Szeretnénk létrehozni egy olyan közösséget, ahol a vakok, csökkentlátók, és barátaik kötetlenül társaloghatnak és cseveghetnek. A hozzászóló személyek Lehetnek virtuálisak, de lehetnek valóságosak is, ami még izgalmasabbá teszi a beszélgetést. A klubot fizikai értelemben is megvalósítjuk, közös programok szervezésével. Az érdeklődők bekapcsolódhatnak a társalgásba, megismerhetik a vakok életét, és így új barátságok szövődhetnek.
Sziasztok! A hangszer, érintőképernyő stb. témával kapcsolatban szeretném leírni a tényleg saját magánvéleményem, remélem, ezzel nem bántok meg senkit, nem is az a szándékom... Lehet benne igazság, de cáfoljatok meg, ha nem így van. Szóval: Ha valaki nagyon komoly, a legfelsőbb kategóriás Roland/Korg billentyűs hangszer vásárlásába vágja fejszéjétén emély szerint én nemigazán tudnám sem ajánlani, sem javasolni, hogy olyan szintit vegyetek, ami érintőképernyős, legfeljebb, ha már egészen biztosak vagytok benne, hogy minden funkciója midikábelen keresztül is vezérelhető és le is van dokumentálva, mert ez esetben akár egy szekvenszeren keresztül is irányíthatjátok a szintit, bár ekkor egy számítógép is kell a használatához. Ha pedig van hozzá windows alatt futó ilyen vezérlőprogram, akkor a szekvenszer se feltétlenül szükséges. Ha pedig minden le van dokumentálva, akkor írható is program, ami ezt megoldja. Zsolnai László hajdanában foglalkozott ilyen dolgokkal, bár szerintem nem érintőképernyős szintik vonatkozásában.Egy érintést érzékelő képernyőre nem ragaszthattok, mert lehet, hogy elszúrjátok a felületet, ill. a ráragasztott dolog épp az érintés érzékelését gátolja meg. A nyomkodósabb más tészta, elvileg ragaszthattok rá, de ezt se javaslom.
A konkrét ok pedig éppen abban keresendő, hogy miért csinálják ezeket a szintiket ilyen érintőképernyősre. Hát azért, mert dinamikusan változó kezelőfelületet akarnak biztosítani. Ha erre nem volna szükség, akkor nyugodtan kiszerelhetnének nyomógombokat a burkolatra nyomtatott feliratokkal is. Ám a legnagyobb valószínűség szerint épp az a pláne az érintőképernyőben, hogy egy új működtető szoftver rátöltésével megváltoztatható a kezelőfelület kinézete, ill. az se kizárt, hogy minden érintésre, azaz gombnyomásra új képernyő jön be, új kinézettel és máshol elhelyezett gombokkal, mint a windowsban. Ezt pedig fix helyre ragasztott gombjelölőkkel sajnos nem tudjátok követni.
Elvileg megoldás lehet még egy méretre vágott, és a gombok helyén kilukasztott braille lap, ez nem okozna kárt senkinek, és a lukakba nyúlva megnyomhatnátok, ill. megérinthetnétek a gombokat. Igenám, de az is jellemzője az ilyen készülékeknek, hogy a gombok, szabályzók használata közben változnak a kijelzett értékek, azokról viszont hogyan szereznétek tudomást. Azt is el tudom képzelni, hogy tolópotmétereket rajzolnak ki, és ha a poti bütykét megérintjük és húzzuk az ujjunkat, akkor állítódik a szabályzó, és arrébb megy a bütyök. Ezt viszont csak látni lehet. Megjegyzés: én is maximálisan ellene vagyok az érintőképernyőnek, mert tulajdonképpen ha úgy vesszük, majdnem a szó szoros értelmében megfosztanak bennünket ezektől a csúcskategóriás hangszerektől. A Yamaha Tyrossal más a helyzet... De lásdd pl. a Roland G-70-ben az orgonánál a forgópotméterszimuláció (rotary/leslie-effektezés stb.) Na, nem dumálok, mert sok lesz a számla!:-)) Ez mosolyjel volt a végén. Egyébként, aki gondolja és akarja (persze, akinek van ilyen gépe), nagyon szívesen meghallgatnám, mit lehet és mit nem lehet használni teljesen vakon, amit nem lehet, mi lehet rá a megoldás. Üdv: Tibi
Sziasztok! Úgy volt, hogy a magyarul beszélő szoftver (BESZTEL) már jövő év január-februárra meglesz, de Ecsedi Csaba azt írta a Besztel-listára (ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki kéri, magánban elküldöm neki a feljelentkezési útmutatót), hogy valami akadály lett és emiatt csak jövő szeptember-októberre lesz belőle valami. Addigis kitartás gyerekek, próbáljuk meg használni, ami van egyenlőre, mégha demo és tíz perc, akkoris. Illetve próbáljátok, mert nekem nem Simbian van. Egyébként a Communicatorra is jó a Talks állítólag és az SMS-mondónak is van olyan változata, ami nemcsak T-mobilos, de erről sajna nem tudok semmit. Üdv: Tibi
Én most szeretnék ilyen telefont vásárólni. Az a kérdésem: communicator is használható így? Mi a helyzet a GPs-vel, mert az nagyon hasznos lenne a vak tájékozódása szempontjából.
