Keresés

Részletes keresés

lloth Creative Commons License 2009.04.13 0 0 394

Ahogy olvasom, itt inkább a kerítés építés technikai kérdéseiről folyik a diskurzus, de ha nem vagyok nagyon off, kérdeznék valamit...

 

Kertes ingatlanunk hátsó telekhatárán évtizdeke óta lakóház áll, és az ott lakóknak még szüleink engedték meg konyhai és fürdőszobai "világítóablak" építését azzal a feltétellel, hogy azokat zárva tartják, ill. rövid idejű szellőztetésre használják, hogy intim szféránkat ne zavarják. Sajnos írás nem született erről, viszont azóta a házat többször is örökölték, eladták, és az új lakók semmibe veszik a korábbi megállapodást: az ablak folyamatosan nyitva van, éjjel és nappal is zajosak, ételszag terjeng az udvarunkban.

Az önkormányzatnál azt az információt kaptuk, hogy mivel a világítóablakok 10 évnél régebben épültek, azért nem falataztathatjuk vissza, azaz nem "fellebezhetünk".

Így megoldásként nem átlátható kerítést szeretnénk építeni, csakhogy nem tiszta, milyen feltételekkel tehetjük ezt meg.

 

A kb. 2 m magas, tömör fakerítést telekhatáron belülre tennénk természetesen, mintegy 30 cm-re az ő telekhatáron lévő házfaluktól (tehát saját területünkből vennénk el, de így minimálisan hozzáférnek a házfalukhoz).

Szerintetek elfogadható-e ez a megoldás? Vagy hogyan lehetnénk ügyesek? Valakinek volt hasonló ügye?

 

 

A válaszokat előre is köszönöm!

 

Üdv:

lloth

-Tsunami- Creative Commons License 2009.04.13 0 0 393
Nekünk azt az oldalt kell keríteni, amelyikre a ház épül. Ha szemben állunk a telekkel és a bal oldal a beépíthető, például mezsgyére is épülhetnek házak akkor a bal oldalt kell keríteni.
Előzmény: koko3gt (390)
NeomatiK Creative Commons License 2009.04.13 0 0 392
Ha jól tudom, akkor a jobboldali és hátul a jobb fele, na meg természetesen az utcafronti.
Előzmény: koko3gt (390)
lavanda Creative Commons License 2009.04.13 0 0 391
Szerintem ezt helyi rendelet szabályozza.
Előzmény: koko3gt (390)
koko3gt Creative Commons License 2009.04.12 0 0 390
Üdv Urak!

Mi az általános szabály (mitől függ?), hogy adott telken melyik oldal-kerítés a tulajé és melyik a szomszédé? Azaz melyik oldalon kinek kell építeni?

Köszi!
Üdv: koko
coredump2 Creative Commons License 2009.04.12 0 0 389
Koszi ! Hat megmondom oszinten igen jo lenne egy atombunker, lassan
mar azon is gondolkodom. :)
Azt hiszem megis fabeton lesz a jo megoldas.
Az is bonthato ha nagyon kell, bar nem szeretnem,a kerites felepitese utan
egy ideig latni a szomszedot ! :)
Előzmény: NeomatiK (382)
cordon Creative Commons License 2009.04.12 0 0 388
A spray 2400 Ft.Ünnepek után megtudom a paszta aktuális árát.
Előzmény: bohrer (387)
bohrer Creative Commons License 2009.04.11 0 0 387
Büdös volt nekem is a dolog, mintha a bográcsra égett olajra festene az ember.
Milyen néven fut ez az alu cink ,és mennyi litere?
Sajnos a cink-kromátos alapozó már nincs hála az ÚÚÚÚÚÚÚÚÚniónak, mert mérgező. Igaz nem itta meg senki sem, de ez is az ÚÚÚnió egyik átka a szegény magyaroknak. A mostani alkidbázisú alapozó tavaly aug. festettem legyezőkorong, ferropassit, alapozó, fél év után minden csövön virít a rozsda a festék alól kivirágozva. A ferropassitra azt írták foszfátoz, a fehér kirakodott réteget letöröltem de gy sem vált be. Most a ház előtt vas kerítést fogok csinálni, olyat amit nem lehet majd drótkoronggal tisztítani a sok zeg-zug vékony kacskaringós minták miatt, és lesznek hozzá nem férhető részek is.
Előzmény: cordon (386)
cordon Creative Commons License 2009.04.11 0 0 386
Hát nagy az isten állatkertje. Ne vedd magadra !
A lenolajkence 80%-ban a len magjából sajtolt olajból és 20%-ban különböző párolgást elősegítő anyagokból áll.Igazából a fa védelmére használatos,egyfajta beeresztő folyadék,tehát köze nincs a korrózióvédelemhez.
Azt még el tudom fogadni,hogy ha bekenik vele a fémet(mivel elzárja az oxigént)
ideig-óráig megakadályozza a rozsdásodást.Gondolj bele milyen felület marad vissza
ha egy fémről leégetsz növényi zsiradékot.Szerintem nincs az a festék ami ezek után
megmarad az anyagon(ugye festés előtt elvileg zsírtalanítani kell).
Ettől már a sima alapozás is jobb megoldás.Ha biztosra akarsz menni és rászánsz egy kicsivel több pénzt a szokásosnál, a fémet festés előtt bekened (szórod) Alu-Cink
vagy Cink pasztával.Mindkettő kapható 1és 10 kg-os kiszerelésben.Ez tutifix :)))))
Előzmény: bohrer (379)
cordon Creative Commons License 2009.04.11 0 0 385
Ezt a kérdést nem értem.
Előzmény: zordonC3 (381)
cordon Creative Commons License 2009.04.11 0 0 384
Na úgy látom haladsz.Egy kezdőtől egész szép teljesítmény.Mi ebből a hálóból 4-500
métert teszünk fel egy nap.De hát én ebből élek,és nem most kezdtük.
Na akkor menjünk sorjába a kérdéseiden.

