A tegnapi részben ismét foglalkoztak a Bigfoottal, megpróbálom dióhéjban összefoglalni, hogy miről is volt szó.
1957-ben egy Osman nevű vadász Kanada végtelen erdőségeiben rótta az útját, amikor valami mozgásra lett figyelmes, majd iszonyú bűzt érzett. Ahogy közeledett észrevette, hogy egy közel 2 m-es majomszerű lény áll az egyik fa mellett és annak leveleit tépdesi. Egy darabig kölcsönösen szemügyre vették egymást, majd a Bigfoot sarkon fordult és elindult. Ekkor Osmannak átfutott az agyán, hogy itt az alkalom, a tudomány számára felbecsülhetetlen értékű lenne egy tetem, Felemelte a puskát és célba vette a távolodó állatot, ám amaz hirtelen megfordult és rámeredt. Osman képtelen volt lelőni a rábámuló állatot, így az elinalt. Osman hivatalos jelentést tett az esetről.
A másik sztori meglehetősen hihetetlen, de azért megosztom veletek. Az eset valamikor a '70-es években történt, szintén Kanadában valahol Alberta vagy Brit Kolumbia államok erdeiben. Egy fickó az erdőben táborozott (vadász volt ő is) és éjszakánként különös hangokat hallott a sátrát körülvevő erdőből, valamint szokatlanul erős szagokra lett figyelmes. Egyik éjjel éjszakai vadászatra indult, majd amikor visszatért, döbbenten vette észre, hogy táborhelyét feldúlták. Ezt nagyon különösnek találta, mert tudta, hogy emberek nincsenek a közelben. (a film nem tért ki arra, hogy emberünk miért nem gyanakodott állatokra). Ám a következő éjszakán rémséges eseményeknek volt áldozata a szerencsétlen fickó. Elmondása szerint megint furcsa hangokra ébredt, és amint kinézett a sátrából több két m körüli "majmot" látott a sátor előtt. Mielőtt bármit tehetett volna, az egyik odarohant hozzá és hálózsákostul felkapta a halálra vált vadászt (sajnos a nevére nem emlékszem) Vallomása szerint közel 3 órán keresztül cipelte a hátán, majd bevitte egy barlangba, ahol több ilyen lény is tanyázott. A vadász elmondta, hogy a teremtmények nem bántották, sokkal inkább kíváncsian méregették őt. Elengedni azonban nem engedték, egyik példány mindig őt őrizte. Megkínálták nyers hússal is, amit elfogadott mert már igen éhezett. 6 napig volt a Bigfootok foglya amikor is egy csellel sikerült meglógnia. Elővett egy dohányzacskót és megkínálta az őt őrző szőrmókot. Az elvette tőle, majd az egészet a szájába tömte és lenyelte. Ekkor az szörnyen rosszul lett a dohánytól, vadászunk pedig kihasználva zavarát elmenekült a barlangból. A film szerint az emberke 30 évig nem beszélt senkinek a dologról, mert félt, hogy hülyének nézik. Története nemrégiben került napvilágra.
A helyszín szintén Kanada. Két nőci az erdőben sétálgatott éjszaka, amikor az egyik fán megláttak egy különös alakot. Először medvének nézték, ám jobban szemügyre vették és inkább tűnt egy nagy, szőrös majomnak mintsem medvének. A Bigfoot leugrott a fáról és egy darabig megkövülten bámulták egymást. A két hölgyemény igen megrémült és elfutott. Elmondták, hogy a meglepett lény is megfordult és elszaladt az ellenkező irányba és egy általuk még sohasem hallott hangon "sikított" amit ők a gyereksíráshoz hasonlítottak és nagyon különösnek és hátborzongatónak találtak. A két hölgy említést tett arról is, hogy az állat szokatlanul orrfacsaró bűzt árasztott magából.
Nos, én nem tudom mennyi ezekből a valóság, de amíg nem kerül elő valamilyen kézzel fogható bizonyíték, úgy vélem ezek csak mesés történetek maradnak.
Hétköznaponként este 20:15-kor kezdődik a Hátborzongató című műsor a Zone Reality csatornán. Általában szellemekről vagy UFO-esetekről számolnak be, de mostanában többször is szó esett különös majomemberekről is, ha tehetitek nézzétek meg esténként, az érdekesebb eseteket pedig megvitatnánk ezen a topikon. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Az egyszer már idézett Kárpáti ordasok c, könyvből idézek, a nádi farkasról.