Sziasztok! Még egy új téma: hangszerek, stúdiótechnika, zeneszerkesztés... és minden, ami ide is beleférhet. A vakok talán egyik legnagyobb problémája, hogy a legprofesszionálisabb stúdióprogit (Cubase) és az ehhez tartozó VST-pluginokat nem biztos, hogy megfelelően, Jawshoz méltóan tudják használni. Körünkben talán a legelterjedtebb zeneszerkesztők: Cooledit (most már Adobe Audition), Cakewalk 8 és vagy 9, valamint a Sound Forge-progik különböző verziói. Viszonylag mindegyik elég jól használható Jaws-zal, bár jómagam igazából csak a Caklag mindegyik elég jól használható Jaws-zal, bár jómagam csak a Cakewalk-ot és a Sound Forge-ot tesztelgettem. Az első midifileok készítésére, a másik pedig hangfájlok szerkesztésére és egysávos felvételre való. Melegen ajánlom mindenkinek, akit érdekel a stúdiótechnika, hangszerkesztés... A különböző szintetizátorgyárak (elsősorban a Korg és a Roland) leghátrányosabb fejlesztési elve számunkra az érintőképernyő. Ez is megérdemelne egy külön topikot a Vakbarát klubon belül, nagyjából leírnám az elvét. Én kétféle érintőképernyőmegvalósításról tudok. Az egyik valóban ujjal érintésre reagál, tehát kis elektródák szövik át a felszínét, és amikor az ember odadugja az ujját, akkor két pont közt zárja a mikroáramkört. Ezt érzékeli egy elektronika és pozícionálja az érintést. A másik nem csupán érintést kíván meg, hanem enyhe nyomást is, tehát a képernyő felszíne egy ruganyos burkolat, olyan, mint mondjuk a szigetelős tapéta, vagy a szkenner fedelének belső oldala, de vékonyabb ruganyzó réteggel. Az előbbit magad is kipróbálhatjátok bármelyik notebook egérpadján, ami az áramkörzárásos elv alapján működik, a másodikat palmtopoknál, PDA (personal data assistant), tehát zsebgépeknél alkalmazzák, amelyeknek alapkiszerelés szerint nincs betű és számbillentyűzete, csak pár navigáló gombja van, az összes többi művelet egy ilyen nyomásérzékeny képernyőn történik speciálisan kihegyezett műanyagceruzával. Az ilyen képernyő persze ujjal is nyomkodható, de akkor nem olyan finom a pozícionálás. Ezt az lehetőséget kihasználva fejlesztették ki arató andrásék azt a magyarul beszélő programcsomagot, ami vakok számára használhatóvá teszi a zsebgépeket, ugyanis egy braille tábla hat pontcelláját, plusz három kezelőmezőt rajzol ki, amit ujjal nyomkodni lehet.
