Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Dékány András neve nekem is ismerős, talán olvastam is tőle egykor, az is rémlik,hogy valamilyen tengerészettel kapcsolatos könyveket írt, de most a Titanic-évforduló kapcsán olvastam arról,hogy erről a katasztrófáról is volt kötete. És képzeld, rokoni kapcsolatokon keresztül hozzájutottam gyerekkoromban háború előtt kiadott Kosáryné Réz Lola- féle Cilike könyvekhez, nagyon jól szórakoztam rajtuk! :-)
A jó öreg Verne Gyula nekem is megvan, hiánytalanul. Szerencsére az ötvenes-hatvanas években kiadott sorozat. Ez azért jó, mert az eredeti rézmetszet illusztrációk vannak meg benne. A hetvenes években megjelenő könyvekben magyar szerzők illiusztráltak, de nem valami jól. Mondhatni, pocsékul.
Nem minden csíkos-pöttyös könyvet olvastam el, mert viszonylag gyorsan rákaptam a kalandregényekre, pl. Dékány Andrásra, Ez utóbbi szerzőtől elég sok könyvem van, és időnként kézbe is veszem őket. Nagyon meglepődtem, hogy a Kossuth Lajos tengerésze című regényben említett hajó, az Implacabile, tényleg létezett! Persze, nem Monostory Balázs volt a kapitánya, de maga a történet stimmel.
Igen, Szlovákiában csodás tájak vannak, nem bántam meg, hogy elmentem. Még akkor sem, ha a hosszú buszozás elég fárasztó.
Később azt olvastam, hogy a krasznahorkai mauzóleum a magyar Tadzs Mahal. Óhatatlanul eszembe jutott, hogy kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. Ezzel nem kívánom lebecsülni, hiszen nagyon szép!
Nekem nem sok pöttyös könyvem van - A két Lotti megvan:) - inkább könyvtárból hordtam ki sok pöttyös-csíkos kötetet, többek között Kertész Erzsébet könyveit meg G. Szabó Juditot, ez utóbbit ha ismered, tudod,hogy sokat lehet nevetni. De megtartottam az összes Vernémet, a Belle és Sebastient és minden hasonló gyerekkönyvemet. Sőt, a padlásról lementettem a mesekönyveimet is, igaz, azok nincsenek a polcokon, hanem a szekrény aljában:)
Szép lehetett a krasznahorkai - szlovákiai - kirándulás. A kutyaszoborról az jut eszembe, hogy Keszthelyen a kastélyban pedig festményen van megörökítve Erdmann, a hercegi pár kedvenc tacskója.
Tegnap Szlovákiában jártam, egy szervezett út keretében, egynapos kiránduláson. Megnéztünk egy aragonitbarlangot, nagyon érdekesnek és szépnek találtam. Messziről vethettünk egy pillantást a krasznahorkai várra, tetőzet nélkül is impozáns látvány volt. Mintegy kárpótlásul megnézhettük az Andrássy-mauzóleumot. Roppant érdekesnek találtam. A gróf úr a körülrajongott felesége, az egykori operaénekesnő, Hlablawetz Franciska emlékére. Legjobban szent Franciska képe tetszett. Messszebbről nézve szobornak tűnt, aztán, amikor az idegenvezető elmondta, hogy nem festmény, hanem mozaik, ámultam-bámultam. Még közelről nézve sem tudtam felfedezni az illesztés nyomát. A mauzóleum háta mögött a házaspár kedvenc kutyájának, egy tacskónak az életnagyságú szobra állt. A felirat szerint a derék jószág húsz évet élt. Itt az volt a figyelemre méltó, hogy a kutya szemét féldrágakőből rakták ki, méghozzá valami kék színűből. Lehet, hogy a tacsinak öreg korára hályogos lett a szeme? Akárhogy is, mindenkinek tetszett.
Egy futó pillantést vethettünk Nagyszombat főterére. Egy erőltetetten patetikus Petőfi, és egy egész jó Tompa Mihály szobor állt ott, eszembe juttatva az "Arany Jankó lesz a násznagy, Tompa Miska lesz a pap" Petőfi idézetet.
Egy balga pillanatomban az összes csikos, pöttyös stb. könyvemet antikváriumba vittem. Úgy éreztem, már kinőttem őket. Persze, az is igaz, hogy a könyvespolcom nincs gumiból, meg a szoba falai sem. Azért néha sajnálom, hogy eladtam ezeket az olvasnivalókat. Megvolt a Francia kislány is, csak ennyire részletesen nem emlékszem rá. Megpróbálom ellenőrizni.
