Decemberben indul az első intercity vonat Bécs és Pécs között
november 10. 18:57 [MTI]
December 12-én indul az első intercity vonatszerelvény Bécs és Pécs között - jelentették be szerdán Bécsben azon a tájékoztatón, amelyen beszámoltak a két város közötti közvetlen vasúti összeköttetés újraindításáról.
December közepétől rendszeres lesz a vonat-összeköttetés az osztrák főváros és Pécs között: naponta egy szerelvény indul majd az osztrák fővárosból Pécsre, onnan pedig kora délután vissza Bécsbe. A menetidő mintegy 6 óra, a szerelvény a
Pécs-Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes-Nagykanizsa-Zalaegerszeg-Szombathely -Sopron-Bécs vonalon közlekedik.
A bécsi Collegium Hungaricum épületében tartott szerdai tájékoztatót a Dél-Dunántúli, valamint a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, az érintett magyarországi városok polgármesteri hivatalai és a Magyar Turizmus Rt. szervezték. A tájékoztatón osztrák és magyar részről is bemutatót tartottak az új intercity vonal célállomásainak és környékének idegenforgalmi nevezetességeiről.
94-ben Faifordba nem vittem magammal a csúcs Zenitemet mikor a két mig-29-es összeakadt.A kollegámé meg a kezembe hullot szét.Ekkor megfogadtam ,hogy nem fogom otthon hagyni többet. 94.12.03.-án a IC600-ason voltam és fényképeztem.Ha minden jól megy holnap kapok kölcsön egy scanert...
Köszönöm a linket, érdekes képek vannak a hídról. Ezt majd egy helyszíni bejárásnál is meg kell néznem nem csak a vonatból, főleg amint most képről is látom nagyon jó fotóhely van itt.
1990.10.17. Ercsi : V43 1174
22,30-kor kisiklott a 4228 sz. személyvonat mozdonya és öt kocsija az állomáson. Az első kocsi oldalra dőlt, egy tengelye leszakadt. 2 súlyos, 6 könnyű sérült. A siklás oka az előzőleg tolatás közben felvágott 14. sz. váltó ellenőrzésének elmulasztása volt.
Ma a déliben is láttam ilyet, egy dombográdi gépet pucevált a vezér. A Szili nagyon szépen rendbe volt rakva, valószínűsítem nem csak az ablakot pucolják rendszeresen.
Ne csak a negatívumokat említsük folyton :)
A baleset az 514-es Bp-Miskolci gyorsnál történt Tura utáni útátjárónál 13 óra után pár perccel, ahol az említett pályamunkát csinálták, és a vonat végén továbbított egri 4 kocsis stokk siklott. A kép a Kurir címlapjában is volt, de a tár további döglése miatt nem tudom betenni.
Az optikáról annyit, hogy volt már 94-ben Bp-Miskolc között optika, ez 100%-sőt már jóval korábban. Ha az 1-esen volt előszőr, akkor a 80-ason csinálhatták nemsokkal utána.
"Ma felfelé menet volt olyan, hogy mozdony + szürke kocsi + rola kocsik + vasútőrkocsi + még egy szürke kocsi :)"
A vontatott járművek javítóbázisa továbbra is Szeged és a BILK-be szoktak küldeni így kusettet,a MÁV Ro-La kocsik általában külön menetben közlekednek.
Kézből, állvány nélkül tehát, nem panorámás kártyával csak "úgy szemre" ! Állvánnyal, panorámás kártyára nem ilyen lett volna. Majd fellövöm a keletiben, este fotózott panorámát, elég szép lett :) a 2-es vg végénél levő peronról, kicsit több, mint 180 fokos.