I. A lépcsőnél a zsalukő oldalába,tiplivel rögzíts szemescsavart,és ahhoz pompásan tudod rögzíteni a háló végsarkát.

II. A Pantanet Light és a hozzá hasonló ponthegesztett-tekercses kerítéseknél nincs
szükség feszítődrótra.Ha a háló mindkét vége rögzítve van a fogóval addig krippeld míg elég feszes nem lesz.Nincs más megoldás. Lényeges,hogy csak ott krippeld,ahol "szoknyája"van.Ha szükséges akár minden szemet.
Azért jó a autóval+spaniferrel feszíteni mert akkor nincs szükség krippelésre.

IV. Nincs szükség utókezelésre,legalább is mi nem szoktuk.De,hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet tegyél a vágáshoz egy csepp festéket.

V. Azt az oszlopot amit a hálóhoz vettél itt és most inkább nem minősíteném.Én nem is vállalok ilyen oszloppal telepítést.
Ez egy kínai oszlop amit bagóért hoznak be és előszeretettel forgalmazzák a barkácsáruházak. Valamelyik eszement ferdeszemű kitalálta,hogy 1400 mm-re
rakja a rögzítőfüleket.A tekercses hálónak meg 50-100 mm-es a szemosztása.
A Pantanet és hasonló hálóknak van saját speciális oszlopuk,de az jóval drágább mint ez a vacak.Ez az oszlop igazából fonott hálóhoz használható.
A lyukakat ne csináld be semmivel ,számold össze hány lyuk van majd küldök akciós áron a furatba illeszthető,(ide rendszeresített) műanyag dugót.

Vi. ez a kerítésrendszer elvileg nem kíván utógondozást.Ha megsérülne a festés
festékboltokban kapható RAL 6005-ös színű festéksprayel le tudod festeni.

VII. Hőtágulás nem szempont.Te otthoni körülmények között úgy se tudod annyira megfeszíteni,hogy problémát okozzon. Én 3 tonnával feszítem és még így se volt soha gond.
Előzmény: zordonC3 (380)
NeomatiK Creative Commons License 2009.04.11 0 0 383

Milyen ragasztóra gondoltál? Ami hővel ragaszt, annak a lágyulási hőmérsékletét magasabbra saccolom, mint ami a napsütésből adódhat.

A vágott kerítést szerintem nincs sok értelme kezelgetni. A ragasztó is valószínűleg csak tiszta, zsírtalanított felületen fejti ki a legjobban a hatását.

 

Előzmény: zordonC3 (380)
NeomatiK Creative Commons License 2009.04.11 0 0 382
Atombunkert akarsz, hogy a 40mm vastagot választanád? Teljesen felesleges és egy vagyonba kerülne. A hangot különben is a rugalmasabb anyagok tompítják jobban, tehát a vékonyabb hatásosabb szerintem. Ezt a 3,2m-es táblát én is úgy érzékelem, hogy meg kéne támasztani középen.
Előzmény: coredump2 (373)
zordonC3 Creative Commons License 2009.04.10 0 0 381
négyzetekből álló hegesztet hálóval mit csináljak?

jav

négyzetekből álló hegeszteTT hálóval mit csináljak?

bocsi hulla vagyok.
Előzmény: zordonC3 (380)
zordonC3 Creative Commons License 2009.04.10 0 0 380
pfúúú 60 méter kerítésen vagyunk túl 2 nap alatt, az egészen jó teljesítmény, tekintve hogy 14 lépcső van benne és dupla kapu hely is (azaz majdnem mindenhol lépcső van a kerítésbetonban).

