség fegyvere volt. Sokkal hihetőbb, hogy a fokosok voltak jobban elterjedve.
Kíváncsi lennék, ha valaki kiszámolna az akkori magyarság éves fémigényét (1 lovas harcos felszerelésének fémigény x 20 ezer) + (a többiek fémigényét), és összevetne a korabeli becsült gyártási kapacitással. Vajon mi jönne ki?
Mennyire lenne szűk keresztmetszet (0,5-0,8 kg x 10-20 ezer szablya)?
"Úgy értettem, hogy nincs folytonossága. Amit ma csinálnak, függetlenül annak használhatóságától, rekonstrukció. Lehet, hogy hasonlít külsőleg, de te is tudod, hogy a vívókönyvek baromira sok dologra nem adnak választ. Mert akkor természetes volt, hogy mit csinálnak, ma meg lehet találgatni. És továbbra is csak gyakorlóküzdelemben próbálják ki, senki nem megy csatába, hogy embereket öljön a technikáival, tehát annak hatásosságáról csak elképzelései vannak, nem tudása."
Szerencsére manapság a vívás egy kellemes sport, és már nem kell az ölésen filózni, max. elgondolkodni egy-egy vívóakció valós hatékonyságán, ha éppen ahhoz van kedve az embernek.
Folytonosság meg van: a mai olimpiai kardvívóvak dokumentáltan vissza lehet vezetni min. XIX. sz. 30-as éveiig, garantáltan megvan a mesterek láncolata. A vívóeszközök változása ellenére megőrződött az oktatási módszertan egy jelentős része. Ezért a XIX. sz. szablyavívással kapcsolatban elég nagy biztonsággal lehet állítani dolgokat, hiszen:
* ott a 10-20-30 konkrét forrás (csak ebből a századból);
* plusz a sportvívás módszertana ("baromira sok dologra nem adnak választ").
"Mongol vívásról semmit nem tudok, kínai forrást sem ismerek. Még az íjászat és íjkészítés is jobban megmaradt Koreában, mint a mongoloknál."
Ezzel nem vagy egyedül. Soha nem néztem utána komolyabban se a mongol íjászatnak, se a koreainak. De úgy tűnik, hogy koreai változat megmaradásában és terjedésében igen komoly szerepet kapott az állam.
"Prince Heinrich suggested making the art into a national sport. The emperor, convinced by the Prince, decreed "let people enjoy archery to develop their physical strength" and established an archery club. In the subsequent standardization of Korean archery..."
"Bölcs Leó leírása tetszik, akkor is, ha másolta..."
Mondjuk, ez tök vicces: hiszünk Leónak, akiről tudjuk, hogy másolta a szövegét, de a kortárs Reginónak meg nem. ;-P
"Ez összevág a későbbi ázsiai harcosok képével (perzsák, törökök, stb.), az íj, kard és lándzsa általános volt, és ezek mellett látni még sokszor pajzsokat, buzogányokat, stb. Nem csináltak gondot abból, hogy sok minden van náluk."
Nem az kérdés, hogy
* tud-e a fegyverekkel teleaggatott lovas harcos egyszerre több fegyvert is kezelni?
* vagy lehetett-e a honfoglalóknál pl. pajzs?
hanem az, hogy -- ténylegesen -- mit ismerünk az akkori honfoglalói fegyverzetből.
Hiába tudjuk, hogy az oszmán lovasnál volt acélbuzogány, de a KM-ben csak a besenyőknél jelenik meg, pedig azt is tudjuk, hogy pl. az alánok is használtak ilyet (kiszteny, hajlékony buzogány). Vagy hiába tudjuk, hogy az oszmánoknál népszerű volt a dzsirid, ha egyszer honfoglaló sírból nem került ilyen elő.
Bölcs Leó leírása tetszik, akkor is, ha másolta: fegyverzetük kard, páncél, íj és kopja, és így a harcban legtöbbjük kétféle fegyvert visel, vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják. Üldöztetés közben azonban inkább íjukkal szerzik meg az előnyt.
De nemcsak ők maguk viselnek fegyvert, hanem az előkelők lovainak szügyét is vas vagy nemez fedi.
Szóval a kevésbé tehetőseknél is volt kopja és íj, de a kard sem volt ritka. Gondolom utóbbi az ára miatt nem volt a többségnél, de aki tehette, felcsatolta azt is. Ez összevág a későbbi ázsiai harcosok képével (perzsák, törökök, stb.), az íj, kard és lándzsa általános volt, és ezek mellett látni még sokszor pajzsokat, buzogányokat, stb. Nem csináltak gondot abból, hogy sok minden van náluk.
