Itt meg az eke amelyet kicsit át kellet alakítani de erre mér nem emlékezem mi volt rajta eredeti és mit csináltam rajta én a lényeg hogy megnéztem egy lovas ekét és megpróbáltam ahoz hasonlóvá tenni . Szégyen gyalázat de szinte az öseim majdnem mind kovácsok voltam nékem meg most nem jutnak eszembe az eke részeinek a nevei az egy csoroszja vason kivűl semmi nem jut az eszembe.
Itt van a Robihoz kapható 2.1-es átételmü és az a vázszerkezet amit én készítettem. Ez egybefogja a hajtóművet a kormányt (hátul fölfele álló két rud a Robi kormányához van csavarozva) és az ekét. Erre a pontos vezetés miatt volt szükség .Az átételmü elején látható vastag rúd az még pótsúlyok helye (azokat sajna nem találtam meg) A következő képen az eke is látható ennek a vázhoz történő fölfüggesztése elfordíthato ahol a kezem látszik .
Egy kis hiba történ nem tudom megmutatni a teljes egészében az ekét mert elfelejtettem hogy kölcsönadtam egy barátomnak a Robit mert szeretne egyet venni de dilemában van milyen erős motorral vegye mert elégé lejtős a területe. Képeket azért mutatnák az elsőn az öntöttvas kerék látható ez egy spéci szerkezet ahol kézzel mutatom ott van egy csap amit ha kihúzok akkor megszünik a hajtás ha meg 180 fokkal elfordítom akkor csak az ellenkező irányu hajtáskor viszi a kereket A második képen egy plussz nehezék vastárcsa látható.
Hétvégére jó dikicselést kívánok mindenkinek. Én izgatom a sarabolót az erdőn, pusztuljanak a gyomok. Tegnap volt egy kis zuhi, megázott a farakás, de az lett volna jó, ha Sz*rrá ázik.
Köszi, várom a képet és a technika részletes leírását, én mit ronthattam el?A képeken láthato,nekem is megvan minden az ekézéshez, a vaskerék nekem is megvan,ami bazi nehéz,meg minden,plusz nekem 7le-m van,mégsem ment.Vagy elkapart,vagy ha elindult szépen ment,de az eke "hegye" az istenért sem akart a föld alá kerülni!Várom a részletes bemutatást!!!
Erre az -immár régi- hozzászólásra nem reagáltam. Én is kerestem a neten, mikor terveztük az eszközt, hogy más ezt hogyan csinálta, de nem találtam róla képet. Még próbáltam angolra lefordítani a keresőszavakat, de úgy sem sikerült. A gyári azért jobb, mint a miénk, mert jobban meg van tekerve, tehát az él hosszabb és ferdébb, ami hatékonyabb vágást eredményez a gyomok gyökérnyakánál.
4-5 éve rendszeresen szántottam egy átalakított robi 4 LE motoros gépel. Sikerült hozzá szereznem két öntöttvas körmös kereket. ami elég nehéz és kitünöen húzta a gépet az eke egy gyári volt de át kellett alakítani. Kellet egy vázat készíteni ami a motort meg az ekét összekötötte. Ma már nem használom de holnap ha tudom összeálítom és lefényképezem. Ja igen és a robihoz van egy felező is ami a kerekek fordulatát áttételezi. Ahogy emlékszem az egyetlen hiba az volt hogy a sor végén nagyon kicsi hely volt és elég nehéz volt vele megfordulni.
Úgy hívják külföldiül, hogy minimalsoil disturbance minimális talajzavarás, bár okosabban is le lehet fordítani. Mostanában egyre jobban terjed, mert kisebb a termelési költség. A természetbarátsága már megkérdőjelezhető, mert gyakran jár együtt vegyszeres gyomírtással.
Dolgoztam mezőgazdasági cégnél. Ott sosem szántottak. Mustár volt az utóvetemény, néha az elő is, ez fellazította a talajt és benn maradtak a növényi részek. Aztán meg a megszokott földmunkák. Azért írtam, hogy nem zöldülni, mert általában a szántás nélküli földművelést sokat hülyeségnek tartják. Az én étkezésemet a gyökérzöldségek csak nagyon kis mértékben egészítik ki, szóval azok nem érdekelnek. Mellesleg ebben igazad is lehet . A másik, hogy van abban a földben más gyom is, biztos vagyok benne, mint az a fűféle. Bár lehet, hogy én olvastam félre és nem a veteményesben akar gyomot írtani, hanem a pázsitban? Akkor tényleg nem jót írtam... még szerencse, hogy nem próbálta ki :)
igazából nem értek hozzá egyszikű-e az a szar,de ha manuálisan kell akkor nekem annyi!:-)Remélem ez a tápoldat használ ami a füvet erősíti,gazokat kiírtja!