A betonozás még tavaly pont fagy előtt lett készen oszlopostól.

Pantanet light hegesztett acél kerítés, standard 3 kampós zöld köroszlopok.

Tanulság: betonozáskor a kampókkal befelé kellett volna fordítani mindent, mert bár a leírás szerint a kampóknak kifelé kell állnia, mivel 14 lépcső van, táblákra vágni kellett a kerítést, és ezek illesztései kötései jobb lett volna ha kívülről nem látszanak.

A kérdéseim:

1.



óriási lépcsők vannak a kerítésben, így bár cordon cimbi is tanácsolta, kivitelezhetetlen volt hogy a lépcső alsó szakaszára olyan magas oszlop kerüljön ami a felső szakaszt is megtartja (helyenként 2.75 magas kerítés kellett volna, ld példa. Itt 50 centis lépcső van, két zsalukőnyi).

így a hálót kellett "hozzávágnunk" a lépcsőhöz. A képen nincs rajta, de az oszlopnál (az oszlop vonalában) el van vágva a háló, és onnantól természetesen új tábla kezdődik teljes magasságú hálóval. Az oszlop és a lépcső széle közötti távolság max 10, de inkább 5 centiméter.

Hogyan tudom rögzíteni az alsó részét a hálónak?

2.

Szükséges feszítődrót? A háló eléggé feszesre sikerült (helyenként el is törtük a műanyag klipszeket annyira feszes) de alul felül simán átbújok alatta, mert a pantanet light eléggé vékony, 2.2mm átmérőjű.

Hogyan lehet ilyen "rácsot" feszíteni? Alul felül középen? Hogyan rögzítem? Ugyanis mindenhol ugye lépcsők vannak, azaz elvileg 3 méteres feszítődrótok kellenének mindenhová (az egyik az oszlopra kötve, a másik oldala a "lépcső betonjába" fúrva rögzítve. Csak a feszítő csavarós húzóizék 3 méterenként 500 ft körül vannak + feszítődrót x 3 ugye, azaz ha jól számolok , durván 30-40e ft csak a feszítő ekkora kerítésnél. Ez iszonyú sok...

3.

hogyan tegyem a feszítődrótot a hálóra? A hagyományos fonatot ráakasztják, de egy négyzetekből álló hegesztet hálóval mit csináljak?

4.

a vágott kerítést (csípőfogóval simán el tudtuk vágni) kell-e kezelni a vágott drótok végén (gondoltam itt ragasztópisztoly minipöttyre)

5.

A köroszlopokon három műanyag klipsz már eleve rajta van. minek? Távolságuk 140 centi, az semmire sem jó. Ki kellett csavarni és 3-5 centivel feljebb, lejjebb fúrni őket. így "lyukasak" maradtak az oszlopok. Becsinálhatom ezeket a lyukakat ragasztópisztollyal? Az a dilemmám hogy nyáron az oszlop mondjuk 90 fokos tűző napon, simán kiolvad a ragasztópisztolyos ragasztó. vagy az 100-150 foknál olvad?

6.

kezelni kell-e a kerítést rendszeresen? (festés pl)

7.

Hőtágulás kérdése.

-----------
Estére ennyit, köszönöm a válaszokat, holnapra lesznek képek hogy ezeket a kérdéseket illusztráljam.

Különben messziről egészen baromira jó lett :P Elégedett vagyunk magunkkal. Mivel nagyon vékony a kerítés és az oszlopokat erővel akár el is tudnám hajlítani (pedig 40mm-es köroszlop) autóval húzás szóba sem jöhetett, így négyen feszítettük, apuci, anyuci, menyasszony, én. Volt nagy szövegelés..

A fogót cordon cimbitől 1x használtuk, ahol nagyon laza volt. Csodákra képes az a krippelő vagy milyen fogó, de nem feszít eleget még maxi beállításon sem, ezért kérdeztem a feszítődrótot.

Még nem igazítottuk a kerítést feszítő drótra egyelőre nincsen pénzem :P De majd...
bohrer Creative Commons License 2009.04.10 0 0 379
Hallotam valamit, lehet hogy baromság.