Ferdinánd király követe, Ogier Ghiselin de Busbecq így írta le a 16. század közepén az (oszmán) udvari zsoldos lovasokat: "két oldalán mívesen kidolgozott 'babiloni' bőrből készült tegezt és puzdrát hordott; az egyikben íját tartotta, a másit tele volt nyilakkal. Ilyen bőrből készült a pajzsa is, melyet bal karjára csatolt, ezzel nyilak és a szablya vagy a buzogány csapásai ellen védekezett. Jobb kezében … egy könnyű, rendszerint zöldre festett dárda. Az övén drágakövekkel ékesített szablya, nyergén pedig acélbuzogány függött. "Minek ez a sok fegyver?" - kérdezheti az olvasó, mire azt válaszolom, hogy mindegyik használatát régóta gyakorolja. "De - kérdezhet tovább - hogy tudják egyszerre az íjat és a lándzsát is használni? Az íját csak akkor veszi elő, ha a lándzsát már eldobta vagy eltörte?" Nem, nem így történik: amíg lehet, addig a dárdát markolja, ám ha a körülmények megkövetelik, hogy felcserélje, ezt a könnyű, kézre álló fegyvert a nyereg és a combja közé tolja, úgy, hogy a hegye hátrafelé áll, és térde szorításával addig tartja ebben a pozícióban, amíg csak akarja. Ha viszont a dárdára van szüksége, íját a puzdrába teszi; vagy a pajzson keresztül bal karjára függeszti."
A sírokkal óvatosan bánnék, mert úgy tűnik, se a kopját, se a páncélt nem tették bele a magyarok. Nagyon meglepne, ha kopját nem használtak volna, és ezen logika szerint a páncélt sem szabad elvetni.
Regino leírása, miszerint keveset ölnek meg karddal és sokat íjjal, nem biztos, hogy arra utal, hogy keveseknél volt kard.
A fb-on annyi a naponta felkerülő posztmennyiség, hogy pár óra alatt is elsüllyedhet bármi. És ami még fontos, hogy a fb felülete nem a miénk. Ha úgy dönt, hogy megszünteti az egyik csoportot, akkor hiába ugrálna bárki, hogy az az ő munkája.
Én is eltűntem a fórumokról, és nem csak a fb miatt, hanem pont az általad felsorolt okokból. Hó végén kb. 3 hétig pont emiatt nem is nagyon leszek netközelben. Sok helyről kivonultam a fb-on is, értelmetlen körök futnak sokszor, és nincs már kedvem foglalkozni vele. Dolgom meg amúgy is lenne elég.
A régi időkben is a katonáskodó réteg volt az, amelyiknek volt ideje, lehetősége, hogy ezzel foglalkozzon, megfelelő mestertől tanuljon, stb.
Törököknél is látszik, hogy ahogy a társadalmi környezet megváltozott, villámgyorsan eltűntek ezek a hagyományos készségekre alapuló rendszerek.
A magyar szablyavívás esetében 16. századi ábrázolások a legkorábbi adatok. Amit ha összehasonlítunk a kínai szablyavívással, akkor látni, hogy a tipikus kínai megoldások honnan jönnek. Mármint, hogy a vágás megoldása, a test körüli mozgatás, stb., amik nem ösztönös, hanem kimondottan tanult elemek, azok a korai időkben is meg kellett, hogy legyenek.
A szúrás arányáról való vita megint egy olyan (visszaigazolhatatlansága miatt némileg értelmetlen) dolog, ami lehet, hogy azonos okokból visszaszorul nálunk is, meg Kínában is, lehet, hogy eleve kevesebb volt, de soha nem fogjuk megtudni. Lehet különféle rekonstrukciók során kipróbálni, de ha működik, akkor is csak azt tudjuk meg, hogy a rekonstrukciót végzőnek működött, nem azt, hogy ténylegesen hogyan és mennyit használhatták.
Arra pedig, hogy mi a gondom a különféle szabadmozgásokból nyert tapasztalatok általánosításával az ismeretlen valódi harcra, mondanék egy példát a pusztakezes oldalról. Nem tökéletes, de most ez jutott eszembe.
A különféle szabályrendszerekben - "no-contact", "semi-contact", "full-contact" - általános, hogy ütnek fejre. És minden szabályrendszerben tökéletesen működik. Ha nem lennének ismereteink a valódi harcról, minden szakértő teljes joggal mondhatná, hogy a fejre ütés a jolly joker, ami mindenhol működik.