A fejlesztés időszakában ők maguk is gondolkodtak azon, miként lehetne a vak felhasználó számára érzékelhetővé tenni a kirajzolt köröket, amiket nyomkodni lehet. Az első ötletük nekik is a ráragasztható matrica volt, de ez azért aggodalmat okozott, mert ki tudja, nem teszik-e tönkre a gép érintőképernyőjét a ragacsok. Végül oda jutottak, hogy egy plexi lapot a megfelelő helyeken köralakban kilukasztgattak, megfelelő vágószerszámmal, úgy, hogy a lukakba belefér az ember ujjbegye, és ezt a lapot maszkként ráhelyezték a teljes érintőképernyőre, ami nem sokkal nagyobb, mint például egy notebook egérpadja, és valami egészen triviális ragasztószalaggal rögzítették a gép hátulján. Azaz, ez egy működőképes megoldás. Mi a helyzet azonban a szintetizátorokkal? Nagyon nehéz kérdés, jelenleg legújabb tudomásom szerint nincs rá vakbarát megoldás. Ilyen érintőképernyős hangszerek: Roland VA-széria (3, 5, 7 és 76), Korg Triton és Trinity-sorozat, PA1X ÉS PA1X PRO. Bocsánat, a Rolandnál kihagytam a G-70-et. Nagyon érdekelne a dolog, hogy akinek sorstársak közül (vagy bárkinek) VA vagy hasonló kategóriás szinti van, hogyan küzd meg az érintőképernyő buktatóival. Nekem személy szerint a G-70 elődje a G-1000-es van, illetve most szeretnék egy Yamaha PSR-3000-et vagy egy Korg PA-80-ast. Mélyen elnézést kérek a hosszú leírásért, megígérem, legközelebb rövidebb leszek. Üdv: Tibi
Nem tudom, lehet-e olyat, hogy új téma nyitása, mindenesetre ezt szeretném lehetővé tenni a beszélő mobiltelefonok terén. Gondolom, sokan kíváncsiak, hogyan is oldható meg vakon pl. az SMS-írás, hogy közben halljuk is, mit gépeltünk. Ehhez kívánok némi útmutatást adni, remélem, felkeltem mindenki érdeklődését a köv leírással. És akkor most jöjjön a lényeg! Azok a telefonok beszéltethetők meg, amelyek Symbian-osak. Ez azt jelenti, hogy Symbian operációs rendszer fut a mobiltelefonon. A Symbian a mobiltelefonok operációs rendszere. A Symbian oprendszer alá pedig lehet software-eket felinstallálni. Így olyan Software is installálható a mobiltelefonra, amely megbeszélteti. Tehát beszélő programot lehet telepíteni a mobilra. Ez tulajdonképpen egy képernyőolvasó software, amely felolvassa a telefon képernyőjén megjelenő információkat, a telefon menüit, SMS és más szöveges jellegű információkat. Ez olyan mint Windows alá telepíthető Window eyes, Jaws, Wintalker, STB, STB, amely a Windows oprendszert hangosítja meg látássérültek számára. Ilyen, vagy ehhez hasonló software telepíthető a mobilra, ezekből is van (és lesz) több is. Telepíthető például a mobilra böngésző (Opera), mp3 lejátszó, video (multimédia) lejátszó, játékok, képernyőolvasó, STB, STB. Viszont ez a széles választék csak a Symbian-os mobilokra telepíthető fel, és a telepítés otthon, házilag elvégezhető. Nem kell mást vásárolni a számítógéphez csak egy infra vagy egy bluetooth portot, attól függően, hogy a mobilunk melyiket tudja kezelni. Ezután a számítógépen keresztül letölthetünk a telefonunkhoz való programokat, amelyet infra vagy bluetooth porton keresztül átküldhetünk a telefonunkra, majd telepíthetjük azt. Hogy mely telefonok Symbian-osak, megtudhatjuk innen is: http://www.series60.com/
Mindenesetre ide teszek egy listát a Symbian-os telókról: - Lenovo P930 - Nokia 3230 - Nokia 3600 - Nokia 3620 - Nokia 3650 - Nokia 3660 - Nokia 6260 - Nokia 6600 - Nokia 6620 - Nokia 6630 - Nokia 6670 - Nokia 6680 - Nokia 6681 - Nokia 6682 - Nokia 7610 - Nokia 7650 - Nokia N-Gage QD - Nokia N-GageTM - Panasonic X700 - Panasonic X800 - Sendo X - Sendo X2 - Siemens SX1 Motorola A1000 FOMA F880iES BenQ P30 FOMA F900iC Nokia 7710 Sony Ericsson P910 FOMA F901iC Arima U300 Lenovo P930 FOMA F900i FOMA F900iT Motorola A925 Nokia 9500 Sony Ericsson P900 Nokia 9300 FOMA F700i Motorola A1010 Nokia N70 Nokia N90 Nokia 9210 Communicators Nokia N91 Nokia 9290 Communicator Sony Ericsson P800 Motorola A920 FOMA F2051 FOMA D901i FOMA F2102V A fenti telefonok beszerezhetők a Pannon, a T-Mobile, a Vodafone üzleteiben, a Pannon szervízben, a T-mobile szervízben, a Vodafon-e szervízben, telefonkereskedésekben, kézalól, STB, STB. Egymás közt is lehet telókkal üzletelni, valamint telefonokról infókat megtudni az alábbi linkre kattintva: http://www.telefonguru.hu/
A fenti Symbian-os mobilok közül talán a Nokia 3650-es a legolcsóbb tudomásom szerint, bár már újonnan nem nagyon lehet kapni csak használtan, és ilyenkor érdemes elgondolkodni hogy ha használt a teló akkor az akkumulátor sem új, valószínűleg azt is újat kell bele venni, és mindent összevetve kiderül(het), hogy érdemesebb inkább egy új telefont venni, új aksival.