Szoktam olvasgatni a moly.hu-t és ott írja valaki A francia kislányról,hogy az 50-es évekbeli kiadásban még szerepelt Rákosi meg SZtálin halála, a későbbiekben nem. Én is egy olyan könyvtári példányt olvastam,amiben nem volt már szó ezekről a személyekről. Thury Zsuzsától nekem A fivér c. regény van meg, régebben olvastam, ez is jelentős részben önéletrajzi ihletésű,esetleg ajánlhatom is:) Igaz, írja is a fülszövegben,hogy regényeiben folyton önmagát és családtagjait írja meg.
Megnéztem a Jane Eyre utolsó két részét. Végső soron tetszett, de - hogy így fejezzem ki magam - valami van, de ez nem az igazi. Viszont idáig a legjobb. Például Mr. St. John Rivers nem kemény misszionáriusnak, hanem derék, kissé együgyű falusi plébánosnak tűnik, nem nagyon érthető, mi is tetszik rajta dúsgazdag szerelmének. Még a szép görög profil sem stimmel. A testvérei pedig egyáltalán nem olyan kotnyeles nőszemélyek, ahogy itt ábrázolják őket. Azt sem tudom, miért hallgatják el az, hogy Jane lemondott az öröksége háromnegyedéről, ami kb. háromszáz évi fizetése lenne. Azt már kifogásoltam, hogy Adéle kicsit túl fejlett a könyvbéli korához képest. Viszont Mrs. Fairfax személyét itt is nagyon jól eltalálták.
Jó döntés volt, hiszen minden jó, vagy legalábbis olvasható könyvet úgyse lehet megvenni. Nem is beszélve arról, hogy van olyan is, amit nem idén adtak ki. Ilyen pl. a Francia kislány. Annak idején olvastam és tetszett is, nem tudom, most mi lenne a véleményem róla. Valamelyik politikai fogoly ebből a regényből tudta meg, hogy Sztálin meghalt, de nem ez a könyv legfőbb érdeme.
Érdekes véletlen, hogy én most fejeztem be Thury Zsuzsától a Családi krónika című könyvet. Nem regény, inkább novellával kombinált esszégyűjtemény. Az apjáról csak keveset ír, mert kislány volt, amikor meghalt, magáról és az anyjáról többet és érdekesebbet.
Meghoztam a nagy döntést, egy hónappal ezelőtt újra beiratkoztam a könyvtárba. Egy év alatt 2100 ft díjért egy seregnyi könyvet elolvashatok:) Első adagként 5 könyvet vettem ki, és 8 nappal a határidő előtt "kész lettem" velük. Mondjuk kicsit a bakfiskoromat éltem újra,mivel Janikovszky Éva és Thury Zsuzsa is szerepelt az írók között. Thury Zsuzsa :A francia kislány c. művét elég propagandisztikusnak tartottam, de a történet végül is érdekes volt és el fogok sétálni a regény egyik helyszínére,a Thököly út 97 felé:) Második nekifutásra egy Ken Follett II. világháborús mű; A másik Boleyn-lány; a Virágot Algernonnak és egy Jo Nesbo-krimi jött velem haza, mindegyikre nagyon kíváncsi vagyok, a Follett-et kezdtem el olvasni.
Sajna, a Jane Eyre első részét nem láttam, mert vendégségben voltam, de a másodikat megnéztem, és nagyon tetszik. Mr. Rochesterel és Jane-vel meg (mármint az őket alakító színészekkel) meg vagyok elégedve, még a házvezetőnő és Grace Poole is tetszik. Viszont szerintem Adéle fiatalabb, mint aki alakítja. De ez nem túl súlyos hiba, és az egész feldolgozás jól sikerült.
Sajna, színházban nem láttam, a kisregényt olvastam, és náhány színházi közvetítést láttam.
Az olvasókörön szó esett az Örkény családról is, igazi nagypolgári, de intellektuális érdeklődésű család volt. Én azt mondtma, hogy ebben az esetben hasonlított Hegedűs Géza helyzetére. Az előadó erre elmondta Géza bácsi egyik kedvenc történetét, ő ugyanis kitűnően tudott anekdotázni szörnyű helyzetekről.
Nos, A bori táborban dolgozott Gyöngy Pál, a slágerszerző. Egy talicskát tolt, nem túl nagy tempóban, hiszen kb. negyven kiló volt. Háta mögött a század tréfacsinálója. Amikor a talicskát egy rámpán kezdte el Gyöngy tolni, egyszer csak megszólal: Felfelé megy Borban a Gyöngy, jól teszi...