Viszont, mint komoly megszokást, a valódi harcba is átviszi a legtöbb gyakorló, emiatt tudjuk, hogy hogyan szerepel. És valóban hatásos tud lenni, de van vele egy komoly probléma. A fej egy csontgolyó, ami még edzett ökölnek is sérülést tud okozni, ezért az olyan stílusok, mint a régi Karate, visszafogottan ütöttek ilyen pontokra. Edzetlen ököl esetében pedig egy nagyon tipikus sérüléscsoport áll elő, amit közkeletűen bokszoló ököl sérülésnek nevezik, ez az ujj és kézközépcsontok törését és a bütykök leszakadását jelenti. Vagyis utcai harcban a megszokott fejre ütés biztonságosan csak akkor hatásos, ha két ütéssel rendezni tudod a helyzetet, és egy darabig nem akarod használni a kezeidet.
Elhinni senkinek sem kell, de ha a neten keringő felületes infóknál többet akarsz erről tudni, akkor ajánlom pl. a történész B. Szabó János írásait a Magyar Őstörténeti Munkacsoporttól. Őt izgatta leginkább a korabeli harcmodor.
Mongol vívásról semmit nem tudok, kínai forrást sem ismerek. Még az íjászat és íjkészítés is jobban megmaradt Koreában, mint a mongoloknál.
Ha megnézed Japán történelmét, ott is látszik, hogy akár egyetlen nemzedék alatt rengeteg dolog eltűnhet.
Pár napja felkerült néhány videó egy kínai wushu oktató hölgytől, aki a kínai harci művészetek történetéről beszél, és meglepően reális formában (bár érdekes, hogy el tudja mondani a Ming és Qing-kori változásokat és a modern útkereséseket anélkül, hogy kiejtene olyat, hogy mandzsu hódítás, vagy Csang Kaj-sek és Kuomintang... :-) ). Ő említi, hogy az alapstílusokból (356 volt régen), alig több mint 100 létezik valamilyen formában. Mondjuk még az is szép, hogy ennyi megmaradt.
"Mondjuk, ez így -- ebben a formában --, nem teljesen pontos. Az európai szablyavívás nálunk min. 1996 óta élő gyakorlat, vagy akár a 60-as évek óta (Eurolucta, Szacski Mihály). Olyannyira elő valami, hogy ha pl. mostanában leállna szabadvívni egy átlagos magyar szablyavívó egy átlagos kínai szablyással -- aki eddig max. páros formákat gyakorolt ilyen-olyan szinten --, akkor nem nagyon lenne kétséges a vívásuk kimenetele."
Úgy értettem, hogy nincs folytonossága. Amit ma csinálnak, függetlenül annak használhatóságától, rekonstrukció. Lehet, hogy hasonlít külsőleg, de te is tudod, hogy a vívókönyvek baromira sok dologra nem adnak választ. Mert akkor természetes volt, hogy mit csinálnak, ma meg lehet találgatni. És továbbra is csak gyakorlóküzdelemben próbálják ki, senki nem megy csatába, hogy embereket öljön a technikáival, tehát annak hatásosságáról csak elképzelései vannak, nem tudása.
A legtöbb kínai iskolában valóban nem tesznek többet. Régi időkben olyan módszerek voltak, mint amit a japán filmekben látni. Életlen gyakorlófegyverek, fa, vagy rotang eszközök, lándzsánál ronggyal betekert bot, stb. Sérültek is rendesen, volt aki belehalt a gyakorlásba. Eleve, ha bentlakásos iskolába mentél, gondoskodnod kellett a temetési költségeidről, ha valami beütne. De akkor hajlandóak voltak megfizetni a tudás árát. Ma nincs ennek értéke. Nem kell megvédened a faludat a rablóktól karddal és lándzsával, nem leszel vagyonos, keresett testőr, stb. Ezért ha foglalkoznak fegyverekkel (leginkább már csak az iskola legtipikusabb fegyvereivel), akkor max. a páros formákig, kötött gyakorlatokig mennek.
Hozzáteszem, én is ahhoz értek inkább, ami ma utcán előfordulhat. A többi legfeljebb hobbi.
"Egy 1829-ben lajstromba vett könyvvel kapcsolatban a 200+ éves múlt feltételezése nem biztos, hogy túl szerencsés, főleg akkor, amikor más "ősi" dolgokról kiderült, hogy nem annyira ősiek."
