A nyitott tágulási vezeték átmérője 1" kell hogy legyen legalább. Ötrétegűvel is megoldható, - 26 vagy 25 mm, - csak lehetőleg ne legyen benne sehol idom. (Könyök, toldás stb.) Nyilván az indulást és az érkezést kivéve.
A tágulási nálam is ötrégű műanyag HENCOval szerelve. Megy rendesen semmi gubanc. Arra azért figyelj, hogy 20-asnál ne legyen vékonyabb. Elsőre nálam 16-ossal volt szerelve azzal is működött, de a visszahűléskor esetleg gondot jelenthet a 16-os Henco kis keresztmetszete.
A nyitott rendszer tágulási vezetékének van előírása. Fejből nem tudom, de az hogy nem HENCO átmérő az biztos. Amikor nekem régen volt gravitációsom, nekem 3/4-es vascső volt a tágulásim (és az nem is biztonsági volt, csak a felszálló meghosszabbítása).
Tartálynak meg tök mindegy mit teszel, az is jó, nekem IFA légtartály volt. Csak szigeteld le tökig, és a túlfolyóját úgy helyezd el, hogy ne tudjon elfagyni, nekem egyszer szerencsém volt, mert alapvetően sima slagot használtam, és az ha elfagy nem áll ellent a nyomásnak. Szét tudott nyílni.
Hát pont ezért érdeklődöm, hogy ebben az esetben mi lehet (az egyik) jó, vagy a legjobb variáció.
Az "A" verzióban azért ingott meg a bizalmam, mivel az kötötte be, aki a visszatérő ágba a rugós visszacsapót, meg VTC 531-et, stb. javasolt, de ettől ez még lehet hogy jó a HMV miatt. Csak próbálok gondolkodni, hogy hogy legyen bekötve, mert a hét végig fel kell szerelvényezzük, mert hét végén már szigetelném, és menne a helyére.
A "B"-re meg lenne a lerajzolt verzió, illetve a kérdőjeles. Akkor úgy kérdezném, hogy Te melyiket csinálnád meg magadnak ezzel a tartállyal? Én egyre inkább arra hajlok, hogy a legfelsőre kötném rá a kazán előremenőt is, illetve mindjárt onnét indítanám a fűtés visszatérőt is. De ez csak az én néhai TMK-s véleményem, kiváncsi lennék máséra is! :-)
Nem minden Magnetesnél, például az MT-nél, amibe feülről belekerül egy hőcserélő a HMV-nek, abban nincs, nekem egy ilyen lesz.
Itt a tartály belsejére a melegvizes beérkező csonkoknál keresztbe be van hegesztve egy darab U szelvény, ez hivatott a beérkező vizet oldalirányba terelni a jobb rétegződés miatt. (Az alsók az esetleges hőcserélőkből jövő meleget hivatottak irányítani, napkoli, stb.)
Az "A" verzió van az egyik ismerősömnél, ott a szerelő így kötötte be, mondván hogy a felette lévő melegvíz az kell a HMV-nek tartalékba, és így a fűtésigény fellépésekor a belül behegesztett U szelvényben a kazán előremenőből mindjárt visszafordul a fűtés előremenőbe. Szerintem viszont ez rengeteg "tartalék", ami esetlegesen benne marad a pufiban, miközben a gázkazán délután meg elindul, holott a fürdésre való hőt már "ráér megvárni" az ember az esti begyújtásnál, azt azért nem előző napról kéne "tartalékolni", legalább is szerintem.
A "B" verziónál viszont, mivel itt nincs belső cső, az "ajánlott" kazán előremenő bekötési pont, és a felső kivételi hely között nagyon nagy a távolság, ezért tartok tőle, hogy fűtésigény esetén sokáig éri el a megfelelő hőfokot . Ezért ebben az esetben a kazán előremenőt a legfelső csonkra raknám, ahol a kérdőjel van. Viszont már az is felmerült bennem, hogy lehet, a fűtés előremenőt is mindjárt innét kéne továbbvinni, mert fűtésigény esetén lenne azonnali melegvizem, illetve a HMV-hez maradna 100-120 liter tartalék hő, ami azért médsem 300-400 liter, mint "A" esetben.
Nekem korábban a harmadik verzió szerint volt bekötve és működött, az idén amikor bekötöttem még egy pufit a második szerint kötöttem be mert szerintem így jobb. Egy "hátrányát" már tapasztaltam, a kazán előre menő és a fűtés előre menő közötti víznek (pufferok felső része ami nálam kb 200 liter) fel kell melegednie felfűtéskor ami időbe telik tehát a lakás felfűtése kicsit lomhább de nem zavaróan.
