Szóval, vanilliát egy 4 hónapos bakért cserélte. Vanillia furcsa. A még nedves, épp csak felálló gidát egyetlen jól irányzott, külső szemlélőnek igen durva rúgással küldte a saját mellső lábai közt, mértani pontossággal szopni. Gondos anya, gondolkodás nélkül megy neki a kutyának is, nekem is. A gidák erősek, tele van a pocakjuk, de egy csepp + tej nincs tőle.
Kosi /a pedigrés/, megmentéssel került ide. Állítólag a társai annyit, és úgy bántották, elvetélt. Ide is úgy került, hogy vemhes. De nem volt. Aztán lett. Mostanra ő a domináns, és két jóllakott gida mellet, első fejéskor adott 2 liter 8 deci tejet. Ami az egyre nagyobb gidaigény ellenére is csak egyre több.
Jámbor, ember és kutyabarát. A dominanciát sem tudjuk, hogy vívta ki, mert érdemi bunyó nincs, és nem is volt.
Mivel én minden szabad percemet az "új" birtokon töltöm, még annyit sem tudok, mint eddíg. :)
Gyakorlatilag, szépen lassan minden jószággal összebarátkoznak. Csak hát, az anyaösztön most mindent felül ír. Engem ritkán látnak, most jobb ha én is tartom a távolságot. Gyakorlatilag csak a lányt tűri meg topogás, és fenyegetés nélkül.
Ma kijött a nagyokhoz, a nagyokkal is játszani akart, mondtam neki, hogy ezek nem olyanok mint a kicsik! A barnának elég jó szarvai vannak, és használja is őket, ha odanyom a palához, akkor volt Fickó. Nincs Fickó! De csak csípkedte a bokájukat!😁🤣👍
Hamar bemenekítetem mielött valami történt volna, de érdeklődtek egymás iránt!
Én meg bővítettem az ólon egy kicsit, de még 1-2 délutáni munka vár...
Mondjuk Nektek nagyobb a hely, mint Nekem. Meghát Lokinak van szarva, amit meg lehet fogni, ennek nem volt.
Erre is azt mondták, hogy szelíd, meg az is igazándiból, de nagyon önfejű is. A csajokat nagyon kedvelte, nem bántotta őket (előző helyén a kislányok befonták a szakállát😁), de Velem rivalizálni akart vagy nem tudom.
Volt amikor tényleg kezes volt nagyon, de volt hogy kezelhetetlen!
A kicsik is néha kitesznek magukért, de hétvégén kimennek a nagyok mellé!
Ha egyszer nagy leszek, akkor egy nagy telken szeretném tartani az állományt, de egyenlőre marad ez a 4-500m².
Letaposta, velfeszítette, leszaggatta a kerítésdrótot. Megmetszettek néhány fát!
Nagyon elegem volt belőle!
Akkor húzta ki a gyufát, amikor a királyi koronaékszereimre támadt este sötétben egy beterelés alatt! Szaladt fel a tyúkól tetejére, onnan nagy robajjal felém. Ha nem fordulok el és lépek hátrébb akkor letérdelek elötte az tuti!🤣
De most mást boldogít a szolíd 90 kilójával!
De a barna nőstény megint ivarzik, úgyhogy az nem jött be neki! Majd Gerzson odateszi magát!