Én azt szoktam javasolni, hogy előbb bőszen olvasni kell, majd utána kérdezni ami nem világos. Tényleg ne vedd magadra, de naponta beesik valaki a kérdések ugyanazok, és egy pici kereséssel mindenre ott van a válasz.
Ezen az egyes szerelvények fényképei is rajta vannak, sok minden tisztább lesz. A vezérléssel, ami alatt szokásosan elektromos bekötést értünk, és a hidr. kapcs.-i rajzok szaggatott vonallal jelölnek, az elő fázisban nem kell törődnöd, csak a hidraulikus oldallal. Az majd "később volt", ahogy mondta Virágh elvtárs. Mindegyikünk ebben a sorrendben kezdte annak idején.
Sziasztok, most, hogy már így "le lettem butázva":-) Belátom, valóban nézem én a rajzot de nem értem. De ahogy a a hsz-okból számomra kiderül, az értő olvasás ide kevés. Azt már megértettem, hogy kell két háromjáratú szelep. Egy a kazán-puffer közé valószínűleg ESBE VTC511 a kazán védelmére, és kell egy másik a puffer-radiátor közé az állandó hőmérséklet biztosítására talán az ESBE VTA372. A mostani "vegyes kazán direktben fűti radiátorokat" rendszerben lévő 35 literes tágulási tartály az 1000 literes pufferhez kevésnek tűnik. De bizonyára az én hibám, hogy a vezérlés még mindig homályos számomra és nem látom az általatok több hozzászólásban említett mágnes szelep és a visszacsapó szelepek helyét és funkcióját sem. Péter
Látod látod, ha olvasnál (vissza rendesen), nem kérdeznél ilyet.
A VTC511 és a laddomat "egy és ugyanaz", csak a Laddomat drágább, de egyben megkapsz mindent. A VTA322 nem egyenlő a VTC 511-el, mert az 511 amint említettem a kazánkörbe kell, a 322 a fűtéskörbe.
Van aki a faelgázosítóknál a laddomatra van aki az ESBE-re esküszik.
Ezekhez nem kell motor, ezek vagy fix (VTC511) vagy manuálisan állítható (VTA322) hőfokúak.
Most hogy így kérdezel azt szűröm le, hogy nem tudod értelmezni a rajzot, nem tudod mi micsoda és mi a szerepe rajta.
1000 liter pufferhez így ebben a formában nem tudom mennyi kell tágulási, mert lehet 200 literes és lehet 500 literes, ugyanis még sok tényezőtől függ (pl a teljes rendszer vízmennyisége, a statikus nyomás, az üzemi max nyomás, az üzemi hőfok, stb).
Mivel én magam építettem, sk. szereltem, és sk. szereztem be az anyagot, nem mérvadó amit mondok. És én arra törekszem, hogy a legjobbat a legolcsóbban szerezzem be (ha lehet).
Köszönöm a tippet, ezt a Szakszer oldalt már ismertem. A megvalósításához szeretném tudni, hogy Ti inkább laddomat-ot vagy ESBE-t javasoltok. Ha ESBE, akkor 322, vagy 511, kell-e hozzá motor, vagy sem. A rajzon jelölt szelepek milyenek legyenek? A rajozon két darab háromjáratú szelep van mindkettő termosztatikus? 1000 literes pufihoz mekkora tágulási kell? A vezérlés itt nincs kiépítve - szükségtelen?
Péter
Ui: Kérdéseim legfőképpen arra irányulnak, hogy a puffertartályon kívül a beépítéshez kb. mekkora költséggel kell számolnom.
Sok-sok hozzászólást végigolvasva, a fórumtársak véleményére alapozva meggyőztem magam egy puffertartály szükségességéről, melynek beszerzése folyamatban. Segítségeteket szeretném kérni, hogy milyen alkatrészekkel kell még kiegészítenem a rendszert, hogy az okosan és legfőképpen gazdaságosan működjön. Jelenleg egy lemezkazán adja a hőt a véleményem szerint túlméretezett radiátorkörre. 50 fokos vízzel már 24-26 fokot csinál mostanság, feljebb nem merem engedni a vizet. Gondolom kell még egy szivattyú, csőtermosztátok, hőmérők. Kérdéseim, a füsthőmérőnek milyen előnyei vannak, milyen ESBE szelepet kell beépíteni és hova, hogy a radiátorokban maradjon a mostani kb 40 fok, szükséges-e a 3028. hsz-hoz hasonló vezérlés kiépítése?
Minden jószándékú, segítő hozzászólást örömmel olvasok.
Ismerősöm is így döntött, be is szerezte a tartályt, becsöveztük, elkezdtük feltölteni vízzel. Egésszen addig nem volt baj, míg a tartály meg nem telt, de mikor a radiátorokba is ment a víz egészen a tartály felett 5 m-re levő tágulásiig a műanyag szépen elkezdett egy lufira hasonlítani. A rácsos tartóját is szépen nyomta széjjel. Gyönyörűen felfúvódott a nyomástól. Csak tátottuk a szánkat a nagy meglepetéstől. Azt már meg sem vártuk, hogy a tágtartály is megteljen olyan ijesztő volt a látvány.
Nem lehet, mert olyan lesz mint a gumilabda! Egy valaki itt a fórumon megcsinálta, de úgy hogy a hidrosztatikus nyomást kb max 0,2 bar ra redukálta. És még így is erősen merevítenie kellett, ha jól emlékszem.
Na igen, de egy eredeti gyári tartály az kisebb vagyon. Van a környéken egy üzem, ott tudnak galvanizálni, de az se lenne olcsó. Van olyan műanyag vagy mi amit a kémények bélelésre használnak, állítólag egy cső ami a belefújt gőz hatására kitapad a kémény falára és ott is marad. A baj az, hogy 50cm átmérőjű csövet tudok szerezni és az 1,7-be csak 300 liter.
http://www.supernail.ro Igy elsore mint aki nem ert hozza azt mondom femtartaly ami birja a kisse megnovekedett nyomast is (a rendszertol fuggoen). Ezt szigetelni kellene, en most tozeg-gyapottot hasznalnek es valami, pl. fa boritast ra. De ez csak egy hozza nem nagyon erto velemeny ;) http://www.supernail.ro ... attol fugg az IBC-nek a ho" vagy a meleg art ... http://www.supernail.ro
annó a cégnél volt 5db ilyen a napon, tele olajjal némelyiknek 2 szezon se kellet, kitört, elnyomorította a nap nyáron az udvar közepén nyomatta a nap a plussszokat, úgy ellágyult mint én ha nagy csöcsöket látok... és akkor hol vagyunk még a 90 foktul?
Meg szeretném tudni, hogy puffernak lehet használni műanyag tartályt? Vannak ezek az 1000 l-es vaskeretes tartályok. Az nem egy nagy összeg, annyit szivesen beruháznék.