Nem tudom mikori. A stílusa alapján szerintem 1700-as évek. Egyébként passz.
Pekingben bőven megérte volna, csak valamiért nem alakultak ki vívómestercéhek.
Teljesen más világ volt, európai szemmel nem érthető. A filmekkel ellentétben nem gyakoroltak olyan sokan harci művészeteket. A többség csak szeretett volna megélni, és távol maradni a bajtól. A kínaiak mindig is imádták a kalandos történeteket, de megélni már annyira nem akarták. Van is egy átok náluk, amit úgy fordítottak le, hogy: "Legyen érdekes életed!"
"Amit írsz a felszerelésről, az egyértelműen ellentétben van az egykorú és későbbi forrásokkal is, amit a nomád hadviselésről írtak."
A korabeli beszámolók egyértelműen arról számolnak be, hogy a honfoglalók domináns fegyvere az íj volt: „Az úr 889. évében a magyaroknak vad és minden baromnál kegyetlenebb népe, melyről századokon át nem hallottak, és melyet nem is említettek, kitört Scythiából és a mocsarakból, melyeket a Thanais kiöntései a végtelenig terjesztenek. Ez a nép az említett lakóhelyéből a besenyők szomszéd népe által üzetett ki, mert ezek számosabbak és erősebbek voltak, és szülőföldjük nem birta táplálni sokaságukat. Ezek erőszakossága elől menekülve, elhagyták hazájukat és elhatározták, hogy útnak indulnak új föld és szállás keresésére.
Először a pannón és avar pusztaságon kóboroltak, vadászatból és halászatból éldegélve, azután a karantánok, morvák és bolgárok országát támadják meg gyakori beütésekkel. Karddal nem sokat vágnak le, annál többet ölnek le nyilakkal, melyeket szarúból készült íveikről oly művészettel igazítnak, hogy alig lehet azokat kikerülni.” (Regino, 908)
Ezt támasztja alá, hogy van legalább 26 ezer honfoglalás kori sírunk, és kevesebb mint 200 szablyánk, meg ~30-40 db zsákmányolt (?) egyenes kardunk.
Vagy elég erre gondolni, hogy mi maradt meg a mongoloknál népi játékok szintjén?
Van arrafelé valaki vívás, netalán botvívás?
Nincs. Csak: gyalogos íjászat, birkózás, meg a gyerekek számára lóverseny.
"Én sem arra gondolok, hogy a honfoglaláskori harcos elment edzésre a törzsfő központi jurtájába... Apa, nagybácsi, család legügyesebb fegyverforgatója összekapta a kölyköket, és megmutatta, mit kell csinálni. Anélkül legfeljebb levagdosod a túlságosan kiálló testrészeidet."
Valami egészen minimalista oktatás biztosan volt, csak éppen
* se a vívórendszerről;
* se annak pontos oktatásáról nem tudunk semmit.
Úgy tudom elképzelni, mint Imreh Sándor 1848-as huszár beszámolójában:
* alapszinten elsajátították pl. hatvágást, esetleg voltak valami vágási gyakorlataik;
* plusz ellesték az idősebb huszárok "trükkjeit": komiszvágás, csalfavágás stb.
És vegyük pl. London 1550-ben, csupán 120 ezer lakosa volt akkoriban, ellenben már voltak
király rendelettel (VIII. Henrik) szabályozott vívómesterek (Company of Masters). A német városokban még korábban is, pedig azok kisebbek voltak, mint London.
Pekingben bőven megérte volna, csak valamiért nem alakultak ki vívómestercéhek.
"Az európai forrásokkal azért foglalkoztam bővebben, mert csak abból ismert, nem maradt élő gyakorlat."
Mondjuk, ez így -- ebben a formában --, nem teljesen pontos. Az európai szablyavívás nálunk min. 1996 óta élő gyakorlat, vagy akár a 60-as évek óta (Eurolucta, Szacski Mihály). Olyannyira elő valami, hogy ha pl. mostanában leállna szabadvívni egy átlagos magyar szablyavívó egy átlagos kínai szablyással -- aki eddig max. páros formákat gyakorolt ilyen-olyan szinten --, akkor nem nagyon lenne kétséges a vívásuk kimenetele.
Egy 1829-ben lajstromba vett könyvvel kapcsolatban a 200+ éves múlt feltételezése nem biztos, hogy túl szerencsés, főleg akkor, amikor más "ősi" dolgokról kiderült, hogy nem annyira ősiek.