Többen a telefonok megbeszéltetésére a Scansoft Talks nevű programcsomagját szokták telepíteni, amely sajnos még magyar nyelven nem érhető el. Ahogy nézem a Talks hivatalos elérhetősége (link) a dokumentációja szerint: http://www.talx.de/ Először a Scansoft TTS (Text To Speech) engine beszédmotort kell telepíteni, és csak utána a Talks képernyőolvasót. Tudomásom szerint elindult egy magyar fejlesztésű projekt is, amely egy magyarul beszélő programcsomagot, képernyőolvasót fejleszt, és látássérültek számára ingyenesen hozzáférhető lesz, viszont erről többet én nem tudok, az ebben illetékesek biztosan írnak majd ide a listára.
A Symbian-os telókra fejleszthetők software-ek, bárki fejleszthet, akinek kedve van hozzá, valamint rendelkezik a szükséges dokumentációkkal és programozói tudással. A Symbian oprendszer fő nyelve a C, ezért a software fejlesztések többnyire C nyelven íródtak. Ezeket fordítják le Microsoft Visual C, vagy GNU C alatt a telefonok számára futtatható kódra, és persze jó kis Library gyűjtemény van hozzá C-hez. Akit érdekel a programozási rész, az angol nyelven rengeteg szakirodalmat/rutin könyvtárat talál az alábbi linkeken: http://www.symbian.com/ http://www.symbianos.org/
Jó mobilozást! Ha valami kimaradt, ezer bocsi érte! Aki többet tud, talán kiegészíti ezeket a gondolatsorokat. Üdv: Tibi
Előre elnézést kérek azoktól akik vakon nagy sebességgel szörföznek a neten, de úgy gondolom, hogy ilyen részletességgel az is megértheti aki első alkalommal barangol a hálón. Leírom lépésről, lépésre, ahogy vakon lehet használni, a jaws 5.10-zel.
Az olvasáshoz nem kell belépni, illetve regisztrálni. Hozzászólás beírásához viszont regisztráld magad látó segítségével, vagy kérj meg engem!
Ha eltévedtél az oldalon, legjobb, ha a kontroll/hom billentyűkkel felugrassz az oldal tetejére.
A vakbarát klub oldal megnyitása után tedd a következőket:
Belépés regisztrált felhasználóknak:
Nyomd meg a helga betűt! Ekkor ezt hallod: (negyedik cím sor szint, belépés)
Nyomj egy lenyilat! Ekkor ezt hallod: (szerkeztőmező, felhasználó név)
Üss entert! Ekkor ezt hallod: (űrlapmód bekapcsolva)
Írd be a felhasználó neved!
nyomd meg a tab billentyűt! Ekkor ezt hallod: (gépelje be a jelszót)
Írd be a jelszavad!
A tab megnyomása után üss entert az oké gombra!
Ha helyesen írtad be az adataidat, beléptél.
Az oldal olvasása:
Nyomd meg a kontrol ef billentyű kombinációt! Ekkor ezt hallod: (jaws keresés párbeszéd panel)
Írd be az alábbi szöveget: (válasz)
Üss entert!
Ekkor az utolsó hozzászóló válasz hivatkozására értél, olvasd a kontrol lenyillal vagy le-fel-nyillalsoronként a szöveget!
Te is szeretnél hozzászólni?
Ebben az esetben, Az aktuális hozzászólás felett található (hivatkozás, válasz)-ra kellütni egy entert.
Nyomd meg a mária betűt egyszer,vagy kétszer! Ekkor ezt hallod: (editkeret)
Ha eltévesztetted, addig nyomogasd, míg a zárójelek között lévő szöveget hallod!
Nyomd meg a ferenc betűt háromszor! Ekkor ezt hallod: (szerkesztőmező)
Üss entert! Ekkor ezt hallod: (űrlap mód bekapcsolva)
Nyomd meg a sift/tab billentyűket három szor, hogy visszalépj az edit keretre!