Azt mondták , ha a fém kerítést bekenem lenolajkencével és gázperzselővel ráégetem és utána festem nem fog rozsdásodni.

Eddig erről nem hallottam, ha nem igaz ne engem hülyézzetek, én sem nagyon hiszek benne.
coredump2 Creative Commons License 2009.04.10 0 0 378
:)))
Koszi !
Előzmény: cordon (377)
cordon Creative Commons License 2009.04.10 0 0 377
Aki azt mondja,hogy a fabeton nem bírja az időjárást az egy barom. Ha így lenne
nem készítenének belőle kerítést pl. az autópályák mellé.
Ha a kerítésed bontható az mobilnak számít ergo a szomszéd kinyalhatja.
Előzmény: coredump2 (376)
coredump2 Creative Commons License 2009.04.10 0 0 376
Szia !

Koszonom szepen a valaszod.
En is eloszor fabetonra gondoltam ,de azt mondtak hogy az nem birja
az idojaras viszontagsagait. Bar mivel ilyen anyag van az autopalyak mellett is
en ezt nem ertettem.

Viszont mondtak meg 1 erdekes dolgot :

ha a szomszed altal karbantartott kerites (szembe a telekkel balra) melle
barmit is epitek azt csak ugy tehetem meg hogy nem akadalyozom
a szomszedot az esetleges kerites javitas/szepitesben akar az en
oldalamrol sem !!!
Mivel nekem a szomszed meglove keritese melle kene epitenem ezt,
ezert lehet hogy fem zartszellveny oszlopok lesznek alulrol
20cm magasan U alaku valyuval amibe szendvics szerkezetu
180x180-as panelek lennenek, amik ugyan rogzitve vannak felul is
de bonthato es ha a *** szomszednak eppen keritest javitani tamad kedve az en oldalamrol akkor sincs semmi problema !

Velemeny ???
Előzmény: cordon (375)
cordon Creative Commons License 2009.04.10 0 0 375
A megoldás a problémádra a fabeton.Létezik olyan,hogy fabeton kerítéselem.
Ez 8 cm vastag, 2000x500 mm-es egy tábla és táblánként úgy tudom kb.60 kg.
Oszlopnak használhatsz szabvány beton gyorskerítés oszlopot vagy 60-as H szelvényt.
A kerítéselem az oszlopnál 50 mm-re le van véknyítva,tehát egy 60-as profilba belefér.
Mivel az elemek 500 mm magasak 4 elemből egy klassz kis 2 méteres kerítést tudsz építeni. A csekély súly miatt akár két ember is vígan tudja telepíteni.
Előzmény: coredump2 (372)
cordon Creative Commons License 2009.04.09 0 0 374
Szia Zordon Cimbi !
Úgy látom felkeltél téli álmodból. Írd meg hogy sikerült a kerítés,hagy okoljunk belőle.
Előzmény: zordonC3 (365)
coredump2 Creative Commons License 2009.04.08 0 0 373
Mondjuk egyedul bajosan mozgatnam ezeket a "konnyu" kis lapokat !!!

Kereskedelmi lapméret (mm) 3200x1250, 2800x1250

Felületi tömeg
hozzávetôlegesen (kg/m2) 56 - a 40mm vastagnal :((
Előzmény: NeomatiK (371)
coredump2 Creative Commons License 2009.04.08 0 0 372
Huha ez nem is nez ki rosszul !!!

http://www.falco.hu/2007/download/betonyp_pros.pdf

...
Vastagsági dagadás 24 órás áztatás után 1,5%
Méretváltozás nedvesség hatására 20 °C hômérsékleten
a lemez hosszanti, illetve 25%-ról 85%-ra növekvô relatív
szélességi irányában (*) légnedvesség hatására max. 0,3%
Hôtágulási együttható (*) 10-5 / K
Hôvezetési tényezô (*) 0,26 W / mK
Páradiffuziós ellenállás tényezôje (*) 22,6
Légáteresztô képesség (*) 0,133 l / min m2 Mpa
Fagyállóság (*) semmilyen látható elváltozás
Léghanggátlás (*) 30 dB a 12 mm vastag lemeznél

30dB 12mm-nel es lattam hogy van 40mm-es is :))))

Az hogy lehet hogy a fa nem duzzad meg a viztol ???
Kezelve van valamivel ???
Szerintem meg olcsobb is mint a fagyapot (bar az is ugyan ilyen
lap mert az is fa "csikok cementkotessel ha jol tudom)