"A Yan Qing szablytechnikája (35. oldal) Song-kor (960-1279) végéről származik."
Qi Jiguang az 1500-as években élt, ő az a tábornok, aki megfékezte a japán kalózokat. És ő az első ismert "külsős" aki írt Shaolin harcművészetéről, mivel a papok ott harcoltak a csapatában (13 vasbotos mester). A szablya-pajzs könyvet sajnos azóta leszedte a srác az oldaláról, de persze megrendelheted szép pénzért Szingapúrból...
Mak Che Kong kedvenc szablyaformája, amit Magyarországon is tanított az edzőtáborban, európai szablyatechnika "kínaiasítva", ezt a Csaba is említette.
A kínai stílusok nagy része is gyakorlatilag napjainkig családi stílus volt, és egy-egy kisebb közösség gyakorolta.
Európában is a városok jelentőségének növekedésével lett értelme annak, hogy egy-egy ügyesebb vívó iskolát nyisson, és pénzért oktasson.
Én sem arra gondolok, hogy a honfoglaláskori harcos elment edzésre a törzsfő központi jurtájába... Apa, nagybácsi, család legügyesebb fegyverforgatója összekapta a kölyköket, és megmutatta, mit kell csinálni. Anélkül legfeljebb levagdosod a túlságosan kiálló testrészeidet.
Amit írsz a felszerelésről, az egyértelműen ellentétben van az egykorú és későbbi forrásokkal is, amit a nomád hadviselésről írtak. Kimondottan sok fegyvert vittek magukkal, és külön készség volt a fegyverváltások gyakorlása. Olyan stílusokban, mint a hui származású Baji Quan, a formagyakorlatokban is van olyan elem, ahol a látszólag bonyolult kézfordítások valójában arra szolgálnak, hogy a kézben lévő íjat elvigyék az útból, miközben a másik kézzel/fegyverrel dolgoznak.
A középkori fémínségben egyáltalán nem volt természetes, hogy eltemetik a halottal a fegyvereit. Eleve feltételezik a mellékletek előfordulásából, hogy a "valamilyen eszköz a halott mellett" egy jelzés a posztra, amit betöltött. Ritka, hogy úgymond teljes fegyverzettel temetnének (íj, nyílvesszők, szablya), ami még így sem jelenthet teljes fegyverzetet.
A jó minőségű fegyvereket a világon mindenhol egymásnak adták át a nemzedékek, ha teljesen tönkrement, akkor pedig újra feldolgozták.
"Néhány korai Kung-fu könyvet szeretnék bemutatni, amik foglalkoznak a kínai szablyavívással. Lényegében azért hoztam, hogy ne csak az én bemutatásomban lehessen látni a kínai technikákat."
A kínai könyveket csak példának hoztam, messze nem teljes a bemutatás. Az európai forrásokkal azért foglalkoztam bővebben, mert csak abból ismert, nem maradt élő gyakorlat.
Az 1829-ben jegyzékbe vett könyv Qing-kori, bármikor 1644 és 1829 között, a pontos dátum nem ismert.
A legkorábbi szablyavívásról szóló könyv valóban Ming-kori, csak sajnos nincs meg nekem. Kínai videómegosztókon van videó az elemzéséről, ahol pár képet mutatnak belőle, és magyarázza az emberke, hogyan alkalmazták.
A hosszúkardról (tachi jellegű egyélű, kétkezes kard, mai ismert változata a miao dao) van nekem is anyagom, de az nem illet ide.
Qi Jiguang tábornok, akit említettem az anyagban is, írt a könyveiben a szablyáról is, mert a japán kalózok ellen kiképzett csapataiban voltak (leginkább pajzs és szablya párosításban). Ez a könyv tőle sincs meg, a kínaiak ülnek rajta, szintén videókon látható elemzésekben találkozni vele, ahol mutatják a könyv ábráit és szövegét, aztán hol animációban, hol élőben mutatják az alkalmazásokat.
A Yan Qing szablytechnikája (35. oldal) Song-kor (960-1279) végéről származik. Tudtommal ez az első lejegyzése, viszont a kínaiak és koreaiak csinálnak olyan furcsaságokat, hogy korábbi időszak technikáját összerakják formába, és azt őrizgetik akár évszázadokig.