Örkényről szólva merem ajánlani az Azt meséld el,Pista c. előadást,stílusosan az Örkény Színházban játssza Mácsai Pál, remekül. Ez az író szövegeiből összeállított önéletrajzi "monodráma", sok humorral, sok-sok elgondolkodtató pillanattal, nagy-nagy csendekkel - a nézők részéről.Megjelent hangoskönyvben is, én legutóbb ennek hallgatása közben estem át az egyébként utált karácsony előtti diópucoláson. A Macskajáték közvetítésnek most csak az utolsó háromnegyed óráját láttam,de megint meg kellett állapítanom,hogy Pogány Judit tökéletes Orbánné. És én, amikor a színházban láttam ezt a darabot, utolsó szerepeinek egyikében Végvári Tamás alakította Csermlényi Viktort....
Kedden, az olvasókörön Örkény Istvánról beszéltünk, születésének századik évfordulója kapcsán. Konkrétan a Tótékról, a Macskajátékról, az egypercesekről, és csak nagyon érintőlegesen a Rózsakiállításról. Az előadó többek között azzal magyarázta a Macskajáték sikerét, hogy kitünő szereplehetőség az idős színésznők számára. Biztos, hogy ez is az oka, hiszen a női szereplőkkel mostohán bánik a színműirodalom. Ha kiöregedett a szerelmes korból, talán még hátravan a fiatal anya, de középkorú nőt főszerepben nem nagyon látni. Persze, az is lehet, hogy csak én nem tudok róla. Az időskor megint más, itt inkáb nagymamai szerepkörben tündökölnek. Nos, a Macskajáték legalább két, de inkább három színésznőnek nyújt kitünő lehetőséget, nem is csoda, ha élnek vele. Ezt konkrétan akkor állapítottam meg, mikor ugyanazon a napon megnéztem a tévében a színházi közvetítést. Azon viszont csöndesen derültem, hogy a meglehetősen visszataszító leírásnak Csermlényi Viktor, az öregedő, bocsánat, öreg amorozo egyáltalán nem felelt meg. Sem a mostani szereplő, sem Balázs Samu annak idején. Jordán Tamás egy sarmőr, akiről nem nehéz elhinni, hogy magába bolondítja a nőket. És itt a siker egy másik titka: öregek szerelmével nem nagyon foglalkozik a világirodalom. A dráma pedig mindezt szellemesen, gúnnyal és öngúnnyal teszi.
Azt is csak most tudtam meg, hogy mind a Tóték, mind a Macskajáték eredetileg filmnovella volt, csak nem engedélyezték a forgatást. Ezért aztán megjelent novella formában, először a Kortárs közölte le, aztán kiadták könyv alakban is. Majd színpadra alkalmazták, végül film is lett belőle.
A mai napon a gödöllői kastélyban jártam egy kirándulócsoporttal. Nagyon szépen felújították, meg is csodáltam, de nekem kicsit túl sok volt részint az aranyozás, részint meg FErenc József szobron, fstményben, de még bögrén is. Továbbá nagyszűmú arcképen. Nagyon megörültem, amikor megláttam deák FErenc, illetve Eötvös József arcképét, őket legalább kedvelem. Andrássy Gyuláról az állapítottam meg, hogy jóképű férfi volt, lehet, hogy tényleg tetszett Sziszinek.
Ami nekem tetszettek, azok részint a csodás cserépkályhák (bár azok is aranyozva voltak, ha nem is mindegyik) részint a szépen megterített reggelizőasztal volt. Ez utóbbin két személynek volt teríték, meghitt hangulatban ehettek. Azért egy teára meghívhatnának...
Feltéve, ha nem Ferenc Jóska tenné.
Egyébként sok látogató volt, egy fiatalokból álló olasz turistacsoport, úgy vettem észre, ők kissé unták. Elismerem, Firenze után sok újat nem mutathatnak nekik. De voltak ooszok is, és még egy szláv nyelvet is hallani véltem, ők jobban méltányolták. Hja, a közös uralkodó, illetve közös történelem.
Én először olvastam a Sellő a pecsétgyűrűn-t, de később, amikor újra elolvastam, én is Pécsi Sándort láttam-hallottam magam előtt. A Fekete városból is adtak egy kis részt (szégyen-gyalázat, de annak idején nem láttam), és ebben is nagyon jól eltalálta a figurát.