Itt már írhatod a hozzászólást, vagy vágólapról bedobhatod,a szövegen a kontrol jobra-balra nyillal tudsz közlekedni.
Az elküldéshez, nyomd meg a pécé kurzort! Ekkor ezt hallod: (űrlap mód kikapcsolva)
Nyomd meg a béla betűt háromszor! Ekkor ezt hallod: (mehetgomb)
Üss entert!
Nyomd meg a kontrol ef billentyű kombinációt! Ekkor ezt hallod: (keresés párbeszéd panel)
Írd be az alábbi szöveget: (válasz)
Üss entert!
Ekkor az utolsó hozzászóló válasz hivatkozására értél, olvasd a kontrol lenyillal vagy soronként a le-fel-nyillal a szöveget!
Azt tekintjük csökkentlátónak, aki legalább 67% látáscsökkenéssel rendelkezik. Ez magába foglalja a vak és a gyengénlátó kifejezést. Gyengénlátó az, aki kb. 67% és 95% közé esik. 95%-tól már vak az illető, amit a vak társadalom ketté osztott aliglátóra és vakra. Az aliglátó bizonyos helyzetekben fehérbot nélkül is tud közlekedni, speciális nagyítóval, vagy anélkül böngészi az írott szöveget úgy, hogy az orra majdnem a papírt, monitort súrolja. A vak kifejezésen nincs mit megmagyarázni.
Sziasztok topiklakók! Sajnos többen jelezték, hogy nehézséget jelent a topikba választ írni, épp ezért leírom ide a topikba, hogy én hogy használom. Első látásra elég ijesztő, de ha egyszer végig zongorázod, teljesen érthető lesz és könnyebben boldogulsz más oldalokon is.
Én arra a rövidlátáscsökkentőre gondoltam, hogy jobb legyen a minusz 11-nél. Nem tudom, ezenfelül manapság milyen műtétek vannak, anno nekem is csináltak egyet az azóta már nem látó szemen DEbrecenben, valami inat raktak be mögé, hogy ne nyúlhasson tovább a szem, ergo ne romoljon, de ez retinaleválás ellen vajmi keveset segített.:-) Nem beszélve arról, hogy aztán évek múlva egy osztrák doki a retinavisszahelyezés közben ki kellett hogy bányássza.
Sziasztok, szia, szerintem a lányod ilyen szempontból még semmi. Úgy értem, megfelelő dioptriával rendesen lát, nem? Anyámnak is meg a nagynénémnek is minusz 12-13-as szemüvege van, de attól még vígan elvannak, pontosabban szegény anyám csak elvolt, míg nem kezdődött mindkét szemén az a középen-nem-látás. Azóta viszont már valamilyen kategóriába tartozik, és kap ilyen alapon valami pluszpénzt a nyugdíja mellé. Az én egy 0,01 vagy mennyi látóerővel rendelkező egyik szemem meg a másik majdnem minusz 9-es még "semmi", esetleg valamiket írathatnék SZTK-ra, de sosem érdekelt az ügy. Szóval a rövidlátás semmilyen szempontból nem csökkent látás, mivel korrigálható. Csak ugye az erős rövidlátásnak vannak szövődményei, lásd anyámat vagy engem. Én a lányodat megműttetném a helyedben. Én ugye nem mehetek, mert egy szemet nem tesznek kockára, de meg van lézerezve, hogy nehogy ezen is leváljon a retina.
Értem, és ezt a fogalmat nagyjából be is tudom azonositani. Elnézést, ha félreérthető volt, de én most nem arra gondoltam, hogy ti, személy szerint hová tartoztok, hanem arra, hogy fogalmam sincs, hogy az egyes kategóriák mit jelentenek :( Én csak simán rövidlátó vagyok, a lány a -11 dioptriájával hová tartozik vajon?
Volna egy kérdésem. Nem tudom, hogy többen hoztátok-e létre ezt a topikot vagy te egyedül, de nem tervezitek egy olyan chat létrehozását, amit tudnak a vakok is használni és privát chatelni is lehet? Én már régóta vágyom egy ilyenre, de azt mondják hogy a Jaws miatt ez nem igazán megoldaható.
Nakérem, mégis a progi volt a gond. Srác átjött, megnézte, aztán közölte, hogy az a program, amit letöltöttem, átírt (vagy eltüntetett??? már nem emléxem a szakszavakra) valami file-t a windows-ról, ami így sikerrel omlott össze. Végülis ez így megkönnyebbülés, anyagilag, mert igen fájt volna most egy új vincsi.:-) Aztán a gépem most még mindig nem jó, mert nem tudtam este visszarakni a rendszert, a feleúton valami végzetes hibát emlegetett, ahonnan nem volt továbblépés. Ma megpróbálom újra, hátha én toltam el valamit (nem lenne meglepő).