"Tudtommal egyetlen bizonyító példány sincs belőle a magyar fővárosi és vidéki múzeumokban, csak Szegeden a királyhalmi erdészeti szakiskola őriz e néven egy régi, nagyon régi kitömött példányt, amelyről már senki sem tudja megmondani, ki, mikor és hol lőtte.
Abból az időből származik, amikor az állatkitömés még gyerekcipőben járt. A pontos anatómiai méreteket nélkülöző kezdetleges munkát nem kezelték szakszerűen, a nap halványsárgára fakította ki eredeti színét, és így nem képezheti eredeti leírások és mérések tárgyát. De tekintve azt, hogy a példányt valamikor a múlt (XIX.) század második felében helyezték el szemléltető tárgyként egy erdészeti szakiskola magángyűjteményében a hamis példányt okvetlenül kiselejtezték volna, viszont folyamatosan szerepel a leltárban."
A könyv megírásának idején még nem volt ilyen vizsgálat, de az jutott eszembe, hogy most már meg kellene próbálni a DNS vizsgálatot.
"Tudtok valamit a Shunka warak nevű, farkasszerű lényről? Elég komoly fotók vannak róla a neten, de én sajnos nem tudok angolul. köszi"
Ezeket az infókat a Wikin találtam, megpróbálom dióhéjban összefoglalni:
Egy farkasszerű kriptolény, mely az észak-amerikai prérividéken tűnt fel néhányszor még az 1800-as években. Mind a telepesek mind az őslakos indiánok beszámoltak akkoriban erről a különös bestiáról, melynek hosszű, egy kicsit talán a vaddisznóéra emlékeztető keskeny feje volt. A név Shunka warak a mára már kihalt Iowa-Oto nyelven kb. "kutyarabló" v. ilyesmi (carries off dogs) jelentéssel bír. Az állat néhány szemtanú szerint inkább hasonlított valamelyik kihalt pleisztocén kori álltra, vagy néhány vonásában az erszényes farkasra emlékeztetett. 1899-ben egy Hutchins nevű mormon telepes lelőtt egy ilyen állatot valahol Montana államban. Az állatot kitömték, majd "Rhingdocus" néven kiállították egy Idaho állambeli üzletben. Hihetetlen, de 1980-ig itt porosodott, amikor hirtelen nyomtalanul eltűnt, és azóta sem találják. Soha, semmilyen tudományos vizsgálatnak nem vetették alá a kitömött állatot. Néhány hírforrás állítja, hogy a kitömött maradványok egy magángyűjtő tulajdonában lehetnek valahol a Yellowstone körzetben. Számtalan találgatás és teória létezik, egyesek szerint egy rég kihaltnak vélt Óriásfarkas (Canis dirus) lehetett, míg mások szerint valamiféle hatalmas vaddisznó. A Jút (Ute) indiánok úgy vélik, a Shunka wanka egy óriási farkas volt mely az 1800-as években kihalt.
2005 November és 2006 decembere között egy nagy és különös farkasszerű fenevad 120 juhot ölt meg a montanai Garfield megyében. 2006 december 10-én sikerült lelőni a 106 font súlyú sárgásvörös állatot, amit az állami vadvédelmi hivatal munkatársai nem tudtak azonosítani.
Ahogy észrevettem, van itt jópár ember akit érdekel a téma. Egyik barátommal nekkikezdtünk egy Kriptozoológiai Blogot/weboldalt készíteni, ha esetleg érdekel valakit, az alábbi címen megtekinthetik: http://cryptozone.extra.hu Amikor tudjuk frissítjük a tartalmat, új cikkekel.