"Nem zöldölni" Ez mit jelent? Azért ezzel a felső 10 cm -rel lehet vitatkozni, több szempontból is. Egyik a triviálisabb eset, a gyökérzöldségeké, melyek elágaznak, görcsösödnek, ha keményebb részbe érnek. A másik dolog pedig ami miatt "időnként kell mélyebben munkálni, az az úgynevezett eketalpbetegség. Ez attól alakul ki, hogy a művelőeszközt (nem csak az ekét) mindig ugyan abban a mélységben járatják, és ez alatt egy tömörödött réteg jön létre, ami rontja a talaj levegő és vízgazdálkodását. (Kiskertben az ásó nem okoz eketalpbetegséget) Meglepő, de egy igazán mélyen szántott talaj (70 cm) a következő évben sokkal jobban tartja a nedvességet, mint egy sekélyen szántott.
talán át kéne menni a kerti topikba... na mindegy :) A reglon, roundup, force, glyfos valamelyikét kéne megpróbálni. De persze attól függ, hogy mikor akarsz bele vetni. Bár a roundupnál nagyon ügyelni kell a helyes keverési arányokra, mert a növények is felvehetik amiket majd ültetni fogsz. Általában két hét amíg hatni kezdenek ezek a szerek. Ez erős, mint a dög. Én nem használom. A force is inkább nagykultúrákra való. Talán legjobb, ha megpróbálod a Glyfost, ami gyengédebb szer a föld és bármilyen növénykúltúra szempontjából. nézd meg ezt a lapot glyfos
Látom te is ilyen nagy kertész vagy,szereted,ahol a kép készült a gépről ott van egy jó nagy füves,parkosított részem, hátul van egy kis konyhakert(5000m2) na de a kérdésem a fűre irányulna,nem tudsz valami jó kis vegyszert,ami a fűben lévő gyomot kinyírja?Egy fajta jött csak elő,az meg olyan mint a fű,csak szélesebb a levele és körkörös alaku laposan elterülő valami....Ezt kéne kiírtanom,kézzel nagy a terület...
én is ezért szeretem a kerti munkát. Nekem most kell írnom a szakdolgozatot, aztán ha elfáradok benne, vagy ihletet kell gyűjtenem, akkor kimegyek a hátra, leszedem a krumpliról a colorado bogarakat és válogatott módon megölöm. Vagy gyönyörködök a kertben. Levágom a fűkaszával a fúvet. Gondolkozok műtrágyán, vegyszereken. Jó dolog ez a kert.
én is így csináltam és mostmár csak a tetején kell végigmennem egyszer és tök jó.Sűrűn kell nekem is csinálni mert az enyém sem volt művelve 15 évig,jó sok gazmag van benne,hamar kikelnek,ráadásul tarackos is,de azt már kiszedtem a sok rotálással meg gereblyével,úgyhogy egy cipőben járunk.Most azt tervezem,hogy mivel ugyanezek voltak a tünetek tárcsáztatom a leghátsó gazos részt,aztán meg mehet a rota ott is!Időm van és tök jól ki tudok közben kapcsolódni!
Igen. Én olyan földet vettem át, ami nem volt trágyázva, csak ritkán. Nem volt már felszántva, vagy 3-4 éve és kegyetlen mennyiségű gaz volt rajta. A tömörödöttség az kutyaf*sza ehhez képest. Na mondom én most nagy leszek. :) 3,5 lóerős Briggs motor nesze neked. Se súly, se semmi. Szántok, mint a nagyok, mert az milyen vagány már :) Aztán amikor haladtam kb egy métert és a körmös kerekek jobban belementek a földbe, mint az eke, akkor kicseréltem a 2xhármas kapatagra és kb négyszer felrotáltam elsőkörben. Aztán a tavasszal még háromszor. Olyan lett, mint a liszt. Gyakorlatilag elásattam magával a gépet és úgy mentünk a földben. A rota és én :)
Tudom én,hogy nem szántani való,csak kipróbáltam,nekem is az volt a lényeg, hogy a rotálás menjen vele,az meg nagyon egyszerű ilyen teljesítménnyel,nem vallott kudarcot,pedig vannak kemény helyek a földemen!Tudomásul veszem,hogy nem lehet vele ekézni, kipróbáltam.Legalább az utánfutót és a kapálórészét tudom használni,így is megérte....Amúgy ez olyan mélyen rotál,hogy olyan mintha fel lenne szántva....:-)Ez van.
Az egyetlen igazság, az ilyen kis rotákkal kapcsolatban, ami a nevükben is benne van. Rotációs kapa. Kapálásra, föld sekély forgatására tervezték, nem szántásra. Ezek amiket leírtatok és nekem is van, nem kiskerti traktor. Minimum 8 lóerővel és 150 kilóval... Sajnos bele kell nyugodni, hogy szántani ezzel, hacsak nincs sok súly az első kerekeken és nincs megrotálva a föld szántás előtt, akkor nem lehet. Nekem barnaföldes, agyagos, kissé homokos a földem, de viszonylag laza. Ebben megakadt a rota vagy elkapart a kerék miközben haladtam, körmös kerékkel, éles ekével és éles elővágóval is. Súly nem volt rajta, mert azt nem tudtam szerezni. Maradt a többszöri rotálás. Szóval nem azért nem megy, mert városi gyerek vagy, hanem azért, mert a gépet nem erre tervezték. Nehezebbnek(hogy tapadjon a földbe/földhöz) és erősebbnek kéne lennie(hogy még ekkor is húzzon) Egyébként is ma már az a trendi, hogy nem szántunk, hiszen a föld max kb 10 centijét használjuk, inkább azt töltsük fel tápanyaggal :) Nem zöldölni, ezt írja a szakújság :)
A gumikerék ha kisebb átmérőjű, csökken a haladási sebesség, de nő a nyomaték. Másfelől a gumikerék valószínűleg nem kapaszkodik a talajba annyira, főleg súly nélkül.