Annyi egészen biztos, hogy a XVIII. sz. közepéről nincs adatunk kínai védőfelszerelésről, miközben az európai vívásban akkoriban már volt ilyen (sőt még korábbi nyomok is vannak, nem is kevés), pont úgy, mint a korabeli kendóban. Az akkori kínai szabadvívásról sincsenek adataink.
És a mostaniról sem nagyon, főleg a HEMA-hoz vagy a kendóhoz képest.
"...én két szablya formát tanultam, mindkettőben van szúrás..."
Van-e szúrás a kínai szablyás formákban vagy nincs? -- ezt majd a két kungfus vitája fogja eldönteni.
"5. Egyenes has állás. Egyenes has állás, más néven egyenes has szúrás. A technikával előrerontásból szúrva középen lehet ölni. Úgy rontsunk előre, akár a leomló hegyoldal. Jobb láb, jobb kéz Zöld Sárkány kiemelkedik a víz-ből állásban. Előrelépve derék ütés. Lásd a technikát. (5. kép)
6. Keresztlépéses jobboldali állás. Keresztlépéses jobboldali állás, más néven Keresztlépéses jobboldali ütés. A technikával széles vágással alul lehet ölni. Bal láb, jobb kéz bő ruha állásban. Előrelépve keresztütés. Lásd a tech-nikát. (6. kép)
7. Emelkedő sújtó állás. Emelkedő sújtó állás, más néven emelkedő sújtó hárítás. A technikával álcázott helyzetből felrántva [a kardot], alul lehet ölni. Takar és véd bal és jobb oldalon is. Bal láb, bal kéz nyújtózó vízsárkány szét-választja a vizet állásban. Előrelépve, visszahúzva [a kardot] áttörő ütés. Lásd a technikát. (7. kép)
8. Kocsihajtó állás. Kocsihajtó állás, más néven kocsihajtó hárítás. A tech-nikával irányítva, középen lehet ölni, mindkét kézzel lehet ölni. Bal láb, jobb kéz rohamozó állásban. Előre és hátralépve is Főnixfej söprés. Lásd a technikát (8. kép)"
"A régi kínai harcművészeti kézikönyvek interpretálásával foglalkozik a szingapúri Historical Combat Association társaság, amely forrásait és egyes szövegek angol fordításainak részleteit a chineselongsword.com oldalon teszik közzé. A kutatási módszertanukról azonban nem árulnak el információt. A honlapjukon található angol fordításokban számos jelentősebb hibát fedeztem fel, videókon publikált interpretációik pedig inkább keltik a taijijianhez hasonló, harcművészeti gyökerű, de táncszerű mozgásformák benyomását, mint katonai vívórendszerét; véleményem szerint koncepcionálisan hibásak. A fenti okokból kifolyólag az eredményeik figyelmen kívül hagyása mellett döntöttem."
Somogyi Áron (AE tag, már volt róla szó a topikban; az alábbi cikk 4. lábjegyzete)
Egyébként némi kutakodás után megtaláltam Áron egyik érdekes cikkét:
SOMOGYI ÁRON: Egy Ming-kori kardvívó kézikönyv bemutatása és fordítása: új távlatok a kínai hadtörténet kutatásában (2017)
Alapvetően abból indultam ki, hogy Zsolt sokkal jobban ismeri a kínai szablya forrásait, mint én.
Így, ha ő azt írja, hogy 1829 körüli az egyik első ottani szablyás könyv ("Xiong Quan válogatott módszerei) 1829 előtt"), akkor ez valószínűleg tényleg így van. ;-)
Ui.:
Azt is érdemes észben tartani, hogy függetlenül attól, hogy Kína hozta létre az egyik legősibb kultúrát, de nem ők találtak ki mindent. :-P
Ugyanakkor ma is vannak nagyon pörgős topikok pl. az itteni Magyar őstörténet... c. topik.
Ez egyértelműen a hazai HEMA-közösség sara, hiszen hagyja hogy a FB "eltüntesse" a HEMA jelenkori történéseinek egy jelentős hányadát stb. (Szinte nyom nélkül.)
"...a harcművészeti fórumokon láttunk, hogy egy idő után elfáradt, és szinte csak a korábban már megtárgyalt témák jöttek újra elő az újak részéről..."
Tényleg van ilyen gond, de a HEMA-vívás kapcsán folyamatosan bukkannak elő új források, fordítások, történetek, könyvek, értelmezések stb. stb. Szóval, általában bőven van új téma, éppen csak a régi emberek hiányoznak -- munka, gyerek, család, vállalkozás miatt --, akikkel jól meg lehetne vitatni ezeket a dolgokat.