"James Bartley történetérõl van szó. James Bartleyrõl annyit kell tudnunk, hogy 1856-ban született valahol Amerikában, foglalkozására nézve matróz volt, és történetünk idején épp a Kelet Csillaga nevû bálnavadászhajón teljesített szolgálatot. 1891. augusztus 25-én tehát, midõn a Kelet Csillaga a Falkland-szigetek körül hajózott, a 35 éves matrózt elnyelte egy ámbrás cet. A bálnát késõbb elejtették, és a legénység a szerencsétlenül járt bajtárs közelségét nem is sejtve nyúzta aznap késõ éjszakáig a zsákmányt. A gyomrot kezelésbe véve, enyhe rángást véltek észlelni rajta. A tengerészek felhasították a bendõt, és megtalálták James Bartleyt. Nem volt magánál, arcát, nyakát, kezét fehérre marták a gyomornedvek, de még élt. Két hétig félrebeszélt, de aztán javulni kezdett az állapota. Idõvel tökéletesen fölépült, de a savak hatására holta napjáig albínó maradt az érintett bõrfelületeken. Nos, lehet, hogy Bartley nem ment el a csodálatos menekülés nyomán kora Ninivéjébe, hogy hirdesse az Úr szavát, miként Jónás tette, de a megtisztulás nyomai mindörökre ott maradtak a testén. Talán nem is kellett térben elmozdulnia, hiszen individualizmustól átitatott korában minden embernek megvolt már a saját, különbejáratú Ninivéje, ahol bõven akadt tennivaló. Megjegyzendõ, hogy egyes szakadár szkatológusok vitatják a Jónás- és Bartley-féle történet létjogosultságát (szakmai szempontból, persze), hiszen egyikük sem ment át a cethal teljes emésztõrendszerén, hogy új kezdetté váljon: Jónást kiköpte a cethal, Bartleyt pedig kivágták a maga bálnája gyomrából. "
Ráadásul ez az utód még életképes is! Hihetetlen, hogy miket produkál a természet!
Más:
A napokban megérkezett Richard Ellis "Monsters of the Sea" című könyve. Jó 380-400 oldalas könyv, foglalkozik többek között a tengeri kígyókkal, manátuszokkal, óriás kalmárokkal, polipokkal, a bojtosúszójú hallal, egy rövidebb fejezetet még Nessie-nek is szentel. Sok-sok fénykép, rajzos illusztráció gazdagítja a könyvet. Miközben átlapoztam, találtam egy általam eddig még nem látott fotót ami 1937 októberében készült a kanadai Vancouver város Naden Harbour nevű bálnavadász telepén. Egy Ámbráscet gyomrában találtak egy különös élőlény maradványt amit később "Cadborosaurus-nak" neveztek el. Találtam róla néhány hivatkozást, valamennyi angol nyelvű, de kétségkívül érdekes történet!
Valahol olvastam, hogy a mélytengeri óriáskalmárok élettere ugye óriási, ők pedig egyszerűen túl kevesen vannak, ráadásul magányosan élnek. Így ha összeakad két kalmár, rögtön párosodnak, sokszor előfordul, hogy hím a hímmel is, annyira ritka a találkozás, hogy biztosra mennek :) Szóval könnyen elképzelhető, hogy a fajfenntartás annyira dolgozik a kalmárokban, hogy nem csak a fajtársaival kamatyolnak, hanem minden olyan egyéb fajjal, ami potenciálisan nem ellenségük vagy szerepel az étrendjükön. Aztán valami mutáció folytán világra jön a hibrid utód...
Nagyon gyenge volt, csak fél héttől néztem, aztán rájöttem, h láttam már régebben. Egy erdei tanyán él egy nő, akihez jár egy bigfoot, aki beszél angolul, egyszer kért a nőtől fokhagymát, mert az véd a szúnyogok ellen. Majd ez a nő elmesélte, hogy gyerekkora óta figyeli a nagylábúakat, akik szarvasra vadásznak, puszta kézzel ejtik el (75 km/ó sebességgel is képesek futni), majd a körmükkel (!) hasítják föl a hasnál a bőrt és belezik ki az elejtett jószágot. (Aki csak egyszer vágott föl vadhúst, az tudja, hogy ez szinte lehetetlen.) Először a májat és a szívet veszik ki..., amit nem szeret ez a nő nézni, gyerekkora óta. Erre egy szakértő azt mondta, hogy ez nem (kripto)zoológiai, hanem kultúrantropológiai kérdés... Majd arról a híres filmfelvételről esett szó, amelyet oly sokszor láttunk, amelyen egy erdőszélen látható egy nagylábú, aki lassan, nagy léptekkel megy be az erdőbe. Egy pasi elmesélte, hogy ő az, szőrős jelmezben... hát ennyi... mit mondjak... hervasztó volt...