Én úgy olvastam a Sellő a pecsétgyűrűn-t,hogy folyton Pécsi Sándort láttam magam előtt, amikor Salgó szerepelt:) Amiben még nagyon szeretem, az a Fekete város, Quendel Gáspár - fantasztikus:))
Tegnap a tévében Müller Péter, Cs. Németh Lajos, Papp János és egy riporter Pécsi Sándorról beszélgettek. Szerencsére egy-egy alakítást is bemutattak tőle, rendszerint színházi alakításokat. A közepére érkeztem oda, és ezért csak a Tanner John házasságából láttam valamit. Ő volt Mendoza, és felolvasta a verseit. Ezek a poémák nagyjából Troppauer Hümer színvonalán álltak, nem csodálom, hogy a többiek legottan elaludtak rajta. Nem számoltam, de legalább tizenötször mondta ki a Lujza nevet, mindig egy csöppet máshangsúllyal.
Ma a rádióban is beszélek róla, de sajna, csak róla beszéltek, és kevés szöveget adtak tőle. Ha a filmalakításaira gondolik, elsősorban nem is Szellemfi, vagy Erkel Ferenc ugrik be, hanem Salgó Oszkér a Sellő a pecsétgyűrűn-ből. Ezt a szerepet mintha rá írták volna. Nagyon sajnálom, de egyszer sem láttam színpadon.
Juszt is elolvasás - témakörhöz : Én így olvastam el Irwin Shaw : Oroszlánkölykök c. regényét 14 éves koromban.Ugyanis könyvespolcpakolás közben anyukám azt találta mondani meggondolatlanul,hogy "ez még nem neked való". Nekem több se kellett, ügyesen konspirálva elolvastam kb.két hét alatt (én mentem el legkésőbb otthonról iskolába, amikor végre reggelenként egyedül maradtam, levettem a polcról és olvastam, az oldalt,ahol tartottam, pedig feljegyeztem a naptáramba halványan ceruzával). Nagyon tetszett a regény és azóta is azt tartom,hogy 14 évesen már el lehet olvasni.
Színház : Múlt pénteken az Örkényben láttam a Pillantás a hídról c. előadást, Eddie Carbone szerepében Csuja Imrével, Mácsai-rendezésben. A színház előtt direkt nem olvastam semmit az előadásról, csak utána, hogy ne befolyásoljon. Először megpróbáltam megfejteni,hogy miért olyan a díszlet, amilyen, mit jelentenek a különböző rendezői ötletek,de aztán rájöttem,hogy inkább érdemesebb a szövegre, az alakításokra figyelni. A darab történetéről annyit tudtam,hogy egy dokkmunkás beleszeret a nevelt lányába és a dolog tragédiába torkollik.Ha ezt nem tudtam volna, az elején nem gondoltam volna,hogy itt valami tiltott érzelemről van szó a nevelőapa részéről, egyszerűen csak egy zsarnoki,túlféltő apának tűnt Csuja Imre alakítása, de később mégis kibontakozott szemünk előtt a dráma,hogy a felesége is sejt valamit... Egyszóval nagyon jó kis színházi este volt. Szeretném viszont látni legalább felvételről azt a régi-régi színházi előadást,amiben Pécsi Sándor alakítja Eddie Carbone-t, az biztos egy hagyományosabb felfogásban készülhetett. És különben is nagyon szeretem Pécsi Sándort, sajnálom,hogy színpadon soha nem láthattam.
Kittenbergert én is szeretem. A dolog véletlenül kezdődött, az általános iskola hatodik osztályában karácsonyra ajándékot sorsoltak ki, és én egy Kittenberger könyvet kaptam. Az ajándékozója (egy fiú osztálytársam) lesújtó pillantást vetettt rám, és megjegyezte, hogy ez nem lánynak való. Vérig sértette a tizenkét éves önérzetemet, és juszt is elolvastam. Még most is megvan.
Igen, a vállalkozóra nagyon ráillett az undok fráter kifejezés. Viszont Patterson szimpatikus figura, ő az, aki legjobban megfelel a XIX. század mérnökideáljának. Ami azt illeti, a XXI. században sem vallana szégyent.