Sziasztok! Örülök, hogy mások is úgy gondolják, van értelme annak, amit Vakbarát kitalált. :o) Én látok, de nem feltétlenül és minden esetben nézek. Vagy fordítva? :o) Érzem a különbséget. Ugyanakkor fogalomzavarokkal is találkozom és talán nem vagyok egyedül. Ahogy látom, szóba is került már ez, de én arra lennék kíváncsi, hogy a napi szóhasználatban mi az, ami kvázi helyes? Mi az, amivel a legnagyobb eséllyel fordulhat egy jószemű a beszélgetőpartneréhez anélkül, hogy ő besértődne? Ez baromi fontos szerintem. Én úgy sejtem, hogy ez köztetek nem probléma, sőt: számtalan poénforrás! :o) És azok között is, akik a közvetlen környezeteteket alkotják, viszont az az érzésem, ez nem elég, hisz a világ mindenki számára egyforma nagy. Na, végülis azt próbáltam összezagyválni, hogy még mindig létezik (ezek szerint bennem is sajna, ha így csócsálom a szavakat) egy kommunikációs mezsgye, amit el kell tüntetni.) Nagy feladat, de meg kell próbálni! :o) Ezért örömteli ez a topk! :o))
Szia, köszönöm! Az az igazság, hogy sok érdemem nincs benne. Ez volt az az ellenőrző karaktersor, amit az Index regisztrációnál kiírt és amelyiket el is tudtam olvasni.
Sziasztok! Neméppen a képernyőolvasókhoz tartozik, azonban mégis felvetném a témát... Jómagam is 100%-os látássérült vagyok, használom is a Jaws-progit... Azonban a tegnapi nap folyamán hallottam egy érdekességet, miszerint létezik egy olyan progi, mely szövegből hangot konvertál, azaz .MP3-ba fordítja le a beírt szöveget. Aki ismeri a progit, légyszi írjon róla részletesen. Aki esetleg lehetővé tudná tenni, magánban jó lenne, ha küldene egy mintát, hogyan is végzi ezt a tevékenységet a progi (már, ha egyáltalán létezik.) Címem: htibcsike@freemail.hu Üdv: Tibi
A képernyőt akkor olvassa jól, ha az alábbi beállításokat elvégzed:
A tálca és startmenü beállításnál, a startmenü oldalon a klasszikus windows használatát kel bejelőlni!
A megjelenítési tulajdonságoknál a témák oldalon és a megjelenítés lapfülön is a klasszikust kell választani!
A képernyő kímélőt kapcsold ki!
A rendszer tulajdonságainál a speciális panelen, a teljesítmény beállításainál válaszd a legjobb teljesítményt!A mappa beállításainál pedig válaszd a klasszikus windows mappák használatát!
Majd, ha a demo már az asztalon van, akkor minden bekapcsoláskor automatikusan el kezd beszélni a gép, és mindig megjelenik egy ablak, ami keresi a kulcslemezt, de ezt egyszerűen csak be kell zárni, felteszi a kérdést, hogy regisztrál, vagy a demo-t használja, a demora kattintani és kész. Aztán lejárat előtt 6 perccel figyelmeztet, hogy mentse el a munkáját, majd 3 és 1 percnél, és leáll a beszéd, de az asztalon rákattintva újraindítható, és ez éveken keresztül működik, csak figyelni kell, mert mindig van újabb verzió, azt le kell tölteni, felülírni a régit.
Sziasztok! Nálam még nincs meg ez a beszélő demo program, az infót csak kaptam a linkről, most még ez a kiegészítés hozzá:
Egy DEMO-t nem lehet regisztrálni, csak letölteni, először le kell tölteni a 4.02-es verziót, majd arra az 5.10-verziót. Kell a német nyelvű, amit felül kell iratni magyarra, befejezéskor kiteszi magától az asztalra. Itt regisztrálni nem lehet, aki arról az oldalról tölti le. Regisztráláshoz egy floppi lemez kell, és nem kell látó hozzá.
Sikerült megbeszélni a sráccal, hogy megnézi a gépet este, aztán ha vállát vonogatja (remélem, nem így lesz) akkor folyamodom virtuális segítséghez.:-) Na, de lassan húzok is haza. További szép napot!