Itt nem léphet fel egy kisebb légzsák a tetejénél?
Mondjuk nálam a magasság tud hozzá tenni jó pár litert a térfogathoz (a tartály egy vízszintesen elvágott példány, aminek a palástját magasítjuk a lehető maximumig), így ez a mód csökkentene egy kicsit a kapacitáson...
Mivel kiszámoltad a tágulásit, így nagyon szépen megköszönöm, és én már mégegyszer nem próbálkozom már vele. :-)
Viszont a pufi bekötésre nem írt senki semmit. Lehet, ennyire alap dolgot kérdeztem? Ahogy olvasgattam más oldalakat is, én a B verziót választanám. Egyrészt mert legfelül jön ki a legmelegebb víz, bár nem tudom, ennek van-e valami hátulütője. Másrészt meg a fűtés előremenő valamivel magasabban legyen a kazán előre menőjétől lletve fűtés visszajövő is a kazán visszajövőtől. Mintha erre valami képletet, rajzot is láttam volna valahol a neten a rétegződés kialakulásához, csak már nem emlékszem rá pontosan.
A C verziót meg talán az egyik legkönnyebb dolog lenne megépíteni, a tartályra csak két helyen kéne csatlakozni, illetve ha puffertöltés alatt fűtésigénynél, vagy fűtés kezdetekor egyenesen mehet a melegvíz a radiátorokba. Mármint a VTA372-őn keresztül, ami úgyis csakk 60 fokos vizet ereszt előre.És itt álltam meg godolkodni, mert akkor meg felesleges a kazánból jövő (remélhetőleg) 80 fokos vizet erre küldeni, rövid idő alatt gondolom úgyis felmelegszik a puffer tetejében a víz erre a 60 fok körülire.
Ha rakeresel a neten, akkor gyorsan megtalalod a meretezest 1500liter viz 80C fokkal valo felmelegitesnel e – tágulási tényezõ (80 °C-hoz): 0,0287 , tehat a viz 43,05 litert tagul. Az altalad irt 150literes boven elegendo.
Nézegetem a pufi bekötéseket, aztán van ilyen is-olyan is. Érdeklődnék melyiket a leg célszerűbb megcsinálni mondjuk az alábbi három változatból a legjobb rétegződés, stb miatt.
Nekem, ha minden igaz 1500-as magnetes MT lesz egy felső HMV hőcserélővel.
Illetve:
1500 literes pufihoz 150-es tágulásit javasoltak többen, a tervező is. Aztán láttam olyan írást is, ahol kapásból a 200-ast javallják. Indítsam mindjárt azzal, vagy hagyajam a 150-est bővíthetőre, oszt' majd elválik? 2,5-ösek lesz a biztonsági, asszem a Vaillant gázkazánom is akkor szusszan le.
Gondoltam rá , hogy a fagázos topikban kérdezzek, de azért itt lyukadtam ki, mert itt biztosan vannak olyanok akinek hasonló méretű puffer felfűtésében van tapasztalatuk. Nem tudom mekkora különbség van egy sima fatüzelésű, és egy fagázossal való felfűtés között.
Ilyesmi gyakorlati tapasztalatokra voltam kíváncsi, amit te is írtál, köszi.
Gáz nincs bevezetve, bár lehetne, de haragszom a szolgáltatókra, így nem lesz.
Ha azt sikerülne elérnem, hogy csak kétnaponta kéne utánfűteni a vizet az már jó lenne.
Megnéztem az általam választott 18-as kazán tűzterét, az csak 66 literes, a 25-ös pedig már 100 liter, köszönöm a szemléltetést, hasznos volt, így már van egy újabb szempontom amit nézhetek a választásnál.
Ha jól emlékszem neki atmos 25kW van és 1m3-es pufi és azt írta 1 megrakásból tudja fölfűteni, de ha nagy(obb) hideg van és fölfűtés közben több meleget kér a lakás, akkor még köll rárakni 1 picit a kazánra.
És úgy emlékszem, neki 200literes tágulásija van hozzá.....
Érdeklődj/olvasgass ott.
Tágulásiból lehet kevés lesz 1500hoz a 150 liter.
Nálunk 1m3-hez (+kazán+radiátorok)van 2db 80 literes + 1db 25 literes és a nyomás 1,3-ról 1,9-ig megy föl a pufit fölfűtve.