Én érdekes módon gyerekkoromban (lány létemre) nagyon szerettem Kittenberger Kálmán könyvét olvasni,a Kelet-Afrika vadonjaiban címűt. Széchényi Zsigmondot még nem olvastam, bár biztos érdemes lenne. Afrika témában nagyon szeretem a Távol Afrikától c. filmet, egy időszakban minden napomat azzal indítottam,hogy néztem belőle részleteket. Elolvastam az alapjául szolgáló Karen Blixen-művet is, azt az Afrikát,amit a film és a könyv ábrázolt, megnézném, a mostanit már nem annyira. Bár Afrikában járt (élt, dolgozott) ismerőseim azt mondták, nagyon szeretetre méltó emberekkel találkoztak,akik sokkal-sokkal szegényebb létükre nagyon nagylelkűek is tudtak lenni.
Ezt a filmet én is megnéztem felvételről, tegnap. Tetszett, bár eléggé naturális részek is voltak benne. (A "vállalkozót", aki alkalmazta Pattersont, viszont fel tudtam volna képelni...)
Pár napja láttam a tévében a Ragadozók című filmet, végül is tetszett. Csak éppen úgy emlékezem, hogy Széchenyi Zsigmond valamelyik könyvében olvstam a tsavói emberevőkről. Ő persze múzeumban találkozott velük, és azt írta, hogy "sörénytelen, fogatörött, kopott szőrű bestiák. Nem tudtam kinézni belőlük, hogy ennyi hindut megettek."
Tudom, hogy elfogult vagyok, de jobban hiszek Széchenyinek, mint a film forgatókönyvírójának. Ezek az oroszlánok gyönyörű, egészségtől duzzadó példányok voltak. Persze az is igaz, hogy ha a vasútépítésen dolgozom, én sem esztétikai szempontból néztem volna rájuk.
Viszont, ha az állatok öregek és betegek voltak, könnyebben magyarázható, hogy miért fanyalodtak emberevésre. A sok ember és a nagy zaj elkergette a növényevőket, ők meg rájöttek, hogy az ember könnyű préda, sokkal egyszerűbb becserkészni és megölni, mint a zebrát, és nem is rúg akkorákat, mint a zsiráf.
Viszont, mint a legtöbb amerikai filmben, itt is találtam nagyon jó részeket. Pl. hosszan mutatták a szélborzolta, magas, sárguló füvet, ami ideális terep a rejtőzéshez bármiféle ragadozónak.
Igen, a csincsilla helyes kis állat, és - ami képen nem látható - csoda finom, pelyhes bundájuk van. Csongor, az én csincsillám már nyolc éves volt, amikor hozzám került, de reménykedtem, mert az életkora elérheti akár a 14 évet is. Ő sajnos csak tíz és fél évet élt.
Igen, az Aranymúzeumot mindenkinek csak ajánlani tudom, csak sajna, tényleg nem olcsó. Viszont nagyon szép.
Most gyorsan rákerestem a csincsillára, a fényképére és a leírására is:) Aranyos kis állatka lehet a képek alapján és nagyon is el tudom képzelni, milyen közel kerülhet az ember szívéhez...
Az Aranymúzeum meglátogatásának tervét én is forgatom a fejemben, a belépő ára kicsit visszatart még,de az élménybeszámolót jó hogy megírtad.
Most pedig lelkendezni fogok, mindenkitől szíves elnézést kérek. Tegnap meglátogattunk (a többesszám egy kirándulócsoportot jelent) a Zelnik-féle Aranymúzeumot. Ezt mindenkinek csak ajánlani tudom. Az elrendezés csodálatos, nincs túl sok kiállított tárgy, de nagyon előnyös beállításban, hihetetlenül jól elrendezve. Az a fiatalember, aki bemutatta, szintén lelkes és nagytudású valaki volt, velünk együtt csodált meg mindent ő is. A kiállításban nem is az arany volt a lényeg, hanem a művészi megformálás. A föld alatt egyébként az üveg, a porcelán, no meg az arany, ezüst és a bronz marad meg legjobban. Nem is egy olyan tárgy van, amiből nincs még egy a világon, járnak is erre a kutatók minden országból. Egyedi az emléktárgy árusítás is, itt nem másolatokat, hanem eredeti keleti tárgyakat árulnak, persze a gyűjtemény aprajából. Van egy teázó is, azt úgy is fel lehet keresni, hogy nem megyünk be a múzeumba. Sokféle tea, szép teáskannák és csészék, figyelmes kiszolgálás. A gyümölcslevek is finomak, a poharak formatervezettek. A kert is szép, de azért februárban még nincs ott túl sok látnivaló. Alighanem meglátogatom még legalább egyszer, de csak jövőre, mert addigra már kedvezményesen léphetek be. Az egyetlen szépséghiba ugyanis a belépő ára.