A lenyeg hogy takar es talan tompitja/eliranyitja a hangokat !!!
Vajon kozepen meg kene e tamasztani a nagy szelnyomas miatt
esetleg ????
Előzmény: NeomatiK (371)
NeomatiK Creative Commons License 2009.04.08 0 0 371
Mit szólnál hozzá, ha Betonyp vagy más néven CK (cementkötésű) lapból csinálnád a kerítésta fémoszlopok közé? Keress rá a neten. Ez olyasmi lap mint a gipszkarton, de az anyaga más és atomerős! Egyik helyen ilyenből van a kerítés évek óta és ránézésre makulátlan állapotú. Le is lehet feseteni, hogy ha nem akarod azt a szürke felület nézni.
Előzmény: coredump2 (370)
coredump2 Creative Commons License 2009.04.08 0 0 370
Koszonom szepen hogy ilyen gyorsan reagaltatok akerdeseimre.

OFF :
Sajnos mire bekoltoztunk anno a hazba addigra az elado felepitett a
mellettunk levo telekre is kozel a keriteshez egy hazat.
Amit szinten eladott, az most mindegy hogy egy "erdekes"
gondolkodasu es viselkedesu embernek. (mind1)

A ket haz kozel van egymashoz raadasul nekunk a masik haz fele nez
a teraszunk (a masik haznak csak par fenti kis ablaka van ezen az oldalon)
, a ket haz kozott kb 16-18 m van.

A lenyeg az hogy hatulrol ahol a kertek vannak kozepesen kialt valaki
akkor az a ket haz kozott gyonyoruen felerositve lehet hallani.
Ha a terasz ajto is nyitva akkor olyan mintha a lakasba orditana valaki
mellettem 1 m-re :(((
OFF vege

Ha a heraklith nem birja a vizet akkor mibol vannak az autopalya mellett
a hangfogo falak amik nem leckerites kozotti szendvics szerkezet
hanem tomor valami.

Oszlopnak en inkabb femet gondoltam (olyat mint az autopalyan is van :)
(lehet hogy meg kene keresnem egy ilyen ceget ? :) bar az kicsit draga lenne)
(de annyira zavaro hogy inkabb aldozok ra !!!)
Ket "laposvas" betonozva egymassal szembe kozte a lapok vegei es felul egy
forditott u alaku vassal lezarva. ???

A magassaggal es az atlatszosaggal kapcsolatban tenyleg lehet esetleges helyi rendelet ami bekavarhat. Azutan utanna erdeklodok a jegyzonel.

Ha jol tudom akkor mar az utcafronti kerites epitest se kell bejelenteni
nem ???


Előzmény: NeomatiK (364)
NeomatiK Creative Commons License 2009.04.08 0 0 369
Nem úgy! Talicskából vödörbe lapátolni teeee! :) Amúgy meg lehetne betonkeverőből is egyből vödörbe. Összeütnék deszkából vagy OSB-ből vagy pozdorjából stb egy szűkülő szájú csúszdát, vagy horganylemezből egy kúpos tölcsérszerűséget hajlítanék.
Előzmény: zordonC3 (368)
zordonC3 Creative Commons License 2009.04.08 0 0 368
persze próbálj meg vödörbe betonkeverőből önteni :) csak a fele megy mellé :P
Előzmény: NeomatiK (367)
NeomatiK Creative Commons License 2009.04.08 0 0 367
A vödröt már feltalálták! :)) Amúgy tényleg érdemes megkérdezni az építési osztályt, de nem utcafronti kerítésnél nyugodtan lehet 2m (vagy akármekkora?) magas tömör kerítés is, mert erre nincs rendelkezés tudtommal. De lehet, hogy rosszul tudom.
Előzmény: zordonC3 (366)
zordonC3 Creative Commons License 2009.04.08 0 0 366
oszlop lehet zsalukőből de jó vicc lesz alapozni és még jobb felülről létráról tölteni a betont bele :P (értsd: talicskából lapátra, lapátot feladni, beletölteni stb)

A kerítés magasságára figyelj, építési szabályzatok többsége 1.5-nél többet nem enged még külső kerítésnél sem! Helyi jegyzőt kérdezd meg a magasságról.
Előzmény: coredump2 (363)
zordonC3 Creative Commons License 2009.04.08 0 0 365
én sem leszek kerítés közelben de előkerült a régen látott bárányka. Holnap tesszük fel a hálót meg holnapután meg azután, családi kalákában.

Istenke helyett majd a tanácsaid után sóhajtozom :P

Amúgy is van asszem némi tartozásom khm khm khm. Hány láda sörnél is tartunk? :P
Előzmény: cordon